Vagyok, Aki Vagyok, Adamus, a szuverén birodalomból.
Üdvözöllek Benneteket drága Shaumbra! (Sandra hozza a kávéját) Á! Szinte végszóra – ez varázslatos, intuitív. Gracias. (A közönség tapsol) Köszönöm. Hm. Kérhetek bele egy kis vaníliát?
ADAMUS: Vaníliát.
Mondjuk a hátsó zsebedből? A helyi boltból? Ez nem… kérlek, ne! (még több nevetés)
Drága barátaim! Legalább tudtok még mosolyogni és nevetni! Itt az elején elmondom a végét – mert amikor már nem tudtok rajta nevetni, amikor már nem tudtok rajta mosolyogni, akkor ez egy elveszett ügy. Tényleg az. Akkor ez az egész, hogy benne vagy egy igazi pszichózis vagy elmebaj kellős közepén (nevetés) ...egyszeriben a valóság csapdájába zár téged. És akkor ez többé már nem csak egy játék.
Ó, és hány olyan embert ismertek, akik nem tudnak nevetni az életen? Képtelenek rá. Annyira átkozottul komolyan veszik. Képtelenek mosolyogni és nevetni, és nincs ott a ragyogás a szemükben. De ti nem ilyenek vagytok. Rátok ez nem vonatkozik, de hány olyan embert ismertek – akár barátokat vagy rokonokat – akik teljesen belevesztek az élet pszichózisába, elmebajába olyannyira, hogy az élet ténylegegy pszichózissá, elmebajjá változott sokuk számára?
Ebbe majd később még belemegyek, de most üdvözöllek benneteket ezen a szentséges összejövetelen! És fel kell, hogy tegyem a kérdést, hogy a szentség vajon miért áll annyira közel az ijesztőhöz? (nevetés) Csak felcserélsz két betűt, és máris kiadja az ijesztő szót. (Angol szójáték – a szentség – sacred – az ijesztő – scared) Mitől van ez, hogy ez pont annyira szentséges, mint amennyire ijesztő? Hm. Azért ijesztő, mert kiszállsz a normából, az elfogadottból.
Kiszálltok a programozottságból, a szabályokból. Mindenből kiszálltok, amiről azt mondták nektek, hogy az a normális, mert egészen egyszerűen már ki nem állhatjátok a normálist. Képtelenek vagytok rá. Tudjátok, hogy létezik ennél valami több, és létezik is, de hogyan juttok el odáig? Az a nagy kérdés, hogy hogyan juttok el oda? És ezt tudjátok a saját hétköznapi életetekből, mert megéltétek. Elegetek lett belőle. Tudjátok, hogy van valami, ami több ennél. Annyira elveszítettétek a szenvedélyeteket, annyira kimerültetek, annyira lestrapáltak lettetek – most beleérzek az energiátokba – annyira elegetek lett ebből az egészből. Nem akartok meghalni, de igazából már élni sem akartok, így már nem akartok élni.
ADAMUS: IAz, hogy ma egy kicsit még jobban fogom ezt tenni, mint a múltban. Egy kicsit még jobban felbosszantalak, mint eddig. Egy kis előre megfontolt szándékból teszem ezt, mert (a) terre van szükségetek, (b) ezt akarjátok, és (c) tImádom ezt tenni. (nevetés) Tehát ez van.
Olyan dolgokat fogok mondani, amik nem fognak túlságosan jól hangzani azok számára, akik nem a világ Shaumbra családjához tartoznak.
ADAMUS: És kiveszik majd a szövegkörnyezetből, eltorzítják, kitekerik a hallottakat. De máris elmondom mindazoknak, akik majd e-maileket küldözgetnek később, hogy már most tudjátok, hogy van igazság abban, amit mondok. Ezért is… (Linda hangosan felsóhajt) … ezért is (Adamus nevet)… szerintem szükségünk van egy előre felvett tapsra, nevetésre és minden másra. Mert sóhajokat hallok. – Ó! Aggodalom, szorongás – mit fog ma mondani? Azt fogom tenni, amit ti akartok, hogy megtegyek, és amit ti akartok tenni. (Linda újból felsóhajt) – Az áttörést akarjátok. (taps, és némi ujjongás)
LINDA: Most még tapsoltok. Most tapsoltok!
ADAMUS: Máris elárulom, hogy olyan dolgokat fogok itt ma mondani, amit ki fognak venni a szövegkörnyezetből. De barátaim, nem kevés, sőt lényegében nagyon sok igazság van ebben az egészben, ebben az egészben.
De mielőtt tovább mennénk, szeretnék – Pete akarata szerint – beszélni egy keveset az ő átkeléséről a túloldalra, mert több dolog is történt. És Pete most itt van. Nem a halott háta mögött beszélek. (Adamus nevet, egy kevesen nevetnek) Ez vicces – ez volt az első számú bosszantás – Ó, halott emberekről beszél! – Mindannyian meg fogtok halni. Nevessetek rajta. Pete is nevetett, amikor ez megtörtént vele.
Még régebben meghozott egy félig-meddig tudatos döntést, és azt mondta, hogy együtt akar dolgozni kivétel nélkül mindannyiótokkal, mindannyiótokkal. Hogyan tudná a legjobb szolgálatot ellátni? Ránézett az életére, az életkorára, a testére – az ősi biológiás testére – majd így szólt: - A legjobban a túloldalról tudok együtt dolgozni és segíteni a Shaumbráknak. – Ezt mondta mindannak ellenére, amit a testet öltött megvilágosodásról mondtunk, mert úgy érezte, ez nem neki való. És ez rendben van. Nem kell ezt választanotok. Mert lényegében ez nem egy cél.
Azt mondta: - Ez nem nekem való. Készen állok. – És Pete nem félt a haláltól. Ami kis félelme volt ezzel kapcsolatosan, azon képes volt túllépni. És így szép csendesen átkelt a túloldalra.
És a lényeges dolog az, hogy a valódi átkelés négy nappal a fizikai halála előtt történt meg. Nem akkor kelsz át, amikor a fizikai tested meghal. Az átkelés azt megelőzően történik meg, még szinte az összes általatok katasztrofális balesetek esetében, az erőszakos háborúk esetében, és az ehhez hasonló dolgok esetében is. A lélekben ott van annak a tudása, hogy ez az emberi állapot be fogja fejezni ezt a megnyilvánulást, még azt megelőzően, hogy ez bekövetkezne.
Sok ember megálmodja a saját halálát, még mielőtt az megtörténne. Nem azokról az álmokról beszélek, ahol egyre csak zuhansz és zuhansz lefelé. Hanem itt arról van szó, hogy szinte elpróbálják a halálukat, még a halál tényleges bekövetkezte előtt. Igen, ez egyfajta tudást, komfortot ad számukra a valódi, tényleges átkelésüknél. Nem részleteiben, hanem csak a tényleges átkelést illetően. Tehát Pete négy nappal a fizikai teste halála előtt átkelt.
Képzeljétek csak el, milyen lehetett ez Pete-nek, akinek egy hatalmas mosoly ült ki az arcára, amikor lenézett a testére, és azt mondta, hogy „Menj! Menj! Vess ennek véget! Kifelé! Gyerünk!” – És ott volt a frusztrációja, amikor az orvosok megpróbálták feléleszteni a testet. Az orvosok megpróbáltak rájönni, hogy mi lehet a baj, és természetesen ez nem ment nekik, mert igazából az égvilágon semmi baj nem volt ezzel önmagában, egyszerűen csak eljött Pete ideje.
A család összegyűlt és kifejezett egy kis tétovaságot és hamis, színlelt könnyeket sírtak, ami… (kevés nevetgélés) Ez ma ilyen felbosszantó nap! (még többen nevetnek) Oké. (Adamus nevet) Ez van ma. Oké? Itt az ideje egy kis őszinteségnek.
ADAMUS: Hányan voltatok már temetésen, ahol krokodilkönnyekkel sírtatok, amik nem voltak teljesen őszinték? Hányan ismertek olyanokat, akik elmennek valakinek a temetésre, és alig egy vagy két héttel a személy halála előtt arról beszélnek, hogy mekkora szemétláda az illető?? (Lindának elakad a lélegzete) Majd elmennek a temetésére, és ott meg sírnak.
Szóval ez nem különösebben aggasztotta Pete-et. Számára ez nem volt valami nagy ügy. Már korábban túllépett a családi kapcsolatai nagy részén. Már túllépett azokon. De elég furcsa dolog ezt látni – és azt mondom nektek, hogy ez elég szürreális, és néhányatoknak meg volt ezzel a saját tapasztalásotok. De elég furcsa látni magatokat – nem akarom azt mondani, hogy felülről látjátok magatokat, mert ez csak egy emberi észlelés – hanem ez úgy van, hogy ott is vagy, és mégsem vagy ott. Félig-meddig ott vagy a szobában, de közben mégsem vagy ott. Pontosan így van ez most is, hogy Pete itt van ma, de közben velem is itt van a túloldalon, mondhatni mind a két helyen ott van. És orvosok pedig – Bumm! Bumm! Bumm! – a mellkasodon dörömbölnek, és tűket szurkálnak bele – te pedig úgy vagy ezzel: - Hagyjanak már békén! Hadd menjek el!
És a család könnyek között gyűlt össze, és legyünk őszinték, a végrendelet érdekelte őket. (Adamus könnyedén nevet) Edith, ez így igaz. Ez fog történni. Tudod milyenek az emberek- Ó!!! – de mi a helyzet a végrendelettel?
LINDA: Hmmmmm. (Adamus nevet)
ADAMUS: Á! Jó. Szóval Pete lenézett a testre, szinte már türelmetlenül várta, hogy megtörténjen a test elengedése, és még mielőtt ez megtörtént volna, átkelt a másik oldalra, és rádöbbent: - Ez sokkal inkább a valóság, mint a Földön. – Persze én ott voltam. És természetesen más Shaumbrák is ott voltak, akik úgy az elmúlt hét-nyolc évben keltek át, és kifejezetten azok, akik ugyanezt tették, mint Pete, akik más Shaumbráknak akartak segíteni, azoknak, akik majd megcsinálják a testet öltött megvilágosodásukat, és ott akartak lenni velük, mert nehéz ám úgy majd itt maradni. Ezt Pete máris elmondhatja nektek, hogy ez nagyon nehéz. És semmi szégyen nincs abban, ha valaki átkel a túloldalra. A halál nem jár fájdalommal, ha esetleg ettől tartanátok. És a halál nem rossz. Pete egyáltalán nem érzi magát beteljesületlennek. Sőt, nagyon is teljesnek érzi magát.
És felismerte, hogy ahol most van, az nem a felemelkedésről szól. Talán soha nem tér vissza egy másik életre. Mert nincs rá szüksége. Ez nem a felemelkedésről szól. És lényegében tényleg nem a megvilágosodásról szól, hanem pusztán arról, hogy az Én Vagyok-ban legyen. És Pete most elképesztően boldog a fátyol mindkét oldalán. És itt van mindannyiótok számára, akik azt választjátok, hogy maradtok. És ha mégsem ezt választjátok, abban sincs semmi szégyellnivaló.
