TÓBIÁS ANYAGOK

Tanítók Sorozat:
6. SHOUD: "Új Korszak, Új Energia, Új Utak" - Főszerepben Adamus Saint-Germain, Geoffrey Hoppe csatornázásában

Elhangzott a Bíbor Körben,
2007. január 6-án.

www.crimsoncircle.com


Én Vagyok, igen Én Vagyok az, aki fenséges, bölcs, egyedülálló, briliáns, szent, és ahogy már bizonyára rájöttetek, nem Tóbiás vagyok. (nevetés) Adamus Saint Germain vagyok, aki ti nem vagytok. (nevetés)

Üdvözöllek titeket az új évben Shaumbra! Ha ti is eljutnátok odáig, hogy így tudnátok magatokról beszélni, ahogy azt én teszem, akkor valóban beköszöntene a megvilágosodás időszaka. Ha nem éreznétek ezzel kapcsolatban kellemetlenül magatokat, ha végre felvállalnátok magatokat saját nagyszerűségetek tekintetében úgy, ahogy én felvállalom nagyszerű lényemet, akkor rájönnétek, hogy ez nem egy egoista dolog. Ez mindössze van. Rá fogtok jönni, hogy nincs mit szégyellnetek, nincs mi elől bujkálnotok, és semmi szükség erre a szenvedő szerénységre. Akkor világgá kürtölhetnétek nagyszerűségeteket.

Most elgondolkoztok ezen egy pillanat erejéig, hogy mekkora sokkot okozna ez családotok és kollégáitok számára, ha azt mondanátok: Itt vagyok! Nagyszerű vagyok! Az Vagyok, Aki Vagyok! Nagyszerű és szent vagyok, emelkedett és szuverén vagyok, ti pedig nem vagytok azok. (Nevetés) De elképzelhető Shaumbra, hogy elértünk arra a pontra, amikor elérkezett az idő, hogy letérjetek a régi ösvényről, és rálépjetek az újra.


INagy megelégedéssel tölt el önnön nagyszerűségem fennen hirdetése. Miért nem vagytok képesek ti is kinyilvánítani sajátotokat? Féltek, hogy a többiek mit fognak szólni hozzá? Talán egy kicsit megmozgatja majd az energiákat. Talán felszínre hoz majd egy-két témát. Esetleg egy kis energetikai összeütközéshez vezet majd. De talán elérkezett az ideje, hogy kilépjetek a régi utakból, és belépjetek az újba. Hogy olyan szinten felvállaljátok magatokat, mikor is nem szégyellitek azt mondani, hogy: - Elképesztően briliáns és jóképű vagyok, mikor mindenki másnál kreatívabb és ötletdúsabb vagyok. Látjátok, ez megnyom itt egy pár gombot. Azon kapjátok magatokat, hogy egyre lejjebb csúsztok a székben: - Nem akarom, hogy Saint Germain ma engem szúrjon ki magának. Nem akarom, hogy előhozakodjon a hibáimmal és a tévedéseimmel. Pedig erre készülök ma, erre készülök.


Elkezdődik tehát az új esztendő, ami sokkal többet jelent, egy újabb év kezdeténél. Egy Új Korszak veszi kezdetét. Nem lehet azt mondani, hogy ez pontosan a mai napon kezdődik el. Ez egy több ezer éve tartó evolúciós folyamat. Emlékeztek? Emlékezzetek, hogy kétezer évvel ezelőtt ti segítettek ezt elhozni a Földre. Ez azóta is egyre csak fejlődik és tágul, és most elérkezik ebbe az Új Korba, amit én a tudatosság korszakának nevezek el. Túlléptünk a Krisztusi Koron, ami az isteni mag behozatalának volt az időszaka, amikor is emberi és más aspektusotok egyesítésének születési folyamata vette kezdetét. Most pedig ennek az egyesítésnek a tudatos felismerése veszi kezdetét. Annak a felismerése, hogy ti valóban Istenek vagytok. Hogy ti is Istenek vagytok, és hogy Istenek vagytok. Semmi szükség többé arra, hogy a székben ülő egyszerű embert és a mindannak a nagyszerűségét és csodáját, amik vagytok, szétválasszuk. Azt a részeteket, ami Isten. Ó, szabaduljatok meg az Istenhez társított régi fogalmaktól, ha valóban meg akarjátok érteni azt, hogy kik vagytok. Tóbiás hosszan beszélt ezekről a dolgokról. Szabaduljatok meg attól az Isten képtől, ahol Isten egy férfi, teljhatalmú és mindentudó. Meg kell, hogy mondjam, hogy Isten nem tud mindent. Isten nem akar mindent tudni. Szabaduljatok meg attól az egész Isten képtől, aki ítélkezik, és csak a kiválasztott keveseknek osztogatja kegyeit. Ennek semmi köze Istenhez. Ahogy már korábban is említettük, ez az energia vírus. Ez visszamaradt a fejlődésben, betegesen egyoldalú és romlásba dönti az emberek tudatát. És ti ehhez imádkoztatok. Ó az, akinek odaadtátok a pénzeteket. Adományokat adtatok az egyháznak, és nézzétek csak mi lett belőle – ez az alattomos energia, ami elpusztítja az isteni ember szövetét.


Tehát most belépünk ebbe az Új Korszakba. Kezdjünk hát bele ebben a pillanatban. Ez Lényetek tudatos felismerésnek korszaka. Többé nem tartjátok önmagatok eme isteni aspektusát valami másik dimenzióban vagy térben. Hanem behozzátok, beinvitáljátok itt és most ide, ebbe a terembe. De mindazon idejétmúlt felfogás és feltételezés nélkül, hogy annak milyennek kellene lennie. Néhányan azt gondoljátok, hogy amikor az istenségetek megérkezik, egyszerre csak médiummá váltok. Azonmód képesek lesztek mindarra, amire én, köveket változtattok majd arannyá. Hirtelenjében mindentudóvá váltok, titeket fog mindenki bálványozni és csodálni, és piedesztálra állítanak majd benneteket. Ez az istenség meglehetősen elavult felfogása. Az a felfogás, hogy az istenség minden, és mindenre képes. Legjobb lesz, ha kiengeditek ezt az ajtón most azonnal.


Az istenség valami olyan, amit nem lehet leírni. Végtelenül személyes, és túl van mindazon, amit valaha is el tudtatok volna képzelni régi tudatosságotokkal. Az istenség finom, ugyanakkor állhatatos, maradandó. Az istenség szelíd. Hegyeket képes mozgatni. Az istenség bölcsessége meghaladja az elme összes bölcsességét, ugyanakkor az istenség egyáltalán nem érti intellektuális természeteteket. Egyáltalán nem törődik az intellektusotokkal. Nem akarja azt ismerni. Legnagyobb, leghatalmasabb ellensége az elme volt. Az istenség bejövetelének legnagyobb akadályát az életről alkotott okfejtésetek és logikátok képezte. A gondolkodásnak és a logikának megvan a maga helye háromdimenziós valóságotokban. Segítségetekre van berendezéseitek működtetésében, abban, hogy megtanuljátok használni a számítógépet, hogy megírjátok a programokat. De ott semmi keresnivalója sincs, hogy megpróbáljon a lelketek természetének mélyére hatolni. Képtelen rá. Képtelen rá. Ebben az Új Korszakban túllépünk mindezen a Tudatosság Korszakában ami most veszi kezdetét. Itt és most.


Elképesztő év áll előttünk. Ez az év a kvantumugrás éve. Körülbelül kilenc hónapra vagyunk ettől a dátumtól, ami numerológiai és asztrológiai jelentősséggel bír, de mindenekfölött tudati jelentősséggel bír. A mai napon erről az előttünk álló évről fogunk beszélni veletek, azokról a változásokról, amik lényetekkel kapcsolatban várhatóak. Először is engedjétek meg, hogy átadjam ezt az üzenetet. Tóbiás ma nincs jelen, testburkát látogatja meg. Ahogy már említést tett róla, van egy már megszületett fizikai teste, ami szelleme bejövetelére vár. Szellemének egy része természetesen már most is ott van, de a nagyobbik rész még várakozik a bejövetellel. Ezért aztán folytathatja a veletek való munkát a másik birodalomból, továbbra is bátorít és támogat benneteket utatok során, valamint terveitek és teremtéseitek kapcsán. Néha-néha bizony az angyali lényeknek is, még az olyan grandiózus és hatalmas angyali lényeknek is, mint amilyen én vagyok, el kell hagyniuk a Földet egy kis időre. Az ottani energiák nehezek és rendkívül fárasztóak. Még az emelkedett lények esetében is kissé nehézzé válik energiáinkat folyton a Föld körül tartani. Tudjátok, hogy gravitáció kapcsolódik a fizikai dimenziókhoz ha ledobtok valamit, az leesik a földre. Ez a gravitáció alapelve. Ugyanakkor létezik egy spirituális gravitáció is minél közelebb kerülsz az emberi tudathoz, az annál vastagabbá és erősebbé válik. Magába szívja az energiát. Ugyanúgy magába szívja az energiát, mint ahogy a fekete lyuk magába szívja a kozmosz energiáit. Ez teszi az emberi tudat. Minden nap ezt teszi veletek, de ti már olyan mértékben hozzászoktatok, hogy még csak észre sem veszitek, ahogy ez a tudati gravitáció egyre és egyre inkább magába szív benneteket, mert azt akarja, hogy a részévé váljatok, azt akarja, hogy alkalmazkodjatok hozzá. Most azt tanuljátok, hogyan lehet ebből kiszabadulni. Azt tanuljátok, hogy önállóak és függetlenek legyetek, de ahogy erre már ti is rájöttetek, akad némi problémátok az ettől való leválással kapcsolatosan.


Tehát Shaumbra, időnként mi is elfáradunk, mivel a Föld körüli tartózkodás képes ezt okozni. Kiszívhatja az energiáinkat. Tóbiás tehát rövid alkotószabadságát tölti, és nem egészen egy héten belül visszatér, hogy két nagyon lényeges témáról beszéljen veletek az Új Energiás üzletről. Ez azért olyan fontos témakör, mert az üzlet a világ új kormánya. Az üzlet válik a világ új vallásává is. És itt most nemcsak a pénz, hanem az energia átvitel értelmében beszélünk az üzletről – az energia bemenet/kimenet értelmében. Az emberi lények és az országok közötti kölcsönös kapcsolatok értelmében. A képzelet, a teremtés és a manifesztáció képességének viszonylatában. Hiszen ez az üzlet tulajdonképpeni mag energiája.


