TÓBIÁS ANYAGOK

Tanítók sorozat:
10. SHOUD: "Mozgásban lévő energia" - Főszerepben Adamus Saint-Germain, Geoffrey Hoppe csatornázásában

Elhangzott a Bíbor Körben
2007. május 5-én.

www.crimsoncircle.com

(énekelve) Senki nem csinálja nálam jobban! (A közönség nevet)

Vagyok, Aki Vagyok, Adamus Saint Germain Vagyok, és senki nem csinálja nálam jobban! (nagy nevetés)

Üdvözöllek titeket Shaumbra! Egy másik igen sikeres iskolából tértem vissza a Felemelkedés Iskolájából ahol azt mutatom meg az embereknek, hogyan hozzák ki a legtöbbet utolsó Földi létidejükből. Tóbiás Románia földjén jár, hogy előkészítse az ottani shoudokat. Kuthumi hmmmm, nagyon el van foglalva mindazokkal, akik könyvet írnak vele. Azzal tölti az idejét, hogy segítsen előkészíteni benneteket egy egészen új kiadói vállalkozásra a Shaumbra és Kuthumi könyvek kapcsán. Ezért aztán arra lettem felkérve, hogy beszéljek ma veletek egy rendkívül egyszerű, ugyanakkor roppant lényeges témáról.

Tökéletes rend

Mielőtt nekikezdenénk arra lennék kíváncsi, hogy David vajon miért nem említette meg annak az eseménynek a jelentőségét, ami holnap, 2:34- órakor, 2007. 5. hó, 6-án következik be? Minden szám felsorakozik itt! (nevetés) Hallottuk, mikor korábban a számokról beszélt, és a holnapi nap folyamán a naptár szerint fennálló jelentős egybeesésről említést tett. Természetesen ennek semmi jelentősége sincs, mindössze az, hogy minden egybeesik! (nevetés) Ti meg azt gondoltátok, hogy ez valami rejtett, mélyebb jelentőséggel bír. Tulajdonképpen az igazság egy szikrája fellelhető ebben. Bármikor, amikor a dolgok nyilvánvaló egybeesése figyelhető meg, az abban nyújt segítséget, hogy megmutassa számotokra azt, hogy az univerzumban minden tökéletes rend szerint működik. Gyakorlatilag hozzáférhettek ezeknek a napoknak, hónapoknak és óráknak az egybeesés energiáihoz, ami nem túl gyakran esik meg, de holnap mégis megtörténik, csakhogy hozzásegítsen titeket ahhoz a felismeréshez, hogy mindennek megvan a maga rendje.

Erről beszéltem egy csoport Shaumbrának egy héttel ezelőtt Kelownában, ebben a Felemelkedés Iskolában arról a tényről, hogy az Omniverzumban minden tökéletes rendben történik. Minden rendben működik. Ez időnként persze káosznak tűnhet különösen a ti Földi nézőpontotokból szemlélve, ahol is be vagytok zárva ebbe az emberi testbe, és oly gyakran az emberi agyatok csapdájában vergődtök pedig minden tökéletes rendben működik.

El tudjátok azt képzelni, hogy tudatában vagytok annak, hogy minden a maga rendje szerint halad, és hogy ennek így kell lennie? Hogy nyugodtan elengedhetitek a dolgokat? Az Omniverzum nem fog magába zuhanni attól, hogy elengeditek a dolgokat. Nem fog összeesni attól, hogy kihúzzátok az ujjatokat a falban lévő lyukból, mert már nem próbáltok meg mindent egyben tartani. Azt gondolom, hogy időnként rendkívül komolyan veszitek saját magatok fontosságát az univerzum tekintetében. (nevetés) Annyira komolyan veszitek azt, hogy hogyan tartsátok ezt az egészet össze, hogy mindeközben hajlamosak vagytok keresztülnézni a saját életetek összetartásán. Pedig mindössze ezért az egyért vagytok felelősek. Az egyetlen rend, amiért alapvető felelősséggel tartoztok, az a saját életetek.

Itt van ez a rengeteg vita az Omniverzum, az Univerzum kapcsán, ahol úgy tűnik, hogy igen nagy a káosz és az összevisszaság. Mindenki azon aggódik, hogy vajon merre tart ez az egész. Nos, teljesen rendben halad minden, már a kezdetektől fogva. Minden úgy halad, ahogy annak haladnia kell. Minden szempontból tökéletesen megy minden. Álljatok meg egy pillanatra! Álljatok a kerítés mögé de jó messzire és akkor majd megértitek, hogy minden tökéletes rendben van. Abszolút tökéletes rendben. Az emberek pont azt teszik, amit választanak. Azt teszik, aminek a megteremtését választják. Néha talán nem a legokosabb dolgokat. Időnként előfordul, hogy a nehéz utat választják a könnyű helyett, azaz a küzdelmet és a szenvedést választják az öröm és a beteljesedés helyett, de ez is így van rendjén. Ezen a módon akarják megtapasztalni a dolgokat.

A Föld ez az egész, amit ti Föld bolygónak hívtok tökéletes rend szerint halad. Időnként felbukkannak ezek az aggodalmak olyan dolgok miatt aggodalmaskodtok, kötitek meg az energiáitokat, ami miatt egyáltalán nem kellene aggódnotok. Néhányan, reggelente gyomorgörccsel ébredtek, és a Föld túlélésén kezdtek aggódni. Amiatt szorongtok, hogy a bolygó vajon egy század foknyival felmelegedett-e az elmúlt száz év alatt? Hát fel bizony, még többel is. Amiatt nyugtalankodtok, hogy "vajon állni fog-e még a Föld 20 vagy 30 év múlva? És hogy a háborúk vajon győzedelmeskednek-e a területek felett? Lesz-e elegendő élelem?"

Álljatok meg egy pillanatra! Minden tökéletes rendben van. Vannak olyanok, akik azt választják, hogy megtapasztalják, hogy milyen lehet egy felmelegedett Földön az élet. A Föld egyébiránt rendelkezik azzal a képességgel, hogy megtisztítsa magát. A Föld tudja, hogyan viseljen gondot magára még abban az esetben is, amikor a buta emberek hajlamosak azt beszennyezni, rosszul bánni vele ó, a Föld ennél sokkalta bölcsebb. Tudja, hogyan gyógyítsa meg gyorsan önmagát időnként azoknak a buta embereknek a rovására. Mindenesetre tudja, miként viseljen gondot magára.

Vannak közöttetek olyanok, akik a kormányok és a törvények miatt aggodalmaskodtok. A bűncselekmények, az erőszak és a háborúk miatt nyugtalankodtok. Pedig tudjátok, az aggódás nem más, mint saját energiátok igen eredménytelen felhasználása. Az aggódás önmagában nem visz titeket sehova, sőt általa csak állandóan körbeforogtok saját mosógépetekben, anélkül, hogy valaha is tisztára mosnátok magatokat. Az aggodalom rengeteg energiátokat felemészti.

Álljatok meg hát egy percre, és értsétek meg, hogy minden tökéletesen rendben van. Abszolút százszázalékos rendben. Engedjétek el mindazt a felelősség érzetet, miszerint aggódnotok kell a Föld, az emberiség, és az ehhez hasonló dolgok kapcsán. Rengetegen vannak, akik szívesen megteszik ezt helyettetek, amikor felhagytok azzal, hogy ezt válasszátok. Magatokkal foglalkozzatok inkább!

Ahogy már a legelejétől kezdve mondjuk nektek, többé már nem vagytok energia rögzítők. Energia mozgatók vagytok. Vannak, akik boldogan átveszik a helyeteket az aggódás és az energia rögzítés terén az előbb említett dolgok kapcsán, ami mindössze bebörtönzi az energiátokat. Vigyétek azt az energiát saját magatokba! Vigyétek belülre, hogy megtisztítsátok magatokat, kiterjesszétek magatokat, és kapcsolatba lépjetek önmagatokkal! Mert amikor így tesztek, akkor saját példátokkal - az önmagával egységben lévő ember példájával sokkal többet tesztek ezért a bolygóért, mint bármiféle felvonulással, demonstrálással, és a kiadóhoz küldözgetett levelekkel, vagy akár azzal, hogy 10 dollárokat utalgattok ide-oda, mindenféle célból. Nem mintha bármi rossz lenne ezzel, de itt az ideje annak, hogy az emberiség előtt végre Szabványok, példák álljanak.

