BÍBOR KÖR ANYAGOK

A PADON ÜLÉS MŰVÉSZETE SOROZAT

8. SHOUD – ADAMUS főszereplésével, Geoffrey Hoppe közvetítésében

 

Elhangzott a Bíbor Körben

2022. május 7-én.

www.crimsoncircle.com

 

Vagyok, Aki Vagyok, Adamus Saint-Germain.

 

Üdvözöllek drága Shaumbra! Üdvözöllek benneteket ezen a 2022. májusi Shoudon. Most egy pillanatot arra szánok, hogy kivétel nélkül mindannyiótokat érezzelek, hogy érezzem az energiátokat. Milyen érdekes csoport gyűlt itt ma össze a világ minden tájáról!

 

Sokan éreztétek a hívást, hogy Jelen legyetek ezen a Shoudon. Más dolgotok volt, amiről esetleg azt gondoltátok, hogy jobb dolgotok is van ennél, mégis éreztétek a hívást, hogy itt legyetek ezzel a csoporttal, és ez szinte már valamiféle ellenállhatatlan hívás volt. Köszönöm, hogy itt vagytok, mert ma fontos dolgunk van.

 

Akkor vegyünk egy mély lélegzetet, ahogy elkezdjük ezt a Shoudot!

 

Ez most nem olyan lesz, mint máskor. Bármennyire is szeretek előadást tartani és beszélni a Shaumbrával, és szeretlek elterelni titeket, viccelődni veletek – amit a jövő hónapban meg is fogunk tenni, amikor újra találkozunk, remélhetőleg élő közönséggel együttde ez a Shoud most másmilyen. Ez a Shoud…ez a Shoud, szóval köszönöm, hogy itt vagytok, és majd meg fogjátok érteni.

 

Rengeteg minden történik most a világban. Néha nehéz ezt látni, amikor éppen a kellős közepén vagytok ennek az egésznek. Nehéz látni ennek jelentőségét, horderejét. Tudjátok, hogy a dolgok intenzívek. Tudjátok, hogy rengeteg érzés jár ezzel. Közületek még azok is, akik régebben mindig azt mondtátok, hogy nem éreztek ti semmit, most már ti is érzitek a dolgokat. Most meg azt szeretnétek, hogy visszatérhessetek oda, amikor még nem éreztétek a dolgokat. De, mostantól továbbra is érezni fogjátok őket, mert a saját fényetek, a saját tudatosságotok felébresztette az érzékenységeteket. Ezért aztán továbbra is érezni fogjátok a dolgokat és a külvilágot is!

 

Nagyon sok életet leéltetek ezen a bolygón. Megszoktátok azt, ahogy a dolgok megmozdultak és megváltoztak, sokszor nem valami gyorsan és néha úgy tűnt, mintha egyfolytában csak ugyanazokat a mintákat ismételtétek volna vagy, hogy a világ is ugyanazokat a mintákat ismételte volna. De, most minden tényleg elképeszt ő gyors iramban halad, olyan sebességgel, amivel nehezetekre esik felvenni a tempót. Volt egy olyan időszak, nem is olyan régen, amikor azt gondoltátok, hogy a változások nem elég gyorsan következnek be. Azt akartátok, hogy a változások egyre gyorsabban és gyorsabban történjenek és tessék, most itt vannak! És valóban megtörténnek ezek a változások a bolygón.

 

Ma egy DreamWalk-ot fogunk csinálni. Ez egy viszonylag hosszú DreamWalk lesz és a DreamWalk alatt közösen bele fogjuk sugározni a fényünket a sötétségbe. Nagyon mélyen bele fogunk menni a sötétség szívébe, vagy mondhatni a sötétség beleibe és belesugározzuk a fényt – hiszen amiatt érkeztetek ide, erre a bolygóra, hogy ezt megtegyétek. Erről van szó. Nem azért jöttetek erre a bolygóra, hogy egy nagy cégeket alapítsatok vagy feltaláljatok dolgokat! Sőt, még csak nem is azért, hogy gyógyító munkát végezzetek, vagy másokat oktassatok vagy, hogy könyveket írjatok. Azért jöttetek ide, erre a bolygóra, amit ma meg fogunk tenni, amit akkor tesztek, amikor a padon ültök.

 

 

Itt van a ragyogás ideje

 

Sugározni fogjuk a fényt és ahogy ezt már tudjátokhiszen nagyon sokat beszéltünk már errőlez az az időszak az, amikor a bolygónak erre tényleg nagy szüksége van. Most van az az idő, amikor óriási változások következnek be minden értelemben. Nem lehet itt azt mondani, hogy ez vagy az a terület változik, mert minden, ami csak történik, az keresztülmegy a változásokon és ezek a változások sokszor bizony nem könnyűek. A változások a régi rendszerek összeomlását jelentik. Mondhatni, hogy Shiva pusztító energiái érkeznek be, hogy összeomlasszák a régi rendszereket. Sokszor ez nagyon megviseli az embereket – nehéz ez nekik, mivel egy bizonyos módon építették fel az életüket, minták szerint élnek és mert bizonyos emberekkel vannak együtt – ezért ez az egész elképesztően nehéz. De, most még ezek a változások is megtörténnek. Nincs visszaút! A változások nem fognak lelassulni. Ez mind most történik a bolygón és ti pontosan ezért vagytok itt. Sokszor mondtátok azt, hogy „Emlékezni akarok arra, hogy miért vagyok itt ezen a bolygón, és mi a dolgom!”Sokan éveket, sőt évtizedeket töltöttek el a várakozással, egészen mostanáig. Hát, ezért vagytok itt.

