BÍBOR KÖR ANYAGOK

MERLIN - VAGYOK SOROZAT

5. SHOUD - ADAMUS Saint-Germain közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában

 

Elhangzott a Bíbor Körben

2021. február 6-án.

www.crimsoncircle.com

 

 

 

Vagyok, Aki Vagyok, a varázslatos és zeneimádó Adamus Saint-Germain.

 

Ó, hát nagyon életadó volt ez a zene, ami a kezdés előtt szólt. Na persze a szünet alatt játszott zenéről beszélek, az én zenémről. (erre a zenére hivatkozik) Nagyon szerettem zenét komponálni. Imádtam a hangszereket. Imádtam énekelni. Imádtam a nőket. Sok mindent imádtam. Szeretem, szeretem, szeretem – szerintem ez egy jó hónap ezt kifejezni – szóval szeretek zenét komponálni és hangszeren játszani, zenélni. De ezt már valószínűleg tudtad, igaz Linda?

 

LINDA: Hát persze!

 

ADAMUS: Igen.

 

LINDA: És mi az, amit nem szeretsz csinálni?

 

ADAMUS: Hogy tetszett a szünetben játszott zene?

 

LINDA: Nagyon tetszett.

 

ADAMUS: Szóval tetszett. Cauldre-nek viszont nem tetszett. De biztos vagyok benne, hogy egy nap majd megkedveli. A zenei érzéke és ízlése meg fog erre érni egy ponton.

 

De én tényleg nagyon szeretek zenét szerezni, és úgy nagyjából 83 különböző szimfóniát komponáltam életem során és ezek némelyike még ma is hallható természetesen. Imádtam festeni is. Nagyon sok mindent szerettem az emberi élettel kapcsolatban, amikor egyszer vettem egy jó mély lélegzetet, és félreálltam a saját utamból. Hát igen. És titeket, mindannyiótokat szintén erre bátorítalak, hogy egyszerűen csak álljatok félre a saját utatokból!

 

 

A jogarotok

 

Mielőtt tovább mennénk – ma sok megbeszélnivalónk van – és mielőtt még tovább mennénk – szeretnék megtenni valamit kivétel nélkül mindannyiótokkal, amit egy szinten a Keahak-ban már megtettünk. És a jövőben még jobban bele fogunk ebbe menni a Keahak-ban, de szóval, még mielőtt tovább mennénk, azt szeretném, ha most elképzelnétek egy jogart. Ugye tudjátok mi a jogar? Olyan, mint egy bot, amit nem botként használnak. Merlin egy jogart tart. Általában egy gömb található a tetején – ami lehet üvegből, kristályból, vagy ami még jobb, aranyból. Tudjátok én szeretem az aranyat, mert elképesztő tulajdonságai vannak. Egy békesség érzése van, energetikailag egy csodálatos békesség érzéssel rendelkezik.

 

Tehát most képzeljétek el a saját jogarotokat, aminek talán kristály található a tetején, és annak a kristálygömbnek a közepébe bele van karcolva egy kör, aminek a közepén egy pont található, tudjátok, és négy sugár árad ki belőle, ami az energiát jelképezi. Egy ilyet képzeljetek el! És a tengely vagy bot része pedig aranyból van. Persze lehet fából is. Tetszene egy szépséges fából készült jogar. A fa annyira jellemzi a Föld bolygót. Annyira csodálatos. Megújuló. Használhatjátok arra, hogy a kandallóban meleget adjon. Használhatjátok bútorként is, hiszen újra és újra megújítja magát.

 

Tehát most képzeljetek el egy nektek tetsző jogart, és igen, a kinézete közben megváltozhat! Minden pillanatban, minden nap másmilyen lehet, ha azt akarjátok. Nem kell mindig ugyanolyannak lennie, de akkor most képzeljétek el ezt a jogart. És ahogy erről a Keahak-ban beszéltünk, és még sokkal mélyebben bele fogunk merülni ebbe – amikor zűrzavart, bizonytalanságot, vagy a nem tudást érzitek – most, ahogy belelépünk az ÉS-Időkbe túllépve a dualitáson, ami egészen eddig a valóság alapjául szolgált – tehát amikor bizonytalanságot éreztek, amikor úgy érzitek, hogy csapdába ragadtatok, vagy nagyon zaklatottak vagytok, sőt, akár szorongást és félelmet érzetek, akkor csak vegyetek egy mély lélegzetet és egyszerűen csak ragadjátok meg azt a jogart!

 

Ez a jogar azt képviseli, hogy belementek mindabba, amit tudtok, még akkor is, ha nem tudjátok. Ez a jogar átemel titeket a gondolkodás, a logika és az érzelmek régi mintáin, és eljuttat benneteket a saját energiáitok mélyére, ahol megláthatjátok az összes potenciálotokat és az összes válaszotokat. De nem másokét! Ha mások odamennek hozzátok és mondjuk Bill azt kérdezi tőletek, hogy „Hé, megtennéd, hogy a jogaroddal belemész az energiámba?” Akkor erre az a válasz, hogy – Nem! Egyáltalán nem! Mert ez csak a tiétek, csak rólatok szól. A ti saját válaszaitok vannak ott és nem pedig a világ válaszai. Nem pedig Bill válaszai. Nem valaki más válaszai.

 

A bizonytalanság időszakában, olyankor, amikor úgy érzitek, hogy a dolgok túlmutatnak rajtatok, akkor csak képzeljétek el a jogarotokat. Ez nem egy varázspálca. Az nem úgy van, hogy csak suhintotokz vele egyet a békákra, akik rögvest hercegekké vagy hercegnőkké változnak – vagy úriemberekké. Ez egy jogar, ami emlékeztet mindarra, akik vagytok – és eljuttat titeket az energiáitok mélyére, ahol aztán megláthatjátok az összes válaszotokat.

 

 

Adamus Saint-Germain

 

Ezzel kezdjük és ezzel is fogjuk zárni ezt a napot, de még mielőtt tovább mennénk, szeretnék valami elképesztően nagy fontosságú dologról beszélni – mégpedig rólam. (Linda nevet)

 

Ez ennyire vicces volt, kedves Linda?

 

LINDA: Hát igen!

 

ADAMUS: Igen. Jól van.

 

LINDA: Ühüm.

 

ADAMUS: Tehát ez a rendkívül fontos dolog, az én lennék.

 

Észrevettem, hogy a szünet alatt végre az én zenémet játszottátok. Hány év és mennyi szünet kellett már azok alatt az évek alatt, mire eljutottatok oda, hogy végre már az én szeretett zenémből játszottatok le egy keveset?

 

LINDA: Nagyon szép zene volt.

 

ADAMUS: Szeretném, ha szavaznátok a közösségi médián, te is Linda és ti is mindannyian, akik szerettétek ezt a zenét, és többször is szeretnétek ezt a zenét hallgatni – mindig – és ti is szavazzatok, akik jól meg vagytok nélküle – mint ahogy Cauldre is. Mit gondolsz erről a szép zenéről? Nem érintette meg a szívedet?

 

LINDA: Csodaszép klasszikus zene volt.

 

ADAMUS: Elvégre Valentin hónapja van.

 

LINDA: Csodás! Nagyon tetszett.

 

ADAMUS: Köszönöm. Köszönöm.

 

LINDA: Én tényleg…

ADAMUS: És nem fizettem le, hogy ezt mondja.

 

LINDA: Tudod, hogy őszintén mondom.

 

ADAMUS: Köszönöm. Igen, itt most a Valentin hónapot ünnepeljük, és nem is lehetett volna ennél jobb alkalom arra, hogy az én zenémet játsszátok le.

 

Bár észrevettem pár tévedést, de addig nem akartam róluk említést tenni, amig nem látta mindenki. Nem stimmel a születésem időpontja. Visszakérhetném a képet a képernyőre? Amikor feltettétek ezt a képet, akkor valami nagyon nem stimmelt vele. Rosszak a dátumok. Na igen.

 

LINDA: Ezen én is elgondolkoztam.

 

ADAMUS: Igen, és én is, amikor megláttam, és persze nem az én dolgom bárkit is kijavítani, kivéve akkor, amikor ezt egy egész közönség előtt teszem meg. Nem 1784 -ben haltam meg, bár sokan azt kívánták bárcsak akkor haltam volna meg.

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Ez így igaz. Valamikor abban az időkeretben egyszerűen csak eltűntem, felszívódtam, de nem haltam meg legalább még egy évtizedig, vagy még későbbig.

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Hát igen. És egy kicsikét később születtem, mint ami a képernyőn áll. De tudjátok a lényeg az, hogy a múlt, a történelem elég pontatlan tud lenni. Nagyon pontatlan. A történelem vagy a múlt először is elég lapos. A múlt, a történelem mindössze egy ember, egy író, egy kutató nézőpontja a történtekkel kapcsolatosan, és sokszor az időpontok és a dátumok egyáltalán nem stimmelnek. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni a történelem tényeire vonatkozóan, mert az sokkal többről szól.

 

Másodsorban pedig kivételt teszek – hatalmas kivételt teszek – a képre vonatkozóan, amit a képernyőn mutattatok, ami állítólag engem ábrázol, amit a szünetben mutattatok a képernyőn.

LINDA: Ennél azért egy kicsit férfiasabb a kinézeted, ugye?

 

ADAMUS: Köszönöm Eesa drága Lindája , te csodálatos teremtés! Kérhetném újra a képet a képernyőre? Most tényleg? Úgy értem komolyan?! Saint-Germain, a híres-neves, misztikus, elbűvölő, elragadó, érzéki Saint-Germain szerintetek tényleg így nézett ki? Én nem hinném.

 

Látjátok, a történelem, a múlt hibákat követ el.

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Az igazság az, hogy aki a képen látható, az egy jó barátom, és az idők során néhány ügyetlen történész összekeverte velem, és az én nevem került a kép alá. Kérném szépen újra a képet!

 

De most tényleg?! Tényleg?! Ez lennék én?! (Linda nevet) Úgy értem ez az úriember, aki a barátom, nem volt jóképű, és pocakosabb volt, mint ahogy a képen ábrázolják, sőt, plusz pénzt fizetett a festőnek, hogy kicsit jobban nézzen ki a képen, mint a valóság ban. Igazából az egész arca tele volt anyajegyekkel meg szemölcsökkel, és egyáltalán nem volt vonzó a külseje, és ez nem én vagyok. Nem én vagyok. Nem, nem, egyáltalán nem.

 

Az igazság az, hogy rólam nem festettek portrékat az életem során, aminek több oka is volt. (Adamus felsóhajt) Sokkal jobb festő voltam, mint azok, akiket megbízhattam volna az arcképem elkészítésével. Ezt most komolyan mondom. Én magam készítettem pár önarcképet, úgy hetet vagy nyolcat. Nem tudom mi lett velük. El tudom képzelni, hogy egy vagy kettő még talán ott porosodhat valakinek a penészes, rovaroktól elfertőződött, pókhálókkal teleszőtt padlásán, és remélhetőleg egy napon megtalálják, és nem fogják tudni, hogy vajon ki lehetett ez a jóképű úriember.

 

LINDA: Festményről beszélsz?

 

ADAMUS: Igen, amit én magam festettem.

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Ezek önarcképek, amiket én festettem magamról.

 

LINDA: Pasztellel vagy olajfestékkel?

