BÍBOR KÖR ANYAGOK

A PADON ÜLÉS MŰVÉSZETE SOROZAT

2. SHOUD – ADAMUS főszereplésével, Geoffrey Hoppe közvetítésében

 

Elhangzott a Bíbor Körben

2021. november 6-án.

www.crimsoncircle.com

 

Vagyok, Aki Vagyok, Adamus a Szuverén Birodalomból.

 

Üdvözöllek benneteket a Shaumbra Házában drága Shaumbra! Köszöntelek titeket a Házban! Az nem számít, hogy hol vagytok és hogy én hol vagyok, a lényeg az, hogy a Házban vagyunk.

 

Most az összes energia erre a Házra, a Shaumbrára, azaz rátok, az utazásotokra összpontosul. Az összes tudatosság itt van. Egy újabb Shoud kedvéért vagyunk ma itt. Hm.

 

Az nem számít, hogy hol vagytok és hogy kik vagytok és hogy most éppen mit csináltok, nagyon is helyénvaló, hogy most itt vagytok, mert ezt ti választottátok. Nincs ebben hiba vagy tévedés. Még ha a terem hátuljából is éppen csak, hogy bekukucskáltok ide, a Shaumbra Házába, teljesen rendjén van, hogy most itt vagytok.

 

Ez az egész egy választás alapján történt, az energia kódolása által – hogy most itt legyetek és a kód nem mondja meg pontosan, hogyan fogtok ide eljutni. A kód csak annyit mond, hogy „El fogtok ide jutni.” Nem véletlen, hogy Cauldre közvetíti az üzeneteimet. Nem véletlen, hogy Eesa drága Lindája van itt az oldalán. Nem tévedés, hogy a Bíbor Kör stábja itt van és támogatást, valamint szolgálatot nyújt a Shaumbrának, és az meg aztán tényleg nem meglepő, hogy ti is itt vagytok. Nincs ebben semmi tévedés. Nem történhetnek hibák, tévedések. És ez nem a puszta véletlen dolga. Még ha azt is gondoljátok, hogy ti csak az egésznek a széléről kukucskáltok befelé időközönként, ez nem így van. Az, amiért itt vagytok – ez az egész – kódolás és tervezés által történik.

 

Dolgunk van, méghozzá nagyon pontosan meghatározott dolgok állnak előttünk. Már régen is elmondtam, hogy ez nem csak a Realizációdról szól. Az adott, ezért nem töltök ezzel sok időt. Ez most egy emlékeztető erre, aztán pedig csak vegyetek egy jó mély lélegzetet, majd engedjétek meg – de mindenképpen meg fog történni. Jelenleg azért vagyunk itt a bolygón, mint Shaumbra csoport, ami egyébként egy csodálatos fogalom. A Shaumbrából lényegében egy entitás lett. Nem egy lélekkel létező személy, hanem egy entitás, annak eredményeképpen, amit ti és mi megtettünk ezalatt a sok-sok év alatt. De, egyáltalán nem véletlen vagy tévedés az, hogy most itt vagytok.

 

Sokszor hallom, hogy azt gondoljátok vagy mondjátok magatokban, hogy „Nem tudom mit kellene tennem. Nem tudom miért vagyok itt. Mi a célom? Hogy lehet az, hogy nincs olyan munkám, ami szenvedéllyel töltene el? Hogy lehetséges az, hogy sok dolog egyáltalán nem érdekel? Hogy lehet az, hogy tényleg egyáltalán nem érdekel az, hogy másokkal legyek? Miért érzem néha azt, hogy olyan vagyok, mint egy kormány nélküli hajó?” – Hát azért, mert nagyon hosszú várakozásra volt szükség, hogy eljussatok ide. Nagyon sokat kellett várni a társadalomra, a tömegtudatra és arra, hogy minden tegye a maga dolgát, hogy itt tudjatok lenni most a Gépek Korszakában, az új emberi faj megszületésénél a bolygón – ami új testet, új elmét, új tudatosságot és új gondolatokat jelent.

 

Ezért vagytok most itt. A saját választásotok eredményeképpen. Nem mi rángattunk ki az ágyból titeket és erőltettük rátok, hogy tartsatok velünk. Ti választottátok azt, hogy itt akartok lenni ebben az időszakban. Tudom, hogy vannak olyan periódusok, amikor az elmétek ide-oda mászkál és csak töpreng meg elmélkedik, kétségbe vonja és megkérdőjelezi ezt az egészet. Ez rendben van. Az elme végig ezt tette. Talán most már elkezdhetnénk ezen változtatni.

 

De, ez itt most – és csak érezzetek ebbe bele, hogy ez a ti választásotok volt – mondhatni ez a ti lélek sorsotok, amiből bármikor kiszállhattatok volna. Voltak Shaumbrák, akik meg is tették. Elmentek és voltak, akik nem tértek vissza. Sokan mások pedig visszatértek, mert felismerték, hogy ez nem a leckékről, nem a tanításokról szól. Nem arról szól, hogy mindent meg kell néznetek, amit csinálunk. Nem arról szól, hogy részt kell vennetek minden egyes tanfolyamon, Shoud-on, Online tanfolyamon (Cloud Classon), vagy más dolgokon, hanem arról szól, hogy van egy közös kötelék köztetek. Ami azt jelenti, hogy Mesterekként vagytok most itt ezen a bolygón és nem szükséget szenvedő emberekként, nem beteljesületlen emberekként, hanem Mesterekként.

 

És akár felismeritek, akár nem, akkor is Mesterek vagytok. Még mindig ott lehet egy részetek, aki ezt talán kétségbe vonja ezt és játszmákat játszik, pedig tényleg Mesterek vagytok. Tényleg azok vagytok, máskülönben nem lennétek most itt és én sem lennék itt.

 

Érezzetek ebbe bele most egy pillanatra, hogy miért választottátok azt, hogy visszatérjetek és itt legyetek most, ebben az időszakban! Érezzetek bele abba az útba, ösvénybe, ami elhozott ide benneteket. Néha ez egy nagyon hosszú, nehéz és fáradságos út. De egy dolog biztos, hogy meg vannak a saját történeteitek, hogy sok történettel gazdagodtatok.

 

Érezzetek bele a lélek sorsotokba, ami egyenesen elhozott ide titeket. És ez nem azt jelenti, hogy megpróbáljátok megtéríteni a bolygót. Nem az a lélek sorsotok, hogy megpróbáljatok mindenkit megváltoztatni. Erre semmi szükség! Nem is vágyatok rá, hogy ezt tegyétek. Az együttérzés valódi meghatározása az, hogy elfogadtok mindent úgy, ahogy van, beleértve ebbe másokat is és megengeditek nekik, hogy azt tegyék, amit csak választanak. Ugyanúgy, ahogy nektek is meg lett engedve, hogy azt tegyétek, amit választásotok szerint tenni akartatok, ami persze időnként kalandos, máskor nagyon szomorú, depressziós és fájdalmas volt. Aztán volt olyan is, hogy gyönyörű és örömteli volt, de ti választottátok magatoknak ezeket a tapasztalásokat, ezért most ugyanezt megengedjük mindenki másnak is. Ez az együttérzés igazi, valódi jele.

 

Nincsenek könyveink, amiket osztogatnánk az embereknek és azt mondanánk nekik, hogy el kell olvasniuk az összes szent bejegyzést – ilyesmiről szó sincs. Mindössze azért vagyunk itt, hogy üljünk a padon és kisugározzuk a fényünket, hogy világítsunk, mert nagyon sok olyan potenciál van, amit az emberek egyszerűen még nem látnak meg. Egy elképesztően korlátozott és szűkre szabott valóságban élnek, ezért nem látják meg a potenciálokat. De tudjátok, amikor felkapcsolódik a fény, amikor a fényetek kiárad a világba, akkor meglátják ezeket. A többi már rajtuk múlik, hogy ezeket választják vagy nem választják – az már nem számít. Mi csak itt fogunk ülni a padon, vagy az én esetemben egy bárszéken és ott lesz egy kis kávé, ami az én esetemben most egy nagyon jó kávé.

 

Akkor most vegyünk erre egy mély lélegzetet!

 

Fel vannak pörögve a dolgok? Fel vannak gyorsulva? Hallom, hogy Linda arról beszél, hogy a dolgok fel vannak pörögve. Ezt hallom, miután megcsinálunk egy tanfolyamot vagy egy Shoud-ot, vagy igazából bármit manapság. Legyen szó mondjuk egy Online tanfolyamról (Cloud Classról) – amiről az emberek azt mondják, hogy az nagyon gyors, rendkívül intenzív manapság. Nos, ez teljes egészében így van. Tartjuk az emberiség ütemét – sőt, igazából kissé meg is előzzük őket! Az emberiség jelenleg nagyon fel van gyorsulva minden értelemben, ami sokszor zavarosnak, küzdelmesnek és teljesen zűrzavarosnak tűnik, pedig valójában nem erről van szó. Tényleg nem. Csak a változás miatt van. Ez történik, amikor minden kvantumsebességgel változik, és az embereknek nehezükre esik ezt felfogni, megérteni. Ez teljesen kiakasztja az elméjüket. Egyszerűen képtelenek ezt felfogni. Nincs rá szavuk, nem tudják megfogalmazni. Nincs rá qualia-juk, vagyis nem tudják a múltból ezt semmihez sem társítani. Csak annyit tudnak, hogy minden irtó gyorsan történik, ami eléggé össze tudja zavarni az embert.

 

Vannak emberek, akik az igazságtalanság miatt emelnek hangot az egész világon. Az pedig egészen biztos, hogy rengeteg az igazságtalanság és ez csak folytatódni és erősödni fog. Egy bizonyos értelemben a szakadékot vagy a megosztottságot jelenti azok között, akiknek van és akiknek nincs. Azok között, akik akarják és azok akik nem akarják – csak egyre nagyobb lesz az igazságtalanság. De a lényeg az, hogy ez az egész zűrzavar, felfordulás egy célt szolgál. Tényleg.

 

És ti mit tehettek? Egyszerűen csak vehettek egy mély lélegzetet és felismerhetitek, hogy eljutottatok ide. És tudatosítsátok magatokban, hogy ez a ti saját érdemetek. Eljutottatok ide. – Azt kérdezitek „És most akkor mit kellene tennem?” Semmit! Már mindent megtettetek, amit meg kellett tennetek. Már mindent megtettetek, elvégeztetek. És ezt feltehetitek a weboldal nyitólapjára idézetként. – Már mindent megtettetek, amit meg kellett tennetek és most már itt vagytok és itt az ideje, hogy kapcsolódj azokkal a Felemelkedett Mesterekkel, akik szintén itt vannak most a bolygón és egyszerűen csak élvezzétek az életet, sugározzátok ki a fényeteket! Tegyétek meg azokat a dolgokat, amiket még nem tettetek meg a saját magatok kedvéért. Legyetek bátrak és merészek! Szálljatok ki a mintákból! – Erre azt mondjátok, hogy „Igen, de nekem most a bolygó miatt kell itt lennem és ki kell sugároznom a fényemet.” Igen, és ez akkor történik meg, amikor saját magadért tesztek dolgokat, amikor élvezitek az életet, és amikor véget vettek a saját szenvedéseteknek.