 

Közületek igen sokan éltek létidőket le elszigetelten a múltbanakár egy Misztérium Iskolában, akár egy titkos szervezetben, egy csendes, színfalak mögötti szervezetben, akik a fényt őrizték a bolygó számára. A kolostorokban és a monostorokban éltetek. Kis csoportok voltak ezek, akik a világtól elszigetelve éltek messzi, távoli helyeken, még pedig abból a célból, hogy őrizzétek az energiát a bolygó számára. Az energia őrzése, fenntartása alatt azt értem, hogy ti voltatok azok, akik fenntartottátok vagy megőriztétek a mennyország és a Föld között – az isteniség és az ember között meglévő kapcsolatot, hogy az ne tudjon elveszni. Ezt a kapcsolatot tartottátok fent, őriztétek. És most i s vannak olyan csoportok, akik pontosan ugyanezt teszik. Már egészen Lemúria időszaka óta ezt teszik, és most is vannak olyan csoportok, akik most is ezt csinálják. Soha nem hallotok róluk, vagy csak nagy ritkán, elvétve. Sokszor egy vallásos rend álcája alatt végzik a munkájukat, de ez csak a külső látszat, valójában tényleg csak az energiát őrzik egészen addig amíg szükséges.

 

Addig őrzik, amíg azok, akik Fényhozókként érkeztek a bolygóra, készen nem állnak. Addig végzik ezt az energia őrzést, amíg bizonyos emberek az egész bolygón el nem kezdik beengedni az isteniségüket, a fényüket a valóságnak erre a szintjére – és ezek ti vagytok. Most itt tartunk. És pontosan ezt tesszük most!

 

Habár, imádok beszélgetni veletek, szórakoztatni titeket, előadást tartani a számotokra, de ma ezt a nagyon különleges DreamWalk -ot szeretném megcsinálni veletek. Ezért arra kérlek titeket, hogy helyezkedjetek el kényelmesen, kapcsoljátok le a fényeket és ha megkérhetnélek arra benneteket, hogy legyetek szívesek kikapcsolni a mobiltelefonjaitokat! Tudjátok milyen ez, néha a legmélyebb munkában vagyunk benne és időnként szinte pont ez vonzza be az eltereléseket. Szinte azt is mondhatnánk, hogy ez vonzza be őket – és hirtelen valaki, akiről már egy ideje nem hallottál, vagy egy családtag, vagy akár csak egy szemétgyűjtő kérés miatt megcsörren a telefonotok. Tehát, ha megkérhetlek titeket, legyetek szívesek kikapcsolni a telefonotokat, vagy legalább némítsátok azt le és helyezkedjetek el kényelmesen a DreamWalk-ra.

 

Ezzel a csoporttal akartam megcsinálni ezt a DreamWalk -ot, akikről éreztem, hogy most becsatlakoztok és jelen lesztek ezen a Shoud -on – egy csoportként. Persze meg lesznek a saját egyedi, személyes tapasztalásaitok, de mégis szerettem volna ezt csoportként megtenni most, a valódi Jelen időben, a pillanatban. Általában egyedül ültök a padon. Általában találtok időt, hogy leüljetek egy tópartra, vagy leüljetek egy parkban, vagy az autótokban, vagy az otthonotokban, ahol egyszerűen kisugározzátok a fényeteket. De, most ezzel a csoporttal szeretném megcsinálni ezt a Dr eamWalk-ot, ahol belemegyünk a sötétségbe. És igen, egy páran kibillenve éreztétek magatokat az elmúlt pár napban. Talán több furcsa, őrült álmotok volt a múlt éjjel vagy egy nappal korábban, aminek az az oka, hogy amikor ilyen munkát végzünk, egy bizonyos értelemben a sötétség ezt nem kedveli.

 

Tudjátok milyen az, amikor egy sötét szobában vagytok és valaki hirtelen felkapcsolja a világítást – az bizony bosszantó. Hiszen, váratlanul kiszednek abból a térből, amiben addig voltatok. Ugyanez a helyzet akkor is, amikor a sötétség azt érzi, hogy valami elkezd beáramolni. Ellenáll neki – és valószínűleg ti is ezt éreztétek, vagy ezen gondolkoztatok, illetve erről álmodtatok.