Nagyon sokan ebben az évben kerültök ebbe bele első alkalommal, vagy pedig egy új és más módon álltok majd hozzá. Tóbiás arról fog beszélni, hogy az üzlet energiái hogyan változnak meg ebben az új korszakban, ami már kezdetét vette. A mentális egészségről is beszélni fog, azaz tulajdonképpen inkább a mentális egyensúlytalanságról. Mi az oka a skizoféniának és a többszörös személyiségnek? Amit ti értelmi fogyatékosságnak vagy retardáltságnak neveztek. Milyen mag energiák állnak ezek mögött? Karmikusak? Környezeti hatásúak? Belülről jön vagy a külvilágtól? Maradjatok hangoltak, hogy ráleljetek a válaszokra.


Drága Kuthumi barátom, a múlt hónapban járt itt, hogy kijelentsen valamit, ami valószínűleg sokkal mélyebb és prófétikusabb, mint azt sokan gondolnátok. A filozófia halott. A filozófia nagyon régi és aljas háttérrel bír. Felelős volt az emberi tudatosság néhány rendkívül érdekes fejlődéséért, ugyanakkor néhány rendkívül eltorzult hitrendszerért is olyanokért, ami bezárta és fogva tartotta az embereket. És akkor ahogy ez már tudjátok amikor valaki adaptál vagy elfogad egy hiedelmet, akkor az manifesztálódni fog. Nagyon sokszor nem tudatosan, alkalmanként tudatosan, mert ti vagytok a környezetetek. Valóságotok annak az eredménye, hogy hogyan építitek fel hitrendszereiteket. Nem azt mondjuk, hogy egyáltalán ne legyenek hitrendszereitek. Ez szinte teljesen lehetetlen egy bizonyos pontig. De ez már egy teljesen másik beszélgetés témája. Mégis, mit választotok, miben hisztek? Azt választjátok, hogy az emberiség jóságában hisztek, vagy azt választjátok, hogy a sötét oldalunkban hisztek? Azt választjátok, hogy az összeesküvésekben hisztek, ahol mindenki ellenetek van? Nos, igen, ellenetek vannak. Kívánjatok csak ilyet, és az egész világ összeesküszik ellenetek. Ha abban hisztek, hogy áldozatok vagytok, akinek nincs saját ereje és hatalma, akkor az válik igazzá. Látjátok, ilyen hatalmasak vagytok. Olyan mesterei vagytok az energiának, hogy bármit képesek vagytok megteremteni. Azt az illúziót teremtitek meg, hogy pusztán emberek vagytok. Ti teremtitek az illúziót. Úgy tesztek, mintha nem tudnátok, hogy milyen a halál. Úgy tesztek, miközben itt ültök, miközben a neten keresztül hallgattok azt színlelitek, hogy nem emlékeztek az előző életeitekre, ezért aztán tényleg nem emlékeztek. A hitrendszereken alapszik minden.


Hitrendszerek vannak, amikben több az igazság és az egyezés, mint a többiben. Némelyik közelebb állhat lelked valódi szenvedélyéhez, lelked energiájához. Minden alkalommal, amikor elfogadsz egy hitrendszert, vagy amikor teremtesz egyet magadnak, az úgy működik, akár egy üzem. Energiát viszel bele. Megteremted a kezelési utasítást apró kis tudatosság gyáradnak, majd nekiállsz kiköpülni termékedet vagy valóságodat. A hitrendszerek jelentenek mindent.


Néhányan küzdötök a hitrendszerekkel. Például, az elmétekben próbáljátok azokat megteremteni. Önmagaddal játszadozol csupán, és olyan hitrendszerrel bírsz, amit érzel, és nem olyannal, amit gondolsz. Azt mondjátok: - Nos, hiszek abban, hogy bőségben élek. Ugyanakkor nem érzed azt a bőséget. Azt érzitek, hogy a világot egy pár ember irányítja, -ami így is van -, akik semmit nem adnak másoknak, - ami szintén így van. De abban elfelejtetek hinni, és azt elfelejtitek érezni, hogy nektek nem kell velük együtt azt a játszmát játszanotok. Megteremthetitek a saját játszmátokat. Tehát a hitrendszereken múlik minden Shaumbra.


Kuthumi itt volt, hogy beszéljen nektek arról az elgondolásról, hogy a filozófia halott, az elme játéka, megpróbálja kielemezni és kitalálni a dolgokat, megpróbál egy-két remek szót mondani, amik alapjába véve csak hitrendszerek. Itt az ideje ezt abbahagyni. Itt az ideje ezt elengedni. Itt az ideje élni és megtapasztalni. Itt az ideje, hogy azt tegyétek, amit választotok, és amire vágytok, ahelyett, hogy az akadályokkal és azokkal a dolgokkal foglalkoznátok, amik visszatartanak benneteket. Kuthumi, az elragadó Kuthumi Energiái nagyon jelen vannak és jelen is lesznek egész évben. Ő lesz a sugalmazótok ő fog ösztönözni, lelkesíteni benneteket. Nagyon jó ebben, sokkal jobb, mint én. Nekem más szerepem van a Shaumbrával, amire mindjárt rátérek.


Arra lesztek kérve ebben az évben, talán az a kihívás ér majd titeket, hogy megtegyetek dolgokat, és ahogy ezt ma már a korábbi beszélgetés során hallottátok azoktól a Shaumbráktól, akik erre most tesznek kísérletet, bizony vannak akadályok. Vannak olyan dolgok, amik a felszínre bukkannak. Kuthumi ott lesz, hogy inspiráljon benneteket. Ő lesz a vezérszurkolótok, az edzőtök. A motivátorotok. Segíteni fog nektek az inspirációs energiák behozatalában, ami egyébként már most is ott van körülöttetek. Mindössze azt választjátok, hogy nem érzitek, vagy nem integráljátok azokat. Kuthumi egy aktívabb szerepet fog ebben az évben betölteni a Shaumbra életében. Az elmúlt év nagy részében a dimenziók más területein tartózkodott, és a spirituális családotokkal kapcsolatos dolgoknál, valamint hosszú idővel ezelőttről való lényetek esszenciáinak egyensúlyba hozatalánál segédkezett. Segített néhány új híd és kapcsolódás megteremtésében annak érdekében, hogy az energiák megnyílhassanak és újra áramolhassanak mind az itteni valóságotokban, mint pedig azokban a más valóságokban, amelyeknek jelenleg tudatosan nem vagytok a tudatában. De most, hogy ott befejezte munkáját, most, hogy ezek a vezetékek megnyíltak, és lehetővé teszik hogy az, amit ti a valódi éneteknek neveztek, beáramolhasson ebbe a valóságba, lelkesítőtökként, inspirálótokként lesz itt, és szorosan veletek fog dolgozni sokféle úton-módon, kreatív erősítést nyújt majd számotokra, segít majd megteremteni és megszilárdítani látomásaitokat, segíteni fog abban, hogy lássátok a nagyobb képet munkátokkal és azzal kapcsolatosan, hogy hogyan is működnek a dolgok valójában.


Kwan Yin nagyon csendben volt, néha azért nem annyira, de általában csendben volt a háttérben. Kwan Yin képviselte az együttérzést. Kwan Yin képviselte Ízisz, a feminin aspektus energiáját. Most, hogy megengeditek magatoknak, hogy a feminin és a maszkulin aspektusotok újra egyesüljön, meg fogjátok találni az energiáját. Meg fog változni ebben az évben. Túl fog lépni az együttérzésen. Az Együttérzés természetesen a teljes elfogadást és megbecsülést jelenti. Együtt dolgozik veletek és a Bíbor Tanáccsal, hogy segítsen megértenetek az együttérzést. Képesek vagytok elfogadni magatokat mindenestől, együttérzéssel ahelyett, hogy megpróbálnátok magatokat elutasítani, eltemetni vagy megtagadni? El tudjátok fogadni magatokat és a körülöttetek lévő világot mindenestől? El tudjátok fogadni, hogy vannak olyan fajok és országok, akik a háborút választják? El tudjátok fogadni, hogy vannak olyan emberek, akik azt választják, hogy küzdelemben haljanak meg? El tudjátok fogadni, hogy vannak olyanok, akik a szegénységet választják? Igen, azt választják, igen, azt választják. Az együttérzés a teljes elfogadását jelenti mindannak, ami van.


Kwan Yin most, ebben az évben, a tudatosság új korszakában veletek fog dolgozni ezzel az együttérzés alappal, és most azt mondja, mihez kezdjünk most? Most, hogy teljes egészében elfogadtátok magatokat, most, hogy együttérzéssel viseltettek minden ember iránt, és tiszteletben tartjátok az útjaikat és a választásaikat, mihez kezdtek akkor most ezzel? Most, hogy birtokoljátok ezt az egyensúlyban lévő energiát együttérzőek vagytok önmagatokkal mihez kezdtek akkor? Mi a következő lépésed, teremtő? Mit választasz? És egész évben Kwan Yin dala fog visszhangozni a fületekben, hogy mihez kezdtek akkor most? Hova akartok menni? Hogy akartok oda eljutni? Mihez kezdtek majd, ha egyszer odaértek?


Tehát veletek dolgoznak Kuthumi, Kwan Yin és természetesen drága Tóbiás energiái, aki folyamatosan új ajtókat nyit meg veletek, és alkalmanként a számotokra. Drága Tóbiás az, aki hatalmas atyai, bölcs és nagyon szerető energiákkal bír, ugyanakkor Tóbiás az is, aki több tudatosság ajtót segít áttörni, mint bármelyik általam ismert lény. Elveti az imát. Elveti a meditációt. Elvet minden komolytalan dolgot, mindent, ami a nagyon elavult, régi energiákon és hitrendszereken alapszik. Ki más lenne képes arra, hogy besétáljon egy buddhista templomba Wesakban, és azt mondja, hogy a meditációnak befellegzett. Elég volt belőle. Senki más nem képes erre, csak Tóbiás. És mindezt olyan szeretettel és olyan szelíden mondja, hogy talán nekem sem ártana leckéket vennem tőle. És az emberek egyetértenek vele. Tehát egy rendkívül érdekes év vár rátok.


