TÓBIÁS ANYAGOK

Tanítók Sorozat:

7. SHOUD: "A Shaumbra hangja" - Főszerepben Tóbiás, Geoffrey Hoppe csatornázásában

Kérdések és Válaszok


Elhangzott a Bíbor Körben,
2007. február 3-án.

www.crimsoncircle.com

És így van ez, kedves Shaumbra, mi folytatjuk, e Shaumbra nap energiáival.

Erről az energiáról fogunk ma beszélni, mivel a Shaumbra család energiái és ti egyénileg is, folytatjátok kiterjedéseteket, új szintekre emelitek ezt. Elismerésünket fejezzük ki munkátok iránt. Azt akarjuk, hogy megtudjátok, miért jöttetek ide, ebbe az életbe, tudva azt, hogy el fogjátok felejteni amiért jöttetek, tudva, hogy hosszú napokat és éjszakákat fogtok magányban tölteni, tudva, hogy másnak, egyedinek, ám magányosnak fogjátok magatokat érezni, - hogy nagyon különbözni fogtok a többi embertől, bizonyos esetben még saját családtagjaitoktól is.

Egy bizonyos spirituális szolgálatért jöttetek ide, egy olyan szolgálatért, melynek nincs szüksége energiátok csökkentéséhez. Ez beteljesíthet titeket és nyújthat valamit számotokra. Ti, szívetekben és lelketekben, az egész emberiség, az egész angyali királyság iránti szeretettel jöttetek ide és áldozatként vállaltátok ezt.

Amint már előzőleg is mondottam nektek, ez nem csupán egy másik élet. Ez, maga az ÉLET. Ez, az a pillanat, amikor minden részeiteket integráljátok. Ebben a pillanatban léptek be ti az Új Energiába. Ez az a pillanat, amikor túlléptek minden régi akadályaitokon.

Létezik a Shaumbra energiája, mely nagyvonalakban olyan, mint egy, egyén energiája. Ő is rendelkezik egy vággyal és egy szenvedéllyel a kiterjedésre, a teremtésre, a tapasztalásra és a megélésre; majd eme Shaumbra energiának támad egy eszméje.

Az eszme, már Atlantisz idejében elkezdődött és ismét kicsírázott, Krisztus idejében; és eljutott ebbe az Új Energiába; íme, itt vagyunk most! Egy szakadék előtt állunk. Egyesek már átkeltek rajta, mások a közepén vannak, ismét mások, a szélén állnak még. De most, az eszme energiát és egy fókuszálást kap. És most, a Shaumbra energiája megnyilvánul a Földön.

Olyan módokon valósul meg, melyekről nektek még elképzeléseitek sem voltak 1000 vagy 500 000 évvel korábban. A Shaumbra energiája olymódon nyílik meg és terjed ki, melyet egyesek közületek nem értenek, el sem képzeltetek, még nem is gondoltatok arra, hogy így fog történni, mivel ennek ténye meghaladja a határokat, kívül esik a tartományokon. Azonban, megtörténnek ezek.

A Shaumbra energia egy standard, új utakat nyitó, maga a nevelés/tanítás. Ezek alapvető dolgok és ahhoz az okhoz kapcsolódnak, amiért ide jöttetek, amiért kölcsönhatásban vagytok egymással, amiért dolgoztok egymással, amiért találkoztok ebben a szent térben, amiért egy központba tömörültök, mely nem egy épület, hanem egy honlap az Interneten.

A Shaumbra energiája megnyilvánul a Földön. Egyrészt annak energiája táplálja, amit ti, a Bíbor Energia Tanács Társaságának neveztek. Ez segít a folyamat megnyilvánításában. Ugyanakkor, a Földön, annak az energiáját képezi, melyet ti az egyéni vagy csoport eszmék behozatalának táplálási folyamatának neveznétek.

Az elkövetkező években a Bíbor Kör és a Bíbor Energia Tanácsának Társasága segíteni fogja a Shaumbra megnyilvánulását és leföldelését itt, a Földön. Ez, nem a mi teremtésünk. A tietek.

A Bíbor Kör és a Shaumbra, ti fogjátok asszisztálni a folyamatot, mivel ezt választottátok. Asszisztálni fogtok másoknak, az Új Energiába való belépés folyamatában. Segíteni fogtok azokhoz a találmányokhoz szükséges üzemanyag, módszerek és fókuszálás megteremtésében, melyek igazán rendelkeznek a világ megváltoztatásához szükséges potenciálokkal, főképp az energiával, orvostudománnyal, neveléssel és üzleti élettel kapcsolatosan. Lehetővé fogjátok tenni ezek megvalósulását.

Shaumbra, még bennetek, ebben az ember csoportban is, léteznek bizonyos nézeteltérések. Nézeteltérések vannak a dolgok megvalósításának tekintetében és ez teljesen megfelelő. Az energiák ütközésének engedélyezéséről van szó a jelenben. Azonban, a drámákon kívüli helyezkedésről is szó van valamint annak megértéséről, hogy az ütközésekkel, az energiák egy helyre gyűjtésével új, nagyszerű potenciálok jelennek meg.

Most, eljött a pillanat ezek megtestesítésére. Ideje, hogy ide hozzátok ezeket. Nem arról van szó, hogy beléptek a drámába, beléptek valamiféle blokkolódásba, hogy elmerültök a kihívásokba - csupán a potenciálokat kell ide behozzátok. E dolog megvalósult. A Földön történik, a jelenben és ti részei vagytok ennek. A Hang visszatér ma, hogy emlékeztessen, megköszönje nektek és megtiszteljen titeket!