 

Nem próbálunk itt semmi mást tenni, csupán csak azt, hogy fény leszünk a sötétségben és végeredményben, ahogy ezt ti is tudjátok, valójában nem létezik se a fény, se a sötétség. De, vannak olyan dolgok, amikből hiányzik a tudatosság. Hiányzik belőlük az a képesség, hogy lássák és észleljék a potenciálokat és ebben az esetben ezt nevezzük sötétségnek. Egy nagyon fájdalmas helyen tartózkodnakfizikailag, mentálisan – és itt most ezt nevezzük sötétségnek.

 

A fény pusztán a tudatosság. A tudatosság! És az egyetlen dolog, ami valóban igazán számít, az a tudatosság. Ez a létező legtisztább dolog – a tudatosságotok, az Én Vagyok-otok. Nélküle nem létezne az energia. Nem léteznének a részecskék. Nem létezne a fény. Nem létezne semmilyen valóság. Tehát, ami t valójában teszünk az az, hogy behozzuk a tudatosságot azokra a területekre, amik le vannak zárva, el vannak fedve, le vannak takarva. Azokra a területekre, amik annyira nagyon tele vannak fájdalommal, hogy egyszerűen nem látják a nagyszerű potenciálokat, amik ott vannak a számukra – legyen szó akár egyénekről, akár a bolygóról. Be fogjuk hozni a fényünket, de nem egy tolakodó módon, nem azért, hogy bármilyen változást erőltessünk, nem azért, hogy bárkit is rávegyünk arra, hogy abban, higgyen, amiben ti hisztek, hanem egyszerűen csak azért, hogy megvilágítsuk a potenciálokat.

 

Itt és most ez egy rendkívül kritikus pont a bolygón, mindenre vonatkozóan. Ez most annak az ideje, hogy a tudatosság behozói, vagyis ti előlépjetek. És ismételten mondom nem azért, hogy bármiféle változást erőszakoljatok ki, hanem egyszerűen csak azért, hogy megmutassátok, hogy más potenciálok is léteznek.

 

Akkor most vegyünk közösen egy mély lélegzetet itt, a 2022. májusi Shoud -on! Vegyünk egy jó mély lélegzetet és csatlakoztassuk össze egymással az energiánkat!

 

Ez alatt a DreamWalk alatt többször előfordul majd, hogy nem fogok semmit sem mondani, csak arra foglak kérni benneteket, hogy hozzátok be a fényeteket.

 

Arra kérlek, hogy ne menjetek bele semmi olyan dologba, amivel menet közben esetleg találkoztok, mert itt most a kerítés mögött állunk és nem foglalkozunk a hangokkal, az aspektusokkal és másokkal sem, akikkel esetleg találkozhattok. Nem fogjuk megpróbálni ráerőltetni magunkat a kormányirodákra, hogy megváltoztassuk a vezetőket. Sőt, még a múltra sem próbálunk semmiféle változást ráerőltetni, hanem egyszerűen csak behozzuk a fényt. Ez az a dolog – ismételten szólva – ami miatt eljöttetek ide a bolygóra, hogy ezt megtegyétek.

 

 

DreamWalk a sötétségbe

 

Akkor, most közösen vegyünk egy mély lélegzetet mindazokkal, akik itt vannak most velünk ebben a pillanatban és mindazokkal, akik majd később fognak csatlakozni ehhez a DreamWalk-hoz. Vegyünk egy mély lélegzetet, miközben belekezdünk!

 

(megszólal a zene)

 

A DreamWalk során igazából nem kell, hogy bárhová elmenjünk. Minden eljön hozzánk!

 

Ez mondhatni olyan, mint egy spirál. Nem megyünk ki, hogy bármit is próbáljunk megtenni. Egyszerűen csak benne tartózkodunk ebben a Jelen Pillanatban és megengedjük a ragyogásunkat csoportként, egy ünnepélyes és komoly csoportként és megengedjük a fényünk ragyogását.

 

És amikor kisugározzátok a fényeteket, akkor az először saját magatokat ragyog be. És valóban, még mindig lehetnek sötét területek az életetekben – régi emlékek, a múlt kísértetei, emberek, akik kárt okoztak nektek, kár tettek bennetek, akik bántottak titeket.

 

Kezdjük is rögtön itt, ebben az életetekben – sugározzátok rá a fényeteket a bennetek lévő sötét részekre, hogy azok a múltbéli részeitek képesek legyenek meglátni, hogy sokkal mennyivel több potenciál létezik.

 

Hogy az a részetek megláthassa, hogy nem vagytok ti beragadva, elakadva. Hogy nem mások irányítanak titeket. Nem vagytok valójában lekorlátozva a választásaitokkal kapcsolatban, annak ellenére, hogy korábban esetleg ezt éreztétek.

 

Legyetek benne a saját Énetek sötétségében és ez egy olyan dolog, amit a legtöbb ember mindenáron megpróbál elkerülni. A legtöbb ember nem akar ezzel szembenézni. De itt, a ahol a saját tudatosságotokban vagytok, nincs miért aggódnotok. Nem kell attól félnetek, hogy a sötétség magába szippant majd titeket.