Kezdjük azzal ezt az évet, hogy közösen vegyünk egy levegőt. Nemcsak ezt az évet, hanem ezt a korszakot is. Néha nehéz felismernetek, hogy egy új korszakban vagyunk. Látjátok, az idő, a tudatosság olyanok, akár egy szelíd folyó és a folyó hullámai és az alatta lévő áramlat olyan szelíden áramlanak keresztül egymáson, hogy ti mindössze ezt a csodálatos folyót látjátok, ugyanakkor pedig óriási változások és energia mozgások zajlanak. Ez történik most is pontosan ez történik most is.


Vegyünk akkor most együtt egy mély lélegzetet, ahogy elkezdjük ezt az új évet, és az emberiség eme új korszakát. És ha megengeditek nekem, akkor most elvinnélek titeket, a Shaumbra csoportot, hogy kiterjesszük a tudatot ebben a pillanatban. Engedjétek meg nekem, hogy egy olyan helyre vigyelek most titeket, ahova gyakran járok magam is. Nincs neve. Nincs identitása, amihez emberi értelemben köthetnétek azt. Hívjátok másik dimenziónak. Hívjátok különleges helynek. Néha Angyalcsúcsnak hívom. Mert ez a tudatosság lehetővé teszi számomra, hogy szélesebb perspektívából, szélesebb nézőpontból tekintsek a dolgokra. Majdnem olyan ez, mintha ha egy hegy tetején állnék, és onnan tekintenék le a tájra, a falvakra. Néha egy kitágult tudattal és perspektívával egészen más ideát nyertek azzal kapcsolatban, akik vagytok, és hogy hogyan zajlanak a dolgok körülöttetek.


Ha hajlandóak vagytok tehát, ha készen álltok és képesek vagytok erre, akkor nyissuk meg az energiát, és terjedjünk ki. Ne az elméből erőszakoljátok ezt, jut eszembe. Az gyakorlatilag csak megállítja vagy akadályozza a folyamatot. Csak engedjétek meg az áramlást. Mi tudjuk, hogy ezen az oldalon, a nem fizikain hogyan kell az energiákkal dolgozni. Vegyetek egy mély lélegzetet és csatlakozzatok hozzám az energia kiterjesztésében ettől a pillanattól kezdve


(Szünet)


- a dimenziókon keresztül


(Szünet)


ezen a helyen, amit Angyalcsúcsnak nevezek.


Nem hagyjátok el a testeteket, hogy idejöjjetek. Arra semmi szükség. Ott maradhattok a valóságotokban, csupán kiterjedtek ebbe az új és más energiába. Ez az energia - az Angyalcsúcs egy sokkal szélesebb perspektívát nyújt számotokra azzal kapcsolatosan, hogy mi történik az életetekben. Időnként hajlamosak vagytok túl sokat foglalkozni magatokkal. Itt most nem az önmagatokkal való törődésről beszélek. Olyan értelemben mondom, hogy túl sokat foglalkoztok magatokkal, hogy folyamatosan aggódtok, megpróbáljátok kitalálni a dolgokat, folyton elemzitek magatokat, és belemerültök a szenvedésbe, a nagyon nehéz és sűrű energiákba, belemerültök a sajnálatba. Pedig ez az egész nem erről szól, hogy így belemerüljetek magatokba. Hanem arról, hogy törődjetek magatokkal. Tisztázzuk ezt. Annyira belemerültök magatokba, hogy aztán elfeledkeztek törődni magatokkal.


Azt választottátok, hogy most itt lesztek a Földön. Azt választottátok, hogy itt lesztek a korszakok jelen evolúciója során. Minden szinten törődnötök kell magatokkal. A testetekkel. Az anyagi szükségleteitekkel. Szeretet szükségleteitekkel magatoktól és másoktól. Tehát a mai beszélgetésünk érdekében terjesszétek ki az energiátokat erre az eltérő perspektívát nyújtó helyre. Néha beragadtok az energiákba, és nagyon, de nagyon nehéz onnan kiszabadítani magatokat.


Most, itt ebben az energiában újra mondom, hogy az elme egy bizonyos célt szolgál, de mi most túllépünk ezen. Egy más típusú tudatosságba vagy felismerésbe lépünk most be. Olyan dolgokra nyílunk meg, amit már nagyon, de nagyon hosszú ideje nem tapasztaltatok, hogy másképpen, egy újfajta módon tegyétek a dolgokat. Ez a címe mai megbeszélésünknek új energia, új út.


Ti emberek, - általában az emberek rettentően hajlamosak vagytok bekerülni régi mintákba, amit aztán folyton csak ismételtek. Ez azért van, mert az emberek teljesen a régi mintákra fókuszálnak, és annyira belemerülnek régi problémáikba, hogy nem is ismernek más utakat. Egyre csak ismétlik azokat újra meg újra. Soha nem vették a fáradtságot, hogy abbahagyják, és megkérdezzék, hogy létezik vajon egy másik út is? Létezik egy új út? Nem csak egy új trükk a bűvészkalapban, hanem egy új út? És a válasz határozottan az, hogy igen! Már elmeséltem azt a történetet, hogyan estem csapdába egy kristályban százezer évre. A hagyományos vagy régi utakat kerestem, hogy ki tudjam magam abból a kristályból szabadítani. A trükkökkel teli zsákomban keresgéltem- a nyers erőtől kezdve az intellektuális vagy mentális erőkön át, a sóvárgásig rengeteget imádkoztam abban a kristályban rengeteget. Egyik módszer sem működött, mert azok mind régi trükkök, régi eszközök voltak. Csak akkor tudtam kikerülni a kristályból, amikor teljesen magam mögött hagytam mindent, amiről azt gondoltam, hogy én vagyok, és egy új válaszra vártam. Az pedig nem Istentől jött. Isten egyáltalán nem törődött azzal, hogy be vagyok zárva a kristályba. Nem is egy másik embertől érkezett meg a válasz. Sehonnan sem kaptam választ, a régi trükkjeim gyűjteményéből sem. Mindjárt rátérünk erre is.


De most beszéljünk erről az évről, amit ti 2007-nek hívtok. Ez egy kilences év. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy korlátoznának titeket az asztrológia, a numerológia vagy mindezeknek a dolgoknak az energiái, de attól még befolyást gyakorolnak. Egy kis üzenetet küldenek ki. A 9-es év beteljesülést jelent. Vannak olyan számok ezt most nehéz lenne elmagyarázni itt, mindenesetre léteznek a ti közvetlen harmadik dimenziós valóságotokon kívül is számok, amelyek itt szerepet kapnak. Számok, amik összeállnak matematika, ami összeáll éppen most, a megfelelő időben. Tehát azon túlmenően, hogy ez egy 9-es év, nagyon sok olyan dolog is helyet kap itt, amit ti kozmikus matematikának neveznétek. Olyan ez, mint egyfajta szövedék, vagy energia szövés, ami éppen most történik, és nagyon is helyénvaló mindez annak érdekében, hogy következő szintetekre lépjetek.


A 9-es év a kvantumugrás éve. Ebben az évben minden nagyon felgyorsul a technológia, az energia mozgatás, sőt a tudatosság tekintetében is. Minden rendkívüli mértékben felgyorsul a Földön. Van, aminek meg kell változnia, ami nem más, mint az energia munkájának a természete. Ebből lesz a kvantumugrás. Ami végül hatással lesz a tudatosságra, az pedig végül hatással lesz a teremtésekre, végső soron pedig a felfedezésekre, a találmányokra. És ebben a folyamatban, különös tekintettel arra, amikor elértek egy 9-es évet, ami a beteljesítés száma, az is okoz egyfajta tisztulást.


Vessünk egy pillantást akkor innen, az Angyalcsúcsról a világra, a tudatosságra és az emberiségre, és nézzük meg, mit is látunk ebből a perspektívából? Legelőször is azt láthatjuk, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy mi az, ami most történik. Egyszerűen csak túlélési módban vannak. Annyira el vannak foglalva önmagukkal, saját áldozatiságukkal és korlátjaikkal, hogy semmit sem vesznek észre abból, ami most történik. Néhányan éreznek dolgokat. Ráérzéseik vannak. Tudják, hogy valami változóban van, de általában rossz ómenként hajlamosak ezt kezelni. Mikor az emberekben érzések támadnak, azt rossz ómenként értelmezik. Megpróbálnak ellenállni az érzéseiknek. Ezek az érzések sokszor kellemetlen érzetet keltenek bennük. Talán stresszesnek érzik magukat, és néhány hitrendszer nem más, mint egy érzés. Mikor az emberek éreznek valamit, azt sötétségként, vagy kívülről jövő energiakánt azonosítják, mert arra lettek beprogramozva, hogy ne érezzenek. Ezért aztán megpróbálják elnyomni azt az érzést. Itt ücsörögve fent az Angyalcsúcson az emberiséget figyelve azt látjuk, hogy az emberek nem tudatosak. Ez rendben van. Tiszteljük őket ezért, de van itt egy csoportunk, akiket Shaumbrának hívunk, akik hosszú idővel ezelőtt valami mást kértek, többet kértek, azt kérték, hogy újra felfedezzék önmagukban a rózsa gyümölcsét, ezeket a most zajló változásokat kérték.


Mindezek a dinamikák jelen vannak tehát most. Az Új Energia most először kezd a Földre áramlani és mindazok számára elérhető, akik hajlandóak azt használatba venni. Nagyon, de nagyon sok hitrendszer van az egyházakkal, a kormányokkal, az Istennel való kapcsolatotokkal, és mind ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Itt ülünk fent az Angyalcsúcson, és innen lenézve azt mondjuk, hogy 2007 az összeütközések éve. Ez az év az összeütközések éve. Namost ez sokféleképpen bukkanhat fel. Olyan energiákkal bírtok, amik már hosszú ideje szemben állnak egymással, amik nem mások, mint az emberi valóság alapvető természetének a dualitásnak az egymással szembenálló energiái. És ezek az energiák folyamatosan egymás ellentétének játékán keresztül kívánják önmagukat felfedezni. Néhányan azon tűnődtök, vajon miért nincs béke a földön. Azért, mert dualitásban éltek, és a dualitás konfliktusokat teremt. Tudjátok, milyenek a kisgyermekek ha összeraktok egymással két apróságot két öt évest, akkor egy darabig eljátszanak egymással, és közben felfedeznek valamit a másikban önmagukkal kapcsolatban. De egy bizonyos idő eltelte után általában elkezdenek harcolni. Ez az energia összeütközés, és ez az, amikor az energia megpróbál még többet felfedezni önmagáról. A gyermekek tehát harcolnak. Nem, mintha bármi baj lenne a harccal. A felfedezés stádiumában vagy fázisában vannak. Felfedezés. Együtt játszottak, és felfedeztek valamit. Most harcolnak, és még többet fedeznek fel. De belefáradnak a harcba. Higgyetek nekem! Bele fognak fáradni a harcba, és bekerülnek abba az állapotba, amit ti egyfajta békességnek vagy elfogadásnak neveznétek. Ez az energia működésének a természetes módja.