Pete nagyon megkönnyebbült a fizikai teste elengedésétől. Ez egy kellemetlen, terhes rutinfeladat volt a számára, és ez ugyanúgy igaz sokatokra. De ami még fontosabb, Pete rettenetesen felszabadult az emberi elme sok-sok korlátozottsága alól.
Az emberi elme nem hal meg, vagyis nem távozik el a létező eltávozásával. Sőt, amikor a test meghal, amikor a fizikai test leáll, az elme olyankor – a tudat emberi része, az emberi elme – még jó darabig folytatódik. Nem integrálódik azonnal, hacsak nem egy nagyon tudatos személyről van szó. Tehát időbe telik.
Pete meglepődött, hogy az elme még a test halála után is ott volt, még mindig szövegelt, ő pedig úgy volt ezzel, hogy "Most, hogy a test halott, nem kellene ezzel együtt az elmének és a gondolatoknak is leállniuk?" – Nem. Azok ugyanúgy folytatódhatnak. Pete számára ez mindössze pár napig tartott, mások számára pedig még sok éven keresztül. De nektek, mindannyiótoknak ez nagyon könnyű lesz. Az elme azonnal le fog állni, mert megértetek valamit, amit tudatnak hívnak.
Pete-nek sok érdekes mondanivalója van, és sokszor el szeretne jönni majd a Shoudokra –de az egyik dolog, amire ráébredt - és ez nagyon mélyreható – az volt, hogy azt mondta: - Éld meg a lehető legteljesebben az életed, vagy menj el innen. Abszolút éld meg a lehető legteljesebben! – És amikor átkelt, rádöbbent, hogy az egyik dolog, amit mindig is tett az életében, az az volt, hogy visszafogta magát. Minden ember ezt teszi különböző mértékben.
Visszafogottság nélkül. – Nem számít – mondta nekem Pete. Az nem számít, hogy mások mit gondolnak rólad. Tényleg nem számít, mert az ítéleteik semmit sem jelentenek. És amit rólad gondolnak, annak az alapját azok a meghatározások képezik, hogy szerintük nekik milyennek kellene lenniük, és neked milyennek kellene lenned. A lehető legteljesebben éljétek az életeteket! Őrülten – ha mások ezt annak látják – ez nem számít. Felelőtlenül – ami azt jelenti, hogy felelősség nélkül más emberekre vonatkozóan. Felelősségteljesen az Énedet illetően, de felelősség nélkül más emberekre vonatkozóan. Éld az életet a lehető legteljesebben, vagy menj el!
És azt kérte tőlem, hogy ma ezt mondjam el nektek, mert ő elment. Tudta, hogy nem a legteljesebben éli az életét, mert úgy érezte fizikailag vagy anyagilag, hogy nem képes erre. Így aztán elment, és boldog, hogy ezt tette, boldog, hogy nem húzta ezt még további öt, tíz vagy húsz évig.
Éld az életedet a lehető legteljesebben, vagy különben menj el innen! És ez kemény dió, mert a legtöbb ember erre azt mondja majd: - Hát, megpróbálom. Egyre csak próbálkozom, és próbálkozom. – És Pete egyből rájött, hogy ez szánalmas. Szánalmas, amikor egyre csak a régi módon folytatod az életedet, annak ellenére, hogy tudod, hogy van ennek más módja is. Szánalmas, amikor félsz teljesen élni. Szánalmas, amikor kicsit élsz, amikor keveset élsz. Élj teljesen vagy menj el innen! Pontosan úgy, ahogy ezt ő tette – és azért menj el, mert ha nem teszed, akkor egyre csak frusztrálni fogod magad. Mert lényegében egy bizonyos értelemben tényleg megítéled magad, amikor hamisan élsz, amikor kicsit élsz.
Ez az, amikor bejön a képbe a szentség és az ijesztő. Amit tesztek, az szentséges. Tényleg az. De közben ijesztő is, és talán ez az a dolog, amire a legkevésbé sem számítottatok, amikor ebbe az egésze belekezdtetek. Ijesztő, mert a testetek időnként furán érzi magát. És nem tudjátok, hogy mi történik vele, és a Shaumbra esetében 99%-ban az történik, hogy a testetek alkalmazkodik egy magasabb tudati állapothoz. És nem azt jelenti, hogy beteg vagy. Megbetegszel, de ez egyfajta tisztulás és elengedés. És tudom, hogy ez borzasztó érzés. Néha azt érzed, hogy meg fogsz halni. Bemész az elmédbe: - Mi a baj velem? Mit csináltam rosszul? – Semmit. Ez egy alkalmazkodás, egy igazodás. És ha eltávozol innen, mert a tested nem funkcionál, akkor az egyetlen, ami történik az az, hogy meg fogsz halni, de egyébként is meg fogsz valamikor halni. Akkor nevessünk ezen! (Adamus nevet, de senki nem nevet vele) Ez egy kemény csoport. (Adamus megint nevet) Á! Amikor nevetni tudsz a halálon, akkor tényleg nem lesznek problémáid.
De ez ijesztő, mert ami még a fizikai halálnál is ijesztőbb az az, ami itt a fejedben történik. A testtel lényegében könnyebb bánni, mint azzal, ami az elmédben folyik. Minden dolog elkezd megváltozni, furává válni, és elveszíted a tájékozódási képességedet, és ez ijesztő, mert nem tudod, hogy vajon a helyes dolgot teszed-e. Úgy érzed, mintha kezdenél paranoiddá válni. Valójában nem erről van szó, ezt csak te érzed így, és azt érzed, hogy minden gondolatod őrület. Az elme egyetlen dolga nem működik, se a kontroll, sem a régi trükkök többé már nem működnek. És ez kétségbeesett érzést kelt, hatalmas reménytelenséget. Akkor mihez kezdjél?
Természetesen ilyenkor azzal próbálkozol, hogy visszamenj, ahhoz, amit eddig is tettél, de már te is tudod, hogy ez nem működik. Tudod, hogy úgysem működik.
És akkor meg egy sötét szakadék mélyén érzed magad, egy ürességben, amiben nincs semmi, csak te. Nagyon kemény ezen a ponton lenni. Ez tényleg egy nagyon kemény dolog, de ez az, amikor a legjobban megismered az Énedet. Nem az emberi személyiségedként, hanem ekkor ismered meg az Én Vagyok-ot. Ez az, amikor felfedezed, ahogy ezt Pete is tette: - Létezem. Még ebben a semmiben is: - Létezem. Ez az.
Tehát ez tényleg nagyon, rettenetesen ijesztő. És az érdekes az, hogy ti tényleg egy kemény csoport vagytok, mert egyre többet kértek ebből. (kisebb nevetések) És továbbra is nevettek. Ketten nevettetek. És még többet kértek. És ez kemény dolog drága barátaim, és erről egy kicsit beszélgetni fogunk pár hónap múlva. Megemlítettem egy régebbi Shoudban, hogy február 14-én erről beszélni fogunk és feltesszük a kérdést: - Hol tartunk? Hogy álltok a megvilágosodásotok felismerésének a megengedésével? – És nagyon gondosan válogattam meg a szavaimat – a felismerés megengedésével. Mert ezen nem kell dolgoznotok. Egyáltalán nem.
Az emberi éned ezt képtelen megtenni, és nem is lenne szabad ezzel próbálkoznia. Ez a megengedésről szól. És ha küzdesz ezzel, ha dolgozni akarsz rajta, ha fáradozni akarsz ezzel, azzal csak nagyon befrusztrálod magad. Mert ez a megengedésről szól.
És ez egyszerűen hangzik, pedig elég trükkös, mivel bizalmat igényel. Elengedést, megengedést igényel. Minek a megengedését? Majd rájöttök. Meg fogjátok látni.
Akkor vegyünk erre egy jó mély lélegzetet!
Egy kérdés
Van egy kérdésem. Szükségünk lesz a táblára. Linda megy a mikrofonnal, ez a kedvenc részem…
LINDA: O-ó!
ADAMUS: …a kérdés válasz a Shaumbrával.
LINDA: O-ó!
ADAMUS: Igen. És tudom, hogy jobban szeretnétek csak ülni és engem hallgatni, de szeretném látni a meglátásaitokat.
Akkor vegyünk egy jó mély lélegzetet! A kérdés az, amíg Linda felkészül a mikrofonnal – és kérlek, ne adjatok makyós válaszokat. Egyébként, ez volt a másik dolog, amit Pete elmondott, rögtön az átkelése után. – Ó! Rájöttem, hogy rengeteg makyo volt bennem.
– És olyan ez, hogy tényleg Pete? Tényleg? Igen. És akkor kimondta az egyik legnagyszerűbb dolog, amit csak az ember megtehet, hogy felismeri a saját makyóját, és nevet rajta. Amikor felismered a saját makyódat.
Oké, a kérdés az, hogy mi a legnagyobb dolog, ami miatt aggódsz a hétköznapi emberi életedben emberként? Mi az, ami miatt a legjobban aggódsz – felírnád, ezt kérlek (mondja Ted-nek) – a hétköznapi emberi életedben, mi az az aggodalom, ami rengeteg sok időt és megszállottságot emészt fel a hétköznapi emberi életedben?
LINDA: És boldog születésnapot Andy!
ADAMUS: Boldog születésnapot Andy! (taps) Boldog születésnapot, és még sok másikat is!
ANDY: Mi volt a kérdés? (nevetés)
ADAMUS: Most Pete-et csatornázod? (még több nevetés) Az, hogy mi miatt aggódsz a legjobban? Az emberi éneddel a hétköznapi életedben mi miatt aggódsz a legjobban?
ANDY: Sajnos mások jólléte miatt. És rá kell, döbbenjek, hogy saját magammal kell foglalkozzak.
ADAMUS: Oké. Mások miatt aggódsz. És mennyi időt töltesz a mások miatti aggodalommal?
ANDY: Az időm felét, vagy még annál is többet.
ADAMUS: Ó! Jujj! Ez aztán a jó élet. Mások miatt aggódni.
ANDY: Na, igen.
ADAMUS: Na, igen. (nevetnek) Hm. Houston, van egy problémánk. Oké, jó. Csak mondd meg, hogy szerinted miért teszed ezt?
ANDY: Úgy éreztem, hogy meg kell mentenem a világot.
ADAMUS: Mitől?
ANDY: Kiderült, hogy nagyon úgy néz ki, hogy magamtól. (nevetés)
ADAMUS: Jó, akkor adok ezzel kapcsolatban egy kis segítséget. Amikor sok időt töltesz azzal, hogy mások miatt aggódj – akkor az egy nagy elterelés magadtól. – A világ miatt fogok aggódni. – Hogy miért, azt én nem tudom – Aggódni fogok a világ miatt, és így elterelhetem magam magamtól. – Ó, ez lényegében egy ragyogó, kreatív elterelés. És mennyit segítettél a világon az aggodalmaddal?
ANDY: Semennyit.
ADAMUS: (nevetve) És mennyire akadályoztad a világot?
ANDY: Hát, lehet volt olyan, amikor ezt tettem….
ADAMUS: Nem! Egyáltalán nem. Cseppet sem. Nem.
ANDY: Egyáltalán nem?
ADAMUS: Ennek semmi hatása sincs.
ANDY: Köszönöm.
ADAMUS: Igen, igen.
ANDY: Ez megszabadít a bűntudattól legalább, ugye?