Az új vezetők

Véleményem szerint ...szerény véleményem szerint ... azt kell, hogy mondjam (Saint Germain kuncog, a közönség pedig nevet) ma én vagyok a helyettesítő tanárotok, tehát szárnyalhatok. (Saint Germain és a közönség nevet) Szerény véleményem szerint, jelenleg a világ hiányolja a vezetőket. Csak nagyon kevés dinamikus, karizmatikus és valódi politikai vezetője van a világnak. Alig egy pár akad mindössze. Azok, akik jó szándékkal léptek be a rendszerbe, a rendszer részeivé váltak. Azok, akik a változtatás jó szándékával kezdték, maguk változtak meg. Szerény véleményem szerint a világ ma nagyon, nagyon, de nagyon kevés spirituális vezetővel bír.

Azok, akik fent állnak a pulpituson, azok, akik a televízióban szerepelnek, azok, akik a Vatikán falai mögé rejtőznek drága barátaim, semmi mást nem tesznek, minthogy állandósítják a már nagyon régi utakat. Ők nem valódi vezetők. Ők mind az elmúltat, az agyonhasználtat a Régi Energiát képviselik szerény véleményem szerint.(nevetés)

A világ – az emberiség – jelenleg egészen új fajta vezetőkre vágyik. Olyanokra, akiknek nem kell aggodalmaskodniuk a hatalmi harcok miatt, hiszen tökéletesen tudatában vannak annak, hogy a hatalom mindössze illúzió. Olyanokra, akik nem saját egójuk megelégedettségét hajkurásszák azáltal, hogy emberek százai, ezrei vagy éppen millió elé helyezik magukat. Olyanokra, akik nem az általuk vezetett népből táplálkoznak. Olyanokra, akik pontosan ugyanazon a szinten lévőnek tekintenek önmagukra, mint mindenki másra. Akiknek nem kell magukat piedesztálra állíttatni, hanem egy szinten vannak mindenkivel és miközben mindenkivel egy szinten lévőnek tekintik önmagukat, azt a fényt sugározzák magukból, amire csak egy Szabvány képes, arra az önfelismerésre, arra a megvilágosodásra, a beteljesedés fényére, a belső béke fényére, a konfliktus és csata teljes hiányára, a maszkulin és a feminin, valamint a fény és a sötét teljes egységére. Ezek azok az új fajta vezetők, akikre vár a világ, nem pedig azok, akiknek több ezer vagy több millió ember elé kell helyezniük magukat, vagy valamiféle piedesztálra kell helyeztetni magukat csak azért, hogy később majd levegyék onnan őket, hanem valódi Új Energiás vezetőkre. Ezért beszélünk folyton hozzátok Shaumbra, ezért bátorítunk titeket arra, hogy legyetek mindazok, akik valójában vagytok, hogy legyetek Szabványok, hogy teljesítsétek be ezt a létidőtöket!

Mai vendégeink

Mai összejövetelünk vendég listája igen tiszteletreméltó. Tizenkét tudós energiája van jelen velünk, olyanoké, akik jelenleg is a Földön élnek. Szakterületük, a ti kifejezésetekkel élve, egy fajta kvantum energia fizika. Mind a legérdekesebb, leginkább zavarbaejtő és legforradalmibbnak tekinthető ideákon dolgoznak. Nem ismerik egymást, illetve nem ismerték egymást egészen addig, amíg el nem hoztuk őket ide vendégeinkként. Bár mind emberek, energiájuk egy része, a kiterjedt energiájuk jelen lehet mai összejövetelünkön.

Mindegyikőjük Nikola Tesla társaságában érkezett ide ma, aki ismét visszatér. Ahogy pár hónappal ezelőtt már elmondtuk nektek, Tesla energiája újra nagyon, de nagyon jelen van itt a Földön, segíti a tudósokkal, fizikusokkal, orvosokkal, sőt pszichológusokkal végzett munkát, továbbá segít kifejleszteni, majd visszahozni a Földre mindazokat a legfontosabb és legforradalmibb energiákat, amit a Föld bizony már hosszú ideje nem látott.

Ha előre ugrunk az időben 20, 30 vagy 40 évet, azt láthatjuk, hogy ez a jelenlegi korszak a Földön az Új Reneszánszként válik majd ismertté. Nem csak a szociális kultúra vagy a művészeti struktúra reneszánszaként, hanem a tudomány és a fizika reneszánszaként is. És ezzel szoros kapcsolatban az új spiritualitás reneszánszaként is, hiszen ahogy ezt ti is tudjátok, ez mind szorosan összefügg egymással. A Spiritualitás az ember saját énjének megértése a Szellemben, a tudományban, a fizikában, sőt még a matematikában is hiszen ezek mind összefüggésben állnak egymással.

Tehát behozzuk ma ide ezt a csoportot - Teslát és az ő tizenkét tudósból álló csoportját jut eszembe, közülük hat hímnemű, hat pedig nőnemű testben van és a világ különböző részeiről származnak. Ők, a jelenleg a Földön élő legnagyobb, elképesztő tehetségek közé tartoznak. Azért vannak most itt ezen a Shaumbra összejövetlen, mert beragadtak, mert válaszok után kutatnak, mert megpróbálták a lehető legmesszebbre kiterjeszteni az energiájukat, már amennyire ez mentálisan lehetséges volt számukra, hogy megpróbáljanak megoldást keresni korunk legégetőbb problémáira. Az energiával kapcsolatos problémákra, az energia működésére vonatkozó kérdésekre, valamint arra, hogy valójában mi is az energia. Olyan kérdésekre keresik a válaszokat, melyek messze felülmúlják a legutóbbi és legnagyszerűbb tudósét, Einsteinét. Olyan problémákról van itt szó, ami a megértés egy teljesen új szintjét hozza el.

De azon kapták magukat tűnődéseik és kutatásaik kapcsán mind eljutottak egy bizonyos pontig, ahol falba ütköztek. Intuitívan mind ráéreztek valamire. Tudják, hogy van ott kint valami, ugyanakkor mentálisan leblokkoltak, mert az elme képtelen rájönni a formula többi részére. Ezért aztán kétségbeestek. És a kétségbeesett emberek kétségbeesett dolgokat tesznek.

Mind az ismeretlent hívják. Még ezek a tudósok is, akik közül nem mindegyikük hisz feltétlenül Istenben, az ismeretlent szólították, mert intuitíven tudják, hogy van ott kint valami. Talán azt gondolják, hogy ez egy mentális vagy elmés energia a nagy univerzális elme, ahogy ezt egy kevesen tévesen nevezik. Mind a válaszokért kiáltanak, és ezen a ponton jöttök ti a képbe. És ők is itt jönnek be a képbe. És itt jön be a képbe a múlt havi Shoud is. A meghatározás nélküliség egész fogalma kapcsán a meghatározás nélküliség az, ami túl van a meghatározotton.

Összeszedtük hát őket, vagyis inkább kiterjedtebb energiájuk egy részét, ahogy ezt ti neveznétek. Tudjátok minden alkalommal, amikor egy létező megengedi magának, hogy képzelődjön, vagy hogy vándoroljon a más birodalmakban ti is mind csináltatok már ilyet. Hatalmas kérdéseitek vagy problémáitok esetén, amikor képtelenek voltatok rájönni a válaszokra, mit tettetek? elmentetek autózni egyet, vagy késő éjjel ébren feküdtetek az ágyatokban amivel tulajdonképpen kihelyeztétek az energiátokat. Nem voltatok annak tudatában, hogy hova, nem értettétek azt sem, hogy miért, de mégis lehetővé tettétek ezt a dolgot, amit mi vándorlásnak, barangolásnak nevezünk. És ezekben az esetekben egy részetek a szó szoros értelmében barangol. Egy részetek ilyenkor kimegy a közeli birodalmakba. Sőt, még a kristály birodalmakba is. És mi is pontosan ott szedtük össze ezt a tizenkét brilliáns tudóst és Teslát.

Tesla tudatában van annak, hogy mi folyik itt. Megértéssel rendelkezik az emberi élet, az élet utáni élet, az Új Energia és a spiritualitás dinamika kapcsán. Jelen van tehát ma mindannyiunkkal, és segít fókuszban tartani ennek a tizenkét tudósnak a vándorló energiáját. Ők most mind álom állapotban vannak. Vannak, akik éppen mély álomba merültek, néhányan pedig éppen most szundítanak egyet, egyikük gyakorlatilag pont a laboratóriumban aludt el. Ugyanakkor vándorló tudatuk most jelen van velünk, és figyelnek, érzik az energiátokat, és azt szeretnék megérteni, hogy hogyan kell továbbmenni, valóban lehetővé tenni maguknak a vándorlást, a kiterjedést de a lényeg az, hogy hogyan kell azt onnan visszahozni. Hogyan lehet visszahozni kintről az energiát.

