TÓBIÁS ANYAGOK

Tanítók Sorozat:

2. SHOUD: "Standard Technológia" - Főszerepben Tóbiás, Geoffrey Hoppe csatornázásában

Kérdések és Válaszok

Elhangzott a Bíbor Körben,
2006. Szeptember 2-án.

www.crimsoncircle.com


És így van ez, kedves barátaim, mi folytatjuk ezen találkozó energiáját, Kuthumi és Adamus St. Germain kíséretében.

Ma egy nagyon lényeges fogalomról beszéltünk, egyáltalán nem új ez - jelen van amióta elmentünk Otthonról: az energia sokszorozódásának, mimetizmusának és tükrözésének képessége. Most a Standard Technológiájának nevezzük, mivel ti egy standard energiát választotok. Ti választjátok ki ama standard energiáját és arra használjátok, hogy minden másnak példaként szolgáljon. Már a Teremtés, az omniverzum kezdetétől alkalmazzák ezt. Megfigyeltétek, hogy a galaxisok más galaxisokat tükröznek, sok azonos összetevővel rendelkeznek? Mindeniknek kissé másképp kell újra-rendeznie energiáit, azonban lényegében az egyik a másiknak példája vagy tükröződése. A bolygók és csillagok is, hasonló módon tükröződnek. A Teremtés, az előző példák alapján működött, majd általuk növekedett és kiterjedt. Ez az energia nagyon természetes áramlását képviseli.

Mi most kissé másként valósítjuk meg a Standard Technológia által. Mi a képességet használjuk, például annak képességét, hogy az eszenciát a többi összetevőnek sugározzuk, minden irányba, hogy ezek alkalmazkodhassanak ezután - akár az egészség állapothoz, akár a vitalitáshoz vagy a szeretethez vagy bármi eszenciájához, amit meg szeretnétek teremteni. Azonban, mi valami mást teszünk a Shaumbrával, az Új Energiában. Mi hozzáteszzük a gnoszt energiáját és az új energiáját ehhez a régi teremtési módszerhez - a példa által újra-teremtve - hogy bizonyos érdekes eredményeket kaphassunk. Alkalmaztuk például biológiátok egy egészséges sejtjét, hogy tükröződjön az összes többi sejtekben. Ti megnyitjátok a tiszta kommunikációs vonalat ahhoz, hogy mindenik sejt érezhesse és rendelkezhessen az egészség és az életerő energia - vagy a tökéletes egyensúly - példájával.

Azonban most, Shaumbra, mi hozzátesszük még az Új Energiát is, nem csupán újra-teremtünk a példa által. Mi alapként használjuk a példát, látjátok, azonban megnyitjuk vagy kiterjesztjük a példa képességét, hogy sokkal gyorsabban és interdimenzionálisan kiterjedhessen! E dolog valóban kivesz titeket a lineáris útról és áthelyez egy kiterjedt útra. Még mindig alkalmaztok valamit testetekből, tudatotokból, bármit, az új teremtés alkotóelemeként, azonban most hagyjátok kiterjedni és tovább menni. Ráadásul, a gnoszt használatával lehetségessé válik, hogy a folyamat energetikai szempontból sokkal hatékonyabbá váljon... gyorsabban, kiterjedtebben és hatékonyabban megvalósulhasson majd.

Ezért mi ezt mondjuk: a következő 30 napban, naponta használjátok e folyamatot! Nem kellene olyasvalaminek lennie, amivel harcoljatok, ennek kellemes dolognak kellene lennie. Nem fegyelmezésnek kellene lennie, olyasvalaminek kellene lennie, amit teremtőként, megvalósításnak választotok magatoknak. Figyeljétek, amint egy egyszerű példa, az egészséges sejt példája, mély hatást gyakorol egész testetekre!

Amikor e folyamatot megvalósítjátok, maradjatok az elmén kívül! Ne próbáljátok ellenőrizni ezt! Ne próbáljátok manipulálni! Ne próbáljátok közölni ezzel az "egészség-példával", hogy egy bizonyos specifikus zóna felé irányuljon, például térdeitekre vagy vállaitokra vagy valamilyen más helyre! Ha valamilyen egyéni egészségi problémátok volt, ne erőltessétek, ne irányítsátok ezt a sugárzó standard energiát eme hely felé! Hagyjátok, hogy természetesen áramoljon. Végződhet ujjbegyeitekbe haladva, energetikai okokból. Más helyekre menve is végződhet. Rendszerint a fájdalom vagy szenvedés forrása - vagyis a bántalom helye, ahol érzitek - nem az eredeti helyén található. Csupán ti ott érzitek. Energetikai útvonalak léteznek testetekben. Amit tenni fogtok az, hogy megfelelő módon engeditek áramolni a standard energiát. Semmit nem kell ellenőriznetek! Ti, egyszerűen, Teremtetek.

