BÍBOR KÖR ANYAGOK
"Sétálj tovább - A Hatalommentes Élet" Sorozat
6. SHOUD – Főszerepben: ADAMUS, Geoffrey Hoppe csatornázásában
Elhangzott a Bíbor Körben
February 6, 2016
www.crimsoncircle.com
Vagyok, Aki Vagyok, Adamus a Szuverén Birodalomból.
Á! Újra üdvözöllek benneteket!
És mindenekelőtt jöhet a kávém! (Sandra hozza a kávét) Cauldre nem iszik – köszönöm Sandra, és elnézésedet kérem, amiért Cauldre Pocsolyának nevezte a kutyádat. (nevetés) Tudom, ezt nem találtad viccesnek. Cauldre délután nem iszik kávét, én viszont egészen addig, amíg itt leszek ebben az emberi környezetben veletek még egy kis ideig, kávézni fogok.
Valamelyik este ott voltam a Felemelkedett Mesterek Klubjában. (kisebb nevetgélések) Ezek mindig részben igaz, részben pedig kicsit kiszínezett történetek. Tehát ott voltam… jé, sütik vannak a padlón! Hát, köszönöm. Köszönöm, hogy nekem adod. Ez a tiéd Edith? Ó, a tiéd! (mondja az Edith mögött ülő hölgynek)
EDITH: Az övé.
ADAMUS: Köszönöm. (nevetés, mert fogja, és elveszi az egész tál sütit) Van mit ennem. Van kávém. Kérsz egy kicsit?
LINDA: Kösz nem.
 
Ékszerek
ADAMUS: A Felemelkedett Mesterek Klubjában voltam valamelyik éjjel. És ez részben igaz. Részben igaz. Ez az én ajándékom. Ma ajándékokat osztogatok. Máris elmagyarázom. Ajándékokat osztogatok.
Szóval a Felemelkedett Mesterek Klubjában jártam valamelyik este, és az egyik új Mester azt kérdezte tőlem, hogy “Adamus, miért pont a február hónapot választottad – kifejezetten február 14-ét – arra, hogy átadd ezt az üzenetet a Shaumbrának?” – Mert erről a Felemelkedett Mesterek Klubjában mindenki tud. Mindenki tud. Ők is részt vesznek majd ezen, és figyelik, hogy a Mesterek Mestere hogyan csinálja ezt. (kisebb nevetések)
Tehát ez az Új Mester azt kérdezte, hogy “Adamus, miért pont február 14-ét választottad a Shaumbrának adott üzenetedre? Miért nem január elsejét? Vagy a születésnapodat? Vagy valami más… Jézusom!” (majdnem nekiment a kamerának) Milyen sok ember néz minket szerte az egész világról. (grimaszol egyet a kamerába, amin egy páran nevetnek) Hm.
„Miért pont február 14-ét választottad?” – És én erre így feleltem, hogy „Drága Mester társam – fiatal, újonc mester ugyan, de attól a Mester társam – ennek alapos oka van. Jó oka van ennek, mert eredetileg ennek az ünnepnek, sőt, lényegében ennek az egész hónapnak St. Germain nap volt a neve.” (a hallgatóság gyanakodva fogadja a történetét, és valaki megkérdezi, hogy „Tényleg?”) Máris elmagyarázom. (Adamus nevet) Tényleg. Mekkora kételkedők vagytok. Mennyire nincs humorérzéketek. Mert valóban, és ez most az igaz rész (nevetés) – Saint-Germainként élt utolsó életemben szokásom volt ékszereket ajándékozni. Nem nagy, hanem apró kis ékszereket, hasonlóan…
LINDA: (odamegy hozzá, a kezeit kitárva) Tudom, hogy nincs nálad semmilyen ékszer. Mi van a zsebedben?
ADAMUS: Azok az ékszerek nem neked vannak szánva bébi! (nagy nevetés, Linda legyezi magát. Szóval (mondja nevetve), ó, Cauldre egy pillanatra itt abbahagyta a csatornázást. (még nagyobb nevetés) Vissza kell jönnie. Vissza kell jönnie. Oké.
Tehát szokásommá vált, hogy drágaköveket ajándékozzak –gyémántot, zafírt, rubint – apró kis ékköveket. Szokásommá tettem, hogy ilyeneket ajándékozzak egy üzenet kíséretében annak, akinek az ajándékomat szántam. Ezzel emlékeztettem őket arra, hogy mi az, ami valóban ott van az életükben arra, ami ott lehetne az életükben. A legtöbben persze fogták a drágakövet, és a szó szoros értelmében elrohantak és azonnal megpróbálták azt eladni – de azért egy kevesen megértették ezek valódi jelentését.
Így aztán kezdetben a hónapot Saint-Germain hónapjának hívták. Most ez komoly – bárcsak léteznének erről írásos feljegyzések valahol, amik ezt megerősítenék – de tényleg létezett ez a mozgalom, aminek a neve Saint-Germain Hava volt. Bár, ezen változtatott az akkori hatalom – az egyház. Mert rendkívül össze voltak zavarodva. Tudták, hogy ezen változtatniuk kell, nem maradhat Saint-Germain hónap a neve, aki ékszereket és drágaköveket ajándékozott. Így aztán előálltak ezzel a Szent Valentin névvel.
Először is szerintem akkoriban Valentin még nem is volt szent. Csak ezek után csináltak belőle szentet. Még abban sem tudtak egyetérteni, hogy melyik Valentinről is van szó. Mert nem csak egy Valentin volt, hanem több is.
Végeztek egy kis kutatást, majd rátaláltak egy Valentinre, aki sok katonát összeadott a jegyesével, római katonákat összeadott azok zsidó jegyeseivel, továbbá más nemzetiségű katonákat is összeesketett a jegyesükkel – akik a hódító ország hadseregében harcoltak.
Nos, ez nem valami nehéz dolog, összeházasítani a férfiakat a nőkkel. Így lett ebből végül Szent Valentin Nap Saint-Germain hónapja helyett. De volna egy javaslatom, miszerint talán beadhatnánk egy kérvényt a Vatikán részére, hogy állítsák ezt vissza az eredeti névre. (nevetés) De tényleg ékszereket és drágaköveket ajándékoztam.
Potenciálok
Cauldre zsebe Linda miatt üres, aki tett róla, hogy semmi ne legyen a zsebében, mert különben sok pénzt elajándékoznék itt ma. De ehelyett potenciálokat fogok itt ma ajándékba adni. Tényleg vannak itt potenciálok mindannyiótok számra. Mindenki számára.
Mi egy potenciál? Valami olyan, ami még nem került választásra és megtapasztalásra. És egytől-egyig mindannyian elképesztő sok potenciállal rendelkeztek. És néha nehéz ezt látni, hogy hajlamosak vagytok csak azt látni, ami éppen az orrotok előtt van. Hajlamosak vagytok csak azokat a dolgokat látni, amikkel éppen küzdötök, amiktől féltek, és emiatt hajlamosak vagytok megmaradni a korlátaitoknál. De ma nyissunk meg néhány potenciált!
Szeretném ezt Mary Sue-val kezdeni. Jelenleg itt van annak potenciálja számodra, hogy csatornázd, behozd Waltert. (Walter Russelt)
MARY-SUE: Oké.
ADAMUS: De ehhez előbb fel kell ismerned a potenciált. Fel kell ismerned, hogy pontosan itt áll.
MARY SUE: Szia.
ADAMUS: Fel kell ismerned… szia. Nem, nem ott áll, hanem arrébb. Sajnálom Walter! De itt van számodra ez a potenciál. Hatalmas öröm lenne számára veled dolgozni.
Erre persze Mary Sue azt fogja mondani, hogy „De én nem tudom, hogy kell csatornázni. Nem csak az elit képes erre?” (Adamus nevet) Ezt most Cauldre mondta, nem én. Fejezd ezt be! (kisebb nevetések) De igenis tudod. Tudod, hogy kell csatornázni? Úgy, hogy kinyitod a szádat és kimondod, vagy pedig úgy, hogy elkezded azt leírni. Kiszállsz az elmédből, kiszállsz a kétségeidből, és egyszerűen csak csinálod.
MARY SUE: Rendben.
ADAMUS: És ez a potenciál itt van számodra.
MARY SUE: Köszönöm.
ADAMUS: Igen! És vegyél erre egy mély lélegzetet!
És akkor Patricia! Patricia! Hello Patricia! Mostanában a praktikusabb dolgokon dolgoztál az életedben – az emberi élettel kapcsolatos dolgokon – pedig itt van ez a potenciál, ami teljesen körberagyog téged. Nézzetek csak rá, mennyire ragyog! És ez a potenciál itt és most megtörténhet. Az a kreativitás, az a káprázatos inspiráció, mindenhonnan körbevesz. Én ezt látom, ahogy mindenki más is látja. Most akkor te is hozzáadhatod ehhez a fényedet. Mert ez itt van. És ne gondolkozz ezen! Ne aggódj emiatt! Ne csináld azt, hogy majd később elolvasod a Shoud szöveg átiratát úgy körülbelül 50-szer: - Mit is mondott? Mi ennek a titkos jelentése? – Nem! Ez most itt van, és csak lélegezd magadba ezt a kreatív késztetést, ezt az inspirációt, ami majd arra késztet, hogy tegyél meg valami olyat, amire egyáltalán nem számítottál. Ez nem lineáris. Nem annak kiterjesztése, amit eddig tettél. Ez valami más. Igen.
Akkor most vegyél erre egy mély lélegzetet!
Ó, ez sokkal jobb annál, mintha ékszereket ajándékoznék nektek, ugye? Vagy inkább… (a közönség válasza, hogy „Igen.”) Na, igen. A csoport fele igent mond, a másik fele pedig… (nevetés) nemet.
Scott! Scott! Na, igen! Hatalmas potenciálod van, ami a tiéd és a társadé. Egy egészségügyi helyzet zajlik nálatok. És ez igazából arról szól – komolyan, tényleg arról szól, hogy a társad marad vagy elmegy – de ennek nagy része rajtad áll. Amiről úgy tűnik, hogy a társad, a szeretted megy rajta keresztül, ami egy traumatikus helyzet, ez valójában a tiéd. Látod, ő ezt helyetted, érted vette magára. Meg van a potenciálod arra, hogy maradj, és hogy úgy éld az életed, ahogy mindig is akartad, az összes többi teher nélkül. Itt a potenciál a tisztaságra, a tisztánlátásra, arra, hogy itt maradj, és igazán élvezd az életed. Néha azon morfondírozol, hogy „Képes vagyok tényleg élvezni az életed? Lehetséges ez? Vagy talán jobb lenne az Új Földön?” – És a társad ezt kijátssza helyetted, neked. És itt van neked ez a potenciál most, csak választanod kell. De ezt még inkább kiterjeszteném, ha megengeded.
SCOTT: Igen.
ADAMUS: És ez most személyes. Mi nem imádkozunk. Nem végzünk szertartásokat. Hanem azt csináljuk, hogy mindannyian megvilágítjuk a potenciál fényét. A társad számára is, akit Samnek hívnak?
ADAMUS: Samuel.
ADAMUS: Samuel. Tehát a társad és a te számodra, akkor itt és most adjuk hozzá a mi fényünket is kettőtök örömteli életének potenciáljához.
És itt most semmiféle gyógyulást sem erőltetünk. Nem próbáljuk elérni a gyógyulást, mert az az együttérzés hiánya lenne. Egyszerűen pusztán Mesterek vagyunk. Azok a Mesterek vagytok, akik vagytok. Olyan létezők vagytok, amit én egy szavakkal kifejezhetetlen Jelenlétnek hívok. Erre később majd még rátérek. Szóval egyszerűen csak itt vagyunk most mindannyian. Nem is kell tudnotok, hogy hogy néz ki a társa vagy, hogy éppen hol van vagy, hogy milyen az állapota. Ennek ehhez semmi köze. Egyszerűen csak megvilágítjuk azokat a potenciálokat, amiket máskülönben nehéz meglátniuk az embereknek, ahogy neked és Samuelnek is.
Akkor ezt most tegyük is meg, amennyiben ez rendben van számodra.
SCOTT: Igen, szeretném.
ADAMUS: Oké. Akkor most mindenkit arra kérnék, a helyszínen lévő közönséget, és azokat is, akik online néztek minket, hogy hozzuk elő a fényünket. Nem kell itt imádkozni. Nem kell semmit erőltetni. Nem próbálunk itt gyógyítani. Hanem ez sokkal inkább olyan, mint amikor felkapcsoljuk a világítást egy egyébként nagy és sötét szobában annak érdekében, hogy elkezdhesd meglátni mindazt, ami ott van, beleértve ebbe az igazán örömteli élet potenciálját, a kettőtök közös, örömteli életének potenciálját.
Akkor most erre vegyünk egy jó mély lélegzetet!
Azt hittétek viccelek, amikor azt mondtam, hogy ezt Saint-Germain hónapjának kellene hívni. Á! A vicces pedig az, hogy ezt egytől-egyig mindannyian meg tudjátok tenni. Kivétel nélkül mindannyian meg tudjátok ezt tenni a saját életetekben.
