"A Szellem négy Igazsága"

Elhangzott a 4.évi Kryon
Nyárközépi Fény Konferencián

Santa Fe, New Mexico
2000. július 13-án.

Tóbiás:

És ez így van, drága barátaim, hogy mi összegyűltünk ezen a megszentelt helyen a családdal, a Shaumbrával. Nos, az időtök szerinti következő órában én, Tóbiás a barátunkon keresztül fogok beszélni, akit mi Cauldrének hívunk (Geoffrey Hoppe), de mindannyiótokhoz fogunk szólni, a szívetekhez, az Isteni Énetekhez ezen a napon.

A szavak, melyeket hallotok (és olvastok), üzenetként nem olyan fontosak, a szeretet és az energia, amit előre hozunk ezen a családhoz, a Shaumbrákhoz. Nem oly gyakori, hogy ilyen energiában és helyen gyűlünk össze, mint ez. Nem oly gyakori, hogy Fénymunkások százai és százai, és azok, akikkel együtt dolgoztunk előtte, összegyűlünk egy megszentelt helyen egy megszentelt céllal (több mint 300 résztvevő). Ó, arra kérünk, hogy érezzétek a megindultságunkat most, amint lehetővé teszitek nekünk, hogy bejöjjünk ebbe a terembe és a szívetekbe. Az energia most beáramlik. A szeretet beárad. Nem oly gyakori, hogy így látogatunk meg benneteket, mint most.

Lélegezzetek mélyen. Lélegezzetek mélyen. Engedjétek meg azoknak, akik idejönnek, hogy szeressenek benneteket, idejönnek a helyetekre. Lélegezzetek mélyen és engedjétek meg, drága barátaim, miről szól ez a nap és ez a hétvége. Az a megengedésről szól. Szólni fogunk még róla ezen a napon.

Nos, három kör van itt ma. Az első, amikor összegyűlnek körülöttetek mindazok, akik az elmúlt életeitekben voltatok. Ezek azok az entitások, személyiségek, akik a múlt életeitekben voltatok. Ők érkeztek ide az összejövetelre. Ez a pillanat értékes a számukra. Ott állnak körülöttetek, köszönetet mondva azért a munkáért, amit ebben a létidőtökben végeztetek. A munka, amit ezekben az években tettetek, hogy itt sétáltatok a Földön ebben a létidőben, ez segített elengedni őket. Amint mondottuk azelőtt " a jövő az újraírt múlt. " A jövő a múlt, újraírva. Értsétek meg, mit értünk ez alatt és meg fogjátok érteni, miért vagytok itt a Földön. Amint keresztül haladtatok sok küszködésen, zűrzavaron és kihíváson az életetekben... amint "választási pontokon" mentetek át és választottatok egy bizonyos ösvényt, megváltoztattátok azoknak a múlt életeknek a kimenetelét. Az elmúlt életeitek energiái gyűlnek itt össze ezen a napon tisztelettel felétek, több százan mindannyiótok számára összegyűlve az első körben, hogy köszönetet mondjanak nektek a munkáért, amit végeztek.

A második körben, drága barátaim, azok vannak, akiket ti a vezetőtöknek és angyalaitoknak hívtatok. Ők azok, akik veletek voltatok, nem fizikai formában, de energetikailag sok létidőtökre. Ó, sok változás történt a vezetőitekben, sok változás. Összegyűltek itt ezen a napon a második körben. Olyanok ők, mint a kedves és szerető barátok. Engedjétek meg magatoknak, hogy érezzétek az energiájukat. Olyan az energiájuk, mint az Otthoné. Olyan, mintha a legjobb barátotok lenne. Összegyűltek itt ezen a napon, hogy köszönetet mondjanak nektek a munkáért, amit végeztetek. Majd még szólni fogunk erről később. Ők a második körben gyűltek össze. Amint mondottuk az előző csatornázásokban, drága barátaim, az elmúlt évben a vezetőitek eltávoztak a közvetlen energiamezőtökből. Volt idő, amikor az egyensúlyt tartották a mezőn belül a számotokra állandóan. Az elmúlt évben elhagyták azt a helyet. Tudjuk és ők is tudják, hogy emiatt üresnek, közönyösnek és egyedül éreztétek magatokat, de oka volt, hogy elhagyták a közvetlen energiamezőtöket. Ez azért van, hogy az Isteniségetek elfoglalhassa azt a helyet körülöttetek. Idejönnek ezen a napon a második körbe, hogy még egyszer rátok mosolyogjanak, szeressenek és köszönetet mondjanak. Nem tudjátok még a jelentőségét annak a munkának, amit ezen a Földnek nevezett helyen végeztek.