Szeretnénk átvenni a kérdéseket, azonban nagyon örülnénk, ha a kérdések jellegzetesen a Shaumbrához kapcsolódnának. Tudjuk, hogy léteznek személyes érzések vagy gondolatok, azonban a mai nap a Shaumbráé. Arra kérnénk, hogy minden kérdés akár elküldött, leírt vagy direkt mondják el, a Shaumbrához kötődjön, - az energiához, családhoz, vagy irányhoz, - hogyan lehet javítani ezen a ponton. A következő hónapban folytatjuk szokásos kérdéseitekkel, azonban ma, szeretnénk a Shaumbrára koncentrálni. Kezdjük el!

SHAUMBRA 1 KÉRDÉSE (Linda olvassa az internetről) Le fogom rövidíteni a kérdést, amit elküldtek nekünk, azonban az Izraelben tartott workshop-al és az ottani Shaumbrával kapcsolatos, annak okáról, hogy miért kell ott lenni személyesen, ahelyett, hogy megvárnánk, amíg elkészítik a CD-ket, és hogyan mozgatja az energiát az Izraelben élő Shaumbra?

TÓBIÁS: Néhány itteni kérdés ugyanezt tartalmazza, de van egy érdekes oka annak, hogy miért választottam azt, hogy Izraelben beszéljünk a Standard Technológiáról, mely ok nagyon is nyilvánvaló. Ha sikerül ott elkezdenünk, azon a helyen, ahol a világon a legnagyobb kihívások és ütközések vannak, ha sikerül dolgoznunk egyénileg a Shaumbrával azokkal, akik abban a pillanatban részt fognak ott venni és ha sikerül megteremtenünk és elültetnünk ezt a Standard technológiát, létrehozunk egy mély energia potenciált az ottani emberek, Izrael földje és a többiek számára. Igen, valóban később is meghallgathatnátok ezt. Hogy is mondjam - nem szükséges az, hogy ott legyetek abban a pillanatban azonban jelenleg még, nem tanulmányoztam alaposan, hogyan fogjuk szétosztani az anyagokat. Megtisztelünk bárkit, aki el fog jönni, aki elhozza oda energiáit, azonban tudjuk, hogy a Shaumbra az egész világon hozzá fogja adni energiáit, ehhez a szent és különleges csoporthoz.

SHAUMBRA 1: Mit mondasz az Izraelben lévő Shaumbráról, mint egészről?

TÓBIÁS: Szeretnék e kérdésre később válaszolni, azok alapján, amiket e csoporttal megtárgyalunk akkor, amikor ott leszünk, tehát várni fogunk. Várni fogunk! SHAUMBRA 2 KÉRDÉSE (egy nő a mikrofonnál): Hello, Tóbiás! Nagyon örülök, hogy elkezdem a shoudot, Ohamah iskolájával, amit hamarosan el fogok kezdeni, azonban egy kis idegességet érzek azzal kapcsolatosan, hogy az első vonalban lenni... rendben nagyon örülök, hogy ma te jelentél meg! (egyesek nevetnek) Félek a másik kettőtől! (ők rosszak) Kérdésem, az egészséggel kapcsolatos. Az utóbbi időben egészségi problémáim voltak, fejfájás, lágyéki fájások és vérzések. Szeretném megtudni, hogy ezek a Shaumbra problémái-e, vagy csupán rólam van szó?

TÓBIÁS: Ezt válaszoljuk neked: te melyiket szeretnéd?

SHAUMBRA 2: TÓBIÁS, kifelé Kuthumi-val! Nem!

TÓBIÁS: Ezek nem feltétlenül a Shaumbra problémái, azonban létezik egy késztetés a Shaumbrában arra, hogy hajlamosak átvenni a körülöttük lévők összes energiáit és sajátként fogadják el. Most, amíg itt vagy döntened kell: elfogadod sajátodnak vagy nem. Nekünk megvan a saját véleményünk arról, honnan származnak ezek és adunk nektek néhány perspektívát.

Figyeld meg saját munkahelyed helyzetét és a most zajló változásokat! Figyelj meg bármilyen típusú üzletet, amelyben most benne vagytok és annak módját, ahogyan beáradnak az energiák ezekbe az üzletekbe - a szükség energiáját, az egészség vagy sajátos esetekben, az egészség-hiány energiáját.

Következésképpen, rendkívüli dinamika zajlik a ti munkahelyeteken! Ez az első dolog, amit ti sajátotoknak tekintetek. Ti álcázzátok ezt. Azt állítjátok, hogy a tietek! Nem akarjátok munkahelyi kérdésnek tekinteni, mivel és kihangsúlyozzuk, amit mondani fogunk: kedvesem, hamarosan megfelelő a pillanat ahhoz, hogy ott hagyd azt a helyet, és te nem akarod megfigyelni ezt, mivel félsz attól, amit a következő lépésed jelent! Te ki fogod emelni az összes potenciális kihívásokat, azzal kapcsolatosan, hogy miért nem tudsz elmenni. Azonban te tudod és én is tudom, hogy ideje tovább menned.

Az, amit te most teszel abban áll, hogy magadba szívod annak a társaságnak az összes energiáit, melyben dolgozol. Te most magadba szívod minden nem - Shaumbra barátod energiáit, akik rád helyezik át, a kötelesség nehéz energiáit. Ők, nem tudatosan teszik ezt, azonban energetikai szempontból tudják, hogy megtehetik.

