"Az Új Camelot"

Elhangzott a Bíbor Körben
2000. április 8-án.

Tóbiás Kérdések és Válaszok



És ez így van, barátaim, hogy mi összegyűltünk ma újra a szeretet ezen körében, a csoporttal, melyet mi Bíbor Körnek nevezünk. Egy hónapja volt, amikor így összegyűltünk, ebben az energiában ülve, de majdnem minden éjjel és nappal dolgoztunk mindannyiótokkal itt, mindenkivel, aki fogja ezeket az üzeneteket az írott oldalakon keresztül is. Szorosan együttműködtünk veletek és megértjük a nehézségeket, melyeken most mentek keresztül. Megértjük a fizikai kihívásokat, a fáradságot, a fájdalmat az összekapcsolódásaitokban. Megértjük az érzelmi kihívásokat, melyeket most tapasztaltok-a szétválasztottság, a zavarodottság érzését, és azt az érzést, hogy egyedül vagytok. Barátaim, ez oly messze van az igazságtól. Most, jobban, mint valaha, szorosan együtt dolgozunk veletek.

Észre fogjátok venni ezen az estén, hogy az energia és a szavak, melyek átadásra kerülnek itt, nagyon ismerősek. Befogadtátok ezt az energiát, ezt a javaslatot, a Szellemtől erre vonatkozólag még azelőtt, mielőtt idejöttetek volna ezen a napon. Ó, talán nem pontosan a szavakat, de befogadtátok az energiát. Ez megtörtént, tehát egyesíteni tudjátok azt és elkezdhetitek a hozzá való alkalmazkodást az emberi tudatosságon és az emberi biológián belül. Ezen az estén, a cél, hogy igazán aktiváljátok azt az energiát és tényleg elkezdjétek használni azt. Ez az energia ismerős lesz.

Azok a mi oldalunkról -azok, a fátyol másik oldaláról- elkezdenek beáramolni ebbe a terembe. Elkezdenek összekapcsolódni veletek, és amint elmondjuk mindig, amikor így összegyűlünk, amikor az ember és a Szellem összekapcsolódik, egy új energia teremtődik. Ez nem az, amit ti 4. , vagy 5. , vagy 6. dimenziónak neveztek vagy illessétek bármilyen más néven ezt megelőzően. Ez, drága barátaim, egy szent, isteni és új energia. Ez valóban az Istenember energiája. Ez történik most, amint összekapcsolódunk veletek. Semmi nincs olyan áldott és oly örömteli és annyira felemelő, minthogy itt lehetünk és láthatjuk, amint több, mint 100 emberi szív megnyílik. A meditációtok és a zenétek alatt, amit elkezdtünk kapcsolódni a körötökhöz, láttuk a szándékotokat előre lépni. Láttuk a szíveteket kinyílni. Láttuk, amint a vezetőitek elmennek. Láttunk benneteket összekapcsolódni a családdal ezen a megszentelt és biztonságos helyen. A felénk áradó öröm elsöprő. Ellenállhatatlan.

Most a veletek való újraegyesülés ezen részében , ez alatt az első rész alatt, azért dolgozunk, hogy segítsünk beállítani az energiákat, hogy egyesítsük ezen idő alatt. Én, Tóbiás a Bíbor Tanács nevében beszélek a barátunkon keresztül , akit mi Cauldrének hívunk (Geoffry Hoppe), az emberen át, aki előre hozza ezeket a szavakat. Ezen rövid időszakban itt mielőtt az energia egyesítéséért szóló ma esti beszélgetésünket megkezdjük. Mi ezt a különleges időt használjuk fel, az egybeolvadás és az újraegyesülés ezen idejét, hogy beszéljünk nektek egy kicsit magatokról. Nos, van egy csoport, mely együtt volt a fátyol felénk eső oldalán, de még a tiéteken is, egy csoport mély szándékkal, egy csoport, mely igazán megérti az energiával való és a teremtéssel való munkát. Mi ezt a csoportot "Fénymunkásoknak" hívjuk. Ők az egész világon keresztül léteznek, de kicsi a számuk. Ők szakértői a hatalmas mennyiségű energiával való munkának s ezen energia kezelésének. Ők -ti- hihetetlen kihívásokat (vettek magukra) vettetek magatokra az életetekben, hogy megismerjétek az energiával való munkákat, hogy megváltoztassátok és kiegyensúlyozzátok ezen Föld energiáit. Ez valóban egy spirituális család, egy spirituális család. Van egy név, mely ehhez kapcsolódik, egy név, mely egy rezgés. Ez a név, a család, melyhez tartoztok, a család, ami ti vagytok, a név, ahogy benneteket hívunk, a "shaumbra", egy szó, melyet talán azelőtt nem is hallottatok. Ez egy rezgés. Ez a shaumbra. Ez a család. Az, aki ti vagytok, energiamunkások, akik a tapasztalások legmélyebbikébe hatolnak, akik teremtenek. Shaumbra. . . akik előre mozognak a Föld új energiájába. Azt javasoljuk azoknak, akiket érdekel a kutatás, hogy keressétek meg ezt a szót. Ez nem annyira szokványos. Elkezditek majd megérteni, amikor a Földetek különböző nyelvein megnézitek a különféle értelmezéseket. Elkezditek majd megérteni ezen Shaumbra szó energiáját. Ti vagytok a család.