A harmadik körben összegyűltek azok, akik körülvesznek titeket és elhozzák a szeretet energiáját, ők azok, akiket ti arkangyaloknak hívnátok. Valóban itt van Raphael. Itt van Michael. Gabriel. És mások... összegyűltek. Egymás mellett vannak a harmadik körben ezen a megszentelt napon. Azokkal gyűltek össze, akiket név szerint ismertek, Sananda, Buddha, és mások. Ó, és ti azt gondoltátok, hogy ők voltak a ti tanítóitok! De, drága barátaim, most ők tanulnak. Mi mind tanulunk most tőletek.

Három kör van, mely összegyűlt ezen a helyen ezen a napon. Idehoznak egy bizonyos dolgot. Ez a szeretet. Ezen a szeretetcsomagon belül mindannyiótok számára ott vannak a gyógyulás ajándékai. A szeretet ezen csomagjában ott van a tisztelet. A szeretet ezen csomagjában ott van a hála.

Mi is arra kérünk most mindenkit közületek, hogy folytassátok az utazásotokat. Oly messze jutottatok. A következő lépés, a következő folyamat az Isteniségetek beengedése önmagatokba. Barátaim, ez oly közel van. Annyira közel. A fátyol köztetek és az Isteniségetek között már csak papírvékony. A három kör összegyűlt ma körben, hogy elhozza nektek az energiát.

Nos, amit mi itt észrevettünk az emberekkel kapcsolatban, hogy nem voltatok olyan jók, ami a befogadást illeti. Sokat adtatok. Sokat adtatok és keveset kértetek. Nemrég, az időtök szerinti elmúlt pár évben, elhagytátok azokat a kapcsolatokat, amelyek egyszer közel voltak hozzátok és kedvesek voltak a számotokra. Ez széttépte a szívetek Okai voltak ennek. Adtatok azokból a dolgokból, amit anyagi gazdagságnak neveznétek. Feladtátok a bőséget, hogy ne zavarjon benneteket. Feladtátok az egészségetek részeit és a fizikai testetek részeit, hogy az új energia mélyebb megértéseire jussatok, amelybe most kezdtek besétálni. Oly sok mindent feladtatok, drága Fénymunkások.

Egy pillanatra szünetet fogunk most tartani és megkérünk mindannyiótokat - az önzés érzése nélkül- hogy fogadjatok be néhány percre. Három kör van itt, melyek idejönnek ma, hogy megtiszteljenek benneteket, hogy ajándékot adjanak nektek. Arra kérünk titeket most, hogy fogadjátok el azt, ami igazán a tiétek- a szeretet ajándékát. Nyújtsátok ki a kezeiteket és fogadjátok el azt, amit idehozunk. Arra fogjuk Cauldrét kérni, hogy maradjon csendben egy pillanatra. Drága barátaim, fogadjátok nyitottan azt, ami miatt igazán idejöttünk ezen a napon.

(szünet)

Valóban mindannyian megérdemlitek! Ha látni tudnátok, ahogy mi látunk és megérteni a fátyol ezen oldaláról annak a munkának a jelentőségét, amit tesztek, szabadon nyitnátok a szíveteket, hogy befogadjátok a szeretetet, mely elérhető ezen a napon. Valóban oly édes ez az energia!

Most megkezdjük ennek a napnak a tanításait, a beszélgetéseit. Az helyénvaló, ez egy létező "négyes" nap a ti numerológiátokban és egy létező "negyedik" összejövetele a Fénymunkásoknak, mint ez. Négy igazságot fogunk adni nektek, négy alappontot mindannyiótoknak. Arra kérünk, gondolkodjatok el, hogyan hatnak ezek az életetekben most. Arra kérünk, gondolkodjatok el azon, hogyan hatnak ezek azokra, akikkel dolgoztok és akikkel dolgozni fogtok a gyógyításban és a tanításban. Ez a négy igazság, melyet idehozunk ma egy kicsivel 4 után. (kuncogás)

Az első igazság, drága barátaim, az, hogy a Szellem nem ismeri az utazásotok kimenetelét itt a Földön. Isten nem tudja, mi fog történni. Olyan hitrendszer alatt voltatok, hogy az utazásotok a Földön előre elterveztetett. Azt gondoltátok, hogy az eredmény ismert. Nos, ezt tanítják az egyházaitok. Azt tanítják nektek, hogy Isten mindent tud. Hogy Ő még azt is tudja, mit tesztek következőleg. Drága barátaim, ennek az igazsága, a Szellem, az Örök Egy igazsága az, hogy Isten nem ismeri a végeredményt. Ez egy kicsit talán ijesztő. Egy kicsit ijesztő azt tudni, hogy ti, mindannyian itt, minden ember a Földön, ti vagytok azok, akik teremtenek. Ti vagytok, akik megteremtenek minden egyes új pillanatot időben.