ADAMUS: Igen, igen, igen. Nos, a bűntudat, vagy pedig az, hogy: - A fenébe is! Mennyi időt pazaroltam a semmire! Tehát lehet benne bűntudat. Igen. Oké.
ANDY: Igen.
ADAMUS: Remek. De kérdezem én, hogy mi az az egy kis dolog, amivel kapcsolatban megengeded magadnak, hogy megszállott legyél saját magaddal? Mi miatt aggódsz – amikor egy kis időt azzal töltesz, hogy magad miatt aggódsz – mi az?
ANDY: A jövővel kapcsolatos örömöm miatt.
ADAMUS: Oké.
ANDY: És amikor ezt teszem, akkor nem engedem meg magamnak az örömet a jelenben.
ADAMUS: Jó.
ANDY: De tanulok. Tanulok. (nevetés)
ADAMUS: De elég vicces, amikor ezt felismered. Tudod, amikor már nevetni tudsz rajta, az vicces tud lenni. – Ó! Nézd csak, mit csinálok – aggódom a jövőbeni örömöm miatt, és ezért most nincs semmi örömöm. A jövő soha nem jön el. Nincs örömöm. Akkor inkább aggódom a többi ember miatt. (kisebb nevetés)
ANDY: Nagyon jól mondod.
ADAMUS: Nem. És ha egyszer ezt felismered, akkor ez nagyon vicces, mert akkor már nem is vagy ebbe az egészbe beleragadva. Igen. És akkor ez az egész csak egy játék.
ANDY: És akkor a dolgok elkezdenek megtörténni.
ADAMUS: Igen. Boldog születésnapot.
ANDY: Köszönöm.
ADAMUS: Igen, jó. Következő. Mi miatt aggódsz a leginkább a mindennapos emberi életedben? Mi miatt aggódsz a legjobban? És egyébként Pete-tel végeztünk. Meg akarja osztani a felismeréseit. Tudjátok, úgy van ez, hogy meghalsz és hirtelen filozófussá válsz. (nevetés) Ő is nevet. Akkor folytassuk. Mi miatt aggódsz a legjobban?
JANE: Lehet két válaszom?
ADAMUS: (nevetve) Nyolc is lehet, ha ezt akarod, és még ez sem az összes lenne.
JANE: Egészség és pénz.
ADAMUS: Egészség és pénz. Ó, jó, jó. És mennyi időt töltesz az egészséged miatti aggodalommal?
JANE: Elég sokat.
ADAMUS: És mennyi pénzt költesz ezekre a dolgokra…
JANE: Rengeteget.
ADAMUS: (nevetve) Most akkor már pénz problémánk is van. Ha! Vicces, ahogy ez működik – az egészség és a pénz. De folyik itt valójában?
JANE: Elterelem magam.
ADAMUS: Igen, igen. Miért?
JANE: Mert ez ijesztő.
ADAMUS: Az egészséged vagy az elterelés?
JANE: Az élet.
ADAMUS: Na, igen.
JANE: Keresztülmenni ezen a folyamaton.
ADAMUS: Igen. Meg kell, hogy kérdezzelek, hogy miért aggódsz az egészséged miatt? Úgy értem milyen aggodalomra ad okot az egészséged? Beteg vagy?
JANE: Nem. (nevetnek)
ADAMUS: Látod, hogy ennek mennyi értelme van?
JANE: Nos, van sok…
ADAMUS: Voltál már valaha is tényleg úgy igazán nagyon beteg, tudod annyira, amibe akár másnap bele is halhatnál?
JANE: Nem.
ADAMUS: Megfázások, influenzák?
JANE: Időnként.
ADAMUS: Igen, igen. Időnként.
JANE: Igen.
ADAMUS: Himlők, kanyaró?
JANE: Valószínűleg.
ADAMUS: Igen. És bármilyen szexuális… na, ebbe nem megyek bele. (nevetés) Nem. Tehát azt mondod nekem, hogy soha nem volt komolyabb egészségügyi problémád? A családodban sok egészségügyi probléma van?
JANE: Igen, vannak.
ADAMUS. Nem mentálisra, hanem fizikaira gondoltam.
JANE: Igen.
ADAMUS. Na, jó. De olyan, ami tényleg komoly…
JANE: Sclerosis multiplex.
ADAMUS: Sclerosis multiplex. Oké. És neked is van?
JANE: Nincs.
ADAMUS: Oké. Tehát az összes idődet megszállottan ezzel töltöd, ami sok pénzedbe kerül. És akkor dolgoznod kell valamit, amit igazából nem akarsz, hogy legyen pénzed arra, hogy kifizesd az egészségeddel kapcsolatos megszállottságodat, hogy ne menj tönkre anyagilag.
JANE: Igen.
ADAMUS: Fel tudod fogni, hogy ennek semmi értelme?
JANE: Sok testi problémám volt az elmúlt öt évben. Sok idegi fájdalom, meg ehhez hasonló dolgok. De persze nem rákos vagyok…
ADAMUS: És mit mondtak az orvosok az idegi fájdalmaidról?
JANE: Sosem tudják, mi lehet a baj.
ADAMUS: Ó! Látó vagyok! Á! Mi folyik itt Jane?
JANE: A felemelkedés tünetei?
ADAMUS. (nevet) Persze. Igen…
JANE: Tudod, most meg a lábammal van gond. Az elmúlt két és fél évben a lábam fáj.
ADAMUS: Igen.
JANE: És bármit is teszek, akkor is fáj.
ADAMUS: És csak úgy, gondolkodás nélkül, a láb mit jelent szimbolikusan?
JANE: Az előre haladást. Igen, tudom.
ADAMUS: Hogy mit?
JANE: Az előre haladást.
ADAMUS: Haladás. ...csak azt, hogy legyél itt a Földön, hogy legyél földelt!
JANE: Igen, ez igaz.
ADAMUS: Igen, hogy legyél stabil.
JANE: A talp, igen.
ADAMUS: Tehát ez történik. És ez egy érdekes játszma, ha nem bánod, hogy ezt mondom – amivel talán felbosszantalak.
JANE: Egyáltalán nem.
ADAMUS: Ez egy érdekes játszma. Ki akarsz szállni belőle?
JANE: Igen.
ADAMUS: Én tudom.
JANE: Igen.
ADAMUS: Szoktunk beszélgetni.
JANE: Igen.
ADAMUS: De nem tudod, hogyan szállj ki ebből.
JANE: Igen.
ADAMUS: Oké. Ma bele fogunk ebbe menni, de úgysem fogod elhinni. Ma mindannyian megtapasztaljuk a kilépést. Belemegyünk ebbe az egész Téridő bon dologba, és először nem fogod ezt elhinni.
JANE: Oké.
ADAMUS: Ahogy a legtöbben szintén nem fogjátok ezt elhinni. De utána elkezditek felismerni. – Ó, a szarba is! Ha ez az egyetlen ajtó, akkor kimegyek rajta. Ha ez az egyetlen módja a kilépésnek, akkor arra megyek. Még akkor is, ha ez egy zsákutcának, egy rossz iránynak tűnik, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy ha kimész azon az ajtón, akkor az az őrületedet fogja okozni. De mi is az, hogy őrült? Mi az, hogy őrült? Máris rátérek erre, és ez tényleg fel fogja bosszantani az embereket.
Oké, egy dolgot máris elárulok. Belenézek a szemedbe – itt kicsit sötét van, kérek egy kis fényt. Fizikailag nincs semmi bajod. Van egy-két apró fura egyensúlytalanság, de az a fajta, ami egyensúlyba hozza magát. Nincs semmi…
JANE: Hogyan?
ADAMUS. Pardon?
JANE: Hogyan kerülnek egyensúlyba?
ADAMUS: Úgy, hogy hagyod, hogy ez megtörténjen. Megengeded a testnek, hogy kiigazítsa magát. És akkor megteszi. A test okosabb, mint az elme. A test okosabb az elménél. Tehát csak megengeded. Mindig adódnak gondok a testtel, a születésedtől fogva egészen a halálodig. És valahol mindig zajlik a kiigazítási folyamat. Vannak kémiai, elektromágneses szintek. És egyensúlytalanság van a szervek között. Te kussolsz, és hagyod, hogy egyensúlyba kerüljön, és akkor az megtörténik. Automatikusan. Ez a test szépsége. De ezt meg kell tudnod engedned, és ez ijesztő, mert ha mégsem teszed, akkor tudod, ha az egészet átnézed, mi mehet tönkre?
JANE: Ühüm. Hát rosszabbodhat az állapot.
ADAMUS: Nos, tulajdonképpen csak akkor, ha figyeled, felügyeled a tested, akkor rosszabbodhat a dolog. És akkor, anyagilag leégsz és akkor minden alkalommal beszeded ezt a rengeteg sok – és most az egyik bosszantó állítás következik – minden alkalommal, amikor beszeded a táplálék kiegészítőket, minden alkalommal, amikor valami külső terápia megszállottjává válsz, – egy kis testi mozgatást leszámítva, mert csak arra van szükséged: egy kis masszázsra, amit te csinálsz (mondja Larának) – de ezen kívül bármikor, amikor beveszed a tablettákat, amikor elmész ezekre a fura terápiákra, amikor kristályos vizet iszol, meg az összes többi szart csinálod, akkor azzal azt mondod a testednek, hogy nem bízol meg benne. (Linda utálkozó hangot ad.) És a test annyira jó, annyira okos, hogy azt mondja, hogy „Oké, akkor veled együtt ezt fogom játszani és ki fogok billeni az egyensúlyból, mert szeretlek, és úgy tűnik, hogy te ezt akarod.” – Tehát ilyenkor tényleg fura dolgok kezdenek történni. Te pedig elmész az orvoshoz, aki azt mondja, hogy „Nincs semmi bajod.” – Ekkor elmész egy másik orvoshoz egészen addig, amíg nem találsz egy olyat, aki hajlandó azt mondani, hogy „Van itt valami baj!” – pedig valójában nincs. Tehát ez egy elég fura dolog.
Kérdezhetek valamit kedves Jane?
JANE: Igen.
ADAMUS: Készen állsz – úgy értem, tényleg, igazán, őrülten, mérgesen készen állsz arra – hogy kiszállj ebből?
JANE: Igen!
ADAMUS: Vagy ezzel így el vagy?
JANE: Nem, ez nem jó nekem.
ADAMUS: Oké. És bármi is történjék – készen állsz? Pete most éppen téged néz és nevet – készen állsz arra, hogy élj vagy elmenj? Élj vagy… (Lindának reakciója van) Most mi van?! Élj vagy távozz el! Úgy értem hagyd el az épületet, a Bíbor Kört! (nevetés) Ezt muszáj megkérdeznem: - Készen állsz arra, hogy élj vagy elmenj? Azon a ponton tartasz már?
JANE: Igen! Én is folyton ezt kérdezem magamtól!
ADAMUS: Oké.
JANE: Készen állok az életre!
ADAMUS: Igen.
JANE: Csak nem tudom, hogyan.
ADAMUS: Eljutunk oda. Eljutunk oda. És azt mondod majd: - Ó, ez nem – nem. Ez nem fog működni. – Aztán pedig rájössz, hogy de igen, működik. Eleinte ez elég fura lesz. És a tested tényleg nagyon furán fogja érezni magát.