 

ADAMUS: Linda, ez volt az eredeti szelfi!

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Ez volt az eredeti szelfi, még mielőtt …

 

LINDA: Olaj festmény?

 

ADAMUS: Igen, az.

 

LINDA: Ó!

 

LINDA: Lenyűgöző!

 

ADAMUS: Ó, hát én remek festő voltam! Képes voltam egy kézzel egy teljes szimfóniát komponálni, miközben a másik kezemmel festettem. Ez nagyon könnyen ment. Mester festő voltam…

 

LINDA: Milyen Mester voltál? (nevet, Adamus szünetet tart)

 

ADAMUS: Remélem a kamera veszi Lindát, az arckifejezését! (Adamus nevet) Azt mondtam, hogy Mester festő és zeneszerző voltam. (Linda szabályosan rázkódik a nevetéstől) Merre tart ez a show? Még szinte el se kezdtük.

 

Mindegy, szóval a kérdés az volt, hogy nézett ki Saint-Germain? Térjünk vissza az első képre!

 

LINDA: Oké.

 

ADAMUS: Ő az én szemölcsös, bibircsókos barátom, és nem én vagyok. Az lehet, hogy hasonlóan öltöztem valamennyire…

LINDA: Ühüm.

 

ADAMUS: …nagy ritkán, de ez nem én vagyok. Ez a kép sokkal inkább hasonlít valaki másra, akit szintén jól ismertem – George Wahingtonra. Látjátok a két kép közötti hasonlóságot? Látjátok? George Washington.

 

George Wahingtont ismertem, többször is találkoztam vele. Briliáns férfi volt, sőt, igazából eléggé vonzódtam a feleségéhez, Martha-hoz, de soha nem volt köztünk semmi. Ő is vonzódott hozzám, de be kellett tartanunk a szociális távolságtartást, ha értitek, hogy mit is akarok ezzel mondani… (Linda sóhajt egy nagyot) Mi van drága Linda? (Adamus nevet) Ma próbálok szórakoztató lenni.

 

LINDA: Oké.

 

ADAMUS: Be kell vallanom, hogy mostanában vettem egy-két leckét Kuthumitól. Tisztában vagyok vele, hogy időnként a modorom elég kifinomult, és emiatt egyesek száraznak, unalmasnak tartanak, mint akinek nincs humorérzéke. Ezért aztán leckéket vettem Kuthumitól, aki azt mondta, hogy még jó sok idő kell ahhoz, mire végzünk velük. De azt is mondta, hogy néhányatokat szintén megtanítana arra, hogy kivegyétek azt a botot a…, .hogyis mondjam csak… hm….a farzsebetekből, hogy úgy mondjam, mert néhányan borzasztóan komolyan veszitek a dolgokat. Meg kell tanulnotok nevetni. Én is most tanulok nevetni, és azt is tanulom, hogy hagyjam, hogy kinevessenek.

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Tehát a kérdés az, hogy hogy is néztem ki? (Adamus nevet) Felmerül a kérdés, hogy is néztem ki? Hogy néztem ki? Van pár New Age-es elképzelés arról, hogy néztem ki, és meg tudjuk ezt most mutatni a képernyőn?

 

Hogy egy tipikus New Age művész mit gondol Saint-Germain kinézetéről? Nem annyira rossz. Bár egy kicsikét Jézusra hasonlít.

 

LINDA: Egy kicsikét.

 

ADAMUS: Szép téglalap alakú arc, szép haj, a varázskelyhet tartja a kezében, meg ki tudja még mit. És ott van az a ragyogás körülöttem. Az a ragyogás. Látjátok a hasonlóságot? Nézzük meg újra azt a New Age-es képet! Látjátok? Jó.

 

LINDA: Ó! (Ahogy a kép visszavált lassan Adamusra)

 

ADAMUS: Nagyon hason…na jó, egy kicsikét hasonlít rám. De a New Age kép az nem annyira hasonlít. (sóhajt egyet) Ez valakinek az elképzelése arról, hogy nézhetek ki, mint egy nagy Felemelkedett Mester, aki jóképű, meg ilyenek. De ez tényleg nem teljesen olyan, mint ahogy én kinéztem, de közeledünk, ez már sokkal jobb annál a George Washington képnél, amit tényleg utálok.

 

És most arra kérlek titeket, hogy egy kicsit használjátok a képzeleteteket! Használjátok a képzelőerőtöket! Lépjetek túl az adatokon! Lépjetek túl azon, amit a tényekről gondoltok, és lépjetek túl a történelmen, a múlton!

 

Hogy nézne ki Saint-Germain, ha itt élne ma közöttünk? Ha most itt élne a bolygón, akkor hogy nézne ki Saint-Germain, talán egy kicsit fiatalabban? Akkor ezt most képzeljük el és tegyük fel a képernyőre!

Ez már eléggé hasonlít! Szép az öltözéke, ezt el kell ismerjem. A haja kicsit hosszabb, mint amit én viselnék. Az inge kicsit túlságosan is ki van gombolva, de most már határozottan közeledünk.

 

LINDA: Ühüm.

 

ADAMUS: Nem gondolod drága Linda?

 

LINDA: Ühüm.

 

ADAMUS: Hogy tetszik?

 

LINDA: Rendben van.

 

ADAMUS: Igazából a Shaumbra most ezt képzeli el. Ez a Shaumbra kollektív elképzelése, kimondottan sok hölgyé. Beleéreznek a szívükbe, hogy „Hogy is nézne ki?” És így. Így nézne ki.

 

És akkor felvetődik a kérdés, oké, ha már nem vagyok itt a Shaumbrával, a csoportban, itt lent a Kapcsolati Központban, a Föld bolygón, hogyan nézek ki a Felemelkedett Mesterek Klubjában? Egy átlagos napon, amikor csak együtt vagyok a felemelkedett haverjaimmal? Olyankor, hogy nézek ki?

Érezzünk bele egy pillanatra. Érezzétek bele magatokat. Engedjétek el a képzeleteteket. Engedjétek el az összes jellemzőt, hogy szerintetek milyennek kell lennie egy Felemelkedett Mesternek.

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Ezzel álltunk elő! Igen.

 

LINDA: Ez igen!

 

ADAMUS: Ez már tényleg nagyon hasonlít. Nagyon közelít. Sőt, annyira közel jár, hogy talán még szerzői jogi problémáink is adódhatnak belőle.

 

LINDA: Azta!

 

ADAMUS: Mert ez...igen…

 

LINDA: És ezek a pávatollak teljesen rád vallanak!

 

ADAMUS: Teljes mértékben!

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Abszolút! Hát igen. És egyébként – ha újra megkaphatnánk a képet – nem hordok állandóan pávatollat.

 

LINDA: Hát persze, hogy nem!

 

ADAMUS: De tényleg! Csak ritkán fordul elő, mert tudjátok szegény pávák! Tényleg nagyon fáj nekik, amikor kihúzzák a tollaikat. De ez itt a ti képzeletetek. A kollektív képzeletetek, és valamilyen okból kifolyólag pávatollakkal körülvéve képzeltek el engem! Nem tudom, hogy ennek mi az oka. Hogy ennek mi köze van bármihez is?

 

Akkor most vegyünk egy mély lélegzetet, és jelenleg így nézek ki, amikor Cauldre csatornázik engem, és egyébként jobban festek, mint amikor Guy Ballard csatornázta Saint-Germaint. (Linda nevet) Kellemes férfi volt, de tudjátok ő egy mérnök volt, és ezért nem tudta, hogy öltözzön fel, amikor engem csatornázott. Ahogy Cauldre sem tudja. (Adamus nevet) Éppen ezért időnként ragaszkodom egy bizonyos öltözékhez. Vagyis …(Linda grimaszol) Jaj, hát semmi baja nem lesz. Majd sír egy kicsit, de túl fog lépni rajta.

 

Tehát Cauldre-n keresztül így nézek ki. De ha tényleg el akartok engem képzelni a Felemelkedett Mesterek Klubjában, akkor inkább így nézek ki, mint a fenti képen. Ó, igen!

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Hát igen! Persze ez a kalap nincs mindig rajtam, de jól van, elég volt a szándékos elterelésből…

 

LINDA: Nagyon beképzelt, nagyon pávás.

 

ADAMUS: Nem, én ezt nem mondanám.

 

LINDA: Pávás!

 

ADAMUS: Nézzük csak meg újra azt a képet! Ez nem egy beképzelt fotó, hanem bátor, férfias kép.

 

LINDA: Ühüm.

 

ADAMUS: Magabiztos...igen, magabiztos.

 

Tudom, hogy most egy páran motyogtok és a fejeteket csóváljátok, és azon tűnődtök, hogy ezt most akkor miért …Azért, hogy éljetek! Legyen egy kis humorérzéketek! Megtennétek? Én most tanulom, hogyan legyek humoros! Kuthumival együtt manapság nagyon jól elviccelődünk! Most tanulom az ellazulást és azt, hogy kicsit elengedjem magam! De néhányan csak motyogtok és azt kérdezitek, hogy „De mi a helyzet… ezek mind férfiak voltak.” Hát azért, mert ma egy férfin keresztül csatornázok. Azt kérdezitek, hogy „És mi a helyzet a nőként élt életeiddel” – Hm?

 

LINDA: Ezzel van most tele a Facebook.

 

ADAMUS: Tudom, olvastam. Látom. (Linda nevet) Tehát jövő hónapban megcsináljuk Saint-Germain nőként élt életeit.

 

LINDA: Azt kétlem!

 

ADAMUS: Ha értitek, mire gondolok. De tényleg megcsináljuk.

 

LINDA: Tényleg?!

 

ADAMUS: Mindenképpen! Muszáj! Most már ebben az új, egyenlő társadalomban élünk. Nagyon nem lenne helyes, ha csak férfiakat mutatnánk.

 

LINDA: Most ugye az áprilisi Shoud-ról beszélsz? Az április bolondja Shoudról?

 

ADAMUS: Az nem a következő Shoud. Persze várhatnánk ezzel áprilisig, de ki itt az igazi bolond? Szóval a jövő hónapban látni fogtok képeket rólam…

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: …a nőként élt előző életeimről.

 

LINDA: Érdekes.

 

ADAMUS: Mert egyébként nagyon ritkán szoktam nem nélküli vagy aszexuális lenni a Felemelkedett Mesterek Klubjában, vagyis van, hogy aszexuális vagyok, és van, amikor mind a két nemű vagyok egyszerre, és majd mutatni fogunk képeket rólam, amikor…

 

LINDA: Érdekes.

 

ADAMUS: …nőként. Cauldre most el akar menekülni, de nekem ez rendben van. Jól van, akkor most vegyünk egy mély lélegzetet (Linda hallhatóan kifújja a levegőt) erre a kis hülyéskedésre, amivel elkezdtük a mai napot!

 

LINDA: Jó. Jó.

 

ADAMUS: Miért, nem volt vicces?

 

LINDA: De, valami olyasmi volt.

 

ADAMUS: Valami olyasmi…

 

LINDA: Igen. Igen.

 

ADAMUS: Valami olyasmi…rendben.

 

LINDA: Igen, valami olyasmi.