 

Többé nem kell már attól félnetek, hogy a sötétség felé forduljatok bár, nagyon sokan már régóta féltetek ettől. Mi lesz, ha a sötétség felemészt benneteket és rossz embert csinál belőletek? Ez itt most már lehetetlen. Ehhez már túlságosan sokat tudtok a fényetekről.

 

Ezen a ponton egyszerűen már nem tud megrontani titeket a saját sötétségetek, vagy bárki más sötétsége.

 

Sugározzátok a fényeteket azokra a részeitekre, amik esetleg még mindig a sötétségben tartózkodnak.

 

(szünet)

 

És az lehet, hogy az a részetek megpróbál majd elfordulni tőletek, vagy esetleg megpróbál rátok mordulni, de ti csak maradjatok tudatosan a saját fényetekben.

 

Ez most már a ti utatok.

 

Nem a sötét részetek dolga, hogy döntéseket hozzon, vagy bármit is tegyen az életetekben. Ezt most már ti, mint szuverén létezők teszitek meg.

 

Hagyjátok, hogy a fényetek beragyogja azokat a sötét részeiteket, amik esetleg még ott maradtak a gyerekkorotokból.

 

(szünet)

 

Néhányan borzalmas dolgot éltetek át, amikor gyermekek voltatok – szörnyű, förtelmes dolgokat. És ezeket nincs mivel indokolni. Erre nincs mentség. Ezt nem lehet semmivel sem megindokolni, vagy bármivel megmagyarázni. De, most a fény odaérkezik belőletek és beragyogja a múltatok rendkívül sötét folyosóit.

 

(szünet)

 

Voltak dolgok, amiket megéltetek, ami hatalmas szégyenérzettel töltött el benneteket. Néhányatokat fizikailag vagy szexuálisan is bántalmaztak, ami óriási szégyennel töltött el titeket. De, nem ti voltatok azok, akik ezt tettétek.

 

És emiatt magatokra húztátok a sötétség takaróját, de most már itt az idő, mert azok a részeitek vágynak a fényre, azt akarják, hogy az az angyal itt legyen most.

 

Érezzétek, ahogy az életetek sötét részei most tényleg megközelítenek titeket.

 

Annak ellenére, hogy még mindig megpróbálnak ragaszkodni a saját sötétségükhöz, mégis szinte vonzódnak ehhez a fényhez, amit magatokból sugároztok. Ezek a részeitek, amiket a sötétben tartottatok, őriztetek tudják, hogy most már elérkezett számukra az idő.

 

Engedjétek meg, hogy a fényetek rájuk ragyogjon, hogy megtalálhassák és felhasználhassák azokat a potenciálokat, amik elérhetőek a számukra.

 

(hosszabb szünet)

 

A legnagyobb átalakulás akkor következik be, amikor egyszerűen ott tudtok lenni a fényetekben, a Most Pillanatában – amikor semmit sem próbáltok meggyógyítani vagy megváltoztatni, hanem egyszerűen csak ott vagytok fényként.

 

Nem beragadva sebekbe, sérülésekbe, nem beleragadva a szégyenbe, nem belemerülve a sötétségbe, hanem úgy, hogy egyszerűen csak ott vagytok.

 

(szünet)

 

Hagyjátok, hogy a fényetek beragyogja minden olyan részeteket, ami össze van zavarodva, akár itt van most, akár egy múltbeli részekről van szó mert minden ilyen részetek segítségért kiált, fájdalmat él meg.

 

(szünet)

 

Legyen szó akár az összes utálatos részetekről és démonotokról, amik még mindig ott bolyonganak az álmaitokban, az elmétekben, hagyjátok, hogy a fényetek beragyogja őket, hogy minden egyes sérült részetek tudja most már, miként tud kikerülni a sötétség csapdájából.

 

(szünet)

 

A valódi átalakulás akkor következik be, amikor a tudatosság fénye ott van!

 

(szünet)

 

Az összes többi terápia, tanácsadás és minden más dolog, egy bizonyos értelemben véve, csak makyo. A sötétségnek mindössze arra volt szüksége, hogy érezze a Fény Jelenlétét, annak a bizonyos fénynek a stabilitását, szilárdságát.

 

(szünet)

 

Arra volt szüksége, hogy tudja, hogy az a fény valódi.

 

Sőt, mi több, arra volt szüksége, hogy tudja, hogy az a fény belülről árad és nem valaki mástól, kívülről. Nem egy másik létezőtől, nem a mennyekből érkezik, hanem tőletek! Erre volt szüksége.

 

A fény, amit behoztok a ti tudatosságotok, hogy tudatában vagytok a dolgoknak, a tudatosságotok tisztaságának.

 

(szünet)

 

A fény nem próbál meg meggyógyítani. A fény nem végez tanácsadást. A fény egyszerűen csak azt mondja, hogyLétezik egy út.”

 

  1. inden sötét helyzet, minden sötét tapasztalás, ami még mindig ott van az életetekben, valójában a fényre vágyik, arra a fényre vágyik, amit ti hoztok be most, hogy ott legyen.