JANE: Remek. (nevetés)
ADAMUS: Aztán pedig nevetni fogsz a testeden. Ha-ha-ha-ha-ha! Tudod, tényleg nagyon fontos nevetni akkor, amikor azok a fizikai dolgok történnek. Amikor eljutsz erre a pontra, hogy képes vagy nevetni magadon, még a fizikai dolgokon is – akkor odaértél. Akkor készen állsz a testet öltött megvilágosodásra. De amikor a test a nagy mumus, szörnyeteg, akkor az mindig okot fog adni az aggodalomra, és el fog téged terelni, és akkor nem állsz készen a testet öltött megvilágosodásra.
Még egy pár embert kérnek. Igen. David?
DAVID: Igen.
ADAMUS: Te mi miatt aggódsz a hétköznapi emberi szinten?
DAVID: Az életerő energiám miatt.
ADAMUS: Az életerő en… ó, hogy áll?
DAVID: Nos, eléggé szívás, és őszintén szólva eddig nem is éltem. Bizony.
ADAMUS: Az életerő energián azt érted, hogy nincs energiád?
DAVID: Igen.
ADAMUS: Egész nap csak lebzselsz, henyélsz?
DAVID: Igen.
ADAMUS: Alig van energiád arra, hogy felkelj, és ide gyere a Shoudra?
DAVID: Nem, ez…
ADAMUS: Ez jó.
DAVID: Ez jó.
ADAMUS: Oké, rendben.
DAVID: Igen.
ADAMUS: Nehézséget okoz, hogy elmenj vásárolni?
DAVID: Tulajdonképpen szeretek vásárolni.
ADAMUS: Oké. Nehézséget okoz elmenni egy jó étterembe egy finomat enni?
DAVID: Azt élvezem.
ADAMUS: Na, akkor! Mi itt a probléma?! (nagy nevetés)
DAVID: Tudod én…de az, hogy ezt nem teszem túl gyakran. (Adamus nevet)
ADAMUS: És miért nem?
DAVID: Hát a pénz miatt.
ADAMUS: Oké. Ez elég fura.
DAVID: Tudom, hogy ez lószar.
ADAMUS: Igen, az. Tudod, igazából ehetnél egy jót a… Cauldre most mondja nekem, hogy a Taco Bellben. (A közönség fintorog) Nem? Bárhol, csak ott nem? Oké.
Én azt hallom David – és ez mindannyiótokra vonatkozik, és Pete is nagyon benne van itt most ebben – hogy amikor olyat tesztek, amit szerettek, akkor az energia valahogy ott terem. De sokszor azt sem tudjátok, hogy mi az, amit igazán szerettek csinálni. Sokszor lekorlátozzátok magatokat, mert azt mondod, hogy a pénz miatt nem teszel meg valamit, pedig ez nem így van.
DAVID: Igen.
ADAMUS: Kicsit hasonlít ez Jane gondjához – az egészséghez és a pénzhez. A kettő kéz a kézben együtt jár. Sokat költesz az egészségedre, és akkor nem marad pénzed, mert ez az egész… és akkor el kell járnia dolgozni, hogy mindezt folytathassa. Ez őrültség. Úgy értem, ez tényleg őrültség, de tudjátok mi a helyzet? Minden egyes nap emberek milliárdjai – úgy megközelítőleg hat milliárd ember – a világon reggelente felkel, és pont ugyanezt csinálja, amiről itt most beszélünk. Csak ők nem tudnak erről beszélgetni, mert ezt fel sem ismerik, és nem nevetnek rajta, mert teljesen bele vannak ebbe veszve, ragadva. De mi már ott tartunk, hogy tudunk erről beszélni, és tudunk ezen nevetni.
És közben átnéztelek, ha nem bánod, kicsit megvizsgáltalak, miközben beszélgettünk.
DAVID: Köszönöm.
ADAMUS: Igen, és a…
LINDA: Ó!!! (nevetés) Micsoda?!
ADAMUS: Energetikailag vizsgáltam meg.
LINDA: Micsoda?!
ADAMUS: És ez… (nevetés)
LINDA: Nahát!
ADAMUS: Nem bántad. Egy kis…
DAVID: Nem, lényegében…
ADAMUS: Ez egy nem tolakodó energia vizsgálat volt. Az energia szinted rendben van. Tényleg semmi baj sincs vele. Ó, Linda feljegyzéseket készít. A szenvedélyről van itt szó. A szenvedélyről. És sokatokkal ugyanez a helyzet, hogy beleragadtatok a közép zónába, tudjátok, egy mondhatni szívás életet éltek, egy embertelen életet éltek, és azon elmélkedtek, hogy vajon miért fáj a testetek, hol az energiátok, és miért nincs pénzetek. Barátaim, ennek semmi értelme, egyáltalán semmi, és ezt ti is tudjátok.
DAVID: Igen, tudom.
ADAMUS: És tudsz ezen nevetni, és ez egy fajta…
DAVID: Ha-ha-ha! Elég volt!
ADAMUS: És ez vicces. És újra meg akarom csinálni a Szenvedély tanfolyamunkat. Tudom, hogy a Szenvedély anyag eredetileg Tóbiásé. De akkor csinálhatunk egy Szenvedély tanfolyamot, ami úgy két vagy részes lenne.
LINDA: Az a szenvedélyed, hogy mindent újracsinálj, amit Tóbiás csinált.
ADAMUS: Abszolút. (Linda vihog) De ez itt a téma most, a szenvedély. Amikor végigvánszorogsz az életen, amiről tudod, hogy elmebajos, pszichotikus – nem a sajátod, hanem maga a világ elmebajos – és tudod, hogy ez így nem jó, mégsem tudod, hogy szállj ki belőle, akkor az lemeríti a pénzedet, az energiádat, a szenvedélyedet, az örömödet és minden egyebet. Akkor csináljuk meg újra! Oké.
DAVID: Köszönöm.
ADAMUS. A Shaumbra részére.
DAVID: Köszönöm.
ADAMUS: És most tényleg fel fogok valakit bosszantani – éppenséggel Lindát.
LINDA: Ha! Miért vagyok rajta a radarodon?
ADAMUS: Mert ez egy ingyenes tanfolyam lesz.
LINDA: (hangosan) Óóóó!!!
DAVID: De jó! (A közönség örül és tapsol, Linda pedig hangosan nevet) Igen! Rendben!
ADAMUS: Oké.
LINDA: Ó! Nincs is ennél jobb dolgunk! Csináljuk meg!
ADAMUS: Nincs ennél jobb dolgotok.
LINDA: Csináljuk meg! (továbbra is nevet)
ADAMUS: Ez nagyon fontos. És ez olyan valami, ami mindannyiótoknak a része. Ha körbenézek itt a teremben, és nem akarok itt senkire sem ujjal mutogatni, de ez az egész dolog – és Jane, te ezt olyan jól kifejezted, amikor azt mondtad, hogy “Aggódom a pénz miatt és az egészségem miatt.” – És ekkor, el kell menned dolgozni, ami kiszívja belőled a szenvedélyt és az örömet. Ez sok értelemben Pete Shoudja. Élj jól, vagy menj el innen! Ennyi. Ennyi. És most már itt tartunk, és ez jó – nekem. Nektek ez szívás. Kemény. (nevetés) Élj vagy menj el! Élj nagyszerűen, élj pazarul, élj jól! Élj stílusosan vagy pedig, menj el! Ez itt a lényeg, mert az a másik út nem működik valami fényesen.
Oké, még kettőt kérek! Gyorsan, gyorsan, mert ma még nagyon sok dolgunk van. Igen. Á!
TIFFANY: Ó!
ADAMUS: Most elkaptunk, igaz?
TIFFANY: Igen.
ADAMUS: Azt hitted, majd jól elbújsz ott hátul.
TIFFANY: Igaz.
ADAMUS: Igen, igen, igen.
TIFFANY: És itt most nem makyózhatok, ugye?
ADAMUS: De nem ám!
TIFFANY: Oké, ö…
ADAMUS: Bár bármit megtehetsz.
TIFFANY: Tudod, ez ma a Shoud napja. Idejövök, és ilyenkor nem aggódom semmi miatt. Itt ülök a… és minden tényleg jól alakul.
ADAMUS: Persze.
TIFFANY: Úgy értem tényleg nagyon jól.
ADAMUS: Igen.
TIFFANY: De aztán…
ADAMUS: Mielőtt idejössz, vagy miután idejöttél?
TIFFANY: Nem. A Shoud napján felismerem, hogy minden milyen nagyszerű.
ADAMUS: Akkor többet kellene ilyet tartanunk.
TIFFANY: Igen, minden nap! (Adamus nevet) Minden egyes nap. És most ezt komolyan mondom, mert itt ülök, te pedig felteszed a kérdést. Most úgy érzem, hogy semmi miatt nem aggódom. Minden marha tökéletes. És mégis…
ADAMUS: Mégis.
TIFFANY: És mégis…
ADAMUS: Mégis.
TIFFANY: ...ez nem mindig van így.
ADAMUS: Oké. Akkor meséld el a dolgokat…
TIFFANY: De ez zavarba ejtő, és nem igazán akarok erről beszélni.
ADAMUS: Ó, igen. Miért is lennél zavarban, amikor az egész világról néznek téged a Shaumbrák? (nevetések)
TIFFANY: Kicsit zavarba ejtő.
ADAMUS: Akkor hadd fogalmazzam meg másképpen! Amikor valaki tényleg nyitott és igaz, akkor azt mindenki érzi, és az mindenkit segíti.
TIFFANY: Igaz.
ADAMUS: Nézd, csak mit teszel a világ megmentéséért!
TIFFANY: Ez egy igaz történet. Rendben.
ADAMUS: Ó! Ez valaki más üzlete volt és nem a tied. (többen nevetgélnek)
TIFFANY: Az igazság az, hogy amikor rám tör az a nagyon idióta megszállott aggodalom, az az öregedés miatt van.
ADAMUS: Miért, mi a baj vele?
TIFFANY: Örökké szép és fiatal akarok maradni.
ADAMUS: Oké, de nem így értettem. Hanem, hogy miért van ez …azt hittem elmondasz nekünk valami…
TIFFANY: Fogalmam sincs miért.
ADAMUS: …igazán szaftosat.
TIFFANY: Nem tudom, hogy ez miért olyan fontos.
ADAMUS: Úgy érted maga az öregedés?
TIFFANY: Igen.
ADAMUS. És mit csinálsz ezzel az öregedéssel?
TIFFANY: Minden lehetséges módon megpróbálok fiatal maradni.
ADAMUS: Hogyan?
TIFFANY: Fiatalnak érzem magam.
ADAMUS: És ezt hogyan teszed?
TIFFANY: Ö…
ADAMUS: - Fiatal vagyok! Fiatal vagyok! Fiatal vagyok! (Adamus nevet)
TIFFANY: Ápolom a bőrömet, futok és jógázom.
ADAMUS: Oké.
TIFFANY: És játszom.
ADAMUS: Igen.
TIFFANY: Ettől fiatalnak érzem magam. Szóval ez hülyeség.
ADAMUS: Lehetek veled nyílt?
TIFFANY: Kérlek.
ADAMUS: Nem. (Adamus nevet)
TIFFANY: Kérlek!