 

A saját választásotok eredményeképpen vagytok itt és most, a hozzátok hasonló gondolkodású emberekkel. És nem valami szorosra fűzött közösség, kommuna vagy egység köt össze egymással titeket. Itt vagytok mások társaságában, akik a barátaitok, akik a ti régi barátaitok. A régi barátok alatt a régi atlantiszi és a régi Yeshua időszakot, a régi bibliai, valamint a Misztérium Iskolák időszakait értem. Itt vagytok tehát, a régi barátaitokkal és most már elérkezett az idő, kiérdemeltétek a jogot arra, hogy hátra dőljetek, igyatok egy csésze kávét, egy pohár bort vagy bármit. Nem kell már semmit sem tennetek, mert már mindent megtettetek, most már csak arról van szó, hogy itt vagytok. *A csatornázás előtt lejátszott „Old Friends” című dalra hivatkozik.

 

Most, miközben elkezdjük ezt a Shoud-ot, képesek vagytok-e ezt egyszerűen csak elfogadni, megengedni? Már mindent megtettetek, amit meg kellett tennetek és most már megérkeztetek. Most már annak van itt az ideje, hogy ízlelgessétek a MesterLéteteket. És egyre inkább meg fogjátok tapasztalni, hogy milyen az, amikor az energiátok szolgál titeket.

 

Képesek vagytok egyszerűen csak elfogadni azt, hogy Mesterek vagytok, itt és most, a Gépek Korszakában, és pontosan azt tenni, aminek a megtételéért ide jöttetek, ami nem más, mint hogy felkapcsoljátok a fényt? Ez nem jár sok munkával. Csak felkapcsoljátok a fényt, hátra dőltök, aztán pedig csak megfigyelitek a dolgokat. Ha már annyira tenni akartok valamit, akkor az legyen a megfigyelés. Egészen elképesztő most a kerítés mögül megfigyelni, látni a dolgokat. Csodálatos!

 

Később a mai napon még egy padon ülős merabhot is fogunk csinálni, ami csak a padon ülésről szól majd. Vagyis nagyon könnyű lesz. Nem kell ehhez sok képzésen, tanuláson, iskolázáson részt vennetek. Ez pusztán csak a padon ülés. A feneketekkel ültök egy padon vagy egy széken, vagy akármin, a kedvenc italotokkal vagy valami harapnivalóval, vesztek egy pár mély lélegzetet, közben hallgattok egy kis zenét, ha éppen ehhez támad kedvetek és ültök a padon, azaz hagyjátok, hogy a fényetek kiáradjon a világba. Ez rendkívül egyszerű. Aztán pedig figyeljétek meg, hogy mi történik.

 

Figyeljétek meg, hogy mi történik a világon nem sokkal a Shaumbra Házában történt padon ülésünket követően – úgy kb. két héttel később. De, az is lehet, hogy hamarabb megtörténik, vagy akár később. És azt kérdezhetitek, hogy „De hát, valami egyébként is történne!” – Hát, kezdjétek csak el megfigyelni, nézegetni a valódi változásokat, a nagy váltásokat! És minden egyes hónapban, miután megcsináljuk a közös merabhunkat, padon ülésünket, kezdjétek el megfigyelni a mintákat, továbbá azt, hogy mi történik a világban ezt követően.

 

És ismételten mondom, hogy nem próbáljuk meg megváltoztatni a világot, mert az bizony egy kemény játszma lenne, mert a világ azonnal ráugrana. Ha azt mondjátok, hogy „Megpróbállak téged megváltoztatni” – akkor erre a világ válasza az lenne, hogy „Oké, már indul is a játék! Ha megpróbálsz megváltoztatni engem, akkor cserébe én is megpróbállak megváltoztatni téged. És már megy is a játszma. És nézzük meg, hogy ki fogja ezt megnyerni.” Nem! Mi ilyet nem teszünk, nem játszunk! Egyszerűen csak fogjátok a kedvenc italotokat és leültök a kedvenc padotokra. Ó, és sajnálom, hogy vannak olyan helyek a világon, ahol éppen a tél kezdődik pont most, amikor elkezdjük a padon ülés sorozatunkat. De, öltözzetek fel melegen, rétegesen, vagy pedig üljetek be egy kávézóba, vagy ücsörögjetek otthon, ha ezt akarjátok. Bár időnként nagyon jó dolog elmenni otthonról, vagyis üljetek be egy kávézóba! Üljetek be az autótokba és csináljátok ott a padon ülést. Kapcsoljátok be a fűtést! De, most már itt az ideje annak, hogy egyszerűen csak kisugározzátok a fényt, majd legyetek megfigyelők! Ha bármit is tenni akartok, akkor csak figyeljétek meg azt, hogy mi történik a bolygón! Talán lesz majd valaki, aki a Shoudok után elkezdi nekünk nyomon követni.

 

Akkor most vegyünk erre egy mély lélegzetet!

 

Oka van az ittléteteknek. Ami nem azt jelenti, hogy valami óriási fontossággal bíró állásotok legyen, és nem is azt, hogy megváltoztassátok a világot, ahogy azt sem, hogy valami hatalmas nagy személyiséget építsetek magatoknak. Egyszerűen csak Mesterként vagytok itt. Ez már önmagában is egy nagyon klassz történet, nem csak abban az értelemben, hogy hogyan jutottatok el idáig, hanem abban az értelemben is, hogy „Azért jöttem el most ebbe a világba, hogy Mester legyek. Itt Vagyok!”

 

Akkor most vegyünk erre egy jó mély lélegzetet!

 

Fel vannak gyorsulva a dolgok? Igen, abszolút. Minden fel van gyorsulva – Drága Linda, milyen szépségesen nézel ma ki.

 

LINDA: Köszönöm.

 

ADAMUS: És azta!

 

LINDA: Te mindig jól nézel ki.

 

ADAMUS: Köszönöm. Még mindig nem szoktam meg ezeket a hawaii mintás ingeket, de majdcsak megszokom.

 

LINDA: Kényelmesek.

 

ADAMUS: Kényelmesek! Még Mark Twain sem hordott ilyet!

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: De nem ám! Mindig nyakkendőt viselt, szigorúan mindig nyakkendőt hordott.

 

De kedves Linda, ha már itt tartunk, tudom, hogy a mostanában tartott Shoud-ok, események és tanfolyamok nagyon intenzívek, gyorsak. De nem annyira, hogy maga alá gyűrjön.

 

LINDA: Igen.

 

ADAMUS: Az lehet, hogy hatással van rád. Milyen hatással volt rád a Mesterek Kommunikációja tanfolyam?

 

LINDA: Hát – nagyon kiterjedt volt, ahol megváltozott a nézőpontom, amitől azt gondolom, hogy…

 

ADAMUS: Ezért kapom én a nagy pénzeket.

 

LINDA: Tudom! És ez tudod – folyton arra gondolok, hogy hova fog ez vezetni? És akkor még inkább kiterjed.

 

ADAMUS: Igen, még jobban kiterjed. Nem lennél csalódott, „ha minden ugyanolyan maradna, mint az utolsó tíz évben és semmi nem változna?”

 

LINDA: Akkor nem tartanék itt.

 

ADAMUS: Akkor nem tartanál itt. Oké. És igen, minden felgyorsul egy amolyan igen intenzív ülés után, amit megcsináltunk. Csodálatos volt!

 

LINDA: Bámulatos!

 

ADAMUS: És ez néha hatást gyakorol a testre és ugye kifejezetten a testről beszéltünk, a fizikai testről és a FényTestről. És észre fogod venni, hogy ezt időnként fárasztónak érezheted, de igazából az történik, hogy ilyenkor arra van szükség, hogy pihenned kell, aludnod vagy lazítanod kell egy kis ideig, vagyis abba kell hagynod azt, hogy megállás nélkül mindig csinálsz valamit.

 

LINDA: Most ezzel arra kérsz, hogy ismerjem be, mennyire kimerültem, és csak…

 

ADAMUS: Nem kérek én semmit. (Linda nevet) Csak javaslatokat teszek.

 

LINDA: (nevetve) Hát eléggé kimerültnek éreztem magam!

 

ADAMUS: Igen, kimerültél, ahogy sokan mások is, akik részt vettek a Mesterek Kommunikációja tanfolyamon. Hatással van rád és ilyenkor jót tesz, ha csak üldögélsz egy darabig a medencénél, vagy lefekszel az ágyadba. Nem mindig javaslom azt, hogy a megszokott ágyadban feküdj, mert annak az ágynak meg van a maga energia lenyomata, ami sokkal inkább az alvást szolgálja és nem pedig az átalakulást, a változást, az igazodást vagy a tudatosság váltást.

 

LINDA: Nem bújtam be a lepedő alá, szóval…

 

ADAMUS: Ó, hát ez mindjárt teljesen más!

 

LINDA: Igen, igen, teljesen más.

 

ADAMUS: Ó, hogyne! Igen.

 

LINDA: Teljesen más. Teljesen más. (Adamus nevet)

 

ADAMUS: A lényeg az, hogy a dolgok nagyon felgyorsulnak, felpörögnek.

 

LINDA: De egy klassz módon.

 

ADAMUS: Szerintem mindannyian unatkoznánk, ha ez nem így lenne, ha a dolgok be lennének ragadva, ha nem történne semmi.

 

LINDA: Az tényleg nem lenne túl jó.

 

ADAMUS: Nem lenne túl jó. Oké.

 

 

Egy történet

 

Akkor kezdjük is el ezt a Shoud-ot, amit egy történet elmesélésével szeretnék elkezdeni. Ez a történet valamikor réges-régen esett meg. Giuseppe története ez, aki egy rendkívül zseniális, tehetséges szobrász volt. Ez tehát Giuseppe története.

 

Giuseppe szeretett bronz szobrokat készíteni. A bronz ugye a réz és az ón ötvözete és viszonylag könnyű vele dolgozni. Könnyebb megmunkálni, mint a márványt, a követ vagy a hasonló anyagokat. És Giuseppe nagyon szeretett alkotni. Kezdetben apró kis miniatűr bronz szobrocskákat készített, amik később egyre nagyobbak és nagyobbak lettek. Életnagyságú szobrokat is készített és világszerte arról volt ismert, hogy ő a létező legnagyszerűbb szobrász.

 

Egy nap így szólt, hogy „Most már el akarom készíteni a mesterművemet! Egy káprázatos Isten szobrot akarok készíteni! Isten szobrot.” – Persze, akkoriban régen mindenki egy öregemberként gondolt az Istenre. Megtervezte tehát a szobrot, öt méter magas volt. Nagyon magas volt, ez volt a létező legnagyobb, legmagasabb szobor, korábban soha senki nem kísérelt meg egy ilyen hatalmas szobrot alkotni. És rengeteg időt töltött ennek az Isten szobornak a megtervezésével, aki persze pont úgy nézett ki, mind egy férfi – és tudjátok a dolgok azóta sem változtak valami sokat. Az emberek még ma is egy nagy, vén öregemberként tekintenek Istenre.

 

Létrehozta ezt a szépséges művet, ahol minden apró részletnek hatalmas figyelmet szentelt. Szinte a szobor megszállottjává vált – amivel nagyon megnehezítette a tanoncai dolgát, minden egyes alkalommal, amikor csak egy apró kis hibát is vétettek – mert azt akarta, hogy Isten iránti tisztelete, hódolata jeléül ennek a szobornak ki kell állnia az idő próbáját. És ezzel talán azt is meg akarta mutatni az embereknek, hogy Isten mindig Jelen van, hogy Isten nem csak valahol a Mennyországban van, hanem itt a Földön is jelen van szoborként.

 

Elérkezett annak a napja, hogy az olvadt bronzot beletegyék az öntőformába.