Ó, helló Tereza! Helló! Megtennéd, hogy felállsz? Igen, köszönöm. Igazából odamegyek most hozzád, mert szerintem így mindenki látja.
Tipikus helyzet az, amikor az ember összezavarodik, kifejezetten akkor, amikor itt az idő a Mesterlétbe történő belépése. – Mit kellene tennem? Hol kellene élnem? Mi fog történni? – Ó! És az emiatt érzem aggodalom! A szorongás, és az a sok álmatlan éjszaka. – Jól csinálom? Rosszul csinálom? – Akkor itt most álljunk is meg! Világítsunk be egy potenciált! (Adamus több kapcsolót is felkapcsol, hogy nagyobb fény legyen a teremben, amit nevetés követ.) Világítsunk be egy potenciált! Borítsuk fénybe a potenciált azokra a dolgokra, amiket még csak meg sem láttál eddig. Tudod, hajlamos vagy arra, hogy belemenj az elmédbe és lineáris legyél, hogy “Mit akar a Szellem, mit tegyek?” – És aztán meg velem próbálsz erről beszélni, én pedig azt felelem, hogy „Nem számít!” – Tényleg ezt mondom.
Tehát ilyenkor veszel egy mély lélegzetet és megvilágítod a potenciálokat. Megnyitod magad azokra a dolgokra, amiket a régi szemeddel egyszerűen nem láttál. Belépsz a Mesteri Érzékszervedbe.
Először is, az tényleg nem számít, hogy hova költözöl, ahogy ezt már hallottad. Másodsorban pedig a válasz, a tudás ott lesz, amikor veszel egy mély lélegzetet, és már érkezik is. És az lehet, hogy napokat vagy heteket vesz majd igénybe, amíg ez a válasz kibontakozik, de ott lesz. Tehát fejezd be az ezen való stresszelést! Nagy ölelés. (összeölelkeznek, amire a közönség reakciója: Áá!) Szeretem ezeket a pillanatokat. Igen! (nevetés) Annyira jót tesznek mindannyiunknak! Oké.
És a végtelenségig folytathatnám a sort, de nagyon sok megbeszélnivalónk van mára, de előtte még beszélek Paul-lal.
PAUL: Igen.
ADAMUS: Paul, rengeteg potenciál vesz körül, de hogy is mondjam csak – néha kényelmesebben érzed magad a bizonytalansággal, pedig van egyfajta – na, nem nyomás, hanem egy valódi jelenlét – ami itt van számodra, de te mégis el vagy azzal, hogy „Nem is tudom, nem vagyok benne biztos. Talán csak…” – Lehetek veled őszinte?
PAUL: Persze!
ADAMUS: Játszadozol vele, de közben meg, hogy “Talán már öreg vagyok egy nagy projekthez. Talán nincs is már erre energiám. Talán inkább mégiscsak megmaradok a biztonsági játéknál.” – Tehát itt van ez a potenciál, ami nem annyira biztonságos, bár jó móka, tényleg nagyon jó.
PAUL: Szeretem a jó dolgokat.
ADAMUS: Igen, szereted, de általában a kockázatmenteseket kedveled…(nevetések) Korábban az életedben sok kockázatot vállaltál – jó nagyokat – és egyszer azt mondtad, hogy “Itt maradok a biztonságos térben.” – De máris elárulom neked, hogy nem vagy igazán és teljesen boldog ebben a nagy biztonságban. Mert ez kissé unalmas. Erre persze azt kérdezed, hogy “De mégis, mit kellene tennem?” ...bla-bla-bla. – Ez úgy működik, hogy egyszerűen odamész ehhez a potenciálhoz, ehhez a megvilágított térhez, és akkor nem kezdesz emiatt aggódni. Nem kezdesz rajta gondolkozni. Nem aggódsz azon, hogy vissza fogsz térni a korábbi szokásaidhoz. Nem aggódsz amiatt, hogy biztonsági játékos akarsz lenni. Mert ez nagyon is helyes, és annyira jó érzéssel jár, hogy az egyszerűen csak ott lesz. Ezt teszed. Köszönöm.
PAUL: Köszönöm.
ADAMUS: Jó. Tehát ezt még a végtelenségig folytathatnánk, de sok dologról kell ma beszélnünk. Most lekapcsolhatjátok ezeket az éles fényeket. Vagy inkább mégse! Hagyjátok égve, mert csinálni fogunk valamit! (kisebb nevetések)
De térjünk vissza Saint-Germain hónapjához! (Adamus nevet) Ez az egész a potenciálokról szól. Tényleg osztogattam drágaköveket akkoriban, azokat a szépséges kis ékszereket, és ezzel az volt a célom, hogy mindenkit emlékeztessek az életében ott lévő potenciálokra, amikre nem nyitották meg magukat.
És hatalmas a különbség aközött, amikor megnyitod magad valamire, és aközött, amikor üldözöl, hajszolsz valamit. Tudod, mint amikor el akarod érni a célodat, és mindent megteszel érte, leülsz, és azt mondod: - Megcsinálom a tervet. – És az teljesen más, amikor egyszerűen csak megnyílsz a potenciáljaidra. Mert azok mind itt vannak. Azok mind itt vannak, akár azon aggódsz közben, hogy mit kellene tenned, hogy hova kellene költöznöd, akár a megfelelő időre vársz, mert tudod, ezzel csak megéled az ezen a bolygón hátralévő utolsó pár évtizededet. Egyszerűen csak megnyílsz ezekre, és ez semmiféle erőfeszítésedbe vagy munkádba sem kerül. Mindössze elismered, hogy megnyílsz rájuk, és akkor az meg is mutatkozik. Aztán pedig hoznod kell egy választást, hogy “Mit akarsz tenni?”
Akkor most vegyünk egy mély lélegzetet az életedre vonatkozó összes potenciálodra. Az összes dologra. Ez most már nincs úgy lekorlátozva, mint a múltban volt. Ezek többé már nem csak szűk, keskeny és kicsike potenciálok. Olyan sok minden van. És tudjátok mi a helyzet? Nem kell velük megküzdened. Tényleg nem. Nem kell rajta gondolkoznod. Egyszerűen csak megengeded a nyitottságodat. Ennyi. A fényeddel bevilágítod a saját potenciáljaidat.
Jó mély lélegzet!
Első kérdés
Következő. Linda kérlek, vidd körbe a mikrofont! Fel fogok tenni pár kérdést, és az első kérdésem az, hogy miért teszek fel folyton kérdéseket? Linda ...ez egy jó kérdés kezdetnek. Miért teszek fel folyton kérdéseket, általában a Shoudok elején? Miért?
TAD: Bele akarsz érezni az energiánkba, abba, hogy éppen hol tartunk. Hogy lásd, hogy milyen sok lósza… makyo…vagy…
ADAMUS: Nem. Azt már megtettem jóval azelőtt, hogy idejöttél volna. Igen. De jó.
TAD: Nem mondhatom azt, hogy „nem tudom”, de…
ADAMU: Igen, azt nem mondhatod, hogy „nem tudom.”
TAD: Nem, szóval…
ADAMUS: Na, igen, mert ha mégis ezt mondod, akkor mehetsz is rögtön a „nem tudom purgatóriumba.” (nevetés)
TAD: Ott már jártam.
ADAMUS: Igen, már jártál ott!
TAD: Igen, az…
ADAMUS: Igen. Tehát miért teszek fel kérdéseket a Shoudok elején?
TAD: Szerintem erre az a válasz, mert ez az, ami rávesz arra, hogy itt legyek.
ADAMUS: Köszönöm. Jó. Jó. Még egy pár választ kérnék! Ez visz bele abba, hogy itt legyél. Szerinted én nem tudom a választ már azelőtt, mielőtt felteszem a kérdést? Igen. Miért teszek fel kérdéseket?
MARY SUE: Szerintem a kérdéseink által határozzuk meg a valóságunkat.
ADAMUS: Igen, ezt teszitek. Ezt tesszük.
MARY SUE: És azt is hozzátenném, hogy ezzel segítesz minket… azzal, hogy szavakba foglalod ezt, ami segít megértenünk, hol tartunk éppen.
ADAMUS: Igen. Jó.
MARY SUE: Oké.
ADAMUS: Kérnék még egy párat! Miért teszek fel kérdéseket a havi Shoudok elején? Imádom azt a reakciót – amikor Linda közelít valakihez a mikrofonnal.
TIFFANY: Halálra rémülök, amikor látom, hogy felém közelít a mikrofon.
ADAMUS: Igen! (nevetés) Ez jó!
LINDA: Kerrivel beszéltél. (Tiffany nevet)
ADAMUS: Hát igen, nagyon könnyű csak itt elüldögélni kényelmesen, nézni a műsort, és belemerülni a mondhatni nyugalmas kis világodba. De amikor látod, hogy közelít a mikrofon, és te megpróbálod azt valahogy elkerülni… egyébként adnék egy apró kis tippet: - Ha nem akarod megkapni a mikrofont, akkor ne mondogasd ezt pszichésen: - Linda, ne nekem add a mikrofont! (nevetés)
TIFFANY: Pedig pontosan ezt mondtam.
ADAMUS: Mert ő ezt úgy hallja, hogy „A mikrofont akarom! A mikrofont akarom!” – Tehát ez jó volt. És halálra vagy rémülve?
TIFFANY: Nem.
ADAMUS: Nem.
TIFFANY: De eddig mindig azt csináltam, hogy „Ne, ne engem! Ne engem!”
ADAMUS: Igen, igen, igen, igen! Most akkor már érted. Nem jó ezt tudni?
TIFFANY: De igen!
ADAMUS: Megkaptad a mikrofont, és Á!
TIFFANY: Akarjátok, hogy énekeljek nektek?
ADAMUS: Naná! (nevetés)
TIFFANY: Nem, nem akarjátok. Nem, nem akarjátok.
ADAMUS: De hát te hoztad ezt fel. Én kértem őt arra, hogy énekeljen? Én hoztam ezt fel? Gyerünk!
TIFFANY: Nem, nem. Nem fogok énekelni.
ADAMUS: Muszáj.
TIFFANY: Nem.
ADAMUS: Dehogynem! Énekelj!
TIFFANY: Nem énekelek. (nevetve)
ADAMUS: Tudod, azért mondom, hogy énekelj, mert oka volt annak, hogy ezt mondtad. Ez nem merő véletlen volt, nem én kértelek erre. Senki sem dúdolgatott melletted. Oké?
TIFFANY: Mindig is kicsit zavarban voltam, ha mások előtt kellett beszélnem. Mindig kényelmetlenül éreztem magam ettől. Biztos ezért is van ez.
ADAMUS: Nos, akkor itt az ideje egy új potenciálnak! Tessék, hadd nyújtsak át neked egy potenciál drágakövet! Tessék.
TIFFANY: Köszönöm.
ADAMUS: És nehogy egy helyen költsd el az egészet! (nevet) Most, hogy már itt ez az új potenciál, megnyílsz rá, és azt mondod: - Ó, Istenem! Itt a potenciál. Mihez fogsz vele kezdeni?
TIFFANY: Énekelni? Ó, szent szar! Oké. (énekel) Boldog Saint-Germain hónapot mindenkinek!
ADAMUS: Jó.
TIFFANY: Milyen volt? (nevet, és némi taps)
ADAMUS: Igen, biztos vagyok benne, hogy a slágerlista élének a közelébe jutsz ezzel. Köszönöm. Igen. Igen. Most azt kérdezed: - Hát nem jó érzés volt? – Belemerültél abba a potenciálba.
TIFFANY: Igen, de persze vissza fogom ezt majd nézni legalább úgy 50-szer, és kritizálni fogom magam.
ADAMUS: Igen, igen, igen. Igen, igen. Hát nem vicces, hogy az emberek ezt csinálják? Pedig az egész lényege az, hogy egyszerűen csak benne vagy a pillanatban, a szavakkal kifejezhetetlen Pillanatban. Miért nem vagyunk egyszerűen csak a pillanatban, és egyszerűen csak megtesszük? De nem, te vissza fogod ezt nézni, és kritizálod majd magad, tudod: - Hogy néztem ki? Milyen volt a hangom? Istenem, ez annyira ostoba volt tőlem. Ha még egyszer…. Csak legyél a Pillanatban! Kit érdekel? Ne nézd vissza magad! Kérlek, ne tedd! Ne tedd! Oké.
LINDA: Még?
ADAMUS: Nem, rátérek a következő kérdésre.
LINDA: Ó, ne már! Meg szeretnék erről megkérdezni egy hírességet!
ADAMUS: Rendben. Rendben.
LINDA: Oké.
ADAMUS: Rendben. Miért teszek fel kérdéseket? (nevetés) Edith! Edith, hogy vagy?
EDITH: (halandzsa szöveget mond)
ADAMUS: Lady Edith! Igen.
EDITH: Bocsánat.
ADAMUS: Edith, miért teszek fel folyton kérdéseket?
EDITH: Azért, mert élvezed, és mert örömödet leled benne.
ADAMUS: Igen, és miért?