ADAMUS: Ezzel bántalmazod magad.
TIFFANY: Húúú.
ADAMUS: Miért?
(szünet)
Úgy értem, még mentálisan is…
TIFFANY: Valamiért…
ADAMUS: Önmagad mentális bántalmazása a legnagyobb dolog.
TIFFANY: Igen.
ADAMUS: De van, hogy ezt másképpen, más módokon is teszed, de miért? Bumm! Bumm! Bumm! Bumm!
TIFFANY: Szerintem ez csak egy megszokás. Egyetértek veled. Ez bántalmazás.
ADAMUS: Oké. De elmondom…
TIFFANY: Legalább ezt egyre viccesebbnek látom.
ADAMUS: Jó. Jó. Legalább nevetsz rajta…
TIFFANY: Igen.
ADAMUS: ...mielőtt bántod, megütöd magad. (Adamus nevet)
TIFFANY: Igen, igen! És ahogy az előbb mondtam, jön a Shoud napja, és akkor minden nagyszerű. És akkor pénz is jön. És jól érzem magam. És csak azt a munkát végzem el, amihez kedvem van. És itt van ez a sok csodálatos barát.
ADAMUS: Igen.
TIFFANY: És ilyenkor tényleg minden remek.
ADAMUS: És akkor mi a helyzet azzal a szorongással, ami időnként nagyon közel áll a depresszióhoz? Az honnan jön? Miért van ott? Miért van ott a bántalmazás?
TIFFANY: Szerintem ez azért van, mert foglalkoznom kell más emberekkel. (nevetés, Linda nagyon nevet) Ha csak én lennék meg a barátaim, akkor minden könnyű lenne.
ADAMUS: Igen.
TIFFANY: Mert más emberek olyanokat mondanak, gondolnak és tesznek, amitől én egy kicsit, egy kicsit…
ADAMUS: Ezt a választ nem veszem be, ha nem bánod.
TIFFANY: Oké.
ADAMUS: Ez egy jó kifogás –de – mert ez részben igaz, más emberek tényleg el tudják venni az energiádat – de látom a nagyon sötét időszakaidat, amikor magaddal vagy. És…
TIFFANY: Oké, és akkor azt, hogy tudom befejezni?
ADAMUS: Jó kérdés.
TIFFANY: Készen állok.
ADAMUS: Ó, hogy tőlem várod a választ!
TIFFANY: Igen.
ADAMUS: Á! Oké.
TIFFANY: Igen, szeretném, ha…
ADAMUS: Bele fogok ebbe egy kicsit menni, de azt szeretném, ha ezt felismernéd, hogy sokakhoz hasonlóan teszel egy lépést előre, majd utána bántod magad, és bűntudatod van, amiért egy lépést előre léptél. És ennek semmi értelme. Rendben? Ez elmebajos, pszichotikus.
TIFFANY: Ühüm.
ADAMUS. Jó. Köszönöm. És köszönöm a nyitottságodat.
TIFFANY: Köszönöm.
ADAMUS: Még egyet kérek, és utána Pete következik.
LINDA: Még egyet.
ADAMUS: Igen.
LINDA: Oké.
ADAMUS: Azt mondja, hogy az öregedés miatt, pedig igazából ez nem az öregesésről szól, hanem sok más dologról. Igen.
SAMUEL: Igen. Hogy miért aggódom?
ADAMUS: Igen.
SAMUEL: Amiatt, hogy én hogy látok másokat és mások hogyan látnak engem.
ADAMUS: Nagyon jó. Kitűnő.
SAMUEL: És…
ADAMUS: Mondd csak.
SAMUEL: Kapcsolódom ahhoz, ami az előbb mondtak, hogy egy lépést előre teszek, majd szorongani kezdtek, és elkezdem bántani magam miatta.
ADAMUS: És végső soron ez igazából arról szól, hogyan látod magad…
SAMUEL: Igen.
ADAMUS: ...másokon keresztül.
SAMUEL: Igen.
ADAMUS: És hogy állsz ezzel?
SAMUEL: Mostanában nem túl jól.
ADAMUS: (nevetve) Jó. És ezt komolyan értettem. Miért? Miért nem működik valami fényesen?
SAMUEL: Ö…
ADAMUS: Ha el kellene mondanod, hogy más emberek milyennek látnak téged, akkor hogy tudnád ezt megfogalmazni?
SAMUEL: Hogy mások milyennek látnak engem?
ADAMUS: Igen.
SAMUEL: Függetlennek.
ADAMUS: Igen. Ez bizony rossz. – Az az átkozott független srác! (nevetés) És még?
SAMUEL: Intelligens.
ADAMUS: - Nahát, az a fickó annyira okosnak képzeli magát!
SAMUEL: Látom, utánozod a folyamatot, és azt, ahogy ezt magam ellen használom.
ADAMUS: Abszolút!
SAMUEL: Igen.
ADAMUS: És még?
SAMUEL: Vicces.
ADAMUS: És ezt negatívként használják?
SAMUEL: Én nem azt mondom, hogy ezek negatív dolgok.
ADAMUS: Oké, tehát ilyennek látnak téged.
SAMUEL: Igen. Ugye ez volt a kérdés?
ADAMUS: Vicces vagy?
SAMUEL: Néha tudok magamon nevetni. (nevetés)
ADAMUS: Jó.
SAMUEL: Igen, igen.
ADAMUS: És még? Van itt még egy dolog, hogy szerinted milyennek látnak az emberek.
SAMUEL: Talán egy kicsit nevetségesnek.
ADAMUS: Nevetségesnek.
SAMUEL: Vagy érzéketlennek.
ADAMUS: Igen.
ADAMUS: Érzéketlennek, vagy talán olyannak, aki nem realista.
SAMUEL: Igen.
ADAMUS: Olyannak, aki nem realista. És mit dolgozol barátom?
SAMUEL: Jelenleg tanácsadó vagyok, értékesítek, és a klienseim álmait segítek megvalósítani.
ADAMUS: Ez az. Köszönöm.
SAMUEL: Tudod te.
ADAMUS: De ez annyira tökéletesen egybevág. Tehát úgy észleled, hogy az emberek intelligensnek tartanak, amit ők arrogánsnak hívnak, azt hiszed, viccesnek látnak, pedig ők ezt úgy látják, hogy elég kitekert a humorod, szinte őrült. A függetlenség alatt pedig azt értik, hogy…
SAMUEL: Hogy leszarom.
ADAMUS: Igen, igen, igen.
SAMUEL: Igen.
ADAMUS: Minden csak rólad szól, és semmi más nem érdekel.
SAMUEL: - Mit tud tenni értem ez a fickó? – Igen.
ADAMUS: Igen. Igen. És egy rendkívül kreatív munkát végzel, az emberek álmait segítesz valóra váltani, ami igazából… a munka, amit végzel, valójában a te álmaidról szól.
SAMUEL: Igen.
ADAMUS: És az ő álmaikon keresztül meglátod a saját álmaidat.
SAMUEL: Igen.
ADAMUS: Ez egy csodálatos beállítás.
SAMUEL: Ühüm.
ADAMUS: De mi történik akkor, ha ezt abbahagyod, hogy másokon keresztül lásd meg önmagad?
SAMUEL: Ez egy ijesztő gondolat. Ebbe nagyon nem megyek bele.
ADAMUS: Igen, igen. Oké.
SAMUEL: Vagy ha mégis, akkor ez nagyon meg tud nőni. És túlnő rajtam jelenleg.
ADAMUS: Értem. Könnyebb másokon keresztül meglátni magad.
SAMUEL: Igen.
ADAMUS: Más emberek nagyszerűen tükröznek téged, mert rögtön meglátod, ha mondjuk büdös vagy, vagy kinevetnek? Vonzódnak hozzád vagy taszítod őket? És ezzel méricskéled magad. – Akkor most vonzódom magamhoz? Vagy támadom magam?
SAMUEL: Igen.
ADAMUS: Ez nagyon gyakori. Köszönöm. Köszönöm.
És végül következzen Pete. Odaadnád a mikrofont Pete-nek? Pete, most a te válaszod következik. Mi az, ami miatt a legtöbbet aggódtál? (Linda Pete üres székére helyezi a mikrofont) Oké, köszönöm. Ez egy jó válasz volt, amit kérnék felírni a táblára. Tehát…(nevetés, mert Tad azt írja a táblára, hogy „Semmi”.) Ó! Pete azt mondja, hogy talán hangosan kellene ezt kimondania. Nem hallottátok Pete-et? (valaki mondja: - Nem.) Egy kicsit hangosabban Pete!
(rövid szünet)
Hát ez így nem lesz jó Pete. Pete válasza az, hogy a legjobban amiatt aggódott, hogy jól csinálja-e. Ez volt az ő legnagyobb aggodalma. – Jól csinálom? – Más emberek véleménye szerint, illetve a szerint, hogyan látta magát másokon keresztül. – Jól csinálom? – Abban az értelemben, hogy eléggé kontrollálom magam ahhoz, hogy egészséges legyek és legyen pénzem? – És a jól csinálom mellett ott volt az is, hogy: - Mit csinálok rosszul? Alacsony az energia szintem. Mit nem csinálok jól? – És akkor elkezdtek jó sokat gondolkozni ezen, és ez nem működik. Nem működik. És ezt értette azalatt Pete, hogy „Élj jól, vagy pedig menj el innen!” Ennyi.
Ő is, és ti is sokan elképesztő mennyiségű időt töltöttetek el aggodalommal. – Jól csinálom? – legyen szó akár a spiritualitásról, vagy a munkádról, az egészségedről, az öregedésről vagy bármi másról. – Jól csinálom?
Nincs olyan, hogy jól vagy helyesen. Már nincs, legalábbis rátok vonatkozóan. Talán még létezik a jól és rosszul, helyesen és tévesen a kinti emberek számára. De ti eljutottatok ide, és itt már semmi sem a jóról, a helyesről vagy a rosszról, a tévesről szól. Ez egy elég nehéz dolog, mert az elmétek sikítozni fog. Az elmétek ennek szinte ellen fog állni, mert az ítélkezés alapú élethez szokott hozzá, a jóhoz, a helyeshez és a rosszhoz, a téveshez.
Ti eljutottatok erre a pontra, és ez nagyon frusztráló. Mert helyesen, jól akarjátok csinálni. Sok-sok dolgot jól akartok csinálni. Akarjátok ezt a megvilágosodásnak vagy testet öltött realizációnak hívott dolgot, mert tudjátok, hogy ez itt van. De azt nem tudjátok, hogy akkor ezt most jól vagy rosszul csináljátok. És aztán meg ott van az a kétségesett kísérlet az ember részéről, hogy megpróbálja azt jól csinálni. De erre képtelen, és szeretném, ha erre egészen addig emlékeznétek, amíg ezt fel nem ismeritek magatokban. Az ember erre nem képes. Az ember egyáltalán nem képes erre.
A legtöbb ember az egész életét azzal tölti, hogy megpróbálják a kicsit emberi életüket jobbá tenni. Istenekhez imádkoznak, hogy egy kicsivel jobb életük legyen. Istenhez imádkoznak, na, egyáltalán nem a megvilágosodásért, nem a felismerésért, nem a tisztánlátásért, hanem csak egy kicsit több pénzért, amit aztán orvosra költhetnek. Azért imádkoznak, hogy egy kicsivel több ember jobban kedvelje őket. Egy könnyebb életért imádkoznak. És drága barátaim, ez nem fog megtörténni. Ez nem fog megtörténni. És ezt egy hatalmas mosollyal mondom.