A legtöbben már megtapasztaltátok ezt. Megnyitottátok magatokat, és vándoroltatok, kimentetek a külső birodalmakba, de abban a pillanatban, ahogy elkezdtétek újra a Földre fókuszálni teljes tudatotokat, elvesztettétek az energiát. Elfelejtettétek. Az elme átveszi a hatáskört, és mivel képtelen felfogni azt, amit visszahozatok a más birodalmakból, ezért elveszítitek azt. Ez persze még több frusztrációt és bosszankodást von maga után, hiszen egy bizonyos szinten a tudás szintjén tisztában vagytok vele, hogy ott az energia. Tudjátok, hogy ott a válasz, csak arra nem tudtok rájönni, hogyan hozzátok azt vissza. Pontosan ezen a ponton áll jelenleg nagyra becsült tudós csoportunk is megpróbálják érezni, tudni a válaszokat, és megpróbálják azt valahogy visszahozni.

Kvantumugrás

Vegyük gyorsan szemügyre a Kvantumugrást! Vessünk egy gyors pillantást arra, hogy mi is folyik jelenleg a Földön most, ahogy egyre jobban közeledünk a szeptember 18-ikához. Ahogy ezzel mindannyian tisztában vagytok és ezt most megosztjuk tudósainkkal is néhányan sürgős jegyzetelésbe kezdtek Szeptember 18. mi lesz akkor? (nevetés) Nos, hát semmi és mégis minden. Így működik az Új Energia. Semmi és minden, egyidőben.

Ha képesek lennétek arra, hogy megmérjétek az emberi tudatosságot azalatt a több millió éves időszak alatt, amióta angyalok testesültek meg a Földön, azt látnátok, hogy egy ...ó, utálok ilyen háromdimenziós fogalmakat használni - szóval egy diagramszerűséget láthatnátok. Diagramként fogunk rá hivatkozni, ugyanakkor spirálokból is áll, vagyis egy spirális, azaz körben forgó mozgást végez. Egyfajta sebességgel is bír, és ennek a grafikonnak az egyik szélén, mondjuk a ti kifejezésetekkel élve ennek a grafikonnak a bal oldali végén egy nagyon kicsi, szoros, szűk spirál található. Azért ekkora, mert a kezdetekkor az emberi tudatosság nagyon apró volt.

És azt is meg kell, hogy értsétek, hogy ez a grafikon multidimenzionális. A megértés kedvéért úgy fogunk róla beszélni itt, mintha egy háromdimenziós diagram lenne. De értsétek meg, hogy közvetlenül a grafikon háromdimenziós verziója mögött ott található ennek egy hatalmas másolata. Ez az, amit mi önmagatok angyali részének lelkeként vagy spirituális tudataként nevezünk, amelyik nem testesült meg, vagyis nem tudatos ebben a dimenzióban. Ez mindig egy réteget képez az emberi tudatosság értelmezését szolgáló háromdimenziós grafikon mögött.

Tehát a Megtestesülések Kezdetekor egy nagyon kicsi és szoros spirált láthatunk, ami a tudatosságot képviseli az emberi tudatosságot. Namost, miközben eltelik néhány millió év, az láthatjuk, hogy a spirál nagyon lassú és kiszámítható mértékben ugyan, de tágulni kezd.

Majd elérjük azt az időszakot, amit Atlantisznak nevezünk, és itt bekövetkezik egy ugrás. Az atlantiszi időszak közepéhez közeledve azt láthatjuk, hogy már nem követi tovább ugyanazt a lineáris ösvényt, mint korábban. A spirál sebessége felgyorsul. Hirtelen gyorsabb ütemben kezd növekedni ugrik egyet és ez az atlantiszi időszak. Ha megnézzük az emberi tudatosságot ábrázoló grafikont az atlantiszi időszak végén, egyszerre csak azt látjuk, hogy a spirálnak mintha csökkenne a mérete, de a sebessége megmarad. A spirál kisebb lesz, ugyanakkor a sebessége megmarad. Ez Atlantisz végnapjait reprezentálja, amikor is úgy tűnik, mintha a tudatosság visszahajlott volna önmagába, bezáródott volna, de valójában nem ez történt. A sebesség még mindig ott volt. A felgyorsulás aránya egy olyan mintát hozott létre, ami lehetővé tette a további áramlást, vagyis nem omlott össze.

Ezt követően, kb: tízezer évvel ezelőttig a spirál egy nagyon kiszámítható módon növekedett. Sebessége megjósolható ütemben növekedett, majd hirtelen úgy tűnt, megint ugrott egyet. Nem nagyot, nem akkorát, amit kvantumugrásnak nevezhetnénk, de mégis egy irányváltás volt megfigyelhető. És itt a spirál újra megnyílt, és visszatért minimum arra a szintre, ahol az atlantiszi időszak alatt volt, ugyanakkor a sebessége oly mértékben felgyorsult ez alkalommal, ami az atlantiszi időszak alatt soha nem volt tapasztalható. Az emberi tudatosságról beszélünk.

Különös tekintettel az elmúlt tízezer évtől kezdődően a nyolcezer évvel ezelőttig tartó időszakban, az emberi tudatosság spirálja folyamatosan tágult és sebessége is egyre nőtt, viszonylag állandó ütemben. Majd kétezer évvel ezelőtt újabb változás történt. A sebesség még gyorsabb lett, annyira, hogy emberi perspektívátokból nézve azt mondhatnátok, hogy annyira gyorsan haladt, hogy szinte nem is voltatok képesek látni a spirál sebességét. És ekkor ez a spirál megnyílt, ugyanakkor a spirál körei között meglévő távolság nem volt többé állandó.

Tudjátok ez a spirál a múltban mindig egy nagyon is minta szerinti és kiszámítható térrel bírt a spirál körei között. Olyan ez, mint egy hatalmas forgó spirális kerék. Kétezer évvel ezelőtt a spirálon belül található individuális körök között lévő tér úgy változott meg, hogy a spirál távolabbi, külső részein lévő körök között nagyobb tér keletkezett, mint a spirál belső terében elhelyezkedő körök között. És a sebesség megint csak erősödött.

Untatlak titeket, igaz? (Saint Germain kuncog) Legalábbis Cauldrét. (Saint Germain és a közönség nevet)

És most akkor megérkeztünk a közelmúltba, hívjuk ezt az elmúlt hét év időszakának. A sebesség újra egyre csak gyorsul és gyorsul. A spirál egyre hatalmasabbra nő. Ez az emberi tudatosság. Ebben a mérésben benne foglaltatik az emberi tevékenység: az agy ereje; az, amit ti spirituális tudatosságnak vagy felismerésnek hívtok; az ember önmagával való kapcsolata; valamint az ember másokkal, a külvilággal való kapcsolata. Ezek mind részét képezik az emberi tudatosság hányadosának.

És most itt vagyunk, alig öt hónapra a következő nagy váltástól. De ez az emberi tudatosságot megjelenítő spirál nem csak, hogy tovább tágul, nem csak, hogy egyre nagyobb különbség figyelhető meg a spirálon belül elhelyezkedő pontok között, nem csak, hogy egyre gyorsul a sebessége, hanem megváltozik annak teljes természete, és a sebesség többé nem tekinthető tényezőnek.

Tudjátok a sebesség lineáris, háromdimenziós. A sebesség többé már nem tényező az Új Energiában. És most itt nem csak az autótok sebességéről beszélek, vagy arról, hogy milyen gyorsan tudtok dolgozni egy adott napon. A kiterjedés képességéről beszélek és nem csak ezen a meglehetősen kiszámítható spirális módon ahogy ez a háromdimenziós valóságotokban zajlik hanem most, tulajdonképpen azt is mondhatjátok, hogy ez egy robbanás. Egy kitörés. 2007. szeptember 18-ától - és mi ezt mérjük, nagyon alapos megfigyeléseket végzünk ennek kapcsán - ettől a dátumtól kezdődően a sebesség és a spirál nem számít többé. Lekerülnek a diagramról.

És akkor, bizonyos értelemben ha képesek lennétek az előbb említettek szerint megvizsgálni ezt a diagramot, akkor úgy látszik, minden eltűnik, most, hogy a spirál nem létezik többé, és minden megáll. És jut eszembe mi is történt akkor, amikor a mayák hosszú idővel ezelőtt megnézték az emberi tudat fejlődését? Azt látták, hogy az eltűnt. Jóslatuk, természetesen 2012-re vonatkozott. Közel jártak, de nem voltak elég pontosak. Bizonyos dolgok megtörténtek. Ez nem a végzetnek tudható be, ez mindössze minta, és a minták ki vannak téve némi változásnak. 2007. szeptember 18-a már nincs rajta a grafikonon.

