BÍBOR KÖR ANYAGOK

SZÁRNYAK SOROZAT

SHOUD 4 – Főszerepben: ADAMUS, Geoffrey Hoppe közvetítésében

Elhangzott a Bíbor Körben
2017. december 9-én.
www.crimsoncircle.com

Vagyok, Aki Vagyok, a Szuverén Birodalom Adamusa. (a közönség tapsol) Köszönöm.

Micsoda öröm itt lenni veletek az év végén! Valójában, ma este a Felemelkedett Mesterek Klubjában hatalmas ünneplés és vacsora tartunk, valami olyasmi mint, amit ti tartotok itt, a Mesterek Klubjában. A mi klubunkat viszont a Felemelkedett Mesterek Klubjának hívjuk (némi kuncogás) Szóval hatalmas ünnepséget tartunk! Azt ünnepeljük meg, hogy túléltétek ezt az évet! (a közönség nevet, tapsol és éljenez) Tényleg. Hiszen ez egy óriási teljesítmény, figyelembe véve, hogy milyen kihívással teliek azok a dolgok, amelyeken most keresztül mentek – és többségében erről fogok ma beszélni – de a lényeg az, hogy végigcsináltátok az évet, küzdelmek közepette. És ott voltak azok az átkozott kétségeitek!

Nem vágytok arra, hogy legyen egy kétség-mentesítő tablettátok? Nos, dehogynem szeretnétek, de nem veszitek be (némi kuncogás). Pedig ha be tudnátok venni, az természetes, biztonságos és hatékony lenne – csak bevennétek azt a tablettát és máris elszállna az összes kétségetek? Mivel tényleg ez a legnagyobb dolog, ami vissztart benneteket, az az önmagatokban való kételkedés.

Ha nem lenne ott bennetek az a kétség, ha nem aggódnátok amiatt, hogy mások mit gondolnak – és tudom, hogy ti mind azt mondjátok, hogy „Nos, engem nem igazán érdekel, hogy mások mit gondolnak,” – pedig amilyen együttérző létezők vagytok, nagyon is érdekel benneteket az, hogy mások mit gondolnak, ráadásul sokkal jobban, mint kellene. Ha nem aggódnátok amiatt, hogy elveszítetek mindent, ha megszabadulnátok a kétségektől, és aztán talán mégis elveszítenétek mindent, de hiszen ez már megtörtént (némi kuncogás). Ha nem… nyugodtan nevethetünk ezen! (még több nevetés) Ha nem aggódnátok annyira azon, hogy elveszítitek az eszeteket, úgy értem, hogy tényleg megbolondultok, hiszen láttok embereket, akik intézetekben vannak, és magukra folyik a nyáluk, mások viselnek rájuk gondot, mert képtelenek ellátni magukat – ami nem is hangzik annyira rosszul, ugye? (nevetés) Elveszítették a mentális képességeiket. Ha nem aggódnátok emiatt, és amiatt sem, hogy megszűnik a létezésetek, ami alatt azt értem, hogy minden leállna. És ha nem aggódnátok annyira amiatt, hogy mennyire unjátok már az emberi észleléseteket arra vonatkozóan, ami szerintetek a megvilágosodás során történik – „Minden jól alakul. Mit csináljak egész nap?” – Tipp: Legyetek az ÉS-ben. Teremtsetek egy kis drámát, csak hogy ott tartsátok magatokat az emberi dologban.

De, ha nem lenne ott ez az összes kétség, képzeljétek csak el, hogy mennyire könnyű és szórakoztató lenne ez az egész, mert nem lenne ott az a mindennapos mókuskerék, az a mentális, érzelmi daráló, ami ledarál benneteket. Mindenen gondolkoztok. Képzeljétek csak el, hogy milyen lenne, ha ott lenne nektek az az anti-kétség tabletta, amit csak bevennétek, és nem vonnátok kétségbe azt, hogy mit tegyetek, hanem egyszerűen csak megtennétek. És nem érdekelne benneteket a dolog végkifejlete. Nem érdekelne, hogy sikerrel jártok-e vagy sem, mert megtanultátok, hogy ez egy nagyon-nagyon emberi megítélése a dolgoknak. Ha nem lennének kétségeitek, akkor minden mindössze egy örömteli tapasztalás lenne, és ennyi. Nem érdekelne, hogy mások mit gondolnak, nem érdekelne, hogy mit veszítettél és mit nyertél, tudván azt, hogy soha nem szűnik meg a létezésed. Képzeljétek csak el, hogy ez milyen felszabadító lenne mindannyiótok számára!

Tehát ahogy most rátekintek az év végére, azt mondom, hogy „Végigcsináltátok. Egész jó év volt.” Persze voltak kihívások az út mentén, sok-sok kihívás volt az út mentén. Nagyon érdekes pár hónap áll mögöttetek – nagyon-nagyon érdekes. Beszélni fogok erről a Shoud- ban – de a lényeg az, hogy végigcsináltátok ezt az évet. Itt vagytok, és mi ezt ma este megünnepeljük a Felemelkedett Mesterek Klubjában, ami hasonló a tiétekhez, azzal a különbséggel, hogy nálunk finomabb az étel és jobb a bor, (nevetés) és általában jobb a társaság!

LINDA: Óóó! (a közönség azt mondja, hogy "Ó!")

ADAMUS: Hadd magyarázzam, hogy miért! Szerintetek ki a ma esti díszvendégünk?

LINDA: Jézus.

ADAMUS: Jézus. Abszolút!

LINDA: Ó, Húúú!

ADAMUS: Abszolút. Látjátok? (Linda kéjeleg és megmutatja a táncoló Jézusos pulcsiját,) Abszolút.

Jézus – Jeshua, kérlek szépen – Jeshua nem egy lélek létező, hanem egy kollektív energia, a ti kollektív energiátok, és még sok más emberé is. Ti lélek létezők vagytok, Jeshua viszont nem az. Ő egy olyan összetétel, amihez mindannyian hozzáadtatok egy kicsikét, és ebből jött létre ez a Jézusnak hívott dolog. Szóval ma este Jézus lesz a díszvendégünk ezen a bulin, és Jézus vicceket fogunk mesélni. (nevetések) Jézusról szóló történeteket fogunk mesélni. És nagyokat nevetünk majd a sok téves értelmezésen Yeshua, Szűz Mária és Mária Magdolna valódi kilétét illetően. Rengeteg félreértés övezi Jeshuát, amihez az emberek még a mai napig is szívósan ragaszkodnak, mert szeretnek a szenvedéshez ragaszkodni. Szeretnek ragaszkodni ahhoz a sok régi történethez, ahol Jézust keresztre feszítik, üldözik, meggyötrik, sanyargatják.

Ez egy emberi tudatosság, ami még mindig nagyon uralkodó a bolygón a kétséggel együtt, pedig most már ideje ezt az egészet elengedni! Itt az ideje felszabadítani Jézust! Ahogy Tóbiás mondta évekkel ezelőtt: - Vegyétek le Jézust a keresztről! – El tudjátok képzelni…(csak Linda tapsol) Köszönöm a visszafogott tapsot! Vegyétek le Jézust a keresztről!

Képzeljétek csak el mi történne, ha az összes egyház, amelyik Jeshuát a kereszten ábrázolja, mind felszabadítaná és levenné őt a keresztről. Mutasd meg kérlek a pulcsidat! (Linda megmutatja a pulcsiját, amin Jézus jóga nadrágot viselve táncol) – A bulizó Jézus! A táncoló Jézus! A jóga Jézus! (Adamus nevet, valaki pedig azt mondja: - A laza Jézus!) Igen, a laza Jézus!

Tehát – visszatérve a lényegre – ha bevennétek azt a tablettát és elengednétek az összes kétségeteket, mert figyellek ám benneteket, látom min mentek keresztül és látom azt az összes elmés munkát. Olyan ez, mintha fogaskerekek lennének az elmétekben, amik már tényleg nagyon öregek, elavultak, és be vannak rozsdásodva, és ti még mindig ezeket próbáljátok használni. Többet fogok erről beszélni a jövő hónapban a ProGnost-on, hogy az elme a végét járja – nem csak a ti esetetekben, hanem az egész emberiség esetében – és ezt a szó szoros értelmében mondom. Ez az elme utolsó korszaka, és erről részletesen fogok beszélni orrvérzésig, a totál unalomig…mert hallottam ám! Hallottam!

LINDA: Szeretünk. Mi az amit mondasz?

ADAMUS: ..., hogy miért is ez az elme utolsó korszaka – nem olyan unalmas értekezés lesz ez, amilyenek az érztekezések szoktak lenni.

LINDA: És miért néztél rám?

ADAMUS: Mivel hallottam, a korábbi megjegyzéseidet az eredeti ProGnost-tal kapcsolatban, hogy eléggé unalmas volt – azt mondtad. (némi kuncogás)

LINDA: Igen, az eredeti unalmas volt.

ADAMUS: Igen, igen. Tehát…

LINDA: Sajnálom.

ADAMUS:…ezzel, akkor… (még néhány kuncogás)

LINDA: Ami igaz, az igaz.

ADAMUS: Akkor kezdjük is el a napot egy kérdéssel! Ma több kérdésünk is lesz, tehát az első kérdéshez, Linda viszi a mikrofont.

LINDA: Ó, örömmel!

ADAMUS: Szeretek kérdéseket feltenni, mert ilyenkor feljön bennetek a bölcsességetek. Amikor eleinte elkezdtük ezt csinálni, Tóbiás távozása után, akkoriban elég nagy kihívással járt ez a dolog. (Lindának elakad a lélegzete) Unalmas volt. (Adamus és még egy kevesen nevetnek) Mert a válaszok akkoriban – és ezt most kimondom – nagyon felületesek voltak. Az elvárt válaszokat adtátok. Nem bírtak sok mélységgel.

De most, amikor válaszoltok, a válaszaitok sokkal több mélységgel és energiával bírnak. Meglátásokkal és bölcsességgel rendelkeznek. Régebben nem szerettem ezeket a kérdés-válaszokat, de ma már egyenesen imádom őket, mert megosztjátok ezt mindenkivel, Azokkal, akik személyesen itt vannak, azokkal, akik online vannak velünk, és mindenekfelett azokkal, akik majd utánatok jönnek.

Készítünk egy átfogó felvételt arról, ahogy eljutunk a Testetöltött MesterLéthez. Mindannyian együtt teremtjük ezt. És ezek az archív felvételek – ahol nem csak a videókról és a szavakról van szó, hanem egy energia átjáróról azok számára, akik utánatok jönnek majd, akik majd tíz, húsz, száz év múlva fogják ezeket olvasni vagy megnézni, és megtanulnak majd nevetni a legnagyobb nehézségek közepette is – miközben keresztülmennek a saját kihívásaikon. Elolvassák majd ezeket, és érzik majd a benne lévő bölcsességet, de ami még fontosabb, energetikailag meg fogják látni azt az átalakulást, amin keresztülmentetek ebben az elmúlt hét évben, amióta együtt vagyunk. Látni fogják az előemelkedő bölcsességet. Látják majd, hogy a kérdéseimre kezdetben adott válaszaitok elég banálisak voltak – nem análisak, hanem banálisak (nevetések) – most pedig már telis-teli vannak esszenciával és bölcsességgel.

1. Kérdés – Mi történik a bolygón?

Ezzel, kérném felkapcsolni a világítást, és fiúk, most aztán tényleg jó válaszokat várok! (még több nevetés) Ez most felvételre kerül.

A kérdés, az első kérdés a sok közül, amit ma fel fogok tenni az, hogy mi van mostanában a hírekben? Most nem a főcímekről beszélek. Hanem egy átfogó képet kérek! Mi történik a világban? Tudjátok – Donald Trump-tól és a nukleáris háborúktól, meg az ehhez hasonló elcsépelt, jelentéktelen dolgoktól eltekintve. Mi ennek az esszenciája? Mi történik valójában a hírekben? És valódi bölcsességet kérnék tőletek. Ne az újságok főcímeit idézzétek! Azt mondjátok meg nekem, hogy jelenleg mi zajlik a bolygón.

Linda, kérlek válaszd ki az első áldozatot! Akarom mondani, az első bölcsességet. (nevetések, majd rövid szünet, amikor Linda odaadja a mikrofont egy vonakodó Shaumbrának.) – Ó, láttátok ezt?! (nevetés)

És nem, nem vagyok látó. Felemelkedett Mester vagyok, és amit itt láttam – és remélem a kamera is rögzítette – amit az előbb láttam, az az volt, hogy: - 15 év alatt egyszer sem kaptam meg a mikrofont, most meg már másodszor kapom meg zsinórban. – (nevetések)

SHEA: (nő) Pontosan ezt gondoltam.

ADAMUS: Pontosan ezt gondoltad. Igen.

SHEA: Fel kell állnom?

ADAMUS: Kérlek. Nem, igazából nem kell felállnod, de jobban szeretnénk, ha mégis felállnál. Igen, bármit tehetsz, amit csak akarsz.

SHEA: Köszönöm.

ADAMUS: Igen. Tehát, mi áll a hírekben? Mi történik jelenleg a bolygón? Ha most középiskolás diákokkal beszélgetnél erről, akiknek halvány fogalmuk sincs erről, akkor mit mondanál nekik, mi történik a bolygón?

SHEA: Olyan nagyon sok minden történik. Teljesen kiakasztja az elmémet az a sok minden, ami a világban történik.

ADAMUS: Igen.

SHEA: Ott van Jeruzsálem, amiről Tóbiás olyan eksztatikusan áradozott.

ADAMUS: Valójában nem, de attól folytasd csak!

SHEA: Egy kis izgatottságot éreztem benne.

ADAMUS: Igen.

SHEA: Beszéltem emberekkel…

ADAMUS: Amennyiben zsidó vagy és Izraelben élsz.

SHEA: Igen.

ADAMUS: Igen, igen. Igen, igen.