Értsétek meg, ti, akik az emberi tudatosságban és emberi testben vagytok, az első teremtés "körén" kívül éltek. Mi az első teremtés körén belül élünk. Más dimenzióban élünk, mint ti. Ti a körön kívül éltek. Mert minden nap, minden pillanat, minden választás, melyet hoztok, valami újat teremt. A Szellem nem ismeri a kimenetelt.

Már korai évetek óta azt tanították nektek, hogy Isten ismeri a végeredményt. Ha ez így lenne, drága barátaim, miért lennétek itt az első helyen? Miért mennétek kihívásokon, nehézségeken és új tapasztalásokon keresztül, ha Isten már ismeri a végeredményt? Isten mélységesen szeret benneteket és soha nem kérne tőletek áldozatot, ha már ismert lenne a végeredmény. Az Örök Egy nem ismeri a kimenetelt. Gondolkodjatok el ezen, amikor másokkal dolgoztok az ő gyógyításukban. Gondolkodjatok el ezen, mikor másokat tanítotok. Ez egyike azon valós útakadályoknak, melyet az emberek birtokolnak. Amikor ez elengedésre kerül annak magjából, akik ők, sok folyamat indulhat el az új Föld energiájában.

A második igazság ezen a napon, hogy Istennek nincs elvárása. Istennek nincs elvárása. Ezt megint lehet, hogy nehéz lesz megértsétek. Ti, különösen azok, akiket a "Fény Harcosainak" neveztek, azt vállaltátok, hogy egy adott irány felé indultok el, egy olyan irányba, amit fénynek hívtatok. Istennek nincs napirendje, mint ahogy az embernek van. Isten nem érti a "jó" vagy "rossz", "fény" vagy "sötét", "helyes" vagy "helytelen" fogalmát. Ezek emberi koncepciók és meghatározások. Nincs elvárási lista. Ezért, drága barátaim, azt kérdjük, miért ítélitek el magatokat oly keményen? Nincs itt semmilyen követelmény lista. Ez a tapasztalásról szól. Az utazásotok a tapasztalásról szól. Mindenből, amit tesztek és mindenből, amelyen keresztül mentek, ez minden teremtésnek fontos visszajelzés. De újra elmondjuk, hogy nincs elvárási lista.

Gondolkodjatok el, hogyan ítélitek el magatokat. Gondoljatok arra, hogyan rögzítitek a bűnt és a fájdalmat. Azt hiszitek, hogy egy s más pontoknál az életetekben nem "helyes" dolgokat műveltetek. Most nézzetek rá arra Isten perspektívájából. Váltsatok át egy pillanatra azon a tudatosságon és lássátok, hogy nincs megítélés. Lássátok, hogy csak szeretet van. Nem ítéltetik meg egyetlen része sem a múltatoknak, vagy bárminek, amit tettetek az út során. Csupán szeretet van és megértés. Ez nem egy teszt, amiben vagytok és soha nem is volt az. Nincsenek tesztek. Nincsen lista. Ez egyszerűen csak van.

Ez egy olyan pont, talán, amit nehéz lesz számotokra felfogni. Lehet, hogy okoz néhány küszködést az elmétekben, mert annyira jól betanítottak a szülők és a tanárok és még a múltatok, hogy egyik vagy másik utat kell járnotok. De mi megkérünk mindenkit közületek most- mert mindenki, aki itt van vagy olvassa ezt, haladó Fénymunkás - engedjétek el ezt a koncepciót, és sok terhet fogtok elengedni, amit magatokon belül cipeltek. Amint másokkal dolgoztok a gyógyulásukban, segítsetek nekik megérteni, habár el fogják utasítani. Segítsetek nekik megérteni, hogy nincs lista. Nincs jó vagy rossz. Természetesen ők vitatkozni fognak veletek. A végsőkig fogják védeni a dualitást. Érvelni fognak, hogy lennie kell jónak és rossznak. De kérjétek meg őket is, hogy álljanak az Isteni tudatosság egy helyén, hogy megértsék, nincs követelmény lista.