Kiterjedéssel bíró Új Energia

Namost a spirál, bizonyos értelemben még mindig itt van, mindössze átalakult egy olyan energiává, amit nem tudtok megrajzolni semmilyen felismerhető szimbólummal. A spirál a régi tudatosság energiája volt. Az új tudatosság kiterjedéssel bíró. Hogyan tudjátok ezt a kiterjedést lerajzolni? Hiszen ez nem csak kifelé tágul, nem csak befelé tágul, hanem minden különböző irányba tágul, mindenféle dimenzióból jön és megy.

A szó szoros értelmében tehát, a teremtő gondolatokat, a teremtő ideákat ki lehet lövellni ebből a dimenzióból egy más tipusú dimenzióba, a nem meghatározhatóba, az kimehet a nyilvánvaló felismerésbe, majd megtalálhatja a visszavezető utat. A kiterjedéssel bíró energia egyébként mindig megtalálja a hozzátok, a zéró ponthoz, a Mosthoz visszavezető utat.

A kiterjedéssel bíró energia a Mostban ered. Az Új Energia a Mostból ered. Kilövődik, kikerül, kirobban a meghatározhatatlanba, mindenféle más dimenzióba, a zéró-alatti dimenziókba, a negatív dimenziókba amik léteznek, jut eszembe. Nem csak pozitív dimenziók vannak. Ugyanúgy, ahogy nem csak pozitív, de negatív számok is vannak. És nem csak pozitív és negatív dimenziók léteznek, hanem de erre egyáltalán nincsenek már szavak. Ezeket kiszámíthatatlan dimenzióknak fogjuk nevezni.

Bármit, egy vágyat, vagy bármiféle teremtő gondolatot ki lehet küldeni a Mostból ezekbe a más dimenziókba egészen addig a pontig, amikor már úgy tűnik, hogy az nem létezik többé. Elveszítetted az ideádat, elveszítetted a gondolatodat, és emberként jól befrusztrálhatod magad ezen. Pedig ilyenkor az történik, hogy kijutnak. Kint vándorolnak, de nem csak vándorolnak, hanem ott szépen begyűjtik az energiákat, összeszedik az információt, egybehívják a támogatást, majd azonnal visszatérnek hozzád a Most pillanatában. Olyan ez, mint a bumeránghatás. Jó messzire eldobod, és az vissza fog térni és amikor visszatér, máshogy fog kinézni, és más érzést kelt majd. Berögzül a gnosztod, a megoldásod energiájába, és a trükk az, hogy biztos legyél abban, hogy valóban képes vagy azt felfogni. Minden visszatér minden energia, minden válasz, mind visszatér a Mostba és innentől az a dolgod, hogy felismerd azt. Neked kell azt aktiválnod. Mindjárt rátérünk erre is.

A vendég tudósok munkája

Ezek a tudósok hát itt vannak velünk Tesla munkájának eredményeképpen, a ti munkátok eredményeképpen, mikor is segítetek nekik felismerni, és visszahozni a Földre ezeket a kint lévő válaszokat. Azokat a válaszokat, amelyeket a világ energia forrásaiként lehet majd felhasználni a nem olaj energiát, a mindig megújítható energia forrásokat a Föld számára ami az elkövetkezendő tíz éven belül valósággá válik. Nagyon gyorsan valósággá válik ez, olyan sokkoló és riasztó sebességgel, ami szétfeszíti majd a Földön meglévő régi pénzügyi és elosztási rendszereket. Készüljetek fel erre Shaumbra ti kértétek ezt!

Ennek most be kell jönnie. Be kell jönnie. Még az általatok használt üzemanyag energia is kimerülőben van. Új utat kell találni. És ez valami egészen más lesz nem szél, nem nap valami teljesen más. Olyan egyszerű, hogy az emberek azon fognak csodálkozni, hogy vajon miért is nem jutott ez már sokkal hamarabb, évezredekkel ezelőtt az eszükbe. Azért, mert a tudatosság nem volt a helyén. Nem állt rá készen.

Ezek a tudósok, ezek a kutatók új utakat keresnek a test megfiatalodására vonatkozóan. Nem feltétlenül gyógyszerekkel, hanem egy érdekes terápiával, de folyton problémákba ütköznek. Mert ez nem kiszámítható. Nem képesek megérteni, miért van az, hogy bizonyos esetekben működik, máskor meg egyáltalán nem, mivel a tudós és a jogi közösség a kiszámítható, meghatározható eredményekhez köti magát. Ha az ember véghezvisz valamit egyszer, akkor annak újra és újra mindig megismételhetőnek kell lennie.

De az Új Energiás gyógyír - és én most itt nem a mindenféle kézrátételes hókusz-pókuszról beszélek, hanem az Új Energiás gyógyszerről ez teljesen más. Miért más? (Valaki a közönségből azt kiáltja: Azért, mert ez Új Energia!) Köszönöm. Ez Új Energia és (St. Germain kuncog) mert nagyban befolyásolja a beteg vágya vagy szándéka. Köze van ahhoz, hogy a páciens mennyire képes részt venni ebben az egész programban.

Ezeknek a dogoknak egy része most áll tesztelés alatt, különösön rákos betegeknél, de az eredmények teljességgel megjósolhatatlanok, mert még nem jöttek rá arra, hogy minden gyógyulásnak van egy alapvetően egyszerű eleme: a páciens vágya és felelőssége. Amikor a beteg nem vállalja saját magáért és saját testéért a felelősséget, nagyon nehéz ezzel az új gyógyszerrel dolgozni. Fel kell tehát ismerniük, hogy milyen fontos a páciens energiájának a bevonása. És néhányan közületek ezen a területen fogtok majd dolgozni. Nem feltétlenül az orvosi területen, hanem azon fogtok dolgozni, hogy segítsetek a beteg megértésére adni azt, hogy ők maguk azok, akik változást és gyógyulást idézhetnek elő saját magukon. Tóbiás tartani fog erről egy workshopot (Saint Germain kuncog) természetesen, majd ahogy ezt az idő lehetővé teszi! Abban nyújt segítséget az embereknek, hogy azok a többi embert hozzásegítsék ahhoz, hogy ezekkel a módszerekkel hogyan érhetnek el gyógyulást. Hogyan legyenek mellettük a betegágynál, és hogyan segítsék őket felelősség vállalásukban.

Ezek a tudósok az élelem előállításán is dolgoznak. Az élelem. Jelenleg bárminek az előállítása, legyen az hús, gabona, vagy gyümölcs, gyakorlatilag viszonylag durva. Nincs meg a valódi megértése annak a dinamikának, ami a Föld, a Nap és a Hold között áll fenn a növény növekedését illetően. Létezik ugyan valami alapvető megértés a termőföld kapcsán, de az is rendkívül korlátozott, és nagyon régi energiás. Az az alapszintű megértés létezik, hogy ha az ember elültet valamit a földbe, majd öntözi azt, és éri egy kis napfény, akkor az vagy növekedésnek indul, vagy nem.

De elkövetkezik az ezek között a dolgok között fennálló kölcsönhatások egészen új megértése az energia, a növény és az élelem közötti összefüggések megértése, olyan szinten, hogy az elkövetkezendő húsz éven belül minden család, akinek van egy kis kertje, elegendő élelmet tud majd termelni saját, és a körülötte élő szomszédsága részére. A tápanyagot, vitamint és tiszta energiát tartalmazó élelmiszerek elegendőek lesznek a test fenntartására, és akkor majd nem kell ilyen nagy mennyiségeket ennetek. Látom, hogy néhányan különösen ezen a kontinensen jól megpakolják a tányérjukat, hogy elegendő tápanyaghoz jussanak. Mennyi tápanyagot tudtok a tányérotokra rakni? Ennek nagy része nem nevezhető tápanyagnak, hiszen a mostani élelmiszerek nagy része alig tartalmaz valami életerő energiát. Még azok az élelmiszerek is, amit frissen szednek a kertből, körülbelül kettes arányszámmal rendelkeznek tápanyag és életerő energia vonatkozásában, mikor könnyedén rendelkezhetnének harmincas vagy negyvenes arányszámmal. Az általatok megevett élelem valójában nagyon kevés hatással bír a testre, ezért kell akár ötször vagy hatszor is ennetek egy nap.