Nos, drága barátaim, ez az energia egyesítésének ideje itt. Ezen az estén valamit egy kicsit másként fogunk tenni. Ez csak a ti engedélyetekkel tehető meg. Ma este szeretnénk elvinni azokat, akik ezt választják, egy utazásra, egy mély utazásra. Vannak olyan az energiával való munkák, melyekre mostanra felkészültetek. Szeretnénk veletek lenni ezen az utazáson. Tehát, ha a beleegyezéseteket adjátok, lássátok magatokat most egy kapuban, egy átjáróban. Ez meg fogja adni az engedélyt és lehetővé teszi, hogy veletek dolgozzunk, hogy véghez vigyük a szükséges beállításokat. Természetesen, ez idő alatt mi szavakba fogjuk önteni a mondandónkat, de ez valójában arról az energiáról szól, ami most itt helyet foglal. Barátaim, amint már mondottuk korábban, mi dolgoztunk veletek minden ezt megelőző alkalommal, előkészítve az energiát, felkészítve benneteket a változásokra, arra, amit ti mennybemenetelnek hívnátok. Most ennél a kapunál, össze vagytok kapcsolódva minden angyallal, akik most veletek dolgoznak, a futáraitokkal, azokkal, akik ideérkeznek, hogy segítsenek. Ők idejönnek hozzátok, hogy vigasztalást nyújtsanak nektek, hogy szeretetet hozzanak a számotokra, hogy vezessenek benneteket, amint átléptek a kapun. És mindazok számára is, akik ezeket az üzeneteket olvassák, ti is engedélyt adhattok rá bármikor, hogy részt vegyetek ebben az utazásban.

Most meg fogjuk kérni a barátunkat, Cauldrét ( a csatornázót), hogy maradjon itt csendben egy percre, mielőtt folytatnánk. Tudjátok, hogy szeretet vesz körül benneteket itt, amint a beszélgetésünk következő részébe fogunk.

(csend)

Nos, drága barátaim, egy házban éltetek. A ház, melyről beszéltünk, a tudatosságotok szimbóluma. Ez a biológiátok, az emberi énetek jelképe is. Jó ideje már, hogy ebben a házban éltetek. De most az már egyre régibb. Ha körülnéztek a házban, meg fogjátok látni, hogy a szőnyegek kopottakká váltak. A ház körül problémákat tapasztaltatok a csőhálózattal. A vezeték, az áramkörötök sajátságos és szokatlan. Időnként villódzik is. Tudjátok, hogy a vezeték elöregedett és kikopott és képtelen kezelni azokat az energiákat, melyek keresztül jönnek rajta most. A házatokon a tetőt már sokszor kellett javítani, de még mindig úgy tűnik, hogy becsöpög, amikor kint esik. A házatokon belül a bútorzat, ami régen annyira kényelmes volt és oly nagyon szerettétek, és a magatok számára választottátok, most megkopott és megsüppedt és már nem is olyan kényelmes többé. A falon lévő képek ferdébbnek tűnnek, mint valaha, és nem is felelnek meg nektek. A szimbólumok, melyeket ezek hordoznak, többé már nem az az energia, amivel ti rezegtek.