 

Tudjátok mik ezek az öntőformák. Kedves Linda, te dolgoztál fémekkel. Tehát elérkezett ez a nap, amikor egy hatalmas tartályba helyezték ezt az olvasztott bronzot. A tűz forró erejétől fogva a bronz cseppfolyós állapotba kerülve bugyogott és tényleg minden készen állt arra, hogy ezt az egészet beleöntsék az öntőforma első részébe.

 

Azon a ponton Guiseppe tényleg mindenre apró részletre odafigyelt, pontosan tudni akarta az olvadt bronz állagát, tudni akarta, hogy minden a megfelelő hőmérsékleten van-e, és hogy minden rendben van, hogy a színek is rendben vannak, amit a plusz hatás érdekében adtak hozzá. Ezért nagyon közelről figyelte, ahogy ez az óriási bronzüst felmelegszik és a bronz cseppfolyóssá válik. (Lindának elakad a lélegzete) Nagyon közel állt az üsthöz, sőt, túlságosan is közelről figyelte ezt az egészet, ezért aztán…

 

LINDA: Ó!

 

ADAMUS: … egyenesen beleesett ebbe az olvadt bronzzal teli üstbe.

 

Azt gondoljátok, hogy ezzel véget is ért a történet, de természetesen ez nem így van. Ez Adamus meséje. A történet tehát folytatódik!

 

Abban a pillanatban, ahogy a teste belezuhant ebbe a tűzforró cseppfolyós állagú bronzba, rögtön megolvadt. Nem megégett, hanem egyszerűen csak megolvadt és azon nyomban apró kis kristálydarabkákká változott a bronz masszán belül. Kristályosította magát. És a vicces az, hogy az ember arra számítana, hogy addigra szegény Giuseppe lényegében már egy megsült vagy megégett Giuseppe-vé változott, de nem ez történt. Most már ennek az olvadt bronznak a belsejében volt és érezte saját magát. Hallotta saját magát. Tudatában volt saját magának. A forró tűz azért nem égette meg a bőrét, mert nem távozott el a testéből. Így aztán a teste teljes egészében kikristályosodott. És ő ennek a cseppfolyós tapasztalásnak a kellős közepében maradt, amiből hamarosan az Isten szobor készül, miközben ő ott volt benne ebben az egészben.

 

Az inasok nagyon lefoglalták és elterelték magukat, hiszen temérdek sok dolguk volt. Giuseppe már előzetesen rengeteg utasítást adott nekik azzal kapcsolatban, hogy mikorra kell elkészülnie, tökéletesen pontosan időre, tökéletesen elvégezve minden munkát. Tehát anélkül, hogy azzal foglalkoztak volna, hogy Giuseppe hova tűnhetett – azt gondolták, hogy talán kiszaladt a WC-re. Így, fogták magukat és beleöntötték az olvadt bronzot az öntőformába, majd ezt követően beleöntötték az olvadt bronz másik felét is és otthagyták megszilárdulni. Így történt meg az, hogy Giuseppe bekerült a saját szobrába.

 

Amikor a bronz lehűlt és megszilárdult, kivették az öntőformából és megcsodálták ennek a rendkívül hatalmas és magas Isten szobornak a szépségét, mert teljesen elkápráztatta őket a szobor kinézete, hiszen mostanra már kivették az öntőformából és teljes egészében láthatták. Nagyon magas volt és rendkívül hatalmasnak tűnt, mint aki teljesen biztos a saját fennhatóságában és hatalmában.

 

Rendkívül lefoglalta őket a szobor utolsó simításainak az elvégzése, itt-ott kicsikét még igazítottak rajta, így senkit sem érdekelt Giuseppe holléte. És még egy pár napot ott csücsült a szobor, mielőtt férfiak egy egész serege el nem cipelte a szobrot a falu főterére és fel nem tették az alapzatra, amit már korábban elkészítettek. Mindeközben Giuseppe egész végig ott volt a szobor belsejében. Szó szerint bele lett öntve a szoborba. Hallotta magát. Érezte magát. Hallotta, ahogy a többiek beszélnek és azon töprengett, hogy vajon hogy lehet az, hogy senki sem kérdezi meg, hogy hol lehet Giuseppe? Hol lehet Giuseppe? – Arról volt ismert, hogy nagyon szerette a nőket, ezért azt gondolták, hogy biztosan elment egy fiatal nővel és még az is előfordulhat, hogy soha nem tér vissza. Az volt a feladatuk, hogy felállítsák ezt a gyönyörű szobrot, amit el is végeztek.

 

És itt volt ez az Isten szobor, ami a falura és a falu embereire nézett, miközben Giuseppe be volt zárva a szobor belsejébe és nem tudott onnan kijutni. Próbált kiabálni, de senki sem hallotta meg. Megpróbált erővel kiszabadulni onnan, de a bronz roppant keménynek bizonyult. Semmi sem működött. Azon tűnődött, hogy „Most akkor mi lesz így vele? Mi vár Giuseppe-re?”

 

És az emberek elég hamar elfeledkeztek róla. Azt feltételezték, hogy elment a faluból valakivel, vagy valamivel, vagy ki tudja hogyan. És hamarosan a falu népe minden egyes nap a szobor elé járult, leróva a tiszteletét ezelőtt az Isten szobor előtt, miközben fogalmuk sem volt arról, hogy Giuseppe látta, érezte és hallotta őket.

 

Egyik generáció követte a másikat, és mindannyian csodálattal és áhítattal adóztak az Isten szobor előtt. Az emberek messzi és távoli helyekről is eljöttek, hogy megcsodálhassák ezt a remekművet, és viszonylag hamar elfeledkeztek arról, hogy ki volt ennek a szobornak az alkotója. Pusztán Isten volt az. Hamarosan olyan szóbeszédek keltek szárnyra, hogy ez a szobor egy nap egyszerűen csak a semmiből ott termett és elég fura dolgokat művelt. Annak ellenére, hogy bronzból volt, időnként teljesen úgy tűnt, mintha élne. Egyesek azt állították, hogy éjjelente még egy kicsit ragyogott is. Mások pedig hangokat hallottak belőle.

 

Egyik generáció követte a másikat és mind csodálattal és áhítattal tekintettek a szoborra. És egész idő alatt Giuseppe látta őket, mialatt azon morfondírozott, hogy vajon sikerül-e valaha kiszabadulnia a szoborból.

 

Egy idő után olyan nagyon beleivódott a szoborba, hogy ő maga lett a szobor. Többé Giuseppe igazából már nem létezett. Már csak a szobor állt ott. Elfelejtette, hogy ki is ő. Egy idő után még a saját nevét is elfelejtette. Most már pusztán csak a szobor volt, aki nap, mint nap ott állt, hogy mindenki megcsodálhassa és imádja.

 

Temérdek sok generáció jöttével-mentével, bizony az elemek hatásai elkezdtek megmutatkozni a szobron – a szél, az esőzések, a viharok és kifejezetten a galambok nyomot hagytak a szobron. És lassan-lassacskán ez az Isten szobor, ami Giuseppe alkotása volt, elkezdett megkopni, elhasználódni, tönkremenni és már nem rendelkezett azzal a vonzerővel, mint újkorában, az első 100 évben. Megöregedett és elkoszolódott, tönkrement és az emberek többé már nem látogatták távoli és messzi helyekről. Sőt, még a falu lakói sem mentek többé a szoborhoz, hogy imádják és hódoljanak neki, vagy hogy imádkozzanak és imáik válaszra találjanak. Rövidesen teljesen elfeledkeztek a szoborról. Teljesen benőtte a bozót, fák tornyosultak felette és mindenki elfeledkezett a szoborról, amibe Giuseppe be lett zárva.

 

Aztán egy napon, úgy ezer vagy még több évvel később, ott, ahol a szobor állt és amiről mostanra már mindenki elfeledkezett – tehát egy napon egy óriási nagy vihar kerekedett. Látni lehetett a horizonton ezt a hatalmas tornádót, ahogy egyre közeledett a falu felé, keresztülhaladt rajta és egyenesen a szoborhoz tartott. Mostanra a szobor már kellőképpen megviselt volt, jócskán tönkrement, lyukak tátongtak rajta, elvesztette a színét, a részletes ábrázolások az idő és az elemek áldozatául estek, szinte már alig lehetett valamit kivenni belőle. Már nagyon szürke és egyhangú, unalmas volt és ez a tornádó egyenesen nekiment és feldöntötte a szobrot, ami több ezer darabra tört össze.

 

Ezen a ponton ez a nagy felfordulás felébresztette Giuseppét. Miután már több, mint ezer éve be volt ragadva a saját szobrába, végre felébredt. A felébredésekor még mindig nem ismerte fel teljesen azt, hogy ki is ő, de azt tudta, hogy már nagyon-nagyon régóta ennek a szobornak a csapdájában vergődött. Amikor felébredt, mondhatni szinte egy félelem járta át és azt kérdezte, hogy ”Ki vagyok most? Többé már nem ez a szobor vagyok. Többé már nem ez az Isten szobor vagyok. De, akkor meg ki vagyok én? Szabad vagyok, de ez mégis mit jelent? Mihez kezdjek a szabadságommal? Többé már nem vagyok bezárva ebbe a szoborba. A szobor darabjaira hullott, szanaszét repültek a darabkái. De, ki vagyok én?! Nincs többé személyiségem.”

 

Ekkor Giuseppe meghallotta, hogy egy belső hang azt mondja neki, hogy „Isten Vagy! Több, mint ezer évig azt a szerepet játszottad szoborként, de most már szállj ki ebből és éld meg! Isten Vagy!” – Giuseppe erre azt felelte, hogy „Nem is nagyon van más választásom, mert nem emlékszem arra, hogy ki voltam. Nincs többé személyiségem. Annyira szorosan be voltam zárva ebbe a szoborba, hogy azt is elfelejtettem, hogy ki vagyok. Úgyhogy nyugodtan ki is mehetek innen! Szabadság – azt sem tudom, hogy ez mit jelent. Tudom, hogy szabad vagyok, de mégis mit jelent ez?”

 

Giuseppe, Kuthumihoz hasonlóan egyszerűen csak fogta magát, és elkezdett sétálni.

 

Elkezdett tapasztalni és lassan-lassacskán a Giuseppére vonatkozó emlékei elkezdtek visszatérni. És később pedig az elmúlt életek emlékei is visszatértek. Lassan-lassacskán elkezdte felismerni, hogy ő maga volt az, aki beleöntötte magát Giuseppe szerepébe, azaz a híres szobrász személyiségébe. Egy nagyon szorosra zárt személyiségbe öntötte bele saját magát, annyira nagyon szűkre szabott életet élt, hogy elfeledkezett a szabadságáról és az önkifejezéséről. Elfelejtette, hogy bármikor bármiként megteremtheti magát, de olyan nagyon bezárta magát a nagy szobrász személyiségébe, hogy ez a szó szoros értelmében azt okozta a számára, hogy a saját szobra csapdájába ragadjon.

 

Sokat utazott és sok emberrel találkozott és erős ellenállás élt benne azzal kapcsolatosan, hogy még egyszer valaha ilyen nagyon korlátoltan határozott személyiséget építsen magának. Megengedte magának, hogy legyen személyisége. Megengedte magának, hogy élvezze a saját önkifejezését, de soha többet nem engedte meg magának, hogy ismét egyetlen személyiség csapdájába ragadjon. Nem, ez többé nem fordulhatott el ő, miután több, mint ezer éven keresztül ott raboskodott abban az Isten szoborban.