EDITH: Azért, mert olyan okos vagy. (nevetések)
ADAMUS: Mert… azt gondolod, hogy gúnyolódom és kötekedek az emberekkel?
EDITH: Nem.
ADAMUS: Nem.
SHAUMBRA 1 (nő): Én azt hittem…
ADAMUS: Ó, szóval te ezt gondoltad! (nevetés) Tudtam, hogy ez ott van valahol, hogy imádom kigúnyolni az embereket. Miért teszek fel kérdéseket?
EDITH: Szereted látni, amikor szeretjük magunkat, amikor éberek és megengedőek vagyunk.
ADAMUS: Igen, kifejezetten az éberséget emelném ki. Igen, igen.
Éberség! Ébernek lenni! Mind ebben veszünk részt. Az éberség azt jelenti, hogy jelen lenni. Egytől-egyig mindannyian, akár személyesen vagytok itt, akár online néztek minket, mindig, amikor felteszek egy kérdést, akkor mindenki azonnal megválaszolja azt. – Mit mondanék, ha én kapnám meg a mikrofont Lindától? Én mit mondanék? Ó, Istenem, Linda, ne nekem add a mikrofont! – Ez behozza a tudatosságot. Behoz némi életenergiát ezekbe az összejövetelekbe, amikor felteszem ezeket a kérdéseket, amiben mindannyian benne vagyunk, mindannyian a része vagyunk. És a kérdések is jók, mert aktuálisak. Szó szerint azon alapulnak, amin jelenleg éppen keresztülmegyünk. Jó.
Jöhet a következő kérdés, hacsak Lindának nincs még egy jelöltje.
LINDA: Nincs.
ADAMUS: Oké.
LINDA: Egyelőre ez jó.
Második kérdés
ADAMUS: Oké. Jó. Jöhet a következő kérdés. Mi az az elsődleges, meghatározó dolog, ami az év eleje óta folyik? Még alig telt el 35, 36 nap. Mi az a dinamika, ami az év eleje óta érezhető? Jó. Mofo! (Marty)
MOFO: Azt mondanám…
ADAMUS: Jól nézel ki Mofo!
MOFO: Köszönöm.
ADAMUS: Igen, igen.
MOFO: Te is tesó.
ADAMUS: Köszönöm.
MOFO: Rendicsek. (Adamus nevet) Egyre fokozódik a bizonytalanság.
ADAMUS: Ez tetszik.
MOFO: Igen.
ADAMUS: Egyre fokozódik a bizonytalanság.
MOFO: Igen.
ADAMUS: Szerinted mi lehet ennek az oka?
MOFO: Az egész egyre csak fokozódik, egyre nagyobb és nagyobb, és mindenki egyre bizonytalanabb, egyre jobban fél, és a Shaumbra esetében ez azt jelenti, hogy egyre inkább seggfejek vagyunk. (nevetés)
ADAMUS: Igen, igen. Jó. Köszönöm.
MOFO: Igen.
ADAMUS: Köszönöm. Ne hallgasd ezt vissza! (nevetés)
MOFO: Ó! Az nem lenne seggfejség?
ADAMUS: Nem. Ez jó volt. Jó volt. Ezért ne hallgasd vissza! Mert nagyon jót mondtál – humoros, elbűvölő és szellemes voltál – de ha ezt visszahallgatod, akkor: - Mit is mondtam? Látni akarom! És ekkor…
MOFO: (nazális hangon) Olyan nazális volt a hangom.
ADAMUS: Ó, igen! Nazális volt a hangom!
MOFO: Ó, tele volt az orrom száraz takonnyal!
ADAMUS: Linda ezt a jelenséget úgy hívja, hogy „denevér van a barlangban.” (nevetés)
MOFO: Bájos.
ADAMUS: Vagy amikor azt mondod, hogy: - Miért álltam ott zsebre dugott kézzel? Ezt meg miért csináltam? És… (Marty nevet) A pillanatban vagy. Oké. Köszönöm. Jó válasz. Kérnék még egy párat!
Az év eleje óta mi zajlik? Hogy határoznátok ezt meg? Az év eleje óta.
LINDA: Lássuk csak!
ADAMUS: Linda zsákmány után szaglászik.
LINDA: Térjünk vissza Ms. Henryre.
ADAMUS: Ó, igen!
MISS HENRY: Miss.?
LINDA: Nem.
MISS HENRY: Ms.
ADAMUS: Annak ellenére, hogy jó messze ülsz, odatalál hozzád.
MS. HENRY: Ühüm.
ADAMUS: Szükségünk lenne az óriás mikrofonra, aminek a karjai kinyúlnak a közönséghez.
LINDA: Nem, én szeretem ezt a gyakorlatot, mert így tesztelni tudom a rugalmasságomat.
ADAMUS: Nem, így be tudsz vetni egy kis kontrollt.
LINDA: Nem, én szeretem a rugalmasságomat.
ADAMUS: Most, hogy így eltereltünk téged, mi zajlik év eleje óta?
MS. HENRY: Túllépünk a kétségen.
ADAMUS: Ó, rendben.
MS. HENRY: Igen.
ADAMUS: Jó.
MS. HENRY: Mert felerősödött.
ADAMUS: A saját kétséged?
MS. HENRY: A csoportos kétség, ami bekerült a saját kétségembe is.
ADAMUS: Igen, igen.
MS. HENRY: Igen.
ADAMUS: Ez tetszik nekem.
MS. HENRY: Nagy része.
ADAMUS: Jó.
LINDA: Oké. Köszönöm. Még?
ADAMUS: Igen, még hármat kérek.
LINDA: Oké.
ADAMUS: Mi zajlik az év eleje óta? Mi folyik? Mi az a dolog, ami igazán foglalkoztat benneteket?
DIANE: Az élet választása.
ADAMUS: Az élet választása. Igen. Tudod, ez jó. Rossz, de mégis jó. Mert ez felhoz mindent, és tudjátok ezt az egész beszélgetést most én hozom fel, én provokálom ki.
DIANE: Ühüm.
ADAMUS: Olyan dolgokban, mint a ProGnost, mint a Keahak, sőt, még a Shoudokban, és a személyes beszélgetéseinkben is ezt provokálom. Ezt az egész dolgot, hogy Új Föld vagy Régi Föld, és hogy merre tartunk? És ez fájdalmas. Úgy értem végezhetnénk szép kis Kumbaya dolgokat is ehelyett, de nem, mert szerintem tényleg, igazán túl kell lépnünk ezen a ponton. Tehát igen: - Maradjak? – És ez kemény. Kemény.
DIANE: Ez itt a kérdés.
ADAMUS: Ez a hatalmas kérdés. És ha ránézel a kérdésre, ami így szól, hogy: - Maradjak? – anélkül, hogy bevilágítottad volna a potenciáljaidat, amikor csak úgy látod ezt az egészet, hogy ugyanezt fogod élni, mint most még úgy 20, 30 évig, akkor ez egy elég borongós állapot. És ez nem annyira kellemes. Azért is vagyunk most a Saint-Germain hónapban, ahol is megnyílunk a potenciálokra.
DIANE: Ühüm.
ADAMUS: Igen, jó.
DIANE: Oké.
ADAMUS: Köszönöm. Ó, ezt imádom! Igen. És érzitek? – Még mielőtt Linda a kezetekbe nyomná a mikrofont – érzitek az energia rétegek mozgásait itt a teremben? Ez nagy és kicsi, szinte olyan, mintha hirtelen sírni akarnál, és közben meg nevetni is akarsz, és ez az egész itt van. Igen. Hogyan határoznátok ezt meg?
LINDA F: Számomra ez a szabadságról szól. Eladtam az otthonom, és érzem, hogy vannak potenciáljaim.
ADAMUS: Nagyszerű! Jó. Sok pénzt kaptál az otthonodért?
LINDA F: Elég sokat.
ADAMUS: Elég sokat. Oké.
LINDA F: igen.
ADAMUS: Jó. És mihez akarsz kezdeni?
LINDA F: Utazni akarok.
ADAMUS: Jó. Jó. Kiváló. Mi lesz a legelső hely, ahová elutazol?
LINDA F: Hawaii-ra.
ADAMUS: Igen.
LINDA F: Aztán Floridába és Hot Springs-be.
ADAMUS: Hot Springs. Jó. Nagyon örülök, hogy nem azt mondtad, hogy Colorado Springs-be, ugye érted mire gondolok? (nevetés) Hiszen az csak alig egy órányira van innen. Vannak emberek, akik nem nagyban gondolkoznak, hogy „Nagy útra indulok Colorado Springs-be. Menj és látogass el az Istenek Kertjébe az egyik délután!” – És ők azt mondják, oké.
Jó. Köszönöm. Még egyet kérek! Még egy valakit! Mi zajlik év eleje óta?
LINDA: Megpróbálnak összezavarni.
ADAMUS: Jelen van egy nagyon is megfigyelhető Shaumbra energia- Passzolgatják a mikrofont Linda! (Adamus nevet) És az mindig csak arrébb megy. Igen.
JOHN: Olyan, mintha egy hatalmas hullámvasúton ülnénk.
ADAMUS: Igen.
JOHN: Igen.
ADAMUS: Jó.
JOHN: Egyértelműen a szabadságról van szó.
ADAMUS: És ez a hullámvasutazás ...arra gondolsz, amikor egyszer fent vagy, utána meg lent vagy?
JOHN: Igen.
ADAMUS: De ez a hullámvasút egyszerre megy előre és hátrafele is, továbbá felfelé és lefelé is halad.
JOHN: Igen.
ADAMUS: És egyáltalán nincs semmi értelme. Hogyan mehet egy hullámvasút egyszerre előre is meg visszafele is? Ennek semmi értelme. De mégis van értelme. Jó. Köszönöm. Köszönöm, hogy itt vagy.
Az én válaszom a saját megfigyeléseimre alapozva, és annak oka, amiért felhoztam ezt a kérdést, nagyon egyszerű, hogy „A kétség. A kétség.” – Egy páran ki is mondtátok, vagy nagyon közel jártatok hozzá. A kétség.
Ez most a nagyon intenzív kétség időszaka, ahol is kétségbe vonod saját magad, sok értelemben véve darabokra szakítod magad. Továbbá ott vannak a világgal és az azzal kapcsolatos kétségeid, hogy mi fog történni? Azt akarom ezzel mondani, hogy mindig ott van a kétség egy bizonyos szinten, de most ez a kétség nagyon felerősödött. Nagyon észrevehető, és tényleg nagyon mély szinteken dolgozik. Kétségbe vonod, hogy vajon a helyes dolgot teszed-e, és nem vagy ebben egyedül. Amikor a többi Mester, azok a nagyon kevesek, akik előttetek járták meg ezt az utat – amikor eljutottak ide, erre a pontra, akkor nagyon sok kétség volt bennük. Ez egy rázós szakasz. Egy olyan hullámvasút, ami egyszerre megy előre és hátrafele. Megkérdőjelezed, hogy mi tegyél, és sokszor az történik, hogy nem látod a potenciál teljes fényét, mert csak a múltadat látod, azt, ahonnan jöttél, és azt próbálod kivetíteni a jövőbe.
És közben belül ott az az érzés, hogy valami ki akar szabadulni – Patricia egy kifejezetten jó példa erre. Valami készen áll arra, hogy kitörjön – de akkor nekiállsz ezt elemezgetni. Megpróbálod előre felmérni azt, és a múltat használod összehasonlításként, vagy felmérésként. Majd azt mondod: - De tényleg megtehetem azt? – És akkor elkezded kétségbe vonni magad, és aztán olyan vagy, mint Paul, akinek ott vannak azok a remek ötletei, a nagyszerű inspirációi – az a pasas egy Mester – és mégis megmarad a biztonsági játéka mellett. Elnézést, hogy kipécéztelek téged, de biztonsági játékos akarsz maradni, ahogy sokan szintén ugyanezt teszitek.
Nem arról van szó, hogy bármit is tennetek kellene. Mert nem kell. Semmit sem kell tennetek. Egyszerűen csak utazgathatnátok. Megfoghatnátok a dolgok könnyebbik végét, de aztán mégsem tesztek semmit, és ez igen nagy kihívásokkal jár, amikor ott van benned valami, ami igazán tenni akar valamit, kifejezetten most, az utolsó létidőtökben, hogy hatalmas harsonaszóval távozzatok majd innen, elképesztő nagy kreativitással, inspirációval, továbbá megtéve mindazokat a dolgokat, amiket mindig is meg akartatok tenni ezen a bolygón. Még akkor is, ha csak annyit mondasz a bolygónak: - Én már itt sem vagyok, elmentem. (Adamus mind a két középső ujját felmutatja, amit nagy nevetés követ) És ezt tényleg nagyszabásúan teszed meg. – Kiszálltam! Érezd csak jól magad a pöcegödrödben! (nagy nevetés)
Ezt a példát csak azért mondtam, hogy ...ki akarod azt engedni, akarod, de mégsem teszed meg, és így elfojtod. Nem javasolnám, hogy holnap mind tegyétek ezt meg, de nem ezt érzitek? Azt mondjátok: - Annyira nem tartozom ide! Kiszálltam!