Úgy tűnik, hogy a padló egyenetlen. Egészen olyan, ha ti lefestitek is a falakat-mintha nem lenne a kopottság felfrissítve, ami egyre inkább kezd szembetűnni. A konyhában, amit egyszer úgy szerettetek, mert az volt a központ, az otthonotok szíve. . . a konyhai eszközök, egyik a másik után romlik el. Az ajtók pedig nyikorognak mindenütt a házban. A házat, mely egykor melegséget adott, most átjárja a huzat. Folyton azon gondolkodtok a házatokban, hol találtok időt és forrást arra, hogy rögzítsétek azt. Nem tudtok aludni éjszaka, amikor azon tűnődtök, mikor fogjátok megjavítani a garázsajtót, mikor fogjátok megcsinálni a törött csapot. Azon töritek a fejeteket, honnan fogtok pénzt szerezni, hogy megjavítassátok a betört ablakokat és kicseréljétek az égőket. Ez sok kellemetlenséget okoz nektek. Már nem leltek oly sok örömet abban többet, hogy a házatokban legyetek. Ez egy régi energia. Ez egy régi energia, drága barátaim.

Mindig, amikor a házatokkal kapcsolatban rágódtok és a Szellemet átkozzátok, amiért nem javítja meg a házatokat a számotokra, azon tűnődtök, miért kell nektek itt élnetek. Azt mondjátok, hogy kifejeztétek a szándékotokat, hogy a házatok meg legyen javítva, hogy olyan legyen újra, mint amilyen volt. Mindig bánkódtok, bosszankodtok minden zaj és felfordulás miatt, ami felébreszt benneteket éjszaka, ami miatt fáradtak vagytok nappal, amiért nem tudtatok olyan jól aludni. Volt bennetek valami zaklatottság, amíg aludtatok. Volt valami robaj és dörömbölés, néha még hangok is. Azt mondjátok a Szellemnek "Miért én, Szellem? Miért az én házam esik darabokra? Miért éppen engem költenek fel a szomszédok éjszaka? Képtelen vagyok többé egy jót aludni este, nappal pedig olyan fáradt vagyok a munkahelyen. Mi történik, Szellem?"

Azt szeretném elmesélni nektek ezen az estén, hogy mi is történik. A kapu, melyen kértünk, hogy lépjetek át ezen az estén. . . mi most szeretnénk megmutatni nektek, mi történik. Engedjétek meg, hogy átsétáljunk a házatok kapuján. Engedjétek meg, hogy együtt kívülre menjünk. Amint kifelé sétálunk, a verandán egy feliratra lesztek figyelmesek-és arra az van írva: "építés alatt, vigyázat, vigyázat. "És akkor azt gondoljátok magatokban:" Talán ezért van az, hogy oly sokan távol mentek tőlem, látták a feliratot, hogy "vigyázat", és ők nem jöttek meglátogatni. Barátaim, engedjétek meg, hogy megmutassuk, mi is történik most.

Amíg a házatokban éltetek, nem vettétek észre, mi zajlik a házatokon kívül, különösen, ebben az elmúlt kilenc hónapban. Ez egy új ház, egy isteni ház, mely most épülőben van -nem a következő ajtónál, nem az utcában valahol, nem egy másik városban- de közvetlenül a régi házatok körül és tetején. Az egy óriási épület. Az egy palota, egy kastély. Az a ti régi házatok köré és tetejére épül, de oly hatalmas, hogy még észre sem vettétek.

Engedjétek meg, hogy körbevezessünk titeket ebben az új házban. Először is észre fogjátok venni, hogy ez olyan, mint egy kastély, de a falak nem tömörek. Nem, inkább azok vibrálni látszanak. Olyanok, mint az üveg, de még sem tömörek. Az új ház minden fala tisztán vibrálni látszik. Természetesen kívül magukban foglalják az elemeket, de megengedik az energiáknak, hogy keresztül haladjanak rajtuk. Ebben az új házban, mely a régi házatok felett épül, nincs szükség világításra. A fény belülről származik. A belső forrásból világítja meg azt. Nincs szükség ablakokra és ajtókra, mint ahogy szükség volt a régi házatokban. Minden nyitott. A szeretet megfelelő energiái lépnek csak be.