 

Mostanra felismerte, hogy mekkora móka tud lenni az, ha egyik nap egy dolog lehet, majd másnap pedig már egy teljesen más dolog. Lehet pék. Lehet művész. Lehet politikus. Lehet bármi, ami csak lenni akar. Vagy egyszerűen csak lehet egy olyan létező, aki faluról falura jár, élvezve az életet, más emberekkel beszélgetve. Felismerte, hogy milyen könnyű beleragadni egy személyiségbe, miközben a belső Isten azt mondja, hogy „Te vagy az összes személyiség, bármi lehetsz! És igen, mélyen bele is merülhetsz az egyikbe, bele is ragadhatsz, pont úgy, mint a szobor esetében, de közben végig szabad vagy, bármikor szabadon létrehozhatsz a magad számára egy másik személyiséget, amilyet csak akarsz.”

 

Ez volt tehát Giuseppe, a szobrász története. Na persze ez nem olyan jó, mint az én történetem (Linda felhorkant) – tudtad, hogy ez következik. (Linda nevet) Szóval, ez nem annyira jó történet, mint a sajátom, amikor a kristály börtön csapdájába ragadtam, de annak egy másik változata – ami elvezet minket a mai megbeszélésünkhöz.

 

 

A személyiség

 

Az egyik dolog, ami éppen most történik veletek – vagy már egy ideje történik veletek – az, hogy az a személyiség, amit ti magatok teremtettetek meg, formáltatok meg, mintáztatok meg saját magatoknak, majd úgy beleöntöttétek magatokat, hogy bele is ragadtatok – most széttöredezik, darabjaira hullik. Mostanra már elöregedett. Ki volt téve sok mindennek – a sokféle időjárásnak, esőnek, szélnek, viharoknak, más embereknek, unalomnak, depressziónak és még sorolhatnám mi mindennek. De, ez a régi szobor, ami a ti saját szobrotok, elkezdett megfakulni, elkopni és sokatokban ez félelmet kelt. Ez tényleg félelmetes. Már nagyon régóta abban a szoborban, abban a fizikai testben és elmében, a személyiségetekben éltek. Ezért ott a félelem. Tudom, hogy néhányan most intellektuálisan azt mondjátok, hogy „Nem, dehogy, hiszen ez nagyszerű!” – pedig amikor ez történik, akkor ott van benne némi félelem. „Mi történik, az egész személyiségem darabokra hullik?” – És olyankor elkezdetek ennek ellenállni.

 

Megpróbáljátok azt a személyiséget megvédeni, de az végsősoron nem működik. Az a vihar, az a tornádó úgyis megtalál titeket, mivel az is ti vagytok. A lelketek és a sárkányotok azt mondja, hogy „Ó, nem, nem, nem, nem és nem! Eljött a valódi szabadság ideje! Elérkezett annak az ideje, hogy felismerd, hogy te nem csak ez az egy személyiség vagy. Úgy értem ez a személyiség rendben van, egészen egy határig, de te ennél sokkal, de sokkal több vagy. És ha ehhez ezt darabjaira kell törnünk, ha ezt szanaszét kell szaggatnunk, ha ki kell rántanunk téged abból a szoborból, amit magadra vettél és amihez annyira nagyon ragaszkodsz – az részünkről rendben van – mert végsősoron – végsősoron – egy igazán szabad létező akarsz lenni, aki rendelkezik azzal a képességgel, hogy bármikor személyiséget váltson, hogy bármikor megváltoztassa az önkifejezését, továbbá, hogy bármikor változtasson azon, ahogy másokhoz kapcsolódik. Ez a Mágus. Ez a varázsló, a Merlin. Aki nem raboskodik egyetlen egy személyiség csapdájába ragadva, csak abban kitartó, hogy „Vagyok, Aki Vagyok. Azonban, a Vagyok, Aki Vagyok” – nem egy egysíkú meghatározás, hanem maga a tudatosság! És nem egy szobor, hanem szabadon áramló levegő.”

 

Azért mondom most ezt, mert együtt dolgozom veletek és figyellek titeket és persze Kuthumi is nagyon sokat dolgozik veletek, és úgy minimum héti egyszer beszélni is szoktunk arról, hogy „Hogy van a Shaumbra? Mit csinálnak? Kuthumi, neked mi erről a meglátásod? Hol tartanak?” – És mind a ketten azt látjuk, hogy most sok minden a személyiség feloldódásáról, széthullásáról szól, ami ijesztő lehet. Ti pedig megpróbáltok továbbra is belekapaszkodni, ragaszkodni ahhoz a régi személyiséghez. Megpróbáljátok megerősíteni a személyiségeteket. De, nem kell, hogy ezt tegyétek! Csak vegyetek egy mély lélegzetet és engedjétek el! Ez nem azt jelenti, hogy meghal. Csak azt jelenti, hogy megnyitjátok magatokat az önkifejezés sok másik formájára is, sok különböző személyiség típusra, és nem aggódtok többé amiatt, hogy ebből majd egy hatalmas aspektus zűrzavar keletkezik. Most már ki tudjátok fejezni magatokat, változni tudtok és szabadon rajtatok áll az új azonosulás valami mással, vagy többszörös azonosulás, önmeghatározás.

 

Hallom, hogy a bolygón jelenleg az emberek arról beszélnek, hogy ki ezzel vagy azzal azonosítja magát. Például transzneműként határozza meg magát valaki, vagy katonaként vagy bármi mással azonosítja magát valaki vagy határozza meg magát. Mi most megnyitjuk magunkat ezekre a különböző meghatározásokra és önazonosításokra. Miért is lenne egyféle a személyiségetek? És miért is teremtenétek magatoknak valamiféle hamis isteneken alapuló személyiséget? Miért is teremtenétek magatoknak egy olyan személyiséget, ami olyan dolgokon alapszik, amit kis ideig talán szórakoztatónak találtatok megtapasztalni. De most már ideje elengedni azokat és igazán szabadnak lenni!

 

Ez egy óriási, hatalmas váltás és ezért is érezzük sokatok ellenállását azzal kapcsolatban, hogy egyszerre több mindennel azonosítsátok magatokat vagy, hogy új önazonosságot vagy meghatározást adjatok magatoknak, mivel a régi személyiség darabokra hullik. A sárkány abban az egészben nagyon nagy segítséget nyújtott, hogy széttörje a személyiségeteket, de ismerjétek fel, hogy a sárkány is ti vagytok – és azért van itt, hogy most már sok minden tudjatok lenni – hogy Merlinek legyetek, hogy emberek legyetek itt a bolygón, hogy újra gyermekek legyetek sok-sok értelemben véve, hogy művészek legyetek és bármi legyetek, amik csak lenni akartok – mert mindezek is lehettek akár. És ez a szépsége annak, mikor Merlinként vagytok itt, ezen a bolygón. Nem vagytok beleragadva az azonosulás vagy meghatározás egyik formájába sem.

 

A nevetek többé már egyáltalán nem olyan fontos, kivéve, amikor oda kell adnotok a jogosítványotokat a kedves rendőröknek. A nevetek többé már nem olyan fontos. A teljesítményeitek, az eredményeitek, a diplomáitok, a végzettségeitek, a képesítéseitek, illetve a kudarcaitok vagy bármi egyéb, ami segítette megformálni a személyiségeteket, többé már nem fontos dolgok. Ezek segítették megformálni a személyiségeteket. Ezek segítették azt, hogy ezt a személyiségeteket egyfajta spirituális bronzba öntsd bele, de most már annak van itt az ideje, hogy ezek eltávozzanak annak érdekében, hogy igazán szabadok lehessetek, mint ahogy Giuseppe is kiszabadult a saját szobrából.

 

Vegyetek egy jó mély lélegzetet és érezzetek bele az általatok megteremtett személyiségetek szépségébe! Az alkotásotok szépségébe! Csodáljátok meg ennek szépségét! Adózzatok csodálattal annak, hogy ez is az Istenség megjelenési formája, de Giuseppéhez hasonlóan többé már ne ragadjatok bele annak a szobornak, annak az egyetlen személyiségnek a csapdájába! A lényeg az, hogy most már több személyiségetek lesz, ami eleinte kissé kínos érzéssel fog járni. Olyan érzés lesz, mintha nem találnátok a dolgok kapcsán a saját alapjaitokat és azt kérdezitek majd, hogy „Hol van ebben az egyensúly?” – Emiatt ne aggódjatok! Ahol most tartotok, a testetek, az elmétek, a lelketek, a szellemetek között ez magától rendeződik.

 

Ha van valami, amit ki szeretnék emelni a Shaumbra számára – és ezt már nagyon sokféleképpen próbáltam az értésetekre adni – az az, hogy itt és most fejezzétek be a szobrok alkotását, még a saját magatok Mester szobrának elkészítését is fejezzétek be, mert egy páran még mindig ezzel próbálkoztok! A következővel próbálkoztok, hogy „Milyen is egy Mester? Határozzuk meg! Aztán pedig öntsük bele egy Mester bronzszoborba!” – De ez egyáltalán nem erről szól! A Mester rendkívül folyékony, a Mester utazik az időben, a Mester túl van a téren magán és a Mesternek nincs szüksége önmaga meghatározására. Pusztán az „Én Vagyok, Létezem” – elegendő a Mester számára, nem kell meghatároznia magát az öltözéke szerint, vagy, hogy hogyan beszél, ahogy semmi más szerint sem kell bekorlátozni, mert tényleg meghatározások nélküli!

 

És játszhattok ezzel, szórakozhattok ezzel. Legyenek úgymond kiöltözős, beöltözős napjaitok, utazzatok el különböző helyekre és tegyetek különféle dolgokat. Most nagyon fontos, hogy ne legyetek olyan, mint Giuseppe, aki beleragad saját maga eddigi meghatározásába, mert az bizony változóban van. És ne dolgozzatok az új meghatározásokon! Ne dolgozzatok önmagatok új személyiségén! Erre semmi szükségetek! Az majd kifejlődik és magától keresztül ragyog rajtatok. Ha van valami, amit most megtehettek, az egyszerűen csak a tapasztalás. Néha ez azt jelenti, hogy kikeltek az ágyból és elmentek otthonról. Menjetek és tapasztaljátok meg az új éneteket, az új személyiségeiteket, amiket épp akkor megalkottok magatoknak. Menjetek és tapasztaljátok meg ezeket!

 

Akkor most vegyünk erre egy mély lélegzetet és érezzünk ebbe bele! Ezen nem kell dolgoznotok. Én csak elmondom nektek, hogy jelenleg mi történik az életetekben. Miért érzitek azt, amiket éreztek, és hogy miért van az az érzésetek időnként, hogy a legszívesebben kiszabadulnátok már abból a régi szoborból, amiben eddig benne voltatok, szinte már-már azt remélve, hogy jön egy tornádó és feldönti azt. Úgy értem, szinte már azt kívánjátok, hogy jöjjön már az a tornádó. Odáig merészkedek, hogy azt állítom, hogy ti magatok teremtitek meg azt a tornádót, ami majd berobban az életetekbe, mivel már nagyon régóta abban a bronzszoborban tartózkodtok, amibe bele vagytok ragadva, aminek a fogságában éltek. Most létrehozzátok – mert tudjátok, hogy önmagukban az elemek, a szél, az eső nem volt elég ahhoz, hogy ezt gyorsan véghez vigye, ezért azt mondjátok, hogy „Jöjjön az a tornádó! Készen állok arra, hogy szétessen ez a régi emberi személyiség!”