Az emberi élet
Az élet tényleg egy szívás. (kisebb nevetések) Az emberi élet tényleg egy szívás, és most indítom be a „sok embert fel fogok bosszantani” beszédemet.
Az emberi élet embertelen. Az. Az élet és az emberek eljutottak oda, ahol ez már szánalmas. Szánalmas, tényleg szomorú, és Pete is most itt bólogat mellettem és azt mondja, hogy „Igen.” – mert felismeri ezt. Ő egy újonnan érkezett, még csak most kelt át. (nevetések) És felismeri, hogy ez a sok szövegelés arról, hogy „Ó, szeretnünk kellene az életet. Szeretnünk kellene a többi embert.” – Csesszétek meg! Úgy értem tényleg csesszétek meg, mert csak azt látom, hogy az emberek egyfolytában csak egyre keményebben próbálkoznak, és csak egyre kétségbeesettebben próbálják az önző kis emberi életüket jobbá tenni. És tudjátok, hogy ez nem működik.
Túlléptetek már azon a ponton, hogy „Csak kitakarítom azt, kis dobozt, amiben élek. Megpróbálom azt egy kicsit tisztábbá tenni. Boldogabbá fogom magam tenni. Elvégzek sok boldogságról szóló tanfolyamot, és beveszem a boldogság pirulákat.” – Ez nem működik. Eljön egy pont, amikor felismered, hogy az élet tényleg szánalmas.
Az életnek egy tapasztalásnak kellene lennie, de az emberi élet itt ezen a bolygón már rég nem erről szól. Az élet lehet egy káprázatos és csodálatos tapasztalás, de ez már rég nem erről szól ezen a bolygón. Az emberek szenvednek. Az emberek megőrülnek és ez egyre csak folytatódni fog. Úgy értem az elkövetkezendő években egyre többet és többet fogtok látni ebből. Az emberek be fognak golyózni, mert az élet elembertelenedett. Az élet – nos, képzeljétek csak el a következőt!
Elmész egy napra az állatkertbe, és azon gondolkozol, hogy „Micsoda nagyszerű élmény lesz elmenni az állatkertbe, és megnézni azt a sok állatot. Veszek majd olyan állatkerti kitömött állatokat, amit majd hazaviszek, és állatkerti kaját fogok enni, meg vattacukrot, továbbá pattogatott kukoricát, és szénsavas üdítőt fogok inni. Ez egy szórakoztató nap lesz.” Elmész az állatkertbe, és elkezdesz ott sétálgatni, nézelődni. Elmész a majom házba, aztán az oroszlánokhoz, utána megnézed az elefántokat. És annyira beleveszel ebbe az egészbe, hogy még azt is elfelejted, hogy az állatkertben vagy. Elfelejted, hogy egy tapasztalásért jöttél ide, egy látogatóként. És hamarosan az egész külvilág, a valóság, az igazi valóság elhomályosodik, ködbe vész. Elfeledkezel róla. Most már az állatkert csapdájába vagy szorulva, és hamarosan az egyik ketrecben találod magad. És ebbe nagyon hamar bele is ragadsz. Csapdába estél.
Nagyon hamar azon kapod magad, hogy ott ücsörögsz egy ketrecben, és azt veszed észre, hogy emberek jönnek, és kötekednek veled, gúnyolódnak rajtad, nézegetnek téged, te pedig rájuk mordulsz. (nevetgélések)
Tehát a ketreced csapdájába ragadtál az állatkertben, és mást sem teszel, csak megpróbálod kitakarítani azt a ketrecet, és egy kicsivel jobb ételért imádkozol. Egy kicsivel több fűtésért imádkozol azokon a hideg éjjeleken. Egy kicsikét több társaságra vágysz azoktól, akik veled együtt be vannak zárva a ketrecedbe. Elfelejtetted, hogy ez nem a valóság. Elfelejtetted, hogy ez nem igaz. De mégis ragaszkodsz ehhez. Dolgozol rajta.
Megpróbálsz jobb ketrecbe zárt állat lenni az állatkertben. Megpróbálsz kicsit okosabb lenni a többi állatnál. Megpróbálod megakadályozni az öregedést az állatkertben. Megpróbálsz egy nagyon jóképű majom lenni az állatkertben. És elfelejtetted, hogy te nem ide tartozol. És ami még ennél is rosszabb, ezt körülötted mindenki más is elfelejtette.
Ez elmebaj. Úgy értem ez tényleg elmebaj. Az igazi pszichózis nem az, amikor az ember megpróbál független lenni, nem rólatok beszélek, nem azokról, akik azt mondják, hogy „Ez nem helyes.” – Azok az elmebajosok, akik megpróbálják az állatkerti ketrecüket egy kicsit jobbá tenni. És ezek nem ti vagytok.
Tehát itt vagytok ebben a bizonytalanságban barátaim, és ez a bizonytalanság egy beragadtság, egyfajta középföld. A régi módon való élet az, ami elmebajos, az az elmebajos. Ez most egy embertelen világ. Csak a széleket fényesítgetik – úgy téve, mintha mind boldogok lennénk, úgy téve, mintha a világ holnapra egy jobb hellyé válna – és ez szívás. Ez nem működik, és ezt ti is tudjátok. Már itt tartotok.
Azon a ponton vagytok – és ez egyáltalán nem egy rossz hely – amikor szinte az összeomlás szélén álltok. – Mi jön ezután? Hova menjünk ebből az őrült, elmebajos, szánalmas világból?
Lesznek, akik majd azt mondják, hogy „Ó, Adamus csúnyán beszél az emberekről. Mi szeretjük az embereket. Ma éjjel csinálunk egy imakört, sok-sok gyertyával és énekléssel.” – De ezt a ketreceden belül csinálod. Az állatkerten belül csinálod, és ez nem valódi. De persze attól még megteheted. És ettől egészen holnap reggelig, vagy akár egész nap is jobban fogod érezni magad, de utána visszakerülsz oda, ahol addig is voltál.
Azt mondják majd, hogy „Adamus nem szereti az embereket. Adamus annyira arrogáns!” – Nem. Én tudom, átérzem a fájdalmatokat. Érzem, amikor úgy érzitek, hogy mindjárt felrobbantok, és amikor nem tudjátok, hogy itt akartok-e maradni vagy el akartok innen menni. És ez a legrosszabb – ennek Pete a megmondhatója.
Élj jól, vagy pedig menj el innen! Máskülönben az őrületbe fogod magad kergetni. Nem csak mentálisan és emberi értelemben, mert az előbb-utóbb elmúlik, hanem lélekben fogsz megőrülni. Ezalatt egy mély őrületet értek. És ezt nem akarjátok. Szeretek erre úgy hivatkozni, mint Vörös oroszlán őrületre, és erre semmi szükségetek.
Ez a világ kész elmebaj. És nem beszélek csúnyán az emberekről. Az emberekkel nincs baj, csak az, hogy elhiszik ezt az egészet. Hisznek a szeretetben. Beszélnek a szeretetről, de a legtöbbjüknél a szükségletet látom. Beszélnek a jótékonyságról, de a legtöbbjüknél bűntudatot látok. Beszélnek a boldogságról, és én ezt egy mézesmadzagnak, egy csalinak látom, mert így végig tudnak csinálni egy újabb napot. Beszélnek a vallásaikról meg az isteneikről, de nem látok mást, csak kontrollt, irányítást. Beszélnek a haladásról, de én csak elterelést látok. Arról beszélnek, hogy a helyes dolgot teszik, ami mindenki javára válik, én pedig azt látom, hogy csak maguknak akarnak egyre többet.
És akkor megcsömörlöttem az emberektől? Nem. Szeretem az embereket. Én is ember vagyok, voltam. Azért mondom, hogy vagyok, voltam – mert én is voltam ember, és még most is vagyok – és még kötődöm ehhez. Még mindig kiragyog belőlem az emberségem, bárhová is megyek, de én már kiszálltam az állatkertből. Ez 100.000 évembe került.
Elmeséltem már nektek ezt a történetet? (nevetés, valaki azt mondja, hogy „Még nem hallottuk. Meséld el!”) Kérlek, meséld el! Egy nap elkészül erről a film, amit David mindig is meg akart csinálni. A film címe: St. Germain és az ő 100.000 éve a kristályban. – Á, ez egy remek film lenne. És ki lesz a főszereplő? Valaki – Cauldre azt mondja, hogy Robert Downey Junior. Igen.
Tehát 100.000 éven keresztül csak ücsörgök egy kristályban. Ez a film. Majd egy nap így szólok: Á, ha be tudtam ide magam juttatni, akkor ki is tudom magam innen juttatni. – Ennyi a film. És körülbelül öt perc az egész. Tudjátok, ennyi! (Adamus nevet)
Igen, egy kicsit megcsömörlöttem az emberiségtől, mert annyira be vannak ragadva. A kommunikáció egy szinten segítette az emberek szabadságát és függetlenségét, de tudjátok mi történt? Az összes nagyszerű technológia, kommunikáció, és globális összekapcsolódottság és minden más ellenére az emberek egy rövidke pillanatig élvezték a kicsivel több szabadságot, majd fogták ugyanazt a technológiát, kommunikációt, és a használatukkal még jobban belemerültek az állatkerti ketrecükbe. Pont azt a dolgot használták erre, ami szabadságot adhatott volna ennek a világnak, és most még nagyobb elmebajra és beragadtságra használják.
Vicces helyen vagytok – ha-ha-ha –vicces, hogy ennek pont a kellős közepén vagytok. És az a gravitáció minden egyes nap minden egyes pillanatában magába szippant titeket, pedig tudjátok, hogy ez nem valóságos. Tudjátok, hogy létezik ennél több. Érdekesek vagytok, mert akár mennyire is kemények voltak a dolgok, ti ebből még többet akartok. És ragaszkodni fogtok ehhez, és ezért is szeretlek benneteket. Egészen addig ragaszkodni fogtok ehhez, amíg ki nem szálltok belőle, amíg ki nem sétáltok a ketrecetekből és az állatkertből, és képesek lesztek ezen nevetni.
És ha ez egyszer megtörténik barátaim, akkor azok a dolgok, amik miatt itt aggódtok, ha egyszer megtörténik a túllépés, amikor kimentek az állatkertből, és a kapun kívül kerültök, és nevetni tudtok rajta, akkor, azon a ponton már bármikor visszamehettek oda, és soha többé nem fogtok abba beleragadni. Soha többé nem fog már magába szippantani benneteket az állatkert, a ketrec és minden egyéb dolog gravitációja. Soha többé.
És kedvesem ez az, amikor az öregedés leáll bizonyos értelemben, mert azon a ponton már időtlen vagy. De ezt nem tudod gondolatokkal elérni abból a szánalmas – sajnálom –szánalmas emberi álláspontból, abból az önző emberből. Képtelen vagy túljutni az egészségügyi vagy anyagi problémáidon, a problémákon belülről. Ez egyszerűen képtelenség, és ez a mai napon a lényeg.