Ezek után, örömmel válaszolunk kérdéseitekre és én, Tóbiás, el kell mondanom azt, hogy a mai napon én fogok válaszolni nektek. Velem vannak St. Germain és Kuthumi is, azonban védelmetekért, én fogok válaszolni! (hahotázó nevetés)

LINDA: Köszönöm! Apropó, problémám nem az adókkal kapcsolatos, hanem a sebesség túllépésért kirótt büntetésekhez!(nevetés)

TÓBIÁS: (kuncogva) Ez egy másik dolog. Az imént beszéltem nektek az elfoglaltságról. (hahotázó nevetés!)

1. SHAUMBRA kérdése (Linda olvassa az internetről): Mi a kapcsolat a felemelkedés és az Álom-utazás között?

TÓBIÁS: A felemelkedés és az Álom-utazás nagyon hasonlatosak, te pedig egy nagyon világos és átfogó kérdést tettél fel, ezért megpróbálunk kicsit erre koncentrálni. Ezek nagyon hasonló összetevők és St. Germain azt mondja, hogy szeretne külön foglalkozni ezekkel, amikor be fogunk lépni az Álom-járásba a Felemelkedést illetően, vagyis amit ti Szuverén Műhelynek neveztek. Fel fogjátok fedezni, hogy a születés, halál és test általi felemelkedés közti kapcsolatok valamennyien azonosak, csupán különböző energia-formák.

LINDA: Köszönöm!

2. SHAUMBRA kérdése (egy asszony a mikrofonnál): Köszöntelek mindhármatokat! Beszélhetnénk egy kicsit Dél Amerikáról? Főképp a mindenkori szociál-demokrata elnökökről, mivel Chavez ezek egyike és hogyan befolyásolja ő Argentínát? Kérdésem második része pedig a következő: az üzlet, amit kapott adományok nyomán elindítottam, - van valami amit hozzátehetnék, hogy shaumbrább legyen...Tudom, hogy ez egy buta kérdés, de...

TÓBIÁS: Akkor... buta kérdéssé válik! Hadd válaszoljunk az első kérdésre, először! Amint az imént is elmondottam, minden politikai vezető a vidék emberei tudatának tükröződése. Az emberek gyakran a vezetőt fogják vádolni azért, ami történik, azonban egyidőben el kell fogadniuk nekik maguknak is vádat. A zóna, melyről beszélsz, általában, nem minden esetben, hanem általában, nagyon nehéz indulással rendelkezik. Eme start kapcsolatban áll azzal, amiről előzőleg beszélgettünk: átadni másoknak energetikai egyensúlyotokból vagy abból, amit hatalmatoknak nevezhetnétek.

Eme zóna a világnak nagyon erős része volt - mit akarunk mondani - egy szent és nagyon lényeges része volt, több évszázaddal ezelőtt. Létezett ott egy visszaélési energia... és mi itt főképp az inkákra és a mayákra utalunk; létezett ott még egy Abos-nak nevezett civilizáció is, melyről nem tudnak és ismeretlen volt akkor még; ezek eltűnt civilizációk... azonban mindezekben a civilizációkban visszaélések léteztek, és amint egyik előző ülésünkön már beszéltünk róla, e vírus hajlamos behatolni... Eme visszaéléssel kapcsolatos energetikai vírus arra törekszik, hogy behatoljon minden egyes részt átitatva, utat törve még a legszentebb részekben is, egészen addig, amíg ezek a valamikor nagyon szent birodalmak energetikailag nagyon kiegyensúlyozatlanokká nem válnak.

E dolog megnyitotta az utat annak, hogy belépjen egy más energia, egy adott pillanatban és ez az energia új szabályokkal, szabályzatokkal jött, valamint a hatalom általi táplálkozással. Ti a Katolikus Egyház néven ismeritek ezt. (egyesek nevetnek) Azonban, amint már mondottam, az energia hajlamos létrehozni a saját energia-típusát. Egy vírus fog belépni majd ebbe a zónába, majd valami hasonlóvá fogja változtatni azt. Ezen energiavírus jellemző volt a világnak eme részére és sok ott élő ember folyamatosan átadja neki erejét. Ha nem egy civilizációnak, akkor az egyháznak, a vezetőknek adják át ezt, akik hatalom által táplálkoznak, kijelentve, hogy az emberekért dolgoznak, azonban a helyzet azt mondja, hogy ők csupán maguknak és egy kis csoport emberért dolgoznak.

Sajnos nem figyelünk meg változást itt. Annyira átitatta ezt a civilizációt, és ha megfigyeltétek, mi nem voltunk ebben a zónában. Nem bátorítottuk arra Cauldret és Lindát, hogy ebbe a zónába utazzon, mivel veszélyes és kockázatosabb számukra, mint az, hogy Izraelbe menjenek. Nyílt háborúk vannak ott, azonban létezik egy törekvés az emberek iránti nagyobb tiszteletre és arra, hogy ne legyen többé ott, ugyanaz a táplálkozás típusú energia.

