BÍBOR KÖR ANYAGOK

Transzhumán Sorozat

1. SHOUD – Főszerepben ADAMUS SAINT-GERMAIN, Geoffrey Hoppe csatornázásában

Elhangzott a Bíbor Körben
2016. augusztus 6.-án
www.crimsoncircle.com

FONTOS MEGJEGYZÉS: Ez az információ talán nem számodra készült kivéve, ha teljes felelősséget vállalsz az életedért és a teremtéseidért.

Vagyok, Aki Vagyok, Adamus Saint-Germain.

Üdvözöllek benneteket a Transzhumán sorozat első Shoudján. Hm. Vegyünk erre egy mély lélegzetet! (vesz egy mély lélegzetet) Hm. Valami más itt. Valahogy más itt a levegő, az energia. Ti is érezhetitek, ha vesztek egy jó mély lélegzetet és egy pillanatra kiszálltok az elmétekből. (rövid szünet) Valami más lett. Máris beszélünk róla, de…

Egy pár szóval szerettem volna kezdeni, de itt van ez a magával ragadó illat – (Adamus beleszippant a levegőbe, a közönség pedig nevet) Egy magával ragadó illatot érzek, talán egy kitűnő francia pezsgőt a leheleteden, (Adamus megint beleszippant a levegőbe), vagy valami még áthatóbbat. Lehetséges – elképzelhető, hogy valódi kávé illatot érzek? Sandra! Hol a kávém?!

LINDA: Adamus! Azt hiszem itt az ideje annak, hogy átsétáljunk a különleges Mesterek Klubjába!

ADAMUS: Nahát, meg vagyok hívva…

LINDA: Igen, meg vagy hívva! (a közönség tapsol)

ADAMUS: …az emberi Mesterek Klubjába. Köszönöm kedvesem!

LINDA: Szeretnénk, ha látnád a Mesterek gyönyörű teremtéseit. Igen.

ADAMUS: Akkor most csak átsétálunk a Mesterek Klubjába.

LINDA: Igen.

ADAMUS: Lehet fel is készültem egy kis megnyitó beszéddel, de ki tudja? Ki tudja?

LINDA: Ó! Lehetséges ez, hogy te beszéddel készültél?

ADAMUS: Mwáh! De előtte megpuszilnék valakit….

LINDA: Hát ez az!

ADAMUS: Ó, igen!

LINDA: Esetleg még valakit? Na igen.

ADAMUS: Mwah! (csókokat küld a közönség több tagjának) Igen. Igen.

LINDA: Igen, igen.

ADAMUS: Mwah! Levegő csók!

LINDA: Ki ne hagyd! Nehogy kihagyd!

ADAMUS: Mwah‼ Ó, és ölelés is jár….drága öreg barátom (megölelik egymást) Már jó régen nem láttalak. Hm. Hm. És a csodaszép lányodat sem…

LINDA: Igen, gyönyörű.

ADAMUS: Mindjárt jövök.

LINDA: Nem probléma. Nem probléma.

ADAMUS: Mwah! Meg kell csókolnom….

SHARON: Ó!

ADAMUS: Ó! Mwah!

SHARON: Köszönöm.

LINDA: Igazán nem szeretnék semmit félbeszakítani.

ADAMUS: Oké.

LINDA: Oké.

ADAMUS: Akkor most…

LINDA: Erre kell menni.

ADAMUS: Rendben. Köszönöm. Megfognád a kezem kérlek?

LINDA: Igen, igen.

ADAMUS: Igen. Igen.

LINDA: Biztos akarok lenni abban, hogy vigyázol Geoffrey-re.

ADAMUS: Á!

LINDA: Jaj, várj! Várj!

ADAMUS: Á!

LINDA: Láttad ezt? Láttad ezt? (a falon lévő Tóbiás festményre mutat)

ADAMUS: Ó, Tóbiás.

LINDA: Ah.

ADAMUS: You never looked so good, Tobias …

LINDA: Ó!

ADAMUS: Tóbiás, te sosem néztél ki annyira jól, mint azon a festményen…

LINDA: Ó!!!!

ADAMUS: Rendben. Ó! Akkor ez lenne az?

LINDA: Igen, ez az.

ADAMUS: Ez itt a Mesterek Klubja.

LINDA: Nem vagy büszke? (Adamus mélyet sóhajt) Ez egy bámulatosan ragyogó teremtés.

ADAMUS: Ez egy ragyogó teremtés. Amennyiben nem bánod, kérném a kávémat, és…

LINDA: Hé? Mi ez?

ADAMUS:….és utána….ja, ez Timothy. (Adamus nevet)

LINDA: Timothy mögött.

ADAMUS: Egy pillanatra most itt szeretnék beszédet mondani. (Timothy átül egy másik székre.) Igen, hölgyeim, kérném a kávémat!

LINDA: Á! Képzett barista!

ADAMUS: Már készen is van?

SANDRA: Igen, egyenesen a baristától. (Kerritől)

ADAMUS: Ó, megtennéd, hogy….

LINDA: Ó!!!

ADAMUS: …hogy szólsz az operatőrnek, hogy megmutathassam a kávét a kamerának is, mert annyira szép ezzel a….köszönöm.

LINDA: Nem is tudom, hogy oda kell-e mennem.

ADAMUS: Köszönöm.

LINDA: A kamerához. Te jó ég! Ezt a feszültséget! Rendben, akkor most bele tudtok nézni a kávéscsésze belsejébe?

ADAMUS: Kicsit vegyen lejjebbről a kamera, és akkor majd látni lehet.

LINDA: Szerintem ez nem fog menni.

ADAMUS: Egyenesen bele lehet látni a csészébe.

LINDA: Lehet látni?

ADAMUS: Igen.

LINDA: Ó, és tényleg bele lehet látni a csészébe! Várj! Várj! Nézzetek ezt a professzionális barista munkát! (szív alak van a kávé felszínén) Ó!

ADAMUS: Pontosan itt!

LINDA: Nagyon szerencsés vagy.

ADAMUS: Köszönöm, és nektek is köszönöm szépséges hölgyeim, hogy valódi kávét főztetek nekem. Ezalatt a sok év alatt el kellett viselnem – azt a másmilyen kávét, azt a kevésbé elegáns kávét. De most – most…tudom, hogy ez az én kívánságom volt, és én kértem meg Cauldrét és Lindát, hogy vegyenek egy szuper kávéfőzőt ide a Mesterek Klubjába. Ha nem bánjátok…(belekortyol a kávéba) ÁÁÁ!!!!!

LINDA: Végre elégedett vagy!

ADAMUS: Köszönöm. Köszönöm.

LINDA: Nahát!

 

A Mesterek Klubja

ADAMUS: Mivel én vagyok a legelső Felemelkedett Mester, aki itt vagyok ebben az emberi klubban, most be szeretném hívni ide az összes többi Felemelkedett Mestert is. Azokat is, akik itt vannak a Földön, és azokat is, akik a többi birodalomban tartózkodnak. Szeretném ide most behívni őket, és Crash/Zuhanás (Dave Schemel) lennél olyan szíves, hogy kinyitnád nekik az ajtót? Vagy Timothy, nyisd ki az ajtót, és engedd be őket! Csak viccelek! Nincs is szükségük ajtóra ahhoz, hogy be tudjanak jönni! (nevetés) De bevette! Elhitte!

Arra kérem őket, hogy jöjjenek be, és csatlakozzanak mindannyiótokhoz, hozzátok is, akik most online néztek minket, és hozzátok is, akik személyesen itt vagytok a Bíbor Kör Kapcsolati Központban. És ahhoz, hogy jól leföldeljük itt az energiákat, vegyetek egy jó mély lélegzetet, hogy ezzel lehetővé tegyük az energiák áramlását a menny és a Föld között, a többi birodalom és az emberi birodalom között, és ami a legfontosabb, ebben a pillanatban megengedjük, hogy az összes Felemelkedett Mester bejöjjön, és itt legyen velünk… és igazán beleolvadjunk az ÉS-be. Ez nem is igazán a mennyekről és a Földről vagy az emberi birodalomról és a többi birodalomról szól, hanem sokkal inkább az ÉS-ről, a sokról szól. Mert ez az, amit mindannyian tesztek. Ezt csináljátok a személyes életetekben, és ezt teszitek itt és most a Mesterek Klubjában.

Akkor most ebben a pillanatban gyönyörűséges csendben - ami valójában nem is csendes – hívjuk be közénk a Felemelkedett Mestereket. Azokat is, akik jelenleg itt vannak testben a Földön több, mint ezerötszázan – és azokat is, akik a más birodalmakban vannak, akiknek meg van a saját Felemelkedett Mesterek Klubja, de biztos vagyok benne, hogy annak energiája össze sem hasonlítható a ti Klubotok energiájával (szünet), mert ez itt tényleg nagyon rendkívüli és történelmi, ami bele lett ágyazva ebbe a falba. Ez itt a ti utazásotok története, a sok-sok életetek történelme.

Azt mondták – és ez így igaz - hogy a falban lévő kövek az összes Shaumbrát képviselik – és bizony rengeteg sok kőből áll ez a fal. És ezen túlmenően még az összes életeteket, az összes tapasztalásotokat is képviseli ez a fal – kivétel nélkül mindannyiótokét – mindazt, amin keresztülmentetek, minden egyes tapasztalásotokat, minden egyes nehézségeteket, és minden egyes örömteli pillanatotokat.

Akkor most ebbe érezzünk csak bele! Mondhatni ez egy emlékfal. És abszolút nem a siratófal, úgyhogy nehogy elkezdjetek kis imákat rátenni. Ez itt az öröm fala, és annak fala, hogy transzhumán létező vagy.

És a másik fal, amit majd később mutatunk meg – tehát a másik fal, ami a terem másik oldalán található – és amit Cauldre a Nagy Bíbor Falnak hív – pedig az élet művészetét és az élet aktusát képviseli. Az egy csodálatos fal, és nem lapos, mert ti sem vagytok laposak vagy egysíkúak. Dimenzióval bír. Karakter van benne. Műalkotás van benne, amit az a művész vitt bele, aki készítette, és mindannyian a készítői vagytok. Megmutatja az élet forgatagát, az élet textúráját, a minden mást nélkülöző lapos életet, ami oly sok emberre igaz, hiszen sokan vannak, akik az élet egysíkúságát élik, és az ő életük olyan, mint egy lapos, szinte színtelen fal. De azok számára, akik belemennek az ÉS-be, akik megengedik az ÉS-t, akik tényleg megengedik mindennek a megtestesülését, azok számára ez a fal az ÉS szépségét, a művészet szépségét és a potenciálok szépségét képviseli.

Tehát két falunk van. Az Öröm Fala, ami tele van a tapasztalásaitokkal, és az ÉS Fala, ami a mélységet, és a valódi transzhumanizmust képviseli.

És aztán természetesen, ennek a kellős közepén itt van nekünk ez a kávéfőző meg a konyha, ami az életnek ezt a rendkívüli szépséget képviseli, ami a test táplálását és magának az életnek az érzéki élvezetét jelenti. És ez itt van nekünk.

És az utolsó falat az ablakok jelentik. Az ablakok, amik kitekintenek a világra, és micsoda nézőpontot kínálnak a valóságról! Erről szól ez a négy fal. És amikor ma itt állsz, vagy bármikor, amikor eljössz ide, bármikor, amikor csak itt üldögélsz ebben az energiában, akár körbevesznek más Shaumbrák, akár egyedül vagy itt, érzed most ezt a kapcsolatot, amit létrehoztatok a többi birodalom és eközött, továbbá az ÉS integrációját.

Az lehet, hogy ez egy apró kis hely egy aprócska bolygón egy hatalmas univerzumban, de ami ez a hely valójában, és amit igazán képvisel, az az ÉS behozatala erre a Földre. Ami a sokat jelenti, az összeset jelenti, és többé már a nem lineáris egyszerű életet jelenti. Akkor most vegyünk erre egy jó, mély lélegzetet!

Ez a nap pont akkora rendkívüli fontossággal és történelmi jelentőséggel bír, sőt, még nagyobbal, mint a Kvantumugrás 2007. szeptemberében. Az volt annak a napja, amikor lesétáltunk a térképről. Az lehet, hogy az nem mutatkozott meg rögvest az emberi életedben, mégis azon a napon megváltozott a tudatosság aránya, megváltozott a történelem iránya. Azért hívtuk ezt Kvantumugrásnak, mert valami másba léptünk bele. Kellett pár év, mire mindez testetöltött, és most pontosan itt vagyunk, az ÉS napján. A valódi megtestesülés napján itt, ezen a Földön.

Vegyünk most erre egy mély lélegzetet! (szünet)

És drága Linda, megtennéd, hogy visszakísérsz, és Sandra, lennél olyan kedves, hogy hozod a kávémat?

LINDA: (mosolyogva) Szeretnél még valamit?

ADAMUS: Ó… igen, egy kísérőt. Igen.

LINDA: Kerri is jöhet?

ADAMUS: Igen, Kerri is jöhet, mint vezető barista. Szeretnél jönni?

KERRI: Ó, igen!

ADAMUS: Igen. És akkor most visszaparádézunk a stúdióba.

LINDA: Indulhatunk is!

ADAMUS: Kerrit még meg kell várnunk!

LINDA: Ja igen, persze.

ADAMUS: Igen.

KERRI: Oké! Már megyek is!

ADAMUS: Rendben, mert indulunk.

LINDA: Indulunk.

ADAMUS: Rendben.

LINDA: Ó!

ADAMUS: Köszönöm.

LINDA: Olyan jó!

ADAMUS: Igen. (a közönség tapsol, ahogy visszasétálnak a stúdióba) Ó, az előbb a túloldalról láttunk titeket! (Adamus nevet)

LINDA: Ha már csináljuk, akkor csináljuk jól!