SHEA: De ezen kívül még beszéltem…

ADAMUS: Fel tudod fogni, hogy valójában mi fog ezzel az egésszel történni?

SHEA: Ühüm.

ADAMUS: Igen, igen.

SHEA: De több emberrel beszéltem, akik nem tudják mi a probléma, de érzik…

ADAMUS: Tehát, mi történik? Mi az, ami történik? Mi a véleményed? Ha ránézel a világra, azt mondod, hogy „Ó, te jó ég! Ebbe az irányba tartunk. Ez történik.”

SHEA: Mindenféle.

ADAMUS: Mindenféle. Mondj egy konkrét dolgot!

SHEA: Szexuális sebek gyógyulása.

ADAMUS: Igen, ez az!

SHEA: Teljes zűrzavar a férfiaknál. Teljes zűrzavar.

ADAMUS: Igen.

SHEA: Még csak azt sem tudják…

ADAMUS: Férfiak, ti a nézőközönségben, egyetértetek ezzel? ( egy férfi azt mondja, hogy „Igen, ez a jellemző helyzet.”)

SHEA: Igen, nem.

ADAMUS: Ez egy átfogóan jellemző dolog. Igen.

SHEA: Igen, ez az általános helyzet.

ADAMUS: Oké.

SHEA: Tényleg kiakasztja az elmét.

ADAMUS: Igen, oké.

SHEA: Teljes a zűrzavar.

ADAMUS: Teljes zűrzavar. Én ezt a személyiség elveszítésének nevezem az egyének és a csoportok esetében is.

SHEA: Igen.

ADAMUS: És mi történik, amikor valaki elkezdi elveszíteni a személyiségét?

SHEA: Ó …

ADAMUS: Megpróbálnak visszatérni hozzá, és visszaszerezni azt a régi személyiséget, amivel rendelkeztek. Mivel biztonságosabb, mint valami újba kezdeni.

SHEA: Igaz.

ADAMUS: Tehát, sok minden történik a maszkulin/feminin energiával, óriási dolgok, és a férfiak szó szerint fenékbe vannak rúgva!

LINDA: Aham!

SHEA: Így igaz.

ADAMUS: … fenékbe vannak rúgva. (néhányan nevetnek)

SHEA: Így igaz.

ADAMUS: Fenékbe. Fenékbe vannak most billentve.

SHEA: De nagyon össze vannak zavarodva emiatt az egész miatt.

ADAMUS: Ó, Teljes mértékben. Pontosan ez az, ami fenékbe rúgja őket. Nincsenek hozzászokva az ilyen megdöbbenéshez.

SHEA: Igen.

ADAMUS: Ahhoz vannak szokva, ahogy eddig tették a dolgukat.

SHEA: Így van.

ADAMUS: De ez többé már nem működik. Úgy érzik, hogy...

SHEA: Nem működik.

ADAMUS: ...mit is mondtál, elvesztették a maszkulinitásukat?

SHEA: Igen.

ADAMUS: Férfiak? ( nem érkezik válasz a közönségtől) Á, igen, igen. Oké. Igen, igen. Nem a Shaumbra férfiakról van itt szó! Istenem! A többi férfiról beszélek most! Szóval, akik azt érzik, hogy elveszítették a maszkulinitásukat – és azt kérdik maguktól, hogy „Mi a szerepem? Mit kellene tennem?”

SHEA: Össze vannak zavarodva.

ADAMUS: Borzasztóan össze vannak zavarodva. És ilyenkor mi történik?

SHEA: Ó, hát most elkezdték megtámadni a nőket.

ADAMUS: Már elég régóta ezt csinálják, de…

SHEA. Nem. Most máshogy van. Nagyon félnek attól, hogy mit is tegyenek.

ADAMUS: Most adok neked egy kis segítséget. A nők nagyon pszichikusak, és tudják hogy kell használni ezeket a pszichikus energiákat, amik gyakran össze vannak kötve a szexuális energiával, de a lényeg az, hogy tudják hogy kell ezeket a pszichikus energiákat használni. A férfiak ezt nem tudják használni. És ezalatt most a nem Shaumbra férfiakat értem. (nevetések) Nem tudják hogyan kell pszichikus felfedezéseket tenni. Nem tudják hogyan kell pszichikusan beleérezni abba, ami történik. Lezárták az érzelmi vezetékeiket, így most teljesen elveszettnek érzik magukat. Ha visszanyernék a belső pszichikai adottságukat, akkor bele tudnának érezni abba, amiről később beszélni fogunk. De hogy úgy mondjam, lezárták az antennájukat még elég régen, amit ha megnyitnának, képesek lennének beleérezni a dolgokba. Ezért most nagyon elveszettnek érzik magukat. Nagyszerű.

SHEA: Igen.

ADAMUS: Köszönöm. Köszönöm a bölcsességedet. Még kérek egy párat. Mi történik a hírekben? Helló gyönyörűség!

ELIZABETH: Hogy vagy?

ADAMUS: Elég jól vagyok …

ELIZABETH: Boldog Karácsonyt! (nevet)

ADAMUS: … mint mindig. Igen.

ELIZABETH: Még mielőtt belekezdtél volna ebbe a kérdésbe, az volt az érzésem, amit már mondtál arról, hogy vannak olyan csoportok, akik vissza akarnak térni a múlthoz, sőt az életük árán is ragaszkodnak a múlthoz.

ELIZABETH: Az volt az érzésem, még mielőtt elkezdted ezt a beszélgetést, ahogy mondtad is, vannak olyan csoportok, akik visszafelé mennek és csak kapaszkodnak a számukra oly kedves múltba.

ADAMUS: Igen.

ELIZABETH: És vannak olyan csoportok is, akik viszont előre akarnak menni a jövő felé, és egyfajta huza-vona zajlik ebben, ami olyan nyilvánvaló, és ez nem csak a mi társadalmunkat érinti, hanem az egész világot, amennyiben figyeled, hogy mi történik a világban.

ADAMUS: Az evolúciót vissza lehet fordítani vagy le lehet lassítani? Zajlik ez az egész evolúció, és itt nem csak a biológiai evolúciót értem ezalatt, hanem a teljes hálózatnak – az élet értelmének – az evolúciója történik. Le lehet ezt lassítani? Más szavakkal, azok az emberek, akik vissza akarnak térni a gyökereikhez, azok, akik azt mondják, hogy „a számítógépek borzalmasak”, azok akik nem szeretik a technológiát azok, akik úgy gondolják, hogy Isten szemében ez szégyentletes dolog. Vissza tudunk fordulni vagy le tudjuk lassítani az evolúciót?

ELIZABETH: Tudod, én nem ezt érzem. Nem érzem, hogy általánosságban egyfajta lassulás történik. Itt arról van szó, hogy az egyéneknek hol van a tudatosságuk, hiszen aszerint élnek.

ADAMUS: Rendben, de mi a helyzet a bolygóval?

ELIZABETH: Tehát a múltban élni…

ADAMUS: Mi a helyzet a bolygóval?

ELIZABETH: Én nem ezt érzem.

ADAMUS: Oké.

ELIZABETH: Nem érzem azt, hogy ezt le lehetne lassítani.

ADAMUS: Mi történik azokal a csoportokkal, és a csoportokon belül azokkal az egyénekkel, akik tényleg megpróbálnak a gyökereiknél maradni? És most nem csak arról beszélek, hogy tudjátok, szabaduljatok meg az összes anyagi javatoktól, és menjetek és éljetek a Walden tó partján az erdőben, hanem azokról, akik tényleg vissza akarnak térni az országuk gyökereihez, a kulturális gyökereikhez, a családi gyökereikhez, és minden ehhez hasonló dologhoz? Mi történik velük, miközben az evolúció minden eddiginél gyorsabb ütemet ér el? Mi történik ezekkel az emberekkel?

ELIZABETH: Nos, remélem, hogy – néhányuk legalább nyitottabbá válik majd.

ADAMUS: Igen.

ELIZABETH: És lesznek, akik majd összeomlanak (kuncog), mert ez történik, és nem tudom, hogy most az általános, kollektív tudatról beszélsz, vagy az egyéni tudatosságról. Úgy gondolom, hogy óriási a különbség van a kettő között. Mivel egyénileg ott vannak a választási lehetőségek az életben, és nekünk kell eldöntenünk, hogy melyik irányba akarunk menni.

ADAMUS: A legtöbb embernek halvány sejtelme sincs arról, hogy mit is jelent a választás. Tényleg, valóban fogalmuk sincs róla. Ma mondani fogok valamit a választásról, amiről majd még bővebben is beszélni fogok az előttünk álló Shoudjainkon, de a legtöbb ember tényleg nem érti, hogy mit jelent hozni egy választást. A választásuk lekorlátozódik arra, hogy milyen színű zoknit vegyenek elő a zokni fiókjukból. Vagy, hogy mit egyenek vacsorára. Nem értik az életükre vonatkozó választásokat, a Lélek választásokat, a túllépésre vonatkozó választásokat, és nem is akarják ezt megérteni. Tehát, azt akarom mondani, hogy….folytasd!

ELIZABETH: Igen, néha azon töprengek, hogy a te nézőpontod azt jelenti, hogy hipnózis alatt vannak – egy olyan helyen tartózkodnak, ahol isten tudja mennyi ideig ott tudnak maradni. Ez jelenti azt, hogy egy másik úton járnak.

ADAMUS: Igen.

ELIZABETH: Csak megmaradnak a megszokott dolgoknál, és nem keresnek másik utat.

ADAMUS: De térjünk csak vissza az előző válaszhoz, amit Shea adott. Nagyon sok elveszett ember él a bolygón. Persze a hírekben nem készítenek velük interjút, és nem kérdezik meg tőlük, hogy: - Miért érzed magad elveszettnek? – De csak érezzetek bele ebbe a globális elveszettség érzésbe.

ELIZABETH: Igen.

ADAMUS: És adok neked még egy kis segítséget, amiről talán majd a ProGnost-on fogok beszélni. Beszéltem már az Új Földről korábban, és elmondtam, hogy az Új Föld és a Régi Föld nem fog egymással összeolvadni. Túlságosan nagy szakadék tátong azok között, akik tudatosak, akik tisztában vannak a választással, akik megengedik a Mester és az ember integrációját, és sokan megértik, hogy ez hozta létre az Új Földet. Ami nem a Nirvána, hanem az a hely, ahol a lelked kreatív megnyilvánulása lehetsz, és rengeteg emberi tulajdonsággal rendelkezik, de már úgy, hogy többé nem fogsz azokba beleragadni.

Aztán ott van az embereknek egy teljesen másik csoportja, akik még mindig a folyamataikban vannak, akik még mindig az Én evolúciójában vesznek részt, de ez nem vág egybe azokkal, akik tényleg megengedik a valódi tudatukat. Sokan vannak olyanok, akik még mindig az egymás utáni emberi életek ciklusában vannak.

Aztán létezik egy csoport, akikről eddig még nem beszéltem. Ők azok, akik nagyon mereven ragaszodnak a régihez, a múlthoz, elsődlegesen a régi maszkulin energiához, És ebbe sok nő is beletartozik. Sok olyan nő van, aki nem akar felelősséget vállalni, és nem akar Ádám oldalán egyenrangú partner lenni. Sokan közülük szeretik a „régi ruhát” hordani, és folyton csak vacsorákat főzni, a háztartással, meg ilyenekkel foglalatoskodni.

És lényegében ez most megteremti azt, amit én az Alsó Földnek fogok hívni, ami egyértelműen nem az Új Föld, és abszolút nem ez a klasszikus, fizikai Föld. Ez egy teljesen új dimenziót/valóságot teremt most meg, ahova azok mennek majd, akik tényleg nagyon ragaszkodnak a múlthoz, és nem hajlandóak azt elengedni, és nem is akarják azt elengedni, és továbbra is egy olyan Istenben akarnak hinni, aki ítélkezik és haragos, és csodálatot, hajbókolást követel, meg ilyeneket. Ők azok, aki oda fognak menni, és ez nem ezen a fizikai bolygón lesz, bár ugyanilyennek fog tűnni. Több gravitációval fog bírni, mint ez a fizikai bolygó, több lesz a pszichikus és a fizikai gravitáció. Több szabállyal és szabályozással fog bírni, sokkal tisztességesebb és szigorúbb lesz. Ahhoz lehet ezt hasonlítani, mintha egy szabad művészeti iskolából átmennél egy nagyon szigorú, vallásos iskolába, ahol minden nap templomba kell járni, és ezek az emberek pontosan ezt is akarják. Senki nem kényszeríti őket arra, hogy odamenjenek a következő életükben. Ők ezt a fajta mondhatni egyszerűséget akarják. Alá akarják vetni magukat Istennek. Egy magasabb hatalomban, egy magasabb maszkulin hatalomban akarnak hinni, és nem akarják megérteni, hogy ők maguk is Istenek – és ez rendben is van így. Nem próbáljuk megváltoztatni a gondolkodásukat, de egyébként sem hallgatnának ránk.

Sátánnak hívnának minket. Nem próbálunk meg tenni semmi mást, csak azt, hogy teljes mértékben tiszteletben tartjuk őket azért, hogy az Alvilsó Világ új színházának új színpadán fognak szerepelni. És ennyi. Ennyi.

Szóval nagyon sok minden történik most a bolygón. És köszönöm. Egyre többet beszélek, így hát nem is csoda, hogy ilyen sok bölcsesség van itt. (nevetés) Kérem a következőt!

LINDA: Következő.

ADAMUS: Kérem a következőt! Mi van a hírekben? Mi az általános jellemzője a híreknek?

SCOTT: Á, hát én kifejezetten azt látom, hogy nos az emberek megtörik a csendet. Energetikailag azt mondták: - Elég volt! Készen állok arra, hogy elmondjam a történetemet.

ADAMUS: Igen, vége a hallgatásnak.

SCOTT: Felvállalják a történetüket.

ADAMUS: Igen.