Dél-Amerika országaiban a szegénységnek és eme fékezhetetlen típusú energiavírusnak köszönhetően felvetődik egy nagyon nehéz pillanatnak a problémája, ha odamegy egy nagyon erős és spirituális személyiség. Bárminek kitennék magukat, elrablásuktól kezdve, egészen az erőszakos cselekményekig, a rabláshoz és más hasonló dolgokhoz hasonlókig. Ritkán láthattok elmenni oda egy channellezőt. Elő kell készíteniük egyfajta álcázó energiát és nyíltan szólva, szerettük volna, ha más helyekre megy el a Shaumbra.

Bármennyire is szomorú ez, mégis vannak dolgok, amiket tenni lehet itt. Neked, például, van ott egy hálózatod és már kifejlesztetted ama képességedet, hogy bizonyos módon, láthatatlanná tedd magad azok előtt, akik megláthatnának egy spirituális lényt és megpróbálnának így vagy úgy, táplálkozni belőle. Hozzád hasonlóak sokan vannak még a zónában, azonban egyelőre még nem fedeztétek fel egymást, nem vettétek fel a kapcsolatot egymással. Mihelyt elkezditek ezt megtenni, létrehoztok egy új típusú energiaritmust vagy szabványt a zónában, és ez elkezdi megváltoztatni azok tudatát, akik készen állnak e változásra.

E zóna... egy jóslatot fogunk itt előrebocsátani... a világnak eme zónája, egy nagyon forró, robbanékony hellyé fog válni. Létezik ott egy inkubátor annak, amit terrorista tevékenységnek neveznétek. Gyakran a terroristáknak semmilyük nincs... nincsenek sem politikai, sem spirituális terveik. Ők eme álcák mögé rejtőznek. Egyszerűen csak a táplálkozás a tervük. Ők nagyon, eme erősen ferde, energetikai vírus hatása alatt állnak és nagy számban fognak ott jelen lenni, mivel e zóna támogatja őket.

Rátok egy nagyon érdekes munka beteljesítése vár, mely elvezet a következő kérdésedhez, az általad végzett munkával kapcsolatosan. Egy újabb jóslatba fogok itt bocsátkozni, bár nem szokásom, azonban világosabban megfigyelhetem az ottani energiákat. Mostani munkád új fordulatot fog venni. Kiterjed majd, azonban legalábbis kezdetben még nem számodra izgalmas módon. Eljutsz majd odáig, hogy megláthatod választásod bölcsességét, azonban kissé korlátozott leszel és eme korlátozást a Standard Technológiával végzett munkád okozza majd.

Miközben behatolsz majd ebbe, és te már egy mély érzéssel rendelkezel, azzal kapcsolatosan, amit az imént mondottam neked, meg fogod változtatni egyes belső áramköreidet és ez mély ütközést gyakorol majd biológiádra és elmédre. Egy év múlva mostantól kezdve, nevetni fogunk majd ezen a kérdésen. Mostantól kezdve, hat hónapon belül, készen állsz arra, hogy ne veszítsd szem elől ezt! (nevetés)

Mivel elég bátor és merész voltál ahhoz, hogy megkérdezz, magam is bátorkodtam megosztani veled ezt az egyszerű igazságot.

2. SHAUMBRA: Köszönöm!

TÓBIÁS: Köszönöm!

3. SHAUMBRA kérdése (Linda a mikrofonnál): Kaptam egy kérdést, egy nagyon kedves Shaumbra Tanítótól. Elvégezte a szexuális energiákra vonatkozó workshop-t és elkezdte a munkát a vírussal, azonban nemrég férjének komoly panaszai lettek a vastagbelével, lehetséges, hogy rákról van szó. Kissé aggódik ezért: vajon munkája a szexuális energiákkal és a vírussal kapcsolatban áll-e ezzel?

TÓBIÁS: Filozofikusan szólva talán, azonban a jelenlegi körülmények közt: Nem! Ez egy komplex kérdés. Kuthumi egyszerű válasza szerint, időnként minden változó energia kiválthatja egy másik energiának a megváltozását, főképp, egy pár esetében - amikor két ember hosszú időn át volt együtt, és amikor erősen kölcsönhatásban vannak egymással.

A kérdés valójában így hangzik: "Vádolhatom magam azzal, ami történik?" A Válasz a következő: "Kategorikusan, Nem". Értsd meg, hogy minden megfelelő és értsd meg azt is kedves, hogy amint tudod, - Te tanító vagy, azonban egy kissé különböző tanító és különböző gyógyító! A Standard Technológiával való munka, melyről itt beszéltünk, mély hatással lesz majd partneredre!