Az új házatoknak-a kastélyotoknak-nincs teteje sem, ami jó is, hiszen azzal csak probléma szokott lenni. Nincs szükség tetőre ezen az új házon, ezen az új kastélyon. Minden, ami ide behozatalra került, az a mennyekből, az univerzumból és a Minden, Ami Vantól származó energia. Csak a szeretet megfelelő energiái tudnak ide belépni. Az új házatokban nincs szükségetek réz- vagy fémdrótokra, ahogy szükség volt a múltban. A vezeték itt teljesen más. Azt mondhatjátok, hogy az közvetlenül a kozmikus rácsból származik. Az közvetlenül kapcsolódik a kozmikus rácshoz. Az a rezgési átjárókon és csatornákon keresztül továbbítódik, amely csak energiából származik, és nem tárgyból vagy anyagból.

Az új házatokban minden dolog, amire emberként szükségetek van, megtalálható. Csupán akkor vannak ott, amikor szükségetek van rájuk. A szék-nem látjátok azt a szobában, amíg el nem jön az ideje, hogy leüljetek, és akkor meg fog jelenni, és a legmegfelelőbb szék lesz ott a számotokra. Nincs ágy a hálószobában, amíg el nem érkezik az alvás ideje, és akkor majd megjelenik, és a megfelelő matrac a hozzá illő takaróval együtt lesz ott. Amikor felkeltek a következő nap, az ágy újra visszatér abba az energiaformába, sokkal inkább, mint egy anyagi vagy tömör tárgyi formába. A házatokban nincs szükségetek fűtésrendszerre vagy légkondicionálóra. Minden dolog természetesen egyensúlyozódik ki belülről.

A házatok, az új kastélyotok elég nagy. Nagyon nagy. Van benne szoba, mely illik minden emberhez, aki csak el fog látogatni hozzátok, ellentétben a régi házatokkal, amely úgy tűnt, hogy kezdett kicsivé, sötétté és kopottá válni. Az új házatokban van egy üres szoba. Sokan fogják látogatni. A tábla a tornácon azt fogja mondani inkább: "Üdvözöllek.", nem pedig: "Vigyázat". Sokan fognak ellátogatni hozzátok, hogy megtanuljanak egy dolgot, hogy tanuljanak az Istenemberről, hogy tanuljanak az Én meghatalmazásáról. Azok, akik csupán azért fognak jönni, hogy energiát vegyenek el tőletek vagy másoktól, nem fogják megtalálni az új kastélyotokhoz vezető utat. Csak azok lelik meg az odavezető utat, akik az én meghatalmazását választják. A kastélyotok keretein belül, beszélgetni fogtok velük. Tanítani fogjátok őket arra, hogyan válhatnak Istenemberré, olyasvalakivé, aki fizikai testben sétál, de tudja, ki is ő, érti a shaumbrát , a családot.

Az új házatok, barátaim, átépítés alatt áll most. Ez az, amiért a ti összekapcsolódásaitok fájdalmasak. Ez az, amiért úgy érzitek, hogy nem tartoztok egyik vagy másik helyre többé. Tudatosan vagytok a haladás folyamatában. Sokkal több dolog történik, mint amennyinek tudatában vagytok. Sok minden épül itt be, melyet lehet, hogy később akartok megtanulni.

Engedjétek meg, hogy beszéljünk egy kicsit a házatok ácsairól, azokról, akik most az építést végzik, s akik folyton felébresztenek titeket éjszakánként. Van két József nevű. Az egyikük József, az ács, a másik pedig Yeshua ben Joseph, az ács fia. Ők dolgoznak veletek az új házatokon. Ők segítenek megformálni a krisztusi tudatosság energiáját. Nem csoda, hogy ácsoknak hívták őket a szent könyveitekben. Ők mindannyiótokkal együttműködnek itt ezen az estén, mindenkivel, aki olvassa ezt az anyagot.

Ó, és persze vannak mások, akik alattuk dolgoznak. Léteznek olyanok, akik az energiák szövésére szakosodtak. Találkoztatok már itt velük azelőtt. Ők is dolgoznak a házatokon. Most öntik az alapot. Most teremtik az energiahálókat és dinamizmusokat, melyek előmozdítják majd a gondolataitokat és a szándékaitokat egyszer, amikor beköltöztök erre az új helyre. És ott vannak a futáraitok, akik elfoglaltak az ide-oda rohangálásban a régi és az új ház között. Ők hordják az anyagokat. Ők hozzák és hidalják át a régit és az újat. Nagyon sokan dolgoznak ezen az új házon.