A testetek, és az általatok elfogyasztott élelmiszer nem érti ezt az egész dolgot. Az élelemről az tanultátok, hogy egyfajta alapot biztosít a tárolásra és a hasznosításra. Pedig az étel gyakorlatilag sokkal intelligensebb is lehetne. Ez itt a lényeg. Ez az, amin az egyik tudós jelenleg dolgozik azon az intelligens ételen, ami magas szintű életenergiát tartalmaz; és olyan intelligenciával bír, hogy tudja, hogyan táplálja az egész testet, és hogyan ossza szét magát az egész szervezetben. Valamint azt is tudja, hogyan raktározza el a megfelelő mennyiségű tápanyagot, ami ahhoz szükséges, hogy napokig, sőt hetekig is elegendő legyen, anélkül, hogy újra enni kelljen, valamint hogy zsírként kelljen azt eltárolnia. És ez közeledik, Shaumbra. Már itt áll a küszöbön.

Van itt még rengeteg más, fejlesztés alatt álló dolog is, amin jelenlegi vendég tudós csoportunk dolgozik. Ezek a fejlesztések 2007. szeptember 18-a után fognak megjelenni nem feltétlenül szeptember 19-én, hanem az elkövetkezendő pár évben. Ezek gyors technológiai fejlesztések; gyors egészségügyi változások; gyors energia változások; gyors spirituális változások. Igen, ezek mind szorosan kapcsolódnak egymáshoz, mind összefüggnek egymással. És ezek mind elkezdenek megjelenni szeptember 18-a után. Jelenleg potenciálok, az inkubáció stádiumában vannak. Ezek a tudósok pillanatnyilag be vannak ragadva el vannak akadva az elméjük miatt, mert nem értik ezt az egész dolgot, hogyan lehet kimenni a meghatározhatatlanba, és hogyan lehet visszahozni onnan a dolgokat.

Shaumbra, ti segítitek ennek a folyamatnak az előmozdítását. Nem csak azzal, hogy beengedtétek ma őket ide közétek, és hagytátok, hogy érezzék az energiátokat, és engedtétek, hogy ők is részt vegyenek velünk ezen a kiránduláson, ami nemsokára következik, és engedtétek, hogy megértsék ezt a dolgot, amit kvantum tudatosságnak neveznek. Nem csak ezek miatt a dolgok miatt, hanem mert miközben végzik a munkájukat, miközben előállnak saját új fejlesztéseikkel, szükségük lesz majd olyanokra, akik értékelik majd mindezt.

Ki fogja megtanítani az embereknek, hogyan gyógyíthatják meg a testüket ezeknek az új technológiáknak a segítségével? Ki fog segíteni struktúrába rendezni és meghatározni egy nagyon Új Energiában ezeknek a nem üzemanyag alapokon működő forrásoknak az alkalmazását és felhasználási körét? Ki fog segíteni, és tanácsokat adni az emberek számára az új spiritualitásra vonatkozóan ami nem a vallásról és nem a technikákról szól többé, és nem a régi tipusú ceremóniák elvégzéséről szól majd, és nem csak egy halom szabályzatról hanem egy valódi új spiritualitásról, ami lehetővé teszi az ember számára, hogy egységbe hozza emberi mivoltának esszenciáját istenségének abszolút tiszta esszenciájával anélkül, hogy az darabokra robbantaná az elméjét?

És Shaumbra, ti aztán tudjátok, amiatt, amin az elmúlt években keresztülmentetek, hogy ez a kihívás, ez a csatamező. Ez a harctér. Itt áll az ember az egyik oldalon, az összes csodálatos tulajdonságával és persze korlátaival együtt azaz szépségében. Az emberi létezés szépséges. Varázslatos dolog úgy érezni a dolgokat, ahogy arra soha, egyetlen angyal sem képes. Az a képességetek, hogy nagyon valóságosan és fizikai módon tudjátok átélni a dolgokat, úgy, ahogy erre egyetlen angyal sem képes. Egy élmény, ami olyan mély, annyira valódi, olyan szilárd, hogy pont ebben rejlik a szépsége. Hamisítatlan a szépsége. De amikor megpróbáljátok belekeverni ebbe a dologba az istenit, önmagatok esszenciáját, az igazságot, a ti igazságotokat, a tisztaságotokat és abszolút bizalmatokat amikor ezt a kettőt megpróbáljátok összevegyíteni egymással, az konfliktust teremt, egy összeütközést, és ez az összeütközés az elmében zajlik le. Az elmében. Ez a csatamező.

Végül aztán ez hatást gyakorolhat a testre, pedig az elmében megy végbe a bizonytalanság, a félelem, a kontroll, a sötétség és a magány. A működésére vonatkozó megértés hiánya nem más, mint terror az elmében. Az elme úgy érzi, mintha a lezajló csata következtében egy feneketlen pokolba juttatná ezzel magát, egy rémálomba.

Ki fogja megtanítani az embereknek hogyan használják az új spirituális most ezzel a kifejezéssel élünk technológiát? Ki fogja megtanítani az embereknek, hogyan inspirálják a tudatukat akképpen, hogy az ne terhelje túl az agyukat, és ne egy régi energiás pszichológusnál kössenek ki a végén, aki majd teletömi őket nagyon, de nagyon hatástalan gyógyszerekkel, ami egyben a belső akaratukat is lerombolja az ember és istensége isteni akaratát. Ki fogja tanítani mindazokat az embereket Shaumbra? Ezért jövünk el hozzátok. Ezért jelentjük ki, hogy itt van a változás. Most.

Mozgásban lévő energia

Ami most van a Földön, ami miatt oly sok mindent éreztek és tapasztaltok az nem más, mint a mozgásban lévő energia. Az energia mozgásban van jelenleg. Nem a régi mozgásban, nem csak a sebesség és a kiterjedés értelmében, hanem ezeken túlmenően is. Olyan területekre mozog, ahol ember eddig még soha nem járt, miközben emberi formát hordott. Az energia mozgásban van az egész világon, és ti néha még azt hiszitek, hogy a világ megőrült vagy ha nem is a világ őrült meg, akkor minden bizonnyal ti magatok őrültetek meg. Értsétek meg, hogy ez nem más, mint mozgásban lévő energia. Mindenre hatással van. Még azokra az emberekre is, akiknek elképzelésük sincs ezekről a dolgokról, semmi megértéssel nem rendelkeznek felőlük. Ez nagyon nehéz nekik bizonyos értelemben, hiszen halvány fogalmuk sincs arról, hogy mi folyik. Nem tudják mitől bolydult fel minden, miért tűnik minden olyan sokrétegűnek manapság.

Az emberek nagyon hozzászoktak ahhoz, hogy egy bizonyos dimenzionális réteg alapján nézzék a dolgokat. Ez nagyon kényelmes számukra. Ettől híznak és ezzel boldogok. Természetesen egész idő alatt panaszkodnak és kiabálnak, hogy ki akarnak kerülni ebből, de amikor az energia mozgásba lendül úgy, mint most, és ahogy eddig még soha, akkor az rendkívül kellemetlen számukra. És mi történik ennek eredményeképpen? Amikor egy ember nem érti meg multidimenzionális értelemben a mozgásban lévő energiát, akkor megőrül. Iskolai lövöldözések, repülőgép eltérítések, terrorista aktivitások, öngyilkosságok, depresszió, és ehhez hasonló dolgok következnek be. Gyűlölet, erőszak és még ennél is szörnyűbb dolgok, valószínűleg ezek közül valamelyik, ami egy nagyon kitekert és torz megértése a saját szexuális energiájuknak. Mert amikor az energia mozgásban van, akkor az elme a harcmező, és akkor szerintetek mi jön be? A szexuális energia vírus. Az kitekeredik, megfordul és táplál. Hát ez történik most a világban. Mozgásba lendült az energia.

Ez minden szinten történik most. Még az általatok vallásosnak nevezett szinteken is. Tudom, hogy sokat beszélünk a vallásokról, de ez azért van, mert a vallás megpróbálja uralni a tudatosságot. A vallás és itt most nem emelünk ki egyetlen vallást sem, hanem általános értelemben beszélünk az egyházakról a vallásokat kizárólag az emberek hozták létre. Semmi közük sincs Istenhez. Nem értik Istent. Az ő istenük egy férfi, az ő istenük emberi tulajdonságokkal bír. Jelenleg jobban jár valaki, ha ateista, és nem vallásos, mert a vallások követői nem értik Isten valódi meghatározását. Soha nem jártak a meghatározás nélküliben. Megpróbálják meghatározni Istent már évezredek óta ezt teszik a saját képükre, saját korlátaikra, és saját elméjükre alapozva.

