TÓBIÁS ANYAGOK

Tanítók Sorozat:
8. SHOUD: "Ne köss kompromisszumot magaddal!" - Főszerepben Tóbiás, Geoffrey Hoppe csatornázásában

Elhangzott a Bíbor Körben,
March 3, 2007

www.crimsoncircle.com

És ez így van, drága Shaumbra, hogy összegyűltünk itt a Földi Új Energia osztálytermében, az egész kozmosz Új Energiájában. Egy pillanat erejéig csak érezni akarunk itt mindannyiótokat: engedjétek meg magatoknak, hogy ti is érezzétek az én, Tóbiás energiámat, mindazoknak a Shaumbráknak az energiáját, akik éppen most csatlakoznak be a világ minden részéről, azoknak az angyaloknak az energiáit, akik mind részt vesznek ezeken az összejöveteleken. Ők a második körben foglalnak helyet körülöttetek. Ők a megfigyelők. Azt figyelik, hogy mi történik ezen a Föld bolygón.

Nincs ennél nagyszerűbb, okosabb, fejlettebb planéta. És tisztában vagyunk vele, hogy időnként, azt kell, hogy mondjuk, hogy egy érdekes perspektívából szemlélitek a dolgokat. Azt hiszem, van erre egy kifejezés, amit még a mi időnkben is használtunk. Fordítva ülni meg a lovat (nevetés) Hajlamosak vagytok úgy tenni, mintha nem ismernétek a válaszokat, mintha mindössze jelentéktelen emberek volnátok, mintha valamiféle keresésben lennétek, egyfajta Mózesi keresésben. Negyvenévi vándorlás a sivatagban, ami néhányatok esetében 40. 000 létidőt jelent, amiben úgy tettetek, mintha vándorolnátok, barangolnátok ezen a helyen, amit Földnek hívnak.

Pedig tudjátok, valójában ez nem is olyan nehéz, de létezik egy tudatosság, ami nehézzé teszi. És ehhez még hozzájárulnak olyan dolgok, mint a gravitációs erők, a nagyon különös mágneses erők, és egyéb olyan dolgok, amitől ez nehéznek tűnhet. Pedig ez az utazás tényleg egészen egyszerű. Ez az utazás alapjában véve önmagatok felfedezéséről szól. Az Önmagatokkal való kapcsolatról, és ennek következtében a más energiákkal való kapcsolatról a más létező entitásokkal való kapcsolatról. Ez tényleg nagyon egyszerű. Bizonyos értelemben ennek a teljesítéséhez nem szükségeltetik több száz vagy több ezer létidő. Más megközelítésben nézve, erre az ösvényre lépni választás kérdése, és erről fogunk ma beszélgetni. De most, egy pillanat erejéig érezzük ezt a Shaumbra összejövetelt.

Érdekes asztrológia aspektusok zajlanak éppen most. Ezek nem uralkodnak felettetek. Mindössze eszközök számotokra. Eszközök, amikért kinyúlhattok, és megragadhatjátok azokat, és felhasználhatjátok az életetekben. Amikor olyan energiák, mint a hold, vagy egy fogyatkozás, vagy mint a Szűz Halak tengely mentén megmutatkozó aspektusok történnek, ezek mind lehetőségek vagy potenciálok a számotokra. Ha a teve másik oldaláról nézitek a dolgokat, úgy tűnhet, mintha ezek a dolgok uralnák az életeteket, mintha egy - hogy is mondjátok ezt, mintha a retrográd Merkúr lenne valaminek az oka. Folyton ezt hallom: "Biztos azért történik, mert retrográd a Merkúr." - És igen, időnként meglehet, hogy ez így is van, de ti kinyúlhattok érte, és magatokhoz vehetitek ennek a potenciáljait, és felhasználhatjátok azt a Földön végzett alkotói és tanítói munkátok során. Nem kell, hogy lenyomjon benneteket. Erőt adhat. Megáldhat benneteket.

Rengeteg esemény zajlik jelenleg a csillagokban vagy a kozmoszban- ahogy ezt ti neveznétek. Érzitek ezeket az eseményeket, de amit valójában éreztek, azok nem csak maguk az események, hanem azoknak a nem felébredettekre - más emberekre - gyakorolt hatása. Mivel ők a kecske vagy a bárány másik oldalán állnak, ezért érzik ezeket a hatásokat. Ahelyett, hogy teremtők lennének, ahelyett, hogy felismernék, hogy ezek mind eszközök, azt gondolják, hogy ők ezeknek az áldozatai, és hogy létezik egyfajta végzet vagy sors, ezért aztán az a kötelességük, hogy valamiképpen érezzék ezeknek az eseményeknek a nehézségeit vagy terheit, adott esetben pedig a könnyedségét. Ezek eszközök, olyan eszközök, amit ti teremtettek saját magatoknak. Elfelejtettétek?

Az asztrológia egy csodálatos eszköz számotokra, de az idő múlása révén, a tudatosságra rakódott terhek során, sok ember hajlamos azt gondolni, hogy ezek a dolgok azok, ezek a házak azok, amik uralkodnak felettetek, pedig ez egyáltalán nem így van. Ezek mind potenciálok, amit ti helyeztetek oda az utatokra, hogy szolgáljanak benneteket. Nyúljatok ki, és ragadjátok meg a holdat, a holdfogyatkozást most! Ragadjátok ki azt, amire szükségetek van. A fogyatkozás mindig a változás ideje, az árnyékolás ideje, az új ciklusba való továbblépés ideje. Nyúljatok ki, és ragadjátok meg pontosan azt az energiát, amit az életetekbe választotok. De legyetek óvatosak! Azok az energiák erősek, mivel aktiváltátok őket. Behoztátok őket az életetekbe, azok pedig munkába lendülnek.

Shaumbra, álljunk meg itt egy pillanatra, mielőtt rátérnénk mai beszélgetésünk központi témájára. Van egy kiegyensúlyozási munka, amit el szeretnénk végezni veletek – amit meg kell tennünk veletek. Látjátok, és igen, a legtöbben mindenféle fájdalmat éreztek a testetekben, és ez azt a kérdést veti fel, hogy vajon mi zajlik bennetek… egyik lábatok a Régi Energiában van, a másik lábatok pedig az Új Energiában. Van egy - hogy is hívjátok ezt - van egy kép itt, ami az elmétekbe hatol. Láttátok már ezt a képet? Egyik lábatok az egyik csónakban van, a másik lábatok pedig egy másik csónakban, és néha úgy tűnik, mintha az áramlat két ellentétes iránya sodorná a két csónakot, aminek persze meg vannak a maga következményei.

Itt vagytok hát ti, a felébredettek, a tudatos emberek, tudatában annak, hogy az Új Energia jelen van az életetekben - nem kint valahol máshol, nem egy szikla alá dugva, nem egy titkos barlangban vagy egy különleges kehelyben elrejtve. Hanem jelen van itt most, a rendelkezésetekre áll, hogy vegyétek azt használatba. De ti még mindig a körülöttetek lévő Régi Energiás világban működtök, ami hajlamos legyengíteni titeket. Szó szerint hajlamos kimeríteni az energiátokat.

Ezért most veletek együtt egy kicsit megújítjuk a biológiátokat, lehetővé tesszük, hogy a testetek felzárkózzon a tudatotokhoz. Mert tudjátok, időnként hajlamosak elveszíteni az egyensúlyt. A tudatotok vágtat előre, a testetek pedig nem minden esetben tudja, hogy mit tegyen. Részben azért, mert nincs meg az a fajta kapcsolatotok a testetekkel, ami harmóniát és egyensúlyt tenne lehetővé; másrészt meg azért, mert a testetek még mindig saját mintái alapján funkcionál, és azokon megy keresztül, miközben magába olvasztja az Új Energiát. Valamint részecske lényetek teljes DNS-e, és egyéb aspektusai jelenleg változásokon mennek keresztül.

Itt van hát ez a csodálatos pillanat a Shaumbra energiáival együtt, akár itt vagytok most, akár az elektronikus médiátokon keresztül csatlakoztok hozzánk, akár a későbbiek során hallgatjátok vagy olvassátok ezt az anyagot. Nagyon különleges angyali lényeket hoztunk ide közénk, akik a fizikai és a nem fizikai birodalmak közötti energiák egyensúlyba hozatalán dolgoznak és ez mindössze egy pillanatot vesz igénybe. Mindössze ennyit egyébiránt. Mindössze egyetlen pillanatot, ahogy lehetővé teszed a testednek, hogy felzárkózzon a tudatodhoz.