 

ADAMUS: Most szeretnélek mindannyiótokat valamire emlékeztetni. 20-30 év múlva az emberek vissza fognak térni ezekhez a Shoudokhoz, méghozzá rengetegen, és mégis milyen lenne, ha ez az egész száraz, unalmas és fárasztó lenne? Tudjátok ki unalmas nagyon? Metatron. (Linda nevet) Tényleg nagyon unalmas. Nincs semmiféle emberi személyisége, mert soha nem élt testben.

 

LINDA: Ühüm.

 

ADAMUS: Mert tudjátok ti is és én is – mi testet öltött Istenek vagyunk – és vissza fogunk térni ezekhez az anyagokhoz az évek során, ahol a jó pillanataink lesznek a szembeötlők, amikor jelen van a közönség, ami hamarosan vissza fog térni, A létező legnagyszerűbb idők azok, amikor nevetünk, jól érezzük magunkat és ünnepelünk. Nem az unalmas dolgokra emlékeztek, amire máris rátérünk, csak előbb még befejezzük ezt a szórakoztató részt. A szórakozásra, a nevetésre emlékeztek. Amikor jelmezbe öltöztök, mint ahogy ma én is.

 

LINDA: És én is!

 

ADAMUS: Csodásan festesz, mint mindig.

 

LINDA: Köszönöm. Köszönöm.

 

ADAMUS: Igen, mint mindig.

 

LINDA: Amikor megtudtam, hogy Cauldre a kedvedért ezt a különleges öltözéket veszi fel, azt mondtam, hogy „Akkor nekem is különlegesen kell felöltöznöm!”

 

ADAMUS: Abszolút! És a bulikra fogtok emlékezni! A nevetésre és néha a könnyekre fogtok emlékezni! És nem a száraz dolgokra fogtok emlékezni. Tudjátok a Shaumbrának van egy bizonyos hányada, akik csak a száraz dolgokat akarják, humor nélkül, zene nélkül. De máris elmagyarázom, hogy ez többé már miért nem működik. Mert ez már nem működik.

 

 

ProGnost 2021

 

Mielőtt folytatnám, beszéljünk egy kicsit a ProGnost-ról! Ahogy Cauldre és Linda említette, csupán három héttel ezelőtt tartottuk a ProGnost-ot. Szeretnék egy dolgot elmondani a ProGnost-ról, ami egyébként az összes Shoudra is vonatkozik, továbbá mindenre, amit csinálunk – mégpedig azt, hogy ez mi, mindannyian vagyunk. Mindannyian.

 

Tóbiás vezette be a Shoud szó használatát, ami egy ősi szó, és aminek a jelentése a „közösség”. Lényegében azt mondta, hogy „Hívjuk ezeket az összejöveteleket Shoudoknak, mert ez mindannyiunkat jelenti.” A nagy különbség abban, amit mi teszünk, és amit a többi csoport csinál az az, hogy a többi csoportban általában valaki előadást tart, vagy egy előadót közvetít a többiek számára. Vagyis információt kapnak valakitől. Mi itt nem ezt csináljuk. Mi közösen csináljuk a Shoud-ot. Ami azt jelenti, hogy összehozzuk a közösségünket, mindannyiunk hangját, mindannyiunk energiáját, majd előállunk a legcsodálatosabb és legmélyrehatóbb dolgokkal. Ami időnként vicces, máskor pedig nagyon megható, aztán van, hogy pokolian unalmas – de ez mi vagyunk.

 

Mindaz, amit Tóbiástól, Kuthumitól és tőlem hallotok – azok ti vagytok. És amikor elérkezik majd annak az ideje, hogy távozzak a Shaumbra színpadjáról, amikor kimondom az utolsó „Vagyok, Aki Vagyok”-ot … (nagyon drámai hangon beszél, Linda a kezébe temeti a fejét) Te most imádkozol, sírsz vagy nevetsz?

 

LINDA: Mindezt egyszerre. (Adamus nevet) Nem akarok arra gondolni. Ne hozd ezt fel állandóan!

 

ADAMUS: Tudjátok, miközben Kuthumi humorra tanít engem, én szerepelni, színészkedni tanítom őt. A színjátszásra! Egy ponton kissé ellenállt a színjátszásnak, mert úgy érezte, hogy akkor nem őszinte. Úgy érezte, hogy mindig saját magának kell lennie, abban az igazi depressziós állapotában.

 

Ezért tanítanom kell kicsit a színjátszásra, az élet kifejezésére (nagyon szenvedélyesen és színpadiasan beszél megint) Azzal nem esel túlzásokba, ha megnyitod a szíved és megosztod azt minden szinten. Néhányan baromira unalmasak vagytok időnként, és arra kérlek titeket, hogy emelkedjetek fel, mint a főnix madár saját magatokon belülről, hogy előhozzátok magatokból a szenvedélyt, az izgatottságot és a színpadiasságot, a színjátszást!

 

Ez nagyon jót tesz a lelketeknek, ha hangosan és teljes szívből éneklitek a lelketek dalát, ahelyett, hogy lent a földben hagynátok elnyomva a hangotokat, (mondja suttogva) a csendben és a sötétben.

 

Tehát egy kicsit engedjétek el magatokat, lazuljatok be, mert szükségetek lesz rá, amennyiben azt tervezitek, hogy itt maradtok ezen a bolygón, ami egy elég őrült hely!

 

Hol is tartottam kedves Linda? Olyan gyorsan elfelejtettem! Eltereltem magam! De igazából most csak Lindát tesztelem, hogy emlékszik-e?

 

LINDA: Arról beszéltél, hogy legyen humorunk, meg arról, hogy eltávozol…

 

ADAMUS: Ja igen, igen, igen!

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: A távozásomról. Tehát, amikor eljön a távozásom napja, amikor magam mögött hagyom a Shaumbra színpadát (ezt most nagyon nagy szenvedéllyel mondja), és kimondom a legutolsó ”Vagyok, Aki Voltam”-ot! (mind a ketten nevetnek) Jól szórakozom! (Adamus egyfolytában nevet) Kuthumi is nagyon jól szórakozik. Vannak itt ma olyanok, akiket lehet nem mutatok be.

 

LINDA: Hoppá!

 

ADAMUS: Mert ők félig-meddig megdöbbennek azon, ami most itt történik. Szándékosan hívtam meg őket ide, mert néha nagyon komolyak tudnak lenni. De amikor majd eltávozok, akkor Adamust átadom mindannyiótoknak. Kivétel nélkül mindannyian Adamus lesztek. Adamus azt jelenti = mindannyian. (Adamus nevet)

 

Akkor most vegyünk egy jó mély lélegzetet az élet örömére, szépségére és élvezetére! És azt kell, hogy mondjam, hogy Kuthumi leckéi nagyon jót tettek nekem. És ma magamat szórakoztatom.

 

A ProGnost mi mindannyian vagyunk. Az elhangzó információ nem úgy van, hogy leülök és megírok előre egy előadást. Hanem azt teszem, hogy ráhangolom magam kivétel nélkül mindannyiótokra, aztán pedig a bolygóra és beleérzek abba, ami történik, és aztán pedig átadom az üzenetet. De ez kivétel nélkül mi mindannyian vagyunk. És ez konkrétan rátok van szabva, mert ez TI vagytok. Ez ti vagytok. Mi mindannyian vagyunk. Ez nem úgy van, hogy arról beszélek, amiről éppen kedvem tartja, mert ha arról beszélnék a ProGnost-on, amiről én szeretnék, akkor valószínűleg a zenéről és a művészetről beszélnék. Hát igen – de ez ti vagytok. Ez a ti hangotok. És ez az, ami fontos.

 

És amikor belementünk az emberiség szomorúságába, az bizony kemény volt. Kemény volt nekem és tényleg nagyon kemény volt Cauldre-nek. Kemény volt a drága Lindának és kemény volt mindannyiótoknak, mert ott van az a szomorúság. És mivel Shaumbraként ennek tudatában vagytok, hallani akartok róla. Meg akartok érteni valamit, amiről azt hiszitek, hogy nem tudjátok mi az, pedig igenis tudjátok. Meg akarjátok érteni ezt a szomorúságot. Már egy jó ideje kérdezgetitek, hogy „Mi ez?” És persze a tipikus Shaumbra dolgot művelitek. Magatokon belülre viszitek ezt. Magatokat vádoljátok. Azt hiszitek, hogy nem végeztek jó munkát a Realizációtokkal kapcsolatosan, vagy a Realizált Mesterlétetek kapcsán, mert érzitek ezt a hatalmas szomorúságot, és emiatt azt hiszitek, hogy valami baj van. Nem! Mindössze az emberiség nagyon is valóságos szomorúságát érzitek.

 

Az emberiség korábban is átment szomorú időszakokon, de nem voltak tudatában a szomorúságuknak. Nem igazán voltak tudatában annak, hogy miért szomorúak, de ez most nagyon uralkodó. És tudjátok, hogy ez most hol a legerősebb? Az újonnan érkezőknél. Azoknál, akik újonnan érkeznek a Bíbor Körbe, de sokan csak most mennek bele a felébredésükbe, és beleütköznek ebbe a szomorúság falába – ahol ott van a szomorúság, a könnyek – és nem tudják ezt meghatározni. És mit mondanak? Azt, hogy „Nem tudom mi ez. Miért érzem magam olyan szomorúnak? Biztosan valami baj van.” Vagy pedig a szellemi vezetőiket vádolják emiatt, vagy ki tudja, hogy még ki mindenki mást.

 

Ez most egy felhőként öleli körbe az emberiséget. Ezt a sárkány hozta a felszínre, aki eljött a bolygóra. És ez az elmélkedés, a befelé fordulás ideje és annak az ideje, hogy feltegyék a „Mit tettünk?” De nem egy ítélkező módon, nem egy vádaskodó módon, hanem hogy „Mit tettünk?”

 

Ennek a kérdésnek a feltevése egy nagyon is helyénvaló dolog. Igen, ez szomorúsággal jár, de már magának a kérdésnek a természete az, hogy „Mit tettünk?” azt is okozza számunkra, hogy megnézzük, hogy egyáltalán eleve miért is érkeztünk ide, erre a bolygóra, hova tartunk innen, és azt is okozza, hogy szembenézzünk a szenvedéssel. Mert én ezt az egészet fogom, és beleteszem egyetlen egy dobozba, amit szenvedésnek hívok.

 

A bolygó szenved. Az emberek rettenetesen szenvednek saját maguk miatt és mások miatt is. Most az történik, hogy ahogy egyre több és több ember válik tudatossá és egyre több padon ülő Realizált Mester van az egész bolygón, szemügyre vesszük ezt és azt mondjuk, hogy „Szenvedés. Ezt akarjuk tovább vinni magunkkal? Szenvedés. Ez a szenvedés szolgált minket? Ez a mi energiánk. Szolgált ez minket? És a szenvedésnek továbbra is szolgálnia kell minket?”

 

Mindannyian visszamehettek a származásotokba, az elmúlt életeitekbe, ahol szintén rengeteg sok szenvedést találhattok. Szemügyre vehetitek a mostani életeteket. Vagy akár csak a múlt heteteket is, ahol szintén megtalálható a szenvedés. Most már itt az ideje annak, hogy a szenvedés egész elképzelése átváltson a bolygón. A bolygó már eleget szenvedett. És ti is eleget szenvedtetek. Már elég volt ebből a sok szomorúságból! Ezért is történt az, hogy közösen felszínre hoztuk az Emberiség Könnyeit a ProGnostban. Tökéletes volt.