 

Az emberi faj fejlődésének jelenlegi szakaszában, az egy szükséges dolog. Meivel ezt ti meg fogjátok tenni, mert szükséges kiszabadulni abból a szoborból, ezért szükséges az, hogy darabokra hulljon. Nem kell ennek fájdalmasnak lennie, lehet ez örömteli, de akkor is szükséges kiszállni abból a régi személyiségből ahhoz, hogy elkezdjétek magatokat sok szinten megtapasztalni. Létrehozhattok személyiségeket, játszhattok velük, szórakozzatok velük, de jelen pillanatban ne öntsétek őket bronzba!

 

Akkor most vegyünk egy mély lélegzetet mindarra, akik vagytok, a sok személyiségre és arra, hogy elkezdjétek ezeket megtapasztalni!

 

És igen, amikor elmentek hazulról és együtt vagytok más emberekkel, vagy amikor elmentek egy áruházba, vagy éppen valami kreatív projektben vagytok benne, vagy bármit is tesztek, elkezditek majd meglátni, hogy annak a régi személyiségnek nem kellett volna annyira nagyon beragadottnak lennie.

 

Sok ember tényleg retteg attól, hogy ne legyen személyisége. Úgy értem a legtöbb ember számára jelenleg elég nehéz lenne, ha hirtelen azt mondanánk nekik, hogy „Oké, jövő vasárnap elvesszük mindenkitől a személyiségét!” – Hát ettől mindenki kiakadna, kiborulna, mert annyira nagyon ezzel azonosítják saját magukat. Annyira erősen beleöntötték magukat abba a szoborba és csak azt ismerik, csak ahhoz tudnak kapcsolódni. Már reggel, amikor kikelnek az ágyból és egész álló nap csak azzal az egy dologgal tudnak azonosulni. Persze zúgolódnak, morgolódnak és panaszkodnak miatta, de teljesen elveszettek lennének a személyiségük nélkül.

 

Nektek Shaumbra nincs szükségetek személyiségre! Persze jól szórakozhattok velük, de többé már nincs szükségetek egyetlen személyiségre! Egyszerűen csak az van, hogy „Vagyok, Aki Vagyok!” – és most mit választok, mi akarok lenni ebben a pillanatban?

 

Akkor most vegyünk erre egy jó mély lélegzetet!

 

Ez az a dolog, amin most keresztül mentek sokan közületek és ez továbbra is folytatódni fog egészen addig, amíg az a szobor teljes egészében darabokra nem törik. Pontosan úgy, mint ahogy Giuseppe, szabaddá nem teszitek magatokat, de majd ott, abban a szabadságban lesz egy olyan pillanat, amikor azt mondjátok, hogy „Nem tudom mihez kezdjek ezzel a szabadsággal!” – És ezzel máris vissza akartok majd ugrani abba a szoborba, de ez nem fog menni. És akkor majd felismeritek, hogy ez az egész teljesen tökéletes, beleértve ebbe annak a régi emberi személyiségnek az elvesztését, annak érdekében, hogy felismerhessétek azt, akik valójában vagytok.

 

Jól van, lépjünk tovább! Vegyünk egy mély lélegzetet és most szánjatok egy pillanatot arra, hogy ez leülepedhessen bennetek! Egy mély lélegzet és egy korty kávé. (Adamus iszik egy kortyot a kávéból) Áh!

 

 

Tudatosság kontra gondolat

 

A következő dolog a napirendünkön: itt van jelenleg ez a jó nagy kérdés, hogy „Mi a különbség a tudatosság és a gondolat között?” – Ezt alaposan megtárgyaltuk egy szinten mostanság az Ahmyó Villában tartott tanfolyamainkon. „Mi a különbség a tudatosság és a gondolat között?” Nehéz erről beszélni. Linda megtennéd, hogy azt felírod a tábla tetejére, hogy „Tudatosság kontra gondolat”?

 

LINDA: Rendben.

 

ADAMUS: Ez egy kicsikét nehéz téma, mert ez a két dolog szorosan összefügg egymással, de közben mégis két teljesen különböző dologról van szó. És most abban szeretnék segíteni nektek, hogy megértsétek a kettő közötti különbséget.

 

Tehát, ez a két dolog sokszor egymásba gabalyodik, aztán pedig mindent gondolatként kategorizáltok és teljesen másképpen reagáltok a tudatosságra, mint a gondolatokra.

 

Akkor hát, mi a különbség a tudatosság és a gondolat között? Én ezt leegyszerűsítettem annyira, hogy nagyon könnyű lesz emlékezni. Szeretem úgy leegyszerűsíteni a dolgokat, hogy könnyű legyen rá emlékezni. Kedves Linda, emlékszel, hogy a legutóbbi tanfolyamon mi volt az egyszerűsítésem? Ugyan, te nem mindig akarod ezeket a szavakat használni. A szavak nagyon korlátozottak tudnak lenni, mert most már energetikailag kommunikáltok, ezért előálltam egy csodás kis mondással, ami rendkívül emlékezetes, mivel nem kell mindent szavakkal meghatározni. Emlékszel még rá, hogy szólt az a kis mondás?

 

Persze, hogy emlékszel, csak nem akarod kimondani.

 

„A szavak szarosak tudnak lenni.”

 

LINDA: Ezt én nem akartam kimondani. (Adamus nevet)

 

ADAMUS: Ez ennyire egyszerű.

 

LINDA: Én ezt nem akartam kimondani.

 

ADAMUS: De, ez így igaz, hogy a szavak szarosak tudnak lenni, és amikor…

 

LINDA: Én ezt nem akartam kimondani.

 

ADAMUS: És elmagyaráztam, hogy ennek a szar szónak az eredete egy görög szó, aminek a jelentése az, hogy piszkos, mocskos, rendetlen és… – Most meg mi van? Mi van?

 

LINDA: Ezt csak te találtad ki.

 

ADAMUS: Igen, én találtam ki. Teljes egészében én találtam ki. De, ahogy ezt a tanfolyam résztvevőinek is elmondtam, ezt soha nem fogjátok elfelejteni, amikor azt mondjátok, hogy „Jaj, olyan nehéz szavakat használni, amikor az energia-kommunikációban vagyok és az elmém meg szavakat akar erre használni, és én is bele tudok esni ebbe. „Igen, és ilyenkor szoktam azt mondani, hogy „Tényleg nem kell szavakat használnotok!” Mivel a szavak szarosak tudnak lenni. Képesek megállítani a természetes nyílt önkifejezést, de most nem is ez a lényeg, nem ezt akartam itt felírni a táblára.

 

Az, hogy mi a különbség a tudatosság és a gondolat között, tényleg egy roppant egyszerű dolog: a kihagyások, a kihagyást jelző írásjelek. A négy pont – egy – kettő – három – négy. Elég, ha csak négy pontot rajzolsz a táblára. Négy pontot.

 

Tipikus esetben, ez a kihagyást jelentő jel három pont szokott lenni, de mi itt most négy pontot fogunk erre használni azért, hogy ez egy emlékeztető legyen a számunkra és hogy megkülönböztessük a kihagyást jelentő írásjel eltérő használatától. Tehát: pont, pont, pont. Megtennéd, hogy felírod a táblára azt, hogy „kihagyást jelentő írásjelek” így többes számban?

 

LINDA: Rendben.

 

ADAMUS: Vagy egyes számban is leírhatod oda alá.

 

LINDA: Közvetlenül alá?

 

ADAMUS: Igen. Írd le mind a kettőt, egyes számban és többes számban is. Ez az angol szó azt az írásjelet jelenti, amit a mondat végére szoktak tenni: pont, pont, pont, pont. És innen tudjátok, hogy mi a különbség a tudatosság és a gondolat között. (Linda felsóhajt, mert meggyűlik a baja a helyesírással) Nem baj, nehéz ezt a szót helyesen leírni és máris megbeszéljük a kettő közötti különbséget, ahogy Linda befejezi a táblára írást.

 

LINDA: Akkor most melyik a többes szám?

 

ADAMUS: Ez egy belső vicc, mondhatni. Tehát ez a kihagyást jelző írásjel általában három pontból áll, de mi itt most négy pontot fogunk erre használni. Most pedig kérném a következő oldalt!

 

Szóval, most segítek nektek megérteni a tudatosság és a gondolat közötti különbséget. Tehát, a tudatosság ugye a Vagyok, Aki Vagyok…. Ezt most legyél szíves felírni a táblára: Vagyok, Aki Vagyok …. és tegyél négy pontot utána. Ez a tudatosság. Na persze, ez most szavakba van foglalva, de nincs túlságosan meghatározva és a négy pont a végén azt jelenti, hogy most belemegyünk a tapasztalásba. És ez nincs meghatározva, tehát nyitott végű. Ez egy érzés, ami most már belemehet bárminek a megtapasztalásába. Belemehet egy gondolatba: Vagyok, Aki vagyok – amit négy pont követ.

 

Persze az ezzel kapcsolatos gondolatok sokfélék lehetnek. Amennyiben kategorizálnád és azt mondanád, hogy „Jól van, ez itt a gondolat, amit nem kell leírnod” – itt van a gondolat, hogy „Nem vagyok biztos benne, hogy ki is vagyok” – Ez egy gondolat, ahogy az is egy gondolat, hogy „Giuseppe, a szobrász vagyok.” – Ez egy gondolat. „66 éves vagyok és jól érzem magam.” – Ez is egy gondolat. Ezek mind gondolatok és a mondat végén egy pont található. „Ember vagyok a bolygón.” Pont. És ez rendben van. Nincs ezzel semmi baj, de a tudatosság az nyitott végű! Vagyok, Aki Vagyok…. és a végén ott vannak a pontok. Ez a tudatosság!

 

A tudatosság és a gondolat közötti különbség pontosan ugyanaz a különbség, mint a több pont és az egy pont közötti különbség.

 

Aztán van erre sok más példa is. „Létezem…. Kérlek ezt írd fel a táblára! Ez – négy ponttal – a tudatosságot jelenti. „Létezem….” – Ez egy érzés. Nincs szüksége sok meghatározásra.

 

LINDA: Ellipszisek?

 

ADAMUS: Igen. Nincs szüksége sok meghatározásra. Ez a tudatosság. „Létezem….” – Ha ez belemenne egy gondolatba, akkor ilyesmi lenne, hogy „Azon tűnődőm, hogy mit keresek én itt?” – vagy „Érzem magam az emberi testben.” – vagy „Azon töprengek, hogy vajon meddig fogok élni?” – Ezek mind gondolatok.

 

Érezzétek energetikailag a különbséget! „Létezem….” – Ez a tudatosság. A tudatosság. „Létezem….” És a gondolat pedig az lenne, hogy „Kíváncsi vagyok, hogy hány éves koromban fogok meghalni?” Ez már egy gondolat. Nem arról van szó, hogy ez rossz lenne, vagy bármilyen is lenne, csak ha meg akarjátok érteni a különbséget a tudatosság és a gondolat között, ahhoz meg kell értenetek a különbséget köztetek, mint a Mesteri rész között és az emberi rész között.

 

Azt is írd fel a táblára, hogy „Ez egy csodálatos nap…. Ez egy csodálatos nap….” Ez a tudatosság, aminek a végén négy pont van. „Ez egy csodálatos nap….” Reggel felébredtek, kikeltek az ágyból és igazából ennek legmagasabb formájában, még csak nincs is szükségetek ezekre a szavakra. Persze én itt most használom ezeket a szavakat. Nektek elég, ha csak négy pontot raktok. Egyszerűen csak belégezhetitek azt a napot – a négy pontot: pont, pont, pont, pont. Ami azt jelenti, hogy folytatás következik. Még több érkezik belőle, amit meg fogtok tapasztalni. „Ez egy csodálatos nap….” Ez az amikor a tudatában vagytok a dolgoknak. Ez egy érzés.