Itt vannak tehát ezek a vallások, amik az emberiség 70-80%-a fölött bírnak hatalommal és szinte teljes egészében uralják az egész emberi tudatosságot jelenleg a Földön. És ezek a vallások, a nagyok, a Messiás visszatérésére várnak. Jézusra várnak. Arra várnak, hogy majd eljön értük és megmenti őket, és mást se tesznek, csak várnak, várnak és várnak és várnak már hosszú generációk óta.

Az ember azt gondolná, hogy ezekben a generációkban csak volt valaki, aki elég bölcs volt ahhoz, hogy megkérdezze: De apa, ez nem történt meg veled. A Megváltó nem jött el érted nagyapa! A Messiás az ükapámért sem jött el, és annak az ükapjáért sem. Akkor esetleg, de csak esetleg, az is elképzelhető, hogy a Messiás egyáltalán nem jön el (nevetés) soha! Talán a Messiás nagyon is okos, és lesétált erről a bolygóról, átment a Virágok Hídján, és azt mondta: Viszlát család!” (még több nevetés ). Lehetséges, hogy a Megváltó, miután beteljesítette legutolsó Földi létidejét, azt mondta: A többi most már rajtatok múlik. Ne hívjatok vissza. Nekikezdek a Harmadik Körömnek! Viszlát! (Saint Germain nevet, a közönség tapsol és hangosan nevet)

Meg kell, hogy mondjam, hogy egy kicsit még mindig magasröptű hangulatban vagyok a Felemelkedési Iskola óta, ahol is néhány meglehetősen szokatlan dologgal magamra vontam a figyelmet. Ha azt gondoljátok, hogy Tóbiás az új korszak fenegyereke (nagy nevetés és Saint Germain pedig azon kuncog, hogy egy újságban megjelent egy interjú Geoffrey Hoppe-val, ahol Tóbiást az új korszak fenegyerekének nevezik.) Tehát Shaumbra, (Saint Germain még mindig nevet) ahogy már említettem, én csak a helyettesítő tanárotok vagyok ma!

Itt vannak tehát a vallásaitok, akik megőrzik a tudatosságot, és a Messiásra várnak. A Megváltó nem fog eljönni. Ez egy régi és olcsó ígéret volt az egyház részéről abból a célból, hogy az embereket várakozásban, kontroll alatt tudja tartani. A Messiás nem tér vissza. Ha ezt a lehető legoptimistább módon akarjátok felfogni, akkor úgyis fogalmazhatnánk, hogy ti vagytok önmagatok megváltói. Ti vagytok saját Krisztus magotok. Ti vagytok az Új Energia. Ha a legoptimistább módon akartok erre az egészre tekinteni, úgy is fogalmazhatunk, hogy a Megváltó nem egy személy volt, hanem egy esemény. A Messiás az emberiség tudatosságának kvantumugrása. Ez a Messiás. De ne várjatok egy szakállas alakra, aki majd egy szamár hátán eljön értetek, hogy megmentse a világot! (nagy nevetés) Egyre inkább kívülre kell tolnunk Cauldrét azokba a külső, meghatározás nélküli birodalmakba.

Tehát ez történik jelenleg azzal a tudatossággal, ami oly régóta szenderegett már. Igen, ami eddig szendergett, az most megmozdult, és kiterjedőben van. Eddig aludt, és most felébredőben van. Az egész világon mozgásban, változásban és átmenetben van az energia. Ezért éreztétek mind azt, amit éreztetek, amit aggodalomként vagy feszültségként lehet értelmezni. Úgyis értelmezhetitek, hogy minden nagyon felgyorsult. És nehéz ezzel lépést tartanotok.

Mindannyian éreztétek ezt mostanság, hogy: Itt van az orrom előtt. Itt van, de mégsem tudom biztosan, hogy mi az. Nem tudom, hogyan érhetném el. De tudom, hogy itt van.” Sokan éreztétek azt, hogy annyira készen álltok a régi feladására, elengedésére, csak azt nem tudjátok, hogy ezt hogyan tegyétek. És néhányan azt is éreztétek, hogy még ha el is engeditek a régit, az ott ragad. Nem akar távozni. És ez igaz is, mivel, bizonyos értelemben be lett kerítve.

A régi energiátok, a régi énetek bekerítette önmagát. Nem akar eltávozni. Itt akar maradni annak ellenére is, hogy itt van nekünk ez a nagyszerű dolog, amit Új Energiának hívunk. Ez az energia sok különböző szintjét jelenti, az energia minden szinten mozgásban van és nem csak a Földön egyébiránt. Az energia jelenleg mozgásban van a mennyei birodalmakban is, és a közeli birodalmakban is. Néhányan jártok oda, különösen Álomsétáitok alatt. Tudjátok, hogy valami megváltozott ott kint. Az energia mozgásba lendült.

Szerettek kijárni a közeli birodalmakba, a saját kis teretekben. Néhányan Tóbiáséhoz hasonló házikókat építettetek magatoknak. Vannak olyanok, akiknek csodálatos mezőik vannak. Néhányan különleges hegytetőkkel bírtok a közeli birodalmakban, és szerettek odajárni egy kicsit lazítani. De az utóbbi időben, mikor ott jártatok, az nem volt valami felemelő. Szép kis hegycsúcsotokról vajon hova menekülhetnétek most, mikor feltámadt a szél. Befelhősödött az égbolt, és hiába minden erőfeszítésetek az eltávolításukra. Ekkor az mondjátok: Ilyen az én átkozott valóságom! Majd ekkor elered az eső (nevetés), mert érzitek a mozgásban lévő energiának a hatásait.

Jelenleg ez majdnem olyan, mintha ez egy ragyogó napsütéses, Új Energiás nap lehetne, a felhők mégis eltakarhatják a napot. A régi energia felhői árnyékot vethetnek, vagy sötétséget boríthatnak a csodálatos Új Energiás napra vagy legalábbis ezt így érzékelhetitek. Ne feledjétek, ha kiterjesztitek a felhők mögé az energiátokat, mi is található ott? A nap! Új Energia!

Ez része annak a dinamikának, amivel jelenleg bírunk a mozgásban lévő energia kapcsán. Számotokra úgy tűnhet, mintha minden tótágast állt volna. Próbáljátok valahogy kézben tartani magatokat, de úgy tűnik semmi sem működik. Ez természetes. Rendjénvaló. Ennek a saját mozgásban lévő energiátokhoz van köze. Ennek a belső változásokhoz, az elme változásaihoz és a test változásaihoz van köze, amin most mentek keresztül.

A testetek Shaumbra felébredőben van. Eddig önmaga saját szélcsendjében pihent, vagy másképpen fogalmazva tudatos altatásban volt, ahol azt sem tudta, mi a teendője. Ezért nem gyógyult eddig úgy, ahogy arra valójában képes lenne. De most ébredezőben van. Felébred és ráismer saját gyógyító, fiatalító energiájára. Tudja, hogyan legyen energia hatékony.

A testetek itt és most, ebben a pillanatban, miközben beszélek hozzátok a testetek gyakorlatilag felkiált. Ismeri ezt az Új Energiás biológiát - ami nem fizikai, hanem tudatossági jellemzőkkel bír a ti Új Energiás biológiátokat, ami szinte párhuzamos, szinte hasonmása nehéz fizikai biológiátoknak. Ez közvetlenül itt van, és fizikai testetek tudja ezt. Érte kiált. Egyesülni akar vele. Együtt akar lenni vele. Tudja, hogy egy egészen új módon lesz képes meggyógyítani magát. Tehát a testetek így kiált: Hello, van ott valaki? (nevetés) Gyere be, tudom, hogy ott vagy, gyere ide. Légy velem! És itt ismét akadályba ütközünk. Ez itt van. Új Energia, új tudatosság, új találmányok, új spiritualitás ez mind itt van, de hogyan hozhatnánk ezt a végső stádiumba, a végső összeolvadásba? Hogyan hozzátok azt be?

Meghatározás nélkül

Egy pár egyszerű lépéssel egy pár egyszerű lépéssel. Az első az, amiről Tóbiás beszélt nektek: a meghatározás nélküli.