 

Tökéletes volt arra, hogy az újak azt mondják, hogy „Nézzük csak meg a szenvedést. Létezik egy jobb út ennél? Létezik valami más is ezen kívül?” És a válasz az, hogy igen és ha nem tudjátok, hogy mi az drága Shaumbra, akkor máris markoljátok meg a jogarotokat! Ha nem tudjátok, hogy mi az, akkor most egy pillanat erejéig ne gondolkozzatok, hanem ragadjátok meg a jogarotokat, mert az mindig elvisz titeket az energiátokba és a megoldásaitokba. És igen, létezik a szenvedésen kívül egy másik út!

 

De vannak olyanok a bolygón, akik sokat invesztáltak a szenvedésbe, akik azt érzik, hogy a szenvedés Isten akarata és az Istenhez vezető út. Azt érzik, hogy szenvedés nélkül az ember korrupttá, romlottá válna temérdek sok különféle módon. Egyáltalán nem bíznak magában az emberi természetben, ezért azt mondják, hogy „Az embernek szenvednie kell, amíg meg nem tanulja a dolgokat. Az embernek térden csúszva kell másznia és könyörögnie kell a megbocsátásért” egy olyan Istenhez, akit még csak nem is ismer.

 

De most már elérkezett annak az ideje, hogy ez a mély szomorúság elkezdjen véget érni ezen a bolygón. De mielőtt még meglátnátok a nagy változást, előtte még több szenvedést és szenvedési szükségletet fogtok látni, de az is meg fog változni. És szeretném, ha egy dologgal máris tisztában lennétek, mégpedig azzal, hogy amit a ProGnost-on csináltunk, vagyis csináltatok, az az volt, hogy egy reflektorfényt helyeztetek erre a dologra, ami azt mondta, hogy „Igen, ennek távoznia kell!” Többé már nincs helye a bolygón a szenvedésnek. Nagyon nagy helye van viszont az örömnek és a humornak. Nagyon sok helye van a szeretetnek. Nagyon sok helye van annak, hogy a fényeteket nyíltan és szabadon kisugározzátok magatokból. De a szenvedés ideje lejárt! Ezért is beszéltünk róla, és ez az egyik olyan nagy dolog, amit Realizált Mesterekként meg fogunk tenni a bolygón, hogy kiragyogtatjuk a fényünket jó mélyen abba, ami korábban a szenvedés volt, annak érdekében, hogy az utána bölcsességgé válhasson.

 

Most vegyünk erre egy jó mély lélegzetet! Elég volt már ebből a szenvedésből és szomorúságból ezen a bolygón! Elég volt!

 

És hogy jutunk oda? Az nem igazán számít, de most itt az ideje annak, hogy ez megváltozzon! Talán ez a legnagyobb – nem akarom ezt feladatnak hívni – de ez a legnagyobb tudatosságot igénylő dolog azok számára közületek, akik itt maradtok a bolygón Realizált Mesterekként. Nem fogunk harcolni, csatázni a szenvedéssel, hanem egyszerűen egy nagy fényt fogunk rá sugározni. És amikor a fény bevilágítja, akkor az fel fog tárulni, meg fog mutatkozni. És amikor az megmutatkozik, akkor majd zűrzavart, nyugtalanságot fog okozni – sok zűrzavart és káoszt fog okozni – de végül majd bölcsességé fog alakulni.

 

Akkor vegyünk erre most egy jó mély lélegzetet!

 

(szünet)

 

 

Adamus kérdése

 

Hm. Kedves Linda, tudod, hogy mi az, ami tényleg bosszant a Shaumbrával kapcsolatosan, mert állandóan ezt mondják és ez tényleg nagyon idegesít már? Tudod, hogy mi az?

 

LINDA: Mi az?

 

ADAMUS: „Nem tudom.”

 

LINDA: Most mit értesz ezen? Mit értesz ezen, hogy „nem tudom”?

 

ADAMUS: „Nem tudom.” – Feltettem a kérdést, mert ez tényleg felidegesít engem – az az egyik dolog, amit sok Shaumbra állandóan mondogat – de mi az?

 

LINDA: Mit értesz ezen? Miért tetted fel ezt a kérdést? Ha te nem tudod, akkor miért tetted fel a kérdést?

 

ADAMUS: Nem tudom. Nem tudom. (hangosan megszólal egy vijjogó riasztó hangja, Adamus nevet)

 

LINDA: Miért?

 

ADAMUS: „Nem tudom.” – ez az a dolog, ami idegesít és a Shaumbra állandóan ezt mondja!

 

LINDA: Ááá!

 

ADAMUS: Mert igenis tudod! És ez a lényege ennek az egész Shoudnak! (Adamus nevet) Hallhatnánk újra a riasztó hangját? Ez akkor szólal meg, amikor azt mondod, hogy „Nem tudom.” (Autó duda hangja szólal meg) Na, ez most ennek a riasztónak az indiai verziója. (most megszólal a riasztó hangja) Na végre, ez az! Jó. Jó. (Adamus nevet) Jó. Elég volt. Elég. Vágjuk ezt meg!

 

„Nem tudom” – Ez talán az egyik legmérgezőbb dolog, amit magatoknak mondhattok, vagy amit magatokról mondhattok. „Nem tudom.” Mert amikor kimondjátok azt, hogy „nem tudom”, akkor az létrehoz egy felhőt, egy ködfátylat körülöttetek, ami kiblokkolja a válaszokat, a potenciálokat, a megoldásokat. Mindent kiblokkol, kívül tart. A „nem tudom” egy igen erős megerősítő kijelentés, és néhányan nagyon jól tudjátok azt mondani, hogy „Nem tudom. Nem tudom. Nem tudom!” Rendkívül jól tudjátok azt mondani. Ez az egyetlen olyan alkalom, amikor igenis képesek vagytok egy kis színjátékra, amikor azt mondjátok, hogy „Nem tudom”, ami engem teljesen megőrjít. Olyan ez számomra, mint amikor tudjátok valaki a hosszú, hegyes körmeit végig húzza a táblán. Mert az igazság az, hogy igenis tudjátok. Csupán azt a játszmát játszátok, amit úgy hívnak, hogy „Nem tudom.”

 

Régebben volt közönségünk. Most Linda a közönségünk, az egyetlen közönségünk.

 

LINDA: Ó, hogy ez mekkora nyomás rajtam!

 

ADAMUS: Régebben volt közönségünk és nagyon élvezetes volt, amikor valaki azt mondta, hogy „Nem tudom” mert olyankor imádtam őket kiküldeni a toalettre, ahol 10 percet egyedül kellett tölteniük. És voltak, akik ezt tényleg szerették. De aztán olyanok is akadtak, akik ezt gorombaságnak és büntetésnek tartották a részemről. Pedig erről szó sem volt! Csak arra próbáltam ezzel rámutatni, hogy az a „nem tudom” mennyire nagyon mérgező, mert igenis tudjátok, és ez egy olyan játszma, amit minden egyes nap játszotok magatokkal.

 

Ennek a „nem tudom”-nak persze meg vannak a maga különféle változatai. Mint amilyen a „nem vagyok benne biztos” – vagy – „igazából most nem akarok döntést hozni” – vagy – „ez nem az én szintem” – vagyis mindezekkel a dolgokkal ugyanazt mondjátok, hogy „Nem tudom.” Pedig igenis tudjátok! És most már itt az ideje, hogy túllépjetek ezeken a „nem tudomokon”. Amikor visszatér a közönség – óóó! Már annyira várom azt! Mert akkor lesz egy különleges „nem tudom” székem a számukra.

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Talán a sarokban. Igazából itt nincs is sarok, de akkor találunk majd egy „nem tudom széket”, tudjátok olyan ez, mint amikor egy kisgyereket a sarokba állítotok egyfajta büntetésként. Tehát, lesz egy „nem tudom” székünk és amikor valaki kimondja azt, annak egy kalapot kell a fejére tennie.

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Egy kalapot. Szeretném ezt egy példával demonstrálni, mert ez nem csak ezeken az élő Shoud-okon lesz így, hanem ez minden egyes alkalommal így lesz, amikor bármelyikőtöket is azon kapom, hogy azt mondjátok, hogy „nem tudom” vagy ennek bármilyen változatát mondjátok. Akkor az fog történni. Most kérnék egy önként jelentkezőt a színpadra, aki ezt most bemutatja nekünk. Akkor Gaelon, lennél szíves idejönni?

 

LINDA: Ó, ő a te önként jelentkeződ?

 

ADAMUS: Ő fog most leülni Cauldre helyett.

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Cauldre nem ér rá ezekre a hang tesztelésekre, meg világítás próbákra, és olyankor Gaelon szokott Cauldre helyére ülni. Gaelon Tinder, akinek persze Jean Tinder az édesanyja. Kérlek szépen akkor most gyere ide, és ülj le! Vedd le a maszkodat! Én nem kaphatom el a COVID-ot, mert egy kísértet vagyok! (Adamus nevet) Jó. Jó.

 

Akkor kérlek ülj le! Kicsit ideges vagy most?

 

GAELON: Igen.

 

ADAMUS: Tudtad, hogy ide foglak hívni?

 

GAELON: Nem. (mondja nevetve)

 

ADAMUS: Nem. Akkor jól megleptelek, igaz?

 

Szóval most az fog történni, hogy tegyük fel, hogy mi ketten éppen beszélgetünk egy Shoud-on, – ami így is lesz – és én valami olyasmit kérdezek tőled, hogy „Mi az a következő nagy dolog, ami bejön az életedbe Gaelon?” És erre te azt válaszolod, hogy…

 

GAELON: Nem tudom. (Lindának elakad a lélegzete)

 

ADAMUS: Én erre azt kérdezem, hogy „Micsoda?!?!” És akkor megszólal a riasztó…mondom megszólal a riasztó! Több kávészünetre van szükségük! A kávéról beszélek Kerri!

 

KERRI: Ó!

 

ADAMUS: Nem kaptam kávét. Pedig már 45 hosszú perce beszélek egyfolytában és még nem kaptam kávét! Ha már a szenvedésről beszélünk! Itt szenvedek, mert elfelejtettek nekem egy csésze kávét adni! Az ember azt hinné, hogy Kerri ezt rögtön tudja, de most ott ücsörög a másik asztalnál, „Nem tudom. Nem tudom. Nem gondoltam volna, hogy kávét szerettél volna inni. Nem kértél…”

 

Nem. Érezz ebbe bele! Lépj túl az elmén és az adatokon és ismerd fel, hogy „Ó, Adamus szeretne most egy csésze kávét!” Hol is tartottunk?

 

GAELON: Nem tudom.

 

ADAMUS: Ez jó volt. (nevetnek) És amikor ezt kimondod, akkor megszólal a riasztó hangja…(egy pillanatig lágy zene szólt) Ez meg mégis mi a jó fene volt? Tehát a riasztó …(autódudálás hang) … a …na végre (most már a riasztó szól) Ez az…jól van. Tehát, megszólal a riasztó és akkor Linda…(mindenféle hangok szólnak megállás nélkül) Ki az…..mi folyik itt?!

 

LINDA: Szerintem most kellene megfognod a jogarodat.