Ugyanakkor te átveszel egyes problémákat, melyeket mi Ízisz sebeinek nevezünk - Ízisz energiái jelenleg konfliktusban vannak abban a zónában ahol élsz, mivel itt volt Atlantisz egyik központja és ott, egy nagyon régi és nehéz energetikai tevékenység zajlott azokban az időkben. Ízisz sebeinek problémáiról van szó. Te mindezeket magadba szívod a környezetedből. Te, akárcsak a többi Shaumbra, nagyon empatikus vagy. Olyan vagy, mint egy szivacs, mindent magadba szívsz környezetedből, hogy majd rendkívüli módon magadénak tekintsd ezeket, azt állítva, hogy hozzád tartoznak.

Ezek nem a tieid. Nem igazán a tieid. Ellenállhatunk ennek a dolognak, de te harcolhatsz a megőrzésükért, és én veszíteni fogok. Úgy fogod végezni, hogy megőrzöd őket. Vagy, döntést hozhatsz most, e Shaumbra csoportnak és e csodálatos tűznek a jelenlétében, előzőleg már álltam e tűz mellett és nagyon jól éreztem magam... - én megtehetem ezt de te, nem!

Választhatsz. Döntést hozhatsz: ezek nem az én problémáim és nincs szükségem arra, hogy megőrizzem ezeket fizikai testemben. Ezután, ne gondolj többé rájuk, ne aggódj miattuk! Csupán lélegezz. Engedd meg Ohamah-nak, hogy tegye a dolgát veled kapcsolatosan, az a néhány nap alatt és engedélyezd azoknak a problémáknak, hogy ne legyenek többé a tieid. Meg kell kérdezzelek, akarod még őket?

SHAUMBRA 2: Nem.

TÓBIÁS: Szükségét érzed még a megőrzésüknek?

SHAUMBRA 2: Nem, egyáltalán!

TÓBIÁS: Miért vetted át őket?

SHAUMBRA 2: Mert kissé ostobább vagyok?

TÓBIÁS: Tulajdonképpen te nagyon szeretetteljes vagy és van egy másik része is Emma történetének, amit nem osztottam veletek időhiány miatt, azonban Emma mindig úgy érezte, hogy többel rendelkezik, mint a többiek. Nem úgy értjük ezt, mintha egoista volna. Ő többet elviselhetett: több emóciót, több fájdalmat, több nehézséget. Ezért vette át anyja, apja, meghalt férje és a többiek energiáit.

Átvette, mintha saját keresztjei lennének, melyeket neki hordoznia kell. Azonban, elmúltak azok az idők, amikor kereszteket kellett hordozni. E dolog, ezelőtt 2000 évvel történt. Ne tegyétek ezt többé a jelenben. Te felszabadíthatod ezt.

Még van egy szíved és egy lelked akkor is, ha nem veszed át többé más emberek problémáit. Az Új Energia standardjaként nem leszel többé jó - nem leszel jó standard, ha összeroppansz! Ezek nem a te problémáid. Mindannyian látjuk ezt - én, Metatron és a többiek figyeljük ezt jelenleg.

Nem a te problémáid. Felszabadíthatod őket, döntést hozva, miután beismerted, hogy nem tartoznak hozzád. E tény, közömbös személlyé tesz téged? Nem! Standarddá tesz, mivel megmutathatod a többi embernek, hogy a problémáik nem tartoznak hozzájuk sem. Megmutathatod a többieknek, hogyan szabadíthatják fel azokat a problémákat, melyek nem igazán az övéik.

Miután választottál, lélegezz! Ez segíti az energia áramlását benned.

Most, ami történik itt számodra és a többi Shaumbra számára is, abból a tényből áll, hogy miután döntést hoztál, például, mint a fizikai testedet károsító dolgok felszabadítása... Apropó, nagyon sokat aggódtál az utóbbi években. Most, ezek csupán a felszínre kerültek. Te olyan dolgokért aggódtál, melyek nem tartoznak hozzád.

Itt van jelenleg egy helyzet: te azt választod, hogy felszabadítod ezeket. Az energia elkezd mozogni. Te megkönnyítheted ezen energiamozgás folyamatot, szabályos légzéseddel szelíddé és kecsessé teheted. Megkönnyítheted az energia szelíd mozgását tudatodban és testedben azzal, amit könnyű testmozgásnak nevezünk. Sétával, jógával - egyszerű testmozgásokkal. Apropó, minden alkalommal, amikor blokkolódtok valamiben, bármilyen problémában, tegyetek valamit fizikai szempontból, kifejezve a mozgást és testmozgással arra késztetve az energiát, hogy mozogjon testetekben. Ha mozgatni akarjátok az energiát - nem egy nehéz, hanem egy könnyű tevékenységgel - ez lehetővé fogja tenni, hogy ezek a dolgok kiáramoljanak a testetekből. Amikor el fognak menni, nem fognak másvalakihez menni. Nem fognak rájuk kapaszkodni, hogy megbetegítsenek vagy kifárasszanak másokat. A mozgás, vissza fogja fordítani azt az energiát, a természetes tisztaság állapotába. És, mi több, lehetővé teszi ezeknek az energiáknak nemcsak a visszatérését a régi dualitás világába, hanem rendelkezik azzal a potenciállal, mely engedélyezi ezeknek az energiáknak az átalakulást és Új Energiává való feldolgozását. Erről majd, egy másik alkalommal fogunk tárgyalni. Azonban tegyél valamit, mely mozgásba hozza majd az energiát!