 

Nem akar még több játszmázást. Nem akar még több terápiát és szuper terápiát. Mindössze ezt akarta, amit most behoztok. Ezt! A fényeteket.

 

Az a bennetek lévő sötétség úgy érezte, hogy nem méltó a fényre, nem érdemli azt meg. Az a sötétség azt hitte, hogy ő nem lehet a fény és csak azt akarta tudni, hogy a fény, hogy ti, itt tudtok-e lenni?

 

Sugározzátok ki a fényeteket minden olyan dologra az életetekben, ami még szürke vagy sötét, vagy esetleg elrejtőzött, elbújt, vagy sérült. Ragyogjátok be minden ilyen részeteket!

 

(szünet)

 

És aztánaztán pedig engedjétek meg, hogy azok, amiket az előző életeidnek hívtok és ott van bennük a sötétség, hogy előre jöhessenek!

 

(szünet)

 

Sokan közülük, nagyon sokan még mindig újra élik a tapasztalásaikat, olyanok, mint aki beleragadt egy álomba.

 

Csak azért, mert egy elmúlt élet fizikai halált hal, az még nem jelenti azt, hogy az az előző élet meghal, hanem tovább folytatódhat a saját traumáival, a sötétségeivel és a szenvedéseivel együtt. Átmegy más dimenziókba. Sőt, elmegy még a Földközeli Birodalmakba is, és sokszor ott folytatja tovább.

 

És tudjátok, mivel képesek vagytok érezni a szenvedést és a fájdalmat, ez szinte olyan, mint egy múltbéli visszhang.

 

Hagyjátok, hogy a fényetek beragyogja az összes előző életeteket!

 

(szünet)

 

Sok helyen keresték a megváltást. Nagyon keményen próbáltak kitörni, kiszabadulni a szenvedésükből, a sötétségükből és a fájdalmukból. De, erre volt szükségük. Arra, amit elvisztek nekik – a fényetekre, a bölcsességetekre, az érettségetekre.

 

Ez az, amire szükségük volt ahhoz, hogy megláthassák a potenciáljaikat. Talán meglátnak majd egy másmilyen forgatókönyvet.

 

Nem gyógyítjátok meg őket! Nem a megoldásokat viszitek el nekik. Hanem egyszerűen a fényeteket viszitek el nekik, mert arra van szükségük, hogy lássák és érezzék ezt a fényt.

 

Mindegyik előző életetek, kivétel nélkül, éppen most éri el a saját maga saját Realizációját. Ti álltok az élen, ti vezetitek az utat a mostani életetekben, az összes előző életetek számára. Ti álltok az élen és ezért mennek most ők is keresztül a saját Realizációjukon.

 

A történelem, az nem az a történelem. A történelem nem csak az, ami feljegyzésre került. Más szavakkal szólva, azt akarom mondani ezzel, hogy megváltoztatják a saját történelmüket, a múltjukat, és ezáltal a ti múltatokat is itt és most, ahogy el hozzátok nekik a fényeteket.

 

Kivétel nélkül minden egyes előző életetekkel meg fog történni a Realizáció a saját maga életidejében.

 

Igen, ezzel ellenszegülnek magának a történelemnek, magának a múltnak. Ezzel ellentmondanak az időnek és a térnek. Ennek hordereje, következménye egészen elképesztő lesz.

 

Egy elmúlt élet meghalhatott szegényen, mérgesen, sötétségben – és most megváltoztatja a saját élete irányát – még akkor is, ha ez abban az életben a halálát megelőző utolsó pillanatokban történik meg – mindent megváltoztat, mikor a fény eljut hozzá.

 

Voltak olyan előző életek, akik Istenhez, az angyalokhoz, Jézushoz, Allahhoz, Buddhához imádkoztak, hogy elengedésre kerüljön mindaz a szenvedés, amit életük során elviseltek. A sötétségük elengedéséért imádkoztak, hogy elengedjék azt, ahogy látták és érzékelték önmagukat. De nem! Egyik létező sem hozta el számukra a hőn áhított gyógyulást és megoldást, de itt és most a saját fényetek képes erre.

 

A fénynek belülről kell érkeznie. Nem jöhet kívülről. Ez egyszerűen lehetetlen. Ó, hiszen azok a külső fények csak egy nagyon rövid, átmeneti megkönnyebbüléssel tudnak szolgálni. De ahhoz, hogy igazán hatást gyakoroljatok azokra az előző életekreó, csak éreznetek kell most őket!

 

(szünet)

 

Érezniük kellett ezt a belső fényt.

 

(szünet)

 

Ami nem a távoli mennyekből érkezik és nem is valamiféle spirituális bálványtólmert ezt belülről kellett érezniük. Ez az, amit elvisztek kivétel nélkül mindannyiuknak.

 

A fényetek most megvilágítja a potenciáljaikat, aztán az már rajtuk múlik, hogy mit választanak. De, a fényetek bevilágítja számukra a potenciáljaikat, hogy túl tudjanak lépni a saját sötétségükön.