 

ADAMUS: A micsodámat?

 

LINDA: A jogarodat.

 

ADAMUS: Ez az én jogarom. Nem, ez csak a színjáték része. (mondja suttogva)

 

LINDA: (szintén suttogva) Oké.

 

ADAMUS: Jól van, erről Gaelon nem tudott. És akkor hirtelen sokkot kapok, mert valaki azt mondja, hogy „Nem tudom.” Mert amikor valaki azt mondja, hogy „nem tudom” akkor látom, ahogy hirtelen körbeveszi egy ködfátyol, ami megakadályozza az illetőt abban, hogy lássa az összes potenciálját, és akkor a „nem tudom földjére kerül.” És olyankor egy apró kis buborékban vagytok. Nem látjátok mindazt, ami tényleg körülvesz titeket. Tehát amikor azt mondjátok, hogy „nem tudom” és olyankor tényleg nem tudjátok. Olyankor egy bámulatos intuitív létezőből egy „nem tudom” létezővé váltok. És akkor Linda majd csinálni fog valami. Gyerünk Linda!

 

LINDA: Ja, hogy most van itt az ideje…

 

ADAMUS: Linda, tudod, hogy most mit kellene tenned?

 

LINDA: A picsába, nem! (mondja nevetve)

 

ADAMUS: Nem, „nem tudom”. (mind a ketten nevetnek) Linda hirtelen előhoz egy csodálatos teremtést, amit Cauldre talált ki, és Jean Tinder valósított és varrt meg – az anyukád – és most ezt a fejfedőt fogod magadon viselni, amin az a felirat díszeleg, hogy „Ennél jobbat tudok.” Akkor most kérünk egy képet erről a „ennél jobbat tudok” kalapról. (Linda tapsol) Szép közeli kép! Jó. Most egy kicsit fordítsd el a fejedet, hogy a kamera is jól lássa, vagy ami még jobb, a kamerát fordítsátok el! Oké. „Ennél jobbat tudok.”

 

LINDA: Ez az!

 

ADAMUS: Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Az „ennél jobbat tudok”-nak több jelentése van. Elsősorban az, hogy „Ennél jobbat tudok. Sok mindent tudok és jobbat tudok annál, minthogy azt mondjam, hogy „Nem tudom.” Lehet sok ilyen kalapra lesz szükségünk és csináltatnunk kellene belőle egy jó párat. Írja fel ezt valaki a teendők listájára! Ki a felelős ezért? „Nem tudom” (mondja csúfolódó hangon). Írja fel ezt valaki a teendők listájára! Rengeteg sok ilyen kalapot fogunk csináltatni, megvarratni, kihímezni és szét fogjuk azokat osztogatni. Bár szerintem jobban nézne ki…

 

ADAMUS: Ugyan már Adamus! Ki akarna magának ilyen kalapot?

 

ADAMUS: Nem tudom.

 

LINDA: Ez egy büntetés. – Ó! (Linda nevet)

 

ADAMUS: Ezt most direkt mondtam! (Beindul a riasztó hangja és Adamus nevet)

 

LINDA: (folyamatosan nevet) Na tessék! (És Adamus fejére teszi a kalapot, és egyre

csak nevet, miközben egyfolytában szól a riasztó)

 

ADAMUS: Ezt direkt mondtam Linda. És ezt te is tudod! Köszönöm Gaelon a demonstrációt, hogy bemutattad az új „nem tudom” kalapot.

 

GEALON: Szívesen.

 

ADAMUS: Tudjátok egy kicsikét úgy fest, mint egy „buta tökfilkó” sapkája. Pedig szerintem inkább egy nagy peremes varázsló süvegnek kellene kinéznie! Szerintem eredetileg Jane is ezt javasolta. Köszönöm a kávét Kerri. Köszönöm.

 

KERRI: Nincs mit.

 

ADAMUS: (iszik egy kortyot valamiből, amíg arra vár, hogy Linda hozza a kávéját) Úúú! Áááá!

 

LINDA: Na tessék!

 

ADAMUS: Ez nem kávé, hanem…

 

KERRI: Azt nem én készítettem!

 

LINDA: Az kombucha!

 

ADAMUS: Szerintem ez…kombucha. (Adamus nevet) Én meg azt hittem, hogy valaki rávizelt a szőlőre.

 

A lényeg az, drága Shaumbra, hogy soha többé nem akarom azt hallani tőletek, hogy „Nem tudom. Nem tudom.” Mert igenis tudjátok! Az igazság az, hogy mindent tudtok. Csak nem tudjátok, hogy tudjátok.

 

 

Szeretet

 

Akkor most ezt az egészet hozzuk össze! Ez a mi Valentin Shoudunk! Látjátok ezt a sok szívet? Ha meg kellett kérdeznetek magatoktól, hogy „miért van ma tele a színpad szívekkel és rózsákkal? – Nem tudom” hát azért, mert nyolc nap múlva lesz Valentin Nap. Hát ezért.

 

A Valentin Nap a szeretet, a szerelem ünneplése, annak ellenére, hogy Szent Valentin egy mártír volt. Értitek ezt? Szenvedett és valahogy ebből született meg a szeretet, a szerelem megünneplése. Ez aztán tényleg elég fura! Nem is értem, hogy miért tették ezt!

 

Linda, erre most azt kellene mondanod, hogy „Nem tudom.” Gyere csak ide! Nem harapok!

 

LINDA: Ez a vallásom ellen van. Nem mondhatok ilyet.

 

ADAMUS: Oké, tehát többé nem fogja ezt mondani. És ez jó dolog. Tanul.

 

Szent Valentin (Szent Bálint) mártír volt i.sz. 269 környékén, mégis ebből született meg a szerelem ünnepe. Azt, hogy ez, hogy történhetett meg, azt nem tudom. Tehát, a Valentin Nap a szerelem ünnepe, amikor a fiatal szerelmesek és az emberek szerelmes dolgokat tesznek, mondjuk virágot ajándékoznak. Én ezeket neked ajándékozom Linda, mert szeretlek téged. A tiéd lehet a Shoud után. (Az asztalon lévő rózsacsokorról beszél)

 

LINDA: Ó, köszönöm szépen. Milyen figyelmes vagy!

 

ADAMUS: Szerelem. Mi a szerelem? Mi a szerelem, a szeretet? „Nem tudom.” (mondja csúfolódó hangon, amin mind a ketten nevetnek) Elképzelésetek sincs arról, hogy én ezt milyen sokszor hallom tőletek! Ezzel kapcsolatban van egy kis problémám és azért van rá egy kis reakcióm, mert már olyan rengetegszer hallottam ezt mindannyiótoktól.

 

Tudod, amikor éjszaka felhívsz engem, én meg jövök, hogy beszéljünk, és meglátogatlak – ti meg felteszitek nekem azt a temérdek sok kérdést, amire tudjátok, a tipikus válaszom az, hogy „Mi a válasz? Szerinted mi erre a válasz?”

 

„Nem tudom. Ezért kérdezem tőled.”

 

De én nem fogom megadni neked a választ. Hanem arra foglak emlékeztetni, hogy benned vannak a válaszaid, de abban a pillanatban, amikor azt mondod, hogy „Nem tudom. Fogalmam sincs. Nem tudom”, akkor visszavonulok és békén hagylak. Hagynom kell, hogy benne legyél abban a fertőző fürdőben, azzal a sok „nem tudom”-mal. Akkor semmit sem tehetek. Nem adhatom meg neked a választ és te továbbra is ragaszkodsz ahhoz, hogy „Nem tudom” tehát csak ott üldögélünk még egy kicsit és hülyeségekről beszélünk, mert így nem igazán tudunk beszélgetni. A „nem tudomok” ezen a ponton mérgezőek a fejlődésetekben, a Mesterlétetekben. Mérgezőek.

 

Akkor térjünk vissza a szerelem témájára. Mi a szerelem?

 

Mi a szerelem? Egy érzés. Egy érzés és a szerelem/szeretet egyben egy érzék is. A szó szoros értelmében egy érzék. Ma már egy angyali érzék, de régen nem volt az. Régebben nem létezett semmiféle szerelem, szeretet sehol, amíg az emberek azt meg nem teremtették. És akkor egy új érzékké vált az összes angyal számára, hogy majd meg tudják azt tapasztalni. De mi a szerelem?

 

Amikor a szerelmet, a szeretetet hivatalosan is érzékké nyilvánítottuk a többi több, mint 200 000 érzékkel együtt, akkor tartottunk egy összejövetelt és valaki azt mondta, hogy „Az a javaslatom, hogy a szerelem/szeretet az egyik angyali érzék legyen.”

 

Sok morajlás és beszélgetés volt a teremben, míg végre valaki a terem másik oldalán megkérdezte, hogy „Mi a szerelem? Mi a szeretet?” És akkor a teremre néma csend borult. Mindenki beleérzett abba, mert tudjátok a legtöbb angyali létező soha nem érzékelte a szerelmet és semmit sem tudott róla.

 

Azt mondták, hogy „Hozzunk akkor ide egy embert! Hozzunk el egy embert az összejövetelünkre, egy olyan embert, aki megtapasztalta a szerelmet, és kérjük meg őt, hogy írja le nekünk a szerelmet, hogy aztán szavazni tudjunk arról, hogy akkor most tényleg egy új angyali érzék legyen, egy hivatalos új érzék legyen?” És akkor mentek és szereztek egy embert. Megölték, muszáj volt megölni, hogy át tudják hozni magukhoz, de végsősoron ez nem számított. Tehát, behoztak egy embert a terembe és azt kérdezték tőle, hogy „Hé, Casanova, mi a szerelem?”

 

És Casanova egy pillanatra elgondolkodott, mert ő is szerette a színjátszást, majd azt felelte, hogy „A Szerelem. Nem tudok nektek semmit mondani a szerelemről, mert azt nektek magatoknak kell átélnetek. És én úgy 5000 alkalommal vagy még többször is megéltem azt, de nem tudok nektek mesélni a szerelemről, mert az nem az erotikus érzelmeket és nem is a test érzékszervi érzéseit jelenti. Az nem szerelem. Az a szerelemre adott reakció. De mi a szerelem? Mi a szeretet? Nehéz ezt egy olyan valakinek elmagyarázni, aki még soha nem élte azt át. De azt máris elárulhatom, hogy a szerelem/szeretet érzéke a létező leghatalmasabb az összes érzék közül. De ahhoz, hogy ezt átélhessétek, el kell mennetek a Földre, és ha ezt egyszer megéltétek és ha egyszer a szívetek megnyílik a szeretetre, a szerelemre, még akkor is, ha a szívetek vereséget is szenved a szeretet, a szerelem következtében, akkor majd beszélhetünk erről a létező leghatalmasabb érzékről.”

 

Az egész csarnokban minden angyal olyan képet vágott, hogy „Mi a f*szról beszél ez itt? Micsoda?!” De ettől függetlenül a szavazást megtartották és természetesen én, ahogy ez jellemző rám, mindenkit arra bátorítottam, hogy szavazzák meg! Azt mondtam, hogy „Tényleg bízzatok meg bennem! Egy nap majd ti is elmentek a Földre, emberi alakot öltötök és meg fogjátok tapasztalni ezt a szeretetnek, szerelemnek nevezett dolgot. De Casanovához hasonlóan én sem tudok nektek mesélni róla. Nem tudom azt leírni, ábrázolni vagy meghatározni, de az már egyszer bizonyos, hogy valódibb a Föld szikláinál és a Föld vizeinél. Valódibb az égen átrepülő madaraknál és az erdőkben pusztító tüzeknél…” Na jó, kicsit elragadtattam magam, de hát imádok kicsit színpadias lenni.