Ha nem fogsz valamit tenni - ha csupán választasz, és nem fogsz lélegezni, nem végzel fizikai mozgást, az energia bár távozni fog tőled, azonban ez nem lesz kecses és kellemes számodra. E folyamat, megközelítőleg egy és fél hónapig fog tartani, amíg átmész rajta. Nem kell erőltetned. Nem kell nyomást gyakorolj rá, csupán engedélyezd, hogy megtörténjen a természetes folyamat! A következő napokban sokat fogsz tenni e dolgok közül, Ohamah iskolájában. Ez egy csodálatos alkalom arra, hogy elengedd az energiát. Kedves, benned nem mutat túlságosan jól! Köszönöm!

SHAUMBRA 2: TÓBIÁS, nagyon szépen köszönöm!

SHAUMBRA 3 KÉRDÉSE: (Linda olvassa az internetről) E kérdés számos kérdést tartalmaz és eltelt néhány hónap azóta, amikor a nyári kérdés-válasz ülésen azt mondtad egy hölgynek, hogy hirdesse ki kurzusát és ez jó kezdés lesz majd számára. Rendben, megtettem ezt. 2 éves kurzusra számítottam, így hát meghirdettem ezt a kurzust.

És egyetlen telefon, egyetlen hallgató sem jött! Mi történt? A Régi energiában teremtettem? Igazán készen állok erre? Tanító vagyok-e, mivel most már nem tudom, ki vagyok és azzal a központtal, amit teremtettem, bezártam az ajtót? Kérlek, mondd meg nekem, mi történt?

A megfelelő úton vagyok-e, és ha jelen van St. Germain és ha szükségem van egy fenékbe rúgásra, ám legyen, ha ily módon megjönnek majd a változások! Készen állok. Kérlek, ne kímélj! Engedd, hogy megkapjam ezt!

TÓBIÁS: Nagyon sokat beszéltünk mai Shoudunkon ezekről a problémákról, mivel energiád jelen volt a Shoudban. Beszéltem arról, hogy szabadítsuk fel az elvárásokat azzal kapcsolatosan, hogyan fog kinézni, hogyan fog megnyilvánulni. Beszéltem arról, hogy kezdd valami olyannal, amit már csináltál, majd engedélyezd, hogy átmenj egy tanulási folyamaton. Néha szükség lesz - hogy is mondjam - néhány energia spirálra, mielőtt a legkívánatosabb szintre fejlődnél, eljutnál.

Elvárásaid vannak a hallgatók számát illetően. Gondoltál már arra, - ne nevessetek Shaumbra - hogy hallgatók nélkül tarts kurzusokat? Most már nevethettek. (nevetés) Ez, egy elvárás. Az a tény fontos, hogy te kurzusokat tartasz. Az a tény, hogy elvárásaid vannak, korlátozza és blokkolja azt. Persze, hogy a megfelelő úton vagy. Persze, hogy mozgatod az energiát. Te, az eszméhez kötődő szenvedély vagy vágy folyamatában jársz, azonban most a szakadék szélén állsz. Te, energiádat a projektbe helyezed, de most arra kérünk téged, hogy engedd, hogy különböző módokon nyilvánulhasson meg. És semmi más, őszintén, de nagyon őszintén, tarts leckét egyetlen fizikai jelenlévő nélkül, azonban figyeld, ki fog megjelenni!

És ez azt jelenti - megpróbáljuk szeretettel mondani ezt...

LINDA: Azt mondta, adj neki egy seggbe rúgást.

TÓBIÁS: Ez, St. Germain volna, én, Tóbiás Vagyok.(egyesek nevetnek) Ez, nem a te utolsó küldetésed. Te rögzítetted szívedet és elmédet egy bizonyos módon. Ez fejlődni fog, ha engedélyezni fogod. Következésképpen, folytasd könnyed fókuszálásod fenntartását, helyezd szelíden energiádat, amint én, Sam esetében tettem. Helyezd energiádat ebbe a kurzusba és figyeld, hogyan jelennek meg majd más dolgok is! Köszönöm!

SHAUMBRA 4 KÉRDÉSE: (egy nő a mikrofonnál) Üdv Tóbiás! Boldog vagyok, hogy ma veled lehetek és mindannyitokkal! Kineziológiával dolgoztam 15 éven keresztül és most egyfajta változást érzek, ebben a tevékenységben. A kineziológia a testre hat. A testnek egy visszajelzése/feedback és érzem, hogy amikor kérek valamit, a test válaszol nekem, mely nem helyes és azt akarom tudni, hogy ez kapcsolatban van-e az Új Energiával?

TÓBIÁS: Valóban. A kineziológia, mindennél jobban bizonyítja, hogyan működik az energia, hogyan működik az elme és mindez, hogyan működik együtt, azonban megvannak a saját korlátai. Ezek a korlátok tulajdonképpen mindkét félnek - a gyógyítónak és a kliensnek - a hitrendszereiből állnak. Jótékony hatása abban áll, hogy számos embert megnyitott annak megértésére, hogy sokkal több létezik, mint az elektromos mérőműszerek, hogy léteznek energetikai mértékrendszerek. Mivel feltetted a kérdést, visszafordítom ezt hozzád. Ezt kérdezem tőled: Melyik a mértékrendszerek következő evolúciós szakasza, mely túlmutat az elektromos dolgokon, a kineziológián, mindezeken a dolgokon? Hogyan segíthet valaki eljutni az energia észleléséhez és megértéséhez - ciklusaihoz, hullámaihoz azon, amit intenzitásnak és erőnek neveznétek, kiterjedési képességéhez? Mi a következő szint? Felteszem most neked a kérdést.