ADAMUS: Időnként nem árt egy kis szereplés. Ne legyetek már annyira begyepesedettek! Néha rátok fér egy kis szereplés!

LINDA: Meg tudjátok csinálni. Meg tudjátok csinálni.

ADAMUS: Azt kérdezitek, hogy miért hozza utánam Kerri vagy Sandra a kávét?

LINDA: Azért, mert megtehetik.

ADAMUS: Miért is ne? Miért is ne?

LINDA: Mert megteheti.

ADAMUS: Azért, mert most megkérhetem Sandrát, hogy jöjjön fel a színpadra, hogy megkaphassa ezért az elismerést. (a közönség tapsol) Hát ezért kértem meg őt erre. Tehát, köszönöm.

SANDRA: Szívesen.

ADAMUS: És köszönöm ezt a kitűnő kávét. Ó, átváltozik egy pikké. Tudtam, hogy így lesz. (nevetés)

LINDA: (nevetve) Juhéj!

ADAMUS: Igen.

Akkor vegyünk most egy mély lélegzetet, ahogy elkezdjük a Shoudunkat. Ó! Olyan csodálatos érzés itt lenni!

Testetöltött Mesterek

Most már öt olyan Shaumbra van, akik testetöltött, realizált Mesterként élnek a Földön. Öten vannak. (a közönség tapsol)

LINDA: Hűha! Óriási!

ADAMUS: Beletelt egy kis időbe. Beletelt némi időbe, és tudom, hogy sokan menet közben azon töprengtetek: - Csak ketten vannak. Hogyan lesznek többen? Vajon én leszek az? – kérdeztétek. – Meg lesz valaha is az öt? – Mert ez a varázsszám. Azért varázsszám, mert ennyi tudatossági arány vagy energetikai hányados kellett ahhoz, hogy tényleg beindítsa a dolgokat, hogy a pattogatott kukorica tényleg ki tudjon pattogni.

Nem árulom el a neveket. A nevek lényegtelenek, és lehet, hogy pont te vagy az. (Adamus nevet) Vagy mégsem te vagy az. (nevetés) Nem annyira fontos elmondani a neveket, mert van egy bizonyos…te jó ég! ( ezt egy nőnek mondja, aki 18-ik századbeli kosztümöt visel) Jóságos ég! Te vagy az? Légy szíves gyere ide! Nem tudok ennek ellenállni. Képtelen vagyok ennek ellenállni. Ó, hölgyem…

HENRIETTE: (átnyújt neki egy italt, és franciául szólal meg): Bonjour!

ADAMUS: Bonjour. Á! Á!

HENRIETTE: (franciául mond valamit)

ADAMUS: Oui. Igen. Olyan elegáns vagy, annyira istenien nézel ki! (a közönség tapsol) A hölgyre! (belekortyolnak az italba) Azt hiszem innentől kezdve most már minden Shoud másmilyen lesz! (nevetés) Elképesztően ragyogóan, csodálatosan nézel ki!

HENRIETTE: Emlékszem rád.

ADAMUS: Igen, én is emlékszem rád.

HENRIETTE: Kaphatok egy csókot?

ADAMUS: Kaphatsz egy csókot. Jó lenne, ha Linda addig megfogná a bort, de…(még nagyobb nevetés) Egy kis…(a levegőbe puszil, nem érinti meg az arcát) Egy igazi úriember soha nem érinti meg az ajkaival a hölgy arcát vagy kezét. De mindenesetre köszönöm kedvesem. Köszönöm. (koccintanak) Egészségünkre még egyszer! Á! Miért nem öltözik mindenki jelmezbe? (egy páran nevetnek) Nem így kellene ide felöltözni! (Cauldre öltözékére utal ezzel) Ebben pont úgy fest, mint aki templomba vagy temetésre készül. (a közönség reakciója: - Ó!) Kérsz egy italt?

LINDA: Köszönöm, nem kérek.

ADAMUS: Rendben. Megtennéd, hogy félreteszed nekem, hogy ki tudjam nyújtani a karomat?

Öt. Csak ennyi kellett ahhoz, hogy létrejöjjön a lendület mindenki más számára.

Most el kell, hogy ismerjem… ez finom volt. (az italra utal), de még várok vele. Tehát el kell, hogy ismerjem, hogy több mint 100 jó szándékú Shaumbra kelt át a túloldalra, még mielőtt megtörtént volna a realizációjuk, mielőtt még testet öltöttek volna a Mesterlétükben. És ebbe nem számolom bele azokat, akik egy megöregedett test miatt, egy diszfunkciós test miatt keltek át, hanem arról a százról beszélek, akik egészséges testben keltek át a túloldalra. Ez nehéz. Ez nagyon, de nagyon nehéz. És felmerült a kérdés: - Saját maguk vetettek véget az életüknek, mondjuk öngyilkosok lettek? – Nem. Nem hoztak tudatos választást az átkelésükről. Egyszerűen csak átkeltek a túloldalra, mert néha ez az átalakulás, amikor egysíkú emberből igazi Mesterré válsz – ez nagyon megterhelő tud lenni a test és az elme számára. Roppant nehéz tud lenni, ahogy ezt mindannyian jól tudjátok. Mert felborítja az összes ritmust és mintát, majd hirtelen a túloldalon találod magad. Nem azért, mert tudatosan ezt választottad volna, mégis ez történik.

Tehát nagyrabecsülésemet fejezem ki mindazok iránt, akik már a túloldalon vannak, és akik ugyanazon az utazáson vettek részt, mint ti – és akik mondhatni kikövezték az utat számotokra, magukra vették a nehézségeket. Hiszen ne feledjétek, az az összes gondolat, az az összes aggodalom amit magatok és az élet miatt éreztek, az az összes stresszelés, amin átmentek – ezzel végeredményben nem tesztek mást, minthogy magatokra veszitek az emberiség tudatosságának a kihívásait.

Beszéltem már erről korábban. Elmondtam, hogy az összes gond és probléma, amit a sajátodnak hiszel, amiket annyira nagyon mélyen és személyesen átérzel, az igazából nem is a tiéd. A tudatosság egészének nevében veszed magadra mindezeket. És azok, akik átkeltek a túloldalra, akik a realizáció útján jártak, túlnyomórészt a ti félelmeiteket és aggodalmaitokat vették magukra. A sajátjuknak tekintették azokat. Azt hitték csak nekik vannak ilyen félelmeik, gondolataik és egyensúlytalanság érzésük, pedig ezek közben a tieitek is voltak. Kivétel nélkül mindannyiótoktól magukra vettek valamit. Nem azért mondom ezt, hogy sajnáljátok őket, hiszen jól vannak a túloldalon. Sőt, nektek segítenek. Energetikailag támogatnak mindannyiótokat. De most már meg van ez az öt, és hamarosan sokkal többen lesztek.

Van egy dolog, ami közös ebben az öt emberben, akik talán éppen online néznek most minket, vagy itt vannak személyesen – tehát egy dolog közös mind az ötükben – mégpedig az, hogy nagyon sokat küzdöttek. Tudjátok mekkora küzdelmet jelent megpróbálni jó embernek lenni. Hatalmas küzdelem az, amikor megpróbálod meggyógyítani magad. Óriási küzdelem az, amikor megpróbálod tökéletessé formálni magad, amikor jobb emberré próbálsz válni – és ez úgysem működik. Nem működik.

És mind az öten, kivétel nélkül rengeteget küzdöttek, mert megpróbáltak jobbítani magukon, megpróbáltak spirituálissá válni vagy egyszerűen csak próbáltak kedvesek lenni, vagy azzal próbálkoztak, hogy ne legyen annyi hibájuk, ne legyenek gyengeségeik – és miután rengeteget küzdöttek ezzel, és sok-sok őrült álom után, temérdek sok őrült álom után – mert ezek a dolgok kéz a kézben járnak egymással – szóval ezek után egy reggel kivétel nélkül mindannyian egy reggel felébredtek, és hirtelen megtörtént. Egyszerűen csak megtörtént.

Ez egy érdekes tanulmány, mert ennyi sok küzdelem után, aminek nem látod a végét, nem tudod, hogy egy hét múlva, vagy egy hónap, vagy akár egy év múlva fog bekövetkezni, mert nem látod ennek a végét – egyszer csak megtörténik. Minden összeállt. És aznap reggel, amikor felébredtek, ahelyett, hogy a küzdelmeiket érezték volna – Hogyan fogok megvilágosodni? Hogyan fog megtörténni a realizáció? Hogyan tudok azzá a személlyé válni, akivé válni próbálok, amiről azt hittem, hogy az akarok lenni? – Ehelyett egy elég intenzív álmokkal teli éjszakát követően reggel, amikor felébredtek, nyugalmat éreztek. Nem volt ott az az összes szokásos elme aktivitás, és nem volt ott a küzdelem. Nem volt ott az a hatalmas kérdőjel, mikor felébredtek. Ehelyett felébredtek, vettek egy mély lélegzetet és csak mosolyogtak: - Á, meg van! Megtörtént.

Nem voltak ott villámlások. Nem olyan élmény volt ez, mint amiben néhányatoknak részetek volt a kozmikus tudattal, amikor ott szárnyaltatok a többi birodalomban, miközben elképesztően egyensúlytalanok voltatok az emberi testetekben és az elmétekben. Ez egy nyugalom érzés volt. És nem voltak benne se kérdések, se azok a szűnni nem akaró gyötrő kétségek, sem a mikorra vonatkozó töprengések.

Mindannyiuk számára ez egy nyugodt és békés pillanat volt. Nem az a fajta pillanat volt, hogy azt érezték volna, hogy világgá kell kürtölniük torkuk szakadtából, hogy: - Megvilágosodtam! Megvilágosodtam! – Az egyszerűen csak ott volt, és ez egy óriási megkönnyebbülés volt. Nem volt ott az a feszültség, nem volt ott az a gondolat, hogy mi fog történni. És ez nem azért volt így, mert azon gondolkoztak volna, hogy nem gondolkoznak azon, hogy mi fog történni az életükben, tudjátok milyen ez, amikor megpróbáltok nem gondolni erre. Hanem egyszerűen ez a gondolat maga nem volt ott. Nem kellett gondolkozniuk a megvilágosodás természetes állapotán, mert az egyszerűen csak ott volt. Nem kellett azon töprengeniük, hogy mi lesz ezzel a világgal, mert tudták, hogy bizonyos értelemben ez nem számít. Nem vették ezt a terhet magukra, mert tudják, hogy az abszolút tökéletes úgy, ahogy van. Azon sem tűnődtek, hogy mennyi fényt hoztak be a testükbe, vagy hogy mennyi mindent engedtek el vagy éppen nem engedtek el az ősi vérvonalukból. Ahogy azon sem gondolkoztak, hogy vajon rákosak lesznek-e, és az életkoruk sem járt az eszükben…..mindezek a gondolatok egy csettintésre megszűntek – kivétel nélkül mindannyiuk esetében. Egyszerűen csak minden ott volt – megtörtént a realizáció.

Lényegében ez egy egyszerűség és kegyelem érzés volt, amit az elmével nem lehet kigondolni. A kegyelmet és az egyszerűséget nem lehet kigondolni, ezt csak megengedni tudod. És ez megtörtént ezzel az öt emberrel azért, mert elérték a határaik végét. Ha egy évvel ezelőtt bemutattam volna őket nektek és azt mondtam volna: - Ő az egyike annak az ötnek, aki egy év múlva meg fog világosodni – akkor azt gondoltátok volna, hogy vagy viccelek, vagy pedig hazudok. El sem tudtátok volna ezt képzelni róluk, mert érzelmi roncsok voltak. Az életük nagyon egyensúlytalan volt. Nagyon törékenyek voltak, roppant törékenyek voltak. Nem érzékenyek voltak, hiszen az érzékenység az rendben van. Ők törékenyek voltak, ami alatt azt értem, hogy a széthullás határán voltak. Nagyon is a határán voltak annak, hogy csatlakozzanak ahhoz a 100-hoz, akik átkeltek a túloldalra. Tehát a határon voltak.

Nem gondoltátok volna, hogy valaki ilyet akarnátok példaként magatoknak, nem ilyen szabványt képzeltetek volna a bolygó első öt Mesterének egyikeként. De még mennyire, hogy nem ilyet képzeltetek volna, de ezt a témát most felhozom kivétel nélkül mindannyiótok előtt. Azért teszem ezt, mert a ti utazásotok is pontosan ilyen – ott vannak a kérdések, a kétségek, a mikorról való gondolatok, ott van a kemény próbálkozás a részetekről, megpróbáltok jó vagy jobb emberek lenni. És ez az öt mind azt mondta: - Elég volt!

Lényegében feladták ezt az egészet. Abbahagyták. Annyira nagyon törékenyek voltak, annyira féltek attól, hogy szét fognak hullani – ami valószínűleg így is történt volna. De leálltak. Abbahagyták a próbálkozást. Befejezték az ezen való dolgozást. És egy ideig a semmiben tartózkodtak. Ez történik olyankor, amikor leállsz. Ez borzasztóan kellemetlen az ember számára, a Mester számára viszont cseppet sem az. Borzasztóan kellemetlen felhagyni az állandó, folytonos tevékenységgel. Rettenetesen kellemetlen, amikor aznapra nincs semmi programod, amikor nem kell tanulmányoznod vagy gyakorolnod a spiritualitásodat, sőt, amikor még csak nem is gondolkozol rajta. Ez iszonyatosan kellemetlen, mert eddig nem ezt a ruhát viselted magadon, és úgy érzed ez nem te vagy. Nehéz ezzel azonosítanod magad. De sehová máshová nem tudtak volna menni, csak a túloldalra, így aztán leálltak. És amikor ezt megtették, akkor végre a Beteljesülés Irányelvének a lendülete képes volt bejönni. És akkor az összes aspektus, az összes rész és darabka, az összes töredék, önmaguk összes elveszett része be tudott végre jönni.