A negyedik igazságunk ezen a napon az, amit lehet, hogy nehéz a számotokra megérteni, de vannak néhányan itt, akik igazán elkezdik megérteni a koncepciót. Drága barátaim, Isten és az angyalaitok és mindenki, aki ezen az oldalon van - mi nem tudjuk azt a számotokra megtenni. Halljuk az imáitok. Halljuk, amint segítséget kértek. Halljuk, amint azt kéritek tőlünk, hogy változtassuk meg a helyzeteket az életetekben. A megvilágosodott elme, a megvilágosodott szív érti, hogy mi nem tudjuk megtenni azt a számotokra. Amikor valami történik az életetekben most, ami szinkronikus... amikor valami történik a megfelelő pillanatban vagy a megfelelő időben, köszönjük, hogy nekünk köszönitek meg, de, barátaim, de önmagatoknak kellene köszönetet mondani mindenért, ami az életetekben történik.

De a Föld fátylának a közvetlen természete és beállítása miatt, nem tudunk idejönni, hogy közbelépjünk. Még ha szeretnénk is, nem tudunk. Egy elektromágneses takaró borítja körbe a tudatosságotokat, ami nagyon nehézzé teszi számunkra azt, hogy idejöjjünk. Ezért van az is, drága barátaim, hogy a "mumus" nem tud elkapni benneteket éjszaka. (nevetés) Mert a "mumus" sem tud áthatolni ezen a fátyolon. Megismételjük, hogy mi nem tudjuk azt megtenni nektek.

Nos, kezdetben mikor másokkal beszélgettünk erről a koncepcióról, ez valahogy sokként és meglepetésként hatott. Azt gondolták, hogy a vezetőik és az angyalaik csinálják ezeket a dolgokat nekik. De ez nem így volt. Volt még egy az ürességnek és a magányosságnak egy kezdeti érzése, az elkülönülés egy érzése. Ám amint megértésre juttok és felfogjátok, hogy minden erő belül van -az már bennetek van- meg fogjátok érteni azután, hogy ti hattok a saját helyzeteitekre.

Hallunk benneteket imádkozni éjszaka. És minden imátok meghallgatásra kerül. Értsétek meg, mi nem tudjuk azt megtenni nektek. Amint másokkal dolgoztok és amint másokat tanítotok, ők is el fogják utasítani a koncepciót, amit most csinálnak, hogy ők azok, akik teremtenek. Van egy bizonyos vágy az emberek részéről, hogy másokra számítsanak annak megtételében, hogy elhiggyék, egy külső magasabb erő rángatja a szálakat. Természetesen van egy magasabb erő... és természetesen az ott van bennetek. Tehát értsétek meg, drága barátaim, hogy a Szellem, hogy Isten, hogy még az angyalaitok sem tudják azt megtenni nektek. Váljatok felhatalmazottá. Kezdjétek el használni az Isteniséget, amely most idejön a lényetekbe, hogy megváltoztassa és hasson a teremtésetekre.

Most pedig a negyedik igazság következik ezen a napon. Ez valamiképpen egy hosszabb megbeszélés lesz, de tudni kell, hogy többé már nem köt benneteket a karma vagy a szerződések. A szerződéseitek végrehajtattak. Nem vagytok kötve a múltatok által. A karmátok elengedtetett, drága barátaim. Sokan még közületek a régi karma maradványában ültök. Itt az ideje, hogy azok eltávozzanak. Itt az idő, hogy azok elmenjenek. Korábban mondtuk, hogy az első körben akik ma itt összegyűltek ezen a napon, ők a múlt életeitek, akik voltatok. Ők az összes karmátokat is kifejezik majdnem. Ők rátok vártak és erre az inkarnációra, hogy elengedjétek őket. Mert valóban amint azon létidőkből mindegyik elmúlt és eltemetődött vagy elégett a Földön, az energiájukból sok itt maradt a Földben. Annak az energiájából, akik a múltban voltatok, sokat Gaia rögzített. Most itt az ideje, hogy elengedjétek. Ó, az elmúlt életeitek, azok, akik mellettetek állnak ezen a napon... arra vágynak, hogy Haza térjenek. Ezért mondtuk korábban, hogy megköszönik nektek azt a munkát, amit tesztek, amit most tesztek, hogy elengeditek őket.

Van egy rész a szentírásotokban, melyet említettünk mielőtt beszéltünk volna Krisztus eljöveteléről a végső ítéletnapra. Ebben a részben az található, hogy a halott fel fog támadni, és ők megítéltetnek. Barátaim, annak a fordítása valamiképpen más. Ez az, amikor a Krisztusi energia visszatér hozzátok, visszatér a lényetekhez, ez azután történik, hogy minden elmúlt élet, melyet ezen Földön éltetek, most már elszabadulhat a Földtől, szabadon Haza térhet. Ez felszabadítja Gaiat is azon óriási teher alól, melyet cipelt, minden elmúlt életetek terhétől. És újra elmondjuk, barátaim, kíváncsiak vagytok, miért érzitek magányosnak és üresnek magatokat olykor. Mivel egyszer minden karmátok által körbe voltatok véve, minden elmúlt életetek által, de azok most eltávoznak és elmennek. Azok csak titeket hagynak el. Ó, tiszteletüket és köszönetüket fejezik ki nektek és olyan különleges alkalmakkor térnek vissza, mint ez.