SCOTT: És ezek a történetek már jó régóta mélyre voltak temetve ebben a sok emberben.

ADAMUS: Ühüm.

SCOTT: Úgy értem, már 20 éve, vagy talán még régebben egyesek esetében.

ADAMUS: Életek óta.

SCOTT: Igen, életek óta.

ADAMUS: Létidőkön át tartó visszaélések, bántalmazások.

SCOTT: Ők mindössze elmondják…

ADAMUS: És ez az egész most kiszabadul, és nagyon érdekes ezt az egészet látni az Angyalcsúcsról. Tudod, hátralépve, félreállva az útból. Érdekes ezt látni. Tetszik ez a fogalom, hogy megtörik a csendet. Ezek az emberek színt vallanak, és szinte már-már zavarban vannak ettől az egésztől – mások pedig viccet csinálnak belőlük és ítélkeznek felettük. De ez most akkor is mindent felráz. És ennek a rázkódásnak az első része mindig a viccelődés. „Most aztán tényleg jól felkavarjuk a dolgokat.” – És akkor minden elkezd ezzel a felszínre jönni. És akkor minden elkezd rondává válni, akár csak a pulcsitok.

SCOTT: Szerintem ez az a pont, ahol a férfiak megijednek, és azt kérdezik: - Mi fog még történni?

ADAMUS: Pontosan! Pontosan! Te mit érzel, mi történik a férfiaknak a bolygón játszott szerepével kapcsolatosan? Mi történik vele?

SCOTT: Keresztülmennek egy folyamaton, ahol muszáj lesz fejlődniük. Úgy értem, vagy beragadva maradnak, és nem akarják a megértést, vagy pedig: - Fel kell ébrednem, és megértésre kell jutnom.

ADAMUS: Vagy megteremtésre kerül ez az Alvilág, ahol…

SCOTT: Igen.

ADANUS: Vagy Másvilág, hívhatjátok ezt tetszésetek szerint, ami azt jelenti: - Továbbra is a férfit fogjuk támogatni.

SCOTT: Igen, igen.

ADAMUS: Igen.

SCOTT: Vagy továbbra is ragaszkodnak a fegyvereikhez, vagy pedig egyszerűen csak azt mondják: - Talán egy kicsit be kellene lazulnom.

ADAMUS: Pontosan! Te milyen tanácsot adnál egy átlagos férfinek most? Az átlagos férfi alatt azt értem, aki nem jár el az összejöveteleinkre, hanem csak egy egyszerű, átlagos férfi. Milyen tanácsot adnál neki?

SCOTT: Azt, hogy figyeljen oda arra, legyen tudatában az érzéseinek, és lássa meg, hogy mi folyik odakint a világban! De ne csak a főcímekre figyeljen oda, hanem érezzen bele abba, hogy ezek a nők miért éreznek így?

ADAMUS: Igen.

SCOTT: És, hogy akiket látnak, azok olyan férfiak, akik változnak, legyen szó akár az üzleti vagy a személyes életről, és hogy nézzék meg magukban, hogy vajon melyik irányba szeretnének haladni, mert előbb vagy utóbb az egyiknél fognak kikötni.

ADAMUS: Ühüm. És úgy érzem, hogy mind a két oldalról megy a szöveg. Sok férfi azt fogja mondani: - Itt az ideje annak, hogy a nők jobban kivegyék a részüket az üzleti életben vagy a vallásban is. Itt az ideje a Katolikus egyházban annak, hogy legyenek végre női papjaik, máskülönben végük lesz. Tehát egyrészt ezt mondják, másrészt viszont azt is mondják a saját személyes helyzetükben, a munkájukban vagy bármilyen személyes helyzetben – mert ezzel nagyon meggyűlik a bajuk – Még, hogy egy nő ugyanannyi pénzt keressen? Vagy, hogy a főnököm legyen? – Lassan változik a dolog, és nagyon elveszettnek érzik magukat. Tényleg elveszettek. Jó. Köszönöm.

Még egyet kérek! Miről szólnak a hírek? Mi történik valójában?

SHAUMBRA 1: (férfi) Ezzel együtt én mégis látom a szeretet és a kedvesség mélyreható tetteit.

ADAMUS: Igen. Temérdek szeretetteljes tett és kedvesség is van a teljes elveszettség és elcseszettség érzés kellős közepén a bolygón. Néha az emberek legjobb részei sajnálatos módon egy krízishelyzet kellős közepén mutatkoznak meg. Sajnálatos módon.

SHAUMBRA 1: Ühüm.

ADAMUS: Annyira ahhoz szoktak hozzá, hogy krízishelyzetekben a legjobbak, hogy ezért néha ők maguk idézik elő ezeket a krízis helyzeteket…

SHAUMBRA 1: Abból a célból, hogy szeretőek legyenek.

ADAMUS….vagy csak azért, hogy hősök lehessenek.

SHAUMBRA 1: Igen.

ADAMUS: Hogy hősök lehessenek. Igen, igen. Jó megfigyelés.

Jelenleg a bolygón példa nélküli változás zajlik. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezzem, hogy legalábbis az emberiségnek ebben a korszakában, Atlantiszt követően, valószínűleg sokkal több a bőség és a gazdasági virágzás. Kevesebb a háború. Több a kedvesség az emberekben, és több ember adományoz pénzt. Több olyan ember van, akik számára hozzáférhető a tiszta víz és a mondhatni egészséges étel. Vagyis lényegében ez az egyik legjobb időszak. Nem zajlik sok nagy háború. Törzsi háborúk és régi háborúk folynak, de nagy háborúk nincsenek.

De közben ez annak is az időszaka, hogy minden elképesztő gyors ütemben változik, és az emberek emiatt elveszettnek érzik magukat. Nagyon, de nagyon elveszettnek érzik magukat, és most itt nagy általánosságban mondom ezt, de amikor az emberek elveszettnek érzik magukat, az mindig egy érzelmi/mentális dolog. Valójában nem elveszettek ők, de az, hogy a dolgokat még mindig a régi módon teszik, és az, ahogy reagálnak az emberekre és a helyzetekre - annak nagyon gyorsan meg kell változnia. Nem tudják mihez kezdjenek, kifejezetten a férfiak nem tudják mit tegyenek, mert nem engedik meg maguknak ezt a pszichikus, feminin aspektust az életükben. Az a pszichikus aspektus, amikkel a nők rendelkeznek – ez mindannyiótokban ott van feminin energiaként, amit elkezdhettek kivetítetni és elkezdhettek ráhangolódni dolgokra, beleérezni dolgokba, belenézni a potenciálokba és a valószínűségekbe. A férfiak ezt nem annyira szokták tenni. Ezért is van az, hogy a nők egyszerre több feladatot is el tudnak látni, kedves Linda, miközben a férfiak eléggé egysíkúak, lásd Cauldre. (nevetések) És ennek az az oka, hogy a nők sok pszichikus energiát küldenek ki.

A férfiak meg erre azt mondják: - De ez nagyon zavaros. – Aminek az az oka, hogy beszélgetsz valamiről a másikkal, aki a következő pillanatban megváltoztatja a beszélgetés témáját. És a férfinak mégis honnan kellene tudnia, hogy te témát váltottál anélkül, hogy ezt közölted volna vele? (nevetés) A nők pedig azt mondják: - Neked kell pszichikusabbnak lenned, hogy képes legyél ezt követni! (még több nevetés)

De a világ most közeledik ahhoz a ponthoz, ahol nagyon elveszettnek érzi magát, és az emberek ebben az elveszettségben hajlamosak a leginkább arra – a férfiak jobban, a nők kevésbé, mert a nők hozzá vannak szokva a pszichikus és az érzelmi énjükhöz, és sokat beszélnek magukban – de a férfiak azok, akik nem tudják mit tegyenek, ezért mit tesznek? Szedik ezeket a gyógyszereket, ezeket az antidepresszánsokat, ezeket a szorongásoldókat – egyszerűen azért, mert nem tudják, hogy mit tegyenek. Annyira nagyon elveszettek. És a vicces dolog ezekkel a gyógyszerekkel kapcsolatosan pedig az, hogy ettől csak még jobban elveszettnek érzik majd magukat. Hiszen pontosan erre hozták létre őket, hogy ne kapcsolódj magadhoz. És ugyanez az oka annak is, hogy sok fehér férfi képes ezekre az embertelen tömeges mészárlásokra, és tömeges terrorista tettekre – mert ennyire nagyon elveszettnek érzi magát.

És ha vissza tudnátok követni az eseményeket, ha képesek lennétek megtalálni ezekben a tömeges mészárlásokban a rendőrségi és a kórházi adatokat – és most kifejezetten az Egyesült Államokról beszélek – akkor azt találnátok, hogy az esemény idején, vagy pedig azt megelőzően mind szedték ezeket a gyógyszereket, mert elveszettnek érezték magukat. A világ óriási változáson megy keresztül elképesztő gyors iramban, ami sok ember számára nagy nehézséget okoz.

A világ érzelmi szinten megy keresztül a változásokon, pontosan úgy, ahogy ezen ti is átmentetek a múltban. Az evolúció mintái gyorsabban változnak, mint eddig bármikor. A múltban az evolúció, mondjuk ötezer éve nem változott, egyenes vonalban haladt, majd úgy 50 évvel ezelőtt az egész elkezdett drámaian felfelé emelkedni. És olyan gyorsan halad felfelé, hogy meg fog fordulni, és vissza fog érkezni, átfordul önmaga másik oldalára. Pont úgy, mint amikor egy repülőgép a levegőben egy hurkot ír le. És ezt félig meddig szó szerint értem - annyira nagyon gyors az egész. Minden annyira elképesztően gyors, hogy minden átfordul önmaga másik oldalára.

it">Miért vagytok itt

Nagyon fontos okból beszélek most erről, hiszen szeretném, ha emlékeznétek arra, hogy miért vagytok most itt. Ti választottátok ezt az időszakot. Ti választottátok azt, legalábbis a legtöbben, hogy a Második Világháborút követően születtek meg, tudván azt, hogy ez az az időszak, amit én a Gépek Korszakának nevezek, ami lényegében a bolygó legnagyobb változásának, és a legnagyobb széthasadásának is a korszaka. Széthasad az Új Földre, az Alsó Földre – vagy nevezzétek ezt tetszésetek szerint. Ez annak az időszaka, amikor a dolgok széthasadnak, ahelyett, hogy összejönnének egymással, de lényegében pontosan ez az, ami létrehozza a specializáltabb játszótereket, az egyetlen egy nagy tömeges játszótér helyett.

Az emberek jobban specializálódnak: - Én az Új Földön akarok játszani, mert ott sokkal több kreatív szabadságban van részen. – Mások pedig azt mondják: - Nem szeretem én ezeket a játékokat. Vissza fogok térni az alapokhoz, a gyökerekhez, a régi kitaposott kerékvágáshoz. – És ők mennek majd az Alsó Földre, az Alvilágba – ami alatt nem a poklot vagy a földalatti dolgokat értem. Hanem azt, hogy az egy másik fajta Föld, és oda fognak reinkarnálódni a következő életükben, és azt fogják majd hinni, hogy ugyanezen a bolygón vannak, mert az is ugyanezekkel a jellemzőkel fog bírni, csak öregebb lesz. Úgy értem nem lesz ilyen modern és kortárs, mint ez a jelenlegi bolygó. Olyasmi lesz ez, mintha valaki visszafelé inkarnálódna az időben, pedig az történik, hogy ebben az Alvilágban fognak élni.

Tehát mindezek a dolgok zajlanak, és szeretném, ha ebbe most beleéreznétek egy pillanatra – mert időnként elfeledkeztek arról, hogy miért is választottátok azt, hogy ebben az időszakban legyetek itt – mert néha ti is elveszettnek érzitek magatokat. Miért választottátok azt, hogy itt legyetek most, ebben az időszakban a bolygón, akár a 30-as, 40- es, 50-es, 60-as éveitekben vagytok éppen? Miért választottátok ezt a létező legőrültebb időszakot, a létező legnagyobb kihívásokkal járó időszakot az ittlétetekre?

Szeretném, ha ebbe most beleéreznétek! Nincs szükség zenére, csak tényleg érezzetek ebbe bele egy pillanatra! Ti választottátok ezt.

(szünet)

Semmiféle tévedés nem történt ezzel az élettel kapcsolatosan. Tudom, hogy sokan eltöprengtetek ezen: - Hogy-hogy nem jutottam többre ebben az életemben? – Hogy-hogy nem értem el többet? Hogy lehet az, hogy nem írtam best-seller könyveket és nem kezdtem bele egy nagy üzletbe? – Azért, mert nem ezért vagytok itt. Úgy értem, ezt is megteheted, ha éppen ezt akarod, de a legtöbben nem ezt választottátok. Egyetlen egy dologért jöttetek be ide, ebbe az életetekbe. Azért jöttetek, mert ez a legutolsó életetek a Földön, ezen a Földön, és azért jöttetek most ide, hogy megtestesítsétek a Szellemet, a Mestert. Azért jöttetek ide, hogy ebben az életben összehozzátok egymással az embert és a Mestert.

És ez egy hatalmas, magányos és nehéz utazás a kétségek miatt, és amiatt is, mert időnként elveszítitek a belső iránytűtöket, azt a belső tudást, hogy miért választottátok azt, hogy itt legyetek. Nem azért jöttetek ide, hogy megmentsétek a bolygót. Az nem működik. De tudjátok pont amiatt amit magatokon belül végeztek el, magatokra vesztek dolgokat, amik nem is a sajátotok. Tudjátok mit tesztek azáltal, hogy itt vagytok, hogy Jelen vagytok. Nem azért, hogy oktatásokat tartsatok, nem azért, hogy prédikáljatok, nem azért, hogy szentbeszédeket tartsatok, hanem azért vagytok itt, hogy egy Jelenlét legyetek ezen a bolygón úgy, hogy közben itt maradtok a testetekben, és lényegében teljesen megváltoztatjátok a test, a DNS dinamikáit.