És ami igazából történt az álmok nagy éjszakáján, ami ugye megelőzte a realizációjukkal történő reggeli ébredésüket – szóval az történt, hogy az az egysíkú létező, akinek magukat gondolták, és amit ti is gondoltok magatokról – tehát az az egysíkú létező hirtelen tényleg megnyílt és beengedte az ÉS-t.

A gondolataiddal nem tudsz belépni az ÉS-be. Az lehet, hogy tudod, hogy mit jelent, de gondolatokkal nem juthatsz el oda. Munkával sem juthatsz el oda. Nem tudod azt kiérdemelni. Meg tudod érteni azt az energetikai elképzelést, hogy nem egy egysíkú ember vagy. Oly sok életen át az voltál, egy nagyon egysíkú valóságban éltél, és el is hitted ezt a valóságot. És ez egy vicc, ami egy jó vicc, és ugyanakkor egy rossz vicc is. Ez egy rendkívül érdekes tapasztalás, hogy milyen tudatosság milyen észlelésével vagy képes egysíkúan élni, de ez soha nem ilyenre lett szánva.

És ezt most mondom el nektek, a Transzhumán sorozatunk kezdetén. A transzhumán azt jelenti, hogy túllépsz azon, hogy csak ember vagy, felülemelkedsz az emberi létezéseden, meghaladod azt. Ez nem azt jelenti, hogy kilépsz az emberi létezésből, mert ez egy gyakori félreértés. – Akkor most már nem emberek leszünk, hanem szuperemberek! – Nem, nem! Attól ugyanúgy ember is maradsz, ÉS sokkal több is leszel annál. Ez a megvilágosodás roppant egyszerű fizikája, ami az ÉS befogadásáról, beengedéséről szól. És ezek öten ezt tették meg.

Kivétel nélkül mindegyikük megélte az álmok éjszakáját. Olyasmi volt ez, mint az utolsó vacsora, de mindez álomállapotban történt, és ez egyfajta ceremónia volt, amikor is megtörtént a végső egybejövetel, majd ezt követte a reggeli ébredés.

Mikor történt meg veled utoljára, hogy reggel abszolút frissen ébredtél? Hát nem mostanában. Ne hülyítsd ezzel se magad, se engem. Nem mostanában volt ilyenben részed. Reggelente legjobb esetben is támolyogva ébredsz, és gyakran fáradtan ébredsz, de amikor ők felébredtek, nem úgy érezték magukat, mint aki most ivott meg húsz csésze kávét, és ettől jókora hamis energiában lettek volna. Amikor reggel felébredtek, egyszerűen tisztának érezték magukat. Tisztának. Cauldre segített most ki engem ezzel a szóval. Köszönöm. Szűz jegyű. Tehát egyszerűen csak belül tisztának érezték magukat. Mikor érezted magad tényleg tisztának belülről, minden piszok, kosz, mocsok, korom, olaj és szemét nélkül? Tudod miről beszélek. Ők öten csak felébredtek, és felfrissültnek érezték magukat. És nem gondolták magukban azt, hogy: - Te jó ég! Azonnal szereznem kell egy pólót, amin az a felirat áll, hogy „megvilágosodott vagyok!” – amennyiben kedveled az ilyen pólókat. Egyszerűen csak belelazultak a megvilágosodásukba. És a legnagyobb dolog, a legfontosabb dolog az volt, hogy felhagytak a próbálkozással.

Hát persze ők is ugyanolyan sokat dolgoztak ezen, mint ti. Ők is megjárták a poklot és sok felismerésük is volt. Sok mindenen átmentek, de egyszer csak, amikor leálltak az egésszel, hirtelen azt érezték, hogy mindaz, amit megtettek, az összes munka, amit elvégeztek, mindaz, amit megtanultak – ez az egész egyszerűen csak képes volt belülre jutni. Többé már darabkákban volt odakint, hanem minden bejött.

És mit csináltak a nap hátralévő részében? – kérdezitek. Tudjátok, nem mondták azt sem, hogy: -Á, Mester Vagyok! – Majd csak aznap később kezdték azt kérdezgetni: - Ez a realizáció? Ez a megvilágosodás? – És tudjátok hogy megy ez: - Nem számít, mert többé már úgysem kergetem a megvilágosodást. Befejeztem az ezzel kapcsolatos próbálkozásaimat. Így aztán az kell, hogy legyen. Ha nem ez a célom, akkor biztosan megtörtént velem. Ha már nem érdekel a dolog, akkor biztosan megvilágosodtam.

És mit csináltak a nap hátralévő részében? Hát ugyanazt, amit egyébként is tenni szoktak, csak mindezt most már stressz és töprengés nélkül. – Ó, elkapok valami betegséget? Istenem, csak nem megcsípett az előbb egy szúnyog? Zika vírusom van? - Hanem csak tették a dolgukat. El tudjátok ezt képzelni, hogy csak teszed a dolgod, és nincs benne semmi törés, hasadás, semmi nehezék, nincs ott az a szűnni nem akaró, gyötrő kétség, és nem azon agyalsz, hogy mi fog veled történni, hanem csak teszed a dolgod?

Egyszerűen teltek a napjaik. Egy páran elmentek vásárolni, mert éhesek voltak. És ilyenkor elmentek az élelmiszer boltba. Nem az történt, hogy hirtelen a semmiből ételt manifesztáltak volna maguk elé, bár azt is megtehetik. Mégsem ezt tették. Hanem elmentek vásárolni, de mindezt egy könnyedséggel tették. Nem stresszeltek azon, hogy vásárolni mennek, és nem stresszeltek, nem aggódtak amiatt, hogy: - Istenem! Akkor ezek itt most organikus termékek, és ezek pedig vegetáriánusak? – Egyáltalán nem aggódtak ilyeneken. Ahogy azon sem,hogy….jaj, ez tele van cukorral… Nem volt bennük semmi stressz. Abszolút nem foglalkoztak ilyenekkel, ez teljesen lényegtelen volt. És nem kellett ellenállniuk annak a vágyuknak, hogy megvegyenek egy jó nagy csoki tortát. – Jaj, nem, annyira jólesne, úgy szeretném, de… - Ez az egész nem volt ott. Nem volt semmi stressz. És akár megvették azt a tortát, akár nem – rendjén volt így is, úgy is. De ismeritek ezt, amikor ilyeneket mondtok: - Ó, Istenem! Nagyon jólesne, de nem ehetek ilyet. Jaj, ne kísérts engem a csokoládéddal!

LINDA: Volt köztük olyan, aki a Costco-ba ment ebédelni? (nevetések)

ADAMUS: Nem, szerintem nem a Costco-ba mentek, legalábbis….én nem ismerem a Costco-t, de Cauldre most azt mondja nekem, hogy az nem az a hely, ahol enni szeretnénk. (nevetések)

Egy kevesen bementek dolgozni a munkahelyükre. Kettőnek volt munkája, hárman nem dolgoztak – és ennek mondania kellene nektek is valamit – nem volt hagyományos értelemben vett munkájuk. Volt, aki a háziállatával sétálni ment a parkba. Ketten pedig szundítottak egy jó nagyot, azt gondolván: - Ha a tegnap esti alvás annyira jó volt, akkor most szundítok egyet, és amikor majd felébredek, még ennél is jobban fogom érezni magam! (nevetések) Tehát szundítottak egyet, hiszen megtehették. Folytatták az életüket, de egy teljesen más nézőpontból. Nem egy mentális nézőpontból, hanem egy nagyon is tapasztalati módon. Ott voltak. Ott voltak.

El tudjátok képzelni milyen az, amikor a test nem érez fáradtságot, és nem érzi az őseid sugárban történő beáradását, ami folyton visszahúz téged? Ez egyszerűen csak nem volt ott. Úgy értem, mind ismerték, mind realizálták a biológiai családjukat, csak ez a behúzó vagy szívóerő nem volt ott. És szerintem a legnagyobb dolog az volt, hogy az elmés cucc sem volt ott. -Mit csinálok? Ki vagyok én? Mikor fogok megvilágosodni? – Ebből semmi sem volt ott. El tudod képzelni, hogy ettől mennyire más lenne a napod?

Nem mentek ki, és nem kezdtek mindenféle kis trükköket vagy mutatványokat előadni, ahol az aranyérme a semmiből megjelenik a tenyerükben. Mert ez lényegtelen. Ilyet csak az ember csinál. De a Mesternek nem kell ezt a játszmát játszania. A Mesternek nem kell lenyűgöznie másokat azzal, hogy a semmiből előállít dolgokat. Ez lényegtelen. Semmi jelentősége. Sőt, ez csak még inkább visszaránt téged az egysíkú emberi lénybe, mintsem, hogy benne tartana a Mester szingularitásában. És a kettő között hatalmas különbség van. A szavak talán hasonlóak, de hatalmas különbség van a két szó között.

Az egyikük párkapcsolatban élt. A többi négynek nem volt párkapcsolata. Ennek mondania kellene nektek is valamit! (Adamus nevet) Azt, hogy vannak egy kevesen, akik tényleg nagyon jó párkapcsolatban élnek, igen. (nevetés, ahogy Adamus Lindára néz közben) Kérsz egy italt?

LINDA: Ó, igen! (még több nevetés)

ADAMUS: A párkapcsolat kemény dió, és azok, akik erre képesek, tényleg csodálatot és nagyrabecsülést érdemelnek. De amikor éppen keresztülmész ezeken a dolgokon, olyankor bizony nehéznek bizonyulnak a párkapcsolatok. Tehát négyüknek nem volt párkapcsolatuk, csak egynek volt. És az az egy pedig nem mondta el a partnerének vagy élettársának – vagy hogy is hívjátok ezt manapság – hogy: - El sem hiszed mi történt! Megvilágosodtam! Én megvilágosodtam, te pedig nem! (nevetés) Ahogy azt sem mondta: - Tudod, ami miatt egész végig csak nevettél rajtam éveken keresztül, amiért ebbe a csoportba jártam, nos az a dolog végre megtörtént. – Említést sem tett róla.

Képzeljétek csak ezt el egy pillanatra! Egy reggel arra ébredsz – miután vagy tíz életet nagyon keményen azon dolgoztál, hogy megpróbálj spirituális ember lenni – és ezt most elengeded, és az hirtelen megtörténik. Reggel felébredsz, és csak ott van benned ez az érzés: - Ó! Élek. Vagyok, Aki Vagyok. Itt vagyok. – És semmiféle csata nem zajlik benned ezzel kapcsolatosan. Nem próbálsz jobb emberré válni.

Szerintem ezt elfogadásnak, megengedésnek hívjátok. Vagyok, Aki Vagyok. – És ennek felismeréséből következik: - Itt Vagyok. Ember vagyok. Itt élek ezen a bolygón ÉS mindez a sok más dolog is vagyok. ÉS. Ezt engedték be végre-valahára. Ez az, ami beléjük áradt.

Ha bármilyen üzenetük is lenne számotokra, amiről megkérdeztem őket – tehát ha ötüknek bármilyen üzenete is lenne, akik ezt megengedték maguknak, akkor az így szólna: - Hagyjátok ezt abba, hogy ilyen keményen próbálkoztok! Fejezzétek be, hogy az emberi éneteken dolgoztok! Mert ez sehova nem vezet benneteket! Lehet, hogy ezzel azt hiszitek, hogy mégiscsak tesztek valamit. Mert lefoglalja az időtöket. Ad nektek egyfajta küldetést, célt, csatát. De végsősoron mind az öten azt mondanák nektek: - Csak állj le, itt és most! Legyél ember ÉS legyél még mindaz, ami menet közben jön. Ennyi. És akkor neked is ott lesz az az álmok éjszakája, és te is azzal a tisztaság érzéssel fogsz reggel felébredni – mert a Beteljesülés Irányelve, ami mindent egybehoz egymással – ott lesz.

És ez az egész teljesen természetes. Erről már sokat beszéltünk. Amikor veletek beszélek, efelől biztosítalak benneteket. Mert ott van bennetek ez az állandó dilemma: - Most akkor a helyes dolgot csinálom? A helyes úton vagyok? – Lényegében nem tanítok én nektek semmit. Mindössze biztatlak, megnyugtatlak titeket. Mondok egy pár szót. Egy kicsit elterellek titeket, és elmondom, hogy a helyes úton vagytok. Csak most már ne próbáljatok meg annyira jók lenni, és egyszerűen csak legyetek megengedőek.

Ebben az évben itt van nekünk ez a sorozat, és hogyan is fessem le nektek ezt a képet? Már minden munkát elvégeztetek. Azok, akik még mindig itt vagytok, akik még nem mentetek el – nem mintha bármi rossz is lenne azokkal, akik elmentek, mert még mindig az emberen akartak dolgozni – de ti, akik még itt vagytok, számotokra ez lesz az az év, amikor csak vesztek egy jó mély lélegzetet, és felhagytok a próbálkozással. És ezt az életetekben mindenre értem. Ez nem azt jelenti…Cauldre most például azt kérdezi: - Hogy akkor nem építesz egy ilyen csodálatos Mester Klubot? – Nos, itt most miről is van szó? Próbálkozásról vagy kreativitásról? Ez is munka, de ezzel nem magadat próbálod jobbá tenni.

Tudjátok mi a különbség aközött, amikor mentek, és létrehoztok, felépítetek valamit, csak azért, mert megtehetitek vagy mondjuk írtok egy dalt, mert megtehetitek, vagy tartotok egy tanfolyamot, vagy festetek egy képet, mert megtehetitek. Ez nem munka, hanem csak az élet, ellentétben a folyamatos darálóval vagy taposómalommal. Szinte érezheted is, ahogy beindulnak a csikorgó fogaskerekek, amikor megpróbálsz magadon dolgozni, magadon javítani, spirituálisabbá tenni magad, jobb emberré tenni magad.