 

A szeretet, a szerelem nagyon is valóságos. Amikor a szerelemről, a szeretetről kérdezik az embereket, akkor sokszor elmerengenek rajta. „Hm. A szerelem, a szeretet.” Azokon tűnődnek el, akiket szerettek. Elmerengenek azon az érzésen, milyen érzés szeretve lenni, akár az anyjuk keble által, akár a barátnőjük keblétől – az nem számít. A lényeg az érzés… (Adamus nevet) Esküszöm, hogy Kerri beletett valamit a kávémba, mert addig nem voltam ilyen, amíg el nem kezdtem kávét inni.

 

KERRI: Én voltam.

 

LINDA: Folytasd csak, ez érdekes.

 

ADAMUS: Tehát a szerelem, a szeretet. Térjünk vissza a lényegre. Igen, mi a szerelem, a szeretet? Ilyenkor általában elkezdtek beleérezni a régi szerelmek idejébe! A szeretet, a szerelem nagyságába vagy azokba a szerelmekbe, amik most vannak jelen az életetekben. De ha megpróbáljátok azt ecsetelni, körbe írni, azzal szinte rossz szolgálatot tesztek neki. Amikor megpróbáljátok a szerelmet, a szeretetet meghatározni, az olyan, mintha megpróbálnátok azt palackba zárni és bebörtönözni. A szeretet, a szerelem a szívből ered.

 

Tehát Linda, szerinted a szerelmet, a szeretetet miért a szívvel társítják?

 

LINDA: Azért, mert az nem az agy.

 

ADAMUS: Ez egy jó válasz! Azt hittem azt fogja mondani, hogy „Nem tudom”, de látszik, hogy tanul.

 

Nem az agyból ered. Igazából ez egy nagyon bölcs válasz. Tehát, ez nem a fejből ered, hanem a szívből. A szívből, ami egy olyan edény, amit, ha szerelmesek vagytok, akkor a szívetekben éreztek. Néha a zsigereitekben érzitek, de soha sem az agyatokban érzitek, ugye? Hanem a szívben. Ez az a hely, ahol az élet ritmusa árad és ezt csak itt érzitek, a szívetekben. A szív lüktetése, az élni és a tapasztalni akarást jelenti. Persze nem a szív teremti meg ezt a vágyat, viszont a szív reagál erre a vágyra, hogy megélje az élet ritmusát. Ezért a szív a szerelem, szeretet helye.

 

Visszatérve a lényegre. A szeretet, a szerelem egy érzékelési érzés, és az angyalok megszavazták és azt mondták, hogy „Jól van, akkor elfogadjuk a szeretetet/szerelmet az egy új érzék legyen. Nem igazán értjük, hogy az emberek miért vannak annyira odáig érte, de jól van, akkor legyen így!”

 

A szeretet/szerelem egy érzék és az érzék nem rendelkezik adatokkal. Nincsenek benne adatok. Ezért is van az, hogy amikor eszetekbe jut a szeretet, a szerelem, akkor elönt benneteket egy érzés. És ez nem az adatokról szól, hogy mondjuk 28 évvel ezelőtt volt egy szerelmetek és milyen sokszor csókolóztatok, vagy hányszor hamburgereztetek együtt. Ez nem az adatpontokról szól, mert az teljesen meghiúsítaná a szeretetet, szerelmet, ha mindössze csak adatok sorozatából állna. A szeretet, a szerelem az egy érzés.

 

Egy érzék. És jóval meghaladja, túlszárnyalja azt, amivel az elme egyáltalán megpróbálhatná azt meghatározni. – És az egész életnek ilyennek kellene lennie.

 

 

Az emberi döntéshozatal

 

A történelem, a múlt adatpontok sorozatából áll, amik általában nem pontosak. Az én arcképem például nem is az enyém volt, hanem egy barátomé. A múlt vagy a történelem sok-sok olyan adatpontok sorozatából áll, amik nem pontosak és mégis a világ manapság megragadja azokat az adatpontokat. És ennek az az oka, hogy az elme így gondolkodik. Itt van nálad a kis íróeszközöd Linda?

 

LINDA: Persze.

 

ADAMUS: Jó, mert arra fogom Lindát kérni, hogy írjon – írjon – huh! - le pár szót…

 

LINDA: Ó, jaj!

 

ADAMUS (nevetve) … a táblára. Arra fogom kérni, hogy írja le – most Kuthumi bezavar. Tehát, arra fogom kérni, hogy írjon le egy pár dolgot a táblára. Szóval az emberi elme így gondolkodik. Adat, adat, adat, érzelem… döntés.

 

LINDA: Hú, hú, hú.

 

ADAMUS: ... döntés

 

LINDA: Fordítva írtam le őket.

 

ADAMUS: Adat, adat, adat, érzelem, döntés. Ez egy minta – ami nem azt jelenti persze, hogy csak három adatpontotok van – hanem egy sorozatnyi begyűjtött adatot jelenti, ami aztán egy érzelemhez vezet. Az összes emberi döntés érzelmi alapú. Az érzelem maga a döntési pont, és amikor végre meghoztok egy döntést, és azt mondjátok, hogy ezt intellektuális alapon hoztátok meg vagy, hogy tényleg feldolgoztatok egy csomó mindent, akkor is az összes döntés érzelmi alapú. És voltak olyanok a múltban, akik kihívást intéztek hozzám ezzel kapcsolaban, és vesztettek, mert mindig egyes emberi döntés végsősoron érzelmi alapú.

 

Igen, adatokat gyűjtötök, rengeteg sok adatot, mert az elme ezen a módon működik. És semmi baj sincs az elmével, csak az a helyzet, hogy így működik, hogy adatokat gyűjt. És utána az elme felbecsüli, értékeli azokat az adatokat, mivel tényleg nem érti a valódi érzékeket vagy az érzékiséget, vagy az érzékszervi érzéseket. Az elme az érzelmek alapján végzi el az adatok értékelését, felbecsülését, majd ezt követően hozza meg a döntést. És a döntés így a sötétben, vagy a legjobb esetben is a szürkeségben történik meg, a valódi érzékek teljes jótékony hatása nélkül.

 

Beszéltünk már erről korábban is, de most már itt az ideje, hogy meg is csináljuk. Beszéltünk már erről a múltban egyfajta bevezetőként arra, amit most fogunk megtenni, mert most belemegyünk a szuper érzékelésen alapuló életbe.

 

Akkor most térjünk vissza egy pillanatra oda, hogy adat, adat, adat, érzelem, döntés.

 

Érezzetek ebbe bele most egy pillanatra! Vegyetek egy jó mély lélegzetet és képzeljétek el velem együtt, szóval képzeljétek el, hogy bementek egy szobába, ahol teljes sötétség van. Vaksötétség. Semmi információtok sincs a szobáról, mielőtt kinyitnátok az ajtót. Bementek, majd becsukjátok magatok mögött az ajtót. Vaksötétség van. Nincs ott semmi. Az elme az ő korlátozott fizikai érzékszervein keresztül azonnal nekiáll adatok után kutatni. „Hideg a padló? Kőből van vagy szőnyeggel borított?” Adat, adat, adat.

 

Aztán pedig felkiáltotok abban a teljes sötétségben. Semmit sem láttok, mégis kiáltotok egyet abban a vaksötétben, azért, hogy meg tudjátok állapítani, hogy visszhangot ver-e a hangotok, mert az segítene meghatározni a szoba méretét, hiszen semmit sem tudtok arról, hogy ez a szoba mekkora, milyen magas, milyen bútorok találhatóak benne, egyáltalán van-e bútor benne? Hiszen megeshet, hogy mentek még két métert és belezuhanhattok egy mély verembe, ami tele van aligátorokkal. Elkezditek az adatgyűjtést. Kicsikét fütyültök és megpróbáltok a szemetek alkalmazkodni kezd ehhez a sötétséghez, azt remélve, hogy egy icipici fény mégiscsak van abban a sötétségben, ami segíti a tájékozódásodat.

 

Adat, adat, adat, adat – most éppen adatokat gyűjtötök. És most jön az a pont, ahol szinte semmiféle adat nincs. Csak annyit tudtok, hogy padló van a lábatok alatt és hogy valami elnyeli a hangot, mert egyáltalán nincs visszhang, de ez még mindig nem segít nektek meghatározni a szoba nagyságát vagy természetét. Még semmibe sem botlottatok meg, tehát még azt sem tudjátok, hogy egyáltalán vannak-e ott bútorok, falak, vagy ilyesmik. Adat, adat, adat, adat.

 

És most meghoztok egy érzelmi döntést, „Veszélyben vagyok!” Na, így működik az elme. „Veszélyben vagyok!” Ez egy érzelmi reakció – „Veszélyben vagyok!” – és lehet, hogy veszélyben vagytok, de lehet, hogy nem. A lényeg az, hogy ezek az adatpontok segítenek érzelmi döntést hozni.

 

És most eljött a döntés meghozatalának az ideje, mert az érzelmek azt mondták, hogy „Veszély, potenciális nagy veszély van itt. Nem lenne szabad itt lennetek.” És azt döntöttétek el, hogy „Menekülj, de gyorsan!” Próbáljátok meg megtalálni az ajtót, amin bejöttetek. Remélhetőleg nem mentetek messzire az ajtótól és a valóság az, hogy szinte alig mozdultatok el az ajtótól, mert az adatgyűjtésetek és az érzelmi döntésetek során féltetek tovább menni.

 

De mi van akkor, ha ebben a szobában található az isteniségetek? Mi van akkor, ha az elmétek egyszerűen képtelen felfogni az isteniséget, mert nem volt vele korábbi tapasztalata? És így nem tudja, hogy mit keressen. Mi van akkor, ha az elme nem tud az adatpontjai használatával kimutatni semmiféle isteniséget. Mi van akkor, ha ezt a szobát az isteniségetek tölti meg, de most azt a döntést hoztátok, hogy menekülőre veszitek a dolgot, azt remélve, hogy megtaláljátok az ajtót, attól való félelmetekben, hogy mi várhat itt rátok?

 

Ez a tipikus emberi gondolkodás. Most ezt eléggé leegyszerűsítettem persze – és lesznek, akik majd azt mondják, hogy túlságosan leegyszerűsítettem az egészet, de lényegében pontosan így történik a dolog. Mindez ott áll a képernyőn. Adat, adat, érzelem, döntés. És így, ezen a módon élitek le az egész életeteket, minden egyes nap így éltek. És amikor sötét szobákkal találkoztok – ami egy hasonlat valami új dologra az életetekben – akkor általában azt a döntést hozzátok meg, hogy meneküljetek, vagy minimum, hogy fogjátok vissza magatokat. Vagy pedig azt a másik döntést hozzátok meg gyakran, hogy „Gyűjtsünk még több adatot! Álljunk meg itt egy kis időre és csak várjuk meg, hogy történik-e valami!” De közben az egyik kezetekkel az ajtót fogjétok, hogy ha úgy alakul, akkor azonnal ki tudjatok onnan menekülni. Most már itt az ideje túllépni ezen!