Valóban el vannak engedve a múlt életeitek. Az energia elengedésre kerül a Földből. Elhalad mellettetek és rajtatok keresztül újra Haza térve, elhagyva benneteket itt a Földön most egy fontos dolog miatt-és ez az, hogy behozzátok a saját Isteniségeteket. Nincs szerződés. Nincs karma. Talán kicsit zavaró a számotokra. Talán a cél hiányának érzését adja. Mindig a múltatok karmája kötött benneteket. De most el vagytok engedve, hogy elkezdjétek azt a valódi munkát, amelyért idejöttetek, hogy megtegyétek. Drága barátaim, amint átmentek a megengedés és az elengedés ezen óriási időszakán, melyet tettetek, a testeteknek és az érzelmeiteknek furcsa érzékelései és érzései lesznek. Ez az, amin keresztül mentetek mostanában, minden előkészítette azt, hogy fogadjátok az Isteniségeteket, hogy befogadjátok azt a lényetekbe.

Nos van egy olyan időszak, amelyen néhányan átmentetek, amelyen mások itt keresztül fognak menni hamarosan. Ez az az idő, amikor közel vagytok az elengedési folyamatotok végéhez. Átmentek egy "sem-mit" tevési perióduson. Egy olyan időszakon mentek keresztül, amely semlegesnek tűnik. Ez egy olyan idő, amikor lehet, hogy közömbösnek érzitek magatokat. Lehet, hogy szétválasztottnak érzitek magatokat önmagatoktól és attól, akik előtte voltatok. Lehet, hogy szétválasztottnak érzitek magatokat a Szellemtől, más emberektől, önmagatoktól. Ez a "sem-mi" időszaka talán három, talán hat hónapig tart a ti időtök szerint. Ez valamilyen hidegség érzése, egy üresség érzés, egy magányosság érzés, de mindez része a folyamatnak, amelyen most keresztül mentek. Mindez része annak, ahová mentek. A "sem-mi" ezen időszakában ne nyugtalankodjatok. Ne próbáljatok meg hatással lenni. Egyszerűen legyetek a szeretet, a megengedés egy helyén. Az ennek a folyamatnak a része.

Egy teljesen új energiába mozdultok el, amit mi "az Új Föld energiájának" hívtunk. Sok-sok folyamaton mentetek keresztül, hogy odakerüljetek. Nem meglepő a számotokra az, mikor a Fénymunkás társaitokkal beszélgettek, hogy ők is ugyanolyan tapasztalások és érzések sokaságán mentek keresztül? Talán különböző változatok, de ők is az érzések, érzelmek és érzékelések hasonló típusán mentek keresztül. Mindannyian együtt egy ösvényen vagytok, a család ösvényén, a Shaumbra ösvényén.

Hamarosan valami újba sétáltok majd és újat fogtok tapasztalni. Amit tapasztalni fogtok, az egy olyan folyamat vagy egy olyan lépés, mely megelőzi a valódi Isteniséget, amíg itt vagytok a Földön emberi formában.

Ez az utolsó lépés, barátaim, ez az utolsó folyamat, melyen át fogtok menni, egy szokatlan folyamat lesz. Az valamilyen gondolattal, talán néhány kihívással fog megajándékozni benneteket. Néhányan itt most kezdenek átmenni ezen a folyamaton. Ez a csoport keresztül fog menni ezen a most és aközött az időszak között, amikor mi ehhez hasonlóan találkozunk a következő évben. Ez a folyamat egy elengedési folyamat, a végső elengedésé. Ez kihívást fog jelenteni a számotokra, számotokra, akiknek céljaik vannak. Ti vagytok azok, akiknek van egy meghatározott irányuk. Ti vagytok azok, akik előre törekednek az ösvényükön. És most a lényetek magjából lesztek megkérve arra, hogy engedjétek meg és fogadjátok el mindazon dolgokat, melyek az életetekben van. Egyszerűen arra lesztek kérve, hogy álljatok hátrább és engedjétek meg a folyamatnak, hogy megtörténjen.

Mostanáig megpróbáltátok megváltoztatni a folyamatot. Megpróbáltátok használni az energiátokat, hogy átalakítsátok a dolgok kimenetelét az életetekben, a dolgokét mások életében. Megpróbáltátok fókuszálni az energiát az elmétekből és még a szívetekből, hogy megtegyétek ezt. És nagyon, nagyon sokszor csalódottá váltatok miatta, hogy úgy tűnt, az nem működik.