Partnered, a helyzet - hogy is mondjam - kezdetben szigorú potenciállal rendelkezik, azonban e mögött nincs meg ama impulzus, hogy komoly problémává alakuljon, kizárólag abban az esetben, ha az illető nem ezt választotta valamiképpen. Azonban létezik egy kitűnő lehetőség arra, hogy te ma és mindennap dolgozz a Standard Technológiával. Tartsd meg egyszerűnek, hogy sugárzó egészség példaként használhasd testedben, mely segíthet minden testrészed újra-kiegyensúlyozásában. Semmi nem volt véletlen ebben, legyen bár szó a te szexuális energiákkal végzett kurzusodról, vagy az ő, most felszínre kerülő energia egyensúly kibillenésének potenciáljáról, vagy arról az ajándékról, amit ez nyújthat neked arra, hogy a Standard Technológiával dolgozhass.

Személy szerint hozzátennék itt egy figyelmeztetést és aláhúzom ezt a dolgot, talán két vonallal is: figyelem, ebben a pillanatban arra, amit az orvosok mondanak! Nem arról van szó, hogy tévesen irányítanak téged, nem létezik semmiféle összeesküvés, azonban őket arra képezték ki, hogy egy bizonyos módon válaszoljanak. Nagyrészt ők nem értik az Új Energiát, nincsenek ismereteik az energetikai gyógyulásról és kívül keresik azt, amit a számukra legmegfelelőbb útnak éreznek, bár ők nem nagyon értik a helyzetet. Válaszaik és reakcióik egy különböző típusú standard energiát hoznak, mely a félelemé, a betegségé és figyelmüket ezekre koncentrálják. Amikor e dolog megtörténik és engeditek, hogy a test minden sejtje tudomást szerezzen róla, akkor jön létre a probléma.

Így hát légy óvatos és kiegyensúlyozott, azok a dolgok tekintetében, amit az orvosok mondani fognak és kezdj el már mától dolgozni ezzel a csodálatos Standard Technológiával! Egy egészséges sejt sugározni fog a többi sejtek felé. Közölni fogja az összes többi sejttel, hogy távolítsanak el mindent, ami nem megfelelő. Köszönöm!

LINDA: Köszönöm!

4. SHAUMBRA kérdése (egy asszony a mikrofonnál): Valóban léteznek olyanok, akik egy világméretű kormányért dolgoznak, és ha igen, akkor hogyan illeszkedik ez bele az Új Energiába?

TÓBIÁS: E kérdés számtalan választ provokál részünkről. Léteznek olyanok, akik úgy érzik, hogy az egyetlen kormány a legjobb dolog az emberiség számára. Ők úgy érzik, hogy ez fogja meghozni a békét, az egységet és e dolgot megvilágosodott tudatnak egy bizonyos helyéről teszik. Vannak mások, akik ugyanezen a terven dolgoznak, bár különböző nézőpontból, megvalósítva, hogy sokkal könnyebb ellenőrizni a világot egyetlen kormánnyal mint többel. Egyik sem jó vagy rossz. Ők dolgoznak e terven, azonban közölhetjük veletek az általunk megfigyelt energiák következtében, hogy ez sem most, sem később nem képez valóságot.

Jelenleg a világ energiája visszatér az egyéni energiához, a forrás energiához. Ti szintén Isten vagytok. Atlantisz idejében, amikor egyetlen kormánnyal próbálkoztunk, amikor azzal próbálkoztunk, amit ti világméretűnek neveztek, ez nem működött, mivel lényegében eltávolodik az egyén szuverenitásától, egységétől és szentségétől. Akkor, Atlantiszban, megpróbáltunk mindent egyhelyre gyűjteni, arra gondolva, hogy így válaszokat találunk, azonban amint felfedeztük, mindezek már megvannak belül. A válaszok már ott vannak, minden egyes egyén bensőjében. Tehát az egyhelyre gyűjtés, egyetlen harmonikus típusú kormány vezetése alatt, nem olyasvalami, amit működni látnánk. Saját szuverenitásukat felismerő egyéneket látunk; íme ez fog történni hosszú, hosszú nemzedékeken keresztül! Köszönöm!

4. SHAUMBRA: Köszönöm!

5. SHAUMBRA kérdése (egy férfi a mikrofonnál): Jó estét mindenkinek - St. Germain Mesternek, Tóbiásnak és Testvéremnek, Kuthuminak! Mindhármatoknak elküldöm szeretetemet! Kérdésem a következő: Amivel ma itt dolgoztunk, a legutóbbi két-három hétben, meghozta számomra a test kiegyensúlyozását. De én más módokon szoktam dolgozni, sambala és más egyebekkel. Elmondhatod nekünk, hogyan dolgozhatunk mindezekkel?

TÓBIÁS: Nem.