Ezt a működési mechanizmust láttátok önmagatokban is létidők eonjain át, sőt ebben az életetekben is. Először játszotok, felfedezitek magatokat, majd amikor nagyobb mélységre vágytok, akkor elkezdtek harcolni magatokkal, és elkezditek megosztani magatokat egészen addig a pontig, mikor végül belefáradtok az egészbe, és eléritek önmagatok elfogadásának állapotát, ami lehetővé teszi az energiák kölcsönös kapcsolatainak a teljes megváltozását. Ez lehetővé teszi az energiák számára, hogy felolvadjanak ezzel a dualitásnak hívott dologgal egyetemben. Lehetővé teszi, hogy a feminin és a maszkulin újra egymáshoz csatlakozzon. Lehetővé teszi a fény és a sötétség egységesítését. Lehetővé teszi minden elfogadását, és akkor, amikor az energiák ezen az elfogadási ponton vannak, belefáradtak a régi utakban és hajlandóak továbbmenni az újba, ez az, amikor a valódi teremtés, a valódi kreativitás újra visszatér az első sorba.


De mi azt látjuk, hogy általánosságban az emberiség összeütközik ez az év az összeütközés éve. Például látni fogjátok, ahogy az egyházak összeütköznek egymással. Az emberiség történelmét tekintve már egy jó ideje próbáltak udvariasak lenni egymással. Meg kellett próbálniuk azt színlelni, mintha tiszteletben tartanák egymás hitrendszereit, de gyakorlatilag a zárt ajtók mögött átkozták és kiparodizálták egymást. Úgy érezték nekik van igazuk, sőt, hogy Isten tisztessége őket támogatja. Az ő Istenük lett az egyetlen vallás a többi felett. Egy ideje már visszafogták magukat, de ebben az évben kiderül a turpisság. Az energiák össze fognak ütközni. Ennek egy kis tanúbizonyságát láthattátok mostanában az új pápa esetében egy apró kis botlást. Mi történt? Tüzet szított. A tüzet eloltották, de csak átmenetileg.


Az energiák össze fognak ütközni, mert ez az, amit tesznek. Az energiák ezzel a fajta összeütközéssel tanulmányozzák egymást. Az energiák össze fognak ütközni a kormányok és üzleti élet tekintetében, aminek a hatása be fog szivárogni az emberek mindennapos életébe. Azt fogják tapasztalni, hogy szembekerülnek saját hitrendszereikkel. Egy átlagos ember 3. 7 millió elsődleges hitrendszerrel bír egyszerre. Tanulmányokat folytattam ebben a témában. Folyamatos vizsgálatokat tettem, és vannak olyanok a másik oldalon, akik különleges figyelmet szentelnek ennek. Agyatokban egyszerre, egyidőben 3. 7 millió hitrendszer létezik. Hihetetlen képességgel bírtok mindezeknek a különféle hitrendszereiteknek a felosztását illetően, és hogy mindig azt a megfelelő egyet, kettőt, hármat vagy négyet húzzátok elő, amire épp szükségetek van. Folyamatosan ide-oda, ki-be jártok a hitrendszerek között, bizonyos céljaitok szolgálatába állítva azokat. A 3. 7 millió elsődleges hitrendszeren túlmenően rengeteg másodlagos hitrendszerrel is bírtok. Ez szinte a végtelenségig folytatódik.


Ezek a hitrendszerek olyan energia csomagok, amik már jó ideje el vannak nyomva. Ezek az elfojtott energia csomagok most mind a felszínre jönnek majd, és az egyéneknél azt fogjátok majd látni, hogy összeütközésbe kerülnek saját belső hitrendszereikkel. A jóra és a rosszra vonatkozó hitrendszereikkel. Vagy például a fizika működésére vonatkozó hitrendszereikkel. A testükkel, az étellel és minden egyébbel kapcsolatos hitrendszereikkel. És ti is, csakúgy mint én, tisztában vagytok azzal, hogy mi történik olyankor, amikor a hitrendszerek összeütköznek. Robbanást okoznak, ugye?


Ezt fogjátok látni. Nagyon gyakori lesz. Újra és újra találkozni fogtok ezzel az összeütközés szóval. Ezt fogjátok látni a körülöttetek lévő világban. Kissé különbözik a csatától. Kissé különbözik a konfliktustól. A konfliktus szó nem annyira helyénvaló, mint az összeütközés. Látni fogjátok, ahogy ebben az évben tudatosság fog ütközni tudatossággal a körülöttetek lévő világban. És látni fogjátok annak manifesztálódását. Nagyon egyszerű és szimbolikus módon úgy manifesztálódik, ahogy két autó egymásba rohan. Ennek manifesztációja két olyan ember, akiknek külön-külön is erős konfliktusokkal teli hitrendszereik vannak, és akik vonzódnak egymáshoz. Lehet, hogy soha nem találkoztak előző életeik során sem. Talán nem is ismerik egymást, és semmilyen különleges energetikai kapcsolatban sem állnak egymással. Ugyanakkor mind a ketten az összeütközés folyamatában vannak, ezért aztán meg fogják találni egymást és egymásba csattannak egy nagyon alapvető szinten - egy autóbaleset kapcsán.


Látni fogjátok, hogy összeütközések lesznek ebben az évben a birtoklás és annak hiánya tekintetében. Akiknek van, azoknak még több lesz. Akiknek nincs, azoknak továbbra sem lesz. És látni fogjátok, ahogy ez a két csoport összejön saját típusú összeütközésük menetében. A világ most arra van beállítva, hogy akiknek van, még többet élvezzenek belőle, és azoknak, akiknek nincs, pedig még kevesebb legyen, mert a hitrendszerek azok, amik irányítják, formálják és teremtik meg azt, hogy az energiák hogyan áramoljanak keresztül. Tehát egyre inkább az energiák szeparációját fogjátok látni. Pont akkor, amikor azt gondolnátok, hogy össze kellene, hogy jöjjenek bizonyos értelemben a szeparációt fogjátok látni, és mindig, amikor bárminek a szétválását látjátok, értsétek meg, hogy olyan ez, mint egy gumikötél két vége. Elválnak egymástól, de valójában az történik, hogy lendületet és erőt kapnak, ami újra összecsattantja őket. És ez az, amit ebben az évben mindenütt látni fogtok a világban az energiák összeütközését.


A természetnek is meg vannak a maga összeütköző energiái, amik általában egy célt és általában az emberiséget szolgálják. Erre is akadnak majd példák ebben az évben. Most, alig, hogy elkezdtük ezt az új évet, szokatlan és furcsa időjárási mintákat tapasztalhattok. Itt most nem feltétlenül a katasztrófákról beszélünk. Nem is a világ vége forgatókönyvekről. Hanem az egymástól különálló és gyakorlatilag szétfeszített energiákról, amik szinte mesterségesen szét lettek húzva egymástól, és most (Adamus Saint Germain olyan hangot hallat, mint mikor egy gumiszalagot addig feszítenek szét, míg az visszapattan) visszapattannak és összeütköznek.


Az energiák összeütközése néhány nagyon érdekes dolog megtörténtét okozza. Azt, hogy két külön álló elem újra felbecsüli egymást. Egy példát mondanánk erre, például a fényt és a sötétséget egy olyan témát, amibe a legtöbb csoport meg csak bele sem kóstolt. Nem beszélnek a sötétségről, mert ők csak fényből állnak. És úgy érzik, hogy ha szóba hoznák a sötétséget, akkor azzal valamiképpen véletlenül még magukhoz vonzanák a sötétséget, és az átvenné a hatalmat fölöttük. És ennek a fajta hitrendszernek önmagában elő kellene segítenie számotokra az egész hitrendszer megtévesztő voltának a megértését.


A fény és a sötétség már hosszú ideje külön van választva. Ez ugyanaz, amit ti pozitív vagy negatív energiának hívnátok. Tóbiás mélységében beszélt erről mik azok valójában, mi az, amit ténylegesen képviselnek. De a tömegtudat értelmében külön lettek választva. Ujjal mutogattak egymásra, különösen a fény energiája mutogatott a sötétségre, mondván, hogy az mennyire rossz, milyen gonosz, és hogy el kellene törölni a Föld színéről. Az elkülönítés során a pólusok egyre távolabb és távolabb kerülnek egymástól. Olyan ez, mintha két energia elemet töltenénk egy zárt hurkos csúzliba, tegyük fel. A fényt raknátok a csúzli szalag egyik végébe, a sötétséget pedig a másikba, aztán pedig elkezditek egyre inkább széthúzni, egyre csak feszíteni és feszíteni azokat. Előbb vagy utóbb megadja magát. Megadja magát, különösen most, hogy belépünk ebbe az új korba, megadja magát egyfajta spiritualitással és intellektuális matematikával, ami éppen most zajlik. Ez a megadás pontja. Összecsattan. Nem folytatódhat tovább az elkülönülés. Az energiák visszatérnek egymáshoz, egymásba futnak, valamiképpen azzal az eltökéltséggel, hogy megváltoztassák vagy megsemmisítsék egymást a folyamat során, aztán pedig összeütköznek.


És akkor a változás valódi potenciáljával bírtok. Valódi energia robbanás következik be, ami lehetővé teszi néhány nagyon régi és beragadt energia és hitrendszer megtisztítását. Olyan potenciállal bírtok, mint még soha korábban. De ez a potenciál észrevétlen maradhat. Mindenki csak a robbanásra összpontosít, és elfeledkezhet a potenciálról. Mindenki arra fókuszál, hogy kinek volt igaza, és ki tévedett. A fény tette, vagy a sötétség? Az a bizonyos ország teremtette azt a problémát, vagy a másik ország? Valaki a családodból a házastársad teremtette azt? Oly sok feszültség összpontosul a hiba körül. Újra visszatértünk az önmagatokkal való elfoglaltság témájához, mikor is nem látjátok a nagyobb képet. A teljes kép pedig az, hogy az energiák nem bírták tovább az elkülönültséget, elérték a szétfeszítésük határát, és újra összejönnek, és most, az összeütközés pillanatában sok dolog történhet.