Ezt már máskor is elmondtam, ha azért jöttetek volna ma, hogy valami újat halljatok. Mindig ugyanazt fogom mondani különböző módokon, amíg nem érkezik el a nagy „Aha” pillanat.
Az egészségügyi problémák, az egészségre való összpontosítás már önmagában is pszichotikus, neurotikus – egyszerre mind a kettő. És ebben semmi vádaskodás, hibáztatás sincs. És nem fogjátok tudni azokat rendbe hozni. Csak egyre rosszabb lesz. Csak egyre rosszabbodni fog, ahogy az összes többi dolog is, mert csak egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedsz. A gravitáció a lábadnál fogva megragad és jó mélyre magával ránt.
Nem fogsz oda eljutni az emberi részeddel. És ha ezt egyszer felfogod, ha egyszer készen állsz az elengedésre, ha egyszer felismered, hogy ez egy nagy őrült világ, és úgysem fogsz tudni ebbe beilleszkedni, és nem fogod tudni megállítani az öregedésedet vagy az egészségügyi problémáidat, pont úgy, ahogy semmi mást sem fogsz tudni leállítani a ketrecen belülről az álltakertben. Ez egyszerűen nem fog menni. Ha egyszer ezt felismered, akkor az összes dolog egyszeriben kitisztul magától. Nem azért, mert dolgozol az egészségügyi problémáidon vagy, mert dolgozol az öregedéseden, vagy a pénzeden vagy bármi máson, hanem azért, mert túlléptél rajtuk. Ebből az egészből kisétáltál.
És akkor egyensúlyba kerülnek. És akkor soha többet nem aggódsz az egészséged miatt, és ha mégis, akkor ezt egy vicces módon teszed. Egy olyan módon, ami most már csak egy játék, de amikor belefáradsz a játékba, akkor továbblépsz valami máshoz.
Bosszankodom a világ miatt, mert tudom, hogy mi lehetne a világ. Tudom milyen tapasztalás lehetne. Bosszús vagyok, mert látom a gravitációt. Látom, ahogy a tömegtudat egyre mélyebbre és mélyebbre rántja be az embereket. És mit csinálnak? Tablettákat szednek. Mindenféle terápiákra járnak. Megölik egymást. Háborúznak. Ez a bolygó továbbra is háborúzni fog. Tolvajok. Rablók. Harcosok. És tudom, hogy egy páran már írjátok is az e-mailjeiteket – Adamus mindenféle rossz dolgokat mond az emberekről. – Talán hazudok? Én találom ki? (A közönség azt mondja, hogy „Nem.”) Nem hinném. Szerintem az a pszichotikus, ha úgy teszel, mintha mindez nem létezne. És a lényeg pedig az, hogy ez csak egyre nagyobb méreteket fog ölteni.
De barátaim – ti egy vicces, szokatlan, fura és kellemetlen ponton vagytok. Benne vagytok a világban, de közben mégsem vagytok benne. Megpróbáljátok jobbá tenni az emberi életeteket az emberi világotokon belülről. Erről kifejezetten a Keahak-ban beszélek, amikor is az önző kis emberi én megpróbálja megszerelni, rendbe hozni, és jobbá tenni a dolgokat. De ezzel nem tesztek mást, minthogy egy kicsit feltakarítjátok az állatkerti ketreceteket. Ennyi. És akkor mit tehettek? Mit tehettek? Hm.
Először is értsétek meg az elmét és a testet, értsétek meg a tudatot, amiről már olyan sokszor beszéltünk –aztán pedig őrüljetek meg, és most éppen itt tartunk.
Az őrület meghatározása az, hogy normán kívülinek lenni. Tehát az őrület az rendben van. A pszichotikus elmebaj meghatározása pedig az, hogy egy pszichotikus személy többé már nem tud kapcsolódni a valósághoz, nem tudja betájolni vagy leföldelni magát a valóságban. De a pszichotikus meghatározása is az állatkertben íródott meg az egyik bentlakó által, aki az állatkertet használta a földeltség meghatározására, és ezzel valami nem stimmel. És ezért is mondom azt, hogy az emberek elmebajosak, és embertelenek. Elembertelenedtek.
Az emberiség alapvetően bámulatos. De az emberi létezésnek egy tapasztalásnak kellene lennie. És nem büntetésnek. Hanem egy tapasztalásnak. Ennyi. Nem a végső dologról kell szólnia. Soha, soha, de soha nem fogsz tudni tökéletes ember lenni. Ez nem is ennek lett szánva. Csak egy megtapasztalásra lett szánva, de az állatkert lakói megpróbálják azt tökéletessé tenni.
Fantázia
Mit tegyünk? Valami nagyon egyszerűt fogunk tenni. Sokféleképpen meg lehet ezt határozni, de olyan egyszerű leszek ezzel, amennyire csak lehetséges, mert lényegében ez arról szól, hogy képes legyél túllépni az elmén. És ez a fantázia. Fantázia. Szeretem ezt így hívni.
A fantázia azt jelenti, hogy nem kell azt átgondolnod, nem kell, hogy logikus legyen. Amikor a fantáziára gondolsz, akkor megjelenik benned egy bizonyos mértékű boldogság. – Ó! A Fantázia! A fantázia világa! – Aztán azt mondják neked, hogy „Ez csak fantázia!” – Ki is itt az őrült? Az, aki elhiszi ezt az embertelen tudatosságú életet? Vagy az, aki azt mondja, hogy „Ebből elég volt! Elég volt!”
Fantázia – egyszerű, tiszta fantázia. Ezt sokszor megélitek, amikor álmodtok. Az álmodás egy érdekes létállapot, mert az álmok nem az időből és a térből erednek. Az álmok nem rendelkeznek azzal a szokványos gravitációval, mint az emberi élet, és nem rendelkeznek azzal a normális húzással, amit az ember tesz.
Amikor álmodtok – kifejezetten azok, akik emlékeztek az álmaitokra – felismeritek, hogy, hogy „Ezt az emberi elmém nem tudta volna kitalálni. De akkor honnan erednek az álmok, ha nem az emberi elme művei?” Ezek olyan félig-meddig fantáziák. De az elme a saját szintjén értelmezi azokat, úgy, ahogy azt képes megérteni, azokkal a szimbólumaival, amit meg tud érteni. De amikor álmodsz, akkor az elmét elengeded. Nem teljesen, de úgy félig-meddig.
Tehát ebben az értelemben az álmok fantáziák, de létezik ennél egy még nagyobb fantázia, egy még nagyobb elengedés, és ezt szeretném ma veletek megcsinálni. Máris indul a zene.
A fantáziák érdekesek. A gyerekek imádják, mert a gyerekek még elég nyitottak.
Régebben a gyerekek még úgy nyolc, kilenc éves korukig nyitottak voltak, de manapság már csak két-három éves korukig nyitottak. Mert bedarálja őket az állatkert. Nagyon mentálissá válnak. Nagyon programozottakká válnak.
Itt vagytok most, már egyáltalán nem gyermekként, és fantáziálni fogunk. És az elme majd azt mondja neked, amikor ezt megengeded magadnak, hogy “Ó, ezt csak kitalálom!” – vagy, hogy “Ez csak fantázia!” vagy, hogy “Nincs semmi kontrollom!” vagy, hogy “Ettől úgyse fog semmi változni az életemben.” – De ez egyáltalán nem igaz.
A fantázia azt jelenti, hogy túllépsz a logikán, az elme hagyományos kontrolljain. A fantázia nem kitalált dolgokról szól. Semmit sem tudsz kitalálni, mert minden, aminek a tudatában vagy, az valóságos. Bármi, aminek a tudatában vagy. Ezért semmit sem tudsz kitalálni. Nem tudsz. Mentálisan persze vezetheted és irányíthatod a gondolataidat, de semmit sem tudsz kitalálni. Az nagyon is valóságos.
Tehát már nagyon régóta az volt a kérdés, hogy „Hogyan tudunk ezen túllépni? Hogyan sétálunk tovább?” – A fantáziával fogjuk kezdeni.
És itt lesznek kihívások – máris megszólal a zene – mert az elméd el kezd majd mellé szövegelni, és ez rendben van. Ne próbáld azt leállítani. Azon fogsz elmélkedni, hogy vajon jól csinálod-e? Nem tudod rosszul csinálni. Aztán azon is gondolkodhatsz, hogy vajon mennyire jó a fantáziád? Nincs olyan, hogy jó vagy rossz. Aztán eltűnődsz majd azon, hogy számodra mit is jelent a fantázia meghatározása. Nincs neki meghatározása. A fantázia csak annyit jelent, hogy túllépni. Nem semmisítjük itt meg az elmét vagy a szokásos gondolatokat. Egyszerűen csak megtapasztaljuk a túllépést. Tehát ez egy tapasztalás. Nem akarom, hogy bármit is erőltessetek. Semmit se. Mert az kellemetlen érzés lesz.
Most a fantáziával fogunk dolgozni. Ezzel a nyitottsággal fogunk dolgozni és őrültnek fogjátok tartani magatokat. Ahogy az elején mondtam, a szentséges és az ijesztő nagyon szorosan kapcsolódik egymással. Kellemetlenül fogjátok érezni magatokat. Azt érzitek majd, hogy „Ó, ez nem nekem való. Ez a gyerekeknek való. Ezt az egészet csak kitaláljuk.” – Szeretném, ha ekkor vennétek egy mély lélegzetet. És szeretném, ha megállnátok egy pillanatra. Milyen másik ajtó áll a rendelkezésetekre? Milyen másik ajtón keresztül tudtok túllépni ezen az agyon korlátozott, és mostanra elembertelenedett világon? Milyen másik ajtót ismertek a túllépésre?
A fantázia itt van és elérhető. És ez az átjáró. Ez a kijárat az állatkertből. És azon fogtok majd tűnődni, hogy „Mi fog történni?” – Mert bizonyos értelemben az állatkertben lenni biztonságosabb volt, mert az összes állat be volt zárva a ketrecbe. De mi történik majd odakint? Adok egy apró kis tippet. Már voltatok ott máskor is. Igazából odakint van az igazi otthonotok, és nem az állatkertben. Vagyis ez nem igazán egy ismeretlen világ. Csak mostanában ennek nem igazán voltatok a tudatában, és a mostanában alatt, úgy az elmúlt ötmillió évet értem. (nevetések) Nem volt megszokott számotokra.
Akkor vegyünk egy jó mély lélegzetet! Kérem lekapcsolni a fényeket! A fűtést pedig egy fokkal kapcsoljátok feljebb! Megfagyasztjuk itt a közönségünket. Még a végén elmennek, mielőtt jó lenne az egész.
Akkor vegyünk egy jó mély lélegzetet és lazuljatok el! Igen, nyugodtan vedd fel a kabátodat! Oké. Feljebb kapcsoltátok a fűtést? Joe? A légkondit pedig teljesen kapcsoljátok ki! Nem szeretjük a zajt. Oké. Kényelmesen kell, érezzétek magatokat ahhoz, hogy fantáziálni tudjatok.
És egyébként egy páratoknak mondom, hogy nem azt mondtam, hogy szexuálisan fantáziáljatok. Csak azt mondtam, hogy fantáziáljatok. (nevetés) Jó. Mindig vannak egy páran. Mindig vannak egy páran! Sajnálom Sart.