Képzeljétek el, hogy kívül vagytok a házon és vihar jelenik meg a láthatáron, jóllehet nem nagyon szeretnétek, hogy a vihar ott legyen, ahol ti vagytok. Amint a vihar közeledik, megpróbáljátok ezt az elmétekkel kitisztítani és eltávolítani. A vihar továbbra is felétek tart. Hamarosan zápor ömlik a nyakatokba, és azon tűnődtök, miért nem voltatok képesek azt eltávolítani, megváltoztatni annak az irányát.

Nos, az új energiában egyszerűen álljatok a megengedés helyén. Ne próbáljátok meg átalakítani a kimenetelt, ám egyszerűen értsétek meg, mi történik. És ha rátok esik az eső, akkor hát legyen. És ha a felhők elmennek és a nap kisüt, hát legyen.

Amikor azok, akik a ti családotok, fájdalomban jönnek el hozzátok, és nektek nem nagyon tetszik az a mód, ahogyan ők az életüket élik, egyszerűen engedjétek meg. Ne próbáljátok meg megváltoztatni azt, akik ők, hanem egyszerűen engedjétek meg. Legyetek a megengedés helyén. Ha a testetek betegségben szenved... tudjuk, sok dolgot kipróbáltatok már... tudjuk, szedtetek gyógyszereket is... tudjuk, az elméteken keresztül próbáltátok megváltoztatni a végeredményt. Arra kérünk most benneteket, ha oly nehéznek is tűnhet, egyszerűen engedjétek meg, egyszerűen engedjétek meg.

Drága barátaim, közeledőben van az az idő mindannyiótok számára itt, hogy megértsétek, hogyan működnek a dolgok és annak megértésében, hogy azok hogyan működnek, azután meg fogjátok érteni, hogyan legyetek valódi teremtők. Amint csendben ültök, amint megengeditek a dolgoknak, hogy legyenek, elkezdetek majd látni dolgokat és észre fogtok venni dolgokat, és tudatában kezdtek lenni egy olyan módon, ahogy soha nem voltatok azelőtt. Amikor nincs lista a ti részetekről, amikor csak szeretetteljes megfigyelés van, elkezditek látni a közvetlen szerkezetet, a közvetlen hálózatot és rácsokat, amelyekből a dolgok létrejönnek. A fátyol fölé fogtok emelkedni meglehetősen gyorsan, amíg változatlanul emberi formában vagytok még mindig. A fátyol fölé fogtok emelkedni. és utána elkezditek majd megérteni a valódi teremtő erőtöket. Ez semmi olyasmi nem lesz, amellyel küszködnötök kellene az elmétekben vagy nyomni kellene szívből. Egy új nézőpontban lesztek, új megértésben, hogyan működnek a dolgok, hogyan működnek igazán. Ezzel a megértéssel utána elkezdtek majd teremteni és hatni, és egyre inkább olyan módon teremteni, amit nem értettetek mostanáig. Képesek lesztek szerető módon teremteni, megértéssel, áramlással.

Hogy eljussatok ide, át fogtok menni a nyitott és teljes megengedés egy periódusán, a nyitott és teljes megengedésén mindannak, ami van. Nem kell többé, hogy gátak legyetek a folyóban. Nem kell, hogy falként álljatok a széllel szemben. Drága barátaim, az életetekben most, amikor mint akik Fénymunkások, mint egyének, azok, akik elkezdik megérteni az isteniségüket, engedjétek meg a szélnek, hogy fújjon és engedjétek meg a folyónak, hogy áramoljon. Engedjétek meg a szélnek, hogy fújjon és a folyónak, hogy áramoljon, barátaim. Ne álljatok most ellen.

Azzal a megértéssel, mely a megengedésből származik, látni fogjátok utána, hogyan működik igazán a teremtés. Azután képesek lesztek egy olyan helyről teremteni a lényeteken belül, amelyet előtte soha nem éreztetek. Ez az, amiért idejöttetek a Földre az első helyen, hogy megérkezzetek ehhez a ponthoz, hogy eljussatok az Isteniségnek, az isteni Éneteknek az emberi tudatosságotokkal való egyesülésének pontjához. Mindannyian a fátyol alatt sétáltatok, elkülönülve a Szellemtől a tudatosságotokban az idők eónjai óta. Ahogy már korábban is említette az előadó, Dr. Reynolds, az elveszettség legnagyobb érzése a Szellemtől való elkülönülés volt. Egy teljes kört tettetek meg ahhoz a ponthoz most, ahol el tudjátok fogadni ezt az Isteniséget belül.