Tudom, hogy egy páran ezt tettétek iskolás napjaitokban. Eljutottatok egy bizonyos pontra, egy páran a középiskolában, mások a főiskolán, egyetemen, ahol is egy nap arra ébredtetek, hogy: - Ez nem nekem való. Talán másoknak jó így, de nem nekem való. Nem fogok még évekig idejárni. – Egy páran megtettétek, talán csak pár hónappal az érettségi vagy a diploma előtt. – Ez nem az én utam. Talán valaki másé. Annyira nem tartozom ide. Nem tudom, hogy mihez fogok kezdeni. Még azt sem tudom, merre induljak. Nem tudom, hogy fogom ezt túlélni, de az egészen biztos, hogy nem maradok itt tovább ebben az unalmas pokolban! Önmagam leszek! – Ezért is vagytok ti a Shaumbra kalózok. Ezért is vagytok bámulatosak! És ezért is hoztam fel ezt a témát!
Rengeteg kétség zajlik jelenleg. Legyél rendben a kétséggel. Tudod milyen az, amikor elkezded kétségbe vonni a kétséget. Te jó ég, olyankor jönnek a nagy fejfájások. (Adamus nevet) Ne foglalkozz a kétséggel! Az csak az kicsi én a múltból, aki megpróbál biztonsági játékos lenni, és megpróbál megvédeni téged.
Oké, akkor erre most vegyünk egy mély lélegzetet!
Harmadik kérdés
A következő kérdés. És akkor csináljunk itt egy kis szerepjátékot! Mondjuk, 50 ember előtt állsz, akik mind újonnan felébredő emberek. Pont most olvasták a saját Beszélgetéseimet Istennel – amik a Magammal folytatott beszélgetések – ahogy ezt Kuthumi szokta hívni. Ezek az újonnan felébredők inspiráltak. Valami nagy nyitás történt az életükben. Most kezdenek felébredni. 10, 15 évvel ez előttről tudjátok milyen ez. Ismeritek ezt a szintű naiv inspirációt. – Ó, nézzétek csak mit fedeztem fel!
És itt vagytok ma, olyan létezőkként, akik belépnek a Mesterlétükbe. Keresztülmentetek a kemény időszakokon. Keresztülmentetek a felébredés kezdeti eufóriáján. – Ó, létezik valami más! – És itt vagytok ma, sok év elteltével, mikorra más sok mindenen keresztülmentetek. Mi lenne az a két vagy három dolog, amit elmondanátok nekik?
Tehát most játsszuk azt, hogy ott álltok egy csoport előtt. Te vagy a Mester, te vagy a tanító, és szűkre szabott idővel rendelkezel, ami azt jelenti, hogy rögtön a lényegre kell térned. Mit fogsz mondani ezeknek az újonnan ébredező létezőknek? Mi az a két vagy három fő dolog, vagy akár csak egy dolog, amit fontosnak tartasz elmondani? Mit fogsz nekik mondani erről az utazásról? Milyen bölcs tanácsot adsz nekik?
Linda kérlek, gyere ide a táblához, és kapcsold be ezt a varázs szerkentyűdet, az iPad-et, mert a technológia lenyűgöző! Itt áll, és a dolgok ott, a fenti képernyőn láthatóak. Hihetetlen. Mi jön ezután? Tehát ez itt most egy szerepjáték lesz. Ne feledjetek venni egy mély lélegzetet, mert egy páratokra éppen most tört rá a frász. (nevetések) A tudat alakítása. Ez az egész egy alakítás, egy szerep. Oké?
Linda majd szólít benneteket, de itt marad, és írni fog a táblára, ami azt jelenti, hogy nektek kell majd idejönnötök.
LINDA: Ó!
ADAMUS: A székhez. Akkor válassz Linda, én hátralépek.
LINDA: Sart.
ADAMUS: Sart. Tehát akkor itt… (nevetés) Ez az a pillanat, amikor tudod, hogy Linda rossz vagy jó listáján vagy rajta. (még nagyobb nevetés) Nem árulom el melyik a jó és melyik a rossz.
Tehát Sart, úgy kb. 50.000 ember előtt beszélsz, ha a kamerákat is belevesszük ebbe.
SART: Helló Shaumbra!
LINDA: Bárcsak ne lennél ennyire félénk!
SART: Próbálok nem az lenni.
ADAMUS: Milyen lényegi dolgot mondanál nekik?
SART: Ne hallgassatok senki másra, csak magatokra! Mit is mondjak még? Ja, igen, azt, hogy legyetek olyanok, mint Sart! (nevetés)
ADAMUS: Sart…
SART: Én tényleg…
ADAMUS: Nincs itt egy kis ellentmondás? (még nagyobb nevetés) Nem azt mondtad – és más is észrevette vagy csak én? – Csak magadra hallgass, és legyél olyan, mint Sart! (még nagyobb nevetés)
SART: Oké, tényleg. Ezt húzzuk ki.
ADAMUS: Rendben. Linda írja le ezeket. Kivetítenéd a varázstáblát a képernyőre? Oké.
LINDA: Mondott olyat is, amit érdemes leírni?
ADAMUS: Semmit. (nevetés)
SART: Hé! Az első dolog jó volt!
ADAMUS: Azt mondta: - Semmi nem számít. Hallgass magadra!
LINDA: Rendben.
SART: Élvezd az életet! Azt tedd, amit tenni akarsz, akkor, amikor akarod! Tudom, hogy nehéz lehet anyagi értelemben, és az összes jó dolog értelmében, amiken gondolkozol, de akkor tedd meg, amikor meg akarod azt tenni!
ADAMUS: Oké. Nézd, ezek itt újonnan felébredő emberek, és nem kis utazás előtt állnak. Van még valami, amit meg szeretnél osztani velük, mielőtt elhagynád a színpadot? Bármi, ami a felébredéstől elvezet a Mesterlétig?
(Sart szünetet tart)
Mert számomra ez az egész úgy hangzik, mintha semmiség, gyerekjáték lenne a Mesterlétig eljutni. És a csoport könnyű szívvel, boldogan távozik az ajtón. Van még valami, amit megosztanál velük? Csak kérdezem.
SART: Éld meg az álmaidat, hiszen ezért vannak. Jók. (Adamus a közönségre néz a reakciójukat várva, ami nevetés) Ez makyo?
ADAMUS: Nem mondtam, hogy az, de a közönség mégiscsak ilyesmit jelzett. (még több nevetés) Nos, ha mindannyian felébredő emberek lennétek, azt mondanátok, hogy „Igen! Igen! Igen!” – Ami csak azt jelentené, hogy nem nézünk szemben a teremben lévő nagy elefánttal. Mert van egy hatalmas elefánt a teremben. De ez csak az én véleményem. A színpad a tiéd, Mester. Tehát: - Hallgass magadra, élvezd az életet és éld meg az álmaidat! Juhé! Akkor csináljunk is azonnal egy posztert erre, amin egy kiscica van, és akkor… (Nevetés, Adamus is nevet)
SART: Nahát!
ADAMUS: Igen. Köszönöm. Köszönöm. Kérem a következőt! Egyébként nem könnyű ám itt a színpadon lenni.
LINDA: Minden személyt egy új lapra írjak?
ADAMUS: Nem. Csak írj! Én nem tudom ez a szerkentyű hogy működik.
LINDA: Oké. Ó, új ember! Akkor legyen mondjuk… a doktor.
ADAMUS: És azt is megteheted, hogy odamész a közönséghez, és odaadod valakinek a mikrofont.
LINDA: Oké, köszönöm.
ADAMUS: Majd utána szaladj ide vissza!
LINDA: Meg tudom csinálni.
CHERYL: Köszönöm.
ADAMUS: Itt van előtted 50 újonnan felébredő ember.
CHERYL: Gyönyörű, szépséges létezők.
ADAMUS: Igen, igen.
CHERYL: Legelőször is azt mondanám nekik, hogy a legfontosabb az, hogy szeressék magukat. Sokan mindenféle visszaélések, bántalmazások közepette nőttünk fel, és olyan dolgokat hitettek el velünk, amik nem igazak. Azok korlátozások. Tehát engedjétek el ezeket a korlátozásokat, és szeressétek azt a csodálatos létezőt, akik vagytok.
Ezt mondanám először, másodjára pedig azt, hogy egy pokoli út áll előttetek. (kisebb nevetések) Mert ez nehéz. Kihívásokkal teli. Nehéz. Félelmetes. Ijesztő. De ha szereted magad és megbízol magadban, abban a teremtőben, aki vagy, akkor minden rendben lesz, és minden tisztába kerül. (taps)
ADAMUS: Igazából nagyon hihető jelenléttel bírsz. Nagyon hihető. Igen. Látom, ahogy az életben is ezt fogod tenni.
CHERYL: Már évek óta ezt csinálom.
ADAMUS: Ó, ez csodás! Jó.
CHERYL: Köszönöm.
ADAMUS: Köszönöm. Köszönöm. Linda, ki a következő önkéntesed?
LINDA: A következő önkéntesem David McMaster.
ADAMUS: Ó, David! Majd én leülök a székedbe.
DAVID: A legelső dolog az lenne, amit javasolnék, hogy álljatok fel, tegyétek a fejeteket a lábatok közé és végezetül csókoljátok meg a feneketeket! (nevetés)
LINDA: Ezt nem fogom leírni.
DAVID: Ja.
ADAMUS: Megmutatnád nekünk ezt a gyakorlatot David? (nevetés)
DAVID: Ez az, amikor visszamegyek a közönséghez, és továbbadom a mikrofont.
LINDA: Olyat mondj, amit le is tudok írni.
DAVID: Igen. Akkor csak vegyünk erre egy jó mély lélegzetet!
EDITH: Majd ha hazaérsz, akkor csókolgasd a fenekedet!
DAVID: Úgy lesz. (Adamus nevet) Minden rendben lesz. Minden rendeződni fog. Minden rendben lesz. Az emberi részed nem felelős a megvilágosodásodért, a felébredésedért.
LINDA: Akkor ezt hogyan tudnád leegyszerűsíteni?
ADAMUS: Minden rendben lesz. Nem az ember felelőssége.
LINDA: Oké.
ADAMUS: Igen.
DAVID: Ezzel egy időben keresztül fogtok menni ezen a folyamaton, ami rengeteg szorongást és kétséget fog felhozni, és ez annak az ideje, hogy igazán bízz meg magadban és fogadd el magad, és tudd, hogy soha, de soha nem tettél semmi rosszat. Tehát élvezd az életet, lélegezz és legyél megengedő. A megengedés a legegyszerűbb és egyben a legnehezebb dolog, amit meg fogsz tenni, mert ez az, amit minden nap kétségbe fogsz vonni. De akkor is legyél megengedő….
ADAMUS: (tapsolva) Köszönöm. (némi taps)
LINDA: Nagyon szép. Következő.
ADAMUS: Sok bölcsesség van a teremben. Jó, jó. Köszönöm.
LINDA: Oké, akkor a következő legyen Jan Luce. (Jan meg van lepve, Adamus nevet)
ADAMUS: Ez Linda listája. Észrevettétek, hogy én játszom a jó fiút? Én senkit sem szólítok. Gyerünk!
JAN: Nekem az segített a legtöbbet, hogy nem tudsz hibázni, nem tudsz tévedni. Szerintem számomra ez volt a legnagyobb „aha” élmény, mert egész életemben mindig azt éreztem, hogy bármit is teszek, az nincs rendjén. Hogy nem a helyes utat követem. Hogy nem a helyes dolgot teszem. Tehát számomra az, hogy valaki azt mondja nekem, hogy soha nem hibáztam vagy tévedtem- az óriási! És ha most azt mondom nektek, hogy minden, amit tesztek, az rendben van, mert nem tudtok hibázni, akkor szerintem ez a legnagyobb dolog, amit megoszthatok veletek.
ADAMUS: Nem tudsz hibázni. Jó. És ezt alkalmazod is a saját életedben? Úgy értem könnyű volt ezt befogadnod?
JAN: Nem. Még mindig ezen dolgozom. (nevetve) Igen.
ADAMUS: Mert ezt nagyon jó dolog megérteni.
JAN: Igen, szerintem is.
ADAMUS: Jó.
JAN: Ez volt…
ADAMUS: És most hogy érzed magad, miközben itt állsz?
JAN: Kicsit feszülten, idegesen.
ADAMUS: Jó. Oké, de ma belementél egy potenciálba.
JAN: Tényleg?
ADAMUS: Igen.
JAN: Ó!
ADAMUS: Itt állsz előttünk.
JAN: Nahát!
ADAMUS: Igen, igen.
JAN: Oké! (némi taps)
ADAMUS: Köszönöm.
JAN: Köszönöm.
ADAMUS: Még kettőt kérek!
LINDA: Ott mögötted.
ADAMUS: Mert más dolgokról is beszélnünk kell.
És most mindenki azt gondolja: - Ó, jól van. Már csak kettő következik. Remélhetőleg, ha a százalékos arányt nézem, akkor csak két százalék esélye van annak, hogy engem szólítanak, így talán mégsem engem fognak szólítani. – Igen.