Vegyetek egy mély levegőt!

(szünet)

A tudatotok nagyon gyorsan megnyílt. És egyre csak terjeszkedik, nem csak ebben a dimenzióban, hanem más dimenziókban is. A testeteknek az a feladata, hogy is mondjam csak, hogy fizikai formában itt tartson benneteket. Azokat az inkább evilági feladatokat hajtja végre, ami entitás énetek részére szükségeltetik. Testetek nagyon sok olyan energiaműködési zavart vett magára, ami körülöttetek és bennetek zajlik.

Ezért ezt a Shaumbrákkal egybegyűlt gyönyörű pillanatot arra használjuk, hogy vegyetek egy mély lélegzetet!

(szünet)

Engedjétek, hogy a testetek felzárkózzon. Olyan ez, mintha egy spirituális fürdőt vennénk közösen, mikor is lehetővé tesszük, hogy azok, akik ma a segítségetekre jöttek, megnyugtassák és lecsillapítsák testeteket, hogy elengedésre kerüljenek a felgyülemlett energiák, hogy a testetek megújíthassa önmagát.

Nagyon sok energia egyensúlytalanság van most jelen azon a helyen, amit ti a fizikai szíveteknek hívtok. Itt most nem a szívrohamról beszélünk, hanem az energiákról - az életerő energiáról, amit a szívetek minden egyes percben, minden órában beáraszt egész testetekbe. Szívetek nem csak a vért pumpálja. Hanem az életerő energiát is, amit végigáramoltat egész biológiátokon.

Mi most a csodálatos energiákra, a kiegyensúlyozó energiákra fókuszálunk itt, a szív területén. Igen, tudom, hogy megfájdulhat a hátatok, a fejetek, különböző gyomortüneteitek lehetnek. De most egy pillanatra nyissátok meg a szíveteket hadd kerüljön egyensúlyba, hadd küldje szét gyógyító, csillapító energiáit fizikai testetek minden részébe.

(szünet)

Ez az Új Energiás tanítói munka tudjátok, nehéz a fizikai test számára. Nem csak az elme, de a fizikai test is képes magára szedni a felesleges, többlet energia, a kiegyensúlyozatlan energia nagy részét. Vegyünk hát együtt egy újabb mély lélegzetet.

(szünet)

...és engedjük meg, hogy a test felzárkózzon a tudathoz, majd fújjuk ki a levegőt.

(szünet)

Sok mindent kell ma megbeszélnünk a Shaumbrákkal. Néhány nagyon különleges vendégünk van ma, kifejezetten egy. Arra kérünk most benneteket, hogy érezzétek az energiáját. Ez nem egy találgatós játék itt, ez egy érzés tapasztalat. Nem próbálkozunk a név kitalálásával. Érezzétek ennek az entitásnak az energiáját, aki a mai nagyon különleges vendégünk.

(szünet)

Az energia pár nappal ezelőtt kezdett beáradni. Fontos szerepet játszik a mai Shoud energiáinak a továbbításában, átadásában. Az energia úgy áradt be közénk, mintha egy szárnyas ló repítette volna ide, a zene alatt. Az energiát maszkulinként érzékelitek, bár tudjuk, hogy ti egyaránt rendelkeztek maszkulin és feminin energiákkal is, ugyanakkor a maszkulinnal azonosítjátok.

Vendégünk energiája csak érezzétek az energiát itt - ne próbáljatok találgatni - már jelen volt a Földön korábban, jelen volt a Földön, legutóbb úgy 70 évvel ezelőtt. Ez az energia rendkívül jelentős szerepet játszott a modern tudomány fejlődésében és az Új Energia számos fejlődésében szintén nagyon jelentős szerepet fog betölteni.

És ez az energia, ahogy azt már sokan érzitek és tudjátok, Nikola Tesla. Eljön ma hozzánk, meglátogat minket, és a további Shoud-ok alkalmával is vendégünk lesz. Tesla most keresztülsétál a termen, mondhatnám azt is, hogy szinte keresztül szalad rajta, és megérintve, érezve mindent, örömmel tölti el, hogy vendégünk ebben a Shoudban. Tesla nagyon érdekes háttérrel rendelkezik a Teslaként leélt életében, ahogy azt bizonyára ti is tudjátok. Ausztriában született, szerb szülők gyermekeként, és hihetetlen, nemcsak elmeként, hanem szédületes teremtői és alkotói képességekkel. Nemcsak, hogy szédületes volt, de jócskán megelőzte saját korát.

Tesla tulajdonképpen két másik lénnyel együtt érkezett, mivel bizonyos hasonlósággal rendelkeztek életük folyamán, habár nem mindegyikük ismerte akkoriban egymást személyesen. Tesla képviselte az éleselméjűséget a csapatban, de csapatra volt szüksége ahhoz, hogy elvégezhesse a munkát, és néhány munkája még most is csapatot igényel. Tesla nagyjából ugyanabban az időben érkezett a Földre, mint akit Thomas Edisonként ismertek. Közös cél érdekében jöttek együtt. Ó igen, folytattak megbeszéléseket egymás között. Az egyik legrendkívülibb vitájuk a modern tudományos fejlődés kapcsán: a váltakozó áram kontra egyenáram témában volt.

Amit Tesla és Edison véghezvittek, nagyban hozzájárulnak ahhoz, ahogy most élni tudtok, azokhoz a technológiákhoz, amit most képesek vagytok használni. Még az Atlantiszi technológiák jó részét is túlszárnyalta, legalábbis a műszaki és a fizikai technológiák tekintetében. Tesla egy ideig tulajdonképpen Edisonnak dolgozott, mindketten a laboratóriumban dolgoztak, és a legnagyobb eredményekre tettek szert az energia használatára, az elektromosság használatára, és a motor technológia kifejlesztésére vonatkozólag. Ugyanakkor mindketten tudták, hogy nem tudnának tovább együtt dolgozni. Az nem képezte részét előzetes egyezményüknek. Útjaiknak szét kellett válni. Más szavakkal, mindkettejüknek a saját útjukat kellett járni.

Edison szerepe nem merült ki a feltalálói szerepkörben, bár ő közel sem volt olyan brilliáns, mint Tesla, ugyanakkor Edison volt a manifesztáló, vagy amit ti úgy neveznétek, hogy kivitelező. Edison volt az, aki képes volt behozni mindazokat a technológiákat, amiket Tesla megálmodott ő hozta be ezeket, és leföldelte azt a Földön, majd elérhetővé tette az emberiség egésze számára. Azok a termékek, amiket ma használtok a villanykörte, a mozi, a fényképek, mind egyéb felfedezésekhez és találmányokhoz vezettek. Edison rendelkezett a kereskedelmi vénával, vagy üzleti elmével. Nézzétek csak meg mi történt azokkal a vállalatokkal, amiknek a beindulásánál ő segédkezett hosszú idővel ezelőtt. Ők az energiaáramlás ellátói, az eredeti felfedezésekre alapozva. Fontos volt tehát Tesla és Edison számára, hogy együtt jöjjenek a Földi létbe, hogy találkozzanak, és egy rövid ideig együtt dolgozzanak, mielőtt Tesla más munkába fogott volna.

Egy harmadik aspektus is érkezett ennek a triumvirátusnak a részeként, hogy egyensúlyt teremtsen, mivel szükségük volt egy harmadik létezőre, aki képes volt nagyon multidimenzionális lenni, és ugyanakkor pedig mindent visszahozni ebbe a valóságba. Ő az, akit Harry Houdini néven ismertek. Mind a hárman megközelítőleg azonos időpontban érkeztek. Nagyon szoros, energetikai kötelék volt köztük, és mind a hármukra szükség volt a siker érdekében. Szükségük volt arra, amit Houdini képes volt felajánlani az illúzióra vonatkozó megértését, valamint Houdini szenvedélyére, ami abból állt, hogy megértse a többi birodalom működését.

Houdini sok időt töltött más birodalmakban -tudatos szinten, természetesen és azt követően pedig az ebbe a valóságba visszahozott információ nagy részét fel is használta. Nem volt toleráns, nem volt türelmes a csalókkal, szélhámosokkal és manipulátorokkal szemben, mivel nagyon is tisztában volt néhány alapvető igazsággal. Nagyon óvatosnak kellett lennie, mert sokkal többet tudott annál, mint amennyit láttatni engedett. Több okból kifolyólag is rendkívül körültekintőnek kellett lennie. A tudatosság, az emberiség nem állt még erre készen akkoriban. Tudta, hogy börtönbe zárhatják, sőt akár ki is végezhetik mindazért, amit a dimenziók működéséről tudott, és arról, hogy más dimenziók fizikáját hogyan lehet ide behozni.