SART: Igen.
ADAMUS: Sajnálom. (Adamus nevet)
Fantáziálás
Vegyünk egy jó mély lélegzetet, egy jó kis zenét, és csak lazuljatok el! Lazuljatok el!
Tudjátok, létezik odakint egy világ –ami mindig is létezett…
(megszólal a zene)
…ami túl van a gondolaton, és túl van az élet rutinjain és aggodalmain. Ott van az a dolog, amit fantáziának hívnak, pedig az valójában valóság. Szeretem ezt fantáziának hívni, mert ez engedélyt ad nektek arra, hogy kiszálljatok az elmétekből. És számodra a fantázia talán unikornisokat, törpéket, manókat jelent. Ez a része. Mert ők valóságosak. Lényegében nagyon is valóságosak.
A fantázia lehet egy tudományos fantázia, olyan, mint a tudományos fantasztikus dolgok. A tudományos fantázia az, amikor arról beszélünk, hogy a Tér-idő az, ami keresztülhalad rajtad. A legtöbben erre azt mondanák, hogy „Ez fantázia. Ez csak egy kitaláció.” – De ez nem így van. És szeretem azt, hogy intuitívan tudjátok, hogy ez igaz.
A fantázia az, ahol kiterjesztheted magad, és nem csak a még inkább az emberi énedet, hanem az Én Vagyok Énedet. Fel tudjátok fogni, hogy milyen nehéz volt az Én Vagyok tudatotoknak ilyen sokáig bezárva lenni abba az állatkerti ketrecbe? Többé már képtelen ezt eltűrni. Képtelen. És az az összes gyötrődés, az összes irritáció, az összes türelmetlenség, és szorongás mind jó volt. Az jó dolog volt, ha hiszitek, ha nem – az összes egészségügyi problémád meg bőség problémád és minden egyéb gondod jó volt – mert nem engedte meg, hogy még mélyebbre süllyedj az állatkertnek abba a büdös ketrecében.
Te voltál az. Az Én Vagyok mondta, hogy „Ez így nem helyes. Ez így nem helyes. Van ennél több!”
Ez volt az, ami megakadályozta, hogy még több és több korlátozott, tömegtudatos, ketrecbe zárt létidőt megélj egy embertelen világban. Bizonyos értelemben ez egy áldás volt. Vannak olyanok, akik még nagyon alszanak és nagyon elégedettek a ketrecükkel, de ezek nem ti vagytok. Ti azt mondjátok, hogy „Létezik ennél több. Muszáj, hogy létezzen!” – És létezik is.
De gondolkodással nem tudsz oda eljutni. Belülről nem tudsz oda eljutni. Így végül eljutottál a megengedés pontjáig. Eljutottál a fantáziáig.
Már hallom is a szavakat a Shaumbrán, a Bíbor Körön kívülállóktól, akik azt mondják, hogy „Ó, nézz már rájuk! Fantáziálnak. Kitalálnak dolgokat.” – Nem, nem. Mindössze visszatérsz magadhoz. Csak visszatérsz magadhoz.
Mert tudod, a fantáziába nem húzol bele semmi mást. Nem hozzuk bele a külső erőket, meg a szent kristályokat, az arkangyalokat. Mert ez csak rólad szól, arról, hogy visszatérsz magadhoz.
Kimentél egy keresésre, és mit találtál? Az Énedet.
Elindultál egy hosszadalmas keresésre, ahol megpróbáltad megtalálni a válaszokat az élet értelmére, a teremtésre, a problémákra, és amire rátaláltál az az Éned volt. Nem az önző emberi én, aki azt képzeli, hogy keresztül kellene mennie a falon. Nem. A kicsi kis emberi én teleportálni szeretné magát a világ másik végére a testével és az elméjével együtt. Nem, nem. A kicsi kis emberi én szeretné összedörzsölni a tenyerét, hogy aztán néhány varázsszó elmormolásával hirtelen ott teremjen az arany. Nem. Ez csak az állatkert ketrecének a rácsainak a fényesítése. Nem.
Ami odakint van, ami ezen túl van, ami a fantáziában van – az csak ennél többet jelent, de nem ugyanabból többet, hanem ennél többet jelent. Ami odakint van, az nem csak egy megtisztított ember, aki nem öregszik, és aki soha nem beteg. Nem. Ami odakint van, az Te vagy, az emberi részeden túlmenően. Attól még mindig ember maradsz. Ez az „és”. Ami odakint van, az az, amikor nem kell gondolkoznod. Ahol többé már nem kell gondolkoznod.
És néhány ember ettől nagyon megijedne. De ti kijöttök ide, a fantáziába, és rádöbbentek arra, hogy nem kell gondolkoznotok meg terveznetek, és keményen dolgoznotok, és erőfeszítéseket tennetek, és a hatalmat használnotok.
Idekint ez csak van. Nincsenek csaták. Nincsenek harcok. Nincsenek rejtvények. Nincsenek titkok. Nincs itt az elme bonyolultsága.
Idekint, a fantázia birodalmában felismered, hogy semmit sem tudsz jól, helyesen vagy rosszul, tévesen tenni. Persze ott a tapasztalás. De nem tudod azt jól vagy rosszul tenni.
Idekint nem kell a tested miatt aggódnod.
Idekint minden annyira kreatív, olyan briliánsan kreatív, hogy bármi, ami a szívedből ered, az megvalósul. Ez a kreativitás – amikor a tudat rásugározza a fényét a BON képernyőjére, és magához hívja az energiákat annak érdekében, hogy megtapasztald Önmagad.
De gondolkozással nem tudsz ide eljutni, azzal, hogy majd felfedezed a nagy titkokat és misztériumokat, meg minden egyebet. Ez az egész a fantáziáról szól.
És kihívást jelentenek majd a gondolataid. ”Akkor ezt az egészet csak én találom ki?
Akkor ez most csak egy elterelés? Egyáltalán tényleg csinál ez valamit?”
Ez csak rajtad múlik. Az én feladatom csak annyi, hogy megmutassam nektek azt az ajtót. Hogy megmutassam nektek, hogy létezik egy teljesen másik világ, egy teljesen más tudatosság, egy teljesen másmilyen létezés. És ehhez csak annyit kell tenned, hogy megengeded magadnak, hogy ezt megtapasztald. Fantázia.
Az ember azt fogja mondani, hogy “Ez meg mit jelent? Hogyan kell ezt csinálni?” – Csitt! Fantázia.
(szünet)
El kellett töltenem egy kis időt azzal, hogy rátaláljak a legjobb szóra, ami ezt az ajtót leírja. Aztán belétek éreztem, és beleéreztem a világ összes Shaumbrájába, és ezt a közös szót találtam. Ezt a szót, ami mosolyra fakaszt, ezt a szót, ami visszahozza a gyerekkori emlékeket. Ó! Micsoda nagyszerű fantáziátok volt gyermekként, és mind valódi volt.
Azt is mondhatnánk, hogy a kör bezárul. Egy gyerekkori fantázia, nyitottság – gyerekként nem gondoltál át mindent, nem szorongtál minden miatt, egyszerűen csak kimentél, megtapasztaltad, majd mondhatni visszajöttél, de másképpen.
Tehát elérkeztünk itt erre a pontra, amikor azt kérdezem, hogy hajlandóak vagytok-e engedélyt adni magatoknak arra, hogy a fantázia világában legyetek? Ez nem azt jelenti, hogy megszabadultok a régi világtól. Még mindig itt lesznek az emberi dolgaid, de engedélyt adsz erre magadnak? Ó! Egy páran most nagyon erősen gondolkodtok.
Engedélyezitek magatoknak, hogy az állatkerten túl is lehessetek, a fantáziában is ott legyetek?
Azt kérdezitek, hogy „És akkor ez mit fog tenni? Mit fog tenni a gondolataimmal? Mások mit gondolnak majd rólam? Hatással lesz ez az egészségemre? Nem fogok kint ragadni? Mi lesz, ha annyira megszeretem azt a fantázia világot, hogy nem akarok majd ide visszajönni? Illúzióba ringatom majd magam? A kis fantáziálgatásiam közben lezuhanok majd a szikláról?”
Barátaim, a másik lehetőség az, hogy szépen visszamentek az állatkertbe, ahol becsukják mögöttetek az ajtót, és visszatértek a kis ketrecetekbe – a rohadt, bűzös kis ketrecetekbe, ahol minden nap valami hulladék kaját dobnak eléd, és rád zárják az ajtót. Ez a másik lehetőség. Szerintem erre egyikőtök sem áll készen, máskülönben most nem lennétek itt.
A fantázia megengedést jelent, de a korlátolt ember korlátain túlmenően.
(szünet)
Annyira jók vagytok ebben az állatkerti életben, annyira nagyon jók vagytok ebben. Ezért most kihívást fog jelenti számotokra az, hogy menjetek bele a fantáziába. Ez egy kisebb kihívást fog okozni. Mit tegyél? Meg fogtok próbálkozni mind a kettővel. Nem egy „és” módon, hanem úgy, hogy nagy ritkán tetszeni fog ez a fantáziálás, és azután majd azonnal visszahúz benneteket. A Shaumbrában az a csodálatos, hogy ha tényleg megengeditek magatoknak, hogy ezt megtapasztaljátok, akkor fel fogjátok fedezni, hogy ez mennyire felszabadító.
Fel fogjátok ismerni, hogy a valódi elmebetegek azok, akik az állatkertben élnek, és soha meg sem próbálnak onnan kijutni. Ez elmebeteg dolog.
Tehát ez egy nagyszerű helye és ideje annak, amennyiben ezt választod, hogy engedélyt adj magadnak a fantáziára, és a hagyományos világra is, de az azon túl található fantáziára is. És a legszebb dolog az egészben az, hogy semmit sem kell tennetek. Az eljön hozzátok.
Emlékeztek miről beszélgettünk a múlt hónapban? Arról, hogy eljön hozzád.
Nem kell ott ücsörögnöd, és dolgoznod rajta. Az eljön hozzád.
Akkor készen álltok?
Vegyünk egy jó mély lélegzetet! Egy jó mély lélegzetet!
Egy jó mély lélegzetet! Ó!
Külön meg akarom köszönni Pete-nek, hogy itt volt velünk. Azt mondja vissza fog jönni a Shoudokra –nem kell széket foglalnotok neki, mert itt fog lebegni – tehát nagyon köszönöm neki azt a munkát, amit el fog végezni, azt, hogy segíteni fog, és hogy itt lesz.
Az egyik nagy kihívás ebben az egészben ez a gravitáció, ez a szívóerő, ami létrejött, és ami bent tart benneteket, és közben ott van a kijutás iránti vágyatok, és aztán középen beragadtatok, és úgy érzitek, hogy megőrültök. Nem őrültök meg. Egyáltalán nem. Abszolút nem.
Akkor most vegyünk egy jó mély lélegzetet Shaumbra. Érezzétek ennek a napnak az energiáit. És akkor most közösen mondjuk el a záró szavakat. Mint mindig…
ADAMUS és a KÖZÖNSÉG: Minden jól van a teremtés egészében.
ADAMUS: Köszönöm. Köszönöm. (a közönség tapsol)
20