Az új energia ösvénye teremtődött meg a két egymással szembenálló elem összeütközésével, egymásba csapódásával. Egy energetikai ösvény jött létre, ami beenged egy másik dimenzióban létező energiát. A dimenziók jelenlegi megértése és tudatossága nagyon, de nagyon nyers, rendkívül éretlen és igen kezdetleges. Sok ember a végletekig leegyszerűsíti létezik a harmadik dimenzió, a negyedik dimenzió és az ötödik dimenzió. Ez nem így működik. A dimenziók bámulatosak. Olyanok, mint egy áramlat. Egy energia forgatag. A dimenziók nem feltétlenül ismerik a határokat vagy a korlátokat, hacsak az emberi hitrendszer vagy tudatosság nem strukturálja azokat olyanná.


De mi történik olyankor, amikor az energiák összeütközése egy nagyon mély módon következik be? Tegyük fel, hogy a tudat összeütközése megy végbe. Az összeütközés pillanatában ott a potenciál, hogy új energia kerüljön behozatalra kívülről, egy másik dimenzióból. Most ezek ti lehettek, személyesen. Ezek ti lehettek, akik együtt vagytok másokkal vagy egy csoporttal. Ez lehet a Shaumbra. Ez lehet általánosságban az emberiség. Egy összeütközés megy végbe egy potenciál jön létre arra, hogy az új energia belépjen pontosan akkor, és pontosan oda.


A tudatosság elemeinek összeütközésekor keletkezett robbanásban annak a potenciálja is létrejött, hogy a régi struktúrák az elfojtott, elrejtett, eltemetett, elzárt, eltorzult, elferdített energiák, és az összes többi ilyen dolog megtisztuljon. Egy csodálatos pillanat ez, ugyanakkor a legtöbb ember számára ez a pillanat észrevétlen marad, mert ők mire fókuszálnak? Az összeütközés drámájára. És lefestjük itt a képet a tűzre fókuszálnak. A földrengésre összpontosítanak. A drámára figyelnek. Ezt látjátok a televízióban. Odamennek, és odatartják a mikrofont valaki szájához, és azt kérdezik: - Milyen érzés volt látni, hogy a szomszédja felrobbant? A dráma Amit nem látnak az összeütközés eme csodálatos pillanatában az az, hogy ez a történés egy példa nélkül álló energia változást tett lehetővé. Egy egyedülálló képességet egy teljesen új szintre való lépésre. Ez hozza létre a kvantumugrást. És ez az, ami az idén be fog következni összeütközések mindenhol.


Ezeknek az összeütközéseknek nem kell rossznak lenniük. Az összeütközés időnként azt jelenti, hogy az energiák visszafutnak egymásba. Vessetek egy pillantást saját maszkulin és feminin energiáitokra. Már hosszú ideje külön voltak választva egymástól. Pont úgy, mint ez a csodálatos jelenet a tengerparton. A nap lenyugvóban van. A hullámok lágyan ringatóznak. A nő az egyik oldalon, a férfi a másikon. Észreveszik egymást. Keresztülgázolnak a homokon, hogy újra egymás karjaiban legyenek. Két dolog történhet: mikor egymásba érnek, az összeütközés pillanatában, a tudatos újraegyesülés pillanatában, keményen összeüthetik a fejüket. Mindketten leeshetnek ájultan a földre, ahonnan majd felkelnek, és elkezdhetnek homokot dobálni egymás arcába, és megnevezhetik egymást. Vagy pedig elegánsan egymásba fonódhatnak. Olyannyira kecsesek lehetnek, hogy a bőr nem áll ellen bőrnek. A csontok nem ütköznek egymásnak. Az energiák hadd csapódjanak újra egymáshoz. Ez is összeütközés, értitek? Szembenálló energiák energetikai összeütközése.


Értitek, ennek nem kell drámának lennie. Ennek nem kell káosznak, fájdalmasnak vagy szenvedésnek lennie. Ez lehet egy újratalálkozás, de az összeütközés pillanatában a tudat összeütközése során ez a pillanat ismételten létrehoz egy potenciált, egy energia robbanást, ami megtisztíthat mindent a fájdalomtól, a szenvedéstől és az elkülönülés könnyeitől, ami megtisztíthatja évek és létidők minden rossz szokását, ami megtisztíthatja a felhalmozott sebeket és sebhelyeket és rétegeket, ami megtisztíthat mindent, amire többé nincs szükség, vagy többé nem szolgálja az új entitást.


Tehát az összeütközés eme csodálatos pillanatát rögzítsük most egy pillanatra. Az energiák egymásba futottak. Újra összeolvadtak, és újra egyesültek, és most, ebben a hívjuk ezt összeütköző energia labdának és ez történhet nagyon elegánsan is. A maszkulin és feminin energiák e csodálatos összeolvadó labdája egymásba szaladt és ez itt a kulcsfontosságú. A fény és a sötétség összeütközött egymással. Együtt behozzák a mélységet, a ragyogást. Behoznak mindent. Összeütköztek. Állítsuk meg és rögzítsük ezt a pillanatot. Érezzétek ezt az energiát. Ennek nem kell káosznak lennie. Nem kell megsemmisülésnek lennie. Nem kell ártalmasnak vagy fájdalmasnak lennie. Nézzétek meg ezt az energia labdát, mert azt láthatjátok éppen, ahogy az energiák egymásnak ütköznek, ami robbanást eredményez, egy üzemanyag energiát hozott létre, ami most önmagában potenciálok milliárdjait teremti meg. Olyan ez, mint egy anyaméh a teremtés méhe ami az energiák újraegyesüléséből vagy összeütközéséből teremtődött meg. Ebben a csodálatos pillanatban, amit egyébiránt bármikor felfüggeszthettek vagy rögzíthettek egy pillanatra, ha éreznétek a most megalkotott új potenciálok sokféleségét! Az egymástól független vagy különválasztott energiák korlátozott számú életképes potenciállal rendelkeznek külön-külön, amikor külön állnak, amikor nincsenek harmóniában egymással. De amikor összeütköznek, a potenciálok száma szinte korlátlanná sokszorozódik.


A Régi Energiában egy bizonyos számú potenciált vagy választást hordoztatok arra vonatkozó potenciálokat, hogy mi történhet a karrieretekben vagy kapcsolataitokban. Mivel egy korlátozott hitrendszerben és tudatosságban voltatok benne, az életetek során bekövetkezető események korlátozott számú al-potenciáljaival rendelkeztetek. Ezért volt az, hogy egy léleklátó vagy egy médium sikerrel járhatott. Nem tettek egyebet, mint kiolvasták a potenciáljaitokat, - korlátozott számban ugyan, de beleláttak és el tudták olvasni a potenciál mezőtöket. De ez korlátozott volt, és egy nagyon régi energetikai, matematikai és spirituális sablonon vagy eljáráson alapult. Korlátozott számú dolog volt elérhető számotokra, mivel korlátozott tudatossággal működtetek. De most az energiák összeütköznek. Ez megváltoztatja mindazt az al-potenciált, amivel az egyéni energiák magukban rendelkeztek.


Tegyük fel, hogy a fényt ezt az alapvető példát fogjuk használni a fény energiáját. Tegyük fel, hogy fény alapvető potenciál mezején belül 500 potenciállal rendelkezik a hiedelmein, energia bemenetén és a kimenő energia képessége alapján. A spektrum másik oldalán lévő sötét energia is alapvetően 500 potenciállal bír. Ne idézzetek engem ezeknek a számoknak a kapcsán. Mindössze a példa kedvéért használom ezeket a számokat. Tehát 500 választani való elsődleges potenciálról van szó ami egyébként meglehetősen korlátozott szám meglehetősen korlátozott. 500 potenciál az semmi. Mindegyik potenciál eltérő forgatókönyvet, eltérő útirányt vagy ösvényt tartalmaz. Minden egyes potenciál egy bizonyos számú, ugyanakkor korlátozott mennyiségű végrehajtási, kivitelezési energiát tartalmazott. Ha minden egyes potenciált egy-egy buborékként szemléltek, akkor az egy-egy tüzelőanyag cella is. Alapvetően a legéletképesebb ösvény aktualizálódhat vagy realizálódhat a harmadik dimenziós valóságban.


Tehát, a tudatosság fény energiája 500 potenciállal rendelkezik, a tudatosság sötétség energiája 500 potenciállal bír, és ezek most egymásba csapódnak. Mennyi lesz akkor potenciáljuk végösszege? Nem 1000, nem is 500˛, hanem egy akkora szám, amire nincs referencia az emberi matematikában jelenleg, még csak megközelítőleg sem. Ez potenciálok millióit, sőt milliárdjait jelenti. És az érdekes dolog a potenciálokkal kapcsolatban az, hogy azok nem pusztán csak a régi energia alapú potenciálok kiterjesztései vagy tükröződései. A két tudatosság elem összeütközésének a perifériáján létrejött új potenciálok léte, önmagában véve egy kvantumugrás. Túlmegy azon, amit a sötétség vagy fény egyedi elemei önmagukban tudhattak. Az összeütközésben rejlő energia kvantumugrást hajtott végre. És erről fog szólni ez az egész év mindenki számára a Földön.


Ez egy fizika amit ti spirituális kisugárzó omniverzális fizikának hívnátok. Ez nem feltétlenül egy hitrendszer. Ez egyszerűen csak van. Ugyanezzel a módszerrel dolgoztatok az univerzum megépítésén, és így hoztátok azt fizikai formába. Az ebben a buborékban létrejövő potenciálok az összeütközés által manifesztálódnak. Rögzítsük most azt a keretet, amikor a két energia egymásnak csapódik. A potenciálok száma szinte korlátlan, és megvan a potenciál arra, hogy az Új Energia behozatalra kerüljön. Ahelyett tehát, hogy a sötétség és a fény összejöveteléből megkapnánk a kettejük egyedi potenciáljának az összegét, valami sokkal, de sokkal nagyobb dolgot kapunk.