SHAUMBRA 2 (nő): Szép délutánt! Az egyik legnagyobb ajándéka ennek az egész folyamatnak az, hogy megnyíltam a megengedésre, és megengedtem azt, hogy Létezem, de nem csak ezt engedtem meg, hogy Létezem, hanem megengedtem ennek a Létezem-nek az érzését is magamban, és ez az érzés annyira mély, hogy elkezded ezt megélni a hétköznapi tapasztalásaid közepette is. És ez tényleg hatalmas ajándék, amikor egyre inkább elmélyül ennek az érzése és a megengedés is, miközben tudod, hogy az emberrel együtt belépünk a Mesteri Érzékszervünkbe, mikor is túllépünk az elmén, és az öt emberi érzékszerven. Megnyílunk erre a hatalmas potenciálra, amit egyszerűen csak megengedünk, és ott van annak érzése, hogy az ember – szerintem az ember nem képes ezt igazán érezni. A túllépés ezzel az Érzékszervvel csak az öt emberi érzékszerven és a mentális állapoton való túllépést jelenti. És akkor megnyílsz a végtelen kiterjedtségre, és megengeded, hogy a benned lévő Létezem a kezdet és vég nélküli végtelenséggé váljon, amit magadban érzel.
ADAMUS: Jó. Érzed a szenvedélyt?
SHAUMBRA 2: Köszönöm.
ADAMUS: Úgy értem, volt ebben egy kis idegesség.
SHAUMBRA 2: Nagyon ideges, feszült vagyok. Igen! (kuncog)
ADAMUS: Pedig te…
SHAUMBRA 2: Túl sok volt ez így egyszerre, elsőre.
ADAMUS: Túl sok volt. (Adamus nevet) De belevitted ezt az idegességet a szenvedélybe, és ezt érezni lehetett. Nagyon, nagyon jó volt. Köszönöm. És akkor jöjjön az utolsó.
LINDA: JoAnne.
JOANNE: Azt akarod, hogy a Broncos nyerjen? (Peyton Mannings 18-as számú narancsszínű mezét viseli, aki játszik a másnapi Szuper Ligán)
LINDA: Egy igazi klasszikus mezét hordod magadon. Ühüm.
JOANNE: Ez igaz.
ADAMUS: Igen.
JOANNE: Hé, Peyton! (nevetnek) Oké. Ez fájni fog.
ADAMUS: Szerinted Peyton most néz minket?
JOANNE: Biztos vagyok benne!
ADAMUS: Ó, rendben.
JOANNE: Cimborák vagyunk.
ADAMUS: Biztosan. Oké.
JOANNA: Most egy kissé elfoglalt. Majd később fogja megnézni.
ADAMUS: Igen, igen, igen.
JOANNE: Nektek ez fájdalmas lesz. Sok dolgot el fogtok engedni, amiket már életek óta magatokkal hurcoltok. És ez fájni fog. Ezért az javaslom, hogy viseljetek gondját magatoknak. Mozgassátok meg a testeteket. Egyetek sok élő ételt, igyatok sok vizet és szeressétek magatokat! Táncoljatok annyit, amennyit csak bírtok. Az sok mindent elenged. Bízzatok bennem ezzel kapcsolatosan. És van még valami. Ne foglalkozzatok az apróságokkal! Ne legyél kemény magaddal! Nem vagyunk tökéletesek. Ki akarna tökéletes lenni? Ne foglalkozzatok az apróságokkal, és érezzétek jól magatokat, oké? Hurrá!
ADAMUS: Köszönöm. (némi taps) Köszönöm. És elfelejtettem, de lenne még valaki utoljára, akit meg akartam erről kérdezni, aki nem más, mint a kedves Linda.
LINDA: Én…
ADAMUS: Nincs szükséged a mikrofonra. Gyerünk Linda! Te tanítónő voltál. Itt van most a saját osztálytermed, ahol itt ülnek az újonnan felébredettek, a felébredés szüzei. Te mit mondanál nekik? Szeretnéd, ha leírnám?
LINDA: Olyat kell mondani, amit még senki nem mondott?
ADAMUS: Nem. Bármit mondhatsz. Bármit, amit csak akarsz.
LINDA: (sóhajtva) El fogom sírni magam.
ADAMUS: Az bizony jó lenne.
LINDA: Az élet egy gyönyörű tapasztalás amennyiben ezt megengeded, és csak együtt tudsz lenni vele, és amikor ezt teszed, akkor a valódi Én Vagyok-od azonnal és mindig ott van számodra. (valaki azt mondja, hogy „Csodaszép”, és a közönség tapsol)
ADAMUS: Oké.
LINDA: Ez nem fair! Mindenki más… (elégedetlenséget kifejező hangot hallat)
ADAMUS: Köszönöm. Köszönöm. Oké, akkor most kapcsoljuk lejjebb a fényeket, hogy ne zavarja a szemeteket ez az erős fény.
Adamus válasza
Adamusnak az újonnan felébredőknek szóló tanítása másmilyen lesz, ahogy ezt el tudjátok képzelni!
LINDA: Csakugyan!
ADAMUS: Legelső dolog – most mindannyian újonnan felébredők vagytok. A legelső dolog az, hogy nincs visszafordulás, nincs hátraarc. Azt felejtsétek el! Már túl késő. Ezt korábban kellett volna átgondolnotok. (nevetés) Már annyira… (valaki azt mondja, hogy „össze vagy cseszve”, amit nagy nevetés követ) Nem azt akartam mondani, hogy össze vagy cseszve, ahogy ezt valaki az előbb mondta. Azt akartam mondani, hogy már annyira benne vagy a felébredésedben. Össze vagy cseszve. Ez a legelső dolog.
A második dolog pedig az, hogy önmagad minden egyes látszata, maszkja el lesz rólad távolítva, porrá lesz zúzva, darabokra lesz szaggatva az elkövetkezendő 5, 10, vagy akár 20 év alatt. Lépj túl ezen, mert ez mindenképpen be fog következni. Meg fog történni.
Ezzel az „éneddel”, aki itt ül ebben a székben, azzal a jókora makyós mosollyal az arcán (van, aki azt mondja, hogy “Ó!”, - mások pedig nevetnek) Én ezt tenném.
SHAUMBRA 3 (nő): Ez igaz.
ADAMUS: Igen, ez igaz. Gondolj csak vissza!
SHAUMBRA 3: Igen.
ADAMUS: Olyan ez, mintha hozzátok beszélnék pár évvel ezelőtt.
Hol is tartottam? Emlékezzetek erre az óriási makyós mosolyotokra, mert bizony nagyon hosszú idő el fog telni, amíg újra képes leszel mosolyogni. (nevetés, és megjegyzések, valaki azt mondja: - Most élvezd!) És itt most az elefántról beszélek, mert a felébredéstől a Mesterlétig tartó út mindent megváltoztat.
Ismerd fel, hogy nem az emberről van itt szó, aki tökéletességre törekszik, nem arról van szó, hogy jobb ember akarsz lenni. Hanem arról a dologról, amire a szívedben és a lelkedben vágytál, hogy az isteniség légy, az Én Vagyok légy! Ezért lesznek olyan időszakaid, és sokkal több lesz ezekből, mint nem – amikor is abszolút borzasztóan fogod magad érezni.
LINDA: Ez aztán izgalmas!
ADAMUS: Érzelmileg… csend! Most éppen beszélek! Valakinek ezt el kellett volna mondania nektek úgy 15 évvel ezelőtt, nem igaz?
Érzelmileg és fizikailag. És amikor ezek bekövetkeznek, akkor értsd meg, hogy ez a felébredés része. És ennek talán nem kell így történnie a jövő generációi számára. Mert talán vannak igazi úttörők, mint amilyenek ti vagytok, akik saját maguk mennek keresztül ezen, és ezzel kivágják magatok előtt az utat, és elsimítják azt. Talán. De az, amin keresztül fogtok menni, teljesen ki fog fordítani benneteket. És azt teszi, hogy konfrontálódni fogtok, szembe fogtok nézni a saját démonjaitokkal és sárkányaitokkal.
Ez egy rémálom lesz, és – és – egytől-egyig mindannyian keresztül fogtok ezen jutni. Előbb-utóbb kivétel nélkül mindannyian eljuttok a saját Mesterlétetekbe, és az egyáltalán nem olyan lesz, mint amit most gondoltok róla. Egyáltalán nem olyan lesz, mint amit elképzeltetek róla. Határozottan jobb lesz. Sokkal több potenciálod lesz. Sokkal több jelentőséggel fog bírni, és nem csak beszélni fogsz önmagad szeretetéről, hanem szerelembe esel magaddal minden egyes pillanatban. Ez az, amire vártok.
Az elkövetkezendő évek nehezek lesznek. Én ezt tudom. Mert magam is keresztülmentem rajta. És ez a csoport, akit Shaumbrának hívnak, ők is keresztülmentek ezen előttetek. És tudják, hogy ez mennyire nehéz. De már most, előre el akarom mondani nektek, hogy ahogy a felébredés korai szakaszától a Mesterlétig eljuttok, veletek leszünk az út minden egyes lépésénél. És nem csak én, hanem mi. Én magam, továbbá azok, akik ebben az életükben realizálták a Mesterlétüket, azok, akik Shaumbrának hívják magukat, azok, akik keresztülmentek a létező legnehezebb időszakokon- mi mind veletek vagyunk az út minden egyes lépésénél. Én ezt mondanám.
Akkor most vegyünk egy jó mély lélegzetet! (taps) Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm. Mert beszélni akarok arról az elefántról, ami itt van mindannyiótokkal a teremben. Beszélni akarok arról a tényről, hogy ez rengeteg szinten darabokra fog téged szaggatni, és szemtől szembe állít majd önmagad azon részeivel, amiket meg sem akartál látni.
Nem próbálunk senkit sem idetoborozni. Egyáltalán nem próbáljuk eladni nekik a megvilágosodás csodáit. Sőt mi több, mi mindannyian elég jó munkát végeztünk azon a téren, hogy elüldözzük innen az embereket. (nevetés) De ezt jogosan tettük. Miért is festenénk fel előttük egy makyos képet, amikor ez a létező legnehezebb dolog, amin valaha is keresztül fogsz menni?
Amikor ott ragadsz a szikla között, amikor a nehézségeid közepette vagy, nagy valószínűséggel a legutolsó földi életedben, amikor szembe kell nézned a legnagyobb félelmeiddel és kihívásaiddal, és azon tűnődsz, hogy vajon képes vagy-e erre, hogy ez vajon meg van-e benned. És ott vannak azok a legnagyszerűbb szavak, amik valaha is leírásra kerültek: - ha visszanézitek – bizalom, megengedés. Ezek az alapok a felébredés kezdeti szakaszát követően, amikor elkezdesz belépni a Mester Létedbe. Bizalom és megengedés. Bizalom és megengedés, még mielőtt szeretnéd magad… szeretni magad – na, igen. De az még mindig csak egy ködös és homályos elképzelés odakint. Szeretni magad – jól hangzik, de nagyon kevesen tudják mit is jelent ez. Az majd csak később jön. Bizalom, megengedés és annak megértése, hogy nem tudsz hibázni, nem tudsz tévedni, annak ellenére, hogy azt hiszed, hogy tudsz hibázni. Azt fogod hinni, hogy a legnagyobb és legotrombább hibát követted el azzal, hogy valaha is belefogtál ebbe az egészbe, és utána meg felismered, hogy ez volt a létező legnagyszerűbb ajándék, amit valaha is megadhattál magadnak.
Akkor vegyünk egy mély lélegzetet! Ó! Igen, és ezek még csak a nyitó mondataim voltak! (Adamus nevet)
Valójában azt akarom mondani, még mielőtt belekezdenénk a következő dologba, hogy vegyétek észre a bölcsességet, ami keresztüljött itt. Vegyétek észre a bölcsességet, ami mindannyiótokból kiáradt, amit itt a színpadon megosztottatok. És igen, időnként még hajlamosak vagytok egy kis makyóra. Itt álltok a színpadon, tudjátok, hogy ez az egész sugárzásra kerül az egész világon, de mégis azokról a mag dolgokról kezdtek rögtön beszélni, amik számotokra fontosak. Ez a ti bölcsességetek. Ez az, amire szert tettetek, és ez az, amit meg fogtok majd osztani, és akkor most nyíljunk meg erre a potenciálra itt, Saint-Germain hónapjában. Nyíljunk meg erre a tanítói potenciálra mindannyiótok számára, akár 50 ember előtt fogtok erről beszélni, akik éppen most ébredtek fel, akár amiatt, hogy elolvasták az új könyvedet, aminek az a címe: - Megvilágosodás. Ne tedd meg! (nevetés) Ezt most teljesen komolyan mondom. Ez egy nagyszerű cím lenne.