 

Most érezzétek a változásokat, amit a fényetek visz el az összes előző életetek számára! Ez megváltoztatja a saját múltatok irányát.

 

(hosszú szünet)

 

Semmi sem tudja úgy megérinteni ezeket az elmúlt, előző életeket, mint a saját fényetek. Semmi más.

 

(szünet)

 

Sok előző élet halt meg óriási zavarodottsággal tele az elméjében és a szívében.

 

Ez temérdek sok keresést-kutatást, aggodalmat, szorongást és szenvedést okozott. És ez az egész csak még rosszabb lett, amikor azok az elmúlt életek tovább próbálták keresni a válaszokat – a csodával határos gyógyulásokat, a gyors megoldásokat, a külső prófétákat.

 

De, ez egész válasz-keresés egyszerűen nem működik. Ehhez a fényre volt szükségük. A fényetek Jelenlétére volt szükségük.

 

Azt merem állítani, hogy ez az egyetlen dolog, ami megoldást és átalakulást tud hozni. Az egyetlen dolog. Minden más csak még több szívfájdalomhoz, még több kudarchoz és még több csalódáshoz vezet.

 

Most hagyjátok, hogy a fényetek menjen és rásugározzon minden egyes előző életetekre.

 

(szünet)

 

Ez érdekes, mert én is és ti is láttátok, hogy az emberek milyen sok dologgal próbálkoznak annak érdekében, hogy változásokat érjenek el önmagukban.

 

Minden létező technikát és megközelítést kipróbálnak, állandóan a legújabbakat keresikott térdelnek a guruk előtt és csak tanulnak és egyre csak tanulmányozzák a könyveket meg a szentírásokat, míg már a szemük is majd kigúvadde ezek egyike sem, egyike sem biztosítja azt a bizonyos tiszta átalakulást, transzformációt.

 

Csak ti, csak a tudatosságotok képes erre, amikor bemegy a sötétségbe.

 

Ti vagytok azok, akik visszatértek az Énetekhez.

 

Ti vagytok azok, akik fogjátok azt a szentséges isteni részeteket és kiragyogtatjátok azt számukra, tudatosan kisugározzátok számukra – az összes előz ő életetek számára.

 

(szünet)

 

És a szívükben érzik azt az ismerős érzést. Érzik a ti egységeteket és a saját egységüket, a Lélek Egységét. És ezt igaznak, őszintének és valódinak érzik és ezt belül érzik, nem pedig valahonnan kívülről jön.

 

Sok elmúlt élet számára tényleg nagyon meglepő, hogy ez a fény mennyire bensőséges, ami most sugárzikhogy ez mennyire bensőséges.

 

(szünet)

 

Hagyjátok, hadd érezzék a fényeteket! Hagyjátok, hogy minden előző életben ott lévő sötétség érezze a fényeteket, a Krisztus Tudatosságotokat.

 

(szünet)

 

Hát nem bámulatos, hogy most már itt tartotok? Az érettségnek és az integrációnak ezen a szintjén, ahol – ti – be tudjátok hozni és sugározni tudjátok ezt a fényt?

 

Korábban mindig azt éreztétek, hogy be kell fogadnotok a fényt, mert ott vagytok a sötétségben és arra van szükségetek, hogy ez a dolog, ez a fény eljöjjön hozzátok. De, most már ti vagytok azok, akik ezt behozzátok és sugározzátok.

 

Azok vagytok most már, akik nem félnek többé maguktól vagy a saját fényüktől. Most már képesek vagytok ezt behozni és sugározni.

 

Többé már nem vagytok része ennek a csoportnak, ami az előző életek fazettáiból, csiszolataiból áll és akik a fényre várnak, annak ellenére, hogy ragaszkodnak a sötétséghez. Ti már felülemelkedtetek ezen és most már ti vagytok azok, akik elhozzátok a fényt. És nem aggódtok amiatt, hogy vajon el fogjátok-e torzítani, ahogy azon sem aggódtok, hogy vissza fogtok-e élni vele. Egyáltalán nem aggódtok ezeken a dolgokon.

 

(szünet)

 

Akkor folytassuk tovább a DreamWalk -unkat!

 

Vigyük el ezt a fényt a világnak, ennek a bolygónak, vigyük bele az összes sötétségbe, ami csak megtalálható és fellelhető most a világon. A sötétség alatt azt értem, hogy nincs ott a tudatosság. Sokszor torz és kitekert dolgok ezek, amit az emberek gyakran gonosznak neveznek.

 

Akkor hozzuk el a fényünket ennek a bolygónak, annak a több milliárd embernek, akiknek jóság él a szívükben. Mert az emberek tényleg jók a szívük mélyén, csak nagyon sokan beleragadtak a saját sötétségükbe. Vannak, akik beleragadtak a hatalmi játszmákba. Vannak, akik a sötétség csapdájába ragadtak, sőt! Még ebbe az életükbe is magukkal hozták a sötétséget az előző életeikből.