 

Aztán jön a gondolat, hogy „Szépen süt a nap!” A gondolat, hogy „Vajon mit fogok csinálni egész nap?” A gondolat az, hogy „Kíváncsi vagyok, hogy vajon esni fog-e az eső?” – A gondolat az, hogy „Ó, ma nagyon meleg lesz!” Ezek gondolatok és nincs is velük semmi baj, vagy például az is egy gondolat, hogy „Ez egy csodálatos nap. Ma saját magamért teszek valamit.”

 

Tehát, „Ez egy csodálatos nap….” – Ez a tudatosság „Ma saját magamért teszek valamit” – ez gondolat. Ez így működik. A tudatosság és a gondolat közötti különbség pont ugyanaz, mint a mondat végén található egy pont és a nyitott végű négy pont között.

 

A gondolatok meg vannak szerkesztve. A gondolatok átmenetiek. A gondolatok olyanok, mint a szobrok. Meg vannak határozva és ott van a pont a gondolat végén. Ott van a vége.

 

Állandóan rengeteg gondolat kavarog az agyatokban, minden álló nap! Gondolatok arról, hogy – most is, ahogy éppen a gondolatokról beszélünk – „Vajon érted ezt? Meg akarod ezt érteni?” Vagy, hogy „Ó, ez annyira okos volt tőled Adamus!” – Ezek mind gondolatok.

 

Végsősoron a tudatosság valójában – még csak nem is kell ezeket a szavakat sem használnod, hogy „Ez egy csodálatos nap…. „ A tudatosság az egyszerűen csak van. „Van….”pont, pont, pont, pont ezt írd fel a táblára. „Van….” – ahol semmit sem próbáltok erre ráhelyezni. Persze egy kis apróság azért belefér. „Ez egy csodálatos nap…” Ez így jól van. Ez tudatos. De, végsősoron egyszerűen csak „Van…. Van….” Majd aztán ezt átérzitek és megtapasztaljátok. Megtapasztaljátok, átérzitek az érzést és aztán pedig meg fogjátok tapasztalni fizikai és mentális formában is.

 

„Van….” De, most még hozzátehettek ehhez pár plusz szót „Ez egy csodálatos nap….” Vesztek egy mély lélegzetet és beleérztek ebbe! Ez a tudatosság. Ez a tudatosság.

 

Azért beszélek ma erről, mert sokszor nagyon nehéz megkülönböztetni a tudatosságot a gondolattól. „Melyik részem a tudatosság? Csupán valami olyan valami a tudatosság, ami keresztülhalad az agykéreg állományán és onnan eredeztethető és ezt követően kapcsolódik és kommunikál minden egyes részemmel?” Nem, ez egy gondolat! – hehe! – és nem, a tudatosság egyáltalán nem az agykéreg állományából indul ki. Ez az agynak az a része, ami a tudatosságot megfogja és – (bang!) – szétlapítja. Gondolatokba és szavakba önti.

 

De akkor, hol található a tudatosság? Mindenhol. Mindenhol, ahol ott vagytok. Ennek így kell lennie, máskülönben nem létezne semmi. Ha nem lennétek itt, akkor nem létezne semmi sem. Tehát, a tudatosság mindenhol jelen van. És nem csak az agyban vagy csak a testben van ott! Ott van azokban a dolgokban is, de közben mindenhol ott van. A tudatosság nem foglal el teret és nincs összeszinkronizálva az idő egyik formájával sem. Egyszerűen csak ott van. A tudatosság „Van.… Én Vagyok….”

 

Másrészről viszont a gondolatok nagyon meghatározottak, sokszor ítélkezőek és gyakran szavakba vannak foglalva állítólag abból a célból, hogy hatékonyabb legyen a kommunikáció. A gondolatok építik fel a személyiséget. Szeretném, ha ezt egy külön lapra felírnád a táblára, „A gondolatok építik fel a személyiségeteket.” A tudatosság nem épít személyiségeket, a gondolatok azok, amik felépítik a személyiségeket és ez tesz titeket azzá, amik vagytok. Egy rendkívüli, egyedi egyéniséggé és egy roppant bonyolult létezővé ezen a bolygón.

 

Azok mind gondolatok, hogy „Egy bizonyos korú vagyok.” – vagy „Ma nem érzem jól magam.” – vagy „Ma nagyon sok dolgom van.” – vagy „Már alig várom a következő Shoud-ot.” – Ezek mind gondolatok. Vannak közöttük jó gondolatok és nem annyira jó gondolatok. És ti pedig már nagyon hozzászoktatok ahhoz, hogy ezek a gondolatok állandóan ott fecsegjenek a fejetekben és azt hiszitek ezekről, hogy ez a tudatosság. Azt hiszitek, hogy ti ezek vagytok. Pedig ez nem így van. Azok pusztán csak gondolatok. Mindössze csak gondolatok és túlságosan is sok kering belőle az agyatokban éppen most is.

 

Ti tudatosság vagytok. Tudatosság vagytok. „Vagyok, Aki Vagyok…. Ez egy csodálatos nap…. Nagyon finom íze van az ételemnek….” – Ez a tudatosság. Ez az, amikor a tudatában vagytok a dolgoknak. És ez gyakran belemegy a gondolatokba, hogy „Tényleg nagyon frissek ezek a paradicsomok. Nagyon jól van fűszerezve a hal. A torta nagyon finom édes és élvezetes.”

 

Ezek mind gondolatok, a tudatosság pedig az, hogy „Szeretem, hogy ilyen nagyon kapcsolódom az ételem energiájával….” Ez a tudatosság, négy ponttal a végén. Végsősoron a tudatosság, ahogy már említettem, egyszerűen csak van. „Én Vagyok…. Van….” Ez a tudatosság. De hát, az embereknek ennél sokkal több szóra van szükségük!

 

Akkor most érezzetek bele a saját tudatosságotokba! Ez nem egy meghatározott helyen található valami és nem is az agyatokból ered és nem azonos a gondolatokkal sem. Egyszerűen csak annyi, hogy „Van…. Én Vagyok…. Van….” – Ez az amikor a tudatában vagytok a dolgoknak.

 

A tudatosság önmagában soha nem hoz létre egy személyiséget. Nem fog megalkotni egy személyiséget, mert nagyon folyékony, képlékeny, nyitott és áramló. Ott az egymást követő négy pont a mondat végén! Egyre csak folytatódik, nem áll meg, áramlik. Kiáramlik – azt is mondhatnátok, hogy az egyik tudatosság érzékből egy másikba – az egyik tudatosságból egy másik tudatosságba, hogy úgy mondjam. Tényleg nagyon nyitott. Ti a tudatosság vagytok.

 

És a tudatosság soha nem mondja meg nektek, hogy mit tegyetek! A tudatosság pusztán csak tudatában van annak, amit tesztek. A tudatosság nem teremt személyiséget.

 

A tudatosság a ti valódi, igazi énetek. Nem gondolkodik, nincs szüksége arra, hogy gondolkozzon! Egyszerűen csak a „Vagyok, Aki Vagyok….” A tudatosságban találhatóak meg a valódi válaszok, és ez ott van bennetek. Azok a gondolatok, amik keresztüláradnak az agyatokon, kimondottan olyankor, amikor megpróbáltok rájönni valamire. Amikor ott vannak bennetek azok az egymásnak ellentmondó gondolatok, azok csak gondolatok.

 

Térjetek vissza a tudatossághoz, ahhoz, hogy „Vagyok, Aki Vagyok….” pont, pont, pont, pont –ami azt jelenti, hogy „Vagyok, Aki Vagyok…. és most vessük bele magunkat a tapasztalásba.” De Giuseppével ellentétben, mi ne ragadjunk le! Ne merüljünk el a gondolatok között. Merüljünk el az élményben. Merüljünk bele annak örömébe, ha ezt szeretnétek, vagy akár a szenvedésébe, ha inkább erre vágytok, ez nem számít! Ugorjunk fejest a tapasztalásba, de úgy, hogy mindig ott legyen a négy pont, ami a folytatólagosságot, a folytatást jelenti.

 

Igen, azt is lehet mondani, hogy a gondolatok állandóan folytatódnak, de ezek csak sorozatos gondolatok, olyan mondatok, amiknek a végén ott a pont. Meg vannak határozva, egyfajta szerkezete van, pontosan úgy, ahogy az elmének is.

 

Az elme az, ami generálja a gondolatokat. Egy bizonyos értelemben érzékeli, észleli a tudatosságot egy rendkívül korlátozott módon, aztán meg összeszedi azokat a gondolatokat, amik megformálják a személyiségeteket. És ez rendben is van egy darabig, amíg teljesen bele nem vetitek, öntitek magatokat.

 

Az elmében lévő gondolatok – érdekes dolog az elmével kapcsolatosan és igen fontos, miközben a tovább haladunk – ezt most azért hozom fel, mert az elmétek változóban van. Visszatértek egy tudatosság-orientáltabb valósághoz, a gondolat alapú, mentálisan megszerkesztett valóság helyett. Visszatértek a sokkal több tudatossághoz, ahol sokkal inkább azonosítjátok magatokat Mindazzal, Akik vagytok, és nem azzal az kicsi énetekkel, akinek hiszitek magatokat.

 

Az elme nagyon szerkezet-elvű. Az elme olyan, mint egy öntőformába bebetonozott szobor. Bebetonozza magát egy bizonyos kifejeződésbe, megnyilvánulásba és attól nem tágít, nem mozdul egy tapodtat sem. Az elme már csak ilyen. De, van egy dolog az elmével kapcsolatban, kifejezetten most, mégpedig az, hogy az elme engedelmes, szófogadó. Linda megtennéd, hogy ezt is felírod a táblára? Ezek zseniális, briliáns mondások. Az elme engedelmes.

 

LINDA: (suttogva) Oké.

 

ADAMUS: Az elme azt teszi, amit előírtak neki – hogy legyenek gondolatai, hogy megformáljon egy valóságot, és hogy benne maradjon a személyiségben. Egy részetek ezt az utasítást adta neki, és engedelmesen ennek szót is fogadott. Azt teszi, amire utasítják és ehhez mindenáron ragaszkodni fog. Szinte már megszállottan.

 

LINDA: Ennek a végére most egy pontot vagy négy pontot tegyek?

 

ADAMUS: Semmit se tegyél, nincs rá szükség.

 

Az elme nagyon engedelmes. Jelenleg az történik az elmével, mivel egyre inkább tudatába kerültök a tudatosságotoknak, hogy az elme elkezd engedelmeskedni és azt mondja, hogy „Eljött annak az ideje, hogy teljesen átváltsuk azt, ahogy eddig kezeltük a gondolatainkat és a valóságot. Most már eljött annak az ideje, hogy bejöjjön a tudatosság és ez az a nagy fény, a nagy, mindent átfogó kép.” A gondolatok bejönnek, hogy segítsenek megformálni azt a valóságot, de anélkül, hogy azt túlságosan meghatároznák. Az elme most nagyon engedelmes és szófogadó, annak ellenére, hogy azt az érzést kelti bennetek, mintha ellenállna, pedig azt mondja, hogy „Készen állok a változásra!”