A DNS egy elképesztő, szinte meg nem értett fényszál vagy szellemi szál, amit néhanapján angyal szálnak hívunk. Ez az életadó erő minden mögött. Ez a programozottság. Ez az élet szoftvere. De jelenleg még ez is változóban van.

Változások zajlanak a testedben, és néha nevetnem kell, amikor hallom a Shaumbrát: - Jaj, a testem! Micsoda fájdalmak vannak benne! – Én pedig erre azt mondom: - Lélegezd be! Fogadd el, hiszen te kérted ezt az egészet. Ne állj ellen! – és tudom, hogy ez pontosan ellentétes azzal, amit szerintetek tennetek kellene. Ti el szeretnétek ezelől futni, menekülni, és tele akarjátok tömni magatokat mindenféle kiegészítőkkel, meg szentelt vizekkel és olajokkal, meg minden mással is. Nem. Most egy óriási változáson mentek keresztül éppen. Meg tudod engedni magadnak ennek a megtapasztalását?

Akkor most egy pillanatra emlékezz arra, hogy miért vagy itt éppen most, ebben az időszakban! Már elmondtam mindannyiótoknak, hogy már az elmúlt életetekben, vagy pár élettel azelőtt is megengedhettétek volna magatoknak a megvilágosodásotokat. Persze akkor valószínűleg fel is dobtátok volna a talpatokat abban a pillanatban, és átkeltetek volna a túloldalra. De ehelyett azt mondtátok: - Nem. Én ebbe az időszakba fogok bejönni, és keresztül fogok menni ezen a testi változáson.

Ahogy nemrégiben mondtam egy csoportnak Ausztráliában, ahhoz lehetne ezt az egészet hasonlítani, mintha egy sugárhajtású repülőgép lennél, és óránként 500 mérföldes sebességgel száguldanál az égen, majd úgy döntenél, hogy teljesen átalakítod magad, és teljesen új motorod lesz, ami nem fogyaszt annyit, mint amelyik petróleum alappal bír. És ez egy Új Energiás motor. Teljesen átalakítod a gép teljes szerkezetét, keretét, és minden mást is, és mindezt repülés közben teszed. És pontosan ezt teszitek. Repülés közben csináljátok ezt az egészet, és ez aztán tényleg bámulatos! És pokolian őrült! Őrület! Megengedhettétek volna, hogy mások tegyék ezt meg előttetek, de nem! (nevetések) Azt mondtátok: - Én fogom ezt megtenni. –Aztán időnként mégis azt hallom tőletek – azaz pontosabban szólva minden éjjel azt hallom a legtöbbetektől: - Jaj! Mi történik Adamus? – Én pedig azt felelem: -

Megvilágosodsz. –Ti erre azt mondjátok: - De én azt hittem, hogy ez jó móka lesz! – Én pedig visszakérdezek: - És mégis ezt meg ki mondta neked?! (nevetés) Én soha nem mondtam ilyet. Tóbiás se mondott ilyet soha. A börtönben belehalt megvilágosodásába. Vagyis azt akarom ezzel mondani, hogy a megvilágosodás nem valami szép dolog. Tényleg nem. A végeredmény az káprázatos, de maga a megvilágosodás folyamata?! Az borzasztó, nyomorúságos.

Akkor most erre vegyünk egy mély lélegzetet! (Adamus nevet)

SART: Hurrá!

2.Kérdés – Mi történik veled?

ADAMUS: Következő kérdés. Mi történik most veled? Az előbb arról beszéltünk, ami a világban zajlik, de te min mentél keresztül? Az elmúlt 2-3 hónapra gondolok most. Nem akarom a régi történeteiteket hallani! Legyetek tömörek. Mi a helyzet veled Patrick?

PATRICK: Nem tudom.

ADAMUS: Ó, ó! Álljunk csak meg!

PATRICK: Jaj nem! Nem, nem, nem, nem !! Visszaszívom az előbbit.

ADAMUS: Oké, rendben. (nevetések)

PATRICK: Nem, nem, nem, nem!

ADAMUS: A női mosdó arra van…

PATRICK: Az elmúlt két-három hónapban az történt, és érdekes lenne tudni, hogy vajon más Shaumbrák is érzik-e ezt, ami egyszerűen megfogalmazva színtiszta dögunalom és szenvedély nélküliség.

ADAMUS: Ó, jó! Akkor pontosan ott vagy, ahol lenned kell.

PATRICK: Hát ez nyilvánvaló! (nevetés)

ADAMUS: Igen, igen. Unalom és nincs semmi szenvedély. És ezt nem tudod hamisítani. A szenvedélyt nem tudod hamisítani.

PATRICK: - Úgy értem, megengedem az Én Vagyok szenvedélyét, de nem tudom azt erőltetni.

ADAMUS: Tényleg nem.

PATRICK: Pillanatokra érzem, hogy ott van, de aztán el is száll, nem marad meg.

ADAMUS: Ó, szerintem ez a legrosszabb része a megvilágosodásnak – hogy elveszíted a szenvedélyedet. Nincs ott semmi, és ez nagyon is a helyén van így, mert azok a szenvedélyek régiek voltak. Nagyon emberiek voltak. És aztán megpróbálod azokat feltámasztani, és visszahozni a szenvedélyt, de tudod: - Kit akarsz ezzel becsapni?

PATRICK: Pontosan.

ADAMUS: És akkor meg belesüppedsz ebbe a mélységbe, ebbe a kétségbeesésbe, és azt kérdezed: - Miért vagyok itt, ezen a bolygón? – És szarrá unod magad, és megpróbálod lefoglalni magad, hogy teljen az idő.

PATRICK: És nagyon sok időm van.

ADAMUS: Sok időd van.

PATRICK: Bőséges idő áll a rendelkezésemre. (Patrick nevet)

ADAMUS: Hát igen. De pontosan ott vagy, ahol lenned kell, mert éppen egy átalakuláson, egy fejlődésen mész keresztül, és erről máris beszélni fogok.

PATRICK: Nem hinném, hogy egyedül vagyok ezzel a tapasztalással.

ADAMUS: Van még valaki, aki unatkozik, és nem érzi a szenvedélyt? (pár kéz a magasba emelkedik. Patrick nevet) Van valaki, aki majd ír egy pár könyvet erről? Igen? „A szenvedély nélküli unalom.”

Igen. Mi történik az életedben?

MEREDITH: Azt mondanám: - Dettó.

ADAMUS: Dettó.

MEREDITH: Igen.

ADAMUS: Igen.

MEREDITH: Csak talán egy kicsikét előrébb tartok abban az értelemben, hogy túl vagyok a kétségbeesésen. De attól még mindig az idő bőségében dúskálok.

ADAMUS: (nevetve) Az idő bőségében!

MEREDITH: De nyitott vagyok…

ADAMUS: És van valamilyen mentális kihívásod? Sokat beszélsz magadban?

MEREDITH: Hát persze, próbálok a szívemből, és nem a fejemből élni.

ADAMUS: És hogy megy a dolog? MEREDITH: Hát ez egy kihívás.

ADAMUS: Igen, az.

MEREDITH: Ez egy kihívás, de én új vagyok még….

ADAMUS: Ó, igen.

MEREDITH: Új még nekem ez az utazás.

ADAMUS: Ó, dehogyis új ez neked! Nem új! (nevetés) Ha már a dettó-nál tartunk, mindenkit, aki visszatér egy másik életre, egyszerűen csak „dettó-nak” kellene hívni. (még több nevetés) Ugyanaz a régi dolog, megismételve. De rád ez nem vonatkozik. Ez az utolsó életed.

Még két választ kérnék! Mi történik még az életetekben?

SUSAN: Sok minden.

ADAMUS: Igen?

SUSAN: Igen.

ADAMUS: És mik a nagy dolgok?

SUSAN: Hát éppen most lábaltam ki egy nagy depresszióból.

ADAMUS: Ez remek!

SUSAN: A testem meg hol itt, hol ott fájdogál.

ADAMUS: Igen.

SUSAN: De közben meg azt is érzem, hogy a dolgok összeállnak. Van egy egység érzetem.

ADAMUS: És nem fura ez? A dolgok széthullanak, és ott van egy egység érzés.

SUSAN: Imádom.

ADAMUS: Igen, igen.

SUSAN: A dolgok végre kezdenek összeállni.

ADAMUS: Jó.

SISAN: És érzem a szívemet, és azt, hogy Itt Vagyok.

ADAMUS: Most akkor mindannyiótoknak adnék egy kis Felemelkedett Mester atyai tanácsot: Ne próbáljátok ezt erőltetni! Ne próbáld erőltetni a boldogságot! Semmit ne próbálj erőltetni! Mindjárt el fogom ezt magyarázni.

SUSAN: Oké.

ADAMUS: Keresztülmész valamin. Éppen most mész keresztül egy átmeneten. Egyedül vezeted az autódat egy gyönyörű napon, ahol semmi sem állja az utadat.

SUSAN: Ühüm.

ADAMUS: És akkor hirtelen keresztülmész egy alagúton, tudod, amit a hegy gyomrában építettek ki. Ebben az alagútban sötét van, és furcsán, bezárva érzed magad, mint aki klausztrofóbiás – de ez a módja annak, hogy kijuss a hegy másik oldalára. Veletek is ugyanez a helyzet. Keresztülmentek ezen a sok mindenen, majd hirtelen minden elsötétül, és darabjaira hullik. Akkor elkezdesz aggódni, és megpróbálsz erre gyógyszert szedni vagy meditálni. Próbálsz valamit bevenni, legyen szó akár alkoholról, drogról, gyógyszerről, valamilyen kiegészítőről vagy valamilyen szent izzasztókunyhóról, vagy bármiről. Felejtsd el ezeket! Vagy pedig megpróbálsz gyógyszerekkel vagy meditálással átmenni ezeken. Ne tedd!

Akkor mit tegyél? Legyél Megengedő. Megengedő: Bármilyen furának is tűnik, amin jelenleg éppen keresztülmentek, az minden élet legnagyszerűbb tapasztalása. A testet öltött megvilágosodáson mentek éppen keresztül, és vannak olyan napok, amikor ez tényleg szívás. Úgy értem vannak napok, amikor a legszívesebben hánynál az egész spiritualitástól, mert ez annyira nehéz. (nevetgélések) Más napokon meg úgy érzed: - Ó, igen! Végre minden összeáll! – És ez teljességgel így van jól. Nincs veled semmi baj. Nincs semmi baj, amikor fáj a tested.

Szeretném megmutatni nektek, hogy mi történik sejtszinten, a DNS szinten bennetek. Behoztok egy teljesen másfajta – nem szeretem a FényTest meghatározást, mert akkor mindenki egy homályos, ragyogó, tündöklő dologra gondol – pedig az nem ilyen. Behoztok egy igazi energia testet, ami viszonylag független természetű, ahol többé már nem kell más emberekből, az ételből, és semmi másból sem táplálkoznotok. Ez egy igazi energia test. És nem egy élősködő test. Mert minden fizikai test, minden emberi test egy parazita, egy élősködő. Először is a beletekben most is vannak paraziták. Ott vannak. Hallgassátok csak őket! (nevetés) – Engedj ki! (Adamus ezt nyüszítő hangon adja elő, amit nevetés követ) És a fizikai testetek egy élősködő. Szüksége van az energiára, energiából táplálkozik, legyen szó akár más emberekről, vagy az ételről, vagy bármi másról. És ezért ettől függők vagytok. És az igazi energia testnek, ami bejövőben van, erre nincs szüksége. Az – nem akarom azt mondani, hogy 100%-ban – de túlnyomórészt független.

Tehát ti ezt mind menet közben csináljátok meg. Átalakítjátok magatokat. Könnyebb lenne, ha meghalnátok, és újra kezdenétek az egészet. De makacsok vagytok. Ahhoz ragaszkodtok: - Nem, mi itt maradunk. Itt fogjuk ezt megtenni, miközben itt élünk. – Akkor vegyél erre egy mély lélegzetet! Pontosan ott tartotok, ahol tartanotok kell.

SUSAN: Köszönöm.

ADAMUS: Igen, és kérnék még egyet nagyon gyorsan. Mi történik veled mostanában?

SHERRY: Úgy érzem magam, mint aki a legőrültebb hullámvasutazáson vesz részt.

ADAMUS: Igen.

SHERRY: Oké.

ADAMUS: És a mai napon éppen hol vagy? Legalul vagy legfelül? Vagy éppen visítasz a lefelé zuhanás közben?

SHERRY: Nem, ma jól érzem magam. Tudod, ma együtt vagyok a Shaumbrákkal.

ADAMUS: Igen.

SHERRY: Ma boldog vagyok. Tudod, ma az a személy vagyok, aki ma szeretek itt lenni. A Mester itt van.

ADAMUS: Aha.

SHERRY: De….a dolgok egyre intenzívebbek most, ahhoz képest, mint amikor még csak minden emberi volt.

ADAMUS: Igen.

SHERRY: Itt vannak például a félelmek – az anyagi bizonytalanság félelmei, hiszen pár pár éve nem dolgozom, és….

ADAMUS: Ó, ne!

SHERRY: ..és csak…Igen. (nevetések) El fogom veszíteni a….

ADAMUS: Szerintem neked dolgoznod kellene!!! (még nagyobb nevetés) Egy jó munka kell neked, ahol keményen kell dolgoznod!

SHERRY: És, elveszítem a kontrollt, amivel szerintem rendelkezem. Ezért ez az egész elég intenzív Adamus.

ADAMUS: Igen, ez rendkívül intenzív.

SHERRY: Amikor ebben az állapotban vagyok. Úgy értem, olyan ez, mint…

ADAMUS: Nagyon intenzív.

SHERRY: Annyira nagyon, hogy még a testem is elkezd remegni. És pedig azt mondom: Te jó ég! Ez aztán nem vicces!