Mert tudjátok, ha az lenne a könyved címe, hogy “Megvilágosodás, az Út, a Rózsák és a Sütik” – hát tudjátok, mindenki ezt csinálja. Igen. „Megvilágosodás. Maradj Otthon!” – (Adamus nevet) Hallottam ezt. – Megvilágosodás. Ne tedd meg! Majd egészen a borító alján állna ott apró betűkkel a következő szöveg, hogy “Csak akkor tedd meg, ha teljesen elkötelezted magad önmagad mellett!” – Akkor ez bestseller lesz! Csak maga a cím. Az már nem is számít, hogy mit írsz le a könyvben, de… (nevetések)
De szeretnék megjegyzést fűzni ahhoz, amit mindannyian éreztetek és hallottatok ma. Sok bölcsesség hangzott el, mert saját magatokat láttátok 10, 20 évvel ez előttről. Szemügyre vettétek azokat az egyszerű igazságokat, amiket megtanultatok, és most megosztottatok, és képesek voltatok mindezt humorral tenni. Ez tényleg bámulatos! Mindannyiótoknak villogott az elméje. Mit mondanál 50 újonnan felébredő embernek? És most arra bátorítalak benneteket, hogy menjetek fel a szociális médiátokra, és osszátok ezt meg másokkal. Osszátok meg, de kritika nélkül. Kritika nélkül. Osszátok meg. Mi az a két, három dolog, amit elmondanál ennek a csoportnak?
Oké, akkor vegyünk egy mély lélegzetet, és térjünk rá a következő dologra. A Mesteri Érzékszervre.
Sandra, kaphatnék egy kis meleg kávét? Vagyis forrót! Ez hirtelen kihűlt.
SANDRA: Oké.
ADAMUS: Egy kevés tejszínnel, cukor nélkül, frissen főzve. Nem a termoszból. (nevetések)
SART: Akkor a Starbucks-ba kell menned.
ADAMUS: Cukor nélkül, tejszínnel, frissen főzve.
LINDA: El akarod küldeni a Starbucks-ba?
ADAMUS: Nem, nem, nem. Főzze meg, ott van hátul a kávéfőző. Köszönöm. Hé, Mester vagyok, ahogy ő is az. Könnyedén megtehetné, hogy azt mondja, hogy “Főzz magadnak!” – És valószínűleg meg is tenném. (nevetések) Igen. Ez egy potenciál.
SANDRA: Még mindig fennáll ez a lehetőség? (nevetés)
ADAMUS: Nem. Épp most járt le. Igen, pont most járt le.
A Mesteri Érzékszerv
Most, hogy belemegyünk a Mesteri Érzékszervbe, erről jó darabig beszélni fogok. Beszélni fogok az öt emberi érzékszervről, és néhányan nagyon unatkozni fogtok, és azt mondjátok majd: - Folyton csak erről beszél! – Igen, egészen addig, amíg nem realizáljátok. Mert hatalmas különbség van aközött, amikor információval rendelkeztek valamiről, amikor ismeritek a tényeket meg az adatokat, és aközött, amikor ezt ténylegesen meg is testesítitek, realizáljátok, és behozzátok a tapasztalataitokba. Tehát továbbra is beszélni fogok az emberi érzékszervekről és a Mesteri Érzékszervről. És nem akarom ezeket a megjegyzéseket hallani, hogy: - Én csak valami újat akarok minden hónapban. – Nem, te csak valami olyat akarsz, ami elterel téged. Ez annak esszenciája, ahová jelenleg tartunk. Oké.
A legelső dolog, amit észre fogtok venni a Mesteri Érzékszervvel kapcsolatosan, és egy páran ezt már tapasztaljátok, tehát a legelső dolog az idővel kapcsolatos tájékozódási zavar. Ez a legelső dolog. Ezek az alapok. A 101. És pontosan úgy, ahogy az előbb ti beszéltetek a tanítványaitokhoz, a felébredő tanítványaitokhoz, és mondtatok nekik két- három dolgot, most én is ugyanúgy szólok hozzátok. És azt mondom, hogy a legelső dolog, amit fel fogtok ismerni a Mesteri Érzékszervetekkel kapcsolatosan, az az idővel kapcsolatos zavar. És ettől hányingered is támadhat. Émelyeghetsz. Vagy ettől úgy is érezheted magad, mint aki darabokra hullik, mert többé már nincs referencia pontod. És ettől teljesen úgy érezheted magad, mint aki meg fog őrülni.
Elveszel magadtól bizonyos alap dolgokat, amikben eddig benne tartottad magad – ami az idő és a tér, ami ugye a legalapvetőbb dolog – és ahogy elkezdesz belőle kiszállni, úgy gondolhatod, hogy megőrülsz.
De azt mondom most nektek, drága Mesterek, tehát azt mondom nektek, hogy engedjétek, hogy ezzel rendben legyetek. Amikor elkezded érezni a teljes zavart, a szédülést, a térnélküliséget úgy, ahogy ezt korábban még soha, akkor engedd ezt meg, ne aggódj emiatt, mert ha ellenállsz neki, amennyiben megpróbálsz visszatérni a referencia pontodhoz, a ketrecedhez, amennyiben megpróbálsz oda visszajutni, akkor ezzel közömbösíted az időben létezés és az időtlenségben létezés hatásait.
A Mesteri Érzékszervben túllépünk az időn. Ez a különbség. És egyébként képesek lesztek egyszerre mindkettőben lenni, és ez aztán tényleg nagyon zavaros lesz az elme számára. Ez az, amikor a hullámvasút mind a két irányba megy egyszerre. Ez tényleg nagyon zavaros az elme számára, és ez rendben van. Tehát most elmondom nektek azt a két-három lényeges dolgot, amire számíthattok, pont úgy, ahogy ti is elmondtátok a tanítványaitoknak, hogy mire számíthatnak a felébredéssel kapcsolatosan. Elveszítitek a referencia pontjaitokat.
Tér-idő folyó
Képzeljétek csak most el egy pillanatra azt, hogy egy folyóban álltok, ahol a víz a vállatokig ér. Ez egy keskeny folyó, ahol a folyó vize áthalad rajtatok. Nem száguldva, nem felborítva benneteket, hanem úgy, hogy igazán érezd a vizet, ha ezt szeretnéd. És akkor most csináljunk is egyfajta merabh-szerűséget! Kérek egy kis zenét hozzá!
Ott állsz… és kérném lekapcsolni a világítást. (megszólal a zene)
Tehát ott állsz ebben a szép, tisztavizű folyóban, és érzed a víz áramlását mindenhol a tested körül. Érzed a víz hőmérsékletét. Érzed annak erejét és nyomását, ahogy a víz keresztüláramlik rajtad.
Érzed a víz simaságát, egyenletességét. Annak ellenére, hogy érzed a nyomását, mondhatni körülötted áramlik.
Érzed a jelenlétét. Ennek a víznek van egy meghatározható jelenléte. És ez mindig ott van. Ez az áramlás viszonylag állandó, mindig ott van.
Ez az áramlás, annak érzése, ahogy a víz körülöleli a testedet, egy állandó emlékeztetőül szolgál számodra arra vonatkozóan, hogy benne vagy a folyóban. Megállás nélkül azt mondja neked: - Itt vagy. Életben vagy. Létezel. – mert érzed, ahogy a víz körülötted áramlik.
Na, pontosan ilyen az idő és a tér is. Ott van ez az állandó áramlás, ez az állandó nyomásszerűség. Van ebben egy enyhe ellenállás, egy örömteli ellenállás. Vagyis képes vagy ezt érezni. És ebben az esetben az idő és a tér az, ami keresztülhalad rajtad, amit érzel is, hiszen ott van a biológiád és az elméd minden egyes porcikájában.
A tér és az idő olyan, mint a folyó. Nagy ugrás volt megértenetek, hogy nem te haladsz keresztül az időn és téren, hanem az áramlik rajtad keresztül és körülötted. És ebben a folyó példában, aminek érzed a nyomását, értelmet nyer az, hogy „Ja igen, az idő és a tér az a dolog, ami áramlik.”
És amikor a vízben megmozdítod a karodat és a lábadat, akkor arra a tér és az idő, vagy ebben a példában a folyó az, ami reagál. Nem te szaladsz keresztül a folyón. Nem feszülsz neki a víznek a haladásoddal. Hanem a folyó áramlik körülötted. És ez az egész Téridő dolog ezen az alapelven működik.
De most az történik, hogy itt van ez az állandó – ami a folyó áramlása. Ami állandó, mindig ott van, annyira, hogy egy ponton túl teljesen elfeledkezel arról, hogy a folyóban állsz. Még arról is elfeledkezel, hogy létezik ez az áramlás, sodrás. Arról is elfeledkezel, hogy itt van ez az erőféleség. Érzed az áramlatot. De elfelejted, hogy ott egy ellenállás vagy egy súrlódás.
Ez állandó. Ez az, ami lehorgonyoz téged. És igazából a folyó áramlata soha nem változik, ahogy a hőmérséklete, és semmi más sem. Mindig ott van.
Tehát elég hamar elfogadod ezt. Soha nem kérdőjelezed meg, soha nem gondolkozol el azon, hogy milyen is lenne, ha nem lennél benne a folyóban. Az mindig ott van. Ez egy kapcsolat.
Ilyen ez, és számotokra is ilyen volt ez egészen eddig – az idő és a tér folyása, áramlása. Megmozdítod a kezed, a lábad a folyóban. Ha alámerülsz a vízben, ha a fejedet belemártod a vízbe, akkor az reagál rád. Körülötted áramlik.
Ilyen tér és az idő. És ezt teszik az emberek.
Oké, akkor vegyünk erre egy jó mély lélegzetet! Ilyen az idő és a tér dinamikájának az átfogó érzése.
Ez az, amit megszoktatok. De, ahogy ezt elkezdtétek észrevenni, ez elkezdett megváltozni. Ez most elkezd megváltozni, és ezzel a példával szeretném szemléltetni a különbséget.
A potenciálok időtlen medencéje
Egy átlagember esetében a folyó odaáramlik hozzá, áthalad rajta, majd tovább megy. És ezt még csak fel sem ismeri. Azt gondolja, hogy ő maga megy keresztül a téren és az időn. Pedig valójában végig a folyóban áll. Amikor beléptek a Mesteri Érzékszervetekbe, hirtelen egy teljesen másik helyzetben találjátok magatokat, ami a következőképpen fest. Kérnék egy kis zenét!
(a zene ismét megszólal)
Most egy hatalmas, meleg vizű, gyönyörű medencében találod magad teljesen egyedül. Senki más nincs ott rajtad kívül. Szép tiszta és meleg a víz, és te teljesen alámerülsz ebben a medencében, lemész a víz alá. És elkezdesz ott lebegni. Ez egy hatalmas nagy medence, csodás meleg vízzel, és mivel a hőfoka megegyezik a tested hőmérsékletével, ezért nem is igazán veszed észre a vizet.
És a víz nem mozog. Mozdulatlanul áll ott. Nincs nyomása. Nincs benne erő. Te pedig csak ott lebegsz. Engedd meg most magadnak, hogy ezt érezd!
(szünet)
Ez olyasmi, mint az időtlenség. A víz a Most Pillanatában van. Nem jön veled szemben. Nem halad sehova. A potenciálok medencéjében vagy. Az időtlen potenciálokéban.
(szünet)
Ez egyszerűen csak ott van. Te is csak ott vagy.
Ez az időtlenség, és Mesterként legelőször azt fogod felismerni, hogy: - Ez szép ugyan, de mihez kellene ezzel kezdenem? Csak itt lebegek ebben a meleg vizű medencében. De mit kellene tennem?
Először is engedd meg, hogy tudatába kerülj a mozgó folyó és meleg vizű medence közötti különbségnek, amiben elmerültél. Vannak köztük hasonlóságok. Mindkettő víz. De ezen kívül minden teljesen más.
Ez az időtlenség, amit én szavakkal le nem írható Pillanatnak, Jelenlétnek hívok. Ami azt jelenti, hogy meghatározhatatlan. Ne próbáld ezt minősíteni, vagy megnevezni, meghatározni.
Csak lebegsz. Semmi sem lökdös ide-oda. Csak lebegsz.
A szavakkal elmondhatatlan Jelenlétet, az Én Vagyok-ot körbeveszik ezek az óceánnyi potenciálok, amik a téren és az időn túl léteznek. Ez a víz – az összes potenciál. És egyben az idő és a tér is. De ez nagyon különbözik a folyótól, mert abban a pillanatban, amikor valaminek a megtapasztalása mellett döntesz, abban a pillanatban, amikor a kreativitásodat választod, abban a pillanatban, amikor önmagad kifejezését választod, akkor az a mozdulatlan víz, a tér és az idő, ami mozdulatlan, hirtelen aktiválódik. Hirtelen. És akkor elkezd a vágyaddal tökéletes reakcióban mozdulni. De a folyóval ellentétben, ez nem az örökkévalóságig áramlik. Megváltoztathatod azt. Megmozdíthatod. Alkalmazkodhatsz hozzá, vagy helyesebben szólva ő kezd alkalmazkodni hozzád abban a pillanatban, amikor hozol egy választást. És ez mind a téren és az időn túl történik.
Az nem számít, hogy itt vagy ebben a medencében, ebben a mozdulatlan térben és időben. Az nem számít, ha valami olyat választasz most, amiről a folyóban lévő ember azt gondolja, hogy az a gyerekkorában volt, mert nincs tér és nincs idő. Mester, nincs múlt. Csak a szavakkal kifejezhetetlen Jelenlét van.