 

Beleéreznétek most egy pillanatra a saját elmétekbe, a saját agyatokba? Tudjátok, hogy ebben a pillanatban is több száz milliárd idegsejt tevékenykedik benne. Ezt még elképzelni is túl sok. De, az elme egész egyszerűen mindössze egy reakció mechanizmus. Pusztán csak egy számítógép, ami csak azt teszi, aminek a megtételére beprogramozzátok. És ebben az esetben a nagy dolog az, ami közeledik, hogy azt mondjátok „Felismerem, hogy ez az egész az én energiám, ami azért van itt, hogy szolgáljon engem,” majd ezt meg is engeditek. Miközben ezzel ellentétben a múltban azt mondtátok, hogy „Az összes energia valaki máshoz tartozik és nekem meg kell szereznem ebből a saját részemet.”

 

Most ugye már teljesen más a helyzet és az elme most már alkalmazkodik ehhez. Meghall titeket! Hallotta, amikor azt mondtátok, hogy „Igen, erről van szó. Készen állok arra, hogy az energiám szolgáljon engem.” És az elme – bár bele fog telni egy kis időbe – de elkezd ehhez alkalmazkodni. Engedelmes lesz és azt mondja, hogy „Most meg fogjuk nyitni magunkat olyan elképzelésekre, amiket nem ismerünk, de meg fogunk ezekre nyílni és alkalmazkodni és igazodni fogunk ezekhez, és megnyílunk arra is, hogy ez az energia igazából a miénk.” És az elme ehhez szépen megfelelően alkalmazkodik majd. Azt mondja, hogy „Nincs többé szükségem arra, hogy ehhez az egyetlen egy személyiségemhez ragaszkodjam. Mindaz Vagyok, Aki Vagyok.”

 

Az elme, először hát kissé „kocka módon”, rendszerbe próbálja rakni a dolgokat. De, engedelmes – így azt mondja, hogy „Oké, nincs szükségünk személyiségre. Korábban azt mondtad nekem, hogy szükségünk van egy személyiségre, ezért csináltam egyet. Most pedig azt mondod, hogy nincs szükségünk személyiségre. Rendben, akkor nagyon folyékonyak, nagyon nyitottak és rugalmasak leszünk!”

 

Az elmétek és az agyatok most éppen alkalmazkodik és ehhez igazodik. Nem kell ezen dolgoznotok! Nem kell ezt nyomnotok vagy erőltetnetek. Nem kell ehhez elmés gyakorlatokat és semmi hasonlót sem végeznetek, mert az elme alkalmazkodik. Jelenleg engedelmeskedik – mindig is ezt tette – de most engedelmeskedik a Mesternek, aki ti vagytok.

 

Akkor most vegyünk erre egy mély lélegzetet!

 

Ezek azok a változások, amin most keresztülmentek. Én egyszerűen csak megosztom veletek, hogy éppen min mentek keresztül, de ti vagytok azok, akik ezt megteszitek. A változások, amin keresztülmentek – a megszerkesztett vagy szoborba öntött személyiségek lebomlása szükséges. Többé már nem egy szobor vagytok. Most értitek a tudatosság és a gondolatok közötti különbséget, ami egyszerű. A tudatosság igazából egy érzés, ami nyitott, szabadon hagyott. A négy pont. A „Létezem…. Létezem…. Ez egy csodálatos nap…. Szeretek itt lenni a Gépek Korszakában….” Azt is kérdezhetnétek, hogy „Akkor ez most a tudatosság vagy egy gondolat?” Ha belehozzátok a tudatosságotokba, akkor az lesz.

 

A gondolat pedig a következő lenne, hogy „Nem gondoltam volna, hogy valaha is eljutok ide.” A gondolat azt mondja, hogy „Nem erre számítottam!” A gondolat azt kérdezi, hogy „Igazából mi ez a Gépek Korszaka?” A tudatosság pedig azt mondja, hogy „Itt Vagyok…. Itt Vagyok….” és nincs szüksége gondolatra!

 

A tudatosság az, akik valójában vagytok. A gondolatok mindössze annak módjai, ahogy ezt megtapasztaljátok és eljátsszátok. De, ne öntsétek ezeket bronzba!

 

Vegyünk egy mély lélegzetet!

 

Az elmétek változáson megy keresztül. Elkezditek megérteni a tiszta tudatosságot – ami, az mikor tudatában vagytok a dolgoknak – és azt, hogy ezen kívül minden más csupán gondolat.

 

Hol keresitek a választ, amikor meghoztok egy döntést? Hol keresitek a választ, amikor készen álltok egy tapasztalásra? Hol keresitek a választ, amikor készen álltok arra, hogy egy magasabb szintre lépjetek? A tudatosságotokhoz.

 

„Választom mindazt, Aki Vagyok…. Az örömöt választom….” Ez a tudatosság. Vitatkozhattok azon, hogy nem, ez egy gondolat, de ennek az egésznek a lényege, a négy pont a leg végén, hogy „Az örömöt választom….” és akkor az ott lesz – vagy, pedig, hogy „Az örömöt választom.” Pont. És ott a pont a végén. Ez a különbség a kettő között – mondhatni.

 

Akkor most vegyünk egy mély lélegzetet erre az átmenetre, amikor megértitek, hogy mi is a tudatosság, továbbá azt is megértitek, hogy többé már nincs szükségetek erre a személyiség-építésre. Szabadon lehettek mindazok, akik valójában vagytok és többé nem kell már, hogy be legyetek zárba valamiféle megkövült szoborba. Akkor most érezzünk ebbe bele egy kicsit!

 

(szünet)

 

Á, látom, hogy egy páran elkezdtetek nagyon kreatívak lenni. Egy nyakláncot akartok, amin négy gyémánt helyezkedik el egymás mellett. Ja, ez Linda volt. (nevetnek) De, csak egyszerűen gondoljatok azokra az egyszerű megfogalmazásokra és ne gondolkozzatok túl sokat ezen. „Mit is mondott?” – A különbséget a négy pont jelenti.... Ez a tudatosság. Ezzel szemben a gondolat egy ponttal végződik. Igazán egyszerű.

 

 

A fényünk kiragyogtatásamerabh

 

Jól van, akkor menjünk tovább! Munka áll előttünk és ez a valódi oka annak, hogy most itt vagyunk a bolygón. És most közösen fogunk egy kicsit a padon ülni. Akkor hozzuk össze mindannyiunk energiáit. Kérnék egy kis zenét és akkor tegyük azt, aminek a megtételéért idejöttünk!

 

Persze, egyedül is ülhettek a padon bármikor. Remélem meg is szoktátok ezt tenni. Ennek nem lenne szabad valamiféle kötelező dolognak lennie. Ennek nem kellene szenvedésnek lennie, hanem olyan dolognak kellene lennie, amivel szünetet tartotok a nap szokványos menete közben…

 

(megszólal a zene)

 

…és azt mondjátok magatoknak, hogyItt az ideje a padon ülésnek. Itt az ideje annak, hogy egyszerűen csak kisugározzam a fényemet. Hiszen ebből az okból vagyok itt. Ezért jöttem el ide, erre a bolygóra, ebben a kivételes időszakban, hogy ezt tegyem.”

 

És a padon ülés szépsége az, hogy nem próbáltok meg semmiféle változást erőltetni a dolgokra. Nem próbáljátok meg magatok elé vizualizálni a világbékét – egyesek erre azt kérdeznék, hogyMiért, az nem egy jó dolog?Egy határig, igen. De, én azt mondom, hogy az együttérzés sokkal fontosabb!

 

Az együttérzés az elfogadást jelenti. Mindenki a saját útját járja. És igen, némelyikük a szenvedést választja. Vannak, akik a bántalmazást, a drogot, az alkoholizmust, vagy bármi hasonlót választanak. Ez az ő választásuk. Amikor majd készen állnak, akkor eljönnek hozzátok, eljutnak saját magukhoz és a fényetek hatással lesz rájuk. Máskülönben el a kezekkel! Hadd tapasztalják meg a választásukat! Ez az együttérzés!

 

Tehát, most itt ülünk a padon. Ülünk a padon. Áh! Egy csésze kávéval és esetleg egy kis harapnivalóval.

 

A padon ülés nem meditáció!

 

Sokan a meditáció alatt megpróbálják elcsendesíteni az elméjüket. Fúú! Hoppá! Sok szerencsét hozzá, mert ehhez előbb meg kell érteni a tudatosság és a gondolat közötti különbséget.

 

A padon ülés azt jelenti, hogy „Eljutottam ide. Itt vagyok. Mester vagyok ezen a bolygón. Megengedem, hogy az energiám szolgáljon. És most pedig csak itt fogok ücsörögni és hagyom, hogy a fényem kiragyogjon. Egy kis időre leállítom az összes aktivitásomat. Megállok egy pillanatra és egyszerűen csak hagyom, hogy a fényem kiragyogjon.

 

„Először ezt magamra ragyogtatom, a testemre.” Jaj, hát a testről ma egyáltalán nem is beszéltünk, hogy az min megy most keresztül, hogy belemegy a FényTestbe.

 

„Fényemet rá fogom világítani az elmémre. Ez az engedelmes dolog, ami a fejem tetején ül és sokáig engedelmeskedett nekem és szoborként volt ott. És most nagyon világosan a tudatosságomban vagyok, és ezért az elme engedelmeskedik és megnyílik.” Az elme nagyon engedelmes és rendkívül rugalmas. Néha, ez a két dolog nem jár együtt, kéz a kézben, pedig az elme nagyon rugalmas.

 

Tudom, hogy azt mondjátok, hogy „De Adamus, mindig is elég kemény voltál az elmével!” Igen, az voltam, mert tudjátok néha a Shaumbrával való munka olyan, mintha egy csomó szoborhoz beszélnék. Muszáj volt felkeltenem a figyelmeteket. Egy kicsikét annak a tornádónak kellett lennem, aki feldönt titeket. De most, ahogy az a személyiség, az a szobor lebomlik, összeomlik, most már az elme szabadon engedelmeskedik a Mesteri résznek, azaz nektek.

 

Az elme most már szabadon, egy másfajta módon tudja behozni az energiát. Az elme szabadon, egy másfajta módon tud kommunikálni saját magán belül, mert többé már nem pusztán csak az idegsejtekre reagál.

 

Az elme szabadon tud alkalmazkodni és igazodni ahhoz, ami ezután következik.

 

Nincs többé szüksége az idegsejtek bonyolult, összetett kommunikációs rendszerére. Erre egyszerűen már nincs szüksége.

 

Akkor, most először saját magatokra sugározzátok a fényeteket, a saját testetekre, de úgy, hogy ne próbáljatok meg változást elérni, hanem úgy, hogy megengeditek a természetes fejlődést.

 

És most pedig sugározzátok az elmétekre a fényeteket és ne próbáljátok meg farigcsálni, csiszolgatni az elméteket, ne próbáljátok meg azt valamiféle merev szoborrá tenni, hanem ehelyett sugározzátok rá a fényeteket és mondjátok azt, hogy „Kedves elme, olyan sok potenciál létezik. Hadd jöjjenek be!”

 

Sugározzátok rá a fényeteket az egész életetekre és ne próbáljatok meg bármit is tenni! Csak sugározzátok rá a fényeteket!

 

Végtére is mi a fény? A fény maga a tudatosság, amikor a tudatában vagytok a dolgoknak, ami megelőzi a gondolatot, a négy pont: pont, pont, pont, pont.