Ahelyett, hogy elárulta volna mindazokat a titkokat, amiket megértett, tulajdonképpen energetikailag kapcsolatba lépett főként Teslával, és azzal a tudatossággal és információval táplálkozott, amit Teslán keresztül megkapott, aki akkoriban előrehaladott és nagyon ezoterikus munkáján dolgozott, élete későbbi szakaszában. Időközben Tesla elhagyta Edison laboratóriumát és a saját útját járta. Nem annyira üzletemberként, de pokoli jó feltalálóként. Zseni volt ő, a saját jogán.

Tesla gyakorlatilag erre a területre jött, és hosszú időn keresztül dolgozott a hegyekben lévő laboratóriumában, azon a területen, amit Colorado Springs-nek neveztek. Szédületes felfedezéseket tett. Képes volt letapogatni a hegyek energiáit ezen a területen, ami még a mai napig is hihetetlenül erős. Nem csoda, hogy ez a terület, a maga szédületesen intenzív energiájával magához vonzotta a katonaság és az egyház figyelmét. El kell, hogy mondjuk, - ahogy erre Tesla is rájött - ezek az energiák annyira erősek, hogy egy bizonyos ideig energetikai szteroidnak tűnnek energetikai szuper élelemnek. De nagyon óvatosnak kell lennetek, mivel ezek az energiák annyira erősek, hogy ha nem a kellő tisztelettel és nem a kellő leföldeltséggel kezelik őket, a szó szoros értelmében visszaüthetnek azokra, akik hajlamosak visszaélni velük.

Jut eszembe, néhányótok számára, akik ezen a területen éltek, ez nem okoz meglepetést. Hihetetlen energia infúziója miatt vonzódtok ehhez a területhez, amit aztán valamiképpen mindennapi életetek során felhasználtok, ugyanakkor saját spirituális növekedésetekre és fejlődésetekre is használjátok. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ott is maradtok, hiszen nem lettetek spirituális szinten kijelölve arra, hogy megtartások az ottani energiát, hiszen ezt már jócskán túlszárnyaltátok, hanem azt jelenti, hogy ez a terület még most is óriási energiával rendelkezik.

Tesla rengeteg kísérletet végzett azalatt az időszak alatt, amíg Colorado Springs-ben tartózkodott. Megértette, hogyan lehet létrehozni bizonyos hullám mezőket, bizonyos fény mezőket, ami jóval meghaladja jelenlegi technológiátok ismereteit. Képes volt magával a fény energiájával, a fény részecskékkel és a fény hullámokkal dolgozni. Képes volt a mágnesességgel és az elektromágnesességgel dolgozni, és olyan dolgokat fedezett fel ezekkel kapcsolatosan - a mágnesességgel, mint energiával és üzemanyag forrással folyatott munkája során, ami azóta sem tudtak megismételni.

Tesla tulajdonképpen képes létrehozni egyfajta - nem gép volt ez, hanem valami olyan, amit ti mezőnek, vagy energia erőnek neveznétek, mikor is képes volt a szó szoros értelmében játszadozni az idő és a tér korlátjaival. Kísérletei során a szó szoros értelmében meghajlította az időt és a teret. Arra is képes volt, hogy mindezt egyfajta interdimenzionális átjáróként használja fel.

Természetesen, mivel jóval megelőzte korát, tisztában volt munkájának horderejével, különösen, hogy a világ épp a nagy háborúkra készült, ezért gyakorlatilag visszatartotta, elhallgatta anyagainak és információnak nagy részét. Lehetővé tette magának, hogy kissé őrült legyen. Lehetővé tette magának, hogy őrült tudósként tekintsenek rá, és ne vegyék túl komolyan, miközben nagyon is tudatában volt annak, hogy képes volt megvalósítani néhány munkáját.

Tesla azóta nem inkarnálódott újra, de mikor elhagyta fizikai testét, a Második Világháború közepe táján, a St. Germain által kristály birodalmaknak nevezett helyre távozott. Oda távozott, hogy tovább folytassa felfedezéseit és teremtéseit. Az elmúlt pár év során energiái nagyon közvetlen és jelenlévő módon visszatértek a Földi birodalmakba. Jelenleg egy pár tudóssal dolgozik egy pár tudóssal, főként egy csoporttal, valamint más egyénekkel is azokon a felfedezésein, amiket képes volt létrehozni élete során. Azokon a dolgokon, amelyek hatást fognak gyakorolni a Föld energiájára és üzemanyagára. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy az ő kezében van a titok, de ő volt az, aki képes volt túllépni az idő korlátain, és nagyon mély megértést nyert az energia valódi működésére vonatkozóan.

Az energia nem csak azon a szinten működik, amit a tudósok, a fizikusok és a többiek jelenleg ismernek. Az energia ki/be járkál ebből a dimenzióból, ki/be mozog az észlelt valóságból. Az energia önmagában egy állandó áramlat vagy áramlás, ami mindig rendelkezésre áll, de ritkán kerül felhasználásra. Az energia potenciálok sorozata, amik az általatok legmagasabb birodalmaknak nevezett dimenziókban kerülnek megteremtésre, majd onnan kerülnek behozatalra a Földre eszközökként eszközökként azok számára, akik tudatában vannak annak, hogyan kell azokat behozni és használatba venni.

Egy Új Energia időszakba léptek be, ezért Tesla visszatér, hogy a fejlesztőkkel, a tudósokkal és akiket ti metafizikusoknak hívtok, együtt dolgozzon Shaumbra. Eljön, hogy segítsen elültetni egy-két magot, és arra inspiráljon néhány elmét, hogy haladják azt meg, lépjenek ki a dobozból. A válaszokat a jelenleg fennálló üzemanyag krízisre az olaj helyzettel kapcsolatban ne csak a szélben vagy a napban keressétek. Vannak olyan dolgok, amelyek sokkal hatékonyabbak és sokatmondóbbak, mint amiken jelenleg folyik a munka, mivel azok az emberek, akik a kutatásokat folytatják, hajlamosak nagyon lezárni és korlátozni magukat. És ha nem más, akkor hát a kedvezményezettjeiktől, vállalatuktól származó követelések korlátozzák őket a költségvetés által, ahogy ezt ti nevezitek - és hatáskörük vonatkozásában. Létezik a tudósoknak egy bizonyos csoportja, akiket nem fogunk most megnevezni akik kitörtek a Régi Energiás rendszerből. A saját útjukat járják, és valóban ezeken a nagyon találékony és tulajdonképpen végtelenül egyszerű energia megoldásokon dolgoznak.

Tesla azt tervezi, hogy a Kvantumugrást követően valamikor visszatér a fizikai formába, de jelenleg nagyon lefoglalja a munkája. És bizonyos értelemben egy kéréssel fordul a világ minden részén lévő Shaumbráihoz ebben a pillanatban, egy kéréssel, hogy értsétek meg annak a munkának a természetét, amit ő és ti végeztek. Ti adjátok a tudatosság platformot. Ti adjátok a tudatosság energiát és áramlást.

Szavak nélküli kommunikációra képes a tudósok, fizikusok és feltalálók némelyikével, de a legtöbbjük annyira az elméjében dolgozik, hogy nem hallják, még csak nem is érzik a bejövő energiát. Számunkra a más birodalmakból néha bizony nehéznek bizonyul a kapcsolat felvétel. Bizonyos értelemben kiabálhatunk és ordíthatunk is, hogy megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot, de vannak olyan létezők, akik nem nyitottak erre, és ilyenkor az információ nem jut el hozzájuk. Ugyanakkor, mikor van egy olyan csoport a Földön, akik nyitott tudattal bírnak, akik le vannak földelve ebben a valóságban, ugyanakkor kiterjednek a többibe, akkor az nagyobb közvetlen haszonnal kecsegtet a feltalálókra és a kutatókra vonatkozóan, mint mi, a más birodalmakban.