 

Akkor most sugározzuk ki a fényünket a bolygó számára, ami telis-teli van a jóság temérdek sok potenciáljával, de közben mégis olyan nagy most a félelem.

 

(szünet)

 

Ott a félelem. Ebben a sötétségben ott a reménytelenség.

 

Sugározzuk ki a fényünket a tömegtudatba és az emberiségnek, hogy megláthassák, hogy tényleg léteznek másmilyen potenciálok.

 

(szünet)

 

Egyáltalán semmi szükség sincs itt a bolygón a szenvedésre. Mégis, a sötétség ragaszkodik hozzá. A sötétség ebből táplálkozik.

 

Akkor most sugározzuk a fényünket – itt most a DreamWalk-unkbanerre a bolygóra.

 

(szünet)

 

Ó, rengetegen vannak, akik beleragadtak a karmába, a saját karmájukba a múltjukból eredően. Ez egy nagyon rossz csapda, egy rendkívül csábító csapda – a saját karmájuk.

 

Akkor sugározzuk rájuk a fényünket, hogy megláthassák, hogy bármikor el tudják engedni, amikor csak akarják. Ez nem a mennyekből rájuk mért büntetés vagy vezeklés. Ez egyszerűen csak rajtuk múlik, hogy mikor akarják elengedni a karmát.

 

(szünet)

 

Az emberek ezen a bolygón élik a hétköznapi életüket a tipikus mintáik szerint, de most félnek. Félnek attól, hogy mi fog történni.

 

A technológia és a katonaság olyan hatalmassá vált, hogy egyetlen pillanat alatt hatással lehet a bolygóra. Egyetlen szempillantás alatt.

 

Az emberek általánosságban szólva nem szeretnek erről beszélni, de aggódnak. Valami válaszra, valami beavatkozásra várnak.

 

Belenézek a tömegtudatba, az emberiségbe és azt látom, hogy nem tudják, hogy hova forduljanak. Tényleg valamiféle beavatkozásra várnak, ami felrázza a dolgokat és jobbá teszi azokat. És itt jön képbe a fényetek. Ezért is vagytok most itt!

 

Akkor most sugározzuk rá a fényünket a bolygóra! Az már rajtuk múlik, hogy mit akarnak ezzel kezdni, hogyan akarják használni, hogyan akarják bevilágítani a saját potenciáljaikat és végső soron, hogy hogyan akarják érezni a saját fényüket.

 

(hosszabb szünet)

 

Az emberek nagyon eltompultak, mivel nagyon nehezükre esik megbirkózniuk a dolgokkal, ezért aztán eltompultak, zsibbadtak lettek.

 

Sokaknak nagyon nehezükre esik önállóan gondolkozni. Beleragadnak a csapdákba – az olyan csábító csapdákba, mint amilyenek az összeesküvés, továbbá az olyan a csapdákba, amikkel folyamatosan a kudarcra késztetik önmagukat. Azt gondolják, hogy bár ők nem akarnak kudarcot vallani, de közben pedig beleragadnak a sötétség csapdáiba és így eleve kudarcra ítélik önmagukat, mert ez az, amit ismernek. Úgy érzik, hogy ezt érdemlik.

 

Akkor most ragyogjuk rá kivétel nélkül mindegyikükre a fényünket!

 

(szünet)

 

Mindazokra, akik függőségektől szenvednek, akik elveszítették a reményt, akik felett átvette a hatalmat valami démon – és sugározzuk most kivétel nélkül mindannyiukra a fényünket.

 

(szünet)

 

Azokra, akik azt hiszik, hogy az hatalom és az erő jelenti a megoldást a problémákra, a dolgok kezelésére és azokra, akik ki vannak szolgáltatva ennek a hatalomnak és erőnek, azaz ezeknek az áldozataira – és most sugározzuk rájuk a fényünket!

 

(szünet)

 

Azokra, akik még mindig részt vesznek a háborúban, mert egyszerűen nem ismernek más módot, amivel meg lehetne oldani a problémákat, helyzeteket, ezért mindig a háborúkhoz, a csatározásokhoz folyamodnak. Sokszor fel sem fogják, hogy ezek a háborúk rendkívül ősiek és most nem csak a jelenlegi időszakról beszélek a bolygón, hanem arról, hogy ezek a háborúk és csaták nagyon sok életre nyúlnak vissza. Több korszakkal ezelőtti időszakra térnek vissza, és egyre csak azt lehet látni, hogy még mindig ugyanúgy harcolnak.

 

Akkor most sugározzuk rá a fényünket mindazokra, akik még mindig részt vesznek a csatában és a konfliktusban, a kegyetlenségben, ahol nemzet harcol nemzet ellen, hogy ők is megláthassák és érezhessék a fényt.

 

(szünet)

 

Van valami érdekes a háborúkkal és azokkal kapcsolatban, akik ezeket a háborúkat vezetik. Beleragadnak ebbe. Életidőről életidőre magukkal cipelik és folyton ráerőltetik a bolygóra.