És itt jön az óva intés. A legtöbb ember soha nem fogja megérteni, hogy új potenciálok jönnek létre. A drámára fognak fókuszálni. Az összeütközésre fognak összpontosítani. Újra csak önmagukkal lesznek elfoglalva, függetlenül attól, hogy ez egy világszintű esemény lesz, vagy valami személyes. Csak önmagukkal lesznek elfoglalva. Vakok maradnak a történésekkel kapcsolatban, mert csak egyetlen helyre néznek. Csak egy apró, kicsi helyre figyelnek. Csak az összeütközést, a balesetet vagy a drámát látják meg.


De ti Shaumbra, csakúgy, mint én, briliánsak vagytok. Látni fogjátok, hogy mikor ezek az energiák összeütköznek, történjen az nagyon nagy és robbanékony módon, vagy egy finomabb és csendesebb energetikai összeütközés révén, látni fogjátok abban a pillanatban, a saját életetekben is, abban a pillanatban ott teremnek az új energia ajándékai. Az ajándékok révén oly módon érthetitek meg valódi éneteket, amire korábban soha nem volt mód. Meg fogjátok érteni, hogy az összeütközési pontban potenciálok vannak, ösvények vannak, olyan képességek vannak, amik ezelőtt soha, de soha nem voltak jelen. Meg fogjátok érteni, hogy vannak új módok a dolgok megtételére, legyen szó akár régi vagy új dolgokról.


Erre most azt kérdezitek, hogy miért nem lesz ennek mindenki a tudatában? Nem olyan energia ez, ami mindenki számára elérhető? Valóban elérhető, de mégsem lesznek a tudatában. Újra mondom, hogy ők a Régi Energiára összpontosítanak, a régi utakra. Bizonyos értelemben nem akarják ezt látni. A drámára, a fájdalomra és a szenvedésre akarnak fókuszálni. Bármire hajlandóak, ami elvonja a figyelmüket a mindennapos, unalmas és kreativitást nélkülöző jelenlegi életüktől. De ti Shaumbra, ezt egy alkalomnak fogjátok látni egy alkalomnak. Minden dologban meg fogjátok látni a potenciált, és akkor születési jogotok értelmében, azt választjátok a potenciálokból, amit csak akartok.


Erre most azt mondhatjátok, hogy ez meglehetősen zavaros lesz, mivel a maréknyi potenciálok helyett majd millió, sőt bizonyos esetekben milliárdnyi potenciál válik elérhetővé számotokra, mindössze egyetlen történés kapcsán is. Egyetlen történés kapcsán. Azt mondjátok, de hogyan válasszak közülük? Nos, itt egy nagyon is természetes törvény lép érvénybe. Vegyétek szemügyre vágyatokat és szenvedélyeteket. Nem azokat, amik az agyatokban vannak, nem a korlátozott emberit, hanem a vágyatokat. Mi az, ami jó érzést ad? Mit az, amit akarsz? Mi az, amitől teremtőnek érzed magad, ami erővel tölt fel és szuverénné tesz? Mi az, amitől örömtelinek érzed magad? Amikor ebbe belemész, és nem abba, amiről azt gondolod, hogy szükséged van rá, hanem amit érzel, hiszen te választasz, értitek? Mind összezavarodtok, amikor azon kezdtek el gondolkodni, hogy mire van szükségetek, mert olyankor azonnal beléptek a korlátoltság energiájába, a túlélés közvetlen energiájába. Lépjetek már túl ezen. Oda menjetek, ami izgalommal tölt el benneteket. Mi a szenvedélyed? Mi az, ami szembeszökő? Mi az, ami energiád hegyeit megmozgatja? És amikor erre a szintre belépsz, amit én egy nagyon önző szintnek fogok nevezni, nem pedig önmagaddal való elfoglaltságnak, hanem annak, amikor az énedben vagy, hirtelenjében a potenciálok, a milliónyi kint lévő potenciálok elkezdik újjászervezni és újjáalakítani magukat. Néhány új lép majd előtérbe. És azok, amelyek nincsenek vágyaitok és szenvedélyeitek potenciáljai között, majd hátrébbhúzódnak. Az energiák, látjátok elétek jönnek, hogy találkozzanak veletek és üdvözöljenek titeket, és ahelyett, hogy milliónyi potenciákból kellene választanotok, az elsődlegesek, azok, amelyek a leginkább rezonálnak veletek, előre jönnek. És ezen a ponton nagyon egyszerű döntést tudtok majd hozni- melyiket választod?


Szeretnék egy dologra kitérni itt. Válasszatok valamit bármit. Talán öt, tíz vagy száz potenciált éreztek a több millióból. A potenciál egyébként egy energia- egy valós, szó szerinti energia ami alapvetően vezetővé, a te vezetőddé, a te energiáddá válik, ami feltárja, manifesztálja és valósággá tesz azt a valamit, amit választasz. Tegyük fel például, hogy egy üzleti potenciált választasz, egy projekt megteremtését. Egy másik szinten esetleg azt is mondhatod, hogy azt a potenciált választod, mi szerint képes vagy megnyitni és kiterjeszteni az energiádat. Vagy bármit választhatsz. Ne ragadj ebbe bele túlságosan, mert ennél a pontnál, amikor az energiák és a potenciálok újraigazították magukat, azok, amelyek a leginkább alkalmasak és a legjobban rezonálnak a szíved vágyával, előre jönnek. Válassz valamit. Mert ha nem választasz, akkor meg fogsz halni. Valóban, tényleg. Azért fogsz meghalni, mert a potenciálok azért vannak ott, hogy szolgáljanak téged, és ha nem választasz egyet sem közülük, akkor el fognak menni, és amikor a potenciálok elmennek úgy kell a potenciálokra tekintenetek, mint a buborékokra. Mikor ezek a buborékok tovaszállnak, akkor te is elmész.


Mikor szellemed és tudatod azt látja, hogy nem marad egyetlen potenciál sem, akkor ez tulajdonképpen azt jelzi, hogy véget ért fizikai létezésed. Valódi pokol lesz számodra, ha úgy mész át a másik oldalra, hogy nem maradt egyetlen potenciálod sem. Ez valami nagyon érdekes dinamikát teremt ezen az oldalon. Válasszatok valamit. Ne hagyjátok figyelmen kívül a potenciálokat. Válasszatok közülük és gyerünk, lovagoljátok azt meg! Ez a szárnyas ló, látjátok! Ez az a ló! Ez ennek az új korszaknak a szimbóluma és az energiája. Ugorjatok hát fel rá, és kezdődjék a lovaglás!


Az utazást nem kell az elmétekkel kontrollálnotok. Lovaglás közben, ha rátok tört a félelem, értsétek meg, hogy a félelem természetes. Ilyenkor egy újabb energia ütközés történik, és ezt az utazás erősítésére használjátok. Ha meglovagoljátok ezt az Új Energia potenciált, ezt a hófehér szárnyas lovat, engedjétek meg, hogy fejlődhessen. Engedjétek meg, hogy kiterjedjen, miközben éppen a nyeregben ültök. És miközben meglovagoljátok ezt az Új Energia lovat ó, ez egy varázslatos, varázslatos ló. Annak lett tervezve. Ahogy meglovagoljátok, látni fogjátok magatokat, ahogy szépen felrepültök. Szinte érzitek az előttetek álló utat! És ahogy felszálltok, és miközben megvizsgáljátok, hogy merre visz az ösvényetek, észre fogtok venni valamit. Az ösvény a saját szemetek előtt kezd majd el kiterjedni. Ki fog tágulni. Rajta ültök ezen a lovon, ezen az Új Energia potenciálon, meglovagoljátok azt, jól érzitek magatokat, és teremtetek. És pontosan akkor, amikor azt gondoljátok, hogy egy bizonyos irányba repít benneteket persze ti repítitek magatokat ti lovagoltok ezen a potenciálon egy bizonyos irányban ez egyszerűen elkezd majd terjeszkedni, megnyílni és még többet tár fel előttetek ebből az energiából abban a pillanatban.


Ez nem egy lineáris, szinguláris ösvény lesz, ami A pontból elvisz titeket B pontba. Ez nem a két pont közötti legrövidebb távolság lesz, ahogy azt a régi elmélet állítja. Ez nem egy egyenes vonal. Ez egy folyamatosan kibontakozó új potenciál és új energia lesz, ami letérít titeket az egyenes utakról, vagy bármilyen vonalról. Bizonyos értelemben ezoterikusan és anekdotikusan beszélek hozzátok. Nehéz továbbadni ezeket a fogalmakat. Nehéz megosztanom veletek azt, hogy mi is a valódi új tudatosság, amíg fel nem pattantok arra a nyeregre. Az Új Energia potenciál lovára. Ami egyébiránt a ti lovatok, nem az enyém. Ti tápláljátok. Ti is takarítotok fel utána. (nevetés) Ez az Új Energia potenciál, és ez most rögtön elérhető számotokra.


Ennek az Új Energiának fenomenális aspektusai vannak. Rendkívüli aspektusai vannak ennek az új korszaknak, amibe most beléptek. És máris elmondom nektek Új Korszak, Új Út - Új Korszak, Új Út. Ezzel azt akarom mondani, hogy ez egy, hogy is mondjam csak ez fizika. Ez tudományos. Ez nem egy elmélet vagy filozófia. Ez speciális, vagy ahogy ezt ti neveznétek, interdimenzionális fizika, ami jelenleg zajlik. Szó szerint megszerkeszthetitek és táblázatba foglalhatjátok ezt matematikailag egészen egy pontig, ahol még a matematika területeit is elhagyjuk az energia működését illetően.


Új Korszak, Új Energia, Új Út. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ti állandóan ugyanazokat a régi utakat, ugyanazokat a régi megoldásokat és ugyanazokat a régi trükköket alkalmazzátok. Mikor bajba kerültök, régi trükkös zsákotokhoz fordultok. És mindaddig, amíg folyton régi trükkös zsákotokhoz folyamodtok, régi problémáitok is folytatódni fognak. Nap mint nap mindig ugyanúgy teszitek a dolgokat, ugyanúgy oldjátok meg a problémáitokat, ugyanúgy kezelitek a kihívásokat Új Korszak, Új Út.


Ahogy már bizonyára észrevettétek, ma új módon jöttem el hozzátok. Nem innen beszélek hozzátok. (ezzel egy kis teret jelez) Innen beszélek hozzátok. (ezzel egy nagyon nagy teret jelez) Az általam közvetített energia más, és a Shaumbra energiája is más ma. Tehát ez a Shoud más. Új Út.