 

Ez szoba itt rengeteg sok új lehetőséget képvisel, ez a szoba képviseli az isteniségeteket, az energiátokat és az összes potenciálotokat. És itt most ebben a szobában álljatok meg! Fejezzétek be a megszállott adatgyűjtést! Ragadjátok meg a jogarotokat, de ne fegyverként, ne a válaszként, hanem egy emlékeztetőként arra, hogy igen is tudjátok a dolgokat. Tudjátok a dolgokat.

 

Ha itt most szünetet tartanánk, miközben ott álltok abban a sötét szobában, és mostanra talán már több száz adatot is begyűjtöttetek és megjelent a félelem, érzelmi reakció gyanánt – talán még nem hoztátok meg a döntéseteket – és most, ha odamennék hozzátok és azt kérdezném tőletek, hogy „Akkor most mit fogsz tenni?” Erre azt mondanátok, hogy „Nem tudom.” És akkor tényleg jó erősen arcul csapnálak – jó erősen. Akkora pofont adnék, hogy a feneketekkel a földre esnétek és rájönnétek, hogy a padló milyen kemény. És ez is egy újabb adatponttá válna. „Most már ne zuhanjatok túl sokszor a padlóra!” Aztán a falnak támasztanálak, és akkor felismernétek, hogy bizony a fal is elég kemény. – Hé, most csak viccelek. Vagy talán mégsem?

 

Ezen a ponton nem mondhatjátok azt, hogy „Nem tudom.” Amikor odasétálok hozzátok és azt kérdezem tőletek, hogy „Most akkor mit fogsz tenni? Itt vagy ebben a sötét szobában. Fogalmad sincs arról, hogy mi ez. Félsz. Félelmedben bepisilsz. Most akkor mit fogsz tenni?” Erre azt felelitek, hogy „Megragadom azt a jogart most azonnal, mielőtt még bármi rosszat tennék. (Adamus nevet) Megragadom azt a jogart, ami majd megmutatja nekem az utat.” És kiszálltok az elmétekből. Abbahagyjátok a gondolkodást és bár tudatában vagytok az érzelmeiteknek, nem hagyjátok, hogy azok el uralkodjanak és maguk alá teperjenek. És visszafogjátok magatokat attól, hogy egy adatokon alapuló emberi döntést hozzatok. Adat, adat, adat…

 

Fogjátok meg azt a jogart és hagyjátok, hogy eljuttasson titeket a potenciáljaitokba, az energiátokba. És amikor odaértek a potenciáljaitokhoz, az nem azt jelenti, hogy a válasz ott lesz. Vagyis nem az Egyetlen Válasz lesz ott, hanem az összes válasz ott lesz, az összes potenciál ott lesz, és rögtön ahhoz a potenciálhoz fogtok odavonzódni, amelyik a legmagasabb szintű elégedettséget, érzékiséget és a legkevesebb szenvedést, a legkevesebb ellenállást jelenti számotokra.

 

Automatikusan oda irányítódtok majd. És ezt soha ne kérdőjelezzétek meg! Soha ne vonjátok kétségbe! Soha! Soha! Soha! Soha ne vonjátok kétségbe azt, hogy automatikusan a számotokra legmagasabb potenciálhoz lesztek oda irányítódva! És nem a bolygó, nem valaki más, nem az anyátok és nem is a kutyátok legmagasabb potenciáljához, hanem a sajátotokhoz! És ezt soha ne vonjátok kétségbe, mert az az elme működése. Ez itt pedig az elme kikerülése. Se ideje, se helye nincs már annak a kétségnek, annak a megkérdőjelezésnek. És ehhez elképesztő nagy bizalom kell – vagyis nem igazán. Nem, nem kell hozzá óriási bizalom. Az egy félreértés, hogy „Ó, óriási bizalom kell ehhez!” Nem, nem kell. Hiszen ez az egész a sajátotok. Ez mind a ti saját energiátok. Ez mind a ti saját potenciálotok, a ti összes válaszotok. És itt nincsenek szellemi vezetők. Ó! Ó! – Semmi ilyesmiről nincs itt szó! Hanem arról van szó, hogy hagyjátok, hogy oda legyetek szállítva vagy, belevive az összes potenciálotokba – a tudatosságba.

 

És miközben fogjátok azt a jogart, ami pusztán csak egy emlékeztető, tehát miközben fogjátok azt a jogart, keresztülvisz titeket azokon a mérgező „nem tudom” rétegeken, amiket a múltban odahelyeztetek. Azonnal keresztülhatol azon a ködfátylon és eljuttat titeket a válaszhoz. És aztán pedig kussoljatok! Kussoljatok! Meg se mukkanjatok! És ezt most azért mondom, mert az emberi elme rendkívüli módon hajlamos nekiállni pörögni, kényszeresen megszállott lenni, és mindenféle kérdéseket feltenni, továbbá aggódni, félni és azt mondani, hogy „Szerintem jobb, ha még több adatot gyűjtünk, és még több kutatást végzünk és megpróbáljuk ezt megfejteni, aztán pedig majd le kell ülnünk és latolgatnunk kell az esélyeket, valamint a jót és a rosszat. Utána pedig kiért…” Kussolás van! A saját energiátokban vagytok és az energiátok soha, de soha nem fog ellenetek működni. Soha nem fog ellenetek működni!

 

És aztán ott vagytok abban a sötétségben, abban a semmiben és egy pillanatra, na igen, az elme meg fog jelenni és azt kérdezi majd, hogy „Ez meg mégis micsoda? Egy rohadt nagy sötét verem vagy szakadék és elevenen fel fog falni a szakadékban élő szörnyeteg.” És körülbelül akkor, amikor már túlléptetek az „adat, adat, adat, érzelem, döntés” – mintán, akkor hirtelen feltárul az összes (belső)tudás, ti pedig azt mondjátok, hogy „Azta! Én ezt tudtam! Azta! Én ezt mindig is tudtam! Miért is hagytam, hogy lefoglaljon ez elmének ez az egész „adat, adat, adat, érzelmi cucca?”

 

És abban a pillanatban amikor felteszitek ezt a kérdést – mivel most már a saját energiátokban vagytok – a válasz rögtön megérkezik – „Mert ezt akartad és mert azt hitted, hogy ez ennek ez a módja, azt hitted, hogy ezt kell tenned.” És ekkor azt gondoljátok, hogy „Vajon túl fogok tudni lépni ezen valaha is?” A válasz, a (belső)tudás pedig azonnal ott lesz, „Hát persze, abszolút, te kis butus!” Vagyis az energiátok beszél hozzátok. Néha így beszél hozzátok. Azt mondja, hogy „Igen, de ahhoz vissza kell térnünk! Ne gondolkodj már rajta! Fejezd be az ezen való aggódást!” Itt vagytok. Markoljátok meg az a jogart, hiszen az azonnal elvisz titeket a saját energiátok kellős közepébe, ahol ott van az összes potenciálotok és az a potenciálotok is, amelyik a legtöbb örömmel akar szolgálni titeket – és ez az, aminek azonnal a tudatába fogtok kerülni. Végül majd az összes többi potenciálnak is a tudatába fogtok kerülni, de azt mondjátok majd, hogy „Ó, ezek nem olyan érdekesek, mert azok szenvedéssel járnak. Azok meg túl sokáig tartanak. Azok meg – nem tudom mik azok, de én ezt az örömmel, könnyedséggel járót választom, amiben nincs ott a szenvedés.” Hiszen elég volt a szenvedésből!

 

Akkor most vegyünk egy mély lélegzetet Shaumbra! Ma nagyon jól szórakozom.

 

Már olyan régóta abban a régies stílusban dolgoztunk, abban a nagyon lineáris stílusban, hogy „adat, adat, adat, érzelmek,” amit nagy ritkán egy döntés is követett, de a legtöbbször azt mondtátok, hogy „Nem tudom.” Időnként felteszitek ezeket a kérdéseket, hogy „Mit kellene tennem? Hova kellene költöznöm? Kellene talán egy párkapcsolat találnom? Ki vagyok én? Meddig fogok élni? Mit kell tennem ahhoz, hogy jobban gondoskodjak az egészségemről?” És akkor nekiálltok adatokat gyűjteni. Felmentek az internetre. És keresgéltek, kutattok. Ezt fejezzétek be! Nem azt mondom ezzel, hogy a kutatás rossz dolog. Azonban az életetek nagy kérdéseire, arra, hogy mit tegyetek legközelebb, hogy hova menjetek és hogy hogyan lépjetek túl egy fizikai problémán és hogyan engedjétek be az egészséget az életetekbe, mindezekre a dolgokra vonatkozóan fejezzétek be az egész adatgyűjtést, hiszen az érzelmekhez vezet. Tudjátok, a döntéseitek a legtöbbször érzelmi alapon történnek és az érzelem általában a félelem vagy hiány, vagy a szenvedés.

 

Nem is csoda, hogy folyton ugyanazt a dolgot ismétlitek, ugyanazzal a szenvedéssel és mindig ugyanazzal a végkifejlettel. Most már lépjünk túl ezen! Fogjátok meg azt a jogart és engedjétek meg, hogy eljuttasson a saját energiátokba, ahol ott van az összes válasz és ahol a legnagyobb örömmel és a legnagyobb kegyelemmel, kecses könnyedséggel járó válasz is ott van, és ez nagyon egyértelmű és világos lesz a számotokra. Nem fog azzal érkezni a válasz hozzátok, hogy „Hát nem is tudom, hogy akkor most ezt vagy azt válasszam.” Annyira tiszta és egyértelmű lesz a válasz, hogy arcul csap majd, mint egy hatalmas (belső)tudás.

 

Akkor most vegyünk egy jó mély lélegzetet!

 

Itt az ideje, hogy megváltoztassátok a módját annak, ahogy eddig a dolgok megválaszolásra kerültek és végre valódi és igaz döntéseket hozzatok az életetekben! Itt az ideje annak, hogy megnyissátok magatokat az összes potenciálotokra, mert azok ott vannak. Ehhez csak azt kell tennetek, hogy megfogjátok azt a bizonyos jogart, kussoltok és abbahagyjátok az elme rögeszmés próbálkozását. És az azonnal elvisz majd titeket a saját energiátokba, és minél csendesebbek vagytok pár pillanat erejéig, egy pár nagyrabecsült pillanat erejéig – az annál gyorsabban meg fogja nektek mutatni, hogy abban a nagy sötét szobában, amibe éppen beléptetek, ami talán életetek egy kérdésének a szimbóluma – tehát, abban a nagy sötét szobában, ha egy kicsit csendben maradnátok egy pillanatra, és abbahagynátok az adatgyűjtést és nem hoznátok érzelmi alapú döntéseket, akkor a válasz azonnal ott lenne!

 

 

Már tudjátok – merabh

 

Akkor most vegyünk egy jó mély lélegzetet, kérnék egy kis zenét és csináljunk erre egy merabh-ot!

 

(megszólal a zene)

 

Már ott van a (belső)tudásotok. Már ott a (belső)tudásotok. Azért is olyan bántó, amikor olyanokat mondotok, hogy „Nem tudom”, hiszen akkor az válik a valóságotokká.