Itt az ideje annak, hogy ezt elengedd! Tényleg engedd meg az embert, aztán pedig kezdd el felismerni az ÉS-t! Mert sokkal több minden létezik az embernél. És idetartunk. Ezért is hívom ezt a Transzhumán sorozatnak.

Transzhumanizmus

És játszom ezzel a dologgal, amiről a legutóbbi összejövetelünkön tettem említést, hogy itt van ez a transzhumanizmus mozgalom a bolygón. A technológia fejlődése – ami már most is zajlik. És ha eddig még nem néztétek meg a ProGnost frissítést, akkor tegyétek meg, de addig is röviden összefoglalnám azt.

A technológia a leghatalmasabb dolog, ami a bolygón zajlik. Ha hiszitek, ha nem, ez a leghatalmasabb dolog jelenleg, és nem Donald Trump (nevetés), és nem is Hillary Clinton. És nem is a terrorizmus. Nem is a pénzügyi rendszerek. Nem is a chemtrails. (A chemtrail (chemical trail azaz vegyi csík) egy összeesküvés-elmélet, melynek hívei azt állítják, hogy a chemtrail-repülőgépek titokban mérgező vegyi anyagokat permeteznek, melyek megmérgezik és butítják a lakosságot. Az időjárás-befolyásolást és a pszichológiai manipulációt is időnként célként említik az elmélet hívei.) Nem is a titkos kormányok és a titkos bankok, hacsak nem kedveled az efféle eltereléseket. Nem is annyira a környezetről van szó, bár az is nagy szerepet játszik ebben. Nem azokról a dolgokról van szó, amik nap, mint nap felkeltik a figyelmedet a hírekben, vagy amik nap, mint nap a bolygó összeesküvés elméletével kapcsolatos beszélgetésekre késztetnek. Az összeesküvés elméletek kifejezetten nagy elterelések. Akkor a spirituális embereket miért szívja ez magukba olyan gyakran? Ezek az összeesküvés elméletek miért olyan vonzóak, mint a mágnes a spirituális úton járóknak? Nem igazán értem.

Nem ez az, ami ezen a bolygón történik. Ami itt történik, az ez az apró kis régi dolog, amit tudatosságnak hívunk, és ami igazából – ha feltérképezed azt, ahogy én megtettem, tehát ha elkezded feltérképezni a tudatot – akkor ez röviddel a második világháború után kezdett beérkezni ide, erre a bolygóra. Azt is mondhatnánk, hogy a második világháború egy meghatározó pont volt a bolygón. Néhányan ezt a fény és a sötétség csatájának hívják. Én csak azt mondanám, hogy itt volt az ideje, hogy akkor még több tudatosságot behozzunk a bolygóra vagy nem? Igen, beszélhetünk a sötétségről és a fényről, de volt egy meghatározó pillanat a második világháború alatt, közvetlenül a háború végén, és ezen a ponton a tudat behozatalra került a bolygóra. A Krisztus Mag, ami 2000 évvel azelőtt került elültetésre, végre elkezdett kicsírázni.

És nem véletlen, hogy a legtöbben az ezt követő 25 év vagy esetleg 30 év alatt kezdtetek ide leszületni, ami csak egy villanás az időben. És ez azért nem véletlen, mert azért jöttetek ide, hogy magatokkal hozzátok a tudatot. Ezt hoztátok ide magatokkal. Megszülettetek ebbe a testbe, és lett egy elmétek, de amit idehoztatok magatokkal, az a tudat volt. Nem csak ti tettétek ezt, hanem még sokan mások is a bolygón, de a lényeg az, hogy behoztátok ide a tudatosságot, és az elkezdte megváltoztatni a dolgokat. És megnézhetitek ennek az egésznek a történelmét, az evolúcióját, ami kifejezetten az ötvenes- hatvanas években történt, ahol is elképesztő méretű szociális változás történt a bolygón, ami egyre csak folytatódott tovább a nyolcvanas évek alatt is, és még utána is. Ezt hoztátok ide be, és ez segítette elő az összes változást. Ez vitt el minket a Kvantumugráshoz – a tudatossághoz. És a tudatosság pedig maga után vonta a technológiát. Nézzétek csak ezt meg a saját személyes életetekben is! Mikor jött ki az első személyi számítógép? A ti életetekben, és ez nem történhetett volna meg, ha ti nem vagytok itt. És nézzétek csak meg a technológiában bekövetkezett hatalmas fejlődést, kifejezetten a számítógépek vonatkozásában, ami elképesztő hatással volt a bolygóra, és ezt most már mondhatni kvantummá válik. Ez az a dolog, a technológia az, ami a tudat köveztében vált lehetővé. És ez az, ami most a bolygón zajlik, és továbbra is folytatódni fog.

Azért a Transzhumán nevet adtam ennek a sorozatnak, mert ez az intellektus játéka a tudósok körében, akik egész testek, részecske alapú testek létrehozásán dolgoznak a technológia segítségével. Nincs ezzel az égvilágon semmi baj, mert, ahogy már elmondtam, hogy a tested, amivel jelenleg rendelkezel, ugyanúgy csak részecskék összességéből áll össze – Edith. Csak részecskék összességéből áll, ami tényleg nem a sajátod.

Elképesztő, bámulatos részecskék ezek, de a tested nem egy stabil dolog. Azt hiszitek, hogy az, pedig nem az. Úgy értem a részecskék ebben a pillanatban is változnak. Hajlamosak ugyanazokba a mintákba rendezi magukat, és ez az egyik dolog, amin ebben ez évben változtatni fogunk, meg fogjuk változtatni a részecskéknek a régi mintákba történő rendeződését, mert amikor egy részecske beérkezik, az egy vadonatúj részecske, de mégis ugyanabba a régi mintába rendezi magát egészen addig, amíg el nem távozik innen, és egy új részecske nem érkezik a helyére, de mindegyik ugyanazokba a régi mintákba rendezi magát.

Ahogy elengeditek az őseiteket, ahogy elengeditek azokat a gondolatokat, amik nem a sajátjaitok, vagy ahogy megtanuljátok felismerni azt, hogy mi a tiéd, és mi nem a tiéd, akkor a részecskék is elkezdenek megváltozni. És ez az, amit meg fogunk tenni. De most eltértem a tárgytól.

Azért a transzhumán szót használom, mert létezik ez az intellektuális, tudományos technológiai mozgalom, ami pontosan ugyanazt a dolgot keresi, amiről én is beszélek, amit ez az öt megvilágosodott Shaumbra megtett. A tökéletes embert akarják létrehozni. Lényegében az emberi halhatatlanságot keresik. El akarják kerülni a halált – pontosan ezt teszik.

És ez érdekes. Elképesztő. Ez fogja továbbfejleszteni a technológiát, és ez orvosilag is bizonyítottan működőképes lesz. Képesek lesznek arra, hogy pótoljanak egy szervet, és miért is ne? Vagy egy végtagot, amennyiben valami baj történne, és miért is ne? Felépítenek egy létezőt az atomokból, a molekulákból, a részecskékből, egészen az alapoktól kezdődően.

Igen, ez lehetséges lesz. És mi a helyzet annak a létezőnek a tudatával? Lesz neki tudata? Ez egy érdekes helyzet. Ezt a kérdést majd meg fogjuk tárgyalni mind a két oldalt megvizsgálva, valamikor az év során.

De bele lehet-e helyezni a tudatot lényegében egy halom részecskébe? És ha egy ilyen testet a számítógép programok hoznak létre, ami úgy manipulálja és úgy rendezi mintákba ezeket a részecskéket, hogy azok emberszerűnek tűnjenek – akkor itt tényleg egy emberi lényről van szó? És az tudatos? Ez egy elképesztő megbeszélés.

Azt mondom, hogy ebben az évben – a dráma kedvéért – fel fogjuk tárni az igazat erről a dologról – de jó sokat fogunk erről beszélgetni. Lehetséges-e belevinni és fenntartani a tudatot egy ilyen nem biológiai alapon előállított emberi lényben és elmében? Szerintetek?

Ez érdekes, roppant érdekes dilemmákat vet fel. Azt mondtam, nem biológiai alapon előállított lény. Bizonyos értelemben Tóbiás is ezt tette, ami nagyon nagy teljesítmény volt, hogy képes volt magát belevinni egy biológiai testbe több évvel a test megszületését követően. De az akkor is egy biológiai edény volt. Ugyanúgy a régi mintákat követte. Képes volt ebbe belevinni magát, de az ő esetében több előzetes megegyezés is történt. De ha rendelkeznétek egy kis emberi test nyomtatóval, amin ha megnyomnál egy gombot, akkor létrejönne egy emberi test, akkor abba a tudat vajon képes lenne bejönni?

Ha elegendő számítógépes hatalmat használnál fel, ami minden egyes részletet ismer az emberi történelemről, és minden részletet tud az emberekről, és mindez az információ a gép rendelkezésére állna, ami jelenleg elérhető a bolygón, és ha ezt összekötnéd ezzel a nyomtató által előállított lénnyel, akinek így minden létező adat a rendelkezésére állna, akkor szerintetek ez jelentené a tudatot? És vannak, akik azt gondolják, hogy ez így van, mert így a rendelkezésükre állna a bolygóval kapcsolatos összes tudás.

Egyébként, fel tudjátok fogni, hogy csak ebben az elmúlt két évben a bolygóval kapcsolatosan a különféle otthoni, irodai számítógépeken, és a számítógép telepeken eltárolásra került információs alap önmagában több, mint az összes korábbi tudás, ami valaha is felhalmozásra került a bolygón – beleértve ebbe Atlantisz időszakát is? Ugyan már, nem fogunk visszatérni Atlantiszhoz, mert az akkoriban jó volt ugyan, de semmivel sem volt jobb semmilyen értelemben ennél az egésznél, ami most van. Csak az elmúlt két év információ alapja ezen a bolygón meghaladja a bolygó teljes történelmének információját, tehát az elmúlt két évben sokkal több információ került tárolásra, mint eddig összességében.

És mi idetartunk, és erről szól a mi Transzhumán sorozatunk. Csak éppenséggel mi egy kicsikét más irányt veszünk. Vannak, akik az embert akarják tökéletessé tenni, és az emberi testet akarják viszonylag halhatatlanná tenni. És ez rendben van. Halhatatlanság. Mégis milyen sokáig szeretnél ebben az emberi testben élni? Ez az én kérdésem. Jómagam százezer évet töltöttem egy kristály börtönben. Bizonyos értelemben az volt az én testem. Az volt a valóságom. És máris elárulhatom, hogy úgy 200 vagy talán 300 év elteltével tényleg nagyon beleragadsz az egészbe, és rettenetesen unalmas lesz az egész. Mert tudod ennyi idő elteltével már senki sincs körülötted, akit piszkálhatnál, akivel jól érezhetnéd magad, vagy akivel jól eltöltenéd az idődet.

Tehát tényleg eltöprengek ezen az egész halhatatlanságon. De mire jó a halhatatlanság? Mire fel történik ez a nagy kutatás a technológia segítségével a test halhatatlanná tételére? Miért is kellene betáplálni az agyba a Földön elérhető összes emberi tudást? Hátra kell lépnem, és egy kicsit nevetnem kell ezen. Miért? Miért? És tényleg nem akarják hallani a választ, ami pedig az, hogy azért, mert egysíkúak. Még mindig csak az emberre, még mindig csak erre a dimenzióra, erre a valóságra fókuszálnak. Csak erre. És ez az oka annak, hogy olyan nagyon próbálják jobbá tenni az embert, ezért próbálkoznak azzal, hogy az ember jóval tovább tudjon élni, hogy az okosabb, erősebb és szexibb legyen.

Abban a másik transzhumán mozgalomban nem sok szó esik az érzékszervekről és az érzékiségről, talán csak a kicsit jobb hallás vagy látás vonatkozásában, de a lényeg az, hogy ők halhatatlanná akarják tenni az embert. Nem sok szó esik magáról az életről, az élet megéléséről.

Ismételten – itt egy kicsit szélsőségest játszom – de itt van ugye ez a másik transzhumán mozgalom, ahol az embert halhatatlanná akarják tenni. És szeretnék leülni velük és megkérdezni tőlük – és talán valahogy ezt elintézhetnétek nekem – mert tényleg szeretném megkérdezni őket erről, mivel van egy kis filozófiai hátterem – szerintem én hoztam létre a filozófiát, az volt az egyik tévedésem – de a lényeg az, hogy van egy kis hátterem ezzel kapcsolatosan – hogy miért is akarják annyira ezt a halhatatlanságot? Annyira jó az életed, hogy soha nem akarsz meghalni? Annyira mélyek és gazdagok a tapasztalásaid? Úgy értem az egész napodat egy számítógép monitort bámulva töltöd, mindenféle technikai adatokat nézegetve. Tényleg ezt akarod tenni az elkövetkezendő 20 milliárd évben? (nevetések) És így kinevetem őket, persze az én udvarias Adamus stílusomban. (még több nevetés) De most tényleg?! Én bele voltam ragadva egy kristályba, ami egyáltalán nem volt valami jó.

Tényleg azt akarod, hogy ez a test halhatatlan legyen? Tényleg csak az emberre akarsz fókuszálni, úgy, hogy közben még az érzékiséged sem akarod megtapasztalni? Nem azt látom ebben a transzhumán mozgalomban, hogy arról lenne szó, hogy nagyobb nemiszervek, vagy nagyobb orgazmusok létrehozásával foglalkoznának. Csak arról szól: - Örökké egy robottestben akarok élni, és… - De mégis mi a helyzet magával az élettel? Az érzékiséggel? Mi a helyzet a multidimenzionalitással? Tehát szeretnék beszélni velük.

Szándékosan adtam a transzhumán nevet a sorozatunknak, mert mi egy kicsit más utat fogunk bejárni, egy kicsikét más eredménnyel. Mi meg fogjuk haladni a csak emberit, és bele fogunk menni az ÉS-be egy hatalmas elengedéssel, majd utána elengedjük az emberi terheket.