(szünet)

Szeretnénk megosztani veletek egy megértést is ezen a napon, egy gondolatot, ami talán a kérdésetekre lesz válasz, lehet, néhány újat teremt majd. Halljuk, hogy sokotok felteszi a kérdést: " miért vagyunk itt az első helyen? " "Tudjuk, " mondogatjátok, " hogy megtiszteltetést éreztek irántunk, hogy itt vagyunk. Tudjuk, hogy a lábainkat mossátok azért, hogy itt vagyunk, de miért van ez?"

Ti mindannyian teremtők vagytok. Ti mind sok dolgot tapasztaltatok sok-sok különböző helyen. Segítettetek megteremteni a csillagokat, melyek itt vannak ebben az univerzumban. Segítettetek megteremteni az érzések és a gondolatok és az érzelmek sok mintáját. Olyanok voltatok, mint a kozmikus festők, új színhelyet teremtve, új eseményeket a Minden, Ami Van számára. Ó, a kapcsolatotok azokkal , a csillagokból, igazából kapcsolat önmagatokkal.

De eljött egy pont a teremtésben, még mindazon eszközökkel is, amelyekkel dolgoztatok, minden megértéssel és szabadsággal, mellyel rendelkeztetek... elérkezett egy pont, amikor egyfajta " energetikai holtpontra" jutottatok, egy energia megrekedéshez. Ez nem volt jó vagy rossz. Egyszerűen csak volt. Ti olyanok voltatok, mint a gyerekek a játszótéren, akik új dolgokat fedeznek fel, új dolgokat próbálnak ki és új dolgokat teremtenek. Végül elérkezett egy pont, ahonnan nem tudtatok tovább menni, ahonnan a teremtés maga sem tudott messzebb jutni.

A teremtés holtpontra jutott. Az út, hogy túljusson ebből a holtpontból, a mód, hogy olyan megértésekre jusson, mely lehetővé teszi az előre haladást, egy nagyon pici hely volt, amit Földnek hívtak. Azt választottátok, hogy idejöttök. Azt választottátok, hogy felöltitek a fátyolt. A Szellemtől való elkülönülést választottátok. Egy nagyon erőteljes valamit választottatok, amit dualitásnak hívtak, hogy segítsen elmozdítani a teremtés korlátait, ahogy azt ismertétek. Ez az, amiért korlátozottak voltatok a képességetekben, hogy teremtsetek- legalábbis látszólag. Ez az, amiért itt vagytok.

Amint mondottuk azelőtt, a közvetlen munka, amit ti és más emberek itt a Földön tesznek, az az, hogy felszabadítsátok a teremtés minden más részét, hogy folytassa a kiterjedést, folytassa a növekedést egy olyan módon, mint még azelőtt soha. Újra kérjük, hogy ne legyen ítélkezés ezzel az eseménnyel, ezzel a holtpontra jutással kapcsolatban. Az egyszerűen csak volt. Egyszerűen elérkezett egy pontra, ahol mélyebb megértésre volt szükség. És hogy azok a megértések létrejöjjenek, az angyalok egy bizonyos csoportja ide kellett, hogy jöjjön egy helyre egy nehéz fátyollal, hogy elkülönüljenek a tudatosságukban a Szellemtől. És ti úgy döntöttetek, hogy idejöttök. Tehát oly sokat adtatok a teremtés minden részének. Ami a munkátokból jön elő itt az az, amit mi "második teremtésként" határoztunk meg.

Nos, a barátunk, Cauldre kérdőre vont bennünket ezen a ponton, ahogy sok- sok dologban teszi. Azt kérdezte : "De hogyan lehet, hogy egy második teremtés legyen, az első teremtés nem ölel mindent fel?" Mi újra azt mondjuk nektek, hogy az első teremtés eljutott egy holtpontra, ahol látszólag nem tudott tovább terjedni néhány mélyebb megértés nélkül. Hogy elérjük azokat a megértéseket, fontos volt az elkülönülés dinamikáját birtokolni, egy dolgot, amit fátyolnak nevezünk. Ez az, amiért mi azt nem tudjuk megtenni a számotokra. Az kell, hogy ti tegyétek meg. A fátyol meggátolja még azt is, hogy mi bejöjjünk, még ha szeretnénk is. A fátyol azokat is távol tartja, akik az univerzum egy másik helyéről érkeznek, hogy belépjenek ide. Az minden dolgot elkülönülve tart. És azon csodálkoztok, miért tisztelünk benneteket. Azon csodálkoztok, miért foglalkozunk oly sokat azzal, amit tesztek.