Ti, barátaim, ti vagytok az építészei ennek a kastélynak. A szándékotokon keresztül, a sok életen át végzett szolgálaton keresztül jelöltétek ki ezt az új helyet az új energiában. Ti vagytok a fővállalkozók is. Ti vagytok azok is, amíg éjszaka alszotok, irányítjátok az energiákat, segítitek az egyesülést, segítitek megformázni az új ház kinézetét és érzetét. Oly sok minden történik most. És csodálkoztok, miért éreztek, úgy ahogy!

Az építkezés folytatódni fog május hónap végén át. A munka folytatódni fog. És, barátaim, a mi következő havi összejövetelünkön tartani fogunk egy házszentelő partit. Utána júniusban, amikor összegyűlünk itt, mint család, ki fogunk próbálni minden új területet veletek. Tenni fogunk egy sétát-a házatokon keresztül. Meg fogunk bizonyosodni, hogy kényelmesen érzitek magatokat, hogy értitek, hogyan működik az új ház. És azután, barátaim, amikor visszatérünk újra augusztusban, azután kezdjük el a valódi munkát, mely miatt idejöttünk, hogy veletek együtt elvégezzük. Most éppen valami mással vagyunk elfoglalva. Segítünk megépíteni a házatokat.

Engedjétek meg, hogy szóljunk egy pillanatig a régi házról. Az nincs eltörölve. Nincs lerombolva. Amint említettük azelőtt, ez az új kastély a régi házatok fölé és köré épül. Ó, az új kastély hatalmas és óriási, messze távol attól, amit ti most el tudtok képzelni. Valaha ti egy kis házban éltetek. Az új ház beburkolja a régit. Az védelmezni fogja a régit, és távol tartja azt a romlástól, a lepusztulástól. Azon választás szerint történt így, ahogy ti döntöttetek, és mi egyetértettünk, hogy épségben maradjon a régi ház. Belül sok-sok emlék van. Belül lesz a régi energiájú ember múzeuma. Ez mind azon dolgok tiszteletére jön majd létre, melyeken keresztül mentetek és melyeket tapasztaltatok. Ez azon szolgálat tiszteletére jön létre, melyet ennek a Földnek tettetek. Képesek lesztek arra, hogy visszamenjetek és meglátogassátok azt bármikor, de meg fogjátok érteni, hogy az már régi volt. Megérteti, hogy birtokolni a régi ház épségét olyan, mint egy emlék, de tisztelet illet minden dolgot, melyet a régi energiájú tudatosság tett értetek, a Szellemért. Emlékezzetek a régi házra. Nem lesz lerombolva. Mindig ott lesz. Mindig egy megszentelt helyet fog rögzíteni.

Most pedig az új helyetekről. Az, barátaim, az, amit ti Új Camelotnak hívhatnátok. Helyénvaló ezen az estén, hogy beszéltünk az Excaliburról (David McMaster az Excaliber televíziósorozat házigazdája volt a vendég előadó korábban az este). Tudjátok, a tanulmányaitokban, a történeteitekben, és az igaz történetetek egy fokánál, a hely, melyet Camelotnak hívtak annak az időszaknak az új energiájában épült. Camelot abban az időben azon ember új energiáját képviselte, aki magáról tanult, aki az ő kapcsolatáról tanult Istennel és a Szelemmel. Camelot, amint a könyveitekben leírják, különböző helyeken létezett. Az a Földeteken létezett. És létezett a Földeteken kívül is egy dimenzióban, de ahhoz közel. Mindenki közületek itt, mindenki, aki ezt olvassa, meglátogatta Camelotot, ahogy az a régi könyvekben le vagyon írva, nem szükségképpen a szigeteken ezen a Földön. Mindannyian meglátogattátok más dimenziók Camelotját. Az egy minta volt akkor az ember számára, annak az embernek, aki sok sötétségen és sok változáson sétált keresztül. Ez egy erőteljes szimbólum, melyet önmagatokon belül hordoztok, mint az Excalibur, az Igazság kardja. Amint már korábban említettük, dolgoztunk veletek azelőtt és elhoztuk az energiákat korábban. Különösen titeket hoztunk vissza Camelotba és kimondottan titeket emlékeztettünk az Excalibur energiájára. Az a shaumbra. Az az, akik ti vagytok. Az új ház átépítés alatt van. Ti vagytok az építész.