Nikola itt van ma, és arra kér titeket, hogy legyetek tudatában annak a munkának, amit ő végez azokkal, akik az új üzemanyag források, új élelmiszer termékek és az új energia források kifejlesztésen dolgoznak a világ javára. Nikola itt van, hogy megkérjen benneteket, mint tapasztalt energia mozgatókat, hogy dolgozzatok együtt vele, és segítsetek az energia mozgatásában, az energia kiterjesztésében azoknak, akik jelenleg a laboratóriumokban dolgoznak, azoknak, akik azzal próbálkoznak éppen, hogy hogyan hozhatnák be ezt a rendelkezésre álló információt ide a Földi valóságokba a világ Új Energiája érdekében. Egyre közelebb járnak ehhez, ugyanakkor lehetővé tették néhány dolog számára, hogy akadályt képezzenek. Nem egészen értik a multidimenzionális fizikát. Jelenleg egyébként túlságosan keményen próbálkoznak az elméjükben kutatni a válaszok után. Pedig a válaszok ott vannak körülöttük most is, viszont mivel túl keményen próbálkoznak, hát nem látják meg őket.

A Shaumbra tudatos méltányolásával, Tesla energiájával együtt dolgozva segíthetünk ezt az energiát elhozni a Földre, és megadni ezeknek a feltalálóknak a nagyszerű "aha"-t. Segíthetünk behozni a valódi Új Energiát, új üzemanyag forrásokat ebbe a világba, mert a világnak szüksége lesz rá. A népesség egyre nő. Az energia igények minden téren sürgetőek. Rohamosan merítitek ki a Régi Energia forrásait, nem számít mit olvastok erről néhány kutató tollából. Mi, hogy is mondjam, nem nézünk be a Föld mélyére, hogy lássuk, mennyi energia tartalékotok maradt. A mi nézőpontunk az energia mintákat látja, és innen látjuk, hogy mennyi kőolaj maradt a Földön, ami életképes és felhasználható az emberiség által és az kifogyóban van. Szinte olyan ez - na nem olyan, mint egy pánik kapcsoló, hanem olyan - hogy is mondjam, mint egy villogó fény, ami azt mondja: "Drága világ, drága emberek, kifogyóban van." Igen, van még úgy jó 20-30 évetek, de ezalatt a 20-30 év alatt meg van a potenciálja annak, hogy az olaj helyzet újabb háborúkhoz, konfliktusokhoz vezessen, és még több egyensúlytalanságot okozzon az energia áramlás rendszerében, beleértve a pénzügyeket is.

Jelenleg élnek olyan emberek a Földön, akik az új megoldásokon dolgoznak, és ti Shaumbra részt vehettek ebben ma. Talán ti lesztek azok, talán nem ti lesztek azok, akik végül előállnak a válasszal, a megoldással. De igazából nem is ez a fontos, ugye, hogy a ti nevetek fémjelezze ezeket? Hogy ti voltatok a nagy feltalálók? Ami lényeges, az az, hogy részesei voltatok a Földön zajló megújulásnak és kiterjedésnek az Új Energia ezen időszakában.

Nikola tehát jelen lesz, beszélni fog hozzátok, megoszt majd dolgokat veletek. A múltban nem igazán volt jelen az energiája. Most sokkal inkább elérhetővé teszi magát számotokra. Néhányótokhoz, akik tudományos hajlammal bírtok, boldogan eljön, és megbeszéli veletek néhány elméletét, különös tekintettel azokra, amik túlléptek az elméleti fázison, és beléptek a manifesztáció fázisába.

Sok mindent meg kell ma beszélnünk veletek. Rengeteg információnk van számotokra, amit sok különböző szinten továbbítunk nektek, nem csak a kimondott szavak által. Először is kezdjük mindjárt az idő illúziójával. Beszéltünk erről már korábban is, de most egyre inkább aktuálissá válik, az általatok végzett munka kapcsán. Úgyis fogalmazhatnátok, hogy ti tulajdonképpen, bizonyos értelemben visszafelé haladtok az időben. Visszafelé haladtok az időben. Ez az az alapelv, amit a Merlini energia - apropó Merlin több különböző személyiség volt. Olyan volt, mintha az egyiktől a másikra adományozódott volna a korok múlásával. Merlin nem csupán egy létező volt. Ez egy titulus volt - a varázsló titulusa volt, ami sok mindenkinek megadatott, ugyanakkor létezik egy átfogó energia, amit Merlin Rendjének is nevezhetnétek.

Merlin teljes egészében megértette az időben történő visszafelé haladás fogalmát. Ez egy rendkívül egyszerű elmélet. Bizonyos értelemben azt is mondhatnátok, hogy ti már megérkeztetek. Több évvel ezelőtt azt mondtuk nektek, hogy ti már felemelkedtetek. Már megérkeztetek az Új Energiába. Már elértétek lényetek összes aspektusának újraegyesítését. Már elértétek Énetek, lelketek, fizikai testetek - minden részetek között fennálló egészen új kapcsolatát - egy új és holisztikus kapcsolatát. Már megérkeztetek oda. Erre azt kérdezitek: - Nos, Tóbiás, ha megérkeztem, miért tűnik úgy, mintha folyton ezt próbálnám megtalálni, megérteni?

Nos, létezik egy rendkívül érdekes dinamika, ami túllépi az időt. Először választotok. Ti értek először a célvonalba mivel ezt választottátok, aztán pedig visszafelé haladtok az időben, hogy megértsétek, milyen is volt odaérni. Egy nagyon egyszerű alapelv. Folyton ezt teszitek, csak nem ismeritek ezt fel. Reggelente felkeltek, és azt mondjátok: - Oda fogok érni a munkahelyre. Mivel ezt választottátok, bizonyos értelemben ez már megteremtődött. Oda fogtok érni a munkahelyre.

És most, milyennek tapasztalod meg a munkahelyre való eljutást? Nagy lesz a forgalom? Vagy egy csendes, meditatív vezetésként? Vagy Teslával fogsz beszélgetni reggel az odavezető utad során? Mikor elutazol valahova, előveszed a térképet, és azt mondod. Coal Creek Canyonból Incline Village-be, Nevadába akarok eljutni. Már megérkeztél, már ott vagy. De visszafelé haladsz az időben, hogy megtapasztald a repülőtérre való kimenetel örömét, annak örömét, hogy átess a biztonsági ellenőrzésen, (nevetés), annak az örömét, hogy ott ülj abban zárt kis térben, és érezd, milyen az, amikor tested kényelmetlen szorításban van, és annak örömét, hogy milyen érzés átrepülni a gyönyörű országon, és milyen érzés keresztülrepülni egy légörvényen. A gép összevissza rázkódik, te meg azon tűnődsz, hogy le fog zuhanni, és meg fogsz halni! (nevetés) Ezek mind részei a megtapasztalásnak - visszafelé menni az időben.

Ez egy rendkívül lényeges alapelv, egy esszenciális alapelv, és ez az, amit nektek mindannyiótoknak, mint tanítóknak - Shaumbra - meg kell értenetek, saját, és más emberekkel végzett munkátok során. A probléma részét az képezi, hogy a legtöbb ember soha nem választja meg, hogy hova akar megérkezni, ezért aztán ott kóborolnak egy időtlen zónában, azon tűnődve, hogy mit is csinálnak, és merre is tartanak. Halvány fogalmuk sincs a végállomásról, és arról sem, hogy milyen is visszafelé sétálni az időben. Ők azok, akik éjjelente, alvás közben energetikailag ott kint kószálnak. Általánosságban szólva a Shaumbra nem csak bolyong éjszakánként. Ti bizonyos helyekre jártok, és angyalokkal találkoztok. (nevetés)

Nagyon fontos, hogy emlékezzetek erre a saját, és a más emberekkel végzett munkátok során. Mikor a szemükbe néztek, mikor tanítjátok őket, mikor átvezetitek őket saját felébredési folyamatukon, a kulcs az, hogy mikor hozzák meg ezt a döntést. Bizonyos szinten - mély belső szintjükön vagy emberi tudatosság szintjükön - azt választották, hogy felébrednek, ahogy ezt ti neveznétek, hogy tudatossá váljanak, ahogy ez mi neveznénk és, hogy megtapasztalják a saját Új Energiájukba való átalakulásukat, és felismerjék saját istenségüket.

Namost, ők választottak egy célállomást. Hoztak egy választást. Időnként előfordulhat, hogy a választást lélek szinten, vagy ahogy azt ti neveznétek, egy magasabb tudati szinten hozták meg, de az emberi aspektus, és időnként a szellemi aspektus, visszatartja magát, ellenáll, nagyon megmakacsolja magát. Ilyenkor egy bolyongó lénnyel van dolgotok, aki, hogy úgy mondjam, céltalanul kóborol. De mikor az ember azt mondja: "A megvilágosodást választom. A tudatosságot választom. A-t választom" - nevezzétek azt bárhogy, legyen az Új Energia, felemelkedés, vagy ezen dolgok bármelyike, akkor ők már megérkeztek. Akkor először is keresztülmennek azon, hogy milyen megtapasztalni az odajutást. Ezt nevezzük mi visszafelé haladásnak az időben. Ez az univerzum fizikája, ugyanakkor ez nem feltétlenül egy hiedelem vagy egy megértés az emberi szinten.