Lindát folyton arra kérem, hogy készítsen listát arról, hogy mi mindenről fogunk beszélni. De az biztos, hogy nagyon hamar meg kell csinálnunk Ádám sebét. Szegény férfiak! Ó! Ez olyan rossz érzés, mert itt van Ízisz sebe, amit már feldolgoztunk, és most meg itt van Ádám sebe. Szegény férfiak, beragadva maradtak. Nem kemény dolog férfinak lenni? (az egyik férfi azt mondja: - De igen!) Igen! Igen! Látjátok? Látjátok? Az összes férfi. Kemény dolog férfinek lenni. Ott ültök Ízisz sebe mellett, és most – még nem is beszéltünk Ádám sebéről. Hol is tartottam? (nevetések)

Tehát a mi transzhumanizmusunkban meghaladjuk mindennek az egysíkúságát, és ahelyett, hogy ehhez a technológiát használnánk, illetve, ahelyett, hogy csak és kizárólag a technológiát használnánk arra, hogy a tested tartós legyen – valószínűleg a technológia is segíthet ebben. De azt mondom, hogy ez úgy 30-40 múlva lesz így a jelenlegi kalkulációm alapján. A technológia változhat ugyan, de még 30-40 év kell ahhoz, hogy egy igazán jó nano testtel, vagy nano testrészekkel elő tudjanak állni.

Tehát mi ezt egy kicsikét másképpen fogjuk csinálni. Meghaladjuk az emberi létezés egysíkúságát. Levesszük a terhet az emberről, azt mondván: - Többé már nem kell ilyen keményen próbálkoznod. Nem kell ezen dolgoznod. Nem kell ezen stresszelned, mert te az ember vagy. Legyél már az a kiba….. ember ÉS…(valaki megköszörüli a torkát) Figyeld már…micsoda? Én nem mondtam semmi csúnyát. Kimondhattam volna, hogy kibaszott, ha ki akartam volna mondani, de…(nagy nevetés) De mégse tettem! Ez az egésznek a lényege. Egy másik, párhuzamos valóságban mondtam azt, hogy kibaszott, de ebben a közvetítésben egyáltalán nem mondtam ilyet. Pedig már azt hittétek, hogy ki fogom mondani azt a szót. Na ilyen egy mágus. Azt hittétek, hogy ki fogom mondani. Hallottátok. Ezért is kellett ezt hangosan kimondanom egy másik valóságban. De ebben a valóságban nem mondtam ki, mert ebben a valóságban kiakadnak a csúnya szavakon. Ez olyan….egyébként is mit jelent ez, hogy kibaszott? Úgy értem….

LINDA: Majd később! Később! (nevetés)

ADAMUS: Nem, én most megállok itt egy pillanatra. De tényleg ez a szó mit jelent? Honnan ered? Tudja valaki? Mikor használták először ezt a szót? Én nem is értem ezt, mert az én időmben ez a szó még nem volt használatban. Nem ismertük ezt a szót.

LINDA: Ott valaki.

ADAMUS: Igen. A legcsúnyább szó akkoriban a sátán volt.

SHAUMBRA 1 (nő) Lehet, hogy tévedek.

ADAMUS: Igen.

SHAUMBRA 1: Mindig azt hallottam, hogy a jelentése az, hogy „törvénytelen, nemi közösülés tudomása”

ADAMUS: De mire vonatkozik?

SHAUMBRA 1: A törvénytelen nemi közösülés tudomására.

LINDA: Ó!

ADAMUS: Ó, bassza meg!

SHAUMBRA 1: Amikor az embereket…

ADAMUS: Értem már. Igen, igen.

SHAUMBRA 1: Amikor az embereket ezért láncra verték.

ADAMUS: De mi az, hogy nemi közösülés tudomása?

SHAUMBRA 1: Szex. (nevetnek)

ADAMUS: Tudom! Annak idején sokat viccelődtünk ezzel a papokkal meg a bíborosokkal.

LINDA: Azt hittem, ez a király jóváhagyásával történő paráználkodást jelenti. Mert erre engedélyt kellett kérned tőle.

ADAMUS: Szerintem ez egy jó téma lenne a Shaumbra Facebook oldalon. (Linda nevet) Nos, a csúnya szó jelentése feltárult. De honnan származik? És a szar szó honnan származik? Hallom, hogy használjátok ezt a szót.

LINDA: Nem tudod, hogy honnan származik? (nevetés)

ADAMUS: Én magam soha nem használtam ezt a szót. Honnan származik. A legutolsó életemben még nem voltak ilyen szavaink. Úgy hívtuk őket, hogy…

LINDA: Francia szót használtál rá.

ADAMUS: Francia szót. Akkoriban ringyóknak meg fattyúknak hívtuk őket, vagy ilyesmi nevekkel illettük őket, és megátkoztuk őket a sátán nevével, és a sátán dolgaival. De nem használtuk ezeket a vicces szavakat, amikbe az emberek ennyire kapaszkodnak. Tetszett ez a kis elterelés? Akkor most térjünk vissza a transzhumanizmushoz. Mert elálmosodtatok! De egyből magatokhoz tértek, amikor azt mondom, hogy kib….(nevetés) Tényleg nagyon elálmosodtatok.

Tehát a transzhumanizmusban az a munkánk – és ez egy szándékos vicc – nagyon is szándékosan játszom itt a szavakkal. A munkánk mindössze annyi, hogy megengedjük az ősi biológiának ezt a nagyon is természetes elengedését, és ahogy ez megtörténik, akkor képes leszel a testedet alkotó részecskéket a saját képedre formálni, alakítani. Nem Isten képére formálni, és határozottan nem az őseid képére formálni. Itt nem valami nagy tömeges gyógyításról van szó. Mert az tényleg nem működik. Hanem csak elengedjük a régit, hogy a részecskék másképp tudják rendezni magukat. Fogjuk azt a nagy ősi, biológiai szart, és egyszerűen csak elengedjük. Nem azt a bizonyos szót használtam itt, tehát ezt az egészet elengedjük. És ott benned lezajlik ez a természetes transzhumanista mozgalom, ahol nem használsz ehhez egy rakás technológiát.

És ha mégis használsz? Egyébként időnként megkérdezik tőlem: - Adamus, nem igaztalan magunkkal szemben a ráncfelvarrás? – Engem ez nem érdekel. Akkor varrasd fel a ráncaidat. Nem számít. Vagy a másik kérdés: - Az rossz, ha kozmetikai, plasztikai műtétet végeztetek magamon? – Valószínűleg én is azt tenném, ha jelenleg a bolygótokon élnék. Miért is ne? Meg vannak ehhez az eszközök. A tudatosság számít, amivel ezt teszed. Ha azért teszed, mert utálod az arcodat vagy a testedet, az egy dolog. Ha pedig azt mondod: - Miért is ne? – Akkor elmész és megcsináltatod azt a dolgot. – Na igen, végeztetett egy kis műtétet magán. (nevetgélések) De ha ezt akarod, akkor csináld jól! Olyan szakemberhez menj, aki érti a dolgát, ne pedig egy hentest kérj meg erre. Ne sajnáld rá a pénzt. Csináld jól! Csináld tudatossággal!

A mi transzhumanizmusunkban nem leszünk rákötve a számítógépekre, és nem kerülnek chipek beültetésre az agyunkba. Mert ennek az a lényege, hogy értsd meg a különbséget a tudat és az intellektus között, és ennyi. Ez tényleg egyszerű.

Nem próbáljuk jobbá, okosabbá tenni az elmét. Az okosság egy nagyon is emberi dolog. Nagyon lineáris. Roppant lineáris. Mégis mennyi információt akarsz tárolni? Felemelkedett Mesterként szinte semmilyen információt nem tárolok el. Ugyanis nincs rá szükségem. Miért? Nincs semmiféle számítógépes adat vagy memóriabankom, vagy semmilyen más eszközöm sincs, amin információt tárolnék, és nem is akarnék ilyet. Mert az egy teher. Ha tudnom kell valamit, akkor egyszerűen csak kérek, és az ott is van. És ennyi. Legyen szó bármiről is, az egyszerűen csak ott terem, ha egyáltalán érdekel az a dolog. Ha nem érdekel, akkor nincs ott.

Manapság eszközeitek vannak. A 10 ujjatokkal bármiről bármit megtudhattok. Miért is kellene ezt mind az agyatokban tárolnotok, vagy hurcolnotok? Ehelyett a zsebetekben tarthatjátok ezt az eszközt, azt az ÉnVágyakat, amikkel rendelkeztek. Tehát mi nem próbáljuk jobbá tenni az agyat, nem próbáljátok okosabbá tenni magatokat. Az okosság elképesztően emberi és nagyon lineáris. Az intellektus – nagyon emberi.

Tudjátok az intellektus a tudat eredményeként került megteremtésre – mondjuk egy tapasztalás vagy egy dimenzió érzékelésére és tolmácsolására. Az intellektus ezt lehetővé teszi, de soha nem arra lett tervezve, hogy ilyen magas rangot töltsön be, és ez legyen az egyetlen fókusz. A többi birodalomban nincs szükséged az intellektusra. Nem kell okosnak lenned. A tények – ahogy ezt gyakran elmondom – ha elmész egy másik birodalomba, ott a tények megölnek téged. Tényleg megölnek, mert ez azt jelenti, hogy próbálsz megmaradni az emberi nézőpontodnál egy másik dimenzióban, ami ezt nem veszi figyelembe, nem ismeri ezt el, és nem is használja. Olyan ez, mintha karddal akarnál harcolni a gépfegyver ellen, és ekkor veszíteni fogsz.

Tehát mi nem az intellektust fogjuk építeni. Hanem megértjük a különbséget a tudat és az intellektus között, és a kettő között óriási a különbség. Hatalmas a különbség. A transzhumán mozgalmunk során beérkezünk a tudatba.

És fogtok számítógépeket használni? Abszolút. Használhatjátok a számítógépet az adatokra, az információra és az intellektus dolgaira, amikre szükségetek van az életben. Nem kezdünk bele egy olyan mozgalomba, amelyik fennen azt hirdeti, hogy vonuljunk ki az erdőbe, és öltözzünk ágyékkötőbe, és többé ne használjunk se számítógépeket, se elektromosságot. Nem. Teljes egészében használni fogjuk azokat a forrásokat, amiket a tudatotok megteremtett, és amit technológiának hívunk, de mindezt egy jobb élettapasztalatért tesszük, és nem az élet egyetlen, kizárólagos tapasztalásaként. És a kettő között hatalmas különbség van.

Mi ebben a saját, független utunkat fogjuk járni. A számok ugyan vitathatóak, de úgy nagyjából 30.000 Shaumbra van szerte az egész világon, akik erre fognak törekedni, akik egészen eddig eljutottak, és akik továbbra is folytatják ezt az utat. Aztán lesznek olyanok is páran, akik csak felületesen fognak ezzel foglalkozni, akik majd jönnek és mintha egy svédasztal előtt lennének, belekóstolnak egy kicsit ebbe is, meg abba is, de ez nem olyan dolog, mintha egy svédasztal előtt lennél. Úgy értem, itt mindenről, az egész menüről van szó.

Tehát mondjuk ehhez a 30.000 emberhez képest legalább 20-30 millióan vannak azok, akik azon a másfajta transzhumán úton haladnak. Ehhez képest mi igen csak kevesen vagyunk. És ez a másik transzhumán mozgalom még több milliót embert fog begyűjteni, sőt, akár milliárdokat is, még a ti életetekben. Az lehet, hogy nem transzhumánoknak fogják hívni magukat, de mégis ezen az úton fognak haladni.

Vagyis mi nagyon kevesen vagyunk a számok alapján, ugyanakkor viszont nagyon is tapasztaltak, érettek, elkötelezettek vagyunk, és lényegében nagyon is kiterjedtek vagyunk. Látjátok mi történik. Ez a ti kiterjedésetek, amikor túlléptek azon, hogy pusztán csak emberek vagytok.

Az magába foglalja mindazt, amit akartok – egészségesebbek akartatok lenni, fiatalabb külsőt akartok – de nem ez az oka annak, hogy ezt csináljuk. Azért csináljuk ezt az egészet, mert egyszerűen önmagatok akartok lenni, mindaz akartok lenni, akik vagytok, nem csak ez az egysíkú ember.

Ezért a következő években arra kérlek benneteket, hogy figyeljétek ezeket a párhuzamokat a mi transzhumanizmusunk között – aminek a csodálatos szimbólumát a képernyőn láthatjátok éppen (egy kör a közepén egy plusz jellel) és most az online nézőknek is mutassuk ezt meg. Mi ennek a jelentése? Hogy mi ennek a jelentése? Nos, ez a kör közepén található pont. Emlékeztek? Mindig is azt mondtam, hogy a középpont a forrást jelenti, ahonnan származtok. A kör pedig a tapasztalásaitokat, a bölcsességeteket képviseli. És azt gondoltátok, hogy az a középpont soha nem változik meg, mert az mindig a Forrás marad. Hiszen belőle származtok. Ez volt a tiszta tudat, amit körülvettek a saját tapasztalásai. De valami mégis megváltozott, és mostanra egy plusz jellé vált. A középpont soha többé nem lesz ugyanolyan.

És láthatjátok az eredeti Forrás homályos középpontját, amit tiszta, színtiszta tudatnak hívtok, és ami most kiterjedőben van. Ezt jelenti a plusz jel. Ez nem egy kereszt. Nem ezen halt meg Jézus, és nem fogunk erre egy kis alakot rászögezni. Nem. (Adamus nevet) És ez nem is a svájci zászló. Sajnálom, de ez nem a svájci szimbólum. Hanem egy plusz jel. Ismeritek a plusz jelet, aminek a jelentése az ÉS. És. Igen. Plusz jel. Tehát ezt jelenti ez a szimbólum. Továbbá a minden irányba történő kiterjedést is jelenti, és ha most ezt le kellene írnom egy nem két dimenziós módon, akkor azt mondanám, hogy azok a plusz jelek, az a kisugárzás minden irányba kiindul, befelé is. Minden létező irányba kiterjed, nem csak kifelé, hanem befelé is, önmagában terjed ki. A valódi kiterjedés minden létező módon, minden irányban megtörténik.