Barátaim, amikor mi elkezdtünk veletek beszélgetni ebben a sorozatban (1999. augusztusi csatornázások), azt mondtuk a vezetőknek és az angyaloknak, hogy ti annyira járatosak vagytok az eltávozásban. Az volt a helyénvaló, hogy ők elmenjenek a ti régi házatokból. Ők segítettek az új megépítésében. Nem volt többé szoba a régi házatokban. Amikor a két Földről beszéltünk (Lásd 1999. decemberi csatornázásnál), szóltunk a változásról és a tudatosságban létrejövő szakadékról. . . ez engedélyt adott az új ház számára, hogy megépüljön. Amikor arról beszéltünk a múlt hónapban, hogy" ne tegyetek SEM-mit", ez azért volt, barátaim, mert folyik az átépítés, egy olyan átépítés, mely miatt nem kell aggódnotok. Ti egyszerűen megteremtettétek az építkezést. Most engedjétek meg nekünk, engedjétek meg a ti Valódi Éneteknek, hogy irányítsa azt az építkezést most. Egyszerűen engedjetek el és pihenjetek ezekben az elkövetkezendő hetekben. Nagyon kevés dolog van, amit tennetek kellene. Amit itt most mondanánk nektek az az, hogy menjetek el vakációra , amíg csak tudtok!

Augusztusban, egy évvel utána, miután szóltunk a vezetők távozásáról, az új energia elkezd dolgozni az új házatokban. Egyelőre a dolgok még mindig valahogy a káosz és a zűrzavar állapotában lesznek azok számára, akik egy új emberi házat építettek. Tudni fogjátok, amíg sok előérzet létezik az új helyre való elmozdulással kapcsolatban, ez egy nehéz és kihívást jelentő időszak. Ez az, amin ti most keresztül mentek. Ez az, amiért mi azt mondtuk, "egyszerűen vegyetek egy mély lélegzetet és ne tegyetek SEM-mit. "Ez értetek tétetik. Az ácsok már dolgoznak.

Van egy másik dolog is az új házatokkal kapcsolatban. Ez olyasvalami, amit ti választottatok, különösképpen a főbejárathoz. Van ott egy asztal ennek a bejáratnak a közepén. Az asztalon van egy váza. A vázában egy szál rózsa, egy kristályrózsa, mely azon mezőtökön nőtt fel, amelyről beszéltünk a korábbi csatornázásainkban. És ti mindig azt hittétek, hogy búzát meg árpát termesztettetek! Az egy rózsa. Az egy olyan rózsa, ami gyümölcsöt hoz. Ez a rózsa, mint ahogy minden rózsa, a szépség egy része, egy olyan dolog, amit értékelünk. Jó illatú. Nemes. Mi meg fogunk kérni titeket, hogy gondolkodjatok el és mérlegeljétek ezt a metaforát-egyetlen rózsaszál, melyet a bejáratotokhoz helyeztetek. Ne felejtsétek el, a rózsának tövise is van. Sok metafora szerepel ma este, melyen érdemes elgondolkodnotok, megvizsgálnotok.

Ezen az összejövetelen ma este van még egy másik dolog, melyet szeretnénk megbeszélni veletek. Ez nagyon egyszerű, egy egyszerű üzenet. Az üzenet, mely mindegyikőtökhöz szól, aki képtelen cserbenhagyni Istent. Ti képtelenek vagytok cserbenhagyni Istent. Sokan mostanában úgy éreztétek, mintha cserbenhagytátok volna a Szellemet egyik vagy másik módon, hogy nem tettetek eleget, hogy rossz irányba tévedtetek. Drága barátaim -shaumbrák- nem tudjátok elhagyni Istent. Nincs rossz vagy jó. Nincs büntetés. Még karma sincs, barátaim. Ti teremtettétek azt-a karmát, egy másik szót a bűnre, egy másik szót a félelemre, egy másik szót a meg nem értésre, egy másik szót arra, hogy újra és újra visszatérjetek a Földre. Ez olyasvalami, amit ti teremtettetek és helyeztetek el a régi energiába. Nincs karma. Nem tudjátok cserbenhagyni Istent. Újra elmondjuk: "Ti nem tudjátok cserbenhagyni (vessző), Isten." Ti nem tudjátok cserbenhagyni, Isten. Ne felejtsétek el ezt. Tudjátok ezt.