Alapvetően az idő nem létezik. Az idő egy mesterséges alkotás, amit az emberek teremtettek abból a célból, hogy segítsen számukra megérteni, hogyan lehet az egyik pillanattól a másik pillanatig eljutni a mindennapi élet során. Idő - ha mind levennétek az órátokat, és egy teljesen lezárt szobában ülnétek, ahol nem látnátok se a holdat, se a napot, akkor teljesen elveszítenétek az időérzéketeket, a percek és az órák ketyegését, és megértenétek, hogy az nem más, mint egy hitrendszer - idő, amit elosztottatok energiával. A valóságban, és a többi birodalmakban határozottan, amit ti időnek neveztek, nem más, mint egymás után bekövetkező események, vagy olyan sorozatok bekövetkezése, amit mi szeparációs pontoknak nevezünk. Ez egy sorozat választás, vagy sorrendiség, amik egymásra épülnek. Mivel azonban már megtörtént a végső választás, az események egymásutánisága bizonyos értelemben nem más, mint visszafelé haladás az időben.

Az áldás abban rejlik, hogy mivel ti választjátok meg, hogyan akarjátok saját felemelkedéseteket és saját újraegyesüléseteket megtapasztalni, és mivel ez már bekövetkezett, most már, mint teremtők és választók megértitek, hogyan akarjátok ezt megtenni. Nincs olyan, hogy végzet vagy sors. Nem létezik semmilyen előre elrendeltetett út a számotokra. Nem köt titeket a családi vagy ősi karma. Nem köt titeket a saját személyes karmátok. A teremtő megválaszthatja, hogyan akarja mindenekelőtt megtapasztalni azt, hogy hogyan érjen oda.

Nos tehát, hogyan akarjátok azt megtapasztalni, Shaumbra? Rajtatok áll. Rajtatok áll. Ti választotok. Bőségben akarjátok ezt megtapasztalni? Jó egészségben akarjátok ezt megtapasztalni? Akkor tapasztaljátok meg így! Válasszátok ezt! Vagy bele akartok esni a dualitás és a régi tudatosság csapdájába, és a küszködést, a nehéz utat akarjátok? Tőletek függ. Adok egy kis útmutatást. Én a nehéz utat csináltam végig! (nevetés) Olyan nehezet, amilyen csak tőlem telt - na nem úgy, mint St. Germain, természetesen (nevetés) - és megpróbáltam a könnyű utat is. Sammel a könnyű utat fogjuk járni. Végig fogjuk azt lélegezni. Meg fogjuk mutatni a világnak, meg fogjuk mutatni mindenkinek, hogyan lehet ezt könnyedén végigcsinálni.

Erről jut eszembe, Sam nem lesz túlzottan okos, ahogy ezt én nevezem. Nem lesz brilliáns tanuló. Ahogy most így elnézem, valószínűleg 4-es tanuló lesz belőle. Nem lesz 160 az IQ-ja. Valószínűleg - ó, ezt nem akarja velünk megosztani (nevetés, Tóbiás kuncog) Sam azt választotta, hogy nem lesz intellektuális értelemben brilliáns, hogy tudatában brilliáns lehessen! Micsoda különbség! Nem akarja, hogy az elme az útjába álljon abban, amit véghezvihet. Ez az egész intellektuális hóbelevanc egyébként is arra hajlamosít, hogy a mocsárba rántsa az embert, aki hajlamossá válik beragadni az elméjébe.

A ti életetekben óriási áttörések lesznek az intelligencia megértésével kapcsolatosan, hogy mi is az, és hogy az nem csak az elméből jön. Ez nem csak arról szól, hogy az ember mindenféle teszteket végigcsináljon, és emlékezzen tényekre és számokra. Ugyanakkor ebben az életetekben látni fogjátok, hogy a tudatosság hogyan haladja meg az intellektust. Jelenleg óriási hangsúly helyeződik az élet intellektuális minőségeire, az elmés emberekre, az okosakra. Ebben az életetekben annak is tanúi lesztek, ahogy a tudatosság még az intelligencián is győzedelmeskedik, és hogy az emberek el fogják ismerni a tudatosságot. Lesznek olyanok, akik megpróbálják majd megmérni a tudatosságot, de mi ezt egyáltalán nem ajánljuk, mert akkor az egy játszmává válik. Akkor az emberek megpróbálnak majd túltenni egymáson. A tudatosság egyszerűen csak létezik.

Ez egy lényeges dolog, amit ne felejtsetek el Shaumbra. Visszafele sétáltok az időben. Nem az elmúlt életekbe mentek vissza, ez nem erről szól. Hanem arról, hogy legmagasabb szinten a tudatosság potenciálját választottátok, és most először is megtapasztaljátok azt, hogy hogyan juttok el oda.

Beszéljünk most egy kicsit a tudatosságról, és arról, hogy jelenleg hogyan változik a világban. Ahogy azt ti is láttátok az elmúlt pár évben, az új gondolat hamar elfogadásra került. Új gondolat. Igen - és tudjuk, hogy néhányan meghajoltok ezelőtt itt, mert ugyanakkor a régi energiák megszorításait és korlátozásait is látjátok. - Régi energiás csoportokat és egyéneket, akik úgy ragaszkodnak a Régi Energiás dolgokhoz, akárcsak istenhez, és vissza akarnak menni ahhoz, amit ők így mondanak: "Vissza az alapokhoz" De ezzel gyakorlatilag azt mondják: "Ragaszkodj a múlthoz!" Ez része az kiegyensúlyozásnak, része egy energia dinamikának, de a legtöbb esetben azt látjátok, hogy a tudatosság óriási sebességgel virágzik ki.

Az alternatív gyógyítás elfogadása, az alternatív életstílusok elfogadása, az alternatív spiritualitás egy bizonyos mértékig történő elfogadása gyors kibontakozása figyelhető meg a Földön. És ennek így is kell lennie. Ti segítettetek a magok elvetésénél és az ösvények és kapuk megnyitásánál a többi ember számára, akik most ismerik fel, hogy az élet sokkal több annál, mint amit 20, 50 vagy akár 200 évvel ezelőtt tanítottak nekik. A tudatosság figyelemre méltó tempóban változik jelenleg.

Vannak olyanok, akik megpróbálják megmérni az úgynevezett tudatosság szintet, vagy isteni energia szintet, ami lényegében egyfajta fokbeosztáson alapul, a 0-1000-ig, 1200-ig vagy bármeddig. A tudatosság olyan hihetetlen felgyorsuláson megy keresztül napjainkban, hogy vannak olyan csoportok és egyének, akik le fognak térnek a saját mértékükről, és olyan szintű megnyíláson mennek keresztül, hogy a régi fajta mérést többé nem alkalmazzák. És ez folytatódni fog Shaumbra. Ti segítettetek ennek az elindításánál. Ti segítettetek ezeknek az átjáróknak a megnyitásánál, és ez továbbra is folytatódni fog a Földön. Az új tudatosság és az új megértések nagyon, de nagyon sok mindenkihez jutnak el.

Az egyik dolog, amit meg kívánunk itt említeni az az, hogy lesz egyfajta tendencia a tudatosság kapcsán - a tudat kiterjedése kapcsán - ami pedig nem más, mint hogy az emberek beragadjanak a gondolatba, mivel az emberek jelenleg nagyon is arra vannak beprogramozva, hogy az elme a mester. Arra vannak programozva, hogy az elmén túl nincs semmi, pedig valójában az elme rendkívül aprócska az egész átfogó tudatossághoz képest. Be fognak tehát ragadni az elméjükbe, és amikor a gyorsan fejlődő tudatosság beragad az elmébe, az bizony óriási összeütközést okoz. Ezt ti is sokan megtapasztaltátok a saját életetekben. Megpróbáltátok kitalálni, próbáltátok kielemezni ezt az új tudatosságotokat, de ez nem így működik. És akkor bajba kerültetek. Gyakorlatilag adnotok kellett magatoknak egy tapasztalatot arra vonatkozóan, amit összeomlásnak vagy szétesésnek hívtok annak érdekében, hogy túlléphessetek régi mentális korlátaitokon.