Nos eljutunk most az átalakulás egy pontjához, minden munkával kapcsolatban, amit tesztek, minden elengedéssel és áldozattal kapcsolatban, amit tettetek. Elérkeztek az utazásotok, a kiteljesedésetek végső szakaszához. Amint átmentek a " sem-mi" periódusán, keresztül mentek minden dolog megengedésének szakaszán, olyan időszakon, amikor látjátok, hogyan működnek és zajlanak a dolgok igazán. Ez egy olyan időszak, amikor ne próbáljatok meg hatni vagy nyomást gyakorolni a kimenetelre, egyszerűen figyeljétek meg, hogyan működnek az energiák. Ezután drága barátaim, elkezdődik a valódi egyesülés. Elkezditek elfogadni az Isteniséget önmagatokon belül, megértéssel és bölcsességgel, hogy használjátok azt.

Amikor mi összegyűlünk ebben a körben újra egy év múlva, ott lesznek azok, akik elkezdik megérteni a valódi teremtést amíg a Földön vannak. A többi hamarosan követni fogja.

A szeretet, melyet irántatok érzünk, mérték nélküli. A köszönet, melyet nektek mondunk, nem írható le. Mondtuk más csoportoknak, hogy amint ti átmentek a mennybemenetel átjáróján, nem lesz ott senki más, akivel találkozni fogtok, mint önmagatok. Mert nincsen senki más, aki ezt megtette volna valaha előtte. Én, Tóbiás, azok a Bíbor Tanácsból, azok állnak három körben ezen a napon, senki közülük nem ment át azon az átjárón, melyen ti átkeltetek. Ti vagytok az elsők, akik ezt megteszik. Amikor odajuttok, a saját Énetek által lesztek üdvözölve.

Utána, barátaim, amint már tudjátok, ti lesztek azok, akik másokat fognak tanítani és üdvözölni, amint ők átkelnek a mennybemenetel átjáróján. Mindenki itt közületek tanító. Mindenki közületek, egy önként vállalkozó, akiket arra kértek, hogy elsőnek lépjen át. Mindenki közületek azt mondta- és mi halottuk az imáitokat-mindegyikőtök azt mondta: " drága Szellem, drága Isten, mindent megteszek, hogy szolgáljak. Mindent fel fogok adni, hogy szolgáljak. Mindent fel fogok adni, leszek bármi a Minden, Ami Van kedvéért. " Ez az, amiért most itt ültök ( és olvassátok ezeket az üzeneteket ) ezen a napon, entitások tízezreivel körbevéve, akik idejöttek, hogy egyszerűen csak azt mondják : "Köszönöm. " Mi mindannyian oly nagyon szeretünk benneteket. Soha nem vagytok egyedül.

És ez így van.

---
Fordítás: Halász Andrea



A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven "Cauldre" adja elő, aki a coloradói Goldenben él. . Tóbiás története, a bibliai Tobit könyvéből ismerhető, mely megtalálható a Bíbor Kör (Crimson Circle) weboldalán, a www.crimsoncircle.com. A Tóbiás anyagok térítésmentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999. augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé.

A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a mennybemenetel felemelkedési állapotának, azzal segítik a többi embert utazásaik részleteinek megosztásával, megóvva és kalauzolva őket. Több, mint 70.000 látogató jön el minden hónapban a Crimson Circle weboldalra, hogy elolvassa a legújabb anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat.

A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradóban, ahol Geoffrey Hoppe-n keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat.

A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak a nyilvánosság előtt. A Bíbor Kör a bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból, szerte a világból.

A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy humán kalauzolókként és tanítókként szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem evangelizáló misszió. Nem "örömhírhozás." Inkább, a benső fény fogja odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp behajózni, eljön hozzád.

Amennyiben ezt olvasod és érzed a kapcsolatot és az igazságtartalmát, te valóban Shaumbra vagy. Te egy tanító és emberi "idegenvezető" vagy, Megengedve az istenség magjának, hogy kivirágozzon benned ebben a pillanatban és a hátralévő további időben.Soha sem vagy egyedül, egy család vesz körbe a világ minden táján és angyalok a körülötted lévő birodalmakban. 

Kérjük, ezt a szöveget terjessze szabadon, nem kereskedelmi alapon, ingyenesen. Kérjük, a telje információt kezelje egységesen és hagyja e lábjegyzettel együtt. Minden egyéb felhasználás esetén Geoffrey Hoppe (Golden, Colorado) írásos jóváhagyása szükséges.

© Copyright Y2000 Geoffrey A. Hoppe, P.O. Box 7328, Golden, CO USA. Minden jog fentartva.