Kimenni az elméből, túllépni rajta. Mivel abban a pillanatban, amikor megpróbálsz szavakat társítani hozzá, az fogja magát és eltűnik. Attól még ott lesz, csak kívül kerül tudatos felismeréseden. Abban a pillanatban, amikor mentális gondolatokat próbálsz köré vonni, eltűnik. Egy nagyon furcsa bújócska játékba kezd. Nem azért, mert ezt akarja, hanem mert nem akar az elme csapdájába esni. Ezért aztán nem is fog. Tudja, hogy nem akar oda bemenni legalábbis nem a főbejáraton. Egy csodálatos módon fog bejönni, amikor is az elme és az emberi korlátaitok nem próbálják azt majd megfojtani. Nem lehet bebörtönözni. Nem lehet csapdába ejteni. Integrálni lehet, de megfojtani nem lehet.

Ezért van az, hogy úgy tűnik, mintha eltűnne, amikor már olyan közel van, pont akkor, amikor úgy érzitek, hogy készen álltok egy óriási áttörésre. Amikor az elmétek megpróbálja azt behálózni, akkor elillan. De ha bementek oda, amit Tóbiás a nem meghatározható szobájának nevez, azaz a nyitottságba és a tisztaságba, ott kiterjeszthetitek magatokat, a tudatotokat, önmagatok nagy meghatározhatatlanába. És akkor ez a kettő táncra perdülhet egymással, összeházasodhatnak, és együtt létezhetnek a Most pillanatában.

Tehát most ki fogunk oda menni. Ti természetesen ezt gyakoroltátok, hiszen minden nap kötelességtudóan elvégeztétek a házi feladatotokat a meghatározás nélkülivel. Ki fogunk most oda menni. Jodie, kérhetném a zenét a furulyán? (valaki a közönség soraiból azt mondja: hűha!) A hűha rendben van! Fel kellene, hogy legyetek készülve erre. (St. Germain nevet) Most akkor kérem a zenét, anélkül, hogy erre előre figyelmeztettük volna drága közvetítő kisasszonyunkat. Könnyed hangnemben pontosan tudni fogod, hogy mit játssz. Majd mozgatom az ujjaidat, és belélegzed a lélegzetemet.

Shaumbra tehát, akkor vegyetek egy mély levegőt!

Most akkor kérném a zenét, mert ez a mai zene meghatározás nélküli. Nyitott, nagyon nyitott.

A zene alatt arra kérünk titeket, hogy engedjétek meg magatoknak, hogy bátrak legyetek, és elmenjetek oda, ahol nincs szükség a meghatározásra.

(a furulyaszó felcsendül)

Lélegezzetek tovább

(szünet)

Megkérjük most tizenkét tudósukat és Nikola Teslát is, hogy csatlakozzanak hozzánk. Menjünk ki ezekbe a külső birodalmakba!

(szünet)

...ahol az elme is megpihenhet

és most kezdj el itt vándorolni

(Szünet)

Ó, itt lenni csodálatos tökéletes...

(Szünet)

Lélegezzetek tovább.

(hosszú szünet, amíg a zene be nem fejeződik)

Köszönjük!

Látjátok milyen egyszerű! Nem kell stresszelni magatokat emiatt. Ha egyszer valóban lehetővé teszitek, hogy túllépjetek magatokon, az nem olyan nehéz. Nagyon frissítőnek és fiatalítónak fogjátok majd találni! Gondolataitok és elmétek gyakorlatilag értékelni fogja ezt a szünetet. Pillanatok alatt meg fogja érteni, hogy nem szükséges kontrollálnia énetek ezen részét. Nem szükséges szót, gondolatot vagy ideát gyártania köré.

Rá fogtok jönni, mennyivel többek vagytok annál, mint amit valaha is gondoltatok magatokról. Ez a részetek más birodalmakban létezett mindezidáig, ahova nem volt bejárásotok. De mindig is ott volt. Mindig is csak egy leheletre volt tőletek. Úgy tűnt számotokra, mintha fényévek millióira lett volna. Azt hittétek, soha nem találkoztok istenségetekkel, ezért aztán megteremtettétek a hamis isteneiteket. Megteremtettétek mindazt, amit én hamis vallásoknak hívok. Olyan dolgokat imádtatok, mint a lélektársakat. Vagy, mint a kristályokat. Mindent megpróbáltatok, mert annyira elkeseredettek, kétségbeesettek és vágyakozóak voltatok. Úgy tűnt, tán soha nem értek célhoz. Még az Istenségre és Istenre vonatkozóan is nagyon fura és különös elméleteket voltatok képesek felállítani.

Most, mikor lehetővé teszitek magatoknak, hogy bemenjetek a meghatározhatatlanba saját meghatározhatatlan önmagatokba ahogy megtanuljátok elengedni az arra vonatkozó igényeteket, hogy gondolatokat vagy struktúrákat helyezzetek e köré, akkor majd valóban megismeritek önmagatokat, és miközben megismeritek magatokat, megismertek minden választ, a valaha bármelyik emberi aspektusotok által feltett összes kérdésetekre vonatkozóan. Ez meglehetősen egyszerű, és rendkívül csodálatos.

Visszahozás

És most térjünk rá a következő szakaszra. Tehát kimentek ezekbe a meghatározás nélküli birodalmakba, ahol a válaszok találhatóak. Ezek potenciálok. Semleges állapotban vannak, vagy szunnyadnak. Itt minden elérhető. A kérdés csak az, hogyan tudjátok ide visszahozni a válaszokat?

Először is, képesnek kell lennetek arra, hogy kijussatok oda. Ha soha nem haladjátok meg a régi energiás tudatosságot, akkor tulajdonképpen soha nem értitek meg, hogy milyen könnyen vissza lehet ezt ide hozni. Tehát a felismerés az első lépés- annak tudatos felismerése, hogy ez létezik. Annak tudatos felismerése, hogy ez létezik, de talán nem abban a formában, ahogy ezt ti korábban elképzeltétek, mert az önmagában is egy korlátozás. Ez ott kint létezik ugyan, de egy egyszerű, naivan ártatlan módon - és akkor képesek lesztek azt visszahozni ide.

Erre azt mondjátok: De mit hozok vissza? Tudnom kell, hogy mik vannak azokban a dobozokban és ládákban, amit visszahozok magammal. Nem, nem. Ezzel már el is veszítettetek mindent. Ez pont olyan egyszerű, mint egy levegővétel. Pont olyan egyszerű, mint annak tudomásulvétele, hogy megengeded magadnak, hogy az bejöhessen biztonságos teredbe. Amennyiben az energiád nem biztonságos, akkor nem fog bejönni. Tóbiás, és bizonyos értékig én is hosszasan beszéltünk nektek biztonságos teretekről. Nem arról, amit mi hozunk létre számotokra, hanem a sajátotokról.

Ez az energia Új Energia. Új tudatosságotok itt van, készen áll arra, hogy bejöjjön, de ha nincs biztonságos teretek, biztonságos házatok: ha dühöngve és őrülten, aggodalmaskodva és haraggal telve folyton csak körbe-körbe szaladgáltok, ha a szexuális energia vírusból táplálkoztok, és ennek következtében másokból tápláljátok magatokat, akkor nem rendelkeztek biztonságos térrel.

Ha nem tudjátok, hogyan kell egy mély tudatos lélegzetet venni, akkor nincs biztonságos teretek- önmagatok ismeretének lélegzete egyben önmagatok elfogadásának is lélegzete ha ez nincs meg, akkor nem rendelkeztek biztonságos térrel. És akkor nem számít mennyire nagyon vissza akarjátok hozni ezt az energiát, az nem lesz elérhető számotokra, nem akar majd bejönni.

Tehát ez a felismerés: ez a lélegzet, és ez a biztonság a biztonság önmagatok és Minden Létező elfogadása. Akkor készen áll, és nagyon egyszerűen behozható. Nagyon egyszerűen. Olyan egyszerűen, hogy megérinted egyik ujjaddal a harmadik szemedet. Bármelyik ujjaddal (a közönség azon nevet, hogy St. Germain először a középső ujjával érinti meg a harmadik szemét, majd utána egy másikkal). Egy ujjal. Na, ez nem túl bonyolult, csak az egyik ujjaddal megérinted a harmadik szemedet. Ezzel nem feltétlenül csak aktiválod azt, hanem ez a felismerés aktusa. Készen állok! Ezzel azt mondod ki, hogy készen állsz arra, hogy behozd azt ide. Készen állsz arra, hogy elfogadd azt az életedben. Készen állsz arra, hogy megtudd, és behozd. És aztán engedd, hogy az megtörténjen. Hagyd, hogy az kibontakozzon, kiterjedjen életedben természetes módon. Ne próbáld meg kierőszakolni, ne legyenek ezzel kapcsolatos elvárásaid! A legcsodálatosabb, legegyszerűbb és legkönnyedebb módon fog életedbe beáramolni!