5. SHAUMBRA: Nem?

TÓBIÁS: Nem. E dolog nehézséget okoz egyes Shaumbráknak - bár számodra nem - azonban ti, számos más utakat tanulmányoztatok és ezekkel megtanultátok azt, hogy az energia reális. Ez mozog, áramlik, életerő és teremtő energiát tartalmaz, ezek az alkotó elemei annak, amit használtok: változatos energiaformák. Meg kellett tanulnotok ezeket a módozatokat ahhoz, hogy megértsétek azt, hogy az energia reális.

Együtt jutottunk eddig a pillanatig, amikor egyszerűsítjük ezt a dolgot. Úgy teszünk, ahogy Kuthumi! Eltávolítottunk minden más csapdát, főképp a mentális csapdákat képező dolgokat. Vannak még egyéb csapdák is, melyeket itt a Földön nem alkalmaznak. Létezik számos módozat, mely az interdimenzionális energiákkal kapcsolatos. Így van? Bár nem működik a Földön... kívül, ott van, azonban ti most azért vagytok a Földön, hogy megnyilvánítsátok, megtanítsátok másoknak és teremtsetek.

Így egyszerűsíteni fogjuk. Alkalmazni fogjuk a Standard eme egyszerű Technológiáját. Fel fogjátok majd fedezni, hogy ez nem fogja engedni, hogy belépjetek az agyba, az elmébe. Azt mondanám... és St. Germain nyújt számunkra egy százalékarányt (Tóbiás kuncog és a hallgatóság nevet)… 90,007% -a a módszereknek az agy csapdájához köt titeket. Ezek tulajdonképpen nem hatékonyak. Kezdetben működnek, mivel a szívben vannak, majd átköltöznek az agyba. E miatt számtalan angyali lénynek kell dolgoznia majd a Shaumbrával annak bizosításáért, hogy a Standard Technológia ne juthasson az elmébe, hanem őrizhessétek meg egyszerűnek, a szívben . Ha dolgozni kezdtek és összekeveritek a többi módozattal, melyek megértetik veletek azt, hogy az energia reális és mozgásban van, akkor e keverékkel nagyon mentálissá fogtok válni. Ezért, minden egyebet tegyetek félre egy ideig! Nem kell visszautasítanotok őket, csupán raktározzátok el azokat egy időre és nézzétek, hogyan működik ez az egyszerű, egyszerű technológia! Figyeltétek, hogy nem akarunk hosszú kurzusokat és műhelyeket tartani nektek. Azt sem kérjük, hogy megfizessetek minket.(egyesek nevetnek) Nagyon egyszerű! Mindannyian - akiket érdekel ez a dolog - valamennyien önmagatok által, mestereivé lesztek ennek. E nagyon egyszerű technológia, össze fogja kavarni és el fogja szédíteni majd hallgatóinkat, főképp az orvosi és tudományos körökhöz tartozókat. Köszönöm!

5. SHAUMBRA: Köszönöm!

6. SHAUMBRA kérdése (Linda a mikrofonnál): Apropó! E-mailben érkezett néhány kérdés főképp az Al-Qaeda-val és Iránnal kapcsolatban. Szeretnél kommentárt fűzni ezekhez?

TÓBIÁS: Természetesen! Általános kommentárt fogunk megadni a világ jelenlegi helyzetéről. Mondottam már előzőleg is, hogy amikor a dolgok felgyorsulnak főképp akkor, amikor a Kvantumugrás pillanatához közeledünk ezek az erők, egyre többet fognak majd harcolni. Lényegében, elmondhatjátok, hogy nagyon sok olyan erő létezik, akik szeretnék, ha lassabban mennének a dolgok. Bizonyos értelemben hasonló ez a Tűz Falon való átmenet folyamatának megismétlődéséhez. Emlékezzetek csak arra, hogyan vonzott ez magához, ti meg megpróbáltátok leállítani ezt a vonzást! Megpróbáltatok megállni és visszatérni az Otthonba, azonban ez magához vonzott titeket. Egy változáspillanat volt. Jelenleg a Földön fenomenális változás pillanatában vagytok, de vannak olyan csoportok és egyének, akik nem akarják látni a változást. Ők félnek ettől. Ez a Tűz Falhoz hasonló emlékeket ébreszt bennük. Atlantisz bukásának emlékeit idézi.

Ezek a csoportok, amint látni fogjátok, mindannyian nagyon vallásos, fundamentalista címlappal rendelkeznek. Ezt annak kimondására használják:Isten meg fog haragudni, Isten meg fog őrülni! Ordítoznak ők a pogányok és a spiritualitást nélkülözők ellen, azonban ők maguk is óriási félelemben élnek. Ők félnek a most zajló változástól és érdekes módon, hajlamosak egymással harcolni. Nagyméretű zavargásokat szeretnek teremteni és továbbra is ezt fogják majd tenni. E dolog a következő évben még jobban fel fog erősödni.