Nem számít.
Itt, ebben a téridő potenciál medencében nem számít, ha egy olyan tapasztalást választasz, amiről a folyóban álló ember azt gondolja, hogy az majd a jövőben fog megtörténni, valahol messzebb, távolabb a folyóban, és nem itt, ebben a medencében – mert ez időtlen.
Az emberi elme számára ez észveszejtő. „Ez meg hogyan lehetséges?” – Az ember már hosszú életek óta a folyóban van, és a folyón kívül semmi mást nem ismer. A folyóra támaszkodik. A folyótól függ. Arra használja a folyót, hogy ezzel igazolja a saját létezését. De itt, a Mesteri Érzékszervben csak te vagy a Téridő potenciál meleg vizű medencéjében.
Az a gyermek, aki voltál, az a gyermek, aki valamikor nem érezte biztonságban magát szintén itt van a Mesterrel együtt. Azzal a Mesterrel együtt, amiről azt hiszitek, hogy a jövőben van. Pedig nem. Mind a ketten itt vannak veled együtt most a medencében.
Azok az aspektusaid, akikkel küzdöttél, szintén itt vannak most ebben a medencében a teljesen integrált Éneddel együtt, Aki Vagy. Itt és most itt van, teljesen integráltan.
Az a gyermek, aki voltál, és aki nagyon nem érezte magát biztonságban itt lehet most ennek a medencének a teljes biztonságában a Mesterrel együtt. Az a Mester, akivé válni próbálsz, pontosan itt van.
Nincs elválasztottság, elkülönültség. Nincs távolság. Mind itt vannak.
És váratlanul egy nagyon fura dolog kezd történni, egy nagyon mélyreható dolog kezd történni, mert tudjátok, ők mindig is itt voltak. Mindig. Mindig. Mindig is együtt voltak, és hirtelen az a kisgyermek, az a sérült, biztonságot nem érző gyermek felismeri, hogy ő maga egyben az integrált Mester is. Az is. És.
Az az ember, akiről most azt gondolod, hogy te vagy, aki megpróbál keresztüljutni a folyón, és megpróbál Mesterré válni, váratlanul felismeri ebben az időtlenségben, hogy a Mester már itt van. Nincs elkülönültség többé, és mindannyian itt lehetnek. Mind osztozhatnak ezen a szavakkal kifejezhetetlen Jelenléten.
És ekkor egyszeriben csak minden megváltozik. És hirtelen a biztonságot nélkülöző gyermek többé nem érzi azt, hogy nincs biztonságban. Az a felnőtt, aki kudarcként élt meg valamit, többé már nem látja azt kudarcnak. Az a személy, aki megpróbál Mesterré válni, többé már nem próbálkozik ezzel, mert hirtelenjében az összes potenciál fénybe ragyog itt, ezen a helyen ahol nincs se tér, se idő. Már ott vagy.
Nem kell meggyógyítanod azt a gyermeket. Nem kell magad előtt igazolnod a hibáidat. Nem kell megpróbálnod Mesterré válni. Ők már mind itt vannak.
(szünet)
És akkor, ebben a gyönyörűséges pillanatban egyszerre csak: - Megfulladok! Mégis mi a fenét képzeltem?! Víz alatt vagyok! Itt lebegek körbe-körbe ebben a medencében. Jajj! Jajj! Megfulladok! Hol a… alig kapok levegőt! – Na, ez fog történni. (nevetés, ahogy Linda grimaszolt)
Vagy jobban szeretnétek, ha azt mondanám nektek, hogy “Ó, majd megtanulod szeretni magad, és ez annyira örömteli lesz, és akkor majd…”
LINDA: Igen!
ADAMUS: Épp azt próbálom elmondani, hogy mi fog… (Adamus nevet)
LINDA: Igen. Legalább ma! Igen!
ADAMUS: Éppen most mondom el, hogy mi fog történni.
LINDA: (nevetve) Isten!
ADAMUS: Mert a legelső dolog, amit fel fogsz ismerni a Mesteri Érzékszervben az az, hogy ott az időtlenség, de ezzel egy időben ott leszel az időben is. Attól még ugyanúgy ott leszel a folyóban is és ezzel egyidejűleg a medencében is ott leszel. És akkor majd azt fogod tenni, amit most is teszünk: - Ó, ezt tényleg nagyon élvezem. Annyira szép ez a zene.
Egyébként a zene Yoham új albumáról van, aminek a címe: Merabh Zone. (Adamus nevet) És úgy lesztek majd ezzel, hogy: - Ó, ez annyira csodálatos! Csak itt lebegek ebben a medencében. – És akkor teljesen váratlanul megjelenik benned ez a szaros felismerés, hogy “Nem kapok levegőt! Milyen sokáig voltam a víz alatt?” – Az ember kiabál ilyenkor, és azt kérdezi: - Beléd meg mi ütött? Mi bajod van? Itt van neked ez az egész spirituális dolog, de közben meg elfeledkeztél a gyakorlatias dolgokról, mint például arról, hogy lélegezned kell! És kell, hogy legyen egy állásod, és enned is kell, és itt van ez a temérdek sok problémád a múltból, és még a rezsidet sem tudod kifizetni.
Látjátok mi történik? Szokjatok ehhez hozzá! (nevetések) Szokjatok ehhez hozzá!
A szavakkal kifejezhetetlen Jelenlét
Fizikailag abszolút össze leszel zavarodva. Nos, ezen már most is keresztülmész, de a tested azt fogja érezni: - Mi folyik itt? – Ez lesz az a kiabálás, amit az előbb demonstráltam, ami azt mondja: - Megfulladsz! – Ezt a tested fogja művelni. – Hol a folyó?! Szükségünk van a folyóra! Megőrültél?! Még, hogy megengedted magadnak ezt a tapasztalást- mi a baj veled?! Azonnal vissza kell menni a folyóba! Anélkül az erő és nyomás nélkül, amennyiben nem állsz a folyóban végtelen életeken keresztül, meg fogsz halni. Meg fogsz bolondulni, Be fogsz kattanni!
Most az elme szerepét játszom. – Mégis mit gondolsz? Már korábban is megtetted ezt. Emlékszel mi volt, amikor megengedted magadnak ezeket a komolytalan fantáziákat, az unikornisokat meg minden mást is, és ami mind makyo? Én itt csak segíteni próbálok. Húzzál vissza abba a nyamvadt folyóba, de nagyon gyorsan, és élj úgy, mint mindenki más. Csak állj ott, és hagyd, hogy a folyó keresztüláradjon rajtad. Mégis, min gondolkoztál abban a medencében? Mi van akkor, ha a medencét valaki más birtokolja? (nevetés) Mi van, ha aligátorok is vannak abban a medencében? Egyáltalán nem lenne szabad…ez nem a te medencéd. Nincs elég pénzed ahhoz, hogy medencéd legyen, és ott lebegj benne!! És mi van akkor, ha aligátorok is vannak benne, amiket nem látsz, mert ez előfordulhat. (Adamus nevet)
És ez a valóság barátaim. Pontosan úgy, ahogy az előbb a tanítványaitokhoz beszéltetek, akik most kezdtek felébredni, én most hozzátok beszélek, akik a Mester Létetekbe léptek. A legelső dolog, amit elveszítetek, az az idő egyensúlya vagy merevsége. Ez eleinte nagyon szuper, mert csak ott lebegsz majd abban az időtlen, szavakkal meghatározhatatlan Jelenlétben. – Ó, ez annyira jólesik. Olyan felszabadító! – majd hirtelen bumm – a valóság. A régi valóságod. A folyó valóságod.
Tehát erre készüljetek fel! Rendben van ez számotokra? Most, hogy már tudjátok, hogy mire számíthattok, majd mondhatjátok, hogy „Ja, igen emlékszem. Erről beszéltünk. És most már nem aggódom annyira emiatt. Most már ez rendben lesz.”
Vagyis érezni fogod az időtlenség hatásait. Legyetek együtt ezzel! Legyetek merészek és bátrak! Nyíljatok meg az új potenciálokra! Oké? Oké? Ez Saint-Germain hónapja történelmileg, és mostantól kezdve mindig is Saint-Germain hónapja lesz – nyíljátok meg azokra a potenciálokra, amik az időtlenségben léteznek.
Abban az időtlen állapotban az történik… most klasszikus példákat mondok itt erre, hogy a sérült gyermek, a kudarcot vallott felnőtt, és mindenki más, továbbá a Mester, az integrált Felemelkedett Mester, aki éjjelente a Felemelkedett Mesterek Klubjába jár, és az, aki Mesterré akar válni – mind ott vannak. És belenézel a saját Felemelkedett Mester arcodba, a leendő Mesteri arcodba, és azt mondod: - Ó, megtettem! Nem a távoli jövőben, hanem ebben a medencében, ebben a Jelenlétben megtettem. És az a sérült kisgyermek, akit megvertek, és aki nem érezte magát biztonságban, akit próbáltál meggyógyítani, folyamatokon átvinni – neki erre semmi szüksége. Csak ott kell lennie, és azt mondja: - Ó! Tényleg minden rendeződött. Jó! Akkor most visszamegyek játszani, és jól fogom magam érezni, és nem aggódom a végkifejlet miatt, mert végül minden rendeződött. Nem aggódom többet.
Elveszíted az egész időérzékedet, és az időtlenség bámulatos, mert többé nem lesznek ott ezek a hamis fátylak, és ez a hamis elkülönültség ebben a nagyon lineáris életben, amit a folyóban való álldogálással töltesz.
És időnként hányingered lesz és émelyegni fogsz. Kérlek, ne kezdjetek gyógyszert szedni a szédülésre, és semmi hasonlót ne tegyetek! Talán egy kis természetes kiegészítőt szedhettek, de mozgassátok meg a testeteket! Mozgassátok meg a testeteket! Na, az majd még jobban kibillent benneteket, mert… (Adamus nevet) De tényleg mozgassátok meg a testeteket, és ne próbáljátok magatokat visszaerőltetni a folyóba, hanem engedjétek el azt az elképzelést inkább, hogy egyáltalán ott kellett lennetek. És amikor megmozgattátok a testeteket, akkor menjetek bele a meleg vizű medencébe! És egyébként birtokoljátok a medencét, és szabaduljatok meg az aligátoroktól! Ha vannak benne egyáltalán.
És egyszerre csak felismeritek: - Ja, ez az a Téridő dolog! Ami lényegében a része az egész plazma kivetítésnek a BON-ba, meg mindenbe, a valóságodba. – Ez az egész Téridő dolog egy hatalmas trükk volt bizonyos értelemben! – Az idő és a tér olyanok, mint a folyó, és az finom meleg víz a medencében csak rád vár. Hosszú ideig tudnál benne lebegni, mert ez a potenciálok nagy medencéje. Ennyi az egész. Lebegsz, lazán, nyugodtan, és lebegés közben bármit megtehetsz. Szép zenét hallgathatsz. És abban a pillanatban, amikor arra vágysz, hogy valamit kifejezz és megtapasztalj, hogy a kreativitásod ordítva előtörjön, akkor elkezded érezni, hogy most már a tér és az idő áramlata abszolút rád reagál.
Amikor a folyóban voltál, akkor a folyó megállás nélkül szüntelenül csak áramlott, haladt. És tudod, nem igazán reagált rád személyesen. De itt most a medencében ez elkezd rád személyesen reagálni. És ez káprázatos!
Hirtelen meglátod mit vagy képes megteremteni, de abban a szent pillanatban, amikor elkezdesz azzal játszadozni a nagy medencében, abban a pillanatban, amikor elkezdesz azzal játszani, akkor meg fogod hallani az ember kiabálását, aki ott áll a folyóban és azt mondja: - Megfulladsz! Mi a fenét művelsz? – Lényegében abban a pillanatban, ahogy elkezdesz mozogni és kifejezni a medencében, és elkezded megérezni, hogy a tér és az idő elkezd erre tényleg reagálni, és behozni az energiákat. Ez annyira egyszerű, és egyben ijesztő és elképesztő, hogy az ember kiabálni, sikítani fog. – Most már tényleg megőrültél. Teljesen bekattantál. Mégis, mi a fenét képzelsz? Hova tartasz? – Ez az, amikor nevetsz egy nagyot és azt mondod: - Nem számít. – Mert csak érezz ebbe bele! Mégis mi lehet ennél igazabb, valódibb a számodra?
Tehát ez volt az első dolog. A második dolog… (Linda csipkelődik)
Akkor vegyünk erre egy mély lélegzetet! Itt áll előttünk az egész éjszaka. Holnap délutánig itt maradunk. (egy páran nevetnek) Akkor következzen a második dolog.
Nem létező helyek
Rendben szóval, ha egy fa kidől az erdőben, és senki nincs ott, hogy ezt hallja, akkor ez a dolog hanggal jár?