Az emberiség, a fejlett országokban legalábbis, szintén meg fogja ezt tapasztalni. Amikor a tudatosság ilyen gyorsassággal fejlődik, és az elme megpróbálja azt lekorlátozni, valami megtörik, valami megadja magát. Az egyik nehézséget és kihívást a Földön jelenleg a pszichológiai és pszichiátriai hitrendszerek képezik, az intézmények és orvosok képezik: a pszichológiai és pszichiátriai gondozás körül létező egész tudatosság rendkívül elavult - nagyon idejétmúlt. Néhány meglehetősen régi feltevésen nyugszik, és nem veszi figyelembe az aspektusokat, egy személy összes aspektusát.

A pszichológia mindössze egyetlen aspektust vesz figyelembe. Csupán ezt az egyet ismeri. Csak egy dimenziót ismer, és mindent az élet korai időszakának eseményeire próbál visszavezetni. A szülőkhöz, a testvérekhez és az élet eseményeire próbál mindent visszavezetni. Ez pont olyan, mint amikor benzinnel próbálják eloltani a tüzet. Nem fog működni. És mi történik ilyenkor, amikor a pszichológusok, a pszichiáterek nem találják a megoldást, akkor frusztráltak lesznek, és gyógyszeres kezelés alá vetik a pácienst. És a gyógyszerek természetesen mindössze egy újabb blokkot helyeznek az energia áramlás útjába, ami megpróbálna megnyílni és mozdulni.

A pszichiátria és a pszichológia manapság mindent elemzés alá próbál vetni. Az elméjükben élnek. Nagyon fontos jelenleg Shaumbra, hogy közületek azok, akik vonzódnak ezekhez a területekhez, álljatok neki az új rendszerek, az Új Energiás utak kifejlesztésének. Még csak nem is akarjuk ezt pszichológiának nevezni. Létezik egy Új Energiás mód az Énnel való kapcsolat kifejlesztésére. Erről van szó.

Ezt az egész iparágat és területet rendbe kell hozni. Új megoldásokra van szükség, és az én szilárd hiedelmem, valamint St. Germain, Kuthumi, valamint Kuan Yin szilárd hiedelme szerint a Shaumbra lesz az - nem másik csoport, nem más egyének, nem a jelenlegi szervezetek - hanem a Shaumbra lesz az, aki segít majd ennek az új pszichológiának és pszichiátriának a kifejlesztésében, az Énnel való kapcsolat új megértésében. Ez maga után vonja - ahogy ezt ti is tudjátok, hogy ezt módszerek formájába vagy tananyag formájába kell ültetni, vagy nevezzétek, aminek csak akarjátok. Ez sokkal inkább körülfogja majd ezt a dolgot annál, mint amit most művelnek.

Létezik egy energia dinamika, ami ez után kiált, mivel a jelenleg fennálló rendszerek nem elégítik ki az emberiség fejlődésben lévő tudatosságát. Létezik tehát egy hívás, ami az emberektől érkezik, akik azt mondják: - "Más utakat akarunk. Nem akarunk vallást. Nem akarjuk a régi pszichológiát. Nem akarunk több gépies önsegítő könyvet. A megértésre van szükségünk, a megértés új pszichológiájára és az Énnel való munkára." És ez a Shaumbrától fog jönni. Talán egy pár egyéntől, esetleg egy csoporttól. Igazából nem az a lényeg, hogy hogyan bontakozik majd ki. És mi azt mondjuk nektek, hogy most elérkezett ennek az ideje. Ezen a csoporton keresztül, amit ti állítottatok össze, ami ti vagytok, a Bíbor Kör Új Energia Vállalat, ez most már eljöhet a Földre. Sokan várnak erre. A tudatosság tanítói - Shaumbra - ti vagytok azok, akik segítetek ezt elhozni a Földre. Olyan módon kell ezt majd becsomagolnotok, hogy érthető és kellemes legyen mindazok számára, akiknek szüksége van erre, és ez mindenképpen közeledik.

Az új tudatosság egyik jele az, hogy sokan bámulatos új tudatosságot kezdenek kifejleszteni, olyan tudatosságot, amin nektek mosolyognotok kell Shaumbra, mert ti ezen már 5-10 évvel ezelőtt átmentetek. Az egyik dolog, ami jelenleg keresztül söpör az egész világon, mégpedig igen nagy iramban – és ez egy jó jel, ugyanakkor megvan a maga hátulütő potenciálja - a gondolat összpontosítása. A gondolat fókusza. Már egy ideje jelen van. Agykontroll, ahogy ezt néhányan nevezitek. Vannak olyan emberek, akik azt tanulták, hogy a pozitív gondolkodás, a jó pozitív gondolatokra való fókuszálás hatást gyakorol majd az életükre. És ez így is van egy bizonyos mértékig, egy bizonyos szintig. Lesz egy kezdeti hatása, majd utána átmegy szinte teljesen az ellenkezőjébe. Negatív hatása lesz, mert az egyén kizárólag csak a pozitív gondolatokra próbál fókuszálni - csak a jó és boldog gondolatokra. Nos, először is, az már eleve egy ítélkezés, amikor egy gondolatot pozitívnak minősítünk. A gondolat irányítása és a gondolat összpontosítása teljességgel figyelmen kívül hagyja azt, amit mi negatív gondolatnak nevezünk. Múlt hónapban beszéltünk nektek a kudarcra való képességről, valamint a sikerre való képességről. És amikor ezt a kettőt összevegyítitek, ez okozza a valódi kiterjedést.

Tehát sokan kezdenek majd a gondolat fókusszal dolgozni. Egyre több ilyet fogtok látni. Ezen ti magatok is keresztül mentetek már. Ezzel játszottatok úgy 10 vagy 20 évvel ezelőtt, de ma már tudjátok, hogy túl kell lépni az elméből származó fókuszált gondolaton. Mert az ugyan hozhat némi csekély eredményt, de általánosságban szólva, ürességet hagy bennetek. Ti ezzel mind tisztában vagytok. Már végigmentetek ezen. A megerősítéseitek nem működtek. Persze az első hónapban, vagy talán még a másodikban is működtek. Volt egy-két érdekes eredmény, aztán pedig mintha minden szétesett volna. Jut eszembe, ezen a ponton elveszítettétek a magatokba vetett bizalmatokat. Ez az a dolog, amire egy másik Shoudban majd visszatérünk. Kipróbáltátok a megerősítéseket, a vizualizációs technikákat, de egyik sem működött. Hogy miért? Mert az elme limitáltságából eredt. Ugyanarról a helyről, mint ami már jó ideje egyfajta hipnotikus hitrendszerben tartott titeket. A pozitív gondolkodás nem más, mint gondolkodás. Meg vannak a maga korlátai. A valódi tudatosság jócskán túlszárnyalja azt, amit ma az elme el tud képzelni.

Nem piszkáljuk itt most az elmét. Csak azt mondjuk, hogy vannak nála sokkal nagyszerűbb dolgok is. A tudatotok, egész lényetek, középpontotok, lényetek, vagy nevezzétek, aminek csak akarjátok, meghaladja az elmét, és tulajdonképpen ezt az elme sem bánja. Nem próbál ragaszkodni hozzá. Nem akarja azt mondani, hogy ő a legmagasabb forma. Látni fogjátok, ahogy ez az érdekes trend ki fog alakulni a tudatosság megnyitásával, ugyanakkor azt is látni fogjátok, ahogy az emberek lekorlátozzák magukat az elméjükben. És ezt követően azt is látni fogjátok - hogy is mondjam - hogy amikor az energia háttérbe szorul, hajlamos magát felrobbantani. Ezért ismételjük el nektek újra, hogy a tanítóként, energia mozgatóként és Shaumbraként végzett munkátok milyen életbevágóan fontos. Mert az embereknek szüksége lesz rá. Szükségük lesz rá.

Ez elvezet minket beszélgetésünk harmadik pontjához. Az önmagatokkal való kapcsolatotok kifejlesztéséhez. Mesterek vagytok ebben. Mesterek. Ezen dolgoztatok jelenlegi életetek minden egyes napján.