ADAMUS: Igen, igen.

SHERRY: Aztán vannak más napok, amikor…

ADAMUS: Ez tényleg intenzív, egy elég furcsa módon.

SHERRY: És vannak másmilyen napok is, amikor Én Vagyok a Mester, és olyankor meg szeretem az életet. És megbízom abban, hogy minden eljön hozzám. Tudod, Ahmyo – itt vagyunk! (Adamus nevet) És látod ez van, két véglet között hintázok.

ADAMUS: Én ezt úgy hívom, hogy vannak napok, amikor szinkronban vagy, és vannak napok, amikor nem vagy szinkronban.

SHERRY: Igen.

ADAMUS: Vannak napok, amikor szinkronban vagy a Mesterrel, amikor az ember és a Mester szinkronban vannak egymással. És a Mestert – és tudom, hogy ez kőszívűen hangzik – de a Mestert ez egyáltalán nem érdekli, mert a Mesternek nincs szüksége energiára. A Mesternek nem kell emberi formában lennie a létezéséhez. A Mesternek nincs szüksége munkahelyre vagy állásra. A Mester csak néz, és azt mondja: - Az ember mikor hagyja már abba azt a kemény munkát, és mikor lesz már megengedő? – Vagyis a Mester, mondhatni közömbös. A Mester nem fog megmenteni téged, nem fog neked munkahelyet adni, nem fog téged egy új házhoz juttatni, nem fog téged összehozni a lélektársaddal, semmi ilyet nem fog tenni. A Mester azt mondja: - Hé ember, lennél szíves csak megengedő lenni, mert ez mindenképpen megtörténik?

A Mester sokat nevet. Nem tudom, hogy szoktátok-e hallani a háttérben azt a kis nevetést, amikor az életed éppen szarul alakul? Az a nevetés nem én vagyok, ezt garantálom nektek. Nem én vagyok. (A közönség nevet) Én arrébb megyek, és valahol máshol nevetek, de a Mester az, aki nevet: - „Annyira megnehezíted ezt az egészet.” – Hát igen. Oké. Jó. Köszönöm.


Változol

Mi történik most a Shaumbrával? Összefoglalom ezt most nektek, pontosan úgy, ahogy a híreket is összefoglaltam. Átalakulásban vagytok. Egy hatalmas átmenetben vagytok jelenleg, ami az Én nagyszerű evolúciója. Átalakul a tested, ami a DNS alatti szinten veszi kezdetét – még csak nem is az atomi vagy szén-alapú szinteken. Minden változik.

Ha belenéztek a tükörbe azt mondjátok: - Hát én még mindig ugyanazt az arcot látom, aki napról napra egyre öregszik. – És ez így is fog folytatódni még egy ideig, mert jelenleg a testetek elképesztő mennyiségű energiát emészt fel. Nézd csak meg az étvágyadat! Elképesztően sok energiát emészt fel, és keresztül megy egy olyan változáson, aminek tényleg nincs szüksége semennyi energiára. De az ember annyit aggódik emiatt, és az ember még mindig ott libikókázik a régi biológiai evolúcióval, a homo sapiens evolúciós ciklussal, és még mindig azt próbálja követni. De a Mester, az amit energia testnek hívunk bejövőben van, és ő okozza ezt az egészet, ezt az elveszettség érzést. – Mi fog történni? – És azt a félelmet is: - Meg fogok halni? Meg fogok őrülni? – És akkor be is indulnak a kétségek.

Tényleg nagyon jók vagytok a kétségekben. Tökélyre fejlesztettétek a kétség művészetét sok értelemben, és ehhez a forráshoz fordultok: - Ó, nem tudom mit tegyek! Ja, már tudom, behozom a kétséget. És mindent kétségbe fogok vonni, amit csak teszek. Analizálni fogom magam, és el fogom magam szigetelni, és borzasztóan unatkozni fogok, és nem érzem a szenvedélyt, és….! – És ez egy fura módon teljesen jól működik. Mert ez kifáraszt, lemerít benneteket. Majdnem egy csúnya szót mondtam, de maradjunk csak annál, hogy ez lefáraszt benneteket. És amikor így kifárasztjátok magatokat, akkor egy érdekes jelenség történik. Bármin is mész keresztül éppen, nem tudod azt rosszul csinálni vagy elrontani. Persze nyomorultul érezheted magad tőle. Csinálhatod ezt a nehéz úton, de nem tudod ezt rosszul csinálni. Ez akkor is be fog következni. Sőt, ez már megtörtént, ez az egész felemelkedés. Már az elejétől kezdve azt mondom, hogy lazulj bele a megvilágosodásodba! Nyugodjál meg! Nem az ember a felelős a megvilágosodásért, és egyébként sem tudná azt levezényelni. Az embernek erről halvány fogalma sincs. Az ember csak emberiesítené a megvilágosodást, és akkor az korlátozott lenne. Akkor az tényleg nagyon unalmas lenne.

Az ember azért sem tudja végbevinni a megvilágosodást, mert még mindig a korlátozott érzékszervekkel működik. De amennyiben az ember Megengedő, belelazul a megvilágosodásba, és ránéz minden egyes tapasztalására, legyen szó akár a fizikai test fájdalmáról, vagy a színtiszta unalomról, ha csak hátralépne egyet és azt mondaná: - Nézzük csak mi történik! – Mert ezzel egy időben hatalmas változás történik a testedben – nem a fizikai testedről beszélek itt, hanem az energia testről, aki vagy – és ez az, ami előbb-utóbb majd megváltoztatja a fizikai testet. És ez nem azt jelenti, hogy 50 évvel fiatalabbnak fogsz kinézni. Nem akarsz te 500 évig élni, ezt garantálom neked, akár az energia testedben vagy, akár nem.

Akkor most arra kérlek benneteket, hogy emlékezzetek vissza sejtszinten arra, hogy milyen is volt az élet a lemúriai időkben, amikor még nagyon éteriek voltatok, hiszen még nem ágyaztátok bele magatokat teljesen a biológiába akkoriban. Csak együtt táncoltatok a biológiai életformákkal a bolygón, de még nem voltatok benne az inkarnációs ciklusban, szóval az egész még rendkívül könnyed, mondhatni légies volt. Olyan volt, mintha ott lettél volna, de közben pedig mintha mégsem lettél volna ott. Megtapasztalod azt, de nem vagy a csapdájába ragadva. Csak emlékezzetek erre most egy pillanatra! Mindannyian megéltétek ezt.

(szünet)

Ebben az időszakban szerettétek meg annyira nagyon a természetet, és kifejezetten az elementálokat. Kicsikét ez is hasonló lesz ehhez. Ezzel azt akarom mondani, hogy nem lesz olyan nehéz a fizikai, nem fogsz olyan erősen kapcsolódni a testtel és az elmével. Ez egy furcsa érzés, mert pontosan úgy, ahogy emberi csoportok az Alvilágba fognak menni – és az az új hely direkt nekik lett megteremtve, azoknak, akik szeretik a szigorú és kemény, durva dolgokat, nektek is itt van ez a részetek, akik még nagyon is a régihez ragaszkodik – mert ez az, amire igazán emlékeztek – a fizikai testre.- Mikor lesz már jobban a testem? Mikor lesz élesebb az elmém? – Nem lesz. Nem lesz, és nem is ez volt a szándék.

Egyáltalán nem azért vagyunk itt, hogy tökélyre fejlesszük az emberi állapotot. Elsősorban azért, mert azt soha nem lehet tökéletessé tenni. Létezik egy rejtett gomb mindenkiben, ami nem fogja megengedni az emberi állapot tökéletessé fejlesztését, mert akkor soha nem akarnátok belőle kiszállni. Nincs ott minden egyes kirakós darabka, vagyis soha nem fogjátok azt tudni tökéletessé tenni. És ez egy jó dolog, mert máskülönben az tényleg foglyul ejtene titeket.

Jelenleg egy olyan dolgon mentek keresztül, ami rendkívül furcsa dolog az ember számára, és ez pedig a kontroll elveszítése.

Mindannyian magas szintű kontrollokkal rendelkeztek, máskülönben nem is lennétek itt, és ez kifejezetten igaz a Shaumbrára. És erre sokan azt mondjátok: - Nem, én nem kontrollálok. – Dehogynem! (Adamus köhög, és mindenki nevet) Máris rossz lett a gyomrom. Nem, nem, nagyon is kontrollt helyeztetek a biológiai és a mentális folyamatra. Nagy szakértőkké váltatok ebben, és most hirtelen elveszítitek a kontrollotokat.

Az ember elveszíti a kontrollt, vagy legalábbis a kontrollal kapcsolatos nézőpontját. Az ember úgy érzi, hogy minden darabokra hullik, szétesik. Többé már nem tudtok ide fókuszálni. Többé már képtelenek vagytok a régi módon kezelni, tenni a dolgokat.

Kifejezetten az elmúlt pár hétben azt láttam, hogy sokan – még csak egyetlen egy oldalt sem vagytok képesek elolvasni egy könyvben, mert a szemetek elkalandozik az oldalról. Az elmétek meg tűnődik: - Mi a baj velem? – És persze azt a következtetést vonjátok le ebből, hogy van az van, hogy öregedtek, vagy, hogy kezdődik az Alzheimer kór, vagy, hogy elveszítitek az eszeteket. De nem erről van szó. Mindössze arról van szó, hogy keresztülmentek egy átalakuláson. Elveszítitek a kontrollt, és ennek pontosan így is kell lennie. A testetek pedig fura dolgokkal reagál erre.

Egy átlagos napon a Shaumbrának úgy 27%-ától azt hallom: - Jaj, haldoklom. Biztosan haldoklom. (nevetések) Tudjátok ez nagyon drámai ám! – Jaj, haldoklom. Biztosan beteg vagyok. – A legtöbben nem vagytok betegek, csak arról van szó, hogy a testetek most nagyon nagy iramban változik. És igen, ez időnként fáj. Ha hordtatok fogszabályzót, akkor tudjátok, hogy az nem egy kellemes dolog. De a végeredmény a szabályos fogak. Nos, most hatalmas változáson mentek keresztül a testetekben. Persze könnyebb lenne meghalni, de nem haltatok meg. Hanem keresztülmentek ezeken az óriási változásokon a testben. És az nagy ritkán fájdalmas is tud lenni.

Aztán meg ott van az elmétek. Szegény elme! (nevetések) Sokat fogunk erről beszélni a ProGnost-ban, de a lényeg az, hogy az elme most már nem úgy fog működni, mint eddig. Az elme erre szó szerint nem lesz képes – és csak, hogy adjak egy kis ízelítőt nektek a januári ProGnost-ból, az elme korszakának befellegzett ezen a bolygón, és most nem a jövőről beszélek, hanem arról, hogy ez már megtörtént.

A számítógépek gyorsabbak az elméteknél. Gyorsabbak, hatékonyabbak, nem panaszkodnak annyit, és nem kell őket táplálni. Gyorsabbak. Amikor beírsz a google keresőbe valamit, miket szoktatok oda beírni, mire szoktatok rákeresni? (valaki azt mondja: - Donald Trump) Donald Trump. (nevetés) Mondjuk inkább azt, hogy azt írod, be, hogy: - Saint-Germain. Igen. Sokkal jobb. Azt írod be, hogy Saint-Germain. És a másodperc törtrésze alatt, szinte egy milliárd találatot hoz ki. Tudod, csak lenyomod a billentyűt, és nagy ritkán előfordul, hogy öt másodpercig karikázik, és te erre máris káromkodni kezdesz. (nevetések) Miközben a kereső több, mint egy trillió különféle potenciált hoz ki neked az összes adat analizásával, ami csak jelenleg elérhető bolygón. Az elméd erre képtelen. Ennyit az elme korszakáról. Ez az elme legutolsó valódi korszaka.

És ti álltok ennek a változásnak az élén, ha hiszitek, ha nem. Még azok is közületek, akik azt mondjátok: - Még hogy én? Nem is értek ezekhez a dolgokhoz. – De nem kell, hogy értsél hozzá. Ti vagytok a vezetői az elme változásának! Persze ez az egész nem fog teljesen megváltozni a soron következő 2,3,4 generációban. Ez időbe fog telni. De mégis itt van ez a drámai változás most a bolygón.

És adnék ehhez egy kis tippet. Miért is kellene az elmének bonyolult számításokat végeznie? Miért is kellene leülni egy darab papír mellé, és bonyolult matematikai számításokat végezni, amikor mindezt megteheted mindössze egyetlen gomb megnyomásával? Miért? Mert az elme azt érzi: - Úristen! Lecserélnek egy számítógépre, egy robotra. – És ez az érzés csak még jobban hozzájárul az elveszettség érzéséhez. Ti, Shaumbra azt kérdezitek majd: - Mi történik itt az elmében? Mit fogok csinálni? – És akkor elkezdtek kiegészítőket szedni. Elme tudatosság kiegészítőket kezdtek szedni, és akkor azt kell, hogy mondjam: - Kussoljál!

Vegyél egy mély lélegzetet! Vegyél egy mély lélegzetet! Engedd meg magadnak, hogy megtapasztald azt, amin éppen keresztülmész, anélkül, hogy harcolnál vele, anélkül, hogy gyógyszereket szednél, és anélkül, hogy meditálnál. Engedd meg! Öleld át! Legyél vele! Pontosan ott vagy, ahol most lenned kell éppen fizikai, mentális és minden értelemben.

És ez bizony nem szép. Nem szép. És nem volt szép a többi Felemelkedett Mester számára sem. Egyiküknek sem volt szép, kedves megvilágosodása. A tiétek lényegében könnyebb, mint amin ők mentek keresztül. Ti legalább ott vagytok egymásnak. Legalább együtt vagytok. Legalább itt vagyok nektek én. (Adamus nevet, a közönség pedig tapsol) És én egyszerűen csak azért vagyok, itt, tényleg azért vagyok itt, mert kértetek egy tükröt. Erről van szó. Ez nem igazán az én bölcsességem, hanem a tiétek. Ez igazából nem rólam szól, meg a viccelődéseimről, meg az eltereléseimről - hanem rólatok. Ez a ti teremtésetek.