Egyébként ezt a kérdést én magam teremtettem még a Misztérium Iskolák idején. Sok mindent tettem, amikről még soha nem meséltem nektek. (nevetések) Tehát, ha… és ez egy jó Misztérium Iskolás kérdés volt. Tehát ha a fa kidől, és senki nincs ott, aki ezt hallaná, akkor attól az még hanggal jár? Hangot ad ki? Igen vagy nem? (A közönség átgondolja a kérdést, és valaki azt kérdezi – Számít ez?) Mondhatni igen is, meg nem is. De nem igazán, mert – és jó sokáig elidőzhetnénk ennél a patkány lyuknál – mert ahhoz, hogy bármi is igaz legyen, létezzen, testet öltsön, a tudatnak jelen kell lennie. Igen. A tudatnak.
Ezzel most vitába szállhatnátok, és azt mondhatnátok, hogy „Na igen, de ahogy az a fa kidől, attól az még hanggal jár, mert kivihetnél az erdőbe egy mérő szerkezetet – mikrofont, meg mérő berendezést – és az akkor rögzíteni fogja ennek a zaját.” – Nos, de hiszen az az eszköz is a része a tudatnak, amivel ezt megméritek, nem igaz?
Hát akkor ezt el kell engednünk, mert a tudat jelen volt.
EDITH: Talán egy róka vagy egy mókus hallotta.
ADAMUS: Talán egy róka vagy egy mókus hallotta, de elég sok tudatossággal kell bírnod ahhoz, hogy képes legyél ezt megbeszélni azzal a rókával vagy mókussal: - Mondd, tegnap délután háromnegyed-négy körül hallottál valami zajt az erdőben? (nevetések) És amennyiben rendelkeznél ezzel a szintű tudatossággal, akkor valószínűleg ott lettél volna, amikor a fa kidőlt, és akkor az valószínűleg hanggal járt volna, de ha nem voltál ott, akkor tényleg zajjal járt a kidőlés?
Lényegében ezt az egészet tudományos szintre tudjuk vinni. Amennyiben kidőlt és senki sem volt ott, akkor az azt jelenti, hogy a tudat nem volt jelen, ahogy a füled érzékelő szerve sem. Lényegében ez nem ad ki hangot, mert ez egy rezgés, egy vibráció. A fül az, ami ezeket a rezgéseket hanggá alakítja. Igen. És a kérdés ekkor már így hangzik: - Egyáltalán kibocsát magából valami rezgést? De maradjunk meg az eredeti kérdésnél, ez a dolog hanggal jár? Nem, amennyiben nem vagy ott. És ezzel a példával azt is érzékeltetni akarom, hogy a Mesteri Érzékszerv esetében lépj túl azon a tényen, hogy azt hallanod kell. A Jelenlét az, ami ott van. És az lehet egy észlelt rezgés, vagy lehet valami más is, ami nem a hallás vagy lényegében nem a szemmel való látás. De ez egy teljesen másik Shoud témája.
Amiről beszélni szeretnék ezzel kapcsolatosan az, hogy vigyük tovább ezt a kérdést! Maga a tér létezik-e egyáltalán a tudat nélkül? A tudat nélkül? A többi odakint lévő dimenzió, amit lényegében soha nem látogatott meg egyetlen lélek létező sem – létezik-e egyáltalán? Ez a Mesteri változata az erdőben kidőlő fa és a hang példájának.
Ha a tudat még soha nem járt ott, akkor egyáltalán léteznek ezek a más dimenziók? És azért teszem fel ezt a kérdést… és egyébként válasz az, hogy nem. A válasz az, hogy nem. A tudatnak jelen kell lennie ahhoz, hogy bármi is testet öltsön, valóra váljon, megtörténjen, mert máskülönben az nem létezik. És azért beszélek erről, mert a következő dolog, amit fel fogtok ismerni a Mesteri Érzékszervvel, az, hogy olyan helyekre jártok – személyesen és csoportként is – tehát olyan helyekre fogtok elmenni, amiknek feltételeztétek a létezését, amikről feltételezted, hogy azok ott vannak. Olyan dimenziókba és olyan helyekre fogtok elutazni, amik nem léteznek. Ezeket hívják a nem létező helyeknek. Mert nem léteznek. Senki sem járt még ott. Senki…
EDITH: És mi a helyzet az Új Földdel?
ADAMUS: Hogy mi a helyzet az Új Földdel? Az egy teljesen másik téma Edith, amibe most nem kívánok belemenni.
Az időtlen, térnélküliség állapotaitokban olyan helyekre fogtok elmenni, amik nem a mennyekben vannak. Amik nem léteznek. És a Mesteri Érzékszervvel, ez teljesen érthető lesz – hogy elmentek valahová, ami nincs is ott. És ez teljes értelmet nyer, de az ember számára ez mégis egy óriási kihívás. A régi kérdés ez: - Mi van akkor, ha kidől egy fa az erdőben, és senki sincs ott, hogy ennek tanúja legyen – attól ez még hanggal jár? – Ha senki sem járt még ott, akkor az létezik egyáltalán?
El fogtok utazni ezekbe a – ezek még csak nem is dimenziók, hanem tudatállapotok, létállapotok, És amikor elmentek oda, akkor az emberi elme, a folyóban álló ember ezt kétségbe fogja vonni. Ezért is kezdtem ezzel a kérdéssel ezt a nagyon hosszú Shoud-ot, hogy “Mi történik év eleje óta?” – És az alapvető válasz erre a „kétség” volt.
Tudatilag, realizációban fogsz oda elmenni, ugyanakkor az elmédben is el fogsz menni ezekbe a létállapotokba. Az elméd ennek az egésznek a tudatában lesz, és kétségbe fogja azt vonni, és azt mondja majd: - Csak, ha ez már eleve ott volt – a Földközeli birodalmak, az álom állapotok – Csak, ha ez már eleve ott volt, hiszen máskülönben hogy lehettem volna ott? Még csak nem is az én teremtésem. Nem én hoztam létre az erőfeszítésemmel. Hirtelen itt vagyok, és ez még soha nem volt itt korábban. Biztosan megőrültem. Biztos csak én találom ki ezt az egészet. –De nem te találod ki. Nem te találod ki.
Vannak olyan birodalmak, ahova el fogtok utazni, amik nem arkangyali birodalmak, és nem az angyali családok vagy galaxisok birodalmai. Vannak olyan helyek, amik jelenleg nem is léteznek. A Nem Létező Helyek nagy potenciáljában vannak. És ti el fogtok ezekre a helyekre utazni, általában egyénileg, egyedül. És ez elképesztően zavaros lesz az elme számára. Mert az elme referencia pontokat akar. A tér és az idő folyóját akarja. Meghatározást akar. Akar valamit, te pedig ezzel a meghatározhatatlan Jelenléttel leszel ott, ami kifejezetten az elme számára teljességgel meghatározhatatlan. Meghatározhatatlan. És máris elárulom, hogy pont úgy, ahogy előadást tartottatok a felébredő tanítványoknak, én is előadást tartok most nektek, a Mestereknek arról, hogy ez egyszerre lesz furcsa, szokatlan és gyönyörű.
És amikor elkezdesz ezen gondolkodni, vagy helyesebben szólva, ha beleérzel ebbe, akkor egy referencia pontot akarsz. Mindig el szoktam mondani, hogy az elme a társításhoz, a viszonyításhoz van hozzászokva. Szüksége van valamire, amihez társíthat, viszonyíthat. De olyan dolgokat fogtok észlelni… és mondok erre egy jó példát. Most ez egy jó időszak egy kis zenére, és csináljunk egy kis merahbocskát. (nevetések)
Adok erre nektek egy jó példát, ahogy a zene elindul. (megszólal a zene)
Mindannyian ismeritek a színeket. Ma nagyon szép színekbe öltöztetek fel, és nagyon jól ismeritek a szín spektrumot. Sokan tudjátok, hogyan keverjetek össze egymással színeket, hogy új színeket kapjatok. De a példánkban egy olyan helyre utazunk el, ahol még soha senki nem járt korábban, ami nem létezik, és nem kell azon dolgoznotok, hogy ezt megteremtsétek. Olyan ez, mint egy szín, amit soha korábban még nem észleltél. Ahogy senki más sem észlelte még. Ez egy szín. Nem kék, nem narancssárga, nem fekete és nem is fehér, de attól még ez egy szín.
A Mesteri Érzékszerv ezt teljesen megérti, és ez nem valamiféle kozmikus szín, amit csak az angyalok képesek látni, és az emberek nem. A Mester tisztában van azzal, hogy vannak olyan színek, amik korábban még soha nem voltak ott, amiket még Isten sem látott soha, de soha.
Na, ez jókora falat az elme számára. Tényleg hatalmas. Az elme azt mondja, hogy „Nem.” Valakinek létre kellett azt hoznia. És én most pusztán ellátogatok oda.
Nem. Vannak olyan színek, spektrumok és dimenziók, amik még Isten elméjében sem léteznek. Vannak olyan helyek és terek, ahol ott fogod találni magad, és ahol előtted még soha senki sem járt, és nem fogod érteni, hogy az került oda. Azon fogsz tűnődni, hogy vajon ki alkotta meg, hogy milyen régi ez a hely, ahol egyszeriben csak ott találod magad. Azon tűnődsz majd, vajon kihez tartozik, és rá fogsz döbbenni, hogy még soha senki nem járt itt előtted. Soha.
Ez a BON és a kreativitás együttesen. Ez az inspiráció, ez a szenvedély a Bon hátoldalán, a képernyőn, ahol bármilyen valóság megteremthető, és még senki sem tett ilyet.
Az egy dolog, hogy azt mondod, hogy elindulsz egy utazásra, tegyük fel nyaralni mész, ahol elmész egy olyan helyre, ahol már korábban is jártál. A legtöbb ember ezt teszi. Nyaralni járnak, mindig ugyanarra a helyre. Talán nem ugyanabba a szállodába mennek vissza, de akkor is ugyanazon a helyen vannak. Mert ez a megszokott, ez a kényelmes. És nagy ritkán két ember azt mondja: - Ó, én Japánba akarok menni! Még soha nem jártam ott! – De más emberek már jártak ott. Hiszen Japán attól még létezik.
Tehát ennek van értelme. Felülsz egy repülőre és elmész Japánba életedben először, de az már jó régóta ott van, létezik. Aztán megtapasztalod te is mindazt, amit mások is megtapasztalnak már nagyon régóta, és olyan ételeket eszel, amit mások már elég régóta esznek.
De mi történik akkor, ha egy olyan helyre utazol el, ami nem is létezik, aminek nincs múltja? És ahol még soha senki nem járt, most mégis hirtelen ott terem. Ez eléggé bámulatos!
De akkor az elméd azt mondja majd: - Megfulladsz! Lélegezz! Be fogsz csavarodni! Emlékszel mi volt, amikor utoljára ezt tetted? Hagyd abba! Gyere vissza! - És ez az, amikor te, a Mester a Mesteri Érzékszerveddel veszel egy jó mély lélegzetet a Jelenlétedben, és felismered, hogy nem őrülsz meg. Hanem egyszerűen szólva csak kiszállsz az állatkertből.
Akkor erre most vegyünk egy jó mély lélegzetet, és ismerjétek fel, hogy még zavarosabb legyen ez az egész, ezt az egészet az általad folyópatkánynak hívott éneddel együtt fogod megtapasztalni. Azzal egyidejűleg fogod ezt megtapasztalni, miközben éppen az autódat vezeted, vagy amikor épp bevásárolsz, vagy amikor benne leszel a forgalomban, miközben épp a gyerekeiden gondolkozol, vagy azon, hogy mit kell még aznap megtenned, vagy éppen a számláiddal foglalkozol. Ez mind ezzel egyszerre, egyidejűleg fog megtörténni a meghatározhatatlan Jelenlétben.
És ez az, amikor veszel egy mély lélegzetet és azt mondod: - Annyira nagyon a Mesteri Érzékszervemben vagyok.
Ez az, amikor megállsz, és emlékszel erre a napra, ahol is páran a színpadon állva próbáltatok kommunikálni azokkal, akik éppen most kezdtek felébredni. És arról beszéltetek nekik, hogy mi fog velük történni, ahogy a felébredésből eljutnak a Mesterlétükig. És emlékezni fogtok arra, hogy ez milyen briliáns elterelés volt itt, ebben a Saint-Germain hónapban, mert ezen a zseniális módon képes voltam a tudtotokra adni azt, hogy mi vár rátok a Mesteri Érzékszervetekkel.
Az időtlenné válás, ahol is olyan helyekre mész el, amik nem léteznek és soha nem is léteztek. És ez nem őrültség. Csak a Mesterlét része.
Az emberi én kiabálni, visítani fog. Mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy leállítson téged. Belemegy a kétségbe. Abba a kétségbe, amit az év eleje óta éreztek, és ez az, amikor vesztek egy mély lélegzetet, és azt mondjátok…
ADAMUS ÉS A KÖZÖNSÉG EGYSZERRE: Minden jól van a teremtés egészében.
ADAMUS: És végezetül drága Shaumbra, érezzétek jól magatokat a legközelebbi találkozásunkig. Köszönöm. Köszönöm. (a közönség tapsol)
Fordította: Telegdi Ildikó – [email protected]