Általánosságban szólva, az emberek a puszta túlélés legalacsonyabb szintjén kezdik az életet, és amikor elérik a puszta túlélést, akkor azon kezdenek el dolgozni, hogy javítsanak emberi körülményeiken - hogy nagyobb autójuk, nagyobb házuk legyen, hogy legyen egy kis megtakarított pénzük a bankban - és ekkor ebbe az irányba megy az energiájuk. Megpróbálnak minél nagyobb, kövérebb és zöldebb hernyók lenni. Több kényelmet akarnak, ugyanakkor arra jönnek rá, miután egy-két igényük kielégülésre talált, úgy találják, hogy még mindig ott van bennük valami nyugtalanság. Ez nagyon nyugtalanító érzés számukra, ugyanis azt hitették el magukkal, hogy ha elég kényelmet biztosítanak önmaguknak, majd boldogabbak lesznek. Gyakorlatilag arra jönnek rá, hogy még boldogtalanabbak, mint azt megelőzően. Ennek az az oka, hogy depresszióba esnek. Most már nem biztosak abban, hogy mit is akarnak, és hogyan is érhetnek el oda. Azt gondolták, hogy ismerik a választ - ami a kényelem, a gazdagság, vagy nevezzétek, ahogy akarjátok - és mégsem jutottak révbe. Ezért aztán depressziósak lesznek. Szorongani, aggodalmaskodni kezdenek. Sokszor elindul bennük az Önpusztítás.

Majd a következő szinten egyre több tudatosságot, spirituális éberséget kezdenek igényelni, arra vágynak, hogy megértsék hogy az általános emberi kondíción túl hogyan működnek a dolgok. Ti mind végigmentetek ezen a folyamaton. Mi a következő válasz? Sokan nagyon bőséges, gazdag előző életeket éltetek. Vannak olyanok köztetek, akiknek jelenlegi életük is ebben a gazdagságban indult, majd lehetővé tettétek, hogy ezek az energiák tovább menjenek, hogy a spirituális és tudatos éberségetekre fókuszálhassatok. Már egy jó ideje ezzel az energiával dolgoztatok.

Végül az emberek elérik azt a pontot, mikor is az önmagukkal való kapcsolat kiépítése válik fontossá a számukra. Ez a spirituális és tudatossági ébredés mellékterméke vagy hajtása. Elkezdik megpróbálni felkutatni, kik is ők valójában. Shaumbra, pontosan tisztában vagytok azzal, hogy miről is beszélek. Mivel ez ismételten a ti történetetek. De ennél a résznél gyakran be is ragadnak. Soha nem tanította meg őket senki az önmagukkal való kapcsolat kiépítésére, a testükkel való kapcsolat kiépítésére, a személyiségükkel való kapcsolat kiépítésére ebben az életben.

Nagyon, de nagyon fura kapcsolatban vagytok önmagatokkal - és itt most nem csak rólatok beszélünk Shaumbra, hanem általánosságban az emberiségről. Nekik nagyon - azt kell, hogy mondjuk, Shaumbra, hogy fenomenális munkát végeztetek az önmagatokkal való kapcsolatotok kifejlesztésében. Ugyan még most is sok mindennel küszködtök, mert a következő nagy lépéshez közeledtek, amire mindjárt rá is térünk - rögtön a reklám után. (nagy nevetés, Tóbiás kuncog) Shaumbra ti most kezditek kiépíteni saját magatokkal a kapcsolatotokat, és a többi ember is ezt az utat fogja majd követni. Azért mondjuk ezt el nektek, a tanítóknak, hogy tisztában legyetek vele, hogy mi is zajlik. Ez a ti utatok, bár néha ezzel nem vagytok teljesen tisztában.

Az első dolgok egyike, amit megtanultok, a saját testetekkel való kapcsolatotok kialakítása. Ez meglehetősen nehéz, mivel egyfajta asszociációval bírtok a fizikai test vonatkozásában, ami tulajdonképpen ellenszenvet is kivált belőletek vagy azt, hogy külön akartok válni a fizikaitól. Átkozzátok a testeteket, mert az tart itt benneteket a Földön. Nehéz szüléseken mentetek keresztül. Átéltetek autó baleseteket. Egy párszor megvertek benneteket, és a fizikai testeteket okoljátok mindezért. Ez tehát egy nagyon betegesen egyoldalú kapcsolatot teremt. A testetekkel azonosítjátok magatokat, ugyanakkor nem feltétlenül tölt el benneteket a csodálat a testetek iránt, aminek rengeteg különböző oka van. Tehát az önmagatokkal kialakítandó egész folyamat a testetekkel kezdődik.

Tanítók, amikor egy embert rávesztek arra, hogy kezdjen el beszélgetni a saját testével, ahelyett, hogy hanyatt-homlok menekülne előle, azzal óriási lépést tettetek. Mikor ráveszitek őket arra, hogy lélegezzenek a testükbe, az egy hatalmas lépés. Az emberek ellenállnak a légzésnek. Folyton ezt látjuk. Vesznek egy pár levegőt, és azt mondják: -"OK, ezzel meg is volnék." (nevetés) Ennyi elég is volt egy napra. Ez azért van, mert a valódi légzés azt kívánja, hogy jelen légy a pillanatban, és a legtöbb ember nem a testében tartózkodik, hanem azon kívül. A légzés azt kívánja, hogy ebben a valóságban légy itt és most. A valódi légzés elkezdi megnyitni a tudatot és az éberséget, és habár ez talán zene a ti füleiteknek, a legtöbb ember számára mégis nehéz dolognak bizonyul kezelni a korlátolt tudatukat. Nem akarnak tudatosak lenni. Nem tudják, hogy mit akarnak, de tudatosságot azt nem akarnak. Számukra ez nyomasztó, egyetlen porcikájuk sem kívánja.

Ahogy az emberek kapcsolatot létesítenek önmagukkal, az elméjükkel is kapcsolatot létesítenek, és elérnek arra a pontra, ahol az elme többé nem az uruk, nem a csábítójuk és nem is a játszmájuk. Megértik az elmét azért, ami - egy részük, de nem mindenük. Az elme többé már nem csatatér számukra, többé már nem az a dolog, ami folyton félrevezeti őket.

Tudjátok a legtöbb ember mindenért az elmét vádolja. Pedig az elme egy nagyon szent és áldott célt szolgál. Nem az elme okozza a félrevezetést, a zavart. Ezért mondjuk nektek, hogy az emberek bele fognak ragadni ebbe a fejlődő tudatosságba egy bizonyos ponton, mert az elme fókuszú, és az elmén túl nem ismernek semmit. Soha nem érezték a lelküket vagy a szellemüket. Amikor erről beszélnek - figyeljétek csak meg, mit mondanak, amikor a lelkükről beszélnek, legalábbis némelyikük. Fogalmuk sincs róla. Ez az elméjükből jön, és az elme nem ismeri a lelket. Az elme még nem tapasztalta azt meg.

Mikor egy ember kapcsolatba lép a testével és az elméjével, a következő dolog, amivel elkezdik kialakítani a kapcsolatot, az az, amit ti a szellemüknek vagy istenségüknek neveztek. Ti most ennél a pontnál tartotok Shaumbra. Azt tanuljátok, hogy kapcsolatba lépjetek teljes Énetekkel, amit a lelketeknek hívtok. Meg fogjuk változatni ezt az elnevezést a következő Shoud alkalmával, és később majd elmagyarázzuk, miért is tettük ezt.

Egy olyan kapcsolat kialakításán dolgoztok, ami meghaladja azt a személyiséget, akik most vagytok. A teljes Énetekkel való kapcsolat kialakítására törekedtek, és ez nem olyan lesz, amit erről korábban gondoltatok. Nem olyan lesz, amit ma el tudnátok képzelni. Az Énetek, az istenségetek, a lelketek valami egészen más. Most az ezzel való kapcsolat kialakításának folyamatában vagytok. Néha ez olybá tűnik, mintha soha nem találnátok rá, mintha nem lennétek vele összhangban, egyensúlyban, vagy mintha a lelketek valahol egész máshol lenne. Nos, ez tulajdonképpen így is volt. (Tóbiás kuncog) De most egy új kapcsolatot alakítotok ki az Énetekkel, a lelketekkel, a szellemetekkel, vagy nevezzétek ezt úgy, ahogy ez nektek megfelel. Ez felülmúlja azt az emberi kapcsolatot, amivel most rendelkeztek. Felülmúlja mindazt, amilyennek szerintetek lennie kellene.

Többet fogunk beszélni erről a következő Shoudok alkalmával, és érdekes összefüggésre fogtok bukkanni az Énetekkel való új kapcsolat - amin most mentek keresztül - és a technológia fejlődése és előrehaladása között- és ez a tulajdonképpeni oka annak, hogy Tesla itt van ma velünk. Szédületes meglátásaitok lesznek a saját részetekről, szédületesek, amit ti interdimenzionális megértésnek neveznétek, ahogy az Énetekkel való új kapcsolatotok kifejlődik.