SHAUMBRA 4: Észleltem, hogy a test téves módon válaszol, mivel érzem, hogy nem ez a helyes válasz. Következésképpen, ez csupán egy érzés.

TÓBIÁS: Valóban és mi megpróbálunk ma válaszolni a kérdésedre. Feltesszük neked és minden Shaumbrának e kérdést, figyeljétek az új megértési módot, vagy amit mérésnek neveztek - talán nem a mérés a megfelelő - hanem az energia quantifikálásának alapjai. Ez, kissé a gnoszt használatát igényeli. Ez nem olyan válasz, mely azonnal megjön, mivel nemcsak a Régi Energia megfigyelését igényeli, hanem az Új energia jellemzőinek a megfigyelését a jelenben, mely bizonytalanságra hajlamos. E helyzet bizonyosan a Gnoszt számára való. El kell mondanunk, a rendelkezésre álló potenciálokat figyelve, hogy létezik egy másik csodálatos rendszer, a kineziológián túl. Köszönöm!

SHAUMBRA 4: Köszönöm!

SHAUMBRA 5 KÉRDÉSE (Linda olvassa az internetről): Létezik valami, amit szeretnék megérteni és szeretném, ha megmagyaráznád nekem. Miért van az, hogy ti mindannyian, TÓBIÁS, St. Germain és Kuthumi, oly sok szót használtok? Hová lett az egyszerűség és a kristálytisztaság? Azt mondjátok, hogy általunk, a Shaumbra által beszéltek. Zavart és az érdeklődés csökkenését érzem, amikor hallgatlak vagy olvaslak, e vég nélküli beszédek miatt. Miért hiszed, hogy nekünk ilyen számtalan szavakra van szükségünk a meghallgatáshoz és megértéshez? Nagyon értékelném, ha gyorsan és direkt módon jutnál a lényeghez. Legőszintébb kívánságom az, hogy egyre inkább engedd megjelenni az egyszerűséget. Köszönöm!

TÓBIÁS: Válaszomat tartalmazza a kérdésed. (egyesek nevetnek) Akkor, amikor ti tömörré/velőssé váltok, mi is tömörré/velőssé fogunk válni. A Shoud, a Shaumbra tükrözése.

Addig, amíg ti továbbra is ismétlitek magatokat, és értékes energiát pazaroltok, mi csupán ezt tükrözhetjük felétek. Egy adott pillanatban, mi nagyon tömörré fogunk válni, mivel ti is nagyon tömörek lesztek.

Ugyanakkor, nagyon gyakorlatias szinten, szükség van egy bizonyos időre, egy bizonyos energia mennyiség átadásához. Nem csupán szavakról, információkról van szó, melyek Cauldre által bejönnek, hanem egy bizonyos energia mennyiségről is. Van itt egy trükk is, mi átadjuk a Shoud minden energiáját nektek, miközben ti zenét hallgattok.

Ennek semmi köze nincsen a zenéhez és tudjuk, hogy egyesek közületek nem szeretitek a zenét, azonban mi szállítóeszköznek használjuk ezt. Cauldrénak sokban volt része! Ő, szereti a zenét. Ez - Cauldre, olyan dolgokról van szó, amiket nem mondhatok el neked sem...

Az egész shoudot, minden energiáját, akkor közvetítjük neki, miközben ő zenét hallgat. Lehetséges, hogy egy bizonyos napon, eljutunk majd abba a helyzetbe, amikor együtt zenét hallgatunk 3 percig és minden energiával rendelkezni fogtok. Egyelőre még nem tartunk ott, mivel az energiát átküldjük, azonban ez időt igényel, 56 perc és 30 másodperc között és 92 percig tart, amíg átadjuk a csoportnak az információt. Ezeket fizikai füleitekkel kell hallgatnotok és távozásotok után, majd megtárgyaljátok, előre és hátra haladtok, az elmondottakkal kapcsolatosan.

Mindannyian, akik a fórumra írtok, abszolút módon tévedtek a Shoudban elmondottakkal kapcsolatosan! Egy átadott energiáról van szó. Nincs ebben semmi, amit intellektualizálni vagy tárgyalni kellene. Nem a szavakról van szó. Az energiáról van szó. Köszönöm!

SHAUMBRA 6 KÉRDÉSE (egy nő a mikrofonnál): Üdv TÓBIÁS! Köszönöm a csodálatos zenét! (nevetés és tapsok) Szeretnék kérdezni tőled valamit, a lányommal kapcsolatban. Ő nagyon ellenáll az életörömnek és szeretném tudni, hogyan támogassam őt választásában. Minden alkalommal, amikor nagyon kiterjedek, ő még jobban ellenáll, mint amikor eljövök a workshopokra vagy kurzusokra. Szeretném megtudni, hogyan segíthetnék neki, ebben a tekintetben.

TÓBIÁS: Valóban! Amikor megjelenik egy nehéz dolog, ez behatol a két ember között lévő dinamikába és a szeretet szükséglet dinamikájába, valamint az elvárás fenntartásának szükségletébe, a családi környezet részéről.

Valahányszor te mélyen behatolsz szenvedélyedbe, tanítási folyamatodba és munkádba, ő mindannyiszor egy még nagyobb szétválást érzékel, házatok részéről. E dolog kiemeli aggodalmadat, hogy a család össze fog roppanni. Nem saját biztonságának vagy kényelmének lerombolásáról van szó, hanem hosszú távon, a családról. Ezért tanúsított ellenállást.