Tehát ezt képviseli ez a szimbólum. Ez az új tudatosság a bolygón, és ez az, amit lényegében ti teremtettetek meg. Tehát ez még csak a nyitó állításom volt eddig. (Adamus nevet)

Akkor most vegyetek egy jó mély lélegzetet magatokba, az emberbe, aki befejezi ezt a kemény próbálkozást most már, hogy jobb ember legyen. Legyen ez itt most már erre vonatkozóan az út vége. Hogy miért?

Tudjátok, szomorú lenne…..néhányan egy kicsit érettebbek vagytok az életkorotok alapján, mi a francnak is próbálkoznátok akár az egészségetekkel vagy az agyatokkal? Azt mondjátok: - De elveszítem az eszemet, az agyamat. – Ez a létező legjobb dolog, ami csak megtörténhet veletek. (nevetések) Itt nem egy Alzheimer kórról van szó, hanem arról, hogy képes legyél túllépni az elmén. És amennyiben bárki is közületek most egy kis elme labilitást vagy ingatagságot érez, akkor pontosan erről van szó. Egyszerűen csak kiterjedtek. Vegyetek egy mély lélegzetet, kussoljatok, ne szedjetek gyógyszert, és élvezzétek ezt a labilitást, támolygást vagy ingadozást! (nevetgélés)

A mai nap kérdése

Vegyünk egy jó mély lélegzetet, és következzenek a kérdések! Linda, kérlek vidd a mikrofont, mert ettől minden Shaumbra éberré válik. És nem is tudom, Cauldre arra kért, hogy ez a mai Shoud legyen rövid, mert utána egy nagy ünneplés következik. És a nap is süt. Hát nem káprázatos? A nap akkor sütött ki, amikor a Mesterek Klubja megnyitásra került.

LINDA: Rengeteg időd van.

ADAMUS: Nem, Cauldre ünnepelni akar, nekem viszont sok mondanivalóm van. (nevetések)

LINDA: Majd túlteszi magát ezen. Túlteszi magát ezen.

ADAMUS: A kérdés…

LINDA: Rengeteg időd van.

ADAMUS: A kérdés, ja, már tudom.

LINDA: Vagy most csak megpróbálsz kitérni előle?

ADAMUS: Mi elől?

LINDA: Hogy még többet mondj nekünk.

ADAMUS: Nem, nem, nem, nem, nem. A mondanivalóm több órát is megér.

LINDA. Jó, jó.

ADAMUS: Egészen holnapig is tudnám mondani. (nevetések) Linda előbb vidd oda a mikrofont valakinek…

LINDA: Egy önkéntesnek?

ADAMUS: Igen, egy önkéntesnek. Egy szerencsés önkéntesnek….tedd oda az arcába előbb a mikrofont, és csak utána teszem fel a kérdést.

LINDA: Tényleg?

ADAMUS: Igen.

LINDA: Most azonnal?

ADAMUS: Igen, bárkihez odamehetsz, és majd utána teszem fel a kérdést.

LINDA: Oké, akkor választok valaki trükköset.

GARRY: Aha.

ADAMUS: Ó, ő jó lesz.

GARRY: Rögtön engem.

ADAMUS: Jó. Akkor doktor, te mit – és nem akarom, hogy ezen most elkezdj gondolkodni, mert a válasz már ott van – szóval mi állna a sírfeliratodon vagy emléktábládon? Tudom, hogy nem…

LINDA: Ó!

ADAMUS: Tudom, hogy te hamvasztva leszel. De az emléktábládon milyen sírfelirat állna? Öt szóban, vagy annál kevesebben? Tíz szóban.

GARRY: Örökké.

ADAMUS: Örökké. Ez tetszik nekem. Jó. Örökké. Ez az. Ez tetszik. Olyan költői, filozofikus. Egy fejtörő. Néhányan, akik majd ezt látják, megkérdezik: - Örökké mi? –De én értem. Örökké. Jó. És ezzel bele is éreztél a következő mondandómba.

Oké, akkor most add tovább a mikrofont! Mert nem akarom, hogy a többiek túl sokat gondolkozzanak ezen! Jöhet a következő! Neked milyen sírfelirat fog állni az emléktábládon, vagy az urna faladon? Igen, urna falad lesz. Milyen felirat lesz rajta?

CATHY: Éltem.

ADAMUS: Éltem. És mit szólnál ahhoz, hogy: - Szerettem. – Éltem. Kedves. Oké. Éltem. Jó. És éltél?

CATHY: Most élek.

ADAMUS: Jó. Megkérdezhetem- és ez a táblád másik oldalán lesz, amit senki sem lát – hogyan írnád le az életedet? 50 szóban, vagy kevesebben. Hogy írnád azt le?

CATHY: Nagyon intellektuális, analitikus.

ADAMUS: Megtervezett.

CATHY: Tökéletesség.

ADAMUS: Megtervezett.

CATHY: Szervezett. Célok. És egy ponton túl megengedés, és élet, erőfeszítés nélküli vonzás, és temérdek sok öröm.

ADAMUS: Hajlamos vagy még mindig egy kis tervezésre és egy kis szervezettségre? Nyugodtan elárulhatod Adamus bácsinak.

LINDA: Pont most segített abban, hogy elutazzunk Kubába!

ADAMUS: Senkinek sem fogom elárulni.

CATHY: Igen, de…

LINDA: Egy Shaumbra utat szervez Kubába. Már most tervezi.

CATHY: De ez még mindig megengedés. Még mindig megengedés. Ha megjönnek a válaszok, akkor mehet a dolog.

ADAMUS: Akkor ez már nagyon távol áll attól, amit én zártságnak és szorosságnak nevezek.

CATHY: Ühüm.

ADAMUS: …ez inkább csak elengedés.

CATHY: Ühüm.

ADAMUS: Ez a legjobb, amit megtehetsz magadért. Igen. Az elengedés nem azt jelenti, hogy meztelenre vetkőzve szaladgálsz az utcán – nem mintha az olyan rossz lenne – hanem azt jelenti, hogy abbahagyod saját magad strukturálását, megszerkesztését. A strukturálás, a szerkesztés romboló. Fejezd ezt be! Hagyj fel azzal a próbálkozással, hogy valaki olyat csinálj magadból, aki soha nem leszel, és egyébként sem akarsz olyan lenni, oké? Jó. Köszönöm.

Még kérnék egy pár választ! Mi állna a sírfeliratodon? Mindig is imádtam ezt a kérdést – A síromon?!

KAY: Örömben élt.

ADAMUS: Örömben élt – és ez egy igaz állítás?

KAY: Többnyire.

ADAMUS: Többnyire.

KAY: Nem mindig, de többnyire igen.

ADAMUS: Mégis hány százalékban?

KAY: Úgy 70-80 %-ban.

ADAMUS: Ó, ez jó! Ez tetszik. Igen.

KAY: Igen.

ADAMUS: És mi állna ennek a táblának a másik oldalán a többi időszakról?

KAY: Továbbra is tanulni az elengedést. (nevet)

ADAMUS: Oké. És utána abbahagyod ennek további tanulását, és csak azt mondod: - Ba…..meg!

KAY: Elengedem.

ADAMUS: Igen, elengeded.

KAY: Igen.

ADAMUS: Igen, és akkor a családodban majd mindenki azt gondolja: - Ó, most már tényleg nagyon furcsa ezzel az elengedéssel. – De tudod mit mondok én neked? Bármilyen negatív véleményük is van rólad, az csak jó neked. Most ezt komolyan mondom. Amikor azt mondják: - Hát, ez teljesen megőrült! – Akkor ez egy jó dolog. Abban a pillanatban, amikor azt mondják: - Pont olyan, mint mi! (nevetés) – Akkor van gond! – Mit tettem rosszul?

KAY: Sokszor én vagyok a legfurább a szobában, és ez engem egy cseppet sem zavar. (nevet)

ADAMUS: Miért nem? Igazából az emberek szeretik a furcsaságokat.

KAY: Igen!

ADAMUS: Bár kellemetlen a számukra. De titokban szeretik, tudod, amikor valamilyen furaság zajlik. Bár fennhangon azt mondják: - Ó, Istenem! – Mert ők erre képtelenek. Annyira angolosan viselkednek ezzel kapcsolatban. (még nagyobb nevetés) –Ó, mi ezt nem tehetjük meg. Mert ez annyira…. udvariatlan. És igen, sajnálom, de tudjátok, ha most Angliából néztek minket, vagy Angliából jöttél – akkor pontosan tudod, hogy miről is beszélek. És most nevettek. Látlak ám titeket.

LINDA: Itt van Anglia.

ADAMUS: Igen, ó, igen. (Linda nevet) Tehát a te sírfeliratodon mi fog állni…. igazam volt….?

SHAUMBRA 2 (angol nő) Igen, teljesen igazad volt. Teljesen igazad volt. (nevet)

ADAMUS: Teljesen. Tudod, ez már 300-400 éve is így volt. És akkoriban ez teljesen rendjénvaló volt. De manapság…ugyan már!

SHAUMBRA 2: Igen.

ADAMUS: Vegyétek már le azokat a nagyon szoros alsóneműket!

SHAUMBRA 2: Teljesen!

ADAMUS: És csak…na oké. Mi fog a sírfeliratodon állni?

SHAUMBRA 2: Itt vagyok.

ADAMUS: Itt vagyok.

SHAUMBRA 2: Itt vagyok.

ADAMUS: Jó. A föld alatt. Ez fog a sírfeliratodon állni: - Itt vagyok.

SHAUMBRA: Azon túl!

ADAMUS: Helló!

SHAUMBRA 2: Itt és közben meg ezen túl is! (nevet)

ADAMUS: Néhányan, akik elolvassák majd ezt a feliratot azt mondják majd: Jaj, ne már! (még nagyobb nevetés)

SHAUMBRA 2: Ez jó, mert legalább kérdéseket tesznek majd fel. (nevet)

ADAMUS: Itt vagyok. Na igen. És mi fog állni a hátoldalán, amit senki sem lát? Mi a helyzet az életeddel?

SHAUMBRA: Pokoli volt.

ADAMUS: Pokoli volt.

SHAUMBRA 2: Igen.

ADAMUS: Oké, rendben.

SHAUMBRA 2: Igen.

ADAMUS: Igen. Még egyszer ugyanígy végig csinálnád ezt az egészet?

SHAUMBRA 2: Valószínűleg nem. (nevet)

ADAMUS: Valószínűleg nem. Na így beszél az angol része. Ő pedig azt mondja: Bassza meg, dehogyis! (nevetés)

SHAUMBRA 2: Igen.

LINDA: Tessék?!

SHAUMBRA 2: Igen.

ADAMUS: Ó, én sem. Köszönöm. Most már ráveszed arra, hogy beszéljen?

SHAUMBRA 2: Igen.

ADAMUS: Rendben, akkor…

LINDA: Ó, rendben.

ADAMUS: Gyerünk!

LINDA: Sajnálom Lloyd.

ADAMUS: Mi áll a sírfeliratodon?

LLOYD: Ki akar örökké élni?

ADAMUS: Ki akar örökké élni? – igen.

LLOYD: Ez állna rajta.

ADAMUS: Jó, még egy párat kérnék!

LINDA: Te akartál furaságot! Akkor most lássuk! Ne hagyj cserben!

ADAMUS: Helló!

GREGORY: Ronda kis ördög. (nevetések)

ADAMUS: Igen, igen.

GREGORY: Szabadság.

ADAMUS: Szabadság. Rendben. Ez állna a sírfeliratodon?

GREGORY: Nem akarok én sírt.

ADAMUS: Akkor egy táblát akarsz?

GREGORY: Nem. Tovább akarok lépni.

ADAMUS: Továbblépni – igen. Továbbléptem. Te viszont be vagy ide ragadva. (nevetés) Ez tetszik nekem.

Rendben, még kettőt kérnék!

LINDA: Oké.

ADAMUS: És egyébként mi állna a sírod vagy az emléktáblád túloldalán?

GREGORY: Az, amit az előbb mondtam: - Ronda kis ördög.

ADAMUS: Ronda kis… - rendben.

GREGORY: Igen.

ADAMUS: Miért nem azt írnád a hátoldalára, hogy: Beeee!

LINDA: (elakad a lélegzete) Ó! Jaj!

ADAMUS: Ez egy privát vicc.

LINDA: Jól van, akkor…

ADAMUS: Szereti a bárányokat. Miért is ne?

LINDA: Várjál, várjál!

ADAMUS: Jobbak, mint az emberek, igaz? Oké. Hol a következő? Igen.

SHAUMBRA 3 (nő): Túl mindenen.

ADAMUS: Túl mindenen. – Oké. És a hátulján mi állna, amit senki sem látna?

SHAUMBRA: Talán valami a saját nyelvemen.

ADAMUS: Rendben.

SHAUMBRA 3: Igen. Heech.

ADAMUS: Oké.

SHAUMBRA 3: Ennyi.

ADAMUS: És ez mit jelent?

SHAUMBRA 3: Ugyanazt.

ADAMUS: Rendben.

SHAUMBRA 3: Igen.

ADAMUS: Jó. Köszönöm. Még egyet kérnék!

LINDA: Még egyet! Még egyet!

ADAMUS: Sírfeliratok. Mert mindannyian meg fogunk halni.

LINDA: Van önkéntes jelentkező? Lássuk csak! Lássuk csak! Ó, tudhattam volna!