Ez most arról a bizalomról szól, a bizalomról abban, akik vagytok. Talán a kép, amit magatokról láttok a tükörben, nem fejezi ki a bizalmat. És a kudarc összes ítélete miatt, melyet ti magatok tettetek magatokon és lelketeken, többé képtelenek vagytok megbízni magatokban. Azt hiszitek, hogy lehet, megint elbuktok. De határozottan és egyszerűen közöljük veletek, hogy képtelenek vagytok cserbenhagyni Istent. Ti vagytok Isten. Ti vagytok a Szellem. Ti vagytok a shaumbra, egyszerűen a lét és tett. Eljöttünk ehhez a csoporthoz és nagyszerű lényeket látunk, akik nem értik, kik is ők, akik úgy látják magukat, mint akik egy kicsi házban élnek, egy régi házban. Nagyszerű lényeket látunk, akik elhagyták a családot eónokkal ezelőtt, hogy elmenjenek egy tanfolyamra egy olyan helyre, melyet Földnek neveznek, hogy megtapasztaljanak valamit, amit azelőtt még soha. A Föld nem egy büntetőhely. Ti választottátok magatoknak azt, hogy itt tapasztaljatok. Az nem egy büntetőhely.

Úgy látunk benneteket, mint végtelen hatalommal rendelkező lényeket, olyan hatalommal, mellyel új csillagokat teremtetek. Tudjátok, hogy ti csináljátok ezeket? Talán nem vagytok tudatában, hogy a kifejezéseiteken keresztül, a kreativitásotokon át ti szó szerint új csillagokat teremtetek, új rendszereket. Ezek a gamma sugarak, melyeket láttatok, az energiatölcsérek az univerzumotokon belül-azok nem érnek el hozzátok. . . azok a ti visszatükröződéseitek. Ők azok, amik ti vagytok. Ti csak most kezditek érteni, érzékelni és látni őket. Amit most láttok, az része a ti saját kreativitásotoknak, a saját teremtéseteknek. És igen, azok miatt, akik kérték, a rezgési aktivitás meg fog emelkedni az univerzumotokban, megszaporodnak a naptevékenységek, megnövekszik a gamma sugár aktivitása is. A most és szeptember közötti időszak folyamán a tudósaitok csodálatos új dolgokat fognak látni az univerzumotokban, megmagyarázhatatlan és csodálatos dolgokat. Ezt megosztják majd az emberekkel és sok vita lesz ezzel kapcsolatban. A szívetekben, drága barátaim itt és azok , akik ezt olvassák, meg fogjátok érteni ezen mennyei események jelentőségét. Meg fogjátok érteni, mi történik most. Meg fogjuk ezeket beszélni az elkövetkezendő hónapokban.

Drága barátaim, nem tudjátok cserbenhagyni Istent. Emlékezzetek erre. Ne kínozzátok ezzel magatokat. Az a gondolat, az a koncepció a régi házatok könyvespolcain kellene, hogy maradjon. Ez az összejövetel itt az energiáról, az utazásról szólt. Sok-sok metaforát használtunk a mai estén, de az igazi tárgya az energia volt, mely közöttetek most átalakult, és közöttünk is. Ez az alkalom, hogy itt ültünk veletek, és nyitva volt a szívetek, és nyitva voltak az ajtóitok és ablakaitok-ez egy kedvező alkalom volt arra, hogy valóban, igazán dolgozzunk az energiákkal, melyekre szükségetek volt, hogy elmozduljatok az új energiába.