Tehát pontosan ott vagytok, ahol lennetek kell. Éppen most a kontroll elvesztésén mentek keresztül, és ez teljesen rendjén való. És ez tulajdonképpen egy nagyon jó jel. Amikor azt érzed, hogy a dolgok már nem úgy működnek, mint korábban – hát persze, hogy nem úgy működnek. A tested drámai változásokon megy keresztül, amit most még nem lehet kimutatni vagy megmérni tudományos műszerekkel, de pár éven belül már ez is lehetséges lesz.

Csináltassatok egy DNS tesztet most! Most! Mennyibe is kerül ma egy ilyen teszt? ( valaki azt mondja: - 69 dollár) Hatvankilenc dollár – ez őrület! (Adamus nevet) Egy egész szekvenciáért! Csináltassatok most egy tesztet! Aztán 3 év múlva csináltassatok egy újabb tesztet, és akkor majd látni fogjátok a különbséget. Persze ahhoz másik nevet és másik email címet használjatok! De ismételjétek meg a tesztet, és csak figyeljétek, hogy mi történik. Pontosan ott tartotok, ahol tartanotok kell, és ez a kontroll elvesztése.

Ez azért elég furcsán hangzik. A kontroll elvesztése, de mi jön helyette? Hát a Mester, aki szintén te vagy. De ahelyett, hogy mindössze korlátozott érzékekkel és korlátozott tudatossággal és korlátozott kreatív kifejeződéssel rendelkeznél, mint ahogy ez emberként így volt – most már megnyílsz mindenre, és ez az, ami mindent megváltoztat. És ez az, ami megváltoztatja a kontrollt, és mindegyikőtöknek azt mondanám: - Vedd le a lábadat a fékpedálról, és vedd le a kezedet a kormányról! – Ezzel nem adod át a fennhatóságot valaki másnak – a szenteknek, az Arkangyaloknak, a Felemelkedett Mestereknek vagy Istennek. Ez nem arról szól, hogy: - Engedd el, és add át Istennek! – Ez arról szól, hogy: - Engedd el, Én Vagyok. – És nagyon ijesztő ám az ember számára az, hogy levegye a kezét a kormányról, és levegye a lábát a fékpedálról – mert: - Mi fog történni? – És az ember annyira nagyon ahhoz van hozzászokva, hogy kontrollálja az élete minden egyes aspektusát. Most azonnal engedd el azt a kontrollt, és csak figyeld, mi történik!

Ez nem negatív az ember számára, vagyis, nem azt mondom, hogy a kontroll rossz lenne. Az mindössze egy tapasztalás volt. És ezzel azt sem akarom mondani, hogy ez akkor azt jelenti, hogy lemondasz az emberi részedről, mert egyáltalán nem erről van szó. Hanem arról van szó, hogy megnyílsz az ÉS-re, a különféle potenciálokra és lehetőségekre, és a benned lévő Mesterre. Megnyitod magad az ÉS-re, és ez nagyon furcsa érzéssel jár. És remélem, hogy az elmúlt pár hétben mindannyian átmentetek mindenféle szaron az életetekben, mert akkor ez azt jelenti, hogy tényleg megengeditek a megvilágosodást. Amennyiben kétségeid vannak, és ott vannak a mentális dolgok amik ide-oda rángatnak, és amennyiben nem alszol jól, és túl sokat eszel, aztán pedig szinte semmit sem eszel, és azon tűnődsz, hogy vajon mi történik veled, és közben ott vannak a testi fájdalmak, hát akkor az van, hogy keresztülmész a testetöltött megvilágosodáson.

Érezd ezt most egy pillanatra! Néhányan káprázatos könyveket vagy fantasztikus filmeket, videókat fogtok erről csinálni, amit senki nem fog elhinni. Képzeljétek csak el a megvilágosodásotok könyvét. De ne legyél komoly, amikor ezen gondolkozol, vagy amikor tényleg megírod azt. Ne legyen száraz! Ahogy mindig is mondani szoktam, kicsit színezzétek ki, tudjátok. Adjatok hozzá egy kis színpadiasságot! Ne legyetek már beragadva a sárba! Szórakozzatok ezzel! Ismeritek: - Egy vicces dolog történt a megvilágosodásom felé vezető úton – mondta Kuthumi – Mindent elveszítettem! Elveszítettem az elmémet! Mindent elveszítettem! Szórakozzatok ezzel!

Érezzetek most ebbe bele egy pillanatra! A megvilágosodás könyvetekbe! Ne valami túlságosan szent szövegre gondoljatok, ami unalmas, hanem arra a teljes átalakulásra, amiről kezdetben azt hitted, hogy ez csak egy újabb emberi élet, és aztán elkezdődött az átalakulás, ami szó szerint beállítja az ütemet a bolygó következő átalakulására, mert a bolygó következő evolúciója, maga az evolúció ezen a bolygón nem olyan lesz, mint amit eddig láttatok az elmúlt száz, ezer vagy egy millió évben.

A bolygó most következő evolúciója teljesen másmilyen lesz, és ennek az élén ti álltok. Ti vezetitek ezt az egészet…( megszólal egy mobiltelefon, és Adamus csalódottan fütyül)

LINDA: Ó,ó!

SART: Szar ügy!

ADAMUS: Te vagy az, Donald? (nevetés, mert akinek megszólalt a telefonja, Donald Trump maszkot visel magán)

LINDA: Jujj!

ADAMUS: Donald hívott? Vagy lehet twitterezik. Igen, ez a twitter volt. Tudtam én, hogy Donald majd twitterezni is fog. (nagy nevetés) Akkor ezt itt most elengedem. De legközelebb a wc-ben fog landolni a telefon. És szeretném, ha a kamera is látná, ahogy a zubogó víz eltünteti a wc-ben a telefont! (még több nevetés, Adamus is nevet)

Akkor most vegyünk erre egy mély lélegzetet! És most eljutottunk a Shoud lényegi részéhez. Bár elég sokáig tartott mire eljutottunk ide, de akkor most vegyünk egy mély lélegzetet! És most valami nagyon fontos dolog következik, és időbe került, mire előkészítettem erre a terepet!

Benne van a levegőben

Eljött az a pont, ahol éppen most tartotok, az összes küzdelmetek dacára, - amit én érettségnek hívok – ez egy jó szó erre – mert elérkeztetek az érettséghez, a spirituális vagy tudati érettséghez. Hiszen ott van az a képességetek, hogy legalább elkezdtétek használni a megkülönböztető képességeteket, amivel a legtöbb ember nem áll valami jól, és ti sem voltatok jók ebben - de most már képesek vagytok erre megkülönböztetésre, csak régebben nagyon féltetek attól, hogy ez ítélkezés. Azt mondtátok: - Jaj, nem érezhetek bele a másik emberbe, mert akkor ítélkezem. – Ott van például Sart. Ő a vicces fickó, a kedves fickó, a fura fickó. Látjátok, ez a megkülönböztető képesség. (nevetések)

SART: Köszönöm.

ADAMUS: És nagy szíve van, és ez a megfigyelés. Beszéltem már erről több Shaumbra összejövetelünkön is. Ez megfigyelés, és nem ítélkezés. Annyira féltek ettől a megfigyeléstől, attól, hogy tudatában legyetek önmagatoknak és a körülöttetek lévő dolgoknak. Mert azt mondjátok: - De ez ítélkezés. – Nem. Azon már túl vagyunk. Ez megfigyelés.

Láthatsz valakit a boltban – Úristen! Ez az ember pont olyan ronda, mint azok a pulcsik, amiket a Bíbor Kör-ben láttam. (nevetgélések) - Ó, nem lenne szabad ilyeneket gondolnom! – Pedig ez rendben van. Mert ilyenkor az történik, hogy beleéreztek a saját magukról való gondolatukba, kivetítésükbe. Nem ti vetítitek azt ki. Ti mindössze beleéreztek ebbe, veszitek az adást. Ez ott van a levegőben, és ti elkezditek ezt észlelni, felfogni.

Tehát a mai lényegi mondandóm: - Ez ott van a levegőben. Ó, ez ott van a levegőben. És ezt máris elmagyarázom. Sok minden van a levegőben, és ti elkezditek ezeket észlelni, mert meg van bennetek az ehhez szükséges érettség, mert ott van a megkülönböztető képességetek, és többé már nem aggódtok annyira azon, hogy ítélkeztek. Még mindig aggódtok emiatt egy kicsikét, de végre már megengeditek magatoknak ezt a megkülönböztető képességet. Ez ott van a levegőben.

EDITH: Bárcsak beleéreznénk a lottó nyerő számaiba!

ADAMUS: Miért? (nevetések) De most komolyan Edith! Mikrofon nélkül, hogy online senki se hallja, milyen durva volt azt mondani, hogy Bárcsak beleéreznénk…(nevetés) Mindig kérned kellene a mikrofont! Tehát Edith az előbb azt mondta: - Bárcsak bele tudnánk érezni a nyerő lottószámokba! – Most komolyan?! Tényleg? Ezért vagyunk itt?

EDITH: Nem. (mondja nevetve)

ADAMUS: Tudom én, hogy félig-meddig vicceltél, de a másik feled mindennél jobban erre vágyik. Tényleg ezért vagyunk itt? Hogy gazdagabbá tegyük az embert? Mert máris elárulhatom neked, hogy mi történik egy olyan emberrel, akik abban a tudatosságban van. Mondjuk nyer 3 millió dollárt a lottón. Három évvel később azt fogja kívánni, hogy bárcsak soha nem nyerte volna meg azt az összeget, mert ezzel egy energia mintában tartózkodik, és csak még több energiát vonz be a rossz szokásai támogatására, amennyiben van neki, és a legtöbb ember, aki lottózik, bizony ebben van benne. Kétségbeesettek. Valamiféle varázslatot akarnak, valami trükkre áhítoznak, pedig ez a létező legrosszabb dolog, ami csak történhet velük. Mert csak ugyanabból az energiából kap még többet. Még mélyebbre süllyednek a bőség hiányában. Meglehetősen furán hangzik, de ha nyernek három milliót, mit tesznek? Felrobbantják az egészet. Drogokra költik. Mindenkinek szétosztogatják. A családjuk gyűlöli őket. A barátaik gyűlölik őket. Ez egy borzalmas dolog, mert ez csak még több energiát hoz be egy rossz helyzetre.

Nektek emiatt nem kell aggódnotok, mert nem tesztek bele még több energiát abba az emberi lyukba, ahogy ezt az emberi állapotot hívom – és ezért hirtelen felismeritek: - Nincs nekem arra szükségem, hogy nyerjek a lottón, nem is akarok már nyerni a lottón! – Mert ez lényegében nem más, mint a tömegtudati energia gyűjteménye, ami tényleg nem támogatja már az utazásotokat. Tehát akkor mit csinálsz Edith? Ahelyett, hogy nyernél a lottón, mit csinálsz?

EDITH: Hát…

ADAMUS: Kölcsönkérsz egy kis pénzt Joanne-tól. (nevetés) Én most nem ítélkezem. Mit csinálsz?

EDITH: Csak vicceltem.

ADAMUS: Csak vicceltél, de közben meg nem vicceltél. Ez a lényeg. Csak vicceltél, de közben meg nem vicceltél. Tehát ez benne van a levegőben: - Miért nem tudunk beleérezni a nyerő lottószámokba? – Linda, jobb ha készen állsz a mikrofonnal!

LINDA: Azt akarod, hogy…

ADAMUS: Nem, a következőt fogjuk tenni. Elkezdünk egy kis új dolgot bevezetni. Ami az, hogy „benne van a levegőben”. És ez mindenre vonatkozik, amit máris elmagyarázok. Vegyél egy mély lélegzetet! Add fel az emberi kontrollt, mert Edith te az életed nagy részét kontrollálod, és lényegében megpróbálsz másokat is kontrollálni. Sajnálom, hogy ezt mondom, de közben meg nem sajnálom, hogy ezt mondom. Tényleg elképesztően sok benned a kontroll. Nagy szíved van, de temérdek sok kontroll van az életedben, és félsz azt elengedni. Akkor hát mit tegyél? Engedd el a kontrollt, vegyél egy mély lélegzetet, és engedd meg, hogy az energia eljöjjön hozzád, és szolgáljon téged. Nem fogsz nyerni a lottón. Hanem csak ott fogsz állni, lehet unatkozni fogsz, nem lesz mit tenned, tiéd lesz a világ összes ideje – ott állsz majd, és Megengeded. Nem gondolkozol, mert ez nem egy mantra. Nem mondod azt, hogy: - Megengedem a bőséget! (nevetések) Hanem csak ott leszel együgyűen és boldogan a kontroll nélkül, és ha bármit is tenned kell, akkor csak emeld fel a kezed, és hagyd, hogy ez eljöjjön hozzád. Egy mágnes vagy, az energia bevonzója vagy, ami jöhet pénz, szeretet, büntetés vagy szenvedés formájában. De a lényeg az, hogy vonzod magadhoz az energiát. Hagyd, hogy eljöjjön hozzád. Ez ennyire egyszerű.

Amennyiben fogod magad, kimész és kétségbeesetten próbálsz kőkeményen dolgozni azért, hogy legyen pénzed, és megpróbálsz nyerni a lottón, vagy megpróbálod kijátszani a rendszert, az nem fog működni. Egy olyan helyre tartunk, ami lényegében energetikailag nagyon is független, és ahol többé már nem vagy parazita, élősködő, aki minden másra támaszkodik a világon abból a célból, hogy az támogasson téged. Én ezt hívom szuverenitásnak. Szuverenitásnak. És azt máris elárulom neked, hogy ez itt van a levegőben.