Sokan közületek, amikor megszólal bennetek a vészcsengő, mert valami problémátok akad az életben, legyen az egy autó megjavíttatása, vagy a számlák elintézésével kapcsolatos probléma kezelése, visszatértek a régi utakhoz. A probléma megoldás nagyon lineáris módjához tértek vissza. Ezt tulajdonképpen még csak megoldási módnak sem tudom nevezni. Teljességgel nélkülözi a kreativitást. Mindössze annyit tesztek, hogy ugyanabból a kivénhedt koszos kalapból megpróbáljátok ugyanazt a régi, bevált trükköt előhúzni. Az Új Energiában ez megváltozik. Ott létezik megoldás. Van egy új módja, ami drámaian különbözik a régitől.


Nos, hogy ez hogyan érhető el számotokra? Hogy hozzátok azt be? Nos, engem ne hívjatok! Ez a ti problémátok. Szeretettel mondom ezt. Ez a ti szituációtok. Ti hoztátok ezt létre. Ez a ti teremtésetek. Mihez kezdtek akkor? Nos, kezdetnek vegyetek egy mély levegőt. Menjetek ki a fejetekből, lépjetek be az énetekbe, és fedezzétek fel. Kutassátok fel. Ahelyett, hogy visszatérnétek ugyanannak a régi kérdésnek ugyanahhoz az elavult módú megválaszolásához. Például, mihez kezdtek egy haragos főnökkel? Nos általában ilyenkor azt a módszert alkalmaztátok, hogy előszedtétek jó öreg trükkös zsákotokat, lehajtottátok a fejeteket, behúztátok a nyakatokat, előálltatok valami kedves dumával, és indokot találtatok arra, hogy elhagyjátok az irodát. Mostantól egészen új módon fogjátok kezelni az ilyen szituációt, de először vennetek kell egy mély lélegzetet ahhoz, hogy kiürítsétek vagy, hogy újraaktiváljátok a régi, megszokott módszereiteket. Megengeditek magatoknak, hogy megnyíljatok és kiterjedjetek. Lehetővé teszitek magatoknak, hogy felfedezzétek a nagyszerűbb választ, egy olyan választ, ami talán innen, az Angyalcsúcsról származik, és áttekintést, valamint perspektívát nyújt.


Miután vettetek egy mély lélegzetet és megengedtétek magatoknak, hogy a nagyszerűbb választ válasszátok, az új utat válasszátok, akkor aztán ne érjen meglepetésként titeket, ha a főnökötök tíz percen belül belép és kirúg benneteket. Mert ez egy új út, igaz? Szabaddá tesz titeket. Elenged titeket. Látjátok, elvárásaitok vannak azzal kapcsolatosan, hogy a dolgoknak hogyan kellene működniük. Oly régóta vagytok már olyannyira lineárisak, hogy tulajdonképpen tudatában vagytok az eredményeknek. Elvárásaitok lettek a dolgok kimenetelével kapcsolatban. Mostanra szinte alig maradt helye a meglepetésnek az emberiség tudatában, ha maradt valamennyi egyáltalán. Minden olyan megjósolhatóvá vált. Minden a tegnapon alapul. Ez alapján teremtitek meg a holnapjaitokat. Egyik lépés követi a másikat egy nagyon, de nagyon egyszerű módon. De most, ebben az új korszakban létezik egy új út.


Ez időnként frusztrál, összezavar és haragra gerjeszt majd titeket, miközben kutattok egy igazán ócska ruhákkal teli ósdi szekrényben kutattok a válaszok után. Azok a ruhák már rég kimentek a divatból. Ez aztán össze fog zavarni benneteket, és azt fogjátok mondani: - Nos, hogy rakjam össze úgy ezeket a darabokat, hogy közben kövessem a divatot? Keress egy másik szekrényt! Ez itt a probléma. Ugyanahhoz a szekrényhez mentek vissza újra és újra. Nem tudjátok, hogy létezik egy másik szekrény. Nos, hú mondjátok. Ilyen könnyű? Ez ilyen könnyű, Shaumbra. Létezik egy új út. Létezik egy új szekrény. Létezik egy új kamra. Még az elméteknek, az intellektusotoknak is létezik egy új része, amire még egy pillantást sem vetettetek eddig, mert újra és újra mindig csak az elmétek ugyanazon részéhez tértetek vissza. Az Új Energiában létezik egy új út a dolgok megtételére, ami minden elvárásotokat felülmúlja. Ezért aztán egyáltalán ne legyenek elvárásaitok. Azok csak frusztrálni fognak benneteket. Ez minden elvárást felülmúl a jót, a rosszat, a csúnyát vagy a közömböst.


Van még egy dolog, amire rá szeretnék térni az új út kapcsán. Ez megjósolhatatlan megjósolhatatlan. Az emberek annyira belemerültek a megszokott kerékvágásba és a mintákba annak ellenére, hogy folyvást arról panaszkodnak, hogy beleássák azokba magukat, és ugyanazokat az elavult megoldásokat használják nap, mint nap. Életről életre ugyanazokon a helyeken keresitek a válaszokat. Már azelőtt tisztában vagytok az eredménnyel, mielőtt belekezdenétek bármilyen dolognak is a végrehajtásába, ami azért van, mert ennyire megjósolható, lineáris és korlátozott módon funkcionáltok. Az új út megjósolhatatlan. Az utazás megkezdése előtt nem fogjátok ismerni az eredményeket. Nem fogjátok tudni, hogy ez a szárnyas ló hova repít benneteket. Azt gondoljátok, hogy a tó egyik oldaláról a másikra visz majd titeket. De nem. Ez megjósolhatatlan. Lehet, hogy levisz a tóba, és majd amikor száz mérföld per óra sebességgel becsapódtok a vízbe, és féltitek az életeteket, és attól tartotok, hogy a lóval együtt apró darabokra zúzzátok magatokat a vízbe való becsapódáskor, és azt követően meg fogtok fulladni ez megjósolhatatlan. Megjósolhatatlan. Pedig az is lehet, hogy még csak nem is fogjátok érezni a vizet, mert esetleg egy teljesen másik dimenzióba és tudatosságba kerültök a becsapódás pillanatában az összeütközés pillanatában. Szó szerint ezzel a megoldással kerültök ki a régi lineáris ösvényről. Az új út megjósolhatatlan.


Néhányan nem lesztek képesek ezt kezelni. Teremtmények vagytok elképesztő teremtmények vagytok. Rutin teremtmények vagytok. Időnként rendkívül unalmas teremtmények vagytok. Minden egyes nap felkeltek. Mindig ugyanúgy öltöztök fel. Mindig ugyanúgy táplálkoztok. Ugyanazt az újságot olvassátok. Napról napra ugyanazt a lószart hallgatjátok a többi embertől. Olyan kiszámíthatóak vagytok. Tudom, hogy Tóbiás soha nem beszélne így veletek. Néha annyira kiszámíthatóak vagytok, hogy már frusztrációt jelent számunkra veletek dolgozni. Annyira féltek a változástól, ugyanakkor azt gondolom hallom az imátokat: - Édes Istenem, változást akarok! Hát itt van, itt és most. Az új út kiszámíthatatlan.


Az új út nem is tudományos. Legalábbis egészen addig a pontig, amíg a tudomány ki nem terjeszti a tudatát és nem képes megérteni a jelenlegi történéseket. Néhányan az Új Energiát káosznak neveznétek, mert úgy tűnik, semminek sincs értelme. Bevitel energia bevitel nem azonos a megjósolható eredménnyel. Az egy valódi Régi Energiás formula. Energia bevitel, egyenlő kiszámítható teljesítmény. És ti eddig ezen az alapon működtetek. Az Új Energia teljesen más. Az energia bevitel először is, nem feltétlenül létezik. Nem kell bevitelnek lenni. Az már potenciálva és aktiválva van. Azt nem kell bevinni. Ahhoz szoktatok hozzá, hogy az energia beáramlik egy gépbe vagy berendezésbe az energia beáramlik, és a másik végén ez egy kiszámítható teljesítményt eredményez. Mint mikor bedugjátok az elektromos foglaltba a ventilátort, a ventilátor pedig elkezd forogni, és ti ezáltal kiszámítható tartalmú levegőt kaptok. És ti ehhez hozzászoktatok, ez nektek kényelmes, és pont ilyen az életetek is.


Energia bevitel egyenlő kiszámítható teljesítmény. Ezzel az analógiával élve, semmit nem kell bevinnetek, bedugnotok. Ez egyszerűen csak van. Az energia már most ott van és rendelkezésre áll. Nem kell azt valahonnan máshonnan behoznotok. Ha egyszer az energia engedélyt kap az aktiválásra, illetve alapvetően bekerül ebbe a dimenzionális területre, és felfedezésre vagy aktiválásra kerül, akkor az eredmény a teljesítmény, ahogy ezt ti mondanátok megjósolhatatlan. És ez eleinte összezavar majd benneteket. Összevisszaságnak fog tűnni. Talán rosszul fújja a levegőt a ventilátor. A ventilátor akadozik, nem egyenletes, néha nagyon erősen fújja a levegőt, máskor pedig lágyan. A ventilátor tulajdonképpen mozog, még sem fúj semmilyen levegőt. És ez összezavar majd titeket, és vissza akartok majd menni a megjósolható, kiszámítható Régi Energiátokba, a dolgok unalmas megtételéhez.


Álljatok meg itt egy pillanatra. Egy pillanatra. Vegyetek egy mély levegőt! Valami történik itt. Ami káosznak tűnik az egyáltalán nem káosz. Az Új Energia. Az kiterjedés. Ti annak a ventilátornak csak az egyik aspektusát látjátok. Gyertek ide az Angyalcsúcsra egy pillanatra, ahol új perspektíva, áttekintés válik lehetővé. Vegyetek itt egy mély levegőt, és nézzétek meg, hogy valójában mi is történik. Az emberi tudat számára úgy tűnhet, mintha a ventilátor hibásan működne és ti ilyenkor visszavinnétek azt a boltba, ahol vettétek, átkozódnátok. De vessetek csak egy pillantást arra, hogy nagyon, de nagyon sok szinten mi is történik.