Ez ennyire egyszerű Shaumbra! Egyszerű bár ez hét évet vett igénybe de akkor is egyszerű. Azt akartuk, hogy a mai napon Tesla és ez a tudós csoport is jelen legyen itt, hogy megértsék ennek az egyszerűségét, hogy megértsék az Új Energia fizikáját, ami teljes mértékben egyszerű és autentikus. A régi energia nem autentikus. Erről egy egész shoudot tarthatnánk! Az Új Energia egyszerű és hiteles. És ilyen könnyen behozható. Semmi stressz, semmi elvárás. Egyszerűen csak ott van. Majd elkezd egységbe olvadni veled, elkezd minden benned lévő történéssel integrálódni könnyedén és egyszerűen. Még egyszer kérem, hogy engedjétek el az összes arra vonatkozó elvárásaitokat, hogy mi mindent fog az csinálni. Ehelyett inkább vizsgáljátok meg és legyetek résztvevői annak, ami történik.

Tegyetek valamit

Ez most elvezet minket jelenlegi megbeszélésünk következő részéhez. Éppen most hoztátok be az Új Energiát, legyen az bármi. Most itt van. A valóságtokban. Többé már nem egy árnyék, többé már nem egy párhuzamos. Ez most integrálódott.

És most jön a lényeg Shaumbra: csináljatok vele valamit. Kezdjetek vele valamit. Mert ha az energia csak itt ücsörög, akkor vagy visszatér alvó állapotába, vagy pedig kilép az aktualizációból, vagy pedig néhány esetben felrobban. Az Új Energia mozgásban lévő energia. Csináljatok valamit az életetekben! Írjatok könyvet, indítsatok el egy üzletet, fussátok le a Marathont, - vagy csináljátok meg mindezt csak tegyetek valamit! Szálljatok ki végre a karosszéketekből! (nevetés) Ha kényelmes széketek van, amiben jól hátra lehet dőlni, akkor dobjátok azt el még ma! Ez egy szimbolikus gesztusa annak, hogy végre elengeditek a régi fenékhizlaló módszereiteket, amikor is csak ücsörögtök, és közben meg nem csináltok semmit. Shaumbra, szálljatok ki a karosszéketekből igen, ezt mondtam!

Csináljatok valamit Shaumbra! Bármit, amit ti választotok. Tegyétek azt, ami dalra készteti a szíveteket! Furulyázzatok egy csoport előtt. Írjatok egy könyvet, és tárjátok azt a világ elé. Utazzatok keresztül az országotokon, amit még soha nem tettetek eddig. Üljetek be egy lakókocsiba, és menjetek keresztül a havon! Mindegy mit, csak csináljatok valamit! Elérkezett annak a nagyszerű és abszolút lényegi ideje, hogy kreatív energiátokat használatba vegyétek!

Fejezzétek be a munkátokról való panaszkodást mondjatok fel! Hagyjátok abba az azon való tűnődést, hogy vajon hol lehet a bőség hozzátok azt be! Fejezzétek be azt, hogy a házastársatokra, az élettársatokra vagy a gyereketekre való hivatkozással nem tudjátok beteljesíteni magatokat! Ez ócska kifogás. És nem is valami szép! Tegyetek valamit!

Tudom, hogy mindannyiótoknak vannak álmaitok. Sokan közületek más emberek előtt a múltban azokról a nagyszerű dolgokról beszéltetek, amit el akartok végezni. Most akkor tegyétek is meg azokat! Lássatok hozzá! Mozdítsátok meg a bennetek lévő energiát! Az majd lehetővé teszi, hogy az új belétek olvadjon, összekeveredjen mindegyikőtökkel. Az majd lehetővé teszi az energiának, hogy mozgásban maradjon. Lehetővé teszi, hogy a hatékonyság beáradjon. Tegyetek valamit! A panaszkodás mit sem ér, az nem cselekedet. Valami olyat tegyetek az életetekben, ami elsőként titeket elégít ki, és titeket teljesít be. Ne másokért tegyétek! Semmi más okból ne tegyétek, csak abból, hogy a kiterjedő energia kreatív kifejeződésre juthasson!

Tóbiás, Kuthumi és én újra és újra meg fogjuk erősíteni ezt a pontot! Tegyetek valamit most rögtön, bármit! Integráljátok, mozgassátok az energiát! Ha így tesztek, ha megengeditek, hogy ez az energia bejöjjön a valóságotokba, akkor majd észre fogjátok venni az örömet és a beteljesedést. Észre fogjátok venni, milyen egyszerűen is működik és áramlik mindez, és azon fogtok tűnődni, vajon miért nem mondtuk ezt el nektek korábban. És akkor majd elmondjuk, hogy mi igen is el mondtuk ezt már nektek korábban is. Szóval Shaumbra, mozgassátok meg az energiát!

Házi feladat

És elérkeztünk az utolsó ponthoz. Az utolsó ponthoz, a házi feladatotokhoz, amit, én, a helyettesítő tanárotok adok fel nektek. Ebben a hónapban a házi feladatotok kicsit szokatlan lesz, egy kicsit eltérő lesz a többitől, de meg fogjátok látni benne a szépséget. Vigyétek el magatokat vacsorázni! Egyedül. Menjetek el egy étterembe ne otthon egyetek! Vigyétek el magatokat vacsorázni! Beszéljetek magatokhoz, talán nem hangosan persze, (nevetés), de osszátok meg magatokkal az önmagatokkal való vacsorázás élményét! Figyeljétek meg, hogy vajon kellemes magatokkal lennetek, vagy nem? Igen, hát hogyne, természetesen kétszemélyes asztalhoz üljetek! Vigyétek el magatokat vacsorázni! Egyébként ti fizettek. (nevetés) Tudjátok meg, milyen magatokkal lennetek. Hamarosan úgy fogtok énekelni, akárcsak én: Senki nem csinálja ezt nálam jobban!

Adamus Saint Germain vagyok, és ez így van!

(Fordította: Telegdi Ildikó)

 

 


A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven "Cauldre" adja elő, aki a coloradói Goldenben él. Tóbiás története a bibliai Tobit könyvéből megtalálható a Crimson Circle weboldalánwww.crimsoncircle.com. A Tóbiás anyagok térítésmentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999. augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé.

A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a mennybemenetel felemelkedési állapotának, avval segítik a többi embert utazások részleteinek megosztásával, óvva és kalauzolva őket. Több, mint ötvenezer látogató jön el minden hónapban a Crimson Circle weboldalra, hogy elolvassa a legújabb anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat.

A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradóban, ahol Geoffrey Hoppe-n keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat. Tóbiás állítása szerint ő, és a többiek a mennyei Bíbor Páholyból csatornáznak az emberek felé. Tóbiás szerint, leolvassák az energiáinkat, és visszatolmácsolják a saját információikat a számukra, tehát így láthatják az emberek magukat, ahogyan kívülről látszanak, miközben megtapasztalnak belülről. A "Shoud" a csatornázás szerves része, ahol Tóbiás félreáll, és az emberek energiája közvetlenül csatornázódik át Geoffrey Hoppe-n keresztül.

A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak a nyilvánosság előtt. A Bíbor Kör a bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból, szerte a világból.

A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy humán kalauzolókként és tanítókként szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem evangelizáló misszió. Nem "örömhírhozás." Inkább, a benső fény fogja odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp behajózni, eljön hozzád.

Amennyiben ezeket a sorokat olvasva, igaznak érzed e sorokat, kapcsolódást érzel hozzájuk, valóban Shaumbra vagy. Tanító és humán kalauzoló vagy. Engedd meg az isteniség magvának benned, hogy virágba borulhasson ebben a pillanatban, és mindörökké virágozhasson. Sosem vagy egyedül, az egész világon a család vesz körbe, és angyalok a körülötted lévő birodalmakban.

Kérjük, ezt a szöveget terjessze szabadon, nem kereskedelmi alapon, teljesen ingyenesen. Kérjük, a szöveghez tartozó teljes információt hagyja egyben, beleértve ezeket a megjegyzéseket is. Minden egyéb felhasználáshoz Geoffrey Hoppe, Golden, Colorado írásos engedélye szükséges. Tekintse meg a kapcsolatokat a weboldalon: www.crimsoncircle.com

Minden jog fenntartva.© Copyright 2007 Geoffrey Hoppe, Golden, CO 80403