ADAMUS: Neked volt egy kis időd ebbe beleérezni. Hogy szól a sírfeliratod?

CAROL: Mert megtehetem.

ADAMUS: Mert megteheted. Oké. És mi áll a másik oldalon?

CAROL: Rengeteg sok munka.

ADAMUS: Igen, igen. Oké. Jó.

Akkor most vegyünk egy jó mély lélegzetet!

A halál hazugsága

A legelső dolog, amit megteszünk. Kérném kicsit lejjebb venni a világítást, hogy ne világítson a szemükbe. Az első dolog, amit megteszünk…szerintem ez most nagyon fontos ennek a sorozatnak az elején…. már a múlt hónapban is beszéltem erről, de most már tényleg fontos ezt meglépnünk.

A halál egy abszolút hazugság. Egy totális hazugság, és az egyike azoknak a hazugságoknak, ami annyira beleivódott az emberekbe, hogy teljesen elhitték azt, és így az emberek meghalnak. És ez nagyon rossz így, mert ez egy hazugság. Egy illúzió.

Most nagyon egyenes leszek, ez egy szégyenteljes hazugság. A halál nem létezik. Nem létezik. Aztán majd jön valaki, aki azt mondja: - De nézd Adamus, te is meghaltál. – Nem, én nem haltam meg. Nem haltam meg. Azt beszélik rólam, hogy több száz éven át éltem. Azt mesélik rólam, hogy újra és újra felbukkantam jóval a halálom után, de nem haltam meg. Egyszerűen megtörtént az átmenet, és a kettő között hatalmas különbség van.

Persze lehet ezen vitatkozni, hogy a fizikai test meghal, és ebből kifolyólag a halál valóságos, pedig ennek nem kell így lennie. A fizikai testnek nem kell meghalnia úgy, ahogy ti ismeritek a halált – szívrohamban, agyvérzésben, vagy akár egy fokozatos leépüléssel. Nem kell meghalnia. Ti ezt magatokba fogjátok olvasztani, és így be fogjátok hozni a fizikai énetek tulajdonságait az Én Vagyok-ba, és nem fogtok meghalni.

Ki fogtok lépni a létezésnek ebből a bezárt, korlátozott, és sokszor fájdalmas módozatából. Ki fogtok ebből lépni, de hát nem ezt akartátok? De nem fogtok meghalni.

El fogtok menni a más birodalmakba, ahol nem a fizikai és az intellektuális természet az uralkodó, ahol ezek talán nem is ismertek, de továbbra is létezni fogtok. Létezni fogtok, és mindannak ott lesz a tudása, bölcsessége, sőt még az emlékei is, amit megtettetek, ahova eljutottatok, és amik voltatok. De ahhoz, hogy be tudjunk lépni a transzhumanizmusunkba, a mi saját verziónkba, ami mindössze azt jelenti, hogy kilépsz az egysíkú emberi énedből – ahhoz most nagyon fontos, hogy túllépjetek magán a halálon.

Az emberek általában már onnantól kezdve aggódnak a halállal kapcsolatosan, ahogy tudatába kerülnek a nevüknek, a létezésüknek. Kisgyerekek rettegnek tőle már két, három, négy évesen, amit soha nem magyaráznak el nekik megfelelően. Amikor megkérdezik, hogy mi történt a nagymamával? Akkor azt a választ kapják, hogy nagymama a mennyországba ment. – Nem, dehogy ment oda! (nevetések) A pokolba ment. Mert rossz nagymama volt. (Adamus nevet) Ezt nem bírtam kihagyni.

Nem, nem odament. Kilépett egy korlátozott fizikai és intellektuális tapasztalásból, zárójelben – ezt nem mondják el a gyereknek – kilépett ebből a börtönből. Végbement az átmenet, mert nem akarjuk, hogy a gyerek túl korán ki akarjon szállni ebből a börtönből, ha értitek, mire akarok itt célozni. A nagymama átkelt. Nem halt meg. Még most is ott van, és itt van, és nem a föld alatt fekszik meghalva. Milyen szomorú dolog az embereket a földbe temetni manapság ebben a korszakban. Régen muszáj volt ezt így csinálni. De manapság, ebben a korszakban milyen szomorú is ez. Betenni a testedet a föld mélyére, ahol ott vannak a férgek, a kukacok, a bogarak meg a pókok, és az összes többi föld alatt élő sok szarság, meg ott a szennyeződés. Akkoriban régen, nem létezett ez a szennyezettség. Most már létezik. A tested pedig csak ott fekszik abban a szennyezettségben. (valaki beszól: - Fúj! ) Fúj! És aztán meg egy kutya átszalad a temetőn, és megáll a sírodnál…(nevetés) Á!

LINDA: Inkább mondj csúnya szavakat! Inkább káromkodj! (nevetnek)

ADAMUS: Csak azt akarom mondani, hogy ez bizony nem valami szép dolog. És te meg ott fekszel…

LINDA: Kérlek szépen! Inkább beszélj csúnyán!

ADAMUS: -„Jaj, ne! Ne! Neee!” (még nagyobb nevetés) Jaj! Jujj!

LINDA: Inkább beszélj csúnyán! (nevetnek)

ADAMUS: Nagy ritkán muszáj nevetnetek, nem igaz? Máskülönben túl komolyak maradtok. Muszáj nevetnetek! Annyira könnyű komolynak és nehéznek lenni. A nevetés, az egy művészet.

Hol is tartottunk? Ó, a halálnál. Ez egy hazugság. Egy totális hazugság. Arra kérlek benneteket, hogy érezzetek bele abba, ami a halálon túl van. Nem fogtok meghalni. Előbb vagy utóbb ki fogtok ebből lépni, meg fog történni a váltás, mert már nagyon belefáradtok ebbe az egészbe. Azt mondom én nektek, hogy már most is bele vagytok ebbe fáradva, máskülönben nem ülnétek most itt. Ezt most komolyan mondom. Ha annyira buták és ostobák lennétek, hogy boldogan élnétek az emberi szerepet, és boldogok lennétek a testetekkel, a rokonaitokkal, meg mindennel, akkor most nem ülnétek itt. De ti tudjátok, hogy létezik ennél több. És ezért is vagytok itt.

Akkor most egy pillanat alatt csináljuk ezt meg – minden Shoudon meg fogjuk ezt csinálni, oké? Egészen addig fogjuk ezt csinálni, amíg azt nem érzem, hogy túlléptetek a halálon. Most ehhez nem kérek zenét. Csak álljunk itt meg egy kicsit! Csináljunk egy csendes merabh-ot! (Linda fingszerű hangot ad ki magából, amin nevetnek) Elnézést! De ki kellene menned a WC-re, amennyiben… (Linda hangosan nevet) Ó, vagy már a száddal is képes vagy erre, ahogy ezt te mondanád.

LINDA: Ó! Én ezt mondanám! (Linda továbbra is nevet)

ADAMUS: Rendben. Akkor most nézzük meg, hogy képesek vagyunk-e a halálon is nevetni? Itt ülünk és arra készülünk, hogy túllépjünk a halálon, és köphetünk – köp egyet – a halálra! Ez egy hazugság, és ezt most nem csak filozofikus vagy spirituális értelemben mondom. Ez tényleg egy hazugság. És ha egyszer túllépünk a halálon és a halállal kapcsolatos aggodalmakon, a halálon való gondolatokon, amikor is azon töprengsz, hogy mi történik, amikor meghalsz – ha egyszer ezen túllépünk, akkor újra élni fogsz.

Azt kérdeztem az előbb, hogy mi állna a sírfeliratodon? Máris rátérek erre. Akkor itt és most haljunk meg! Lépjünk túl rajta!

Vegyünk egy jó mély lélegzetet! A csendes merabh azt jelenti, hogy zene ugyan nincs, de én beszélni fogok. (Linda vihorászik)

BEN: Nem ezt csináljuk mindig?

LINDA: Érdekes.

ADAMUS: „Mindig ezt csináljuk.” Mondja Crash, vagy valaki. Ja igen, Ben.

Oké, akkor vegyünk egy jó mély lélegzetet, és én egy kicsit itt most beszélni fogok.

Merabh a halálon való túllépésre

Már emberemlékezet óta együtt éltetek a halál illúziójával, így aztán el is hittétek a többi emberrel együtt. Szerintem ez egy valóság. Egy valóság ugyan, de nem maga a valóság. Ez egy életmód szerintem, de ti nem fogtok meghalni. Nem fogtok meghalni.

Továbbra is létezni fogtok. Egy bizonyos ponton bele fogtok fáradni a fizikai és intellektuális állapotba, és azt mondjátok majd: - Akkor keljünk át! Szívjuk magunkba ezt az egészet, és hozzuk be a lényünkbe! Csomagoljuk össze a bőröndünket és hozzunk be mindent az Énbe! – Itt van nektek a halál illúziója. – A halál az, amikor a szellem elhagyja a testet. Amikor magad mögött hagyod a testedet. – Nem! Nem! Magaddal fogod vinni a testedet – a test és az elme esszenciáját, és energetikai elemeit, és minden mást is – ezt mindet beviszed az anyahajóra, vagyis Magadba.

A halál nem létezik. Ezen a napon kijelentem, hogy nem fogtok meghalni. Ez az emberi személyiség nem lesz a föld alá temetve, és a forró lángok sem fogják elégetni. Nem a pokolról beszélek itt, hanem a hamvasztásról. Egy páran rögtön azt gondoltátok: - Ó, a pokolra fogok jutni. – Nem! A hamvasztásról beszéltem. Tehát ahhoz, hogy transzhumánok, hogy testet öltött Mesterek legyünk a Földön, ahhoz túl kell lépnünk magán a halálon.

Rengeteg sok sötétség, félelem és dogma, továbbá minden más lengi körbe a halál témáját, ami egészen egyszerűen nem igaz.

Még az ember sem hal meg. Ismered azt az embert? Még az ember sem hal meg, hogy aztán azzá a magas tudatú szellemé váljon. Nem. Még az emberi részed is tovább él. Mindannak az energetikai esszenciája, amit fizikai létezőként megtapasztaltál, behozatalra kerül az anyahajóra. Magába szívja azt. Eljön hozzád. Még a tested esszenciája is, de ez egy olyan test, ami nem öregszik, és nem érez fájdalmat. Mindez behozatalra kerül az átmenet során.

De azt az átmenetet jóval megelőzően, most is zajlik az átmenet, mégpedig az ősi testből, a tömegtudati elméből való átmenet történik éppen. De egészen addig, amíg az ember fél a haláltól, és töpreng a halálon, és a halált lényegében egy célnak látja, amit közben mégis megpróbál elkerülni – akkor ez mindent felborít, megakadályoz.

Tehát egyszerűen csak lépjetek túl a halálon, ezen az egész illúzión. Az egész szent könyv azzal van tele: - Meghalsz, meghalsz, meghalsz. – Nem, igazából nem halsz meg. Írjatok egy új szent könyvet, amiben az áll: - Vagyok, Aki Vagyok. Létezem. Az Énnek sok átmenete van, de a halál többé nem része a tudatomnak.

Akkor most vegyünk egy jó mély lélegzetet itt, a transzhumán sorozatban.

(szünet)

Ez kihívásokat fog állítani egy bizonyos módon. Én itt most nem a halhatatlanságról beszélek, mint a többi transzhumanista, akik robot alkatrészeket, meg minden mást használnak az egysíkú élet meghosszabbítására. Hanem arról beszélek, hogy a halál nem létezik. Az egy átmenet, egy váltás.

Már megszoktátok az átmeneteket. Az átmenetek Mesterei vagytok. Állandóan ezt teszitek.

És tényleg, igazán érezzetek bele ebbe – mert ez szinte már vicces – érezzetek bele abba, hogy nincs halál.

Te, Mester nem fogsz meghalni.

(szünet)

Micsoda megkönnyebbülés! Mekkora tudati váltás ez hosszú idő után végre, mert eddig mondhatni te is olyan voltál, mint azok a többi transzhumanisták. Bizonyos módon te is a halhatatlanságot akartad. Lényegében mondhatni te is az összes tudást és az összes bölcsességet akartad. Szuperember szerettél volna lenni, egy egészen egysíkú módon. De most ezen mind túllépünk. Egy hatalmas plusz jelet helyezünk az Én Vagyok körének a közepére.

Ez az egyik dolog, amit ezek öten, akik megengedték a realizációjukat, felismertek: - Nem fogok meghalni. Soha többet nem fogok ezen aggódni. Nem fogok meghalni. Tovább fogok lépni, tovább fogok fejlődni. Sok-sok értelemben túl fogok lépni a határokon, de meghalni? Azt nem fogok.

És erről továbbra is beszélni fogok. A következő pár Shoudban mindig csinálunk egy rövid kis „halálon túli” merabhot. A halál nem létezik, és ha egyszer ezt el tudjuk engedni, akkor nagyon szabadok leszünk.

Most egy pillanatra képzeljétek csak el, de nem intellektuálisan, amikor tényleg azt tudjátok mondani: - Ó, ez így igaz. Nem fogok meghalni. – Mekkora megkönnyebbülés ez.

Akkor vegyünk egy mély lélegzetet, és ha már az átmenetekről beszélünk, váltsunk is át egy kis zenére – fordítva (a világítás fel lett kapcsolva, ahelyett, hogy le lett volna kapcsolva). Akkor most jöjjön egy kis zene! Igen, hadd kapjanak egy kis fényt az arcukba, mert ettől legalább felébrednek, és végre megcsinálhatjuk azt a merabhot, ami ma meg szeretnék csinálni.

Élet a visszapillantó tükörben – merabh

(megszólal a zene)

Rendben, akkor most vegyünk egy jó mély lélegzetet!