 

Most sugározzuk rá a fényünket mindazokra, akik a háborúkat használják és akik ezeknek a háborúknak az áldozatai a bolygón.

 

Sugározzuk rá a fényünket mindazokra, akik ezt egyszerűen megpróbálják figyelmen kívül hagyni. Mert félnek azt mondani, hogy „Elég volt!” – Ezért aztán egyszerűen csak figyelmen kívül hagyják, és úgy tesznek, mintha nem is létezne, és sokszor ez okozza azt, hogy a harcosok tovább folytatják a háborúikat.

 

Ragyogjuk a fényünket erre a bolygóra! Ezért jöttetek ide.

 

(szünet)

 

Észreveszitek, hogy ebben nincs erő? Nem kell semmit nyomnunk vagy erőltetnünk.

 

Egyszerűen behozzátok és kisugározzátok a fényt, ugyanazt a fényt, amit magatoknak is behoztatok! Ez a tudatosság!

 

A tudatosság képes bevilágítani az utat, megvilágítani a potenciálokat. A tudatosság képes felébreszteni azokat, akik alszanak, valamint új és valódi megoldásokkal ellátni őket.

 

(szünet)

 

Engedjétek meg, hogy a fényetek rátok sugározzon, és aztán hogy a bolygóra sugározzon!

 

(hosszabb szünet)

 

Még a bolygó történelme, múltja és az összes ember múltja is meg tud ettől változni!

 

Egyfajta kvantumfizika lép ilyenkor életbe, annak ellenére, hogy azt gondoljátok, hogy a történelem során a dolgok egy bizonyos sorrendben és minta szerint következtek be – de ez megváltozhat. Amit a múltnak hívtokmég az is megváltozhat!

 

Sőt, a múltnak meg kell változnia ahhoz, hogy egy valódi változás bekövetkezhessen!

 

A múlt és a jelen – meg kell történnie egy transzformációnak ahhoz, hogy az emberek, az emberiség ne folytassa ugyanezt a lineáris utat, amin eddig is jártak.

 

A fény, amit most kisugárztok a bolygóra, visszamegy a történelemben, a múltban – visszamegy az időben. És ez képes megváltoztatni azt, ami 500 vagy 1000 évvel ezelőtt történt.

 

Megváltoztatja a potenciálokat.

 

(szünet)

 

Ezért vagytok most itt. Ezért vagytok most itt, ezen a bolygón!

 

Akkor most sugározzátok ki a fényeteket a világra, az emberiségre, a tömegtudatra!

 

(szünet)

 

Érezzétek a DreamWalk-unkat! Érezzetek bele a DreamWalk - unk, a fény szépségébe! Ezért vagytok itt.

 

Ez az, amire vártatok, hogy most itt legyetek. És tudjátok, hogy ez az időszak most igen nagy, óriási jelentőséggel bír.

 

Még csak el sem akarom képzelni, hogy mi történne ezzel a bolygóval, ha nem kerülne ide behozatalra a fény.

 

Ezért is vagytok most itt ezen a bolygón, és amikor sugározzátok a fényeteket, akkor az először titeket ragyog be, minden egyes fazettátokat, csiszolatotokat, minden egyes tapasztalásotokat, amit megéltetek ebben az életetekben, majd ezt követően kimegy minden egyes előző életetekhez. Ez a fény mindenhova kiterjed, beragyogja a leg sötétebb helyeket is, és megváltoztatja azt, amit a múltnak hívtok.

 

Sok időbe került, mire ide eljutottatok. Ehhez az kellett az, hogy megbízzatok a saját fényetekben, a saját tudatosságotokban és emberként ezt megtestesítsétek. Ehhez az kellett az, hogy elismerjétek ezt a fényt és megbízzatok benne.

 

Tíz évvel ezelőtt a legtöbben még nem bíztatok volna meg ebben. A legtöbben kétségbe vontátok volna a saját Lelketeket. De most, már itt tartotok és az egész világról összecsatlakoztok egymással ezen a Sötétségbe vezető DreamWalk-unkon, és képesek vagytok sugározni a fényeteket minden elvárás nélkül – és ezzel egyszerűen elhozzátok a tudatosságot erre a bolygóra.

 

Érezzétek, ahogy ez a fény továbbra is kiragyog.

 

(szünet)

 

Ezért jöttetek ide!

 

Azért jöttetek ide, hogy befogadjátok a saját fényeteket, a lelketek fényét, az isteniségetek fényét, majd azt kisugározzátok.

 

És ez a fény most kiárad a bolygóra. És csak figyeljétek, hogy mi fog történni ezután.

 

Most közösen vegyünk egy mély lélegzetet a Sötétségbe vezető DreamWalk-unkon! Vegyünk egy jó mély lélegzetet! Ezért is vagytok most itt.

 

Ezzel Adamus Saint-Germain Vagyok.

 

 

 

Fordította: Telegdi Ildikó [email protected]

Szerkesztő és magyar nyelvi lektor: Thomázy Tímea – [email protected]