Akkor, amikor - hogy is mondjam, - a család teremtett egysége feloldódik, még mindig létezni fognak neheztelések, mivel fennmarad annak érzése, hogy te tetted ezt, egoizmusoddal, amit egoizmusként észlelnek - a meg nem hallgatott szükségletekkel és kívánságokkal, a család szükségleteivel kapcsolatosan. Azonban ha megfigyeled a saját Emmád történetét, azzal kapcsolatosan, amiért a Földre jöttél és amit tenni fogsz, meg fogod tudni, hogy csak korlátozott ideig vállaltad azt, hogy kapcsolatban fogsz élni. Te tudtad, hogy saját szenvedélyeid vannak és ezeket a többiek is ismerik, azok akik életednek részei lettek.

Ugyanakkor általa te saját aggodalmaidat és félelmeidet érzed át e munka beteljesítésével kapcsolatban még akkor is, ha te nagyon erős vagy. Nagyon karizmatikus vagy az általad végzett munkában, azonban lányodban, te saját kétségeid tükrözéseit figyelheted meg.

Az a probléma, hogy te semmiképp nem szabad többé rá koncentrálnod, bár nem megfelelőnek gondolod ezt, azt hiszed miatta kell aggódnod, pedig saját szükségleteidért kell. De, bizonyos értelemben, amikor abba hagyod, hogy olyan mechanizmusként használd őt, mely által magadat nézed, e tény meg fogja oldani ezt a feszültséget. Mi tudjuk, hogy ez nem egy állandó dolog, hogy ez az ellenséges érzület, ez a feszültség és düh, meg fognak változni. Nem képeznek valami állandó dolgot.

SHAUMBRA 6: Köszönöm!

TÓBIÁS: Mondj köszönetet magadnak!

SHAUMBRA 7 KÉRDÉSE (egy nő a mikrofonnál) Köszöntelek Tóbiás! Azt hiszem, újra kell fogalmazzam a kérdésemet, mivel kissé meglepett engem, amikor azt mondtad nekünk, hogy a Shaumbrához kell kötődjenek. Ezért át kellett fogalmaznom, hogy így mutassam be. Minden anya nevében szeretnék beszélni - a Shaumbra közösségből. Ez nem egy közösség, hanem Shaumbra. Hogyan értsem meg anyaként, hogyan haladjak együtt gyermekeim speciális szükségleteivel, mivel nehéz számomra főképp, az egészség terén dolgozó orvosokkal, akik szerint létezik egy görbe, ahol lennie kellene a gyermeknek és ő nincsen ott. Ő visszamaradott a fejlődésében és az orvosi szaktekintélyek mindenféléket mondanak, ám és egyikükkel sem értek egyet. Te tudod, hogy nem szeretnék oda jutni, mint Sam-nek a szülei, hogy semmit nem értek, uram segíts, mi történik? Szülőként, szeretnék sokkal tudatosabbnak lenni. Hogyan segítsek a gyermekemnek? (a hallgatóság a háttérben nevet)

TÓBIÁS: Valóban! Nézd, milyen csodálatosan átalakítottad kérdésedet, egy Shaumbrához kapcsolódó kérdéssé, mivel ez a Shaumbra problémája is! Nemcsak a tied.

Ez egy nagyon hosszú válasz lehet. Talán énekbe kellene foglalnunk és ily módon átadnunk (nevetés), azonban a nevelési és orvosi rendszerek a tömegtudat tükrözései vagy alapvető dolgai. És, bizonyos értelemben jelenleg ezek nagyon blokkoltak és valóban létezik a tömegtudat nyomása, arra, hogy bizonyos módon kell végezni a dolgokat, legyen szó akár egy gyermekről, mivel ők tanultak és nagyon mentális standardokat használnak, görbéket, melyekbe be kellene illeszkednie gyermekednek, egy kategóriába, egy osztályba. Mindezeket Régi Energiáknak nevezhetnénk, mivel nagyon mentálisak. Ezek nem jelentenek módszert a gyermek serkentésére vagy motiválására, akinek speciális szükségletei vannak. Ők, helyben találni fognak egy skatulyát vagy egy pozíciót, melybe behelyezik őt. Nincs arról szó, hogy megpróbálnának igazán dolgozni ezekkel a problémákkal. Ugyanezek a dolgok jelentkeznek az orvostudományban és sok más hasonló dolgokban jelenleg, mindenhol a világon.

Az egyik dolog, amit a Shaumbra fenségében meg fog valósítani, mivel ők felfedeztek egy módot az Új Energia megnyilvánítására a Földön az, hogy - a következő években - Shaumbra típusú nevelési rendszerek fognak megjelenni, melyek e csoport, a ti együttes tevékenységetek és az energetikai társaság üzemanyaga által fognak megjelenni. Ki fogtok fejleszteni egy új gyermeknevelési rendszert, mely magában foglalja az összes vetületet - a Gnosztot, az elmét, szellemet és a testet. A Shaumbra fogja kifejleszteni. Nem mi. Mi támogatni fogjuk; nem mi fogjuk kifejleszteni. Ez kulcs válaszokat fog szolgáltatni azokra a dolgokra melyekről beszélsz. Az orvosi zónákban, főképp ebben az évben, nagyon sokat fogunk dolgozni a standard technológia energiájával, hogy megmutassuk azt, hogy nem fogja helyettesíteni az orvoslást, azonban helyettesíteni fogja a gyógyulás régi fogalmait. Az orvostudománnyal együttműködve fogunk dolgozni, olymódon, hogy nem fog eltörülni titeket az orvosi közösség ellenállása, csupán egy nagyon nagy oppozícióval kerültök szembe! (egyesek nevetnek)

SHAUMBRA 7: Én is mindent tudok ezekről.