Ennek a Shoudnak a negyedik, és egyben utolsó pontja sok megbeszélésre ad majd okot, valamint óriási félreértéseket fog okozni. Rengeteg összeütközést. És minden mást is. Elétek tárjuk ezt, mert imádjuk nézni, mikor az energia mozgásba lendül!(nevetés) Látni fogjátok, hogy mennyi intellektuális vitát szít majd, ugyanakkor a valódi érzés és érzékelés hiányát. Ezt már most bizton állíthatjuk, már látjuk is a viharok közeledtét a látóhatár szélén.

Megosztunk most veletek valamit, amit nemrégiben egy kis csoport Shaumbrával is megosztottunk. Valamit, amit a jelenkori tudatosság nem szívesen fogad. Azt mondjuk nektek Shaumbra, hogy ne kössetek többé kompromisszumot. NE KÖSSETEK TÖBBÉ KOMPROMISSZUMOT! Az egyik oka a lelketek és az emberi énetek közötti elkülönülésnek az emberi hajlam a megalkuvásra, a kompromisszumra újra és újra. Energiátok és testetek nagy kompromisszumban vannak. Az energiátok és az elmétek akkora kompromisszumban vannak, hogy már arra sem emlékeztek, vagy azt sem tudjátok, hogy kik vagytok. Kompromisszumot kötöttetek magatokkal.

És itt jön majd a vita. Különbség van aközött, hogy valaki makacs, önfejű, (nevetés) és aközött, hogy valaki nem köt kompromisszumot. Itt most rólatok van szó és az Énetekkel, a mag értékeitekkel, mag hiedelmeitekkel és mag esszenciátokkal való kapcsolatotokról. Ne köss kompromisszumot se az Éneddel, sem pedig másokkal! Most nem arról a mindennapos szituációról beszélünk, amikor a közlekedési lámpa előtti hosszú sorban álltok, és mondjuk négy piros lámpa múlva tudtok csak átmenni a zöldön, és azt mondjátok, hogy: "Ma reggel nem kötök kompromisszumot, hanem átgázolok mindenen." (nevetés) Létezik együttműködés, ami szükséges.

Arról beszélünk, amikor a mag értékeidet bocsátod kompromisszumba azért, hogy kielégíts, lecsillapíts más embereket, vagy azért, és ez a valószínűbb, mert félsz attól, hogy saját Én Vagyok jelenlétedben légy, és azért mert az Éned, a tudatosságod után kutatsz magadon kívül vagy más emberekben. Kompromisszumot kötsz, amikor magadon kívül keresel! Szeretném ezt a feliratot egy tollon látni, mert valami különös okból az emberek szeretik a tollakat.(nevetés, Tóbiás kuncog)

LINDA: Jövő hétre lesz toll.

TÓBIÁS: Ez valóban így van!(nevetés) Kompromisszumot kötsz magaddal, amikor magadon kívül keresed, kutatod a válaszokat. Kompromisszumot kötsz magaddal, amikor mindig engedsz másoknak, és engeded, hogy jöjjenek, és belőled táplálkozzanak. Kompromisszumot kötsz magaddal, amikor van egy mag hiedelmed, vagy mag szenvedélyed, valami, ami izgatottsággal tölt el, felvillanyoz, de félsz ezt a világ elé tárni, ezért aztán visszaváltasz 20 km-es sebességre. Kompromisszumot kötsz magaddal, amikor tudsz valamit, de aztán bejön a kétség. Visszatartod magad.

Tudjátok mi történik, amikor visszatartjátok az energiát az Új Energiában? Mindenképpen ki fog jönni. Fel fog robbanni, nem számít neki. A megnyilvánulás, a kifejezés örömét akarja. A kiterjedés örömét akarja. És ha azért tartod ezt vissza, mert kompromisszumot kötöttél magaddal, az akkor is elő fog törni. És St. Germainnek meg nekem be kell jönnünk, és fel kell szednünk az összes darabot, és meg kell próbálnunk azt újra összerakosgatni. (nevetés)

Ne kössetek kompromisszumot! Ne kössetek kompromisszumot a mag értékeitekkel! Ismét mondom, hogy ez nem azt jelenti, hogy ne működjetek együtt másokkal, de túl sok alkalommal fordult elő az utóbbi időben, az elmúlt pár évben, mikor is figyeltünk benneteket, rátok hangolódtunk, és láttuk, hogy annyira felvillanyozottak, izgatottak vagytok, olyan tudással bírtok, és amikor kiléptek a lakásotok ajtaján, kompromisszumot köttök. Miért? Talán nem hisztek elég erősen magatokban! Talán nem építettétek ki magatokkal a kapcsolatotokat. Talán nem bíztok meg magatokban. Talán attól féltek, hogy a külvilág összenyom, kigúnyol benneteket. Hát már így is gúnyolódnak rajtatok, és kinevetnek titeket. Mit számít ez most?! (nevetés, Tóbiás kuncog) Ez arról szól, hogy legyetek igazak magatokhoz! Legyetek igazak magatokhoz!

Érdekes lesz látni, ahogy elkezdtek majd ezen vitatkozni, azon, amit ti kompromisszumnak fogtok fel. Ebben a hónapban az lesz a házi feladatotok, hogy nézzétek meg, milyen gyakran köttök kompromisszumot. Milyen gyakran engeditek át az energiátokat. Milyen gyakran keresitek magatokon kívül a válaszokat, vagy milyen gyakran bíztok meg más dolgokban, vagy számítotok más emberekre - beleértve minket, angyali lényeket is.

Nézzétek csak meg, minden egyes alkalommal, hogy amikor kompromisszumot köttök, mit tesz ez az energiátokkal. Figyeljétek, ahogy az energia alázuhan, leesik, ti pedig visszatértek a régi tudatosságba. Megfutamodtok, és visszakerültök a régi és vézna hitrendszereitekbe, és azok mögé bújtok, pontosan úgy, ahogy egy gyáva alak a fa mögé bújik.

NE KÖSSETEK KOMPROMISSZUMOT, SHAUMBRA!

És ez így van!

(Fordította: Telegdi Ildikó)

 


A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven "Cauldre" adja elő, aki a coloradói Goldenben él. Tóbiás története a bibliai Tobit könyvéből megtalálható a Crimson Circle weboldalán www.crimsoncircle.com. A Tóbiás anyagok térítésmentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999. augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé.

A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a mennybemenetel felemelkedési állapotának, avval segítik a többi embert utazások részleteinek megosztásával, óvva és kalauzolva őket. Több, mint ötvenezer látogató jön el minden hónapban a Crimson Circle weboldalra, hogy elolvassa a legújabb anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat.

A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradóban, ahol Geoffrey Hoppe-n keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat. Tóbiás állítása szerint ő, és a többiek a mennyei Bíbor Páholyból csatornáznak az emberek felé. Tóbiás szerint, leolvassák az energiáinkat, és visszatolmácsolják a saját információikat a számukra, tehát így láthatják az emberek magukat, ahogyan kívülről látszanak, miközben megtapasztalnak belülről. A "Shoud" a csatornázás szerves része, ahol Tóbiás félreáll, és az emberek energiája közvetlenül csatornázódik át Geoffrey Hoppe-n keresztül.

A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak a nyilvánosság előtt. A Bíbor Kör a bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból, szerte a világból.

A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy humán kalauzolókként és tanítókként szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem evangelizáló misszió. Nem "örömhírhozás." Inkább, a benső fény fogja odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp behajózni, eljön hozzád.

Amennyiben ezeket a sorokat olvasva, igaznak érzed e sorokat, kapcsolódást érzel hozzájuk, valóban Shaumbra vagy. Tanító és humán kalauzoló vagy. Engedd meg az isteniség magvának benned, hogy virágba borulhasson ebben a pillanatban, és mindörökké virágozhasson. Sosem vagy egyedül, az egész világon a család vesz körbe, és angyalok a körülötted lévő birodalmakban.

Kérjük, ezt a szöveget terjessze szabadon, nem kereskedelmi alapon, teljesen ingyenesen. Kérjük, a szöveghez tartozó teljes információt hagyja egyben, beleértve ezeket a megjegyzéseket is. Minden egyéb felhasználáshoz Geoffrey Hoppe, Golden, Colorado írásos engedélye szükséges. Tekintse meg a kapcsolatokat a weboldalon: www.crimsoncircle.com

Minden jog fenntartva.© Copyright 2007 Geoffrey Hoppe, Golden, CO 80403