Micsoda nap ez! Micsoda egy nap! Mondhatni egy nagyon-nagyon büszke barát vagyok – nem apa, hanem barát – nagyon büszke vagyok arra, amit megteremtettetek itt a Földön. Igen, egy kicsi kis helyen egy kisvárosban egy kicsi kis bolygón, és ez mégis annyira szimbolikus. Micsoda kijelentés az, hogy a Mesterek itt vannak! Ti ezt belevéstétek a Falba. Ez nem csak egy nyomtatott jelzés. Úgy értem olyan messzire mentetek, hogy ezt bronzba, fémbe öntöttétek, és beletettétek egy falba. – A Mesterek itt vannak, testben, valóságosan.

És ha most vesztek egy mély lélegzetet és ellazultok – tudjátok milyen az, amikor útnak indultok az autótokkal. Néha ez mekkora érzés! Beülsz az autódba, és kint vagy a nyílt országúton a várostól messze, ahol nincs forgalom, és valami jó zenét hallgatsz a rádiódon. Jaj, most Cauldre éppen azt mondja nekem, hogy a rádió ma már tényleg nagyon, de nagyon elavult, divatjamúlt dolog. Na, akkor beteszel valami zenét azzal az eszközzel, amid éppen van. Nem a rádiót hallgatod, de nekem ez akkor is rádió. Mindig is rádió marad. (nevetések)

Tehát zenét hallgatsz, és engem nem érdekel, hogy jutsz el idáig. Maradjunk annyiban, hogy dúdolgatsz magadban (Adamus nevet) Cauldre a legviccesebb dolgokon képes vitázni – tehát azon a ponton vagy, ahol ellazulsz és jól érzed magad – a fenébe is! (nevetés)

És ez egy széles nyílt út, süt a nap, és senki sem mondja azt, hogy rosszul vezetsz. Egyszerűen csak el vagy lazulva, és te jó ég, micsoda utazás volt ez! És nem is utazol, ez benne a vicc. Egyszerűen csak vezetsz. Nincs több utazás, nincs több célállomás. Egyszerűen csak vezetsz egy kicsit.

És tudod, ott van ez az eszközöd – és Cauldre most ne javíts ki! Ott van az a dolog az autódban, amit visszapillantó tükörnek hívnak. Ez azt a célt tölti be, hogy miközben vezetsz, és előre haladsz, vissza tudj nézni, hogy lásd, hogy mi van mögötted. És ma az életed van mögötted. Folytatod a kiterjedésedet, a tapasztalásaidat, de a régi életed a visszapillantó tükörben van.

Vedd csak szemügyre most, itt, ebben a merabh-ban – az életedet a visszapillantó tükörben. Kedvelem ezt a hasonlatot, mert látod, nem fordulsz vissza azért, hogy ezt láthasd. Nem olyan ez, mintha egy lángoló városra tekintenél vissza. Hanem egyszerűen csak a visszapillantó tükörbe nézel bele, ami egy tükör, egy visszatükröződés, egy nézőpont, és ezt még csak nem is kell szó szerint venni. Micsoda életed volt!

Micsoda életed volt, ha belenézel a visszapillantó tükörbe. Telis-teli volt vágyakkal, a legtöbb emberrel ellentétben, akiknek nincsenek vágyaik. Ebben az életben még csaknem is a pénzre vágytál, ahogy arra se, hogy kitűnj a többiek közül. Ezt az életedet magadnak kötelezted el, annak a pontnak ott a kör közepén.

Micsoda kihívások voltak! Milyen óriási kihívásokkal néztél szembe ebben az életedben. Talán a családoddal, vagy esetleg a karriereddel, illetve az egészségeddel kapcsolatban, de nézz csak bele most egy pillanatra a visszapillantó tükörbe, és látni fogod, hogy ezek a kihívások valójában mind magaddal kapcsolatosak voltak.

És ezek gyakran a családtagokkal, vagy az egészséggel, a bőséggel kapcsolatosan bukkantak fel, de ezek a kihívások igazából a magaddal kapcsolatos elégedettségedről, önmagad elfogadásáról szóltak.

Az életed a visszapillantó tükörben van.

A kemény próbálkozásaid, a gyereknevelés, amikor próbálod kifizetni a számláidat. Belepillantasz a visszapillantó tükörbe, és látod, hogy az életben próbáltál spirituális lenni. Az egy átmenet volt az életedben, ez egy csodálatos szenvedélyes vágy volt végre már a válaszok után. Belenézel a visszapillantó tükörbe, és ez volt az életed, ami most már mögötted van.

Voltak nagyon gyengéd pillanatok is abban az életben, amit a visszapillantó tükörben látsz. És ha jól megnézed azt az összes energiát, ami belefektettél abba az életbe, én erre azt mondanám, hogy legalább ötször annyi energiát fektettél az életedbe, mint amennyit egy átlagember helyez bele az életébe. És itt most nem csak a munkába járást értem ezalatt, hanem az életedben lévő energia dinamikákat. Rengeteg energiát fektettél bele.

Ez az élet egyfajta mestermű. Tudom, hogy nem volt könnyű, ahogy te is tudod, hogy nem volt könnyű, és ez most már a visszapillantó tükörben van. (szünet)

Vegyél egy mély lélegzetet! Ott van a visszapillantó tükörben. Ami azt jelenti, hogy csupán egy visszatükröződés. Mögötted van.

(szünet)

Milyen sok zsákutcába futottál bele. Sok volt a zsákutca. Próbálkoztál mindenféle dolgokkal, és azok nem igazán voltak működőképesek. És ez rendben is van. Sok bukkanó volt az úton.

Szerintem az volt a legrosszabb, amikor még azt az életedet élted, hogy elveszettnek érezted magad. Mint aki csődöt mondott. Borzasztó érzés, amikor nem érzed, hogy merre menj, és olyankor mit teszel? Merre indulsz? Még csak nem is tudod, és olyankor elveszett vagy. Idegen vagy egy idegen világban, egy olyan világban, ami tényleg nem is a sajátod, és ezt tudod. De hogy a fenében találod meg az onnan kivezető utat? Ez az elveszettség érzése.

Ahogy belenézel a visszapillantó tükörbe, egy nagyon egysíkú, lineáris életet látsz. Azon az úton nagyon keményen próbálkoztál, és dolgoztál a válaszokért. Ez már a múlt. Ezt látod a visszapillantó tükörben.

Ez az egész már mögötted van.

És ez a halálnak nevezett dolog, az a sötét dolog a visszapillantó tükörben, a régi életedben, az a halál miatti aggodalom. A fenébe is! Ez egy nagyon rossz vicc volt. Úgy értem, az csak egy rossz vicc volt. És mekkora hazugság volt a halál.

Igen, tényleg meg lesz neked is ez az átmenet, mert nem szeretnél egy örökkévalóságon át egyazon létállapotban tartózkodni. Nem csak ebben a fizikai testben akarsz lenni. Szerintem amikor valaki csak ebben a valóságban hisz, mert azt hiszi, hogy ezen kívül semmi más nem létezik, szerintem akkor akarnak örökre itt maradni. De amikor tudod, hogy van ennél sokkal több is, amikor tudod, hogy rengeteg sok valóság létezik, és hogy ez a valóság a saját maga illúziója, akkor nem szeretnél te egy halhatatlan emberi állapotban maradni. Mert ennél sokkal több minden létezik.

A halál egy hatalmas hazugság. Nekem, Adamusnak a halál a tudatlanok hazugságát jelenti. Ennyi, és nem több. Mert ez tudatlanság. Most megint tudnék erre egy csúnya szót mondani, de szerintem nem illendő a Shoud közepén csúnyán beszélni. (nevetések)

De igen, a halál tényleg a tudatlanoknak való. Azoknak, akik nem rendelkeznek tudatossággal. Miért nem tesznek fel róla kérdéseket? Miért nem? Szerintem pont azért, mert tudatlanok. Nem rendelkeznek tudatossággal, ezért csak bambán elfogadják, és akkor meg is fognak halni, mivel ebben hisznek. De ez már a visszapillantó tükrödben van.

Mindez már mögötted van.

Ahogy az az összes próbálkozás is. Visszanézel. Látod a közlekedési jelzőtáblákat, ahogy belenézel a visszapillantó tükörbe, látod az útjelző táblákat. Úgy értem szinte csak ezeket látod a visszapillantó tükörben, rengeteg sok jelzőtáblát, irányjelzőt, útjelző táblát, meg csupa ilyesmit. Most nézz csak előre! Egyetlen egy útjelzőt sem látsz magad előtt. Nincsenek jelzések, amik azt mondanák, hogy: - Fordulj erre! Itt állj meg! Adj elsőbbséget az idiótáknak! – Egyet se látsz ezekből. Nincsenek jelzések, iránymutatók.

Távvezetékek sincsenek. Értitek? Nincsenek távvezetékek. Ha belenézel a visszapillantó tükörbe, mindenhol távvezetéket látsz, amik vizuálisan beszennyezik a környezetet. Nincsenek távvezetékek.

Amikor belenézel a tükörbe, mindenhol távvezetékeket és jelzőtáblákat látsz. Ó, azok a jelzőtáblák! Azok képviselték mindazokat a dolgokat, amikkel magadat próbáltad kontrollálni. –Állj! Ezt ne tedd meg! Fordulj erre! Arra ne fordulj! Hódolj be a korlátoknak! Hódolj be a családodnak! Hódolj be annak, hogy önmagad mediátora légy! Ez a rengeteg sok jelzőtábla. Nem örülsz, hogy végre már a visszapillantó tükörben vannak?

A régi életedben GPS-t kellett használnod ahhoz, hogy eljuss valahova. Az meg minek kellett? Annyira zavaró, hogy valami kis doboz mondja meg neked, hogy merre kell menned! Talán ez a házastársad vagy a partnered volt, de ez annyira nagyon zavaró. Itt, ha magad elé nézel, nincs szükséged se GPS-re, se térképre, se semmi másra. Egyszerűen csak tudod, hogy hova akarsz menni. Még célállomásra sincs szükséged. Már a célállomások is mögötted vannak.

Miközben ez az egész történik, belenézel a visszapillantó tükörbe, az életedbe, amilyen az volt, és most meg itt van előtted ez a széles út, ahol nincsenek jelzőtáblák, nincs forgalom, nincs szennyezettség, hanem minden szélesre tárul előtted, és ez azt okozza, hogy tarts egy kis szünetet. Szerintem egy rövid kis visszatükröződés érdekében, mikor is hirtelen leesik, hogy: - Te jó ég! Én tényleg változom! Te jó ég! És nem megyek oda vissza. Te jó ég, ez most tényleg történik! Nincs visszatérés. Nincs visszafordulás.

Nincs visszatérés a jelzőtáblákhoz, meg a távvezetékekhez, meg az állatkerthez, meg a forgalmi torlódáshoz, meg a zűrzavarhoz. Nincs visszatérés. Nincs visszatérés a halálhoz, és nincs már visszatérés a régi ritmusokhoz. Már nincsenek bemintázások. És mindez azt okozza, hogy egy pillanatra tarts egy kis szünetet, és vegyél egy jó mély lélegzetet, és akkor becsap a valóság: - Nincs visszatérés. Vagy ahogy ezt ti mondanátok: Istenem! Nincs visszatérés. Nincs visszafordulás.

És ekkor az autó hirtelen elkezd lelassulni. Egyszerre csak belenézel a visszapillantó tükörbe, majd magad elé nézel, aztán megint belenézel a visszapillantó tükörbe, az életedbe, majd ismét magad elé nézel. Aztán teljesen körbenézel. – Egyáltalán nincs visszatérés. Még a halálhoz sincs visszatérés. – Nem fogunk visszatérni a halálhoz. Nem fogunk visszatérni a régi mintákhoz. Ó, istenem!

És egy nagyon rövid pillanat erejéig, megjelenik benned egy szorongás, ami azt kérdezi: - De most akkor mi lesz? – És amint megjelentik benned ez az aggodalom, már keresztül is halad rajtad. Mert nincsenek mintái, amin landolhatna. Nincsenek ott a régi ritmusok, amikhez kapcsolódhatna. A szorongás jön és már megy is.

Soha nem térsz vissza.

Az emlékeid mindig megmaradnak. Mindig ott lesz a visszapillantó tükör, csak nem fogsz túl gyakran belenézni. Azt mondanám, hogy nem túl gyakran fogsz a visszapillantó tükörbe nézni. De az emlékeid mindig megmaradnak. Nem fognak kitörlődni. Nem fognak eltűnni. Csak te nem fogsz hozzájuk visszatérni.

Ezzel a realizációval, mindaz, ami azt okozta, hogy az energia egy bizonyos módon rendeződjön mintákba, mindaz, ami azt okozta, hogy a ciklusok a régi mintákon és ciklusokon belül maradjanak – hirtelen tovatűnik. Szabad vagy. Az energia szabad. Minden új lesz. (szünet)

És hogy mi fog történni? Az nem számít.

De az biztos, hogy jobb lesz, mint amit az egysíkú ember el tudna tervezni. Mert ez azon túl lesz, jóval meg fogja azt haladni, amit az elme képes lenne kigondolni, vagy akár megteremteni. Micsoda pillanat most ez, ebben a szünet állapotban, amikor az autó lelassul, te felismered, hogy soha nem térsz ahhoz vissza, és közben ott van mindannak a szépsége, ahonnan ideérkeztél. És akkor a semmiből váratlanul sziréna hang hasít a levegőbe. –Nénó, nénó, nénó, nénó! – Ó, a szarba! Azt hittem már túl vagyok ezen az egészen! (nevetések) És akkor felfogod, hogy ez csak Adamus Saint-Germain volt, aki azt mondja: - Fejezd be az aggódást! Minden jól van a teremtés egészében! És ez így van.

Én drága Shaumbrám, élvezzétek a Mester Klubot. Nagyon szeretlek benneteket.

Köszönöm. Köszönöm.

(a közönség tapsol)

 

---

Fordította: Telegdi Ildikó – [email protected]