Ez először káosznak és összevisszaságnak tűnik, de most, hogy vesztek egy mély levegőt, egy finom lélegzetet, egyszerre csak elkezditek látni, hogy mi történik. Energia áramlik ki és be a dimenziókból. A tudat ki-be járkál, változik. Minden változóban van a többszörös szinteken egyszerre, egy időben. A ventilátorotok többé nem lineáris. Egy hatás jön létre nagyon sok különböző szinten. Úgy tűnik, hogy az eredmény, a végkifejlet kiszámíthatatlan egészen addig, amíg ki nem terjeszted a saját tudatodat, amíg ide nem ülsz az Angyalcsúcsra, és akkor felfedezed majd, hogy valójában mi is történik. Akkor majd felfedezed teremtéseid szépségét, örömét és egyszerűségét.


Új Korszak. Új Energia. Új Út. Az összeütközés éve és különösen számotokra Shaumbra, azoknak a potenciáloknak az éve, amit ezt megelőzőn nem ismertetek, ugyanakkor mindig is ott voltak. Nagyszerűek és fenségesek vagytok. Néhányan már szinte megközelítitek az én nagyságomat és nagyszerűségemet. De azt kell, hogy mondjam, hogy időnként nagyon be tudtok ragadni. Annyira el vagytok foglalva magatokkal, olyan szánalmasak vagytok, áldozatok vagytok és annyira érzelmesek, patetikusok vagytok. Igen, ez a megfelelő szó. Mindenki, aki itt van a közönség soraiban. Mindenki mást is idesorolunk.


De tudjátok az bennetek a nagyszerű és csodálatos, hogy annyira készen álltok a változásra. Annyira készen álltok arra, hogy felfedezzétek önmagatok más részeit. Készen álltok, hogy kilépjetek ebből a csöbörből, olyan nagyon készen álltok, hogy túlhaladjátok ezt. Tudjátok az emberek túlnyomó része még mindig – nos ők még mindig olyanok, mint a rágcsálók. Még mindig csak körbe járnak, és követik az isten tudja mit, bármit, ami eléjük kerül és semmit nem ígér a számukra. És ti Shaumbra, a korlátaitok ellenére amit egyébiránt önként vállaltatok félelmeitek és unalmasságotok ellenére változni akartok. Mást akartok. Hatással akartok lenni a világra, és valami újat akartok felfedezni önmagatoknak.


Be fogjuk hozni az energiát most, ahogy csodálatos értekezésem befejezéséhez közeledünk, be fogjuk hozni Raphael Arkangyal energiáját. Jó okból jó okból. Az új útért. Raphael mindig is az energia igaz szabványa volt a félelmen való túllépés szabványa, az otthoni komfort zónátokon való túllépés szabványa, jelenlegi tudatszintetek kényelmén való túllépés szabványa. Rafael segít az energiák kiterjesztésében, elsősorban a félelem transzmutációját illetően, valamint szintén elsődlegesen a… ez egy mókás történet. Raphael nem csak a félelmet segít transzmutálni, hanem a lustaságot is. Azért mosolygunk ezen most, miközben erről beszélünk, mert tudjátok volt egyszer egy történet, amit hosszú idővel ezelőtt adtak ki. Egy történet, amit újra és újra elmeséltek az egész világon. Drága barátom, Tobit története ez, akit ti Tóbiásként ismertek, és a fiatal Tóbiás története a lusta, félénk, bátortalan fiatal Tóbiás története. Az idősebb Tóbiás bölcsessége behozta Raphael Arkangyal energiáját, hogy a fiatal Tóbiás kísérőtársa legyen a lusta, félénk Tóbiásé annak utazása során, hogy pénzt szerezzen az idősebb Tóbiás gyógyulására. Idősebb Tóbiás tudta, hogy a fiatal Tóbiásnak útitársra, és némi bölcsességre lesz szüksége az út során. Valamint némi józan észre és némi kötelékre, ezért aztán behozta Raphael Energiáját.


Az ifjú Tóbiás és Raphael útnak indultak hát, de ez az utazás nem a pénz megszerzéséről szólt, hanem a felfedezésről, a félelem transzmutációjáról, valamint arról, hogy emelje már meg azt az életképtelen fenekét, és végre életében egyszer tegyen már valami mást is azon kívül, mint hogy a ház körül ténferegjen Cauldre. Ez egy csodálatos történet, ami valamikor 2500-2600 évvel ezelőtt esett meg. A történet újra előkerül. Eljött az ideje egy másik utazásnak. Ez alkalommal azonban nem a félelemről és a lustaságról szól. Hanem az eddig ismeretlen potenciálok aktiválásáról. A komfortzónákból való kilépésről, az új potenciálok választásának a képességéről, és a velük való játékról szól. Az energia összeütközésről- a régi, egymással szemben álló energiák összeütközéséről szól, és arról, hogy az új energiák és új potenciálok megteremtésének pillanata meghaladja a legmerészebb álmaitokat.


Érkezik tehát Raphael Arkangyal. Minden Shaumbrával együtt fog dolgozni új utazásotok során, és szimbolikusan Raphael együtt fog dolgozni Mr. Bennack-kel utazása során Shaumbra utazásán. Raphael most rögtön csatlakozik Mr. Bennack-hez, és minden pillanatban, minden nap, minden éjjel, minden magányos pillanatában és minden ihletett pillanatában ott lesz mellette az út során. Mert most egy új történetbe kezdünk bele az Arkangyal és az utazás új történetébe. Mr. Bennack nem Tóbiás. Ő saját maga, de ő az, aki képviseli a szívet, a szeretetet és a vágyat, Shaumbra, azzal, hogy útnak indul.


Időzzünk el itt most egy pillanatra, és áldjuk meg ezt az utazó duót. Kettejüket, akik elutaznak egyikük az embert képviseli, a másikuk pedig az angyalt. Egyikük a felfedezést testesíti meg, másikuk pedig a támogatást és a gondoskodást. És ezzel tehát Mr. Bennack, áldásunkat adjuk rád, és várakozással tekintünk az új történetre az úton, az Arkangyallal melletted.


És ezzel, hölgyeim és uraim, Shaumbra és közte mindenki, örömömre szolgált itt lenni és veletek együtt megünnepelni az Új Energia ezen új évének nyitó csatornázását. Könnyedséggel fogadjátok szavaimat. Jó humorral. Úgy fogadjátok, amilyennek szántam őket, hogy felrázzon benneteket régi komfortzónáitokból, és hogy tudassam veletek, hogy létezik egy új út, ami ó, valójában egy sokkal jobb út. Ez az új út egyébként sokkal egyszerűbb és sokkal hatékonyabb. A régi egyenlet, miszerint a befektetett energia mennyisége korlátozza az energia teljesítményét, többé nem alkalmazandó. Olyan ez, mint egy teljesen új termelési, előállítási folyamat. Nem szükséges egy bizonyos mennyiségű energia bevitel egy meghatározott mennyiségű eredmény eléréséhez. Dobjátok ki azt az egyenletet. Az Új Energiában sokkal egyszerűbb ez.


Nagyszerű, fenséges, királyi és megközelíthetetlen vagyok. Adamus Saint Germain vagyok.




(Fordította: Telegdi Ildikó)



A Bíbor Páholy Tóbiását Geoffrey Hoppe, más néven "Cauldre" adja elő, aki a coloradói Goldenben él. Tóbiás története a bibliai Tobit könyvéből megtalálható a Crimson Circle weboldalán www.crimsoncircle.com. A Tóbiás anyagok térítésmentesen állnak a világ fénymunkásai és a Shaumbra rendelkezésére 1999. augusztusa óta, amikor Tóbiás azt mondotta az emberiségnek, hogy a pusztulás potenciáljától tovább lépett az Új Energia felé.

A Bíbor Kör a humán angyalok globális hálózata, akik elsőkként mennek át az Új Energiába. Amint megtapasztalják az örömeit és a nehézségeit a mennybemenetel felemelkedési állapotának, avval segítik a többi embert utazások részleteinek megosztásával, óvva és kalauzolva őket. Több, mint ötvenezer látogató jön el minden hónapban a Crimson Circle weboldalra, hogy elolvassa a legújabb anyagokat, és megvitassák a saját tapasztalataikat.

A Bíbor Kör havonta gyűlik össze Denverben, Coloradóban, ahol Geoffrey Hoppe-n keresztül Tóbiás bemutatja a legújabb információkat. Tóbiás állítása szerint ő, és a többiek a mennyei Bíbor Páholyból csatornáznak az emberek felé. Tóbiás szerint, leolvassák az energiáinkat, és visszatolmácsolják a saját információikat a számukra, tehát így láthatják az emberek magukat, ahogyan kívülről látszanak, miközben megtapasztalnak belülről. A "Shoud" a csatornázás szerves része, ahol Tóbiás félreáll, és az emberek energiája közvetlenül csatornázódik át Geoffrey Hoppe-n keresztül.

A Bíbor Kör találkozói nyitva állnak a nyilvánosság előtt. A Bíbor Kör a bőségére a nyitott szereteten keresztül tesz szert, és a Shaumbra ajándékaiból, szerte a világból.

A Bíbor Kör legvégső célja az, hogy humán kalauzolókként és tanítókként szolgálják azokat, akik a belső spirituális ébredés ösvényén járnak. Ez nem evangelizáló misszió. Nem "örömhírhozás." Inkább, a benső fény fogja odakalauzolni az embereket a bejárati ajtódba az együttérzésedért és törődésedért. Tudni fogod, mit tegyél és taníts abban a pillanatban, amikor a különleges és drágaságos ember, aki a Kardok Hídjához vezető utazásra akar épp behajózni, eljön hozzád.

Amennyiben ezeket a sorokat olvasva, igaznak érzed e sorokat, kapcsolódást érzel hozzájuk, valóban Shaumbra vagy. Tanító és humán kalauzoló vagy. Engedd meg az isteniség magvának benned, hogy virágba borulhasson ebben a pillanatban, és mindörökké virágozhasson. Sosem vagy egyedül, az egész világon a család vesz körbe, és angyalok a körülötted lévő birodalmakban.

Kérjük, ezt a szöveget terjessze szabadon, nem kereskedelmi alapon, teljesen ingyenesen. Kérjük, a szöveghez tartozó teljes információt hagyja egyben, beleértve ezeket a megjegyzéseket is. Minden egyéb felhasználáshoz Geoffrey Hoppe, Golden, Colorado írásos engedélye szükséges. Tekintse meg a kapcsolatokat a weboldalon: www.crimsoncircle.com

Minden jog fenntartva.© Copyright 2006 Geoffrey Hoppe, Golden, CO 80403