A 2007-ben végbemenő Kvantumugrás után...nem kívánunk meghatározó jóslatokba bocsátkozni (Linda azt mondja: "folytasd!)...ez meg fog történni... St. Germain folytatni akarja, én pedig nem!(nevetés) Nekem vissza kell újból térnem hozzátok, neki pedig nem! (hahotázó nevetés, Tóbiás kuncog) Mi ketten most, high five spirituális gesztust teszünk (annyit jelent, amikor két személy összecsapja egymással tenyerét, mivel egyetértenek egy adott helyzetben... ford. megj.) (hahotázó nevetés, Tóbiás meg kuncog)

A Kvantumugrás után e csoportok egymással való kölcsönhatása meg fog változni. A régi harcos, háborús és gyilkolási utaknak meg kell változniuk, mivel ezek hatásai megjelennek majd a terroristák előtt. Mi most itt nem úgy beszélünk a terroristákról, mint egy ellenséges elemről; egy egész kormányról is szó lehet. Lehet akár egy elnök is az. A mi véleményünk szerint ők a terroristák. Lehetnek ők akár egyes jelentős országok vezetői is, számunkra ők mégis terroristák. Köszönöm! (a hallgatóság tapsol)

LINDA: Utolsó előtti kérdés.

TÓBIÁS: Kissé több lesz ennél.

LINDA: Három.

TÓBIÁS: Négy és kész! (hahotázó nevetés)

7. SHAUMBRA kérdése (egy asszony a mikrofonnál): Köszöntelek Tóbiás, Adamus és Kuthumi! Volt néhány módosult tudatállapotom, azt hiszem így nevezhetném őket. Ültem és néztem a tévét vagy olvastam egy könyvet és hirtelen elszálltam, azonban még arra sem emlékszem, hogy lehunytam volna szemeim vagy ilyesmi, felébredtem és mintha ugyancsak a tévét néztem volna, ám időközben eltelt vagy 30 perc. Elmondhatod nekem azt, hogy hol voltam, vagy megtapasztaltam-e azt a tudati változást, melyről beszéltetek?

TÓBIÁS: Természetesen! Ellenőriztük a bevéséseket/felvételeket miközben beszéltél és felfedeztük, hogy te "különös és furcsa tapasztalatokat kértél, módosult elmeállapotban"... és megkaptad ezeket! (Tóbiás és a hallgatóság nevetnek)

Az történik, hogy engedélyedet adtad tudatállapotod kiterjesztésére és e dolgot inkább szelíden és lassanként teszed, mintsem hirtelen, mely elégethetné biológiádat! E tapasztalatokat, kissé itt, kissé ott nyújtottad magadnak. Te ezt kérdezed: hová megyek e tapasztalatok alatt? Nem mész sajátságosan sehová. Ez nem hasonló a más partokra való távozással. Te egyszerűen, engedélyezted magadnak energiád kiterjesztését a 3D-n kívülre és más partokra. Amikor ezt teszed, bizonyos értelemben elveszíted eszméletedet... úgy ahogy mondod, bár nem kell szükséges módon kilépj a fizikumból... azonban elveszíted tudatos állapotodat vagy szoros fokalizálásodat a 3D-ben. És e dolog nagyon különösnek érződik, mivel kezdesz kiterjedni, elméd nem működik - amint már megfigyelted. Te kiterjedsz és a biológia már nem jelent annyira szoros fokalizálást itt, ott pedig bizonytalannak érzed magad. Kissé tájékozatlannak érzed magad, majd ezután még nagyobb fokalizálással visszahozod energiáidat.

Valahányszor megteszed e dolgot, mindig kissé jobban kiterjedsz és kevésbé sűrűbben/összefüggőbben térsz magadhoz. Te a "kilégzem-belégzem" tapasztalathoz közelítő valamit kínálsz magadnak. Valahányszor megnyílsz vagy engeded kivirágozni energiádat, miután magadhoz térsz, az már nem annyira sűrű vagy fokalizált mint előzőleg. Engeded elmédnek, hogy átvegye a tudati kiterjedés eszméjét, amikor belépsz ebbe és tulajdonképpen ez egy nagyon egészséges módja e megvalósításnak. Így hát lélegezz mélyen, nyílj meg és engedélyezd kiterjedésedet!

4. SHAUMBRA: Köszönöm!

TÓBIÁS: Köszönöm!

8. SHAUMBRA kérdése (egy férfi a mikrofonnál): Köszöntelek Tóbiás, Kuthumi, Saint-Germain! Tiszteletem mindhármatoknak!

TÓBIÁS: ...részünkről is neked!

8. SHAUMBRA: Köszönöm! Szeretném, ha megfelel e pillanat ennek, hogy St. Germain válaszoljon nekem, pusztán szórakoztatásunkra! (nevetés) Kíváncsi vagyok rá, hogy a közeljövőben képes leszek-e majd elhagyni munkahelyemet és...