Sok esemény történik most. Ez nem egy egyedüli asztrológiai esemény, de események sorozata, melyek a ti időtök szerinti elkövetkezendő 6-1/2 hétben jelennek meg. Ezen energetikai események lehetővé teszi majd a számotokra, hogy beköltözzetek az új házba, hogy folytassuk ezt a metaforát. Ezen energetikai események lehetővé teszik a régi energiájú embernek az újba való haladását. Ezen idő alatt, az elkövetkezendő 6 és fél hétben, mi megkérünk benneteket, hogy egyszerűen legyetek türelmesek ezzel a folyamattal kapcsolatban. Legyetek türelmesek a folyamattal szemben, mely most zajlik. Amikor hatalmas energiaingadozásokat láttok magatok körül az emberekben, a kultúrátokban, még az értéktőzsdéteken is, ne érezzetek félelmet, de értsétek meg, hogy ezek a dolgok helyénvalóak. Továbbra is látni fogjátok ezen változásokat. Azok nagyszerűek lesznek, és sok lesz belőlük. Lesznek olyanok körülöttetek, akiknek ez egy nehéz időszak lesz, hogy mindezen dolgokat kezeljék. Ne merüljetek az ő drámájukba, barátaim. Lesz majd egy erős húzóerő itt ekkor, hogy belépjetek a drámába. Azt szeretnék majd, ha ti is ott lennétek. Ők tudják, hogy az energiátok erős. Azt szeretnék, ha ti is ott lennétek. Barátaim, hozzatok békét a szituációnak. Hozzátok el a saját nyugalmatokat a helyzetnek.

Amikor összegyűlünk újra a következő hónapban, megint egy másik energiaváltozáson fogunk dolgozni. Amint mondottuk, majd tartunk egy saját házszentelő partit az új ház alkalmából. Addig továbbra is dolgozni fogunk mindegyikőtökkel elég alaposan. Érzitek a Szellem szeretetét és energiáját ebben a teremben? Az itt van. Millió és még több angyal van itt ezen a helyen. Ők nem azért jönnek ide, hogy megmondják nektek, mit tegyetek, hogy ügyeljenek rátok, hogy ítélkezzenek felettetek. Szélesre tárt szemekkel és bámulatra nyílt szájakkal jönnek azért, amit tettetek. Azok miatt a leckék miatt jönnek, melyeken most mentek keresztül az új energiával kapcsolatban. Az mindannyiuk számára értékes információ. Ők csupán azért jönnek ide, hogy köszönetet mondjanak nektek a szolgálatotokért. Pihenjetek meg egy pillanatra, miután befejezzük a beszélgetésünket, hogy egyszerűen felszívjátok ezt és hozzájáruljatok ehhez az energiához. Emlékezzetek, drága barátaim, külön egymillió angyallal vagytok körülvéve, soha nem vagytok egyedül.

És ez így van.

---
Fordítás: Halász Andrea


A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven "Cauldre" adja elő, aki a coloradói Goldenben él. . Tóbiás története, a bibliai Tobit könyvéből ismerhető, mely megtalálható a Bíbor Kör (Crimson Circle) weboldalán, a www.crimsoncircle.com. A Tóbiás anyagok térítésmentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999. augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé.

A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a mennybemenetel felemelkedési állapotának, azzal segítik a többi embert utazásaik részleteinek megosztásával, megóvva és kalauzolva őket. Több, mint 70.000 látogató jön el minden hónapban a Crimson Circle weboldalra, hogy elolvassa a legújabb anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat.

A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradóban, ahol Geoffrey Hoppe-n keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat.

A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak a nyilvánosság előtt. A Bíbor Kör a bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból, szerte a világból.

A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy humán kalauzolókként és tanítókként szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem evangelizáló misszió. Nem "örömhírhozás." Inkább, a benső fény fogja odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp behajózni, eljön hozzád.

Amennyiben ezt olvasod és érzed a kapcsolatot és az igazságtartalmát, te valóban Shaumbra vagy. Te egy tanító és emberi "idegenvezető" vagy, Megengedve az istenség magjának, hogy kivirágozzon benned ebben a pillanatban és a hátralévő további időben.Soha sem vagy egyedül, egy család vesz körbe a világ minden táján és angyalok a körülötted lévő birodalmakban. 

Kérjük, ezt a szöveget terjessze szabadon, nem kereskedelmi alapon, ingyenesen. Kérjük, a telje információt kezelje egységesen és hagyja e lábjegyzettel együtt. Minden egyéb felhasználás esetén Geoffrey Hoppe (Golden, Colorado) írásos jóváhagyása szükséges.

© Copyright Y2000 Geoffrey A. Hoppe, P.O. Box 7328, Golden, CO USA. Minden jog fentartva.