Mester, add meg nekem azt a nyugalmat, hogy megengedjem azokat a dolgokat, amiket választok, add meg azt a bátorságot, ami ahhoz kell, hogy elengedjem azokat a dolgokat, amik nem az enyémek, és add meg nekem a bölcsességet, amivel ezt a kettőt baromira meg tudom különböztetni egymástól! (taps) Linda, légy szíves ezt írd fel a táblára!

LINDA: Persze, mintha meg tudnám jegyezni! (nevetések)

ADAMUS: Ezt a 12 lépcsőt programból szedtem, de hát nem ez maga a 12 lépcsős program?

LINDA: A…

ADAMUS: Mester, add meg nekem a nyugalmat…..Írd fel táblára! Szépen írjál! Gyorsabban, gyorsabban! – „Mester, add meg nekem a nyugalmat, hogy megengedjem azokat a dolgokat, amiket választok. – Ez ugye visszanyúlik arra, hogy: - Mi a tied, és mi nem. És mi a tied? – Tóbiás ezt tökéletesen elmondta: - Csak azok a dolgok, amiket választasz.

LINDA: A nyugalmat, hogy megengedjem…

ADAMUS: Add meg nekem a nyugalmat, hogy megengedjem azt, amit választok, a bátorságot, hogy elengedjem azt, ami nem az enyém. – Az ősi családot, a biológiádat, mert az nem a tiéd. Nem a tiéd. Az ősökhöz tartozik, és te is egy vagy ugyan közülük, de ez akkor sem a tiéd.

És a bátorságot….ó, most koncentrál. Ez a test nem a tiéd, de te mégis ragaszkodsz hozzá. Kontrollálod, és most, hogy a kontroll elkezd eltávozni, ki vagy akadva. A test nem a tiéd. A szuverén test, az energia test, ami bejövőben van, az teljes egészében a tiéd, és az nem függ az energiától, más emberektől, és semmi mástól sem, amitől ezt a test függ.

„A bátorságot, hogy elengedjem azt, ami nem az enyém, és a bölcsességet, hogy a kettőt baromira meg tudjam különböztetni egymástól. – Igen, beletesszük azt is, hogy „baromira”, csak hogy felrázzuk őket egy kicsikét. (nevetések)

Az elmédben a gondolatok, ahogy ezt már elmondtam, nem a sajátjaid. Nem a tiéd. Valószínűleg a gondolataidnak úgy a 84-92%- nem a tiéd. A tömegtudatból származnak. A hipnózisból. A tanítóktól, a szülőktől, a melletted ülő emberektől, mindenki mástól, de ez mind nem a tiéd.

Akkor mik a te gondolataid? Azok, amiket választasz. Ennyi. Ez ennyire egyszerű. Ilyen egyszerű. A többi pedig nem a tiéd, és ehhez bátorság kell, mert ezzel hirtelen elkezded elveszíteni a kontrollt! Engedd el a családodat! Engedd el azokat a gondolatokat, amik nem a sajátjaid! Engedd el azokat a szokásaidat és dolgaidat, amik tényleg nem a sajátjaid. Beléjük lettél hipnotizálva, vagy pedig véletlenül belesétáltál ezekbe, de ezek akkor sem a sajátjaid.

Térj vissza ahhoz, amiről a múlt hónapban beszéltünk: - Mi található a szívedben? A jóság, az együttérzés. Az együttérzés. Ez a tied. És mi az még, ami a tied? A bölcsesség, ami bejövőben van. De a test, az nem. A biológiai családod, az nem. És tudom, hogy ez néhányatoknak nehéz, mert azt mondjátok, hogy: - Szétszedi a családokat! – Nem, nem ezt mondom. Csak azt mondom, hogy legyél realista a biológiai családoddal kapcsolatosan! Az lehet, hogy nagyszerű emberek, és szereted őket, de ők nem a tieid. Nem a te családod. Ez jelenleg a létező legerősebb kapocs ezen a bolygón. A gyermekeitek. Azt mondjátok: - De ők az én gyerekeim, és a gondjukat kell viselnem! – Lószart! Nem a te gyerekeid ők. Soha nem is voltak azok. Ha egyszer képes leszel ezen túllépni, ha egyszer képes leszel őket lélek létezőkként szeretni, akik ők valójában, akkor az nagyszerű! Dehogy a tieid lennének? Nem. És nem is a te felelősséged. Rúgd ki őket! Ők nem a te felelősséged! Nem a sajátjaid.

És látjátok, itt konfliktusba kerülünk! – Ó, akarok egy kis szabadságot, de nem az egészet, mert gondoskodnom kell a gyerekeimről. – Nem. Nem kell. Engedd ezt el, és csak nézd meg, hogy mi történik! Engedd el a többi embert az életedből – energetikailag, érzelmileg. Ezzel nem azt mondom, hogy távolodj el mindenkitől, csak azt, hogy vess véget ennek az élősködésnek közted és köztük!

Ehhez óriási bátorság kell, és a legtöbb esetben a következő történik. Azt mondod: - 25 centet teszek arra, hogy megérdemlem a szabadságot. Akkor ez nem lesz szabadság, amíg nem egy teljes dollárt teszel rá, az egész dologra. Az úgy nem működik, hogy csak egy kicsike szabadságot engedélyezel magadnak, mert ez akkor még ugyanúgy nem szabadság. Az úgy nem megy, hogy kinyújtod a karod az állatkerti ketreced rácsain, és azt mondod, hogy szabad a karod! Mert ez nem igaz. Mindössze csak kinyújtottad a karod a rácsok között, és majd jön valaki, aki le fogja azt harapni. Tehát hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy elengedd azt, ami nem a tiéd.

Erre persze azt fogjátok mondani: - De nem tudom biztosan, hogy mi az, ami tényleg nem az enyém. – És ekkor bele is mész abba az egész mentális maszturbációba. Legyél egyértelmű! Használd a megkülönböztető képességedet! Legyél érett! – Ez a valami nem az enyém, aztán pedig engedd meg azt, ami ezután jön, mert ahogy felszabadítod a dolgokat az életedben – ahogy felszabadítod magad a tested alól, ami nem a tiéd – ahogy felszabadítod a dolgokat az életedben, akkor ez az egész testetöltött megvilágosodás folyamata sokkal természetesebben és sokkal simábban fog tudni zajlani. De térjünk vissza a lényegre!

Rengeteg minden található most a levegőben. A levegőben – és ezt nem a szó szoros értelmében értem, bár néhány dolog konkrétan a levegőben van – de vannak gondolatok, tudatosságok, ideák, kreativitás, ami mind itt áramlik a levegőben, ami ott van a tudatosság érzékedben, a tudati észlelésedben, ami már egy millió évvel ezelőttről ott van, mert ez az egész tényleg éppen most történik.

A tudomány is rá fog jönni, valószínűleg nem a ti életetekben, de el fog oda jutni, hogy felismerik az elméleti kvantum fizikát egy ponton, és valaki majd írni fog erről egy értekezést, és azt mondja majd: - Ez mindössze csak egy jókora elmélet, de mindaz, amire rájöttem – bármennyire furán is hangozzék, de minden ami csak létezik, az mind pontosan ugyanabban a pillanatban történik. – És ezért azt mondják majd: - Ennek következtében a jövő már itt van. A múlt is itt van. – És az emberek, akik elképesztően idő orientáltak, azt mondják majd: - De hát ez nagyon kusza és zavaros! – Pedig valójában nem létezik az idő elválasztottsága, tehát ez itt van. Lényegében ezt értem ezalatt, hogy itt van a levegőben. Ez azt jelenti, hogy a jelen életbeli megvilágosodásod is itt van a levegőben, és az érettségeddel, és a megkülönböztető képességeddel máris elkezdhetsz ebbe beleérezni.

Amennyiben nem használod a megkülönböztető képességedet – vagyis nem tudod, hogy mi a fészkes fenét is akarsz, ha nincs ott az érettséged, a tisztaságod, a tisztánlátásod, vagy semmi más sincs ott – akkor ez az egész továbbra is csak egy jó nagy zűrzavar lesz. Akkor mindenféle dolgot érzékelni fogsz, és tényleg jól összezavarod majd magad. De ahogy egyre érettebb leszel, és egyre inkább használod a megkülönböztető képességedet, máris elkezdheted észlelni, felfogni azt, ami ott van a levegőben.

Te is ott vagy a levegőben. Kezdjük rögtön ezzel! A Mester pontosan itt van. A Mester nem jön bele egy fizikai létezőbe. Hanem a tudatban van, erre mondom azt, hogy itt van a levegőben. Már itt van, és a Mester itt ücsörög a székében, és csak annyit mond: - Oké, az ember mikor fogja már elengedni az emberi kontrollját, és mikor engedi meg a valódi isteni áramlást? – Mert az emberi kontroll nem igazán jelent áramlást. Hanem az energiáktól való függőséget jelenti. Rengeteg félelmet és kétséget jelent. A Mester azt mondja: - Csak itt fogok csendesen üldögélni, amíg az ember el nem engedi a kontrollt, és megengedő nem lesz. Amíg meg nem engedi a valódi Ént, engem ÉS az embert. Az ÉS-t.

Akkor ebbe most egy pillanatra érezzetek bele! Ez itt van a levegőben. És nem egy távoli galaxisban található. Nem valahol a spirituális csodák földjén van. Hanem itt van ebben a pillanatban. Itt van a levegőben.

(szünet)

A levegőben ezen túlmenően megtalálható az összes létidőd bölcsessége is, és lehet, hogy ez most egy kissé zavarosan hangzik, pedig voltak olyan életeid, amik a jövőben vannak, de már megtörténtek, szóval mondhatni a múlthoz tartoznak. (Adamus nevet) Mondhatni. De az ember annyira kronológiai sorrendben gondolkozik az időben, pedig ez nem így van – tehát elképesztő bölcsességgel rendelkezel. És ezt itt és most itt van a levegőben. Korábban erre még nem hangolódtál rá, mert nem engedted meg magadnak az érettséget vagy a megkülönböztető képességet. Sőt, mi több, lezártad magad. Szinte már féltél megnyitni magad. És visszahúzódtál az aprócska kis világodba. És most minden itt van a levegőben. Megnyithatod erre magad.

Emlékeztek, hogy az elején a feminin pszichikus energiájáról volt szó? Ez igazából a maszkulinban és a femininben is ott van, és ezt most kezditek behozni. A feminin tudja hogyan terjedjen ki az időn túlra. Most már csak arról van szó, hogy akkor kezdd ezt megengedni.

Ebben az állapotban, amiben jelenleg tartózkodsz – egyfajta elveszettséget érzel, és azt is, hogy a kontroll kezd eltávozni, plusz úgy érzed, hogy ez most túl sok neked – ez így eléggé furcsa lesz. Én nem azt mondom, hogy ez könnyű lesz. Nagyon-nagyon furcsa érzés lesz most elkezdened megnyílni arra, ami ott van a levegőben. Hiszen Te vagy ott a levegőben. A Te bölcsességed van ott a levegőben. És még sok más dolog is van ott.

Az, ahogy az emberi tudat működik, az egészen elképesztően érdekes. Például, visszanéztél-e valaha is arra az időszakra, amikor a villanykörte feltalálásra került? Az amerikaiak úgy tudják, hogy Thomas Edison volt ennek a feltalálója. Mind így tudjuk. De ez nem így volt. 27 különböző feltaláló dolgozott ezen egyszerre a világ különféle részein. Ott van a levegőben. Huszonheten! És ebből úgy hatról vagy hétről lehet tudni, de én tudom, hogy 27-en dolgoztak ezen akkoriban. A többiek az ismeretlenség és a feledés homályában merültek.

Tehát ez nem pusztán csak Thomas Edison zsenialitásáról szólt. Mindössze arról volt szó, hogy Thomas Edison rendelkezett azzal a képességgel, hogy beleérezzen abba, ami ott volt a levegőben. Nem Isten, a Szellem vagy Fénylények választották őt erre a feladatra – hogy ő legyen ennek a feltalálója. Ez egyáltalán nem így volt. Hanem ez benne volt a levegőben. Létezik egy rendkívül csodálatos dolog az emberi tudatra és állapotra vonatkozóan. Ez az egész mondhatni belemegy a tömegtudatba, ami általánosságban szólva meglehetősen bűzös, mégis vannak olyan zsebei, amik egyszerűen briliánsak!

Ott van a levegőben, ami alatt azt értem, hogy elkezdhettek beleérezni dolgokba, amik ott vannak a tudatban, ott úszkálnak. Talán senki más nem fog azokba beleérezni.

Talán az, ami ott van a levegőben, a tudat fejlődése vagy evolúciója, ami a valódi FényTest, a valódi energia test – ahogy én jobban szeretem hívni – vagy a szuverén test. És ez ott van a levegőben. Nem kell ezen dolgoznod. Az emberi elmédnek nem kell ezen agyalnia, sőt nem is lenne szabad ezt tennie. Hiszen ez ott van a levegőben. Mindenhonnan körülvesz. Mindössze arról van szó, hogy megengedd ezt magadnak.

A legtöbb ember ezt soha nem fogja megengedni, mert ezt valami pokoli őrültségnek tartják:- Te meg miről beszélsz? – Pedig ez ott van a levegőben. És ezt te is tudod. Érzed ezt, ez a te tudásod. És ott van a levegőben.

Egy hatalmas változás ez az emberi elme működését illetően, amiről majd a ProGnost-on fogok beszélni – figyelitek, hogy becsúsztatom ezeket a tudatküszöb alatti tippeket és üzeneteket? (nevetések) Mi következik? – ez a nagy kérdés. Akkor most számítógépes elménk lesz? Nem, egyáltalán nem erről van szó. Egyáltalán nem erről van szó. Kinek lenne erre szüksége, amikor ott vannak a számítógépek? Az elme továbbfejlődik valami másba. És egy új helyet fog elfoglalni. Többé már nem ő lesz a függőség központja, mint ahogy most az. Az elme új helyre fog kerülni, és ez már itt van a levegőben, és erre ti is ráhangolódhattok. És igen, ez a tiétek is, és a tudaté. A tiétek, mert hozzájárultok ehhez a tudatossághoz a hozzátok hasonlóakkal együtt, de ott van a levegőben, és máris ráhangolódhattok erre.