ADAMUS SAINT-GERMAIN: Nem. (nevetés)

LINDA: Ez volt St. Germain! (hahotázó nevetés és tapsok)

8. SHAUMBRA: Jól van, ezt kértem, ezt kaptam! Kifejtenéd?

TÓBIÁS: Én, Tóbiás fogom kifejteni a témát. (hahotázó nevetés, Tóbiás kuncog) Amit pedig St. Germain mondani akart volna, bár a terminológia kissé különbözik, a következő: Ha fel akarsz tenni egy kérdést, bár nem akarod... olymódon fogalmaztad meg, mellyel máris korlátoztad magad. Azt kérdezted, képes leszel-e energiád megváltoztatására és ezt kérdezve, elsősorban tönkretetted az energia szabad áramlását. Ezért volt St. Germain Nem - válasza, nagyonis megfelelő.

Következésképpen, értsd meg... mit akarsz teremteni? Mit akarsz tenni önmagadért? Meg sem kell kérdezned minket erről. Megteheted ezt? Igen, te bármit megtehetsz! Szeretném, ha azt kérdeznéd: Milyen messzire mehetek el? - ahelyett, hogyan fogod korlátozni magadat.

8. SHAUMBRA: Igen van ennek értelme és íme, tulajdonképpen erre gondoltam, azonban feltételezem, hogy hajlamos vagyok...

TÓBIÁS: Ez a te második problémád: a gondolkodás. (hahotázó nevetés)

8. SHAUMBRA: Oh, így van...

TÓBIÁS: Most mindketten voltunk! (hahotázó nevetés)

8. SHAUMBRA: Köszönöm!

9. SHAUMBRA kérdése (egy asszony a mikrofonnál): Mind az ötötöknek, beleértve az itteni két embert is, szívből jövő köszönetemet és szeretetemet küldöm! Kérdésem, az első kérdéshez kapcsolódik, vagyis Dél- és Közép-Amerika országaihoz. Milyen kapcsolatban áll ez a Mexikóból és a többi országokból legálisan vagy illegálisan érkező emigráns áradattal?

TÓBIÁS: Kitűnő kérdés - kitűnő és nagyon találóan és világosan megfogalmazott! Megfigyeltük, hogy miközben a világ arra koncentrál, hogy bizonyos, főképp afrikai országok energiáját felszínre hozza, energiaösszpontosítás jön létre Afrikában, mely fejlesztő hatással van a gazdaságra, egészségre, tudatra, bármire. Ez hosszú időn keresztül elnyomás alatt volt, bár most léteznek ott - amit ti - briliáns tevékenységi energiáknak neveznétek. Azonban, ami az elkövetkezőkben történni fog az, hogy Dél-Amerika vidékei fognak terhelt és energialopásos zónákká válni. Megfigyeljük, hogy miközben Afrikában változások történnek, túl súlyos energetikai teher nehezedik Dél Amerikára.

Teszek itt most egy kijelentést, azzal kapcsolatosan, hogy az imént azt mondottam, hogy nem szeretném, ha Linda és Cauldre oda mennének, ebben a pillanatban: El fognak menni oda, azonban most még sok más tennivaló van. Nem próbáljuk szándékosan elkerülni a zónát, azonban mi monitorizáljuk az ottani helyzetet.

Most sok ember létezik ott, akik a vihar közeledtét nézik. Ők értik a változás energiáját - nem jobb irányban - mely e területeken várható és nagy háborúk potenciálját látják előre ott, azonban e háborúk nem vallási alapokon, hanem frázisokon és energetikai tápláláson alapulnak. Az emigránsok, akikről te beszélsz, megérezték azt, hogy valami ott történni fog. Lehet, hogy mentális szinten nem értik a dolgot, azonban érzik, hogy sötét korszak fog bekövetkezni ezen a vidéken. Ők megpróbálnak most elmenni, íme miért figyeltél fel az emigránsok számának növekedésére, és ha nem Amerikába, akkor Kanadába fognak ők menni. Ha mégsem Kanadába, akkor Ausztráliába vagy más helyekre, más országokba, mivel érzik, mi fog bekövetkezni.

E tény nagy dilemmát fog okozni számos országban: mennyire nyitjátok meg határaitokat és mennyire nyíltan engedélyezitek az energia belépését és távozását. Erre nincs világos válaszunk. Az embereknek kell válaszolniuk erre a kérdésre.

9. SHAUMBRA: Köszönöm!

LINDA: Saját döntésednek megfelelően, ez az utolsó kérdés!

10. SHAUMBRA kérdése (egy asszony a mikrofonnál): Köszönöm, hogy feltehetem kérdésemet! Köszöntelek! Két kérdésem van, (nevetés) bár nem túlságosan hosszúak. Első kérdésem: Intenzív hőhullámokat tapasztalok, bár érzem, hogy ezek nem kizárólag hőhullámok. Túlságosan erősek ahhoz. Aggódnom kellene miattuk?