 

A saját fényetek által egyre inkább a tudatába kerültök saját magatoknak, a tudatába kerültök mindannak, akik valójában vagytok. A tudatára ébredtek annak, hogy ti nem az a szobor vagytok.

 

És akkor most sugározzuk ki a fényt erre a világra, erre a bolygóra, a fizikai bolygóra, Gaiara – aki távozóban van, de attól még mindig végzi a munkáját – a természettel kapcsolatban. Milyen csodálatos dolog!

 

Látnotok kellene az Új Földön található kerteket, amik mind az ezen a bolygón megtalálható természet képére lettek létrehozva. Sokan, akik eltávoztak erről a bolygóról az Új Földekre mentek és magukkal akarták vinni a természet szépségét. Az ott létrehozott kertek egyszerűen káprázatosak! Fogták ezen a bolygón található természet alap elképzelését, és mindezt életre keltették az Új Földeken.

 

Azt gondoljátok, hogy most csodálatos természeti képek vannak a telefonjaitokon, csak várjátok meg, amíg eljuttok az Új Földekre, ha ellátogattok majd oda.

 

Kisugározzuk a fényünket a világba, felismerve azt, hogy az emberek azt teszik most, amit választanak.

 

Tudom sokan azt mondják, hogy sokan elveszettek vagy sérültek. De ahelyett, hogy megpróbálnánk megmenteni őket, egyszerűen csak mondjuk azt, hogy „Itt van egy másik potenciál. Valami mást is tehetsz, nem kell elveszettnek lenned. Nem kell sérültnek, bántalmazottnak lenned. Nem kell energiavámpírnak lenned. Nem kell hatalom mániásnak lenned. Itt van ez a fény, ami megmutatja neked, hogy mi az, amit ezen kívül megtehetsz.”

 

Ragyogtassuk ki most a fényünket minden egyes ember számára a bolygón. Nem erőltetünk semmit se rájuk, nincs semmi elvárásunk, egyszerűen csak kisugározzuk a fényt.

 

Ez nem egy megmentő akció! Nem valamiféle ítélkezés. Egyszerűen csak azt mondjuk, hogy „Legyen ott a fény, hogy láss, amennyiben a látást választod.”

 

(szünet)

 

Itt vagyunk tehát, a Shaumbra Házában, a szabad levegőn persze és ráragyogjuk a fényünket az emberiség egészére.

 

Mi lehetne nagyszerűbb szolgálat annál, mint amit épp most teszünk? Létezhet-e ennél nagyszerűbb szolgálat?

 

(szünet)

 

Vannak mások, akik tovább folytatták a korábban végzett energia munkátokat – akik most az energiaőrzők, az ügyeket felvállalók. Ők azok, akik odafigyelnek a szegényekre és a szükséget szenvedőkre és igen, szükség van erre is.

 

És vannak, akik felvállalják és tovább folytatják a korábbi energiaőrző munkátokat, ahol fenntartanak egy nagyon fontos kapcsolatot a földi és a többi birodalom között, az emberi és az isteni között. Ilyen energiaőrzők mindig is éltek a Földön, sokszor egy félreeső, csendes helyen visszavonultan élve, és egyszerűen csak fenntartják ezt a kapcsolatot.

 

Sokan láttatok el ilyen szolgálatot a múltban, az elmúlt életekben, ahol energiaőrzők, ügyeket felvállalók voltatok. De most, ebbe az életetekbe azért jöttetek, hogy végre megtegyétek azt, amire mindig is vágytatok, amit már valamikor réges-régen elterveztetek – hogy Mesterek legyetek, hogy egy ragyogó, világító Mesterré váljatok.

 

Most kisugározzuk a fényünket a természet egészére, a teljes égboltra az egész bolygón végig.

 

Tényleg nem létezik ennél nagyszerűbb ajándék a bolygó és az emberiség számára.

 

Nem vagyunk mi misszionáriusok, hittérítők. Á, misszionáriusnak lenni milyen érdekes dolog! Annyira nagyon erkölcsösek a munkájukban, mindenkihez eljuttatják Isten és Jézus szavait, még azokhoz is, akik ezt nem is akarják. Hatalmas erkölcsösség van a misszionárius munkában, „Tessék, itt van ez a könyv, olvasd el!”

 

Minden más lenne, ha a misszionáriusok azt mondanák az embereknek, akiket felkeresnek, hogy „Tudod, ha valaha is változást szeretnél, akkor tudd, hogy az már most is ott van benned.” De nem, ehelyett könyveket, szabályokat és előírásokat, továbbá rengeteg erőszakot hoztak.

 

És nem, mi nem vagyunk misszionáriusok! Nem vagyunk hittérítők! Egyszerűen csak Mesterek vagyunk, akik a padon ülünk és kisugározzuk a fényünket abból a célból, hogy mások megláthassák a saját nagyszerű potenciáljaikat most, vagy akár valamikor a jövőben.

 

Szeretem ezt a munkát! Azt, amit éppen most csinálunk, szeretem. Kicsikét könnyebb, mint az a sok megbeszéléssel, előadással és minden mással eltöltött év. Szeretek itt ülni veletek együtt a padon.

 

Látjátok, nem túl nehéz kisugározni a fényeteket, különösen akkor, amikor tisztában vagytok azzal, hogy mi is a fényetek. A fény a ti tudatosságotok. Amikor tisztában vagytok a fényetek és a gondolataitok közötti különbséggel, a tudatosságotok és az agyi tevékenységetek közötti különbséggel, akkor ez sokkal könnyebb.

 

A következő alkalommal szeretnék egy cappuccinót kapni, és nem csak egy tejszínes kávét, mint ma! És egy croissant is kérnék, mert itt leszek és dolgozom veletek és ki fogjuk ragyogtatni a fényünket.

 

Tudjátok nagyon jó érzés, amikor képesek vagytok annyira biztonságban érezni magatokat, hogy megnyíltok és kisugárzzátok a fényeteket és nem aggódtok amiatt, hogy majd közben valamilyen támadás érkezik felétek, mert nem is fog. Hogy miért? Hát azért, mert semmit sem próbáltok megváltoztatni. Egyszerűen csak kisugározzátok a fényeteket.

 

Ha létezne bármilyen reakció arra, amikor ráragyogjátok a fényeteket a világra, az lenne, hogy a világ is visszaragyogja rátok a fényét. Ez teljesen más, mint amikor megpróbáltok valamit megváltoztatni, vagy valamin változtatni, mert olyankor az energia természetesen titeket is megpróbál megváltoztatni.

 

„Ez egy nagyon egyszerű munka” gondoljátok, hogy „csak itt ülök a padon.” De, emlékezzetek arra a sok-sok dologra, ami ahhoz kellett, hogy eljussatok ide. Emlékezzetek a nehézségekre, a megpróbáltatásokra, a látszólag rossz fordulatokra – a rossz fordulatokra a rossz emberekkel. Hát sok időbe került, hogy eljussatok ide.

 

Igen, most már egyszerű, de egy átlagember esetében, ha rávennéd őket arra, hogy itt üljenek a padon, akkor megtalálnák a módját annak, hogy ezt az egészet elcsesszék és megnehezítsék.

 

Most vegyünk egy mély lélegzetet! Kisugárzzátok a fényt.

 

Tudjátok, amikor így sugároztok, akkor az egy teljesen új nagyrabecsülés érzést ad nektek mindennel kapcsolatban – ha ránéztek a természetre, vagy akár a többi emberre.

 

Akkor egy teljesen új és másmilyen benyomásotok támad saját magatokról.

 

Ennek az az oka, hogy az elmétek nem száguldozik azzal a sok gondolattal és nem próbál pontot tenni mindennek a végére.

 

Ez egy nagyobb nyitottságot eredményez. Több érzékiséget jelent, mert ez most már a tudatosságból ered – „Vagyok, Aki Vagyok….” – mert négy ponttal rendelkezik az egy pont helyett.

 

És közben legyetek a megfigyelők is! Legyetek megfigyelői a dolgoknak! Nem most rögtön, hanem a következő hetekben! Mi történik a bolygón? Mi változik?

 

Először persze azt fogjátok majd mondani, hogy „Hát ennek az égvilágon semmi köze hozzánk. Ez a dolog egyébként is megtörtént volna.” De elég sok padon ülést fogunk együtt csinálni, illetve ti is egyedül ahhoz, hogy elkezditek majd azt mondani, hogy „Valami tényleg változik!”

 

Majd azt halljátok vagy olvassátok a hírekben, hogy „Valami teljesen váratlan dolog történt ma. Valami olyan, ami nem követte a normális, megszokott mintákat és ez az egész teljesen váratlanul történt.” És ekkor majd mosolyogni fogtok és azt mondjátok, hogy „Elképzelhető, hogy ez a fényünk hatása volt, ami ezt a változást okozta.”

 

A hírekben új tudományos felfedezésekről, áttörésekről hallotok majd, ahol azt mondják, hogy „Senki nem számított erre. Erre soha nem is gondoltunk. Teljesen váratlan volt és szinte teljesen ellentmond a hagyományos gondolkodásnak.”

 

Amikor azt halljátok, hogy „Ez vadonatúj, váratlan”, akkor mosolyoghattok és vállon veregethetitek magatokat és azt mondhatjátok, hogy „Ez történik, amikor a fény kiragyog, amikor a fény világít.” Legyen szó akár a tudósokról, akik a válaszokat keresik vagy a régi, szociális felépítésben bekövetkezett változásokról, vagy valamiféle megnyílásról, nyitásról.

 

Amikor ezeket a szavakat halljátok, hogy „váratlan”, „példa nélküli”, „előre nem látott” „hirtelen, a semmiből jött”, „teljesen más”, „kvantum-változás”, olyankor elkezdtek mosolyogni. Ez az összes padon ülés – hú, és most le kell törölnünk az ezzel járó izzadtságot – nézd csak mit tett a bolygóval!

 

Ezért jöttetek ide, hogy most ezt tegyétek.

 

Ismerjétek fel, hogy ez többé már nem arról szól, hogy dolgozzatok magatokon! Erre egyáltalán nincs szükségetek. Az különben is fájdalmas!

 

Olyan, mint amikor a szobrász soha nem hagyja abba a szobron való munkát. Adjátok fel! Törjétek össze azt a szobrot! Azért vagytok itt, hogy Mesterek legyetek és megengedjétek, hogy az energia titeket szolgáljon és hogy kisugározzátok a fényeteket. Ez ilyen egyszerű!

 

Jól szórakoztunk ma! De, most már mennem kell a Felemelkedett Mesterek Klubjába, ahol szeretnék belenézni a kristály vagy varázsgömbömbe, mert szeretném látni a mai közös Shaumbra padon ülésünk hatásait. Látni akarom ennek a hatásait. Látni szeretném, hogy az energiák miként vannak változóban, ha egyáltalán változóban vannak. Szeretném látni, hogy a fény hol hoz igazi változást.

 

Ugyanezt tegyétek meg ti is magatokkal kapcsolatban! Tartsátok nyitva a szemeteket és a fületeket!

 

Akkor most, közösen vegyünk egy jó mély lélegzetet és sose feledkezzetek el arról, hogy minden jól van a teremtés egészében, kifejezetten akkor, amikor ott van a fényetek.

 

És ezzel drága barátaim a Szuverén Birodalom Adamusa Vagyok. Köszönöm.

 

 

 

 

 

Fordította: Telegdi Ildikó [email protected]

Szerkesztő és magyar nyelvi lektor: Thomázy Tímea – [email protected]