Szoktam beszélni a többi dimenzióról, amik az érzékeket jelentik, és amikről már nagyon régen elfeledkeztetek, pedig ezek is mind itt vannak a levegőben. A Szépség érzéke, az Együttérzés érzéke, a Szeretet érzéke – mind itt vannak a levegőben. És itt nem csak a jó érzéseket okozó dolgokról van szó. Hanem a dimenziókról, mivel az a többi 200.000 érzék, amiket nem használtok, azok szintén ott vannak a levegőben. És elérhetőek, hozzáférhetőek. Nem kell ehhez törnöd a fejedet, nem kell ezen az elmédet dolgoztatnod, hogy meg tudd, mik is ezek. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy vegyél egy mély lélegzetet, és engedd el a kontrollt! Ott van a levegőben.

Te, az ember nem vagy felelős a megvilágosodásodért, az ott van a levegőben. Tőled csak annyit kérnek, hogy engedd azt meg, lazulj abba bele.

Merabh – Itt van a levegőben

Akkor kérnénk egy kis zenét, és minden további beszéd nélkül, akkor csak menjünk bele a levegőbe!

Vegyetek egy jó mély lélegzetet!

Elérkeztünk a merabh idejéhez, ahol a beszéd többé már nem szolgál minket. Túllépünk a szavakon.

(megszólal a zene)

Szól egy kis zene, és mi átváltjuk a tudatosságot! Vegyél egy jó mély lélegzetet!

Beletelt egy kis időbe, mire eljutottunk ma a lényeghez. A bolygó elképesztő gyors ütemben változik.

A bolygó hihetetlenül gyorsan változik, és ti azt választottátok, hogy itt legyetek ebben az időszakban, aminek alapos oka van. Részt akartatok ebben venni. Meg akartátok tapasztalni, milyen is keresztül menni ezen a „repülés közbeni” átalakuláson. És ezt ti választottátok és nem valaki más választotta ezt számotokra.

Ez a legeslegszebb időszak. Igen, időnként nehéz, de mégis ebből egy hatalmas történet fog kikerekedni. (Adamus lágyan nevet) És most arról beszélünk, hogy ez ott van a levegőben. Mindig is ott volt, csak most már tényleg szerettem volna erről beszélni veletek. Szeretném, ha elkezdenétek ezt megtapasztalni.

Szeretném, ha meg tudnátok ezt engedni magatoknak, mivel most már rendelkeztek azzal az érettséggel, hogy sokkal jobban értitek azt, hogy mi a tiétek és mi nem. Sok mindent elengedtetek abból, ami nem a tiétek, és tudjátok, hogy mi a tiétek, és ezzel a fajta egyensúllyal, elkezdhettek ráhangolódni arra, ami ott van a levegőben.

A legtöbb ember számára ez túlságosan sok lenne, maga alá temetné őket. Tudjátok, azok, akik látóknak vagy érzékenyeknek hívják magukat – gyorsan kiégnek, mert a legtöbb esetben nem képesek megkülönböztetni vagy megérteni, hogy mi az övék, és mi nem az övék. Ezért aztán mindenféle dolgokat magukba fogadnak a sajátjukként – a jót, a rosszat és a csúnyát. De most, a megkülönböztető képességgel és az érettséggel, vehettek egy jó mély lélegzetet, és beleérezhettek abba, ami ott van a levegőben. A Mester, az elmúlt és jövőbeli életek bölcsessége, amikkel rendelkeztek – mind ott van a levegőben.

Az emberi tudatban olyan sok minden ott lebeg. Nagyszerű ideák, amiket az emberek nem valósítanak meg a kétségeik és a félelmeik miatt. Igazán nagyszerű gyógyítási módok. Léteznek igazán elképesztően káprázatos pszichoterápiák a levegőben, de eddig még senki nem vette a bátorságot, hogy elkezdjen velük dolgozni.

Éreztétek ezeket a dolgokat a levegőben, de visszafogtátok magatokat. Nagyon sok dolgot éreztetek saját magatokkal kapcsolatosan, és tudjátok mi a helyzet? Érezhetitek, ahogy ezek egyre közelebb és közelebb jönnek.

Nagyon sok mindent éreztetek a Mesterről, és arról, hogy mi következik ezután. Érezted ezeket, aztán még kétségbe vontad magad. Megengedtél magadnak egy kis ízelítőt belőle, aztán pedig lezártad az egészet.

És most elérkeztünk a testetöltött megvilágosodásnak arra a pontjára, ahol itt az ideje annak, ami ott van a levegőben, és annak, hogy egyre közelebb és közelebb engedd magadhoz a Mestert!

(szünet)

Az emberi tudat sok remek ideát és újítást inspirált, amik ezen a síkon, ebben a valóságban nem kerültek megvalósításra, pedig ott vannak a levegőben. Azt is mondhatnánk, hogy mindössze egy fél lélegzetnyire vagy egy fél dimenziónyira vannak. Odakint lebegnek, úszkálnak, pontosan úgy, mint a repülőgép feltalálása. Sokan azt hiszik, hogy ez a Wright Brothers találmánya volt, pedig valójában egy francia férfi találta fel természetesen. (nevetgélések) De mégis a Wright Borthers-nek tulajdonították az érdemet. Ez ott volt a levegőben, és körülbelül még tizenketten mások is dolgoztak akkoriban a repülőgépeken.

Persze, az még nem az internet korszakában volt, ahol ugye minden információt meg lehet találni. Ez még régen történt, amikor nem tudtak még egymással kapcsolódni, de attól az még ott volt a levegőben.

A levegőben megtalálható az összes energia, az összes szépség, és ez a változás is, ami éppen most zajlik ezen a bolygón.

Ha most megengeded magadnak, hogy ebbe beleérezz, akkor az nagyon sok félelmet kitöröl belőled azzal kapcsolatosan, hogy holnap mi fog történni. Ez ott van a levegőben, ez az evolúció. Nem azt mondom, hogy ez könnyű lesz, csak azt, hogy, hogy ami következik az nagyon szépséges. És itt van a levegőben.

(szünet)

Az a képesség, hogy érezd a mindenhol körülvevő angyali létezőket, nem fizikai létezőket. Nem azért vannak itt, hogy megoldják az élet problémáidat, hanem tényleg nagyszerű összekapcsolódni velük, mert ezáltal elkezded felfogni, hogy milyen sok minden található odakint. Nem fogják megmondani a választ az emberi energia krízisre, vagy a saját személyes pszichológiai problémáidra. De ahogy elkezdesz ráeszmélni arra, hogy mennyi minden van itt – azt mondom, hogy odakint, de lényegében ez mind itt van – akkor hirtelen kiszabadulsz a nagyon korlátozott valóság alapodból. Felismered, hogy az ott van a levegőben.

A nem fizikai létezők, angyali létezők. Olyan létezők, akik korábban még soha nem jártak a Földön, de nagyon kíváncsiak erre az egészre. Ez mind benne van a levegőben.

Eljutottál az úton erre a pontra, ahol megtanulod megengedni azt, ami a tiéd, és felelősséget vállalsz érte, és behozod azt a te együttérző szívedbe, és nagy-nagy bátorság közepette megtanultad elengedni azt, ami nem a tiéd.

A világ problémái nem a tieid. Tényleg nem.

Az ősi biológiád és az ősi pszichológiád tényleg nem a tiéd. A részét képezték annak az evolúciónak, ami eljuttatott téged egészen idáig, de attól még az nem a tiéd.

Temérdek sok gondolat, ami átsuhan az elméden, és amivel viaskodsz, az tényleg nem a tiéd.

(szünet)

És hirtelen, ahogy ezt mind elengeded, akkor a tisztaságoddal, a tisztánlátásoddal most már készen állsz arra, hogy beleérezz abba, ami ott van a levegőben.

Másképpen fogalmazva, ez az egész tapasztalás a testetöltött megvilágosodásba tényleg nem igényel semennyi erőfeszítést sem. Viszont jó sok Megengedés kell hozzá. Ezeket úgysem tudod kiagyalni, és nem is lenne szabad ezt tenned. Hiszen ez itt van a levegőben. A Mesteren keresztül, az Én Vagyok-on keresztül ez itt van a levegőben, és tudom, ez most pont egy furcsa és kellemetlen időszak, mert éppen elveszíted az emberi kontrollt. De ami ott van a levegőben, az az Isteniség, akinek egy szemernyi kontrollra sincs szüksége, mert nem függ az energiáktól.

Akkor most legyetek szívesek venni egy jó mély lélegzetet, és miközben szól ez a csodálatos zene, nyissátok meg magatokat!

A következőt mondom nektek: - Ez nem fog titeket maga alá gyűrni. Nem fog. A kiterjedéssel, azáltal, hogy kiterjeszted a tudatodat, nem lesz ez túl sok neked. Már túl sokat tudsz ehhez arról, hogy mi a tiéd, és mi nem.

Hogy mi van a levegőben? Hát igen, érezni fogod a többi ember fájdalmát. Ezeket érzékelni fogod, de mivel az mind nem a tiéd, el fogod azt engedni.

Elkezded érzékelni a Mestert és a bölcsességet. Ez ott van a levegőben.

Érezni fogod az elmúlt és a jövőbeli életeidet. Ezekről eddig nem beszéltem túl sokat az összejöveteleinken. Nem akartam túl sokat erre fókuszálni, mert de most már azon a ponton vagytok, hogy megértitek azt, hogy nem hozzák magukkal a történeteiket. Az elmúlt és a jövőbeli életek nem hozzák magukkal a történetüket, mindössze a bölcsességüket hozzák magukkal. Korábban, ha belementünk volna az előző életekbe, akkor beleragadtatok volna a részletekbe, a drámáikba, a sikereikbe és a kudarcaikba. De most, ami ott van a levegőben, az már nem a történetük, hanem a bölcsességük.

Eljutottatok arra a pontra, ahol most már tényleg igazán képesek vagytok a kiterjedésre, a megnyílásra.

A mostani és a következő összejövetelünk között azt érzem, hogy tényleg bele fogtok érezni azokba a dolgokba, amik ott vannak a levegőben, és nem csak abba, amit ott van, hanem abba is, ami közvetlenül a tiéd, és abba is, ami nem a tiéd.

Ebben a pillanatban itt az összejövetelünkön, akár online, akár személyesen vagy itt jelen, érezheted azokat a kreatív pulzálásokat, amik itt vannak a levegőben, és tényleg elérhetőek mindannyiótok számára.

Vannak olyan jövőbeli történetek, hogy merre tart ez a bolygó. Ez is itt van a levegőben. És ez nem a sorsot jelenti. Ezek mindössze történetek a levegőben.

(szünet)

Most már nyitottabbak vagyunk az emberi tudatra, és arra is, ami azon túl van, amit isteni tudatnak lehetne nevezni, de hívjuk csak egyszerűen tudatnak. Most már meg tudunk rá nyílni. És amikor ez megtörténik, az érettségeddel és a megkülönböztető képességeddel, ezzel együtt meg tudsz nyílni Magadra, az Én Vagyokra, ami szintén ott van a levegőben.

Honnan fogod tudni megkülönböztetni, hogy mi az isteniséged, és mi vagy te, hogy mik a tömegtudatos gondolatok, és mik az egyszerűen csak kreatív kisülések vagy robbanások a levegőben? Ez az, amikor veszel egy mély lélegzetet, és hozol egy választást arra, hogy mi a tiéd, és mi nem az.

Lehet, hogy elkezditek érezni ezt a kissé hétköznapibb dolgot: - Ó, itt van a Karácsony a levegőben! – vagy azt, hogy – Feszültség van a levegőben. – De ahogy egyre jobbak lesztek a megkülönböztetés képességében, és egyre inkább Megengedőek lesztek, tényleg nagyon sok különböző dolgot fogtok érezni. Remélhetőleg a sajátjaidat is, és a tömegtudatét is.

Ahogy megnyílsz, és elkezdesz érezni, és megengedi azt, ami ott van a levegőben, az folyamatosan meg fogja változtatni az álmaidat, mert az éjszakai álmaitok abba éreznek bele, ami ott van a levegőben. Ne próbáld ízekre szedni az álmaidat! Most ne tegyetek ilyet! Majd jobban bele fogunk mélyülni az álmok valóságába, de a lényeg az, hogy azok nem csak kis vicces szimbólum sokasága.

Akkor most vegyünk közösen egy mély lélegzetet, és legyünk Megengedők! Itt az ideje annak, hogy megnyíljunk arra, ami ott van a levegőben. Te vagy ott, és még sok minden más is ott van. Bőségesen van ott sok minden.

Akkor vegyünk egy jó mély lélegzetet!

Itt az ideje annak, hogy visszatérjek a Felemelkedett Mesterek Klubjába, ahol sok ízletes étel, és Jézus vár. (nevetés) Ti pedig élvezzétek az ünnepeket!

Vegyünk egy jó mély lélegzetet, és tudom, hogy mostanában éreztétek ezt az elég nagy elveszettség érzést, és a kontroll elvesztésének az érzését, de ez mind része az egésznek.

(a zene véget ér)

Vegyetek egy jó mély lélegzetet, és becsüljétek meg magatokat azért, ahol a mai napon tartotok.

És akkor ne feledjétek, hogy minden jól van a teremtés egészében.

Köszönöm, és kellemes, boldog ünnepeket kívánok nektek! (a közönség tapsol)

Fordította: Telegdi Ildikó – [email protected] Szerkesztő és magyar nyelvi lektor: Thomázy Tímea – [email protected]

Magyar szinkronos video megtekintése itt: http://www.centrodavida.com/webcast/