TÓBIÁS: Ebben az esetben, Nem! Igazad van, a folytatódó dolgok kombinációjáról van szó, azonban leginkább egy sorozatos, a testedben, tudatodban zajló változásról, mely nem igényel orvosi ellátást. Egy energetikai változásról van szó.

10. SHAUMBRA: Ok, nagyszerű!

TÓBIÁS: A légzés ajánlott. Ez segít enyhíteni azokat a dolgokat, melyeken átmész. És egyél kissé több csokoládét! (nevetés) 10. SHAUMBRA: Így fogok tenni! Második kérdésem: Reggel, amikor felébredtem, volt egy Shaumbra típusú álmom és szeretném, ha megvilágítanád kissé számomra ezt. Főképp arról volt szó, hogy Linda információkat adott át nekünk... és nagyszerű lenne, ha elmondanád véleményedet erről az álomról!

TÓBIÁS: Természetesen! Mi rendszeresen találkozunk a Shaumbrával, nemcsak most, fizikai formában, hanem a másik oldalon is rendszeresen találkozunk. A Shaumbra Egyetemet a mi oldalunkon hoztuk létre. Végre ez a Földön is megnyilvánul, először egy helyen, majd újabbakon és újabbakon. Az álomállapot időszakában azonban, mi visszatérünk ehhez a Shaumbra Egyetemhez. Megbeszéljük mindazt, ami velünk, a Shaumbrával, mint egész világon, az omniverzumban létező csoporttal történik, energetikai szinten. Egy közös megjelenésről van szó, a többiekkel együtt, akikkel osztozunk a Shaumbra álmokban. Nem téves és nem is véletlenszerű az, ha az emberi találkozó előestéjén együtt voltál te a csoporttal, egy más partokon lévő találkozón.

És amint mondottad, álmaid - számodra és a Shaumbra számára fordulóponthoz közelednek. Kevésbé személyessé fognak válni, többé-kevésbé rólatok - hogy is mondjam - soknak vannak közületek a félelemhez vagy álomhoz kapcsolódó álmaitok, ahol üldöznek titeket, vagy olyan álmok, melyekben elvesztetek. Ezeket helyettesítik majd a "Tanítónak lenni" - álmok és ezek között, majd elmentek lustálkodni a Shaumbra Egyetem halljába! (nevetés)

10. SHAUMBRA: Megkérdezhetlek arról, hogy amit Linda megosztott velünk, az valami speciális volt-e? Meg tudnád számomra világítani ezt?

TÓBIÁS: Ez nagyrészt privát természetű volt. Örömmel beszélnénk veled utólag erről, mivel ez egy nagyonis személyes válasz, és te nem szeretnéd, ha a csoport előtt adnánk meg neked.

10. SHAUMBRA: Köszönöm!

TÓBIÁS: Valóban!

LINDA: Kaptam egy rövid és utolsó kérdést. Megvolt ez a dolog, hova is jegyeztem le... Nem, mindjárt megtalálom! (hahotázó nevetés) Megkérdezem, mivel lejegyeztem valamit, amit nagyon személyesnek hittem, azonban megfigyeltem, hogy sok embernél jelentkezik ez az enyhe remegés a szemen, mely által megvizsgálhatod szemed pulzálását és kitartóan jelen van... igen, nemcsak nálam. Miről van szó?

TÓBIÁS: Az elfoglaltságról.

LINDA: Oh, kérlek...!

TÓBIÁS: Túlzottan elfoglaltak! Egyes elfoglaltsági állapotaitokban, bizonyos energiákat elferdítetek. Ez szemrángásokban vagy stresszben fejeződik ki, és számos Shaumbránál előfordul jelenleg. Elmondhatjuk, hogy eljött a pillanat ahhoz, hogy behozzátok a gnoszt-ot, kezdjétek belélegezni a gnoszt-ot, használjátok a gnoszt-ot és a rángások meg fognak szűnni!

LINDA: Szuper! (nevetés)

TÓBIÁS: És ezek után, Shaumbra, nagyszerű találkozó volt ez. Kuthumi lal Singh, Adamus Saint-Germain és a magam, Tóbiás, nevében, nagy gyönyörűségünkre volt! Viszontlátjuk majd egymást, az égi országutakon!

És így van ez!


Fordította: Fordította: Korpos Magdi
Forrás: www.shaumbra.wire.hu



Kérjük, ezt a szöveget terjessze szabadon, nem kereskedelmi alapon, teljesen ingyenesen. Kérjük, a szöveghez tartozó teljes információt hagyja egyben, beleértve ezeket a megjegyzéseket is. Minden egyéb felhasználáshoz Geoffrey Hoppe, Golden, Colorado írásos engedélye szükséges. Tekintse meg a kapcsolatokat a weboldalon: www.crimsoncircle.com

Minden jog fenntartva.© Copyright 2006 Geoffrey Hoppe, Golden, CO 80403