TÓBIÁS: Amit te tulajdonképpen kérdezel, a következő: megteremtődnek-e az új rendszerek és igen, ezek megjönnek és a Shaumbrától fognak származni. Azoktól a Shaumbrától fognak származni, akik teremtővé kívánnak lenni, akik energia kiterjesztővé és mozgatóvá hajlandók lenni, akik tanítók akarnak lenni.

Jelenleg, te egy kedves lény tanítójává leszel, önmagad által és a legjobb dolog az, ha megérted, még a Régi Energiák rendszereivel kell dolgoznod, azonban Új Energiás módon fogod megvalósítani azt. A modul, a gyermek szükségleteinek megérzése lesz és annak megértése, hogy miközben azt kell tenned, amit te a tömegtudat bizonyos dolgaival való egyetértésnek vagy alkalmazkodásnak neveznél, neked sikerül ezeken majd túl lépned. Te nem vagy a rendszerbe beragadva. Ugyanakkor arra kérünk téged, amint előzőleg is tettük, tedd fel magadban, hogy ez a gnoszt kérdése, neki kell új válaszokkal jönnie. Minden hozzávaló előtted van és csupán alkalmaznod kell a gnoszt energiáját, hogy megtudd, hogyan használd azt Új Energiás módon. Tudjuk, nem kizárólag válaszoltunk a te kérdésedre. Értjük ennek szándékát, azonban ez egy túl nagy téma.

SHAUMBRA 7: Oké. Nagyon szépen köszönöm, szeretetedet és bölcsességedet!

TÓBIÁS. Köszönöm!

LINDA: Mit érzel még két kérdéssel kapcsolatosan?

TÓBIÁS: Rendben van!

SHAUMBRA 8 KÉRDÉSE (egy férfi a mikrofonnál): Hej TÓBIÁS. Szeretnék kijelenteni valamit, amit ma korábban már kijelentettél. Létezik humor a halálban és ezt a kijelentésemet alá is fogom támasztani. Apám, a múlt vasárnapot választotta tranzitja megtételéhez és a folyamat alatt - szerencsém volt ott lenni, - ő sietett átmenni, néhányszor megpróbált leszállni az ágyból, ami elég különös volt, mivel nagyon beteg volt és azt kérdeztem magamban, mi a fenének akarja magával vinni régi oboás testét oda, ahová megy? E tény elképesztett engem. De mindenképp...

TÓBIÁS: Apropó, nem arról van szó, hogy magával akarta vinni a régi testét. Ő, megkísérelt kilépni a testéből, el akarta hagyni fizikai testét és mivel még össze volt kapcsolódva a szellemmel, mindkettő egyszerre mozdult.

SHAUMBRA 8: Ok. Annyi bizonyos, hogy néhányszor megpróbált leszállni az ágyból!

TÓBIÁS: Ő, megpróbált kiszállni a testéből. Megpróbált elmenni.

SHAUMBRA 8: Rendben, ez egy jó dolog volt.

TÓBIÁS: Igen!

SHAUMBRA 8: Egyszerű emberként aggódom érte és szeretnék megbizonyosodni arról, hogy miután átment, nem tévedt-e el és csupán tudni szeretném azt, hogy rendben van-e és vigyáz-e rá valaki?

TÓBIÁS: Visszafordítom rád a kérdést. Nagyon sok Shaumbra létezik, aki aggódik azokért, akik eltávoztak, főként mivel megértették azt, ami akkor történik, amikor megteszik az átmenetet. Hála Istennek, nem tevődik fel a gonosz vagy a pokol kérdése! Szójátékok nélkül, azonban nem mennek át a fátyol másik oldalára és minden csupa ragyogás lesz. Lényegében magatokkal viszitek, amivel rendelkeztetek. Egyesek eléggé szerencsések ahhoz, hogy kapjanak egy álomjárót (dreamwalker-t), aki vezeti őket és léteznek olyan szerencsések is, akiknek van egy megvilágosodott ismerősük, aki ott van, - személyesen számukra, amint te is ott voltál - aki, a kényelmükért és az örömért van ott. Te nem valósítottad meg azt, amit mi álomjárásnak (vagy dreamwalk-nak) nevezünk, azonban energiád segített neki átmenni a fátyolon túlra. Apropó, az átmenés rendben zajlott. Általában, rendben van. Ez történik a fátyol túlsó oldalán. Azonban, amikor szeretted átment, azonnal fogadták őt - volt ott egy kutya és néhányan - arra kértek minket, ne adjunk meg sok részletet erről... néhányan azok közül, akiket ebben az életben ismert. Így hát nem volt nehéz a számára, hogy ezt mondjam. Nem kelt át a Virágok Hídján, azonban jelenleg őt, ez nem érdekli.

SHAUMBRA 8: Rendben. Elég jó! Köszönöm!

TÓBIÁS: Jól van. Körülbelül négy hónapig eltart, amíg kapcsolatba fog lépni majd veled. Most, egyéb tevékenységek zajlanak.

SHAUMBRA 8: Oda fogok majd figyelni, hogy ezt tegyem, köszönöm!

SHAUMBRA 9 KÉRDÉSE (egy nő a mikrofonnál): Igen, hello Tóbiás! Meg szeretnélek kérdezni, mivel szakértő vagy az új szexualitás terén, mely megfelel az én tevékenységemnek is, hogy én (lélek), abszolút módon vagyok, és végtelen erőm van. Tudom ezt, és sok tapasztalatom van, mint sok más Shaumbrának is. És mégis, összezavarodtam új üzleti projektemmel kapcsolatosan. Érzem, hogy annyira közel vagyok, nagyon közel. Állandóan ez az érzésem van és kérdezem, létezik-e félelem, egy bizonyos típusú félelem, amit nem látok vagy nem érzek, vagyis miről is van szó? Miért nem kezdem el megvalósítani ezt?

TÓBIÁS: Át fogom alakítani kérdésedet, egy Shaumbra típusú kérdéssé. (nevetés) A Teremtő állapota, egy érdekes dolog. A teremtő állapot, felszínre fogja hozni problémáitokat. Egy bizonyos célból fogja felszínre hozni, mivel egy igazi Teremtő nem kívánja magával cipelni sok régi problémáit. Amikor új üzleted választását meghoztad, a teremtő energia bevésődésének pillanatában, ez dolgokat hozott a felszínre, mint a félelem, bizonytalanság és önmagaddal kapcsolatosan feltett kérdések.

Ezután, a Régi Energia világában egy harc fog zajlani, előre és hátra és megpróbálod közölni magaddal, hogy ne nézd a félelmeket, legyél erős, legyen pozitív magatartásod. Ezek, lényegükben egy szart jelentenek, mivel te igazán nem az energiához szólsz. Csupán, megpróbálod álcázni azt. Csupán megpróbálod fehérebbé tenni. Akkor, amikor a teremtő érzi az energiát, a teremtő érti, hogy reálisak, reálisak és jelen lévők. De a teremtő azt is érti, hogy a félelemnek, izgatottságnak és aggódásnak az energiái, nem kell negatívnak lenniük. Nem szabad megállítaniuk tégedet. Ők együtt dolgozhatnak veled. A félelem, csupán egy energia.

A bizonytalanság, csupán egy energia. Nem kell megpróbáld megváltoztatni vagy átalakítani ezeket. Egyszerűen, ismerd fel őket! Hozd be a félelmet teremtéseidbe, hozd be a bizonytalanságot is és figyeld, mi történik! Figyeld, olyan mintha ránevetnél a halálra, mintha új módon szemlélnéd a dolgokat, olyan mintha szemináriumot tartanál emberek nélkül, figyeld, hogy mi történik akkor, amikor behozod ezeket az energiákat, mivel ők a teremtő támogatóiként fogják végezni!

Te vagy a Főnök. Te vagy az útmutató és irányt adó. Te hozod be ezeket az energiákat, melyek ahelyett, hogy elborítanának vagy megállítanának téged, újra fognak irányulni - hogy is mondjam - átszerveződnek és támogatássá fognak válni. Ez egy nagyszerű dolog! Ne félj a félelemtől! Természetesen! Köszönöm! Ezek után, Shaumbra, későre jár. Cauldre hangja kimerül. Energiátok magas, tehát ez egy csodálatos hely! Ha volna egy énekünk, mely meg is van, elénekelnénk azt, és ismét átalakítanám az egész napot, értetek.

És ez így van.

(Fordította: Korpos Magdi)


A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven "Cauldre" adja elő, aki a coloradói Goldenben él. Tóbiás története a bibliai Tobit könyvéből megtalálható a Crimson Circle weboldalán www.crimsoncircle.com. A Tóbiás anyagok térítésmentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999. augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé.

A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a mennybemenetel felemelkedési állapotának, avval segítik a többi embert utazások részleteinek megosztásával, óvva és kalauzolva őket. Több, mint ötvenezer látogató jön el minden hónapban a Crimson Circle weboldalra, hogy elolvassa a legújabb anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat.

A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradóban, ahol Geoffrey Hoppe-n keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat. Tóbiás állítása szerint ő, és a többiek a mennyei Bíbor Páholyból csatornáznak az emberek felé. Tóbiás szerint, leolvassák az energiáinkat, és visszatolmácsolják a saját információikat a számukra, tehát így láthatják az emberek magukat, ahogyan kívülről látszanak, miközben megtapasztalnak belülről. A "Shoud" a csatornázás szerves része, ahol Tóbiás félreáll, és az emberek energiája közvetlenül csatornázódik át Geoffrey Hoppe-n keresztül.

A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak a nyilvánosság előtt. A Bíbor Kör a bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból, szerte a világból.

A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy humán kalauzolókként és tanítókként szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem evangelizáló misszió. Nem "örömhírhozás." Inkább, a benső fény fogja odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp behajózni, eljön hozzád.

Amennyiben ezeket a sorokat olvasva, igaznak érzed e sorokat, kapcsolódást érzel hozzájuk, valóban Shaumbra vagy. Tanító és humán kalauzoló vagy. Engedd meg az isteniség magvának benned, hogy virágba borulhasson ebben a pillanatban, és mindörökké virágozhasson. Sosem vagy egyedül, az egész világon a család vesz körbe, és angyalok a körülötted lévő birodalmakban.

Kérjük, ezt a szöveget terjessze szabadon, nem kereskedelmi alapon, teljesen ingyenesen. Kérjük, a szöveghez tartozó teljes információt hagyja egyben, beleértve ezeket a megjegyzéseket is. Minden egyéb felhasználáshoz Geoffrey Hoppe, Golden, Colorado írásos engedélye szükséges. Tekintse meg a kapcsolatokat a weboldalon: www.crimsoncircle.com

Minden jog fenntartva.© Copyright 2007 Geoffrey Hoppe, Golden, CO 80403