 

Amikor azt mondjátok, hogy „Nem tudom” – (pofoncsapás!) – akkor az energia pontosan azt fogja nektek adni, hogy ne tudjátok. Olyankor tényleg egy ködfátylat húztok magatok köré és akkor nem is tudjátok és nem is fogjátok tudni, és nem is tudhatjátok a dolgokat.

 

A „nem tudom” helyett – ideadnád azt a kalapot Linda? (az „ennél jobbat tudok” – kalapot)

 

LINDA: Persze.

 

ADAMUS: Tehát ahelyett a „nem tudom” helyett – igenis tudjátok. (Linda átadja a kalapot) És jobban tudjátok, mint bárki más!

 

Észrevettétek, hogy nem veszem fel ezt a kalapot? (Adamus kuncog) Nem akarom összeborzolni vele Cauldre vékonyszálú haját. (Adamus nevet) Pffff.

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Pfff. Kuthumi humorra tanít engem.

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: Bár még nem vagyok tökéletes benne! De igen, az vagyok!

 

Ennél jobbat tudok. Ennél jobbat tudok, minthogy azt mondjam, hogy „nem tudom.”

 

A „nem tudom” mérgező.

 

Mindenki másnál jobban tudom, hogy mi a jó nekem.

 

Jobbat tudok annál, minthogy csak adatokat gyűjtsek és az alapján próbáljak döntést hozni. Az adatok érdekesek és bizonyos esetekben jól is jönnek, de nem az életetek menetével kapcsolatban. Az adatpontok hasznosak abban az értelemben, hogy megértsétek, hogy kell bekapcsolni a mosogatógépet. Erre valók az adatpontok, hogy be tudjátok kapcsolni a mosogatógépeteket. Néhányan még mindig nem tudjátok, hogy hogyan kell elindítani. De az is rendjén van. Majd csak megértitek egyszer!

 

Az adatpontok nem arra valók, hogy ezek diktálják és vezessék az életeteket, pedig az életetek most abban a kerékvágásban halad. Egyre több és több a begyűjtött adat.

 

Ott vannak a számítógépek, amik aztán temérdek sok adatponttal rendelkeznek – több trilliárd adattal minden egyes nanoszekundumban. De nem az jelenti az életet. Nem az az, ami megnyitja a szíveteket és behozza a szeretetet és a beteljesülést számotokra.

 

Az adatok – az adatpontok sorozata – nem teszi lehetővé az egészséges döntések meghozatalát, mert amennyiben a begyűjtött adatpontok sorozata alapján próbáltok döntést hozni az életetekről, a boldogságotokról és a szuverenitásotokról, akkor azok az adatpontok még több adatpontot akarnak majd begyűjteni, és aztán majd azok a begyűjtött adatpontok is még több adatpontot akarnak majd begyűjteni és így soha nem mentek bele a saját energiátokba.

 

Vegyünk egy jó mély lélegzetet!

 

Pedig ez annyira egyszerű, hogy megfogjátok azt a jogart – ami a tiétek, ami a ti saját emlékeztető eszközötök – és hagyjátok, hogy bevilágítsa azt a sötét szobát.

 

Egy egész életet eltölthettek azzal, hogy ott keresgéltek abban a sötét szobában és megpróbáltok elegendő adatot gyűjteni ahhoz, hogy eldöntsétek, hogy az a szoba, hogy néz ki, miből áll? De az még akkor sem lesz pontos, épp úgy, ahogy a történelem és a múlt is pontatlan, mert az adatok sorozatából áll. Persze van bennük némi igazság, de nem igazán pontosak.

 

Az önmagatokról alkotott észlelésetek is egy csomó adatponton alapszik. Ez az, amit a múltatoknak hívtok és az tényleg nem az, akik vagytok. Valamint nagyon sok érzelmi döntésen alapszik, amik sokkal kevesebbek a valódi potenciáljaitoknál.

 

Tudtok ti ennél jobbat is, hiszen az összes válasz ott van!

 

Akkor ezt most csináljuk is meg! Lépjünk túl a választások és a döntések hagyományos meghozatalán, a valóság hagyományos megértésén.

 

Markoljátok meg azt a jogart és engedjétek meg, hogy elvigyen titeket a potenciálok mezőibe! Azok a mezők a végtelenségig folytatódnak. Csodálatos, gyönyörűséges potenciál mezők, olyanok, mint az eper mezők.

 

És az egyik gyümölcs, amelyik a szívetek igazi szenvedélyét jelenti, előre jön majd és annyira egyértelmű lesz a számotokra, hogy el fogja homályosítani az összes többit. Ne gondolkodjatok már olyan sokat! És többé ne mondjátok azt, hogy „Nem tudom!”

 

Fejezzétek be azt, hogy adatpontokat használtok arra, hogy kiszálljatok a dualitásból, mert az nem fog működni!

 

Az „adat, adat, adat, érzelem, döntés” – nem működik!

 

Egy elképesztően bámulatos valóság található odakint, amibe bele fogtok menni, ami elsőre talán kicsit ijesztőnek tűnhet, mert már annyira nagyon hozzászoktatok ahhoz, hogy az adatgyűjtés és a dolgok kutatása vezérelje az életeteket.

 

Túl fogunk lépni ezen és bele fogunk menni a valódi szuper-érzékelésbe, amit én szeretek szuper-érzékiségnek hívni. És ott egyáltalán nincsenek adatpontok. Hasonló a szeretethez, a szerelemhez. Próbáljátok meg leírni azt – elég nehéz. Ugyanez a helyzet azzal is, ahova most tartunk, mert az nem igazán logikus, és az egy jó dolog, hiszen nem korlátozott.

 

Akkor kedves Shaumbra, most ragadjuk meg ezt az alkalmat, amikor a szerelem napját ünnepeljük, ami hamarosan, február 14-én lesz – tehát most ragadjuk meg ezt a lehetőséget és tényleg lépjünk túl a régi fajta döntéshozatalon azon, ahogy magatokat észlelitek és ahogy a világot észlelitek.

 

Menjünk bele a szuper-érzékelésbe, és még csak el sem fogom nektek magyarázni, hogy az micsoda. Csak fogjátok meg azt a jogart! És az majd elvisz titeket oda. Én tudom, hogy ez így lesz. Sőt, garantálom, hogy így lesz!

 

Fogjátok meg azt a jogart! Legyen szó akár életetek egy döntéséről, vagy arról, hogy egyszerűen csak megváltoztatjátok a magatokról alkotott észleléseteket vagy arról, hogy egy szélesebb nézőpontot akartok, vagy arról, hogy tényleg megértsétek a történelmedet és a múltatokat – legyen az bármi – és az adatpontokat pedig csak arra használjátok, hogy tudjátok, hogyan kell bekapcsolni az elektromos fogkeféteket. (nevet) Néhányan ezzel még mindig küszködtök! Tehát, az adatpontokat arra használjátok, hogy tudjátok hogyan kell használni a számítógépeteket.

 

De számotokra, a szívetek számára, a jóllétetek számára – ahogy itt maradjatok ezen a bolygón, létezik a valóság észlelésének egy teljesen új fajtája, ahol belementek a saját potenciáljaitokba, megtaláljátok az igazi válaszaitokat, azokat a válaszokat, amik nem Istentől erednek.

 

Tudjátok, hogy Isten csak egy csomó átkozott adatpont. És ezt most nagyon komolyan mondom. Mi a biblia? Adatok összessége. Nem tudjátok megélni Istent ezzel a rengeteg sok adatponttal, pedig a tudósok pont ezt teszik. Azt hiszik, hogy átkozottul okosak, pedig a tudás a szívből, az érzésből, a szuper érzékelésből ered.

 

És mi ide tartunk. És ez egyáltalán nem félelmetes!

 

Érezzetek most bele abba a nagy sötét szobába. Érezzetek bele!

 

És ahelyett, hogy a régi módon az adatpontokat, majd az érzelmeket használnátok és azok alapján hoznátok döntéseket, most csak álljatok ott, a jogarral a kezetekben.

 

És igen, egy pillanatra az emberi rész számára ez ijesztő lehet, aki azt mondja, hogy „Nincs itt semmi, csak egy a hatalmas sötét nagy szoba! Fogalmam sincs mi lehet benne. Lehet, hogy ez valami hamis és alattomos dolog?!” De ez majd el fog halványulni!

 

És amikor igazak maradtok magatokhoz, elhalványul majd ez az érzés és hirtelen – most érezzetek bele abba, hogy mi is történik.

 

Hirtelen – ahogy megengeditek önmagatokat, a valódi, igazi tudatosságotokat – érezzetek most bele, hogy mi történik azzal a szobával!

 

(szünet)

 

Látjátok, hogy ott van az a pillanat, az a csendes pillanat, amikor eltűnődtök és még akkor is ki akarjátok tölteni a csendet valamivel. És akkor vesztek egy pár mély lélegzetet és eszetekbe jut az a mondat, hogy „Én ennél jobbat tudok!”

 

Vesztek pár jó mély lélegzetet, saját magatok igazi érzékelő természetébe és felismeritek, hogy minden ott van számotokra.

 

Minden ott van, amit csak tudni akartok az életetekről, a következő dolgaitokról, a potenciáljaitokról, a lehetőségeitekről – minden pontosan ott van számotokra.

 

A Realizációtok mindig is ott volt, de amikor azt mondtátok, hogy „Nem tudom, hogyan jussak el oda, nem tudom mikor fog megtörténni” akkor ott maradtatok a sötétben. Nem kapcsoltátok fel a világítást, hanem lekapcsolva hagytátok.

 

De ebből elég volt!

 

Fogjátok meg azt a jogart és ismerjétek fel, hogy „Ennél jobbat tudok!”

 

Akkor most vegyünk közösen egy mély lélegzetet drága Shaumbra!

 

És köszönöm, hogy megengedtétek, hogy kipróbáljam rajtatok az új humoromat. Szerintem elég jó voltam! (Linda tapsol) Köszönöm ezt a kis tapsot. Köszönöm. Szerintem tényleg nagyon jól csináltam. De most mennem kell és be kell erről számolnom Kuthuminak! Szerintem most ki fogja nekem számlázni a leckéi díját! (Linda nevet) Pénz visszafizetési garanciám van, de nem bánom, szívesen kifizetem neki, mert tudjátok, ez egy hatalmas ajándék! Nem kell aggódnom amiatt, hogy honnan fog jönni a pénz, amivel kifizetem Kuthumit. Nem kell azt mondanom, hogy „Nem tudom honnan fog jönni a pénz.” Ennél jobbat tudok! Már itt van. (és ezzel a „Tudok ennél jobbat” kalapot a fejére teszi)

 

Akkor most drága Shaumbra, vegyünk egy mély lélegzetet! A jövő hónapban visszatérek és élénk, grafikus képeket fogok mutatni magamról, a nőként élt előző életeimről.

 

És most arra kérlek titeket, hogy emlékezzetek arra, hogy a bolygón zajló összes szomorúság és őrület ellenére, végsősoron minden jól van a teremtés egészében.

 

Köszönöm, drága Shaumbra. (csókot dob) Boldog Valentin hónapot kívánok! Nyissátok meg a szíveteket!

 

 

 

 

Fordította: Telegdi Ildikó – [email protected]

Szerkesztő és magyar nyelvi lektor: Thomázy Timea– [email protected]