"Visszetérés az Egységhez"

Elhangzott a Bíbor Körben
1999. september 15.

TÓBIÁS:

És ez így van, drága barátaim, összegyűltünk ma ismét ezen a megszentelt helyen és ebben a nagyon szent energiában.

Ti, fénymunkások, azok, akik emberi testben (ám akik igazából szellemi lények) összegyűlnek itt ma este, megerősödve abban az elhatározásban, hogy beteljesítsétek azt, amiért idejöttetek erre a létidőre. És ma este van egy hírünk számotokra. Össze fogunk kapcsolódni veletek. Sok kérdésre fogunk válaszolni, mely foglalkoztatott benneteket és oka volt annak, hogy ezáltal sok új kérdést tegyetek fel. (Kuncogás.)

Mielőtt hozzáfognánk a mai napi megbeszélésünkhöz, arra fogjuk használni ezt az időt, hogy beáramoljunk és egyesítsük az energiákat ebben a teremben a hozzájárulásotokkal, drága barátaim. A hozzájárulásotokat adjátok, hogy velünk összekapcsolódjatok és mi veletek. Együtt fogunk megteremteni egy új helyet, egy dimenziót. Ez nem egyszerűen az emberi dimenzió és nem azok a dimenziók, melyekben mi létezünk. Inkább együtt teremtünk egy teljesen új valóságot és tudatosságot. Ez az a valóság, melybe mindegyikőtök és minden emberi testvéretek el fog mozdulni azokban a napokban, melyek következnek. Tehát, a szívetekből származó hozzájárulással, azok, akik velünk összekapcsolódnak ma este, elkezdik beáramoltatni ezt az energiát - hogy a Minden Ami Van egyesüljön.

Amíg ez az átalakulási folyamat lezajlik, én, Tóbiás a mi barátunkon keresztül fogok beszélni, akit mi Cauldrének (Geoffrey Hoppe) hívunk. Energiákat fogunk hozni egy másik személyen keresztül is, akit Doktornak nevezünk (Dr.. Melanie Wolf). És mindegyikőtökön, mindenkin energiákat fogunk átáramoltatni, akik itt vannak ma este (és olvassák ezeket az üzeneteket). Ez lehetővé teszi, hogy behozzunk majd minden egyéb dolgot, nem csupán azt, ami a szavakban van, hanem azt is, ami energetikailag adott.

Ha van valami az életetekben, ami tapad hozzátok, de nem értitek, hogyan engedjétek azt el, tűzzétek célul magatok elé, hogy ma este elengeditek. Azok, akik összekapcsolódnak velünk, azokkal, akik energiákkal dolgoznak más birodalmakban, segíteni fogunk nektek ezen merevségek, régi tulajdonságok elengedésében, melyek most is kapaszkodnak belétek. Mindegyikőtök tudja, mi is az a saját életében. Ez az a dolog, ami ragaszkodik hozzátok és úgy tűnik, nem tudjátok lerázni.

Amíg képesek voltatok átjutni más kapukon, és képesek voltatok elengedni más régi energiákat, ott az az egy, mely annyira elszánt és makacs. És ma este azokkal az energiákkal, ahogyan azok itt vannak a teremben, és a cél, melyet kitűztök, és a beszélgetés, melybe később belemegyünk, ez egy tökéletes alkalom arra, hogy engedjétek azt elmenni. Az már nem szolgál többé benneteket. Többé nincs szükség arra, hogy energiát foglaljon le körülöttetek. Megengedtétek ennek a csökönyös jellemzőnek, hogy ott maradjon, mivel a rendszer egy fontos része, az energiaösszetételetek egy fontos része volt. Ez az, amiért ott maradt, még annak ellenére, hogy finoman vagy kevésbé finoman kértétek, hogy távozzon. De azzal az energiával, ami itt van, és ennek a csoportnak a beszélgetésével ma igazán el tudjátok engedni ezt a régi energiát, mely úgy tűnt, hogy nem akar eltávozni.

Most mi be fogunk lépni a beszélgetésbe, melyet egy másik napon folytatunk a barátunkkal, Cauldrével. Mi csupán a jéghegy csúcsát mutattuk meg neki, hogy felkészítsük erre a beszélgetésre, melyet ezzel a csoporttal folytatnánk. Mi most megosztjuk veletek a részleteket. Nos, a mi barátunknak van némi sejtése, miről fogunk ma beszélni, de sok részlet kimaradt.

Ez egy bonyolult információ ahhoz, hogy továbbadjuk, tehát megkérünk először mindannyiótokat, mint energiamozgatókat, segítsétek ezen információ átadását az egész csoporton keresztül. Engedjétek meg magatoknak, hogy egy nem szóbeli információ csatornáivá legyetek. Ez segíteni fog mindenkinek itt a teremben, hogy megértsétek, miről van szó, és segíteni fog Cauldrének lefordítani és továbbítani az információt. Ha engedélyt adtok teljes szívetekből magatoknak arra, hogy elfogadjátok nemcsak a szavakat, de az energiákat, az érzéseket és azokat a jellemzőket, melyek mögötte vannak, ez segítheti annak a megértését, amiről mi ma itt beszélni fogunk.

Most itt az ideje, barátaim, mindegyikőtök számára, hogy célul tűzzétek ki az információ fogadását. Tűzzétek ki célotokul, hogy elengeditek azt a makacs régi "őt" magatokon belül. És amíg ezt teszitek, azok, akik összekapcsolódnak ma velünk, be fognak lépni erre a helyre és ott lesznek mindvégig ezen csatornázás ideje alatt. Segíteni fogunk kiegyensúlyozni az energiátokat, át fogunk ölelni benneteket, és mindenképpen szeretni fogunk benneteket. Ahogy ti már tudjátok, a múltkori csatornázáskor említettük, hogy a a saját vezetőitek és angyalaitok lassan távozni fognak. Most előrelépnek erre a rövidke pillanatra, hogy emlékeztessenek benneteket arra, hogy soha nem vagytok egyedül. Tehát, egy kis időre szünetet fogunk tartani itt, amíg belépnek azok, akik átölelnek, átkarolnak titeket, és tisztelnek benneteket azért a munkáért, amit végeztek, és azután mi folytatni fogjuk a beszélgetésünket.

(Csend)

Vannak napok, mikor hallunk felőletek. Halljuk a szomorúságot a szívetekben. Halljuk a megdöbbenést. Vannak napok, amikor megkérdezitek, vajon az igazi ösvényen jártok-e? Vagy csak bolondítjátok magatokat? Vissza kellene térnetek ahhoz, amit ti normálisabb életnek neveztek? Barátaim, emlékeztetünk benneteket itt. Megkérünk titeket, hogy érezzétek az élet forrásából, hogy ti valóban, mindegyikőtök az élete megfelelő ösvényén jár. A munka, melyet most a frontvonalon végeztek-erről később fogunk bővebben szólni - de ti a frontvonalban vagytok, és ez az, amiért sokszor nem éreztek úgy, mint mások. Nem érzitek úgy, mintha idetartoznátok. Ez az, amiért úgy érzitek magatokat, mint aki nem illik bele a csoportba. Nem tudtok mindig más emberekhez kapcsolódni.

Mindegyikőtök választott egy ösvényt, hogy az energiák átalakításának frontvonalában legyen . Ez a létidő nem a foglalkozásotokról , a presztízsetekről vagy a pénzügyeitekről szól. Egyik sem, amint tudjátok, fontos igazán. Ez az élet arról az átalakító munkáról szól, amelyet belül végeztek. Minden egyes nap, mikor felkeltek és azt érzitek, hogy kihívások, érzelmi kihívások vannak előttetek, de azért átsétáltok rajtuk. Átsétáltok a félelmen és megváltoztatjátok a régi érzéseket. Ez az, amiről ez szól. Ez az az ösvény, amelyet választottatok.

Szemben találjátok magatokat a félelemmel olyan helyzetekben, amelyek a ti korábbi éveitekkel vannak kapcsolatban, amikor még jóllehet, mondhatjátok, működési zavar és kiegyensúlyozatlanság volt. Néha jobban szeretnétek elrejteni és nem szembenézni azokkal a helyzetekkel, de azért azt választjátok, hogy keresztül mentek rajta. Azt választjátok, hogy szembenéztek a démonokkal, mivel ez a ti ösvényetek. Ez az energiaátalakítás ösvénye. Megfogjátok azt, ami a félelem, a sötétség, a hiány volt, és szeretetté alakítjátok azt.

Nem ismeritek fel, kik vagytok, és nem ismeritek fel, hogy mi az, ami a sötétségben körülvesz benneteket. Még azt választjátok, hogy átmentek a sötétségen időről időre újra. Nézzétek meg az életeteket és a kihívásokat, melyeket választottatok. Amint átalakítjátok az energiákat, amint átdolgozzátok a félelmet és a sötétséget szeretetté, elfogadássá és fénnyé, hozzájárulásotokat adjátok az egészhez. Kérünk benneteket, hogy soha többet ne érezzétek önzőnek magatokat az érzelmi munkával, melyet belül végeztek. Nem magatokért teszitek most. Azokat a konfliktusokat az életetekben nem magatokért hoztátok létre. Azért választottátok a terheket - őrültségnek és érzelmi kiegyensúlyozatlanságnak nevezhetnétek - hogy átmenjetek rajtuk a minden jósága miatt.

Oly sok létidőt megéltetek nem tudván, kik vagytok. A dualitásban éltetek. A sötétség és a fény, a jó és a rossz, az üresség és a szeretet állandó konfliktusában éltetek. Oly sokáig éltetek ebben, hogy elfogadtátok a dualitást, mint valóságot. Elfogadjátok a tükör két arcát. Elfelejtettétek, milyen az Egység. A földön töltött életetek minden napját az ellentétek dinamikájában éltétek. Amit ti fénynek és sötétségnek hívnátok. Nem volt lényeg barátaim, nem volt fontos, mennyire nehezen próbáltatok elmozdulni a fénybe - csak ott legyetek benne - mindig ott volt az árnyék. Mindig létezett a sötétség is, ami ott volt veletek. Nem voltatok kíváncsiak arra, miért létezett ez?

A legtöbbetek ebben a teremben olyan életeket választott a múltban, mely nagyon rideg és fegyelmezett vallásos háttérrel rendelkezett, ahol szigorú szabályok alatt tartottak benneteket. Kísérletet tettetek arra, hogy csak a fényben éljetek. De még, barátaim, a meditáció legmélyebb óráiban is, amikor egyedül voltatok és megpróbáltátok megtalálni belül a fényt, mindig ott volt az ellentéte, a sötétség, az üresség. Ó, az időtök eónjai óta kerestétek az egyensúlyt, hogy csak fény legyetek, de mindig ott volt az ellenkezője. Nem voltatok kíváncsiak, miért volt az, hogy amikor a leginkább kerestétek a fényt, akkor volt a sötétség a legerősebb?

Ez volt a földetek és igazán az univerzumotok rendszere. Ez volt a választásotok szerinti ösvényetek - a ti választásotok szerinti -, hogy átalakítsátok, megváltoztassátok, egységesítsétek a sötétséget és a fényt. Ez az, amiért, még mikor csak a fényben próbáltatok lenni, a sötétség még mindig ott volt, és ez helyénvaló volt.

Amikor az univerzumotok és a tudatosságotok dinamikája eredetileg megteremtetett, volt egy "rés" ott. Volt ott egy szakadék abból, ami valaha az Egység, a Minden Ami Van volt a dualitásba. Létezett az energiák elkülönése és ez a terv szerint volt így. Ez a Szellemért volt - értetek - hogy jobban megértsétek a teremtést és az energiát. Ezt valahogy nehéz elmagyarázni ésszerű okfejtéssel, de a hasadék az egységből a kettőbe, az ellentétekbe, ez volt a lehető legfontosabb dolog a Szellem számára.

Ez a rés a kettőbe megteremtette az ellentéteket és az elkülönülést. Az idő egy adott szakaszán keresztül, melyben az elkülönülés nagy számban fordult elő, barátaim, sok harc is volt. A csatározások gondolata, mely a saját tudatosságotokon belül és a szíveteken belül foglalt helyet. A harcok gondolata, mely a saját emberi családotokon belül létezett. A viaskodások gondolata, mely az egymással való kapcsolataitokban létezett. Barátaim, ezek a csaták ez egész bolygótokat érintette, melyet ti Világháborúnak hívtok. Ezek a harcok kiterjedtek az univerzumotokba. Még azok a mozifilmek is, melyeket "Csillagok háborúja" - ként ismertek, ezek is annak az ábrázolása, ami azóta történt, mióta az elkülönülés elkezdődött. Ez az, mellyel együtt éltetek. Ez az a tudatosság, melyet elfogadtatok. Mind a két oldalon játszottatok. Dolgoztatok a sötét oldalon. Együttműködtetek a fény oldalán.

Mindezen elkülönülés és ellentét helyénvaló volt, a legnagyobb bűntettek, a legnagyobb gonoszságok és háborúk ellenére. És tudjuk, nehéz elfogadni azt a fájdalmat, melyet elszenvedtetek. De most megpróbáljuk továbbítani nektek energetikailag miért volt ez fontos. Oly nagyon tisztelünk mindegyikőtöket az ebben való részvételért, és azért, hogy még fel sem fogtátok, mi történik. Még azt sem értettétek, milyen lehetséges kimenetele lesz a dolgoknak. És mindegyikőtök, barátaim, azt választottátok, hogy egyike legyetek azoknak, akik átalakítják, megváltoztatják az energiákat, hogy mindkét oldalon közreműködtök és kiegyensúlyozzátok az energiákat. Az ellentétekről szóló mindezen információt ki fogjuk bővíteni később az összejövetelen, hogy miért volt erre szükség. Ti mindannyian résztvettetek ezekben a csatákban itt a földön és más helyeken is, résztvettetek ebben a megértésben, ebben az átalakításban.

Mikor ezen elkülönülés megtörtént - létrejöttek az ellentétek - az a Minden, Ami Van közvetlen középpontjában kezdődött el. Ez a Nagy Központi Napnak felel meg - amit ti Istenként, Örök Egyként ismertek. És az elkülönülés kiáramlott a központból ebbe a teremtésbe, a tudatosság ezen dimenziójába. Az elkülönülés, mint a hullámok, áramlott előre mindenbe, ami létezett. Amint a hullámok áthatoltak a tudatosságon és az anyagon, az kettétörte azokat a darabokat, gondolatokat és energiákat. És akkor mindegyikőtök belépett az ellentétek tudatosságába és megkezdtétek a munkátokat.

És most ma itt ülünk! Itt ülünk azzal a történettel, melyen keresztülmentetek. A sérüléseken és a tanulásokon, a megértéseken, a szeretet és a sötétség megtapasztalásán. Itt ültök ma, mindegyikőtök teli töltve egy energiaedényt, csordultig telve az ellentétek tudatosságában megszerzett tapasztalással. Ó, belelátunk a szívetekbe és látjuk, hogy ott még mindig konfliktus és fájdalom van. De tudjátok, hogy van valami ott, ami erősebb. Valami, amit ti tettetek oda, hogy segítsen nektek átjutni ezeken a tapasztalásokon.

Ez egy érdekes energia! Számunkra, akik nem mentek át olyan intenzív emberi tapasztalásokon, mint amilyen ti keresztül mentetek, nem egészen érthető. Mi most tanuljuk tőletek. Amit ti teremtettetek új energiát, azt Reménynek hívjuk. REMÉNY! Nézzetek magatokra és meg fogjátok látni, hogy a Remény erősebb a sötétségnél. A Remény belső bizalom. A Remény a kötelék és a kapcsolat vissza a Forráshoz, vissza a Szeretethez, vissza a Egység emlékéhez. A Remény az az energia, mely megengedi nektek, hogy ilyen mélyre menjetek a dualitásba, hogy megtegyétek azt az átalakító munkát, amit elvégeztetek. Csodálatos dolog ez a Remény. A Teremtő nem tudott a Reményről, mielőtt ti megteremtettétek azt. Be lesz emelve a Remény ezen energiája oda, amit mi Második Teremtésnek hívtunk. Ez egy alap lesz, mely közvetlenül ott fog állni a Szeretet és az Igazság mellett a Második Teremtésben. Szeretet, Igazság. . . és Remény. Ez az, amin a Második Teremtés alapszik. Most könnyek árasztanak el bennünket.

Most, volt egy esemény, mely történt, amit nehéz valahogy elmagyarázni. Volt egy esemény, mely igazán, igazán nem rég történt. Mivel mi nem ugyanazon az időkörön mozgunk(dimenzióban) , mint amin ti vagytok, nehéz egy dátumot kitűznünk, hogy Cauldre le tudja fordítani. Arra kér bennünket, hogy mondjunk egy időpontot, egy dátumot, ami nem lehetséges abban az értelemben, ahogy ti gondoljátok. Csupán azt mondhatjuk, hogy ez nem régen történt a ti időtök szerint. Ez nekünk, akik a fátyol ezen oldalán vagyunk, sok meglepetést és sok örömet hozott. És nehéz szavakban kifejezni ennek az eseménynek a jelentőségét, tehát ezt energetikailag fogjuk veletek éreztetni.

Emlékeztek, amikor azt mondtuk, hogy a forrásból - a Nagy Központi Napból - keletkezett egy rés, mely ellentéteket teremtett? Ez az elkülönülés hullámait kiküldte a ti valóságotokba és tudatosságotokba. Ezen a nem régi időkereteken belül, barátaim, AZ EREDETI MAG, MELY VALAHA SZÉTHASADT, EKKOR ÚJRAEGYESÜLT. ÚJRA ÖSSZEKAPCSOLÓDOTT. EGYSÉGBEN VAN. De ez már nem olyan, mit amilyen a hasadás előtt volt. Az Egység kiterjedt, azzal a nagyobb tudatossággal, mely abból a munkából keletkezett, ami elvégeztetett. MINDEN DOLGOK KÖZPONTJÁBÓL ÉS KÖZVETLEN LÉNYEGÉBŐL, AHOL EZ AZ ŐSI HASADÉK KELETKEZETT, MOST EGY EGYESÜLÉS JÖTT LÉTRE.

Egyszerű formában, ha elképzelnétek egy kört, és ebből a körből keletkezett egy hasadék, ami két másik kört teremtett egymás mellett. Az egyik kör az óra járásával megegyező irányban forog, a másik az óra járásával ellenkezőleg. Ez szimbolizálná az egységből az ellentétekbe létrejött hasadékot. Mindegyik a maga saját irányában pörög, forog. Mindegyik egy ellentétes erő. Ami nem régen történt, ami a Minden Dolgok Központjában létrejött, az az volt, hogy ez a két kör, mely különböző irányban forgott, most újraegyesült.

DE EGY ÁLLÓ KÖR HELYET, MINT AMILYEN A KEZDET KEZDETÉN VOLT, A KÖR, MELY MOST LÉTEZIK, NEM FOROG SEM AZ ÓRA JÁRÁSÁVAL MEGEGYEZŐEN, SEM AZZAL ELLENKEZŐLEG. A KÖR MOST A KÖZPONTBÓL TERJED ÉS NÖVEKSZIK KIFELÉ. KÉRÜNK BENNETEKET, HOGY TARTSÁTOK ÉSZBEN AZ ÁLLÓ KÖR KETTÉHASADT SZIMBÓLIKÁJÁT, MELY UTÁNA ELLENKEZŐ IRÁNYBA FORGOTT, MOST PEDIG ÚJRAEGYESÜLT ÉS KIFELÉ TERJEDT. ÉS AMINT EZEN ENERGIA JELKÉPÉRE GONDOLTOK, ELKEZDITEK MEGÉRTENI, MI IS TÖRTÉNT IGAZÁN, ÉS TALÁN ELKEZDITEK MEGÉRTENI AZ UTAZÁSOTOK CÉLJÁT IS, MELYET ÉLETIDŐKÖN KERESZTÜL TETTETEK EZEN A BOLYGÓN ÉS MÁS HELYEKEN A TUDATOSSÁGOTOKBAN.

Mindig is tudott dolog volt, hogy egyszer ezek a szembenálló erők újraegyesülnek, csupán az nem volt ismeretes, hogyan és mikor. A tudatosságon keresztül érezhető volt, hogy hamarosan megtörténik. Az az átalakító munka, melyet belül, önmagatokon belül végeztetek, eredményezte azt, hogy ez megtörtént. Nem feltételeztük, hogy most fog megtörténni, tehát mikor a napokban idejöttünk a barátunkhoz, végtelenül boldogok voltunk, mint a gyerekek izgatottsággal telve, ez azért volt, mert megértettük, hogy ez az esemény megtörtént.

Ó, barátaim, ez megváltoztatja a dolgokat mindannyiunk számára, mindannyiunk számára. Ez az információ most megosztásra került az emberi körökkel, így itt vagyunk ma. Ez az információ ki fog tudódni. Mégis jó néhány embernek nehéz időszakot fog jelenteni ezen információ megértése, mivel ők a dualitás tudatosságába vannak beágyazódva!

Amikor az eredeti hullámok kiáramlottak, hogy kinyilvánítsák az elkülönülést eónokkal ezelőtt, millió és millió évbe tellett az elkülönülés energiája ezen hullámainak, hogy kijussanak az univerzumotok legmélyebb részeibe is. Most az ugyanaz, hogy létrejött az újraegyesülés, az egység - az energiák egysége - vissza az egységbe, ám az már az egység egy más fajtája. Időbe fog telni az Egység ezen hullámának, hogy megtegye a dimenziókon keresztüli útját. Ez elég bizonyíték a számotokra, hogy a munkátok hamarosan véget ér?

Egy kis időbe fog telni ezeknek az energiáknak, hogy egyesüljenek az egész univerzumotokon keresztül. Sokak számára nehéz lesz elfogadni, hogy az egység most már lehetséges. Sokan azt fogják választani, hogy továbbra is a dualitásban és konfliktusban élnek. Ám azok, akik megértik ezt a rendkívül kiemelkedő eseményt, mely végbement - az egységet - képesek lesznek bekopogtatni rajta. Képesek lesztek tudatosan elérni ezt az egységet, mely minden dolog magjából áramlik ki most.

És képesek lesztek egyesíteni belül saját lényeteket is. Többé nem lesz szükségetek arra, hogy ti legyetek azok, akik átalakítják a fény és a sötétség energiáit. Többé nem lesz szükségetek arra, hogy azok legyetek, akik konfliktust hoznak be azért, hogy megoldják azt. Nem lesz szükség arra, hogy energiafeldolgozók legyetek. Most azok lehettek, akik elfogadják az egységet, akik megértik és behozzák azt az életükbe, és megmutatják azt másoknak, amikor azok odamennek hozzátok. Most már lehetséges, hogy a dolgokat egységesítsétek. Most már lehetséges a dualitás régi tudatosságának elengedése!

A ti időkereteken belül ez nem egy éjszaka alatt fog megtörténni. Vannak olyan részeitek, melyek lehet, hogy még mindig a dualitás tudatosságához akarnak ragaszkodni, és a konfliktushoz, és az elkülönüléshez. Menjetek belülre és győződjetek meg mindannyian róla - a tudatosságotok minden része - hogy most már lehetséges belépni az egységbe. Meg fogjátok látni! Félelmetes változásokat fogtok érezni belül.

Barátaim, a múltban sok fénymunkát végeztetek, és kíváncsiak voltatok, miért ütköztetek folyton falba. Miért éreztétek úgy, hogy voltak napok, melyeken úgy találtátok, hogy soha nem juttok túl a nehézségeken? Minden dolog magjából nem volt lehetséges önmagatokon belül az egység beteljesítése! Ha kíváncsiak vagytok, miért vannak napok, melyek annyira nehezek, ez azért van, mert az elkülönülés és az ellentétek tudatossága még mindig létezett minden dolog közvetlen középpontjában.

Most, hogy az egység visszatért a Minden Ami Van magjához, és most, hogy az ellentétek mindkét pólusa egy teljes körré vált, és egy új egységbe rendeződött, most már lehetséges számotokra, hogy elengedjétek a dualitás tudatosságát. Ez az, amiért mi ezt a napot a legnehezebb, a legmegragadtabb és a legfélelmetesebb dolgokkal kezdtük, melyek kihívást jelentenek az életetekben. A dolgok, melyeket a legjobban akartok, hogy elhagyjátok ezeket. Ez az , amiért mi azt mondtuk nektek ezen a napon, hogy mindez most már lehetséges, hogy megtörténjen. A szándékotok segítségével ez meg fog oldódni. . . gyorsan!

Ez a hely és energia, melyet a régi jellemző birtokolt, megfelelő volt még akkor is, ha nem szerettétek olyan nagyon az érzést! De arra többé nincs szükség a tudatosságotokban. A hozzájárulásotokkal ti, mint egyedi fénymunkások, be tudtok lépni az egységbe és a teremtésbe. Ebben a tudatosságban meg fogjátok érteni, miről is volt szó, amikor az Arany Angyalról beszélünk. Az Arany Angyal az a valami, amit úgy képzeltetek el, mint egy tőletek különböző és elkülönült lényt. Ez volt akkor a helyénvaló, valahogy úgy, mint egy nagy fiú - vagy lánytestvér angyalt. Elkezditek majd megérteni az egység ezen tudatosságában, hogy elérhetitek azt, ami az Igazi Én, amiről az Arany Angyal igazán szól. Hordozni fogja egy kicsit a hasonlatosságot ahhoz, amit gondoltatok róla, hogy az.

Ez valóban a megengedés időszaka és az elengedésé. Sokkal több, mint azelőtt. Közvetlenül tudtok kapcsolódni az egység ezen energiájához, amit mi kiterjedő egységnek fogunk nevezni. Ti most bevihetitek ezt az életetekbe. Ti, bizonyos értelemben, eloszlathatjátok a fátyolt, mely körülöttetek volt, s mely távol tartott benneteket attól, hogy megértsétek, kik vagytok. Megkérünk benneteket, hogy tegyétek meg ezt egy csendes, békés helyen, amikor azért mentek, hogy bekopogjatok ehhez. Arra kérünk benneteket, hogy legyetek nyitottak erre, mely nem szükségszerűen fog onnan jönni, ahonnan gondoljátok, hogy érkezni fog. Arra kérünk benneteket, hogy legyetek nyitottak és amikor érzitek annak a régi energetikai jellemzőit, hogy vissza akartok menni a polaritásba, az ellentétekhez, egyszerűen engedjétek el azokat.

Barátaim, minden sötétségnek, minden konfliktusnak és nehézségnek, még ha úgy is érződött, hogy belétek csimpaszkodik és letelepszik nálatok, mindennek célja volt. Az annyira távozni akar most. A polaritás most el akar menni. És az ellentétek eggyé akarnak válni a bensőtökben. Egyszerűen engedjétek meg nekik, hogy eltávozzanak. És akkor lépjetek vissza és nézzetek ki, mert egy olyan egységet fogtok látni, melyet legmerészebb álmaitokban sem képzeltetek volna. Elkezditek majd megérteni, hogy mit jelent az, hogy felhatalmazva lenni valamire. Ez nem azt fogja jelenti, hogy tárgyakat lebegtettek és mások elméiben olvastok majd. Felhatalmazva lenni az egység egy érzése lesz odabent, mely megengedi, hogy megértsétek a Minden Ami Vant.

Sok információ van, melyet most átadunk nektek a mai napon, igaz nem szóban, de belép a tudatosságotokba. Amikor ez a találkozó véget ér ezen a napon és visszatértek az otthonaitokba és a hivatalaitokba, magatokkal fogtok vinni valami újat. Magatokkal fogtok vinni valamit, amit nem éreztetek azelőtt. Ez az érzés továbbra is növekedni és terjedni fog, ha megengeditek.

Természetesen lesznek a dualitás régi energiáinak kihívásai. De, barátaim, most már mindegyikőtök birtokolja azt a képességet, hogy hozzákapcsolódjatok az egységhez, amit nem tudtatok megtenni azelőtt. Ez az, amiért oly sokszor elveszettnek éreztétek magatokat, amikor ki akartátok fejezni magatokat és mikor megpróbáltatok eljutni az egységhez, megpróbáltatok szeretetet vinni az életetekbe és amikor megpróbáltatok meggyógyítani másokat. Mivel ti és mi még mindig az ellentétek törvényei szerint működtünk.

Az egységben és az energiák egyesülésében létrejövő változás elkezd áthatolni minden dolgon az életetekben. Elkezd hullámokban kiáramolni, hogy elérje a szíveteket és elérjen más embereket is. És amint már mondottuk, lesznek néhányan, akik azt választják, hogy folytatják a dualitásbeli létet, mert ők úgy érzik, hogy vannak megoldatlan problémák. És olyanokkal is szembe fogjátok találni magatokat, akik félni fognak az Egységbe való visszatéréstől. Úgy érzik majd, hogy ez az ördög műve. Úgy fogják érezni, hogy nekik továbbra is konfliktusban és fájdalomban kell élniük. Nekik folytatniuk kell a harcot belül és kívül.

De amint fejlesztitek a saját meghatalmazásotokat és elkezdtek megtanulni bánni ezekkel az új energiákkal, képesek lesztek meggyógyítani embereket olyan módon, ahogy nem is gondoltátok volna soha. Egyszerűen képesek lesztek - hmmm..., Cauldre arra kér bennünket, hogy érthetően fejezzük ki magunkat-egyszerűen képesek lesztek arra, hogy belenézzetek mások szemeibe, a lelkükbe és elmondhatjátok nekik, hogy most már letehetik a kardjukat. Felhagyhatnak a csatározásokkal. Nem kell már elrejtőzve és félelemben élniük. MOST MÁR AZ EGYSÉG LÉTEZIK, MELYBE BEKOPOGTATHATNAK, HA EZT VÁLASZTJÁK.

Ez az oka annak, hogy mindegyikőtök, akik itt vannak a teremben, és akik olvassák ezt az anyagot, erre a létidőre érkeztek. Azért jöttetek, hogy az energia átalakítói legyetek, és a megállapodásotok legmagasztosabb beteljesítésében tanítókká váljatok, gyógyítókká legyetek. Mindegyikőtök, akik megtartották a reményt az összes nehézségen át, idejöttetek, hogy egy napon tanítókká váljatok és belenézhettek mások szemébe, és azt mondjátok nekik, hogy elérkezett az idő, hogy elengedjék az ellentétek energiáit és egységben éljenek. Segítsetek nekik megérteni egyszer s mindenkorra, mi az igaz szeretet.

Ti vagytok azok, barátaim, akik beléptek ebbe - akik beléptek az ellentétek ezen átalakításába és akik megengedték ezt, hogy megtörténjen - mely azt eredményezte, hogy létrejött az Egység. És kíváncsiak vagytok, miért tisztelünk és szeretünk benneteket! Sok munka van még, de ez a munka, melybe lépni fogtok, örömteli lesz. A legkielégítőbb lesz. És, ahogy ti mondjátok, könnyű lesz elvégezni. Látni fogjátok, hogy a küzdelmek gyorsan csökkenni fognak. Látni fogjátok, amint a konfliktus távozni fog.

Nagy változásokat fogtok látni a saját személyes életetekben, úgymint gyors változásokat a kapcsolatokat illetően, azzal kapcsolatban ahol éltek, a munkátokat és a karriereteket illetően. Fogadjátok el ezeket mosolyogva. Fogadjátok el az új Egységet.

És ez így van.

---
Fordítás: Halász Andrea



----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven "Cauldre" adja elő, aki a coloradói Goldenben él. . Tóbiás története, a bibliai Tobit könyvéből ismerhető, mely megtalálható a Bíbor Kör (Crimson Circle) weboldalán, a www.crimsoncircle.com. A Tóbiás anyagok térítésmentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999. augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé.

A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a mennybemenetel felemelkedési állapotának, azzal segítik a többi embert utazásaik részleteinek megosztásával, megóvva és kalauzolva őket. Több, mint 70.000 látogató jön el minden hónapban a Crimson Circle weboldalra, hogy elolvassa a legújabb anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat.

A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradóban, ahol Geoffrey Hoppe-n keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat.

A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak a nyilvánosság előtt. A Bíbor Kör a bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból, szerte a világból.

A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy humán kalauzolókként és tanítókként szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem evangelizáló misszió. Nem "örömhírhozás." Inkább, a benső fény fogja odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp behajózni, eljön hozzád.

Amennyiben ezt olvasod és érzed a kapcsolatot és az igazságtartalmát, te valóban Shaumbra vagy. Te egy tanító és emberi "idegenvezető" vagy, Megengedve az istenség magjának, hogy kivirágozzon benned ebben a pillanatban és a hátralévő további időben.Soha sem vagy egyedül, egy család vesz körbe a világ minden táján és angyalok a körülötted lévő birodalmakban. 

Kérjük, ezt a szöveget terjessze szabadon, nem kereskedelmi alapon, ingyenesen. Kérjük, a telje információt kezelje egységesen és hagyja e lábjegyzettel együtt. Minden egyéb felhasználás esetén Geoffrey Hoppe (Golden, Colorado) írásos jóváhagyása szükséges.

© Copyright Y2000 Geoffrey A. Hoppe, P.O. Box 7328, Golden, CO